6.fejezet: A veszély visszatér.

 Nem szoktam bevezetőt írni a fejezetek elé, de most igen. Csak szerettem volna megjegyezni azt, hogy köszönöm szépen a sok látogatót, és cserét az elmúlt napokban. 3-4-el bővült a rendszeres olvasóim köre! És szeretném bejelenteni azt is hogy épp ma váltottam le a képet a Nessi Cullen modulba! A képen én vagyok. Nem valami jó kép de hát, ez van. Ígérem hogy sok izgalom lesz ezentúl a fejezetekbe! Ez pedig egy hosszabb fejezet lesz, mint akármelyik eddig volt! Jó szórakozást hozzá! Puszi!

-Persze, mennyünk!-szólt hangosan, és egy kicsit elmosolyodott.
Én visszamosolyogtam rá, és elkezdtem felfelé futni a lépcsőn. Jake egy kicsit lemaradt mögöttem, én pedig gyorsabban kezdtem futni. Sajnos meg kellett állnom, mert a sebembe egy nagyot nyilallt a fájdalom! Abban a percben összeestem a lépcsőn. Jake egyből odasietett hozzám, én pedig magamnál voltam.
-Talán, még nem szabadna futkosnod. Fáj a sebed, ezt le sem tudod tagadni. -ezek a mondatok közben, átfogott.
-Nem, előtted nem.-válaszoltam neki.
Alighogy ki mondtam ezt a mondatot, apám ott termett Jake mögött. Az arca kifejezéstelen volt, amit egy kicsit furcsálltam.
-Mi történt?-leguggolt Jake mellé, és rám nézett. Én viszont nem tudtam szólni, ezért Jakere néztem, neki végre megeredt a nyelve.
-Az történt, szóval, Nessi túl gyorsan futott fel az emeletre, és gondolom megfájdult neki a seb. Ezért esett össze. -válaszolta.
-Ő, értem szóval akkor nincs komoly baj, mert nagyon megijedtem. Lent csak egy nagy csattanást lehetett hallani.
-Ó, akkor mond meg a többieknek hogy semmi baj, csak egy kicsit elvágódtam.-válaszoltam kissé nevetve, és Jakre néztem. Erre ő is elmosolyodott.
-Akkor tudtok pakolni egyedül is, vagy segítség kell?-kérdezett vissza apa, mosolyogva, közben Jake megpróbált felállítani engem, de a fájdalomtól még visszaestem.
-Azt hiszem menni fog egyedül is.-válaszoltam.
-Oké, akkor majd lenn találkozunk.-mondta.
-Ez zúzós volt.-jelentette ki.
-Mit vállaltam én be 3 napra?-kérdezett újra, viccelődve.
-Hát, te tudod.-válaszoltam, nevetve.
-Na jó, azt hiszem nem foglak egyedül hagyni téged, még a végén apád megöl hogy mit csináltam veled.-viccelődött.
-Hát, te tudod.-ismételtem meg újra a mondatot, és ránéztem.
-Na jó, gyere segítek.-szinte suttogva mondta, közben pedig segített újra felállni, az előző sikertelen próbálkozás után. Lassan elindultunk a szobám ajtaja felé. A rövid úton Jake nem szólt, csak az arcomat böngészte, én pedig hagytam. Ennek az oka elsősorban az volt, hogy olvastam a gondolataiba, és egyfolytában csak arra gondolt hogy mennyire szeret, és én ettől boldog voltam. Beértünk a szobámba, Jake elvette a sarokban lévő bőröndöt, és kicipzárolva lerakta az ágyamra. Én kinyitottam a szekrényt és kezdtem berakosgatni a ruháimat. Jake segített nekem. Közben néha, azt hajtogatta hogy milyen jó hogy lemegyek hozzá a La Pushba, és 3 napig együtt leszünk. Én ezekre a szavakra mindig csak mosolyogni tudtam. Mindent beraktam amit kelet, most már ideje indulni.
-Mindent beraktál?-kérdezett csibészesen Jake.
-Mindent.-válaszoltam neki.
Ő előreengedett engem, épp indulni készültem a lépcsőn, amikor valaki megfogta a derekam. Hát nem akárki volt az, hanem Jake.
-Vigyázz! Még leesel nekem.-aggodalmaskodott.
-Nyugi. Nem félek! Van ki megfogjon ha elesnék.-válaszoltam nyugodtan, és közben hozzábújtam Jakehez.
Jake tűrte, sőt még jobban magához szorított engem. Közben pedig fogta a bőröndömet, mely nem volt nehéz a ruhák miatt. Az ölelés lassan véget ért, én pedig elindultam, lassan és óvatosan, közben éreztem hogy Jacob a sarkamban van, hogy kész legyen ugorni értem. A lépcső kanyarodott egyet, és én is fordultam. Megláttam apuékat, mind szinte minket néztek, és tisztába voltam vele, hogy mindent hallottak amiket fenn beszélgettünk!
-Hát, akkor mi indulnánk.-javasoltam, és apura néztem.
-Persze, jobb ha máris indultok! Ha Forksi a vámpír akkor tudja hol lakunk, vagy kiszagol téged. Így viszont jobb, inkább a kutya szagot érezze mint téged.-gúnyolódott apa.
Jake egy halálos pillantást vetett apura, ő pedig vissza rá, és azzal elindultunk. Apu elé léptem, ő megcsókolta a homlokom, anya meg az arcom, addig Jake az ajtóba várt engem. A többiektől pedig elköszöntem.
-Jól van, akkor induljunk. -javasolta Jake. Én még egyszer visszanéztem a többiekre, és tudtam hogy nem szívesen engedtek el engem egy rakás farkas közé, de nincs más választásuk ha Jaket választom. Kinn nagy szerencsémre borult volt az idő, és még szinte alkonyat volt. Jake most nem motorral volt, hanem kocsival.
-Oké, hová üljek?-kérdeztem viccelődve, közben Jake bedobta a hátsó ülésre a cuccom.
-Természetesen mellém.-mosolyodott el.
-Oké.-válaszoltam neki, és beültem mellé a kocsiba. A motor felbőgött és elindultunk. A szemem sarkából még visszanéztem, és láttam amint apa az ablak előtt áll és néz minket, ahogy távolodunk. Egy jó 5 percig nem szólt egyikünk sem. Aztán Jake mégis beszélni kezdett.
-Milyen furcsa nem?-kérdezett.
-Mégis mi?-kérdeztem vissza.
-Hát, tegnap még nem szerettél, nem öleltél. És most magammal viszlek.-mosolyogva mondta el a mondatokat, közben pedig előre figyelt. Ezekre a szavakra én nem tudtam mit felelni. Csak zötykölődtünk tovább az úton. Azon az úton, amit már elég jól ismertem a La Push felé. Nem volt hosszú az út, csak kb. 20 perc tőlünk. Jake leállította a motort, majd megszólalt:
-Itt vagyunk.
-Igen.-válaszoltam neki. Amint kimondtam ezeket a szavakat, nyílt a ház ajtaja, kijött az egész falka, köztük Emily is. Én kiszálltam a kocsiból, közben Jake kivette a cuccom a hátsó ülésről. Én megkerültem a kocsit, és Jake megvárt engem. Nyújtotta a kezét, hogy fogjam meg, én pedig engedelmeskedtem neki. Erre a mozdulatomra a fiúk elkezdtek huhogni meg viccelődni. Jake pedig a szokásos módon, elkezdett verekedni velük, csak úgy poénból. Emily pedig odajött mellém.
-Gyere, mennyünk be.-javasolta.
-Igen, az jó lesz.-válaszoltam kicsit félénken, közben hoztam a cuccom.
Amikor beértünk a házba, pont mint a papám Charlie, anya elmondása szerint, éppen meccset nézett a plazmán. Én köszöntem neki, ő is nekem és még azt is mondta hogy örül hogy viszont lát. Emily rám mosolygott, és én vissza rá. Aztán már Jake hangját hallottam, az ajtóban állt.
-Gyere kicsim, lepakolunk a szobámban.
Felvette a cuccomat, és elindultunk a legközelebbi szoba felé. Mivel még nem voltam Jake szobájába, kicsit fura volt ez nekem, de végül is még jól is jött ki. Kíváncsian vártam, hogy belépjek Jake szobájába. Az ajtót kinyitotta előttem, és előreengedett. Én beléptem, és egyáltalán nem lepődtem meg. Épp így képzeltem el a szobáját. De az ággyal egy kicsi gond lesz. Ugyanis nem francia ágy, ahogyan nekem sem, végül is el fogunk férni rajta ha nagyon akarunk. Jake közbe be csukta magunk mögött az ajtót. A nagy gondolkozásom kezdett kicsit kínosan kijönni, szóval inkább szólni próbáltam:
-Nagyon szép szoba, de az ággyal gond lesz.
Jake elmosolyodott, lerakta a cuccomat, és leült az ágyra.
-Ha gondolod, aludhatok a földön is.-javasolta mosolyogva.
-Nem, azt hiszem arra nem lesz szükség.-utasítottam vissza, és leültem mellé.Jake erre a mozdulatomra, rárakta a kezét a combomra.
-Nézd, Nessi te is, és én is tisztába vagyunk azzal hogy mennyire szeretlek, de úgy érzem hogy te ezt nem fogod fel. Mármint, tudod de mégsem szeretsz viszont annyira mint én.-ezek a mondatok közben lehajtotta a fejét.
-Jake, szerinted itt lennék ha nem szeretnélek? Szerinted most itt ülnék melletted? Jake, biztos vagyok benne, hogy épp annyira szeretlek téged mint te engem. Csak adj egy kis időt nekem, hogy megszokhassam. Mármint, csinálj mindent úgy ahogy eddig a percig, csak nem is tudom. Ez így túl bonyolult szóval.-fejeztem be a mondandóm.
-Sajnálom hogy kérdőre vontalak. Bocsáss meg nekem.-kérlelt.
-Jake, nincs semmi amit ne tudnék neked megbocsátani.-és megfogtam a kezét, ami eddig a pillanatig a combomon pihent. Egyre jobban kezdtünk közeledni egymáshoz, amikor megszólalt a telefonom.
-Ne vedd fel.-javasolta Jacob. Én megnéztem hogy ki az, apa volt.
-Ezt fel kell vennem, apa az.-utasítottam el a javaslatát. Jake szája lefelé húzódott, én felálltam mellőle és felvettem a telefont.
-Szia!-kezdtem el a beszélgetést.
-Nessi, azonnal haza kell jönnöd! Utána visszamehetsz. Alicenek látomása volt, tudjuk ki lehet a vámpír. Siess, és ha gondolod, Jaket is hozhatod.-mondta gyorsan, és szinte parancs volt.
-Igen, jó megyünk. Szia, apa!-meg sem várta hogy elköszönjek tőle, lecsapta a telefont.
-Jake, ne haragudj hogy felvettem a telefont, de fontos volt. Mennünk kell, vagyis nekem. De te is jöhetsz, ha akarsz! Csak gyorsan mond mert sietnem kell!-mondtam.
-Mi? De hát mi ilyen sürgős?-kérdezett vissza aggódva, és még mindig ült.
-Alicenek látomása volt, tudják ki támadott meg.-válaszoltam, kicsit dadogva.
-Jól van, akkor siessünk.-javasolta. Jake felállt, felkapott magára egy fekete pólót, én pedig kinyitottam az ajtót. Amikor kiléptem, mind ott ültek a nappaliba, mármint a falka, Emily és Billy. Én nem szóltam csak kiviharoztam a házból. Jake jött utánam, én megálltam az ajtóban. Jake elmondta nekik hová sietünk. Ők megértették, de Sam, a lelkére kötötte, ha tudjuk ki, akkor mondjuk meg nekik. Hasznos információ lehet számukra. Jake jött utánam, és egy fölsőt tartott a kezében, az övé volt. Szürke pulcsi. Mielőtt beszálltunk a kocsiba a kezembe nyomta, ugyanis esett az eső.
-Tessék, ezt húzd fel, nehogy megfázz.-parancsolt rám. Én grimaszoltam egyet, elvettem tőle, és belebújtam. Az út, nagyon hosszúnak tűnt, és Jake nem szólt egy szót sem. A pulcsija nagy volt rám, mégis nagyon jó volt viselni, csak úgy áradt belőle a szaga, amelyet annyira szerettem. A hajam megázott, Ahogy Jakeé is. Ő csak előrefelé bámult, én pedig az arcát fürkésztem. A motor leállt, Jake pedig végre megszólalt bársonyos hangján:
-Itt vagyunk, rakd fel a kapucnit mert eléggé esik!-szólt. Felraktam a kapucnit, és kiszálltam a kocsiból. Közben arra gondoltam hogy,  Jake bármit megtenne csak azért hogy biztonságban legyek. Még ha a veszély egy olyan dolog is mint az eső. Közben még abban is reménykedtem, hogy ezt a 3 napot még Jakel tölthetem. Felmentünk a lépcsőn, és be az ajtón, én leszedtem a kapucnit a fejemről, és épp amikor  reggel elindultunk, úgy vártak minket a nappaliba. Jake szorosan mögöttem állt. Apa pedig végre megszólalt.
-Alicenek látomása volt.-
-Igen, de miről?-kérdeztem vissza aggódva.
-Irináról.-felelt Alice.
-Irina? Mégis ki az?-kérdezett Jake értetlenül.
-Az a vámpír aki megtámadta Renesmeet.-válaszolt Carlisle.
Éreztem Jake nagyot sóhajt mögöttem, én pedig mozdulni sem bírtam.
-És mégis mi volt a látomásban?-kérdeztem aggódva, azt se tudtam kire nézzek.
-Irina találkozik velünk az erdőben, és tényleg így is lett. És nem volt egyedül. -válaszolt Rosalie.
-Onnan tudjuk a nevét, hogy majdnem elkaptuk, és a társa kiáltotta a nevét.-folytatta Jasper.
-Tehát akkor láttátok?-kérdeztem vissza.
-Teljes életnagyságban.-válaszolt Emmet.
-Akkor ma járőröznünk kell.-szólt Jake.
-Jake, ha teheted ne hagyd sokáig egyedül Nessit. Maximum 1-2 órára. És maradjon vele Emily.-javasolta apa.
-Én is erre gondoltam.-válaszolt Jacob.
-Ha szükség lenne ránk, akkor csak hívjatok.-ajánlotta fel Carlisle.
-Persze, szólók ha kell valami.-válaszoltam.
-Nessi, minden 3 órában hívlak. És a további 2 napban, délután gyertek el egyszer.-szinte parancs volt.
-Igen, apa. -válaszoltam neki nehézkesen. Már erőst délután volt, úgy kb. 6 óra. Jól elmegy az idő, ha Jacobbal vagyo, és ezt mindig szerettem.
-Ennyi lenne a mondanivalónk.-szólalt meg apa.
-Akkor, Nessi még nálam maradhat, a hátralévő 2 és fél napban?-kérdezte Jake.
-Természetesen, ez lesz a legjobb, és te tudod ebben a helyzetben a legjobban megvédeni. Hiszen szereted.-válaszolt Carlisle.
-Jól van, akkor mi le is léptünk.-mondtam.
-Persze mennyetek csak. De nagyon vigyázzatok!-szólalt fel anya.
-Mi tovább vadászunk.-mondta Emmet.
Ezek a szavak után, elköszöntem, és indultunk is. Ismét fel raktam a kapucnit, mert jobban esett mint az előbb. Beszálltunk a kocsiba és Jake egyszercsak megszólal:
-Jól áll neked a pulcsim!-viccelődött velem.
-Jake, most hagyjuk ezt, nagyobb baj is van.-válaszoltam neki.
-Tudom kicsim, de bármi is lesz, megoldjuk. Együtt.-biztatott.
-Igen, remélem.-válaszoltam, és közben kinéztem az ablakon.
Az út többi részén Jake nem szólt, csak egyszer-kétszer egymásra néztünk.A La Push felé elállt az eső. Szinte teljesen kitisztult az ég is. Megérkeztünk. Amikor a ház elé értünk, a fiúk kifutottak a házból. Kiszálltunk a kocsiból. Jake odaállt mellém, és megfogta a kezem. Elindultunk a többiek felé. Amikor odaértünk, ők egyből kérdéseket tettek fel.
-Tudjátok ki volt?-kérdezte Jared.
-Igen, a neve Irina.-válaszolt Jake.
-Egy vámpírkóven tagja, és nincs egyedül Forksban.-egészítettem ki Jaket.
-Huh, ez baj. Vagyis, így nehezebb dolgunk lesz.-reagált Sam.
-Én szeretem a kihívásokat!-szólt közbe Paul.
-Ma este kinn leszünk, járőrözni. Mindenkire szükség lesz.-szólt ismét Sam.
-Én maximum csak pár órát lehetek kinn az erdőben.-szólt közbe Jake.
-Semmi gond, akkor arra a pár órára Emily vigyáz majd rá itt.-mondta Sam.
-Én is erre gondoltam.-szólalt meg Jacob.
Jake rám nézett, és egy javaslatot tett:
-Akkor, mi most visszamennénk kipakolni a szobámba, jössz Nessi?
-Ő, persze mennyünk.-válaszoltam.
-Elindultunk be a házba, és a többiek kinn maradtak még egy ideig. Én visszanéztem, és láttam hogy beszélgetnek. Jakel ismét a szobájába találtam magam, mely most már sokkal barátságosabb volt, olyannak tűnt, mintha már ismerném. Jake leült az ágyára. Én levetettem Jake pulóverét, és ő egész végig engem bámult.
-Mi az?-kérdeztem.
-Semmi.-válaszolt vigyorogva.
Leraktam Jake pulcsiját, és én is az ágy közepére másztam Jake után. Én a fal mellé kerültem, Jake pedig úgymond előttem ült. Ismét a combomon pihentette a kezét.
-Semmi kedvem ma kimenni az erdőbe, inkább itt maradnék veled egész éjjel.-szólt aranyosan.
-Azt nem lehet, jó lenne, de nem.-válaszoltam neki.
-Igen, de azért te sem akarsz kiküldeni az erdőbe nem de?-kérdezett csibészesen.
-Nem, egyáltalán nem akarom hogy elmenj, de muszáj menned.-válaszoltam szomorúan.
-Igen, vigyáznom kell rád.-mondta.
-Rám? És mi lesz veled? Magadra is vigyázz nekem!!!-mondtam aggódva.
-Megpróbálok magamra is.-válaszolt, és közbe kezével szántotta a hajam.
-Ne próbáld, vigyázz magadra, itt nem csak én vagyok veszélyben.-mondtam.
-Számomra csak te számítasz, és az apám.-válaszolt.
-Hm.....-sóhajtottam lassan.
-Jól érzed magad?-kérdezte aggódva.
-Ő, persze teljesen.-válaszoltam neki.
Úgy körülbelül egy jó 1-és fél órát beszélgettünk, Jake elég sokat mesélt magáról, és ezt nagyon tudtam értékelni. Egyre jobban, és jobban belé szerettem, és éreztem hogy ő is ezt érzi. Amikor Jake abbahagyta a beszédét, elkezdett közeledni hozzám, azt hiszem ismét csókolózni próbált velem, mint akkor amikor apa hívott. Egész közel voltunk egymáshoz mikor valaki bejött a szobába.
-Jacob, Irina feltűnt az erdőben, mennünk kell.
-Máris indulok, várjatok meg.-válaszolt kicsit haragosan, egy sóhaj után. Még mindig közel voltunk egymáshoz.
-Mennem kell.-sóhajtva mondta, közben Emily már ott állt az ajtóba.
-Oké, szia.-köszöntem el tőle.
-Szia.-egy csókot nyomott a homlokomra, és máris indult.
Amint kiért az ajtón Jake, Emily leült mellém az ágyra és beszélgetni kezdtünk:
-Még soha nem láttam Jacobot ilyen boldognak.-mondta mosolyogva.
-Igen, lehetséges hogy most boldog.-válaszoltam neki.
-Hogy érted azt, hogy most?-kérdezett meglepetten.
-Nem hiszem, hogy apa meg fogja engedni hogy vele maradjak.-mondtam neki szomorúan.
-Értem, de miért?-kérdezte.
-Láttál már olyan szerelmespárt, ahol a lány vámpír és a fiú vérfarkas?-kérdeztem újra.
-Őszintén, nem. De, nektek lehet működne.-mondta biztatóan.
-Gondolod?-kérdeztem kételkedve.
-Én nem gondolom, tudom.-válaszolta.
-Elvégre, az is elég furcsa, hogy egy vérfarkas és egy ember együtt van nemde? -kérdezett ő.
-De, de ott van apa, és a többiek. Nem tehetem ezt velük.-mondtam neki.
-Szereted Jacobot nem?-kérdezett újra.
-Teljes szívemből. Egyre jobban.-válaszoltam neki őszintén.
-Hát, hidd el ő még ennél is jobban, miattad van kinn az éjszakába, ha csak pár órára is.-biztatott ismét.
-Tudom, én nem akartam hogy menjen, de elfogadtam, elvégre, most vagyok vele itt 3 napot. És még vissza van 2. Nem nélküle szeretném tölteni.-válaszoltam neki.
-Hát, Jake belehal ha nem lehet melletted, hidd el nekem, én már régóta vagyok a fiúkkal, és Samel együtt. Sam is addig küzdött értem, ameddig meg nem kapott. Gondolom ismered a történetet rólam Samről és Leahről.-mondta.
-Nem, vagyis nem is tudom.-válaszoltam neki.
-Hát, az úgy volt, hogy Sam kettőnk között választott. Vagy én vagy pedig Leah. Ő engem választott menyasszonyának, és örök párjának is. Leah ezért olyan goromba veled, tulajdonképen mindenkivel.-mesélte el.
-Ó, akkor most már értem.-válaszoltam neki megértően.
-Igen, nos jó ha sok mindent tudsz.-mosolygott.
-És, mond csak szereted az emberi kaját? Mert, nem tudom hogy ehetsz-e ez a baj veletek.-kérdezte.
-Igen, meg tudom enni, igazából nem jobb mint a vér, de meg lehet enni, én kifejezetten szeretem.-válaszoltam.
-Az jó, mert finomat főztem. Ma hárman fogunk enni. Billy, te, és én.-mondta vigyorogva.
-Oké.-válaszoltam neki, és próbáltam mosolyogni.
-Gyere, Billy már éhes.-kérlelt.
Azzal el is indultunk, a konyha felé. A kaja húsleves, és rakott krumpli volt. Ettem valamennyit, mert nagyon finom volt, és udvarias akartam lenni. A vacsora első fele, csendes volt. Aztán Billy megszólalt.
-Nagyon örülök hogy együtt vagy a fiammal, Renesmee. Tudod, régen láttam olyan boldognak mint most.
-Igen, ezt már Emily is említette, mármint azt hogy nagyon boldog Jacob.-mondtam.
-És, hogy ízlik a vacsora?-kérdezte Emily.
-Nagyon finom.-dicsértem.
-Igen, mint mindig.-mondta Billy is.
A vacsora többi része is igen csendben folyt le. Emily mindig mosolygott, és én is próbáltam. De így Jake nélkül, az egész semmit sem ért. Emilyn és rajtam is látszott, hogy hiányoznak a fiúk.
-Mindenki befejezte?-kérdezte Emily.
-Én igen.-válaszoltam.
-Én is.-válaszolt Billy.
-Köszönöm a vacsorát.-köszöntem meg.
Emily vigyorgott egyet, és hirtelen Jacobot pillantottam meg az ajtóban. Másik esetben ez jó lett volna, de így nem. Hogy miért nem? Szívbajt kaptam amikor megpillantottam őt. A jobb vállánál vérzett. És a vér már messziről megcsapta az orromat, de azt hittem hogy valami más. Sam segített neki bejönni az ajtón. Ő tűrte a fájdalmat, persze én megrémülve, egyből felugrottam a székről.
-Úristen, mi történt?-kérdeztem meglepődve és kétségbeesetten. Természetesen odamentem Jakehez, és ő adott választ nekem.
-Nem figyeltem eléggé, és Irina meglepett engem.-válaszolt nehézkesen, szinte suttogott.
-Hívtatok már orvost?-kérdeztem Samet.
-Nem, szerinted kellene?-válaszolt.
-Nem  tudom, de azért felhívom Carlislet. Ma szabad napja van, biztosan ráér.-javasoltam.
-Jó, lenne.-válaszolt Sam.
-Semmi szükség rá.-válaszolt Jake.
Ránéztem, és nagy fájdalmat láttam az arcán. Gyorsan beszaladtam a szobába, olyan kétségbeesett voltam hogy azt se tudtam mit teszek. Valahogyan sikerült megtalálnom a telefonom, és megkeresni Carlisle számát. Kicsöng. Magamba már azt mondogattam:- Vedd már fel!!!
-Szia Nessi, mi újság?-kérdezte.
-Semmi, vagyis, azonnal ide kell jönnöd, és hozd az orvosi dolgaid is.-hadováltam mindent össze.
-Mi, neked van bajod? Vagy mégis mi történt?-kérdezte Carlisle.
-Nem, nem nekem, Jacobnak, kérlek siess!-kérleltem.
-Persze, pár perc és ott vagyok.-válaszolta megértően.
-Siess!-siettettem és kinyomtam a telefont, közben már a sírás kerülgetett.
Kimentem a konyhába, hol a többiek voltak, és Jaket már leültették egy székre.
-Carlisle pár perc múlva ideér. Azt mondta siet.-mondtam.
-Az jó lesz, mert egyre jobban vérzik a seb.-válaszolt Sam.
-És a többiek?-kérdezte Emily.
-Tovább vadásznak.-válaszolt Sam.
Én odamentem Jake mellé, közben láttam a szemem sarkából, Billy ismét kikönnyezik, mint anyám szerint mikor eltört Jake szinte összes csontja.
-Hogy vagy? Nagyon fáj?-kérdeztem.
-Nem olyan vészes mint, neked volt.-válaszolt, és közben megsimogatta az arcomat. Én erre mosolyogni próbáltam de nem sikerült.
-Azt hiszem, az lesz a legjobb ha bevisszük Jaket a szobájába, és ott lefekszik.-javasolta Sam.
-Igen, az jó lenne.-helyeseltem.
-Gyere, segítek.-ajánlottam fel.
Pont arra a felére kerültem Jakenek ahol vérzett. Az orrom szinte pontosan ott volt, ahol vérzett. Rettenetes vágyat éreztem, hogy megcsapoljam, de nem tettem meg. Nem tehettem. Ezt az áldozatot meg kellett hozzam. Nem meg kellett! Hiszen, szeretem Jaket. Bármilyen nehéz is, ki kell bírnom.  Carlisle kocsijának halottam a zúgását. Lefektettük Jacobot, és Carlisle már a szobában volt. Természetesen, apa is vele jött, de egyéb más nem. Egyből megvizsgálta Jaket és kért valamit.
-Jobb lenne, ha mindenki kimenne.
Mindenki kiment, és Jacob pedig ott maradt vele. Nehezemre esett kimenni, mikor újra láthattam 1 és fél óra után. De ezt muszáj volt megtegyem. Mielőtt kimentem volna, Jake még rám nézett, én pedig rá. Láttam rajta hogy fáj neki, a seb, és az hogy ki kell mennem, pedig szívesen maradtam volna. Kinn a nagy várakozásban senki sem szólt, én pedig nem bírtam egy helyben ülni, így járkálni kezdtem. Eltelt úgy kb. 1 óra mire Carlisle kinyitotta az ajtót. Én odamentem hozzá, és kérdően figyeltem. Apa eközben egy helyben állt a falnak dőlve.
-Jól van, be lehet menni hozzá, ébren van, összevarrtam a sebet. Hamar fel fog épülni.
Ezzel nagy kő esett le a szívemről.
-Köszönöm.-köszöntem meg Carlislenak hogy idejött és segített Jaken.
Egyből bementem hozzá, de nem láttam a többieken azt hogy velem akarnak jönni, ők is azt akarták hogy Jakeal maradjak kettesbe.

5.fejezet: Az első csók

Reggel mikor kinyitottam a szemem, nagy meglepetésemre már ott volt a szobámba Jake. Nagyon fáradtnak tűnt, én pedig ránéztem az órámra. 7 óra múlt. Gondoltam hozzászólók, ő is nézett engem, de nem akart szólni.
-Szia! Te itt? Ilyenkor?-köszöntem.
-Igen, tudod Edward engedett be, pont akkor érkeztem mikor elindultak vadászni.
-Ó. Ma nagyon koraiak. Állatába, 9 órakor szoktak menni.
-Igen, de mivel itt van még Forksban az a vámpír aki megtámadott, előbb indultak el.
-Értem, ezért maradtál itt?-kérdeztem.
-Nem! Amúgy is eljöttem volna.-válaszolta.
-Fáj még a seb?-kérdezett újra.
-Hát, mondjuk már nem annyira. Túl élem.-válaszoltam.
-Tegnap engem viszont nagyon megijesztettél.-szólt aggódva.
-Igen, bocsánat.
-Nessi, tudod mit érzek irántad, én csak kíváncsi vagyok hogy te is így érzel-e irántam?-kérdezte.
-Csak most ébredtem rá: Igen! Beléd szerettem, úgy látszik elég hamar.
-És ez baj?-kérdezett mosolyogva.
-Nem, egyáltalán nem.-válaszoltam.
Jake nem szólt, elkezdett közeledni hozzám. Az ágy szélére ült, majd gyengéden megfogta a kezem.
-Szólj, és nem jövök közelebb.-mondta nekem.
Én nem szóltam, egyáltalán nem is vágytam rá, hogy szóljak neki. A következő pillanatban már csókolóztunk. Gyengéd volt, figyelembe vette azt, hogy ő farkas, én pedig vámpír vagyok. Ez most egyáltalán nem volt fontos számomra. A csók véget ért. Jake magához ölelt, én pedig hagytam.
-Sssszzz-szisszentem fel, megfájdult a sebem.
-Minden rendben van?-kérdezett vissza, aggodalmasan.
-Persze, nincs semmi baj.-válaszoltam.
-Jake, fáradtnak tűnsz.-szólaltam meg, halkan, újra.
-Igen, tudod egész éjjel kinn járőröztünk.-válaszolt gyengéden.
-Még csak fél 8. Szerintem aludjunk még.-ajánlottam fel neki.
-Biztos vagy benne?-kérdezte.
-Igen, teljesen. Apuék maximum 9 órakor jönnek meg. Addig aludhatunk. És különben is, pihennem kell nem?-kérdeztem.
-Igazad van.-válaszolt.
Lefeküdtünk, ketten, elhelyezkedtünk, Jake ismét magához szorított. Ő betakart, és máris az igazak álmát aludta. Nekem még kellett egy kis idő hogy visszaaludjak. Felébredtem. Kinyitottam a szemem. Jake még aludt. Lassan felnéztem az órára, 10 óra is elmúlt már. Nem csoda hogy ilyen sokáig aludtunk, Jake nagyon fáradt volt. Kintről hangokat hallottam. Biztos vagyok benne, apuék láttak valamit, és megtudták ki is ez a vámpír. Sajnos abban is, apa benézett a szobába amikor hazaértek, lehet még anya is vele tartott, és meglátott minket. Miközben én elgondolkodtam, Jake is felébredt.
-Mi az? Hány óra van?-kérdezte.
-10 óra is elmúlt már. Apuék itthon vannak, biztos nem akartak felébreszteni.
-Azt mondod hogy Edward meglátott?-kérdezte.
-Valószínű.-válaszoltam.
-Hát, ez várható volt.-mondta.
-Igen. Szerintem is.
Mivel Jake  fel volt öltözve, már amennyire, csak nekem kellett felöltöznöm, de nem akartam kiküldeni. Összeszedtem a ruhámat, és befutottam a fürdőbe.
-Itt várj meg!-parancsoltam neki.
-Oké.-engedelmeskedett, és közbe ravaszul nevetett.
Gyorsan felkaptam magamra a ruháim, megfésülködtem, és összeszedtem magam. Amikor kinyitottam az ajtót, Jake már várt rám a falnak dőlve, az erkélyemnél. Amikor kiléptem, vigyorogni kezdett, és a karjait kitárta. Én futva rohantam a karjaiba, és megcsókoltuk egymást. Ő erre elvigyorodott.
-Mi az?-kérdeztem.
-Semmi, csak nehéz elképzelni hogy most együtt vagy velem, mikor 3 nappal ezelőtt még nem is tudtad hogy létezem.
-Igen ezt én is furcsállom, de szerintem ez így van jól.-válaszoltam neki.
-Szerintem jobb lesz ha kimegyünk, ahogy hallom nagy beszélgetés folyik a nappaliban.
-Mondasz valamit.-válaszoltam neki.
Jake még mindig nem engedte el a kezem, így indultunk a nappaliba. Lementünk a lépcsőn, már mindenki lenn volt, köztük Rosalie és Emmet is aki csak ritkán tartózkodik velünk. Amikor leértünk mindenkinek csak az aggodalmat láttam az arcán. Jake biztatóan fogta a kezemet még mindig. Apa nagy nehezen megszólalt.
-Nessi, megtudtuk hogy ki az  vámpír aki megtámadott téged.
-Tessék?-kérdeztem vissza.
-Egy vámpírkóven tagja. A szándékát sajnos még nem tudjuk, de Alice figyeli a döntéseit és bármelyik pillanatban kaphat egy látomást róla.
Én erre nagyon ideges lettem. Jake megérezte és rögtön szólt nekem:
-Ne idegeskedj, elkapjuk mielőtt bármit is csinálhatna.
-Ti most?-kérdezett anya.
-Igen, együtt vagyunk.-válaszolt Jake.
Én felnéztem Jakere, mire ő rám vigyorgott.
-Mi de hogyan?-kérdezett vissza anya.
Mielőtt Jake szóhoz jutott volna, Carlisle közbeszólt:
-Ez most nem fontos, az a lényeg hogy együtt vannak. Ennek az az eredménye hogy jobban meg tudja védeni Nessit mint bárki más.
-Nessi?-kérdezett újra anya.
-Ki adta neki ezt a nevet?-kérdezett újra anya.
-Én.-felelt Jake.
-Nem hagyom, hogy a lányomat a Loch Nessi szörnyhöz hasonlítsák.
-Senki nem mondta, hogy ahhoz hasonlítsuk. Ez csak egy egyszerű becenév.-szólalt fel apa.
-Igaza van, ez most a legkisebb gondunk.
-Alice látsz valamit?-kérdezett Jasper.
-Nem, folyamatosan figyelem, de semmi.
-Lehetséges hogy másra hagyja a döntéseit nem?-kérdezte Emmet.
-De lehet hogy igazad van, viszont akkor már jól ismerhet minket.-válaszolt Carlisle.
-Mi lehet a szándéka?-kérdezett Jasper.
-Valami olyasmi lehet, amivel bántani akarja Nessit-válaszolt Jake.
-Gondoljátok hogy a Volturinak is köze van hozzá?-kérdeztem.
-Mi? Hogy jön ide a Volturi. Ezt nem értem. -válaszolt Rosalie.
-Könnyen közrejátszhat a Volturi. -válaszolt Carlisle.
-És most hogyan tovább?-kérdeztem aggódóan.
Közben Jake rendíthetetlenül állt mögöttem, és fogta a kezem.
-Az lesz a legjobb, ha a La Pushban töltöd a maradék hetet. Ami 3 nap.-válaszolt apa, nehézkesen.
-Ezt komolyan gondoltad?-kérdezett anya.
-Persze, megbízom Jakeben, és különben is, nincs máshol nagyobb biztonságban mint a farkasok között.
Kicsit felnéztem Jakere, és láttam hogy elmosolyodik. Erre persze apunak meg kellett szólalnia:
-Ne örülj nagyon Jake. Minden nap el kell gyertek hozzánk.
-Persze, ez természetes.-helyeseltem.
-Van hely Nessinek?-kérdezett Carlisle.
-Igen van, bár nem egy franciaágyon alszom, de lesz neki hely.
Erre apa elfordította a szája szélét, és ránézett anyára.
-Jól van, akkor megyek pakolni. Jössz Jake?-kérdeztem.

4.fejezet: Támadás

Apa olyan gyorsan hajtott, mint eddig még soha. Útközbe egy szót sem szólt hozzám, csak meredt maga elé. Amikor a házunk elé értünk végre megszólalt:

-Menj be a házba, elviszem a kocsit a garázsba,és megbeszéljük.

-Oké.-félelmemben csak ennyit bírtam kinyögni.

Amikor benyitottam a házba, mindenki ott ült a nappaliba köztük anya is. Én egyszerre megrémültem. Mindenki énrám vár? Apa azt mondta hogy megbeszéljük. Valószínűleg ők is itt lesznek velünk. Már előre félek. De mi rossz van abban, ha egy kicsit Jacobbal lógtam? Ha jól tudom, akkor anya is vele volt, mikor apa épp távol járt. Nincs is mitől félnem. Besétáltam a nappaliba és megálltam. Mindenki hallgatott. Pár perc múlva anya megszólalt:

-Edward hol van?

-Elvitte a kocsit a garázsba. -válaszoltam  neki.

Pár másodperc múlva, apa már benn is volt a nappaliba. Senki nem szólt így én kezdtem el:

-Nézzétek, csak hogy tudjátok, Jake nem csinált semmi rosszat velem, sőt csak elvitt a családjához, ettünk egyet, és épp amikor haza akart vinni, apa már ott volt náluk. Ennyi az egész.

-De te nem mehetsz az ő területükre.-mondta Carlisle.

-Emiatt mentem utánad.-vágott közbe apa.

-De Sam megengedte. Hiszen nektek is segítettek vagy nem?-kérdeztem.

-De ez így van.-válaszolt Jasper.

-Nézzétek, már nem vagyok gyerek, oda megyek ahova akarok. Megértem hogy vigyázni akartok rám, és azt is hogy szerettek, de ezt még anya is tanúsíthatja Jake nem bánt.-törtem ki.

-Holnap is eljön érted igaz?-kérdezte apa.

-Igen eljön.-válaszoltam.

-Akkor bocsánatot kérhetek tőle.-mondta apa.

Megfordultam és bementem a szobámba. Ránéztem az órára már este 10:30. Késő van. Azt hiszem le kellene feküdnöm. Sajnálom hogy kiabáltam apával, mert nem érdemli meg, de most muszáj volt kimondanom amit gondolok. Vajon én meg Jake valaha is egy pár leszünk? Istenem egyre jobban tetszik nekem. Mit csináljak? Azt hiszem, a legjobb az lesz ha alszom. Reggel, mikor felébredtem hangokat hallottam kintről. Jake hangja volt és apué. Anya és a többiek valószínűleg vadásznak. Gyorsan felöltöztem, megfésülködtem, és összeszedtem magam. Ránéztem az órámra és szintén 10:30 volt. Kicsit későn keltem ma, de későn is feküdtem le. Kinyitottam az ajtót, és megláttam aput meg Jaket, hogy beszélgetnek. Jake egyből felkiáltott:

-Szia! Azt hittem, már soha nem fogsz felkelni.

-Bocs, csak későn feküdtem le.-válaszoltam neki még álmosan.

-Semmi gond.-mondta.

-Kicsim!-szólt apa.

-Igen?-kérdeztem vissza.

-Gondoltam szólók, elnézést kértem Jacobtól. És mondtam neki, bárhova elvihet téged, egy feltétellel. Ha mindig vigyázni fog rád.

-Komolyan?-kérdeztem.

-Igen.-válaszolt Jake.

-Ma hova megyünk?-kérdeztem.

-Hát, gondoltam leviszlek a Push-ba. Újra.-válaszolt.

-Jól van, az tök jó lesz.-válaszoltam neki, és elmosolyodtam.

-De apa, szerintem menny a többiek után, éhesnek látszol.

-Jól van. Szerintem is jobb ha megyek. Ja és Jacob, vigyázz rá!

-Meglesz.-válaszolta.

Elindultunk az ajtó felé, Jake megfogta a kezemet, és azt hiszem ez apunak szemet szúrt. Végül is nem szólt semmit,csak kiugrott az ablakon. Ismét motoron mentünk. Most a főúton mentünk, és úgy kanyarodtunk be az erdőbe. Teljesen máshol jártunk mint tegnap, de igazság szerint nem is bántam. Jake most egész úton hallgatott. Végre odaértünk a célhoz. Csakúgy mint tegnap, Jake szállt le először a motorról, majd én. Ismét magunk mögött hagytuk a motort, útnak indultunk. Jake megszólalt.

-Zúzós volt a tegnapi nap.

-Igen, az volt, de túléltük nem?-kérdeztem.

-Igen, tudod kicsit hülyén éreztem magam, hiszen semmi olyan nem történt ami miatt kiakadhatott volna rám, de hát, ez van. 

-Miért fogtad meg a kezem a házban?-kérdeztem.

-Talán nem foghatom meg a kezed?-kérdezte.

-De, egész nyugodtan, csak kíváncsi voltam.-válaszoltam.

-Mindig az vagy.-mosolyodott el.

-Állj.-suttogott.

-Mi? Miért? -suttogtam a fülébe.

-Itt van egy vámpír.-súgta vissza.

-Hol?-kérdeztem vissza.

-Azt pontosan nem tudom megmondani, de itt van.-válaszolt.

-Maradj mozdulatlan, hátha elmegy.-parancsolt nekem.

Én úgy tettem ahogyan ő mondta. De hiába, egyszer csak megjelent mögöttem egy vámpír én pedig nagy félelmemben nem tudtam mit csináljak, nekivágott egy fának. Közben Jake átváltozott farkassá, és nekiesett a vámpírnak, mire ő elfutott. Jacob nem ment utána, de gondolatban szólt Saméknek hogy menjenek utána. Csak most vettem észre, én vérzem. És nem akárhol, a hasamból jött a vér, jobb oldalról. Jake visszaváltozott. Engem elkapott a fájdalom. Gyorsan odafutott hozzám, és amikor meglátta hogy vérzem azt  mondta:

-Apám, ez nagy seb lett, el kell kapnom ezt a vámpírt. Nagyon fáj?-kérdezte.

-Hát eléggé idevágott engem.-szóltam nyöszörögve.

-Edward meg fog ölni.-válaszolta, halk megértő hangon.

-Ezzel most ne foglalkozz, nem fog semmit sem csinálni veled.-válaszoltam még mindig nyöszörgő hangon.

-Gyere hazaviszlek.-szólt gyengéden.

Én bólintottam, Jake felvett és elindultunk visszafelé. Éreztem hogy erősen fog engem, én erre reagálva hozzábújtam. Éreztem hogy milyen forró a teste, de a fájdalmat is a testemben.

-Tarts ki Nessi! Már nem vagyunk olyan messze.

Én erre nem feleltem, csak még jobban bújtam hozzá. Gyalog hosszabb volt az út mint motorral, de lassan megláttam a házunkat. Biztos voltam benne, ilyenkor otthon van mindenki, és a nappaliban lebselnek. Közben hallottam Jake lihegését, de mégis úgy futott amennyire csak tudott. Odaértünk a házhoz. Apa azonnal kifutott hozzám Carlisleal együtt, már az ajtóból érezték hogy vérzem. Jake most még gyorsabban futott mint eddig. De nem volt szükség rá, mert apa és Carlisle már ott voltak hogy átvegyenek Jaketől. Apa átvett engem, Jake meg Carlisle jöttek mögöttem. Amikor beértünk a nappaliba, apa lerakott a kanapéra. Most fájt a legjobban a seb. Hallottam azt, amikor apa azt mondja:
-Mindenki menjen ki, és vigyétek ki Bellát az udvarra. Még nem bírja a vér szagát. 
Láttam hogy anya nem akar kimenni, de muszáj  neki. Jake mindvégig velem volt. Carlisle kihozta a cuccokat, és elkezdte felszívni majd összevarrni a sebem. Eléggé fájt de elviseltem. Apa is végig ott volt velem. Nem mozdult. Elegem lett ebből a hallgatásból. Apa biztosan azt hiszi, Jake hibája minden. Nem vigyázott rám eléggé. Pedig ez nem így van.
-Gondolom, most azt hiszed hogy Jake hibája minden.-néztem apura.
-Miért ez nem így van?-kérdezte.
-Nem! Azt sem tudod hogy mi történt az erdőben.-válaszoltam neki.
-Kérlek, Renesmee ne beszélj, úgy rosszabb.-kért meg Carlisle.
-Akkor majd elmondom én, mert felesleges rám haragudnod. Az történt, sétáltunk az erdőbe, mikor megállítottam Nessit, de nem figyeltünk eléggé. Mögülünk támadt, egy vámpír volt. Nőstény. Nessit odavágta a fához, mire én átváltoztam. Elmenekült, de ráküldtem Saméket. Nem akartam utána menni, inkább hazahoztam Nessit.
-Ezt nem tudtam.
-Egy vámpír? Itt Forksban? Rajtunk kívül nem lehet itt más.-kérdezte Carlisle.
-Igen, és ha van is, akkor elkapjuk.-szólt közbe Jake.
-Kész vagy.-szólalt fel újra Carlisle.
-Jacob, én bízom benned, tudom hogy nem a te hibád volt, és köszönöm hogy elhoztad nekem Renesmeet. De nem tudod, elkapták-e?-kérdezte apa.
-Épp most kaptam a híreket, meglépett.-mondta bosszúsan.
Nessi menj a szobádba. Én meg szólók Rosaliéknak hogy bejöhetnek. Sajnálom ezt a sok bonyodalmat, Jake remélem holnap is eljössz meglátogatni Nessit.-mondta apa.
-De holnap még nem mehet sehova. Majd talán holnapután.-javasolta Carlisle.
-Jól van, akkor szia nessi. Holnap találkozunk.-köszönt el Jake.
Megölelt és kilépett az ajtón. Már alig várom, hogy holnap eljöjjön.

3.fejezet:Váratlan fordulat.

Amikor reggel felébredtem, rögtön az volt az első gondolatom: -Mikor jön már Jacob? És utána sem hagyott nyugodni engem. Lehetséges, hogy Jacob olyan hatással van rám, amilyennel még senki más nem volt? Ezen töprengtem. De tudtam, apa olvas a gondolataimban, és tudja hogy mennyire várom már, hogy Jacob eljöjjön hozzám. Egy dolog sehogy sem fért a fejembe: Miért pont én? Miért lettem én Jacob bevésődése, miért nem anya? És mit fog szólni ehhez a dologhoz a többi Cullen anyun és apun kívül? Bele sem merek gondolni. De valószínűleg már tudják... Legalább is, Emmet meg Rosalie biztos. Lassan elterjed majd az egész családban, és Jacob minden nap el fog jönni. Velem lesz, együtt fogunk lógni, és kitudja mi fog belőle kisülni. Jól van, nem kell ezen most rágódnom. Alighogy befejeztem a gondolkodást, már kopogtak is az ajtómon.
-Renesmee kicsim, odabent vagy? -kérdezte újra az a hang, mint tegnap. Azaz apa szólt az ajtó mögül.
-Igen.-szóltam vissza neki.
Már nyílt is az ajtó. Igazam volt, apa jelent meg az ajtóban:
-Ő. Jacob kinn vár, nem akart bejönni, ezért kérte hogy szóljak neked én magam.
-Ó, igen köszi apa megyek már.
Éppen úgy mint a tegnap, rendbe szedtem magam, megfésültem göndör hajam, cipőt húztam, és már indultam is az ajtó felé. Amikor kiértem nagy csend fogadott, és Jacob éppen  ott állt ahol tegnap, és ugyanúgy volt felöltözve mint ahogy tegnap.
-Akkor mehetünk?-kérdezte Jacob.
-Hová?-kérdeztem vissza kicsit meglepetten és vigyorogva.
-Hát úgy gondoltam elviszlek egy kicsit motorozni, aztán sétálunk egy kicsit az erdőben.
-Oké, én benne vagyok.-válaszoltam izgatottan.
-De én nem!!!!-vágott közbe apa, mérgesen.
-Nem lesz semmi baja.-mondta neki anya, megnyugtatva apát.
Vettem a kabátom, és már indultunk is. Kinn Jacob motorja várt engem. Felkaptam az eggyik bukósisakot, és felugrottam Jacob mellé a motorra. Még indulás előtt láttam a szemem sarkából, apa figyel minket és egy gyilkos pillantást vet Jacobra. A motor elindult és már száguldottunk is. Jacob egyszer kétszer hátraszólt: Nem fázol? Túl gyors? Vigyázz nehogy leess nekem! Ezek a szavak nekem nagyon jól estek, és örültem ha gondolt rám. A hosszú útnak vége szakadt egy olyan erdőrészen ahol még nem voltam, soha nem vadásztam ezen a részen. Élőszőr Jacob szállt le a motorról, majd én következtem. Mivel egy kicsit lassú voltam, Jacob segített nekem azzal hogy leemelt a motorról, így egyenesen a karjaiban találtam magam. Az érintése nagyon meleg volt, mint amilyennek elképzeltem. Pár másodperc múlva zavarba jöttem, és elléptem tőle.
-Miaz? -kérdezte.
-Hát, semmi semmi, csak ez nekem egy kicsit fura volt.-válaszoltam.
-Mi ebben a fura?-kérdezett ismét.
-Semmi csak, áh mindegy. Inkább mesélj nekem, hol vagyunk?-kérdeztem, és elindultunk az ösvényen, a motort messze magunk mögött hagyva.
-Hát szerintem itt még nem nagyon járhattál, ez itt a La Push.-válaszolt nekem gyengéden.
-La micsoda?-kérdeztem.
-La Push. Tudod én itt élek, illetve itt nőttem fel. Nem tudom, tudsz-e a szerződésről, meséltek-e már neked róla?-válaszolt.
-Ó, hát persze, igen most már beugrott.
-Hát igen, a szerződés miatt nem jöhettél ide, vagyis az egész családod sem.
-Igen, de akkor most sem szabadna itt lennem, nem igaz?-kérdeztem.
-De, ez így van.-válaszolta.
-Akkor, azt hiszem máshová kéne mennünk.-javasoltam kicsit félénken.
-Ne aggódj, lebeszéltem Samel hogy ma idehozlak téged. Nyugodj meg, nincs mitől félned.
-Jól van, de még egyet nem  értek miért hoztál ide?-kérdeztem.
-Gondoltam, bemutatlak téged a többieknek.-válaszolta.
-Tessék? Mármint a falka többi tagjának? -értetlenkedtem.
-Igen, pontosan. Csak nem félsz?-válaszolt vigyorogva.
-Hát, azt nem mondanám, de nem hiszem hogy ez jó ötlet lenne.
-Miért? Talán nem kell félned egy olyan fenevadtól mint én?-kérdezte, és elkezdett közeledni hozzám.
-Én ezt nem így értettem, kérlek menj hátrébb Jacob. -mondtam neki.
-Jól van akkor ezt majd később, figyelj, nem akarom hogy Jacobnak hívj inkább legyen Jake.-javasolta.
-Oké, Jake.-válaszoltam neki.
-Tudod mit? Gyönyörű neved van, és nagyon szép beceneveket lehet belőle kreálni. Én most szeretnék neked adni egyet.
-Benne vagyok.-válaszoltam neki vidáman, és közbe elkezdtünk ismét menni.
-Nessi. Mit szólsz ehhez:?-kérdezte.
-Tetszik.-mondtam neki vigyorogva.
-Na ennek örülök, akkor mostantól Nessi leszel számomra.
-És messze vagyunk?-kérdeztem.
-Nem már csak addig kell mennünk hogy kiérjünk arra a tisztásra.-válaszolta.
-Oké.-válaszoltam.
-Én bírom a gyaloglást.-válaszoltam.
-Az jó, mert én szeretek sétálni.
-És pontosan hova is viszel?-kérdeztem.
-Hát hozzánk, ilyenkor nálunk vannak Samék.-válaszolt nekem.
-Oké, hirtelen beijedtem. Nem korai ez még egy kicsit?-kérdeztem.
-Dehogy, jobb ha hamar megismerkedsz apámmal, és a falkával meg persze Emilyvel.
-Ki az az Emily?-kérdeztem.
-Pár infó Emilyről: Sam barátnője inkább úgy mondanám hogy menyasszonya. Ne bámuld az arcát mert azt Sam nem szereti, és könnyen bepipulhat rád. Na persze akkor velem gyűlik meg a baja.-válaszolt.
-Miért bámulnám? Ezt nem értem.-válaszoltam értetlenül, és egyszer csak megálltam.
Jake ment tovább, szó nélkül.
Jake?? Hé! Hozzád beszélek!-kiáltottam rá.
-Egyszer Sam begurult Emilyre. Átváltozott, megkarmolta emily arcát. Hát ezért.-válaszolt lassan.
-Mi lesz ha én is begurulok rád, és nagyobb bajt csinálok veled mint Sam Emilyvel??-kérdezte.
-Az nem történhet meg.-válaszoltam, és utánamentem még utolértem mert megállt.
-Honnan tudod?-kérdezte.
-Csak mert tudom és kész! Nézd Jake olyan vagy nekem mintha már régóta ismernélek, és tudom hogy soha nem bántanál engem.-mondtam neki miközben átfogtam őt.
-Ennyire bízol bennem?-kérdezte felém fordulva.
-Igen.-válaszoltam neki.
Kicsit fura helyzet volt, hiszen nagyon közel voltunk egymáshoz. Aztán elléptem tőle és mentünk tovább. Nem telt sok időbe máris kinn voltunk a tisztáson, és láttam a házat. A házból hangok hallatszottak ki.
-Nyugi, ezek csak a fiúk, biztosan hülyéskednek.-mondta.
-Aha, oké.-válaszoltam.
Jake kinyitotta az ajtót, és előreengedett engem. Amikor beléptem 9 szempár figyelt engem. Hirtelen megremegtem, de az a gondolat hogy Jake mögöttem áll megnyugtatott. Egy fiú elém lépett és bemutatkozott, egész fiatal volt, sokkal fiatalabb mint Jake vagy bárki más a szobában.
-Emberek, ő itt Nessi, azaz Renesmee Bella lánya.
-Heló, én Seth vagyok.
-Heló. -válaszoltam neki.
Majd jöttek a többiek előszőr Sam és utána Emily. Tényleg úgy volt ahogyan Jake mondta, Emilynek egy nagy karmolás van az arcán amit nem szabad bámulni. Úgy tettem ahogyan Jacob mondta. Ő utánuk következtek: Paul, Embry és Jared. Ők mind nagyon kedvesek voltak velem mindegyikőjüktől kaptam ölelést. És akkor jött az utolsó falkatag Leah. Ő nagyon rideg volt velem, és gúnyos. Nem köszönt nekem inkább Jakere hagyta azt hogy bemutassa nekem.
-Ő Leah.-mondta.
-Ó, szia.-köszöntem neki.
-Heló.-közsönt vissza, és azzal már ment is ki a házból futva, és közbe ugrott egyet átváltozva.
Legutoljára Jake apja, Billy mutatkozott be nekem.
-Szia Renesmee, én vagyok Billy, Jake apja, remélem sokat fogsz ide közénk járni.
-Igen, én is.-válaszoltam.
Egész estig, ott voltunk Jakeknél, vacsoráztunk majd vacsora után Jake felszólalt.
-Most már ide mennünk, lassan sötétedik és Nessi otthon kell legyen.
-Igen, igen.-helyeseltem.
Alig mondtam ki ezeket a szavakat, apa már benn volt a házban.
-Miért hoztad le a La Pushba? Ehheu nincs jogod! Azt mondtad csak motorozni viszed, és hazajöttök.-mordult rá Jakre apa és majdnem nekiesett. Erre a többiek felálltak az asztaltól, és mind apura néztek.
-Nézd apa, nem történt semmi rossz, csak vacsoráztunk, és éppen most akart hazavinni Jake.
-Nem érdekel a magyarázkodásod, azonnal menj ki a kocsiba.
-Nem! Nem fogom hagyni hogy nekiess Jakenek.
-Ne szólj bele!-mordult rám.
-Kérlek apa, ne rendezz jelenetet, menjünk inkább haza,
-Most az egyszer megúsztad.
-Akkor majd holnap Nessi.-mondta Jake és megölelt.
-Igen holnap.-válaszoltam megkönnyebbülten.
Azzal kiértünk a házból, én beültem a Volvoba és már indultunk is.

2. fejezet: Az első találkozás

/Renesmee/
Anya mindig sokat mesélt nekem, amikor még kicsike voltam. Elmesélte, hogy milyen volt az élete azelőtt hogy találkozott volna apával, és azt ami utána történt. Sokat hallottam azt a nevet, hogy Jacob. Azt hiszem, anya bele is szeretett valamilyen módon, de apát mégiscsak jobban szerette mint őt. Furcsa volt ezekkel a gondolatokkal játszanom mikor nem is tudtam hogy hogyan néz ki, az a bizonyos Jacob. Annyit tudtam róla amennyit anya, és még azt hogy farkas. Nagy farkas. Apa szerint, nagyon hamar felnőttem, és elég sokat tudtam már az első hónapokban. Hát, biztosan úgy van ahogyan mondja. Eléggé megijesztett hogy vámpírnak születtem, vagyis inkább félig embernek és félig vámpírnak. A bőröm ugyanúgy világít a napfényben, mint a többi vámpírnak, és olyan fehér mint a hó. Szeretem a vért de ehetek rendes táplálékot is. Anyu és apu, meg a Cullen klan aminek már én is tagja vagyok, segítettek nekem hogy én is úgy éljek mint ők: Állati vérrel táplálkozva. Most kellene 7 évesnek lennem ehelyett már 17 évesnek nézem ki. Én ezt nem bánom, mert sokkal jobb mintha kicsi lennék, viszont kicsit furcsa nekem ,hogy ugyanakkora vagyok mint apa meg anya. A nagy gondolkodásomat félbeszakította egy zaj, valaki kopogott.
-Renesmee? odabent vagy?-kérdezte a hang, amelyet már olyan jól ismertem. Apa hangja szólalt meg az ajtó mögül.
-Igen! Gyere csak be!-kiáltottam vissza.
-Ő. Bocsánat a zavarásért csak jött hozzád valaki, aki beszélni szeretne veled.-mondta vontatottan.
-Kicsoda?-kérdeztem.
-Azt hiszem ismered, bár még nem találkoztál vele: Jacob az.-mondta úgy mintha fájna amit mondana.
-Jól van, köszi apa hogy szóltál.-válaszoltam.
Felálltam az ágyamról, kicsit összeszedtem magam, rendbe tettem a hajamat és megigazítottam a ruhám. Nagy levegőt vettem, és elindultam az ajtó felé. Közben folyton az a kérdés járt a fejemben, hogy miért akar pont engem látni? Miért akar velem beszélni? Ezt valahogy nem értem. Megfogtam a kilincset, és lenyomtam. Megpillantottam Jacobot  a szoba másik felében egyedül, mert apa és anya nagyon tartózkodott tőle. Ő egyből szinte tátott szájjal figyelt engem és csak ennyit tudott kinyögni: -Húh. Én ettől persze nagyon zavarba jöttem, és jobban szemügyre vettem őt. Rövid fekete haja volt, póló nélkül és világosbarna nadrágban állt. Első látásra nagyon jóképű, és sármos fiú volt. De a nagy gyönyörködést félbeszakította apám állköhögése. Jacob mindjárt észhez tért és hozzákezdett a mondanivalójához:
-Ja igen, beszélhetnék veled odakint az erkélyen?
-Igen, persze.-válaszoltam neki zavartan.
Amikor kiértünk ő rögtön nekitámaszkodott a korlátnak és ismét az arcomat fürkészte.
-Ne bámuld olyan feltűnően.-törte meg a csendet Emmet hangja, aki nem tudom honnan került oda az erkély ajtaja elé.
-Emmet kérlek, hagyd őket hogy minél előbb elmenjen innen ez a kutya.-mondta gúnyosan apa.
Ezt nem vettem jó néven, mert nagyon jóképű volt Jacob és nagyon tetszett nekem, bár még nem ismertem igazán. Emmet elment és ismét kettesbe voltunk.
-Szóval én azért jöttem, mert amikor kicsi voltál még itt jártam a Cullen házban.
-Ő igen mesélte nekem Alice.-vágtam közbe.
-Szóval akkor azt is tudod hogy miért mentem oda akkor hozzád.
-Nem ez az egy nem világos, vagy csak Alice nem mondta el nekem.-vágtam ismét közbe.
-Azért, mert meg akartalak ölni. Nem tudom mennyit mesélt el neked Bella a történtekből,  ha eggyáltalán mesélt neked.-mondta.
-Igen, elmesélt nekem mindent, és épp ezért olyan mintha már ismernélek téged.-vágtam közbe megint.
-Nos igen, akkor tudsz mindent, azt is hogy szerettem Bellát, vagyis az anyukádat, ezt a szót még meg kell szoknom.
-Hogy érted azt hogy szeretted?-kérdeztem.
-Úgy , hogy amikor a születésed követő 1 napon eljöttem ide a cullen házba téged találtalak itt, meg még Alicet és Jaspert. Amikor megláttalak az ágyon, ahogyan nevettél és a barna szemeiddel rám néztél, az az valami csodálatos volt. Tudod mi az a bevésődés?-kérdezte.
-Azt hiszem igen.-válaszoltam neki.
-De mi köze ennek hozzám? Nemértelek.-kérdezten újra.
-Én bevésődtem.-válaszolta.
-Micsoda? Vagyis ennek mi köze hozzám?-kérdeztem újból.
-Te vagy a bevésődésem.-válaszolta magabiztosan.
-Nem! Az, az nem lehet! Hiszen te farkas vagy! Nem járhatsz egy vámpírral!-mondtam csodálkozva.
-Azt hallottam hogy van egy olyan energiád, hogyha valakihez hozzáérsz elolvashatod a gondolatait. Igaz ez?-kérdezte.
-Hát, hát igen-válaszoltam habozva.
-Akkor kérlek fogd meg a kezem, és olvass bennem! Olvasd el mennyire szeretlek már most pedig még most látlak másodszorra!-kérte.
Elgondolkodtam. Mégis hogyan történt ez? Már nem szereti anyut, engem szeret. Nekem is tetszik. Apa sohasem menne bele! De mi van, ha mégis? Meg kell fognom a kezét, tudnom kell! A következő pillanatban már a keze az enyémhez ért. Különös érzés fogott el, meleg, és nagyon szeretetteljes.
-Jacob, nézd én tényleg  elhiszem hogy, szerelmes vagy belém, de nekem több idő kell. Ismerlek anya elmondása alapján, és hidd el nagyon kedvellek téged! Megértettem mit akarsz nekem elmagyarázni, azt hogy bevésődtél és azt hogy szerelmes vagy belém, mégis farkas vagy és én meg félig vámpír. Téged ez mégsem érdekel. Meg szeretnélek ismerni és remélem lesz rá alkalmam hogy jobban megkedveljelek.-mondtam hosszan, majd elengedtem a kezét..
-Csak ennyit kértem. Értsd meg miért jöttem hozzád, és hogy nagyon szeretlek. Nem fogom feladni a küzdelmet érted ameddig a szívem dobog.-mondta.
-Oké. Ez nekem így egyszerre túl sok.-mondtam.
-Szeretnék minden nap eljönni hozzád hogy jobban megismerhess engem, és többet lehessünk együtt.-javasolta.
-Jól van én beleegyezem...
-De én nem!-szólalt meg apa.
-Te inkább ne szólj bele!-mordult rá Jacob.
-Hé, hagyjátok abba!-kiáltottam rájuk.
-Ő azt szeretné ha mindennap eljönnék, hát eljövök.-mondta mérgesebben mint eddig.
-Igen ezt szeretném.-válaszoltam.
Apa nem szólt semmit, csak grimaszolt egyet, és visszaindult a házba.
-Azt hiszem jobb ha most megyek.-mondta.
-Igen szerintem is.-válaszoltam vissza neki.
-Akkor holnap találkozunk.-mondta.
-Igen, holnap.-mondtam.
Még egy csókot nyomott az arcomra,elköszönt tőlem majd eltűnt az ajtó mögött.

1.fejezet: Düh-szerelem

/Jacob/
Amikor megtudtam hogy mi történt Bellával olyannyira mérges lettem hogy kifutottam a házból és farkasalakban rohantam a Cullen ház felé. Rohantam erdőkön át nem érdekelt mit hagyok magam után mennem kellett. A düh vezérelt és az a vágy hogy megöljem a született babát mert ő megölte Bellát. Miatta lett vámpír. Miatta most az ami csak később lett volna, vagy soha! Soha ha én közbeavatkozok és elmegyek vele olyan messzire amennyire csak tudok vele. Amikor odaértem a Cullen ház elé visszaváltoztam farkas alakból ember alakba, bár egy kicsit nehezemre esett hiszen még mindig olyan düh vezérelt amilyet még ember nem érzett. Odaléptem a ház küszöbére és kinyitottam az ajtót, mondjuk úgy hogy szinte betörtem. Körbenéztem és Alice-t illetve Jasper-t találtam a házban. Ők egyből nekem estek a következő kérdésekkel:
-Jacob! Mit keresel itt?! Nincs jogod itt lenni! Azonnal menj el!-kiáltott rám Alice.
Engem semmi nem érdekelt még a szerződés sem amit jóformán megszegtem már akkor amikor eldöntöttem hogy bántok egy Cullen gyereket. Félretoltam Alice-t és mentem Jasper felé. Jasper a következőt mondta nekem:
-Ha még egy lépést közelebb mész az ágyhoz akkor meggyűlik velem a bajod!-kezdte-És nem csak velem hanem az egész Cullen klan-al, tudom hogy segítettél nekünk de sajnálom nem engedhetlek az ágyhoz.
-Jasper! Kérlek legalább látnom kell azt a lényt aki miatt Bella olyan szörnyeteg lett mint amilyenek ti vagytok.
Jasper nem engedett de én egy erőteljes mozdulattal félrelöktem és az ágy fölé hajoltam. Mielőtt ránéztem volna a babára még visszanéztem a hoppon maradt Culennékre. Nagy erőt vettem magamon és az ágy fölé hajoltam. Amikor megláttam a babát valami forró érzés fogott el, olyasmi mint amilyet Bella iránt éreztem. Amikor tovább figyeltem a kis lény mozdulatait valami égető érzést éreztem a mellkasomban,és szeretetet éreztem a baba iránt. Nem tudom mi történhetett velem de egyszerűen lefagytam az ágy felett és semmi sem érdekelt csak a baba. Érdekes de mintha beleszerettem volna a babába, ahogyan rám nézett a barna szemeivel egyszerűen behálózott vele. Aztán gyorsan észbe kaptam  és körbenéztem a szobában, kedvem lett volna magammal vinni a kis lényt, de Alice és Jasper miatt ez nem volt lehetséges. Hirtelen kifutottam a házból mindent magam után hagyva csak futottam és futottam annyira gyorsan amennyire csak bírtam.

Nemsokára jön!

Sziasztok! Bocs az elmaradásért! Úgy kb. ma este vagy holnap délután jön az 1. fejezet :)