2010. szeptember 26., vasárnap

8.fejezet: Ajándék.

<-------- Ez a nyaklánc amit Nessi a fejezet közepén fog kapni Jake-től. Azért raktam be ide nektek hogy el tudjátok képzelni valamennyire! A kép a vateráról származik! Úgyhogy te magad is megrendelheted! Szerintem nagyon szép! És én is fontolgatom hogy megveszem -e majd a közeljövőbe! Akkor kezdem is a fejezetet! Remélem tetszeni fog, bár leírtam a poént azzal hogy ezt kapja nessi. :) És még egy meglepi! Egy kocsit találtok a következő modulban: Nessi kocsija ;D




Amikor a házunk elé értem, igyekeztem letörölni a könnyeket az arcomról, ez sajnos nem sikerült, mert még mindig rettenetesen bőgtem. Nagy erőt vettem magamon, és reménykedtem hogy apuék még nem értek haza. Beléptem a házba. Csak Alicet és Jaspert, Emmet, Rosaliet találtam a házban. Az ajtóban is ugyanúgy folytak a könnyeim mint eddig, ők pedig értetlenül néztek rám. Egy pár percre megtorpantam, aztán futásnak eredtem, az emeletre. Futás közben hallottam hogy Alice utánam kiabál:
-Hé, Nessi, mi a baj? Mi történt?
Aztán utánam eredt. Én beértem a szobámba ledobtam a cuccomat, és lehuppantam az ágyamra. Alice pár másodpercre rá már ott is termett mellettem az ágyon. Én még mindig krokodil könnyekkel küszködtem.
-Jól van, most szépen mond el mi történt, rendben?-kérlelt Alice kedvesen.
-Tulajdonképpen, nem tudom, vagyis... ÁH.-nyöszörögtem.
-Ha ennyire sírsz, biztos oka van.-vigasztalt, és közben pedig elővett egy zsebkendőt.
-Hát, Jake hazudott nekem, és egyébként is, nem az a gond hogy hazudott, hanem az hogy ez így nem megy!-ismét nyöszörögtem majd elvettem a zsebkendőt.
-Szakítottál vele?-kérdezett.
-Azt hiszem nem, vagyis csak egy kis időt kértem tőle.-válaszoltam szipogva.
-De, miben hazudott?-kérdezett.
-Hát, nem akarta megmondani nekem hogy éjjel megtámadta Saméket 5 vámpír.-válaszoltam neki.
-Már 5-en vannak?-kérdezett csodálkozva Alice.
-Igen, azt hiszem.-válaszoltam. Abban a pillanatban Alice látomást kapott. Lemerevedett, és csak bámult maga elé.
-Holnap  is az erdőben lesznek, valahogy te is oda fogsz keveredni. Ennek nem lesz jó vége.-mesélte el a látomását.
-Én? De.... de hát hogyan????-kérdeztem vissza tőle sírva.
-Azt sajnos nem láttam. Meg kell akadályoznunk hogy oda juss.
Csak szipogtam tovább. Alice felállt az ágyról, és elindult az ajtó felé.
-Hé, Alice, ugye nem tervezel semmit holnapra?!-kérdeztem tőle.
-Ő, nem különösebbet.-válaszolt. Azzal kiment a szobából.
Én pedig tovább sírtam. Addig ameddig rám esteledett! Már Este 8:30 van, és apuék még mindig nem értek haza. Jake sem mutatkozott, ezt mondjuk nem is csodálom. Hallottam hogy egy autó érkezik a ház elé. Biztos voltam benne, hogy apuék jöttek. Pár perc múlva apa meg is érkezett a szobámba, és ugyanúgy mint Alice, leült mellém az ágyra. Elkezdte szántani a hajam a  kezével.
-Na, mond csak el szépen, mi történt közted és Jake között.-kérlelt.
-Hol voltál?-kérdeztem, válasz nélkül.
-Tudom, késtünk, de egy kis időt én is tölthetek anyáddal.-válaszolt.
-Aha, persze.-válaszoltam.
-Szóval?-kérdezett.
-Szóval, ööööö.... Igazából semmi különös.-hallgattam el tőle mindent.
-Nézd kicsim, ha nem tőled tudom meg, akkor majd mástól.-válaszolt. Sóhajtottam egyet.
-Oké, szóval, Jake hazudott nekem, és hát, nem is tudom......-válaszoltam.
-Hm. A gondolataidból már kiolvastam....-szólt.
-Akkor nem is kell beszélnem, nem igaz?-kérdeztem szipogva.
-Gyere ide.-kérlelt apa, én engedelmeskedtem neki, majd megölelt. Kicsit furcsa volt nekem, mert minden ölelésnél, eddig meleget éreztem, most pedig jéghideg kemény testet.
-Oké, most pedig aludj, kisírtad a szemed, holnap pedig nagy nap lesz, így akarsz holnap ünnepelni?-kérdezte.
-Az olyan rossz lenne?-kérdeztem.
-Hm. Igen.-válaszolt.
-Remélem holnap Jake azért benéz. Szeretném rendezni a dolgokat.-mondtam neki.
-Az jó lenne. Na lefekvés.-parancsolt rám, én bebújtam a takaró alá, és ő pedig egy csókot nyomott a homlokomra.
-Jó éjt.-köszönt el.
-Neked is.-mondtam egy kicsit megnyugodva, ez a beszélgetés jót tett nekem.
Amikor apa kiment a szobából, eszembe jutott hogy éppen vadászni készültünk Jakel, de sajnos nem jutott rá sor, a kirohanásom miatt. Ha jobban belegondolok, nem menne le egy falat sem a torkomon. Éjjel aludni sem aludtam valami sokat. Éjfél felé nem bírtam tovább, annyira görcsölt a gyomrom, le kellett mennem egy pohár vízért. Kiszálltam az ágyamból, és elindultam le az emeletről. Amikor leértem a lépcső aljára, Emmetet, és Jaspert találtam a konyhába, na meg ki mást mint apámat. Ott itták a vért.... Kicsit megzavart a szaga, de nem voltam éhes. Elindultam feléjük, a konyha felé.
-Szia kicsim! Mi jót csinálsz?-kérdezett apa.
-Ja, öööm... Csak nagyon görcsöl a gyomrom, és kell egy pohár víz.-válaszoltam neki fáradtan.
-Miért nem, eszel inkább velünk?-kérdezett Emmet.
-Hm.... Ínycsiklandó ajánlat, de köszi most inkább visszautasítom.-válaszoltam neki, és közben engedtem egy pohárba vizet a csapból.
-Hogy.hogy?-kérdezett Jasper.
-Nem vagyok éhes.-válaszoltam.
-Ez fura, de hát egész nap nem is ettél!.-szólt rám apa.
-Igen, ez.... ez igaz... De.... nem kell...-dadogtam.
-Oké, nem erőltetem.-mondta apa.
 Én erre egyet vigyorogtam.
-Azt ugye tudod hogy holnapután, 1.-én suli?-kérdezett apa.
-Úúhhh. Tényleg. Teljesen kiment a fejemből.-döbbentem meg.
-Mostanában mindent elfelejtesz.-mondta Jasper.
-Aha.-válaszoltam röviden, és halkan, majd ittam egy korty vizet.
-Akkor én lépek.-mondtam, és letettem a poharat.
-Ha bármi baj van szólj!-kiáltott utánam apa, de én már szaladtam is a lépcsőn fel.
Visszamásztam az ágyamra, és próbáltam elaludni. Kicsit sikerült is, de furcsa volt egyedül aludni, egyben rossz érzés is.  3-4 órát aludtam is, de őszintén alig vártam hogy reggel legyen. Hajnalodik. Ideje hogy kapjam magam, és vegyek egy meleg zuhanyt. Feltápászkodtam, és elindultam a mosdóm felé. Hamar ment a dolog, hamar készen voltam, de sajnos még csak hajnali 6 körül járt. Mikor találkozhatok már Jacobal? Kérdezgettem magamban egyfolytában. Ha ő nem jön, hát én megyek. A hátralévő időben csak az ágyamon ültem, vártam, és vártam, de a percek nagyon hosszúnak tűntek. Már 11:30 azaz mindjárt dél. Őszintén remélem, Alice nem tervez semmit, akkor aztán bajban leszek. Nem nagyon szeretem a bulikat, főleg azokat ahol én vagyok a középpontban."Kopp-kopp-kopp" Kopognak az ajtómon. Én először megijedtem, aztán erőt vettem magamon és kimondtam.
-Tessék.
Az ajtó nyílt, és Jake lépett be rajta. Az igazság az hogy nem volt meglepő számomra, éreztem a szagát az ajtó mögül. Felkiáltottam:
Jacob!!!!-és már rohantam is hozzá az ajtóba. Jake kitárta karjait, én pedig felugrottam rá, úgy öleltük meg egymást. A lábaim szorosan a dereka közé fogtam, és ő pedig szorosan ölelt.
-Hiányoztál!-suttogta a fülembe Jake.
-Te is nekem, el sem tudod képzelni mennyire.-válaszoltam neki szintén suttogva.
-Boldog szülinapot.-suttogta ismét a fülembe, ezek a szavak után pedig egy csókot nyomott az arcomra. Én erre még jobban el kezdtem ölelni.  Így voltunk kb. még 1-2 percig aztán leszálltam róla. Megfogtam a kezét, és leültettem az ágyra, ahogyan én is tettem. Mellé ültem, és rögtön elkezdtem neki mondani.
-Nagyon sajnálom! Az hogy otthagyjalak a La Push-ba, a legnehezebb dolog volt amit életembe meg kellett tennem! Veled akarok maradni, örökre!-törtem ki.
-Hé, Nessi, ezt már kivettem az ölelésedből. Bevallom féltem eljönni ma hozzád, de látom jó döntés volt. -vigasztalt, és közben a hajam szántotta.
-Ha nem jöttél volna, én mentem volna.-mondtam neki.
-18 éves lettél.-mondta.
-Igen, kicsit fura, de még meg kell szoknom.-reagáltam.
-Őőő... Hoztam valamit.-mondta.
-Hé, Jake, nekem nem kell semmi, elég ha itt vagy.-mondtam.
Elővett egy fekete dobozkát, én pedig nagyon meglepődtem. Odanyújtotta hozzám.
-Ez... ez meg mi?-dadogtam össze vissza.
-Nyisd ki és megtudod.-biztatott.
Én kíváncsian nyitottam ki a dobozt, habár egy kicsit féltem is. Haboztam, majd rászántam magam arra hogy kinyissam a dobozt. Felnyitottam a fedelét, és megláttam egy arany láncot rajta egy medállal.
-Úristen!-csodálkoztam.
-Tetszik?-kérdezett kíváncsian, és az arcomat fürkészte.
-Ez.. ez.... ezt egyszerűen nem fogadhatom el.-mondtam neki, és visszanyújtottam neki a dobozt.
-Ne butáskodj már. A tied, neked tartogattam már régóta.-mondta, és visszaadta a dobozt.
-Hogy érted hogy nekem?-kérdeztem vissza.
-Anyukámé volt, még apa adta neki. Ő volt a bevésődése.-mondta.
-Értem.-mondtam neki.
Megnéztem a medált. Szerintem látta hogy nagyon figyelem, meg ismerős is volt számomra.
-A medál, az, amit én is a vállamon hordok.-mondta nevetve.
-A tetoválás?-kérdeztem vissza.
-Igen.-válaszolt.
-Ugye nem nekem kell felraknom?-kérdeztem tőle vigyorogva.
-Persze hogy nem.-válaszolt vigyorogva, majd kikapta a nyakláncot a dobozból, és felrakta a nyakamba.
-Nagyon jól áll.-dicsérte meg.
-Nem túl farkasos?-kérdeztem viccelődve.
-De, egy kicsit, viszont legalább látják hogy foglalt vagy.-válaszolt.
Erre a kijelentésre, ő közelebb húzott magához,  és megcsókolt. A csók hamar véget ért, amit én nagyon bántam. A csók után, még közel maradtunk egymáshoz, és Jake egy javaslatot tett.
-Alice, meg a többiek lenn várnak minket, van egy kis meglepetésük számodra.
-Hm. És ha azt mondom hogy nem akarok lemenni?-kérdeztem tőle vigyorogva.
-Muszáj.-válaszolt.
-Az más.-mondtam neki, és elhúzódtam tőle.
-Ja, majd elfelejtettem, van még egy meglepetésem.-mondta.
-Előre félek.-mondtam neki.
-Átiratkoztam a Forksi gimibe, hogy veled lehessek.-mesélte.
-WoW. Szóval akkor most újra járod a gimit?-kérdeztem tőle.
-Igen, mint a vámpírok. De szerintem sokat fogok hiányozni, a farkasos dolgok miatt.-válaszolt.
-Már csak a holnapi nap, és itt a suli.-mondtam neki.
-A holnapot ugye együtt töltsük?-kérdezte, és ismét közelebb jött.
-Jó lenne.-válaszoltam neki, és felálltam az ágyról, mire ő elhúzta a száját.
-Na jössz?-kérdeztem.
-Persze, mennyünk.-válaszolta, majd felállt az ágyról megfogta a kezem, és elindultunk lefelé.
Én mentem előre, ő pedig követett, így mentünk le kézen fogva. Közben pedig olvastam a gondolataiban. Mint eddig mindig, ugyanazt olvastam ki belőle, csak most még jobban szeretett. Amikor elfordult a lépcső mi is fordultunk vele együtt, és megpillantottam mindenkit a lépcső alján. Ott álltak a nappaliba, és mindenki mosolyogva fogadott. Leléptem az utolsó lépcsőfokról is, és Alice egyből a nyakamba ugrott, és felkiáltott:
-Boldog szülinapot, felnőtt lettél!
Én erre a kijelentésre csak vigyorogni tudtam, aztán anya is a nyakamba borult.
-Te jó ég! Már akkora vagy mint én, el sem hiszem. Pár éve még kis pólyás voltál. Boldog születésnapot!-jelentette ki.
-Anya... Köszi. -mondtam neki, úgy mintha rászóltam volna.
Anya után következett apa, aki természetesen egyből kiszúrta a nyakláncomat. Én erre persze reagáltam.
-Őőő Jake-től kaptam. Szülinapi ajándék.
-Így  már más. Boldog születésnapot kicsim.-könnyebbült meg, megölelt, majd megcsókolta a homlokom, Jake közben pedig figyelt.
-Köszi apu.-mondtam neki.
-Hé, természetesen nem maradhatnak el az ajándékok sem.-mondta Rosalie boldogan, mert ő maga is a lányának tekint, ezért nézi néha nagyon rossz szemmel ha Jacobal vagyok.
Én erre természetesen nem mondtam semmit, hiszen nekem nem kellett semmi. Rosalie a háta mögül elővett egy ajándékszatyrot, melyben egy fekete pánt nélküli koktélruha volt.
-Huh-szólalt meg a hátam mögül Jake, és nem is kellett hozzáérnem ahhoz hogy kiolvassam a gondolatait, már az arcáról le lehetett olvasni. Apám ennek megint nem örült, viszont Emmet csak vigyorogni tudott rajta.
-Ezt tőlem és Emmettől kapod.-mondta Rosalie.
-Köszönöm, nagyon szép.-köszöntem meg.
-Most mi jövünk.-sürgetett Alice, és én Jake kezébe nyomtam a szatyrot, hogy ne legyen útba,  és egy kis dobozkát vett elő Jasper.
-Boldog születésnapot Nessi.-mondta Jasper, és odanyújtotta nekem a dobozt.
Eléggé féltem kinyitni, mert ismét valami ékszer féleségre számítottam. Nagyon meglepődtem, mert egy kulcsot találtam a dobozban. A kulcs egy kulcstartón lógott, a kulcstartóra pedig a az állt: BMW X5.
-Uram isten! Ez.. ez most egy kocsi?-kérdeztem.
-Igen, de apádnak egy szót se.-viccelődött.
-Köszönöm!-mondtam nekik és megöleltem őket még egyszer.
-Egyébként, kinn áll a kocsi. Úgyis megvan a jogsid nem? -kérdezte Alice.
-Persze.-mondtam neki, aztán Jakobra néztem, ő pedig sunyin visszanézett vigyorogva.
Carlisle és Esme Alice és Jasper mögött vigyorgott, aztán előreléptek, és felköszöntöttek ők is.
-Boldog születésnapot.-mondták mindketten, én pedig megköszöntem nekik, Carlisletől még egy puszit is kaptam az arcomra.
-Tőlünk a tortát kapod, remélem ízleni fog, akkor is ha csak te eszel belőle, illetve Jake.-mondta Esme.
Erre a kijelentésre vigyorogtam egyet.
-Hát, akkor mi maradunk a végére.-mondta apa.
-Mivel 18 éves lettél, hivatalosan is a Cullen klan tagjává váltál. Megkapod a Cullen ékszered is mely egy karkötő, amin a címer látható.-mondta anya.
-Ez most komoly? Nem kényeztettek el nagyon?-kérdeztem vissza viccelődve.
-Hát, van benne valami.-mondta apa.
-Nagyon szépen köszönök mindenkitől mindent, de nem kellett volna.-köszöntem meg neki.
-A kocsi kinn áll a ház előtt, ha kíváncsi vagy rá.-mondta Carlisle.
-Gyere.-mondtam Jake-nek, és kézen fogva elindultunk kifelé a házból. Jake jött mögöttem, és ő is kíváncsian várta a kocsit. Kiértünk. Amikor megpillantottam a fehér BMW-t majdnem elállt a lélegzetem. Gyönyörű kocsi, valószínűleg azért kaptam hogy ezzel járjak suliba. Jake is csak annyit tudott kinyögni:
-WoW
-Na? Hogy tetszik? -kérdezte Jasper.
-Tökéletes. De miért én kaptam?-kérdeztem.
-Hm. Apád mondta hogy kellene neked egy járgány, amivel suliba járhatsz. Én magam választottam. Remélem tetszik.-válaszolt.
-Tök jó, köszi.-köszöntem meg most már harmadszorra nekik. Közben láttam hogy Jake-nek is vigyorra nyílik a szája, és kérdezni akar valamit.
-Na, elmegyünk egy körre?
Én először apámra néztem, ő valamilyen módon bólintott, és felkiáltottam.
-Jó, de ezúttal én vezetek.
Jacob egy röpke mosolyt engedett, és beült mellém előre.
-Na, lássuk hogy megy a vezetés.-mondta Jake.
-Azért nem vagyok olyan rossz.-mondtam neki, és közben elindítottam a kocsim.
-És hova mennyünk?-kérdeztem ismét.
-Mondjuk, nézzünk le a La Push-ba.-mondta.
-Oké.-válaszoltam.
Elindultunk, és bár még nem vezettem a kocsit, elég jól ment így elsőre. Még hozzá kell szoknom. Rengeteg klassz dolgot kaptam a családomtól, amire még álmomban sem gondoltam volna.
-Egyet megígérsz nekem?-kérdeztem tőle.
-Mit?-kérdezte.
-Visszafelé te vezetsz.-mondtam neki.
-Jól van, de miért?-kérdezte.
-Egy kicsit félek.-válaszoltam neki.
-Megígérem.-mondta.
A La Push-hoz vezető út ismét rövidnek bizonyult. Már annyira közel voltunk, hogy láttam Jake házát. A többiek kiszaladtak a házból, és tátott szájjal néztek minket ahogy közeledünk. Leállítottam a motort, és kiszálltunk a kocsiból.
-Húúúh. Ez tök király. Elvihetem egy körre?-kérdezte Embry.
-Hát persze.-mondtam neki, és odadobtam neki a slusszkulcsot.
-Kösz.-mondta Embry.
-Héééé, várj meg!!-kiáltott Quil.
Én erre vigyorogtam egyet.
-Boldog szülinapot Nessi.-borult a nyakamba Emily.
-Köszi, de honnan...?-kérdeztem.
Emily Jake-re nézett, és innen azt vettem ki hogy ő mondta el nekik.
-Nézd el Embry-nek és Quil-nak, még szinte kölykök.-mondta Sam.
-Semmi baj, szívesen odaadom. Még úgysem, veszem használatba 1 napig.-mondtam.
-Szóval, akkor Jake is veled fog suliba járni?-kérdezte Paul.
-Igen, eddig úgy van.-mondta Jake.
A házból kiszaladt Seth, aki szívélyes fogadtatással, csak úgy mint Emily, a nyakamba borult, és boldog szülinapot kívánt.
-Whohw, köszi.-mondtam neki.
-A házból lassan Billy is "kigurult", és amikor odaért hozzánk, kitárta karjait hogy odaboruljak hozzá. Természetesen ez is történt:
-Boldog születésnapot!-mondta Billy.
-Köszönöm.-mondtam.
Leah is kijött a házból, ismét fancsali képet vágva, nehézkesen sikerült kimondania annyit:
-Boldog... hagyjuk.-Leah.
Jake erre a kijelentésére magához szorított, és megcsókolta a fejem búbját. Leah erre begurult, és farkassá alakulva elfutott az erdőbe. Vajon miért ilyen ellenséges velem? Kérdeztem magamba folyton. Közben visszaért Embry és Quil a kocsival. Kiugrottak belőle és azt mondták.:
-Pöpecül megy.-mondta Embry.
-Jó kis járgány.-mondta Quil.
-Köszi, szerintem is, még nem volt alkalmam nagyon kipróbálni.
-Nem is tudtam hogy kaptál egy kocsit,! Ez tök király!-jelentette ki Seth.
-Igen. De sajna az a baj hogy mennünk kéne. Csak egy próbakörre jöttünk, és várnak otthon.-mondtam.
-Rendben, akkor majd mondjuk holnap gyertek vissza, és megünnepeljük a szülinapod.-kérlelt Emily.
-Oké. Tényleg mennünk kell. Sziasztok!-köszönt el  Jake.
-Sziasztok!-köszöntem el szintén.
Beszálltunk a kocsiba, és most Jake ült a volán mögé. Elindította a kocsit, és indultunk vissza. Az út visszafelé még rövidebbnek tűnt, ezért hamar visszaértünk. Bementünk a házban, majd egész estig együtt volt a család. Ettünk egy kis tortát, jobban mondva Jake meg én. És a torta tetején az én nevem szerepelt mint Renesmee. Már közel éjfél felé járt, amikor mondtam Jake-nek hogy fáradt vagyok, szeretnék felmenni. Elköszöntünk a többiektől, és elindultunk felfelé a lépcsőn. Jake mint mindig ismét mögöttem jött. Beértünk a szobámba, és lerogytam az ágyra, Jake pedig mellém ült, én belül voltam, ő pedig kívül.
-Hát ez bizarr volt.-jelentettem ki.
.Mi? Az hogy kaptál egy észbontó ruhát, egy eszméletlen kocsit, és egy Cullen ékszert?-kérdezte.
-Tetszik a ruha?-kérdeztem vissza.
-Hát, biztosan jól állna.-válaszolt.
-Még nem tudom hova vegyem fel.-mondtam.
-Soha nem tudhatod.-mondta Jake csibészesen.
-Nekem a legszebb ajándék a sok közül, ez a nyaklánc, ami a nyakamban lóg.-mondtam neki.
-Hm.-sóhajtott egyet.
-Még mindig születésnapom van. Kérhetek valamit?-kérdeztem tőle.
-Akármit.-mondta.
-Maradj itt velem egész éjjel.-kértem.
Nevetett: -Mennem kéne az erdőbe, de nem lennék képes itt hagyni téged.-mondta egészen közel hozzám.
-Akkor ne tedd, ne meny el!-mondtam már nagyon közel hozzá.
 A válasz egyértelmű volt, hiszen megcsókolt. A Csók véget ért, ő pedig levette a pólóját.
-Gyere ide.-mondta nekem, és a következő pillanatban a mellén pihentem.
-Szeretlek.-mondta.
-Én is.-válaszoltam neki, majd lassan mind a ketten elaludtunk.

2010. szeptember 12., vasárnap

7.fejezet: Vissza a múltba.

Amikor beléptem a szobájába, látszott hogy alig várta hogy beérjek hozzá.
-Szia.-köszönt nekem.
-Szia.-köszöntem vissza, és leguggoltam az ágya mellé. Egyenesen egymásra néztünk.
-Hogy vagy?-kérdeztem.
-Már jól, hála annak hogy itt vagy, és felhívtad Carlisle-t.-mondta.
-Ugyan, semmiség, el sem tudod képzelni hogy mennyire megijedtem!-szóltam.
Elmosolyodott.
-Ez érdekes, én is ugyanezt mondtam neked 1 nappal ezelőtt.
-Igen, és mondtam hogy vigyázz magadra, nem?-kérdeztem.
-De, de a semmiből bukkant elő, a szagát éreztem, de ketten voltak. Volt náluk valami, már nem tudom mi, és az a vállamban landolt, azonnal visszaváltoztam, mint akkor amikor eltörtek a csontjaim.-mesélte el.
-Veled kellett volna mennem. Ez csak az én hibám!-vádoltam magam.
-Hé, ne vádold magad, nekem ez a munkám!-válaszolt.
-Már késő van, azt hiszem jobb ha hazamegyek, neked most pihenésre van szükséged..-javasoltam.
-Mi? Nem!!! Nem akarom hogy elmenj! Inkább aludj itt velem, és töltsük ezt a napot együtt!-tiltakozott.
Nagyot sóhajtottam.
-Nem hiszem, hogy bárki jó szemmel nézné. Hiszen, te is hazajöttél tőlünk amikor megsérültem nem?-kérdeztem.
-De, és milyen nagy hiba volt, akkor még nem tudtam hogy ennyire szeretsz engem.-válaszolt.
-Hmmm. Biztos vagyok benne, hogy apámék még kinn várnak rám.-mondtam.
-Akkor szólj nekik hogy itt maradsz velem éjszakára.-erősködött.
-Na jó. Meggyőztél.-válaszoltam.
Felálltam, nehezen elengedtem a kezét, még egyszer visszanéztem, aztán kimentem. Ahogy gondoltam, apa és Carlisle ott álltak.
-Apa, Jake azt szeretné ha itt maradhatnák a további 2 napban is.-mondtam el neki.
-Ha ő ezt szeretné,akkor rendben van.-engedte meg apa.
-Jake-nek pihenésre is van szüksége.-mondta Carlisle.
-Persze, én mondtam neki, de nem hallgat rám. Marasztal.-válaszoltam erre.
-Nem lesz gond ha itt marad?-kérdezte apa Billy-re nézve.
-Persze hogy nem. Nyugodtan maradhat.-válaszolt Billy nyugodtan.
-És, még egyszer köszönöm hogy ismét segítettél a fiamon.-köszönte meg neki Billy.
Én ez a mondat után, rögtön beszaladtam Jake-hez.
-Na mit mondtak? Ugye maradhatsz?-kérdezte hevesen.
-Igen! És apuék már elmentek. Legalább is azt hiszem.-válaszoltam neki.
Megnéztem a telefonom. Este 9:30 azaz fél 10. Elég késő van. Ránéztem Jake-re és láttam hogy elég fáradt.
-Már elég késő van.-szólaltam meg.
-Nem akarsz lefeküdni ide mellém?-kérdezte.
-De, de előbb átöltözöm.-válaszoltam.
Nem voltam szégyenlős Jake előtt. Megfogtam azt a ruhát amit azért hoztam hogy felhúzzam ha alszom, elfordultam, lehúztam a felsőm, rá a blúzt, alul ugyanígy. A szemem sarkából láttam hogy Jake figyel, és pár mosolyt is ejt az arcán. Én ennek örültem.
-Mit mosolyogsz?-kérdeztem.
-Semmi, vagyis őőőő semmit.-motyogott.
-Jake, hahóóóó.-szóltam.
-Ja, igen, bocs, itt vagyok.-válaszolt mosolyogva. Úgy látszik kicsit meglepte a dolog, elvégre is nem csináltam nagy dolgot, na nem baj.
-Óké.-válaszoltam neki hosszan.
Leraktam a ruháimat amiket levettem, és átmásztam az ágy másik felére, a belső felére. Jake egyből felült,én pedig tiltakoztam.
-Hé, nem kell felkelned! Elég ha én fenn vagyok.
-Hidd el, nincs semmi bajom!-válaszolt határozottan.
-Hát igen mégis mi baja lehetne egy vérfarkasnak?-kérdeztem gúnyosan, de egy kicsit mosolyogva is. Jake egy határozott de gyors mozdulattal, magához szorított, olyan közel, hogy meg tudjon csókolni. Meg is csókolt és én hagytam neki. Oly annyira vágytam már erre a csókra, amit már annyiszor megszakítottak. Éreztem hogy Jake is ugyanezt érzi mint én, és hallottam a gondolatait is, melyekről csak úgy ordított hogy akar engem. A csók még mindig nem ért véget. Egyre hevesebben kezdett el csókolni engem. Én ezt is engedtem neki, kezdett lefektetni engem, na erre még nem vagyok készen, gondoltam magamban, és ellöktem magamtól. Mind a ketten csak úgy kapkodtuk a levegőt.
-Sajnálom.-szólaltam meg még mindig lihegve.
-Semmi gond, látom még nem vagy kész rá.-reagált ő is lihegve.
Én csak lihegtem tovább, mire ő vigasztalni kezdett.
-Nézd Nessi, komolyan semmi baj, ha nem akarod nem kell.
Ránéztem Jake-re és tényleg azt láttam a szemében, hogy nem bánja. Közben pedig keze szántotta  a hajamat.
-Nézd, én tényleg, tényleg sajnálom, tudom hogy te ezt akartad...-szóltam.
-Nessi, majd akkor ha készen leszel rá. Elvégre még csak 17 éves vagy, én meg vagy 20-on valamennyi. Persze nem öregedem, ahogyan te sem. Valószínűleg ennyi évesen én is ezt tettem volna a helyedben.-vigasztalt ismét.
-Köszönöm.- tulajdonképen azt köszöntem meg neki, hogy nem erőlteti, számítottam rá hogy meg fogja próbálni ebben a 3 napban. Újra összekoccant a fejünk, és éreztem Jake sóhajának melegét.
-Semmi baj.-suttogta.
Erre én még közelebb bújtam hozzá. szorosan át karolt, és rám rakta a takaró többi részét, még mindig ültünk az ágyon.
-Jól van, gyere most lefekszünk.-irányított.
Én engedtem neki, ő lefeküdt, én pedig a mellén pihentettem a fejemet, lassan álom jött a szememre, és úgy éreztem Jake légzése is lassult, ez azt jelentette már alszik. Elaludtunk. Reggel, én ébredtem először. Ránéztem az órára, már reggel 10:30 nemsokára dél. Még mindig Jake mellén pihentem. Átnyúltam a telefonomért, és láttam, apa már 3-szor hívott. Jake felébresztésére kényszerültem.
-Jake! Ébredj Jake!-suttogtam.
-Mmmmm.Mi az?-morgott, és kérdezett.
-Fel kéne kelnünk, már 10:30 is elmúlt.-már beszéltem, mert Jake egészen fenn volt.
-Ó, akkor tényleg fel kellene kelnünk.-még mindig nyöszörgött, és a szemét dörzsölte.
-Jól elaludtunk!-jelentettem ki.
-Igen.-válaszolt.
Felkeltünk az ágyról, ugyanúgy ültünk ott az ágyon mint tegnap, késő este. Jake észrevette hogy kicsit szomorú vagyok.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva.
-Hhh.-sóhajtottam.
Jake ugyanolyan kérdő arccal nézett, mint az előző kérdésnél.
-A tegnap éjszaka, szóval,......-kezdtem hozzá nehézkesen.
-Hé, erről hallani sem akarok oké? Semmi gond, majd máskor, de ezt már sokszor elmondtam neked!!!-mordult rám.
-Hm.-sóhajtottam.
Újból összekoccant a fejünk. Egy pár pillanatig, nagyon közel voltunk egymáshoz. Aztán megszólaltam.
-Őm, apa legalább 3x hívott, de mi aludtunk, szóval, felhívom.
-Oké.-válaszolt Jake.
Felvettem a telefont, és megkerestem apa számát. Kicsöng. Furcsa volt, mert az első csöngés után felvette.
-Szia, apa.-köszöntem.
-Na végre, csak hogy felhívtál. Erre várok már vagy 4 órája!!!-mordult rám.
-Bocs, csak aludtunk.-reagáltam.
-Jake gondolatai csak úgy ordítanak!-jegyezte meg.
-Óóóh. Szóval...-kezdtem.
-Igen, tudom mi volt tegnap éjjel köztetek.-reagált.
-Nézd apa, nem volt semmi tényleg, hidd el nekem.-mentegetőztem.
-Hmmm.-sóhajtott.
Nem szóltam csak vártam a reakcióját.
-Ma mindenképp nézzetek be hozzánk, nem értettem tegnap Jake sérülését, jó lenne megbeszélni.-javasolta.
-Aha, oké. Őőő, apa más is tudja rajtad kívül, tudod.-kérdeztem.
-Nem, még anyádnak sem mondtam meg. És nem is tervezem.-válaszolt.
-Köszi.-hálálkodtam.
-Oké, szia.-köszöntem el.
-Szia.-köszönt el.
Letettem. Jake kérdően nézett rám, én pedig ismét csak húztam a szám.
-Nézd Jake, nem kérem hogy ne legyenek gondolataid, de túlságosan is, hogy is mondjam, hangosak.-kezdtem.
-Ja, igen. Bocs, arról elfeledkeztem,hogy apád tud olvasni bennem. -mentegetőzött.
-Semmi baj, én csak, tudod apa tudja és ez elég kellemetlen számomra.-válaszoltam.
-Hm. Igen azt mindjárt gondoltam. Most haragszol?-kérdezte.
-Nem, nem dehogy.-válaszoltam.
Jake látta rajtam, hogy mennyire rosszul érzem magam emiatt, szóval arra a következtetésre jutott hogy haragszom.  Ez nem épp így volt, mert én nem haragudtam rá. Jake kiszállt az ágyból, én pedig csak néztem hogy mit csinál.
-Hé, Jake! Mit csinálsz?-kérdeztem tőle.
-Felkelek. Nem látod?-válaszolt.
-De, nézd Jake, én nem haragszom rád! Ne hidd azt! Inkább neked lenne okod rá.-mondtam.
-Nekem?-kérdezett vissza, és abban a pillanatban leült az ágyra.
-Igen.-nyögtem ki.
-A tegnap éjjel miatt? Ugyan, kérlek, felejtsd már el.-kérlelt, és megint felállt. Én erre felbuzdulva így szóltam:
-Jake, szeretlek!
Ő visszaült az ágyra, végigsimította az arcomon a kezét, majd megcsókolt. A csók lassan de véget ért.
-Bocsáss meg a kirohanásomért.-mentegetőzött.
Én erre nem mondtam semmit, csak néztünk egymás szemébe, mélyen. Ezt félbeszakította az, hogy Emily bejött a szobába. Mind a ketten Emilyre néztünk, ő pedig ránk. Én egy kicsit elmosolyodtam, Jake pedig furán érezte magát, ahogyan Emily is az ajtóban. Közben pedig mögötte leskelődtek a fiúk. Amikor megláttam őket, szintén elkuncogtam magam, erre már Jake is mosolyogni kezdett.
-Őőőő... Én csak azért jöttem, hogy megkérdezzem éhesek vagytok-e?-dadogott össze vissza.
-Én nem kérek semmi emberi kaját.-válaszoltam neki.
-Igen, én sem. De azért köszi.-válaszolt Jake is.
Lassan hátrált, majd becsukta maga mögött az ajtót. Én kuncogtam eggyet.
-Hát, ez elég furcsa helyzet volt.-ráncolta a homlokát Jake.
-Hát, akkor nem csak én vagyok így vele.-reagáltam erre. Végigsimította a kezét az enyémen, és ismét szólt.
-Tudod, nekem már egyáltalán nem fáj a sebem, ennek örömére elmehetnénk ketten vadászni.
-Hmmmm... Én egyedül is el tudok menni.-válaszoltam neki.
-Nem-nem! Ha már mész, ketten mennyünk! Elvégre is, még van 2 napunk nem?-kérdezte, és ismét kezével szántotta a hajamat.
-De. De Jake, még pihenned kell! Ahogyan nekem is kellett volna tegnap, de nem tettem.-elleneztem.
-De nem tetted, ahogyan én sem fogom. Jegyezd meg! Mostantól csak neked élek! Más nem számít, csak te és én!-kötötte az oromra!
-Azt hiszem, nem kell többet elmondanod, tisztában vagyok vele.-válaszoltam neki, és megfogtam a kezét.
-Akkor? Veled mehetek?-kérdezte.
-Na jó, legyen. De.-hagytam fel az ellenzéssel.
-Jaj, mindig van egy DE!-válaszolt.
-Szóval, apa azt akarja hogy nézzünk be hozzájuk később, nem érti a sérülésed, igazából én sem nagyon, szóval, azt akarja megbeszélni.-mondtam neki.
-Ja, okés, ennek semmi akadálya.-egyezett bele.
-Oké.-válaszoltam.
-Akkor mehetünk kajálni?-kérdezte Jake türelmetlenül.
-Őőőő. Persze, de gondolom nem pizsamában akarsz útnak indulni igaz?-kérdeztem.
-Ja, tényleg! Előbb gyors felöltözök én, aztán kimegyek hogy nyugodtan összekaphasd magad.-ajánlotta fel.
-Persze, az jó lesz.-válaszoltam neki.
Ő még egyszer rám mosolygott és felállt az ágyról. Levetette a nadrágját, aztán felhúzott egy barna térdgatyát. Még magára kapott egy trikó féleséget, és már készen is volt.
-Na, én készen vagyok, most te jössz.-veregette meg a combom, és azzal kiment. Én kaptam az alkalmon, és gyorsan lekaptam magamról a ruhát. Élőszőr a felsőmet, és megpillantottam a sebemet, ahogy be van kötve. Kicsit rossz látvány volt, de nem fájt, már egyáltalán nem. Oda mentem a cuccomhoz, és kivettem egy új póló féleséget, majd egy csőgatyát is, amely szürke volt. Gyorsan belebújtam, aztán elővettem a fésűmet és megfésülködtem. Felvettem a cipőmet, majd a kabátomat vettem fel. Még megigazítottam magam, és éppen abban a percben kopogtak az ajtón.
-Tessék.-válaszoltam a kopogásra.
-Kész vagy Nessi?-kérdezte Jake az ajtó mögül. Közben pedig valami olyasmit hallottam  Jaredtől:
-Mit szégyenlősködik előtted?
Jake erre nem válaszolt, szerintem az én válaszomat várta.
-Ő. Igen, kész.-válaszoltam neki végre.
Jake benyitott, és rögtön azt mondta milyen gyors voltam. (Vagy inkább ő siettetett?)
-Gyönyörű vagy, egyébként.-bókolt. Én erre elmosolyodtam.
-Köszi.-válaszoltam.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte Jake.
-Persze.-válaszoltam.
Amikor kiléptünk a szobából mindenki minket nézett, és Jake kérdezett a többiektől.
-Akkor? Biztos hogy senki nem jön velünk?
-Nem-nem. Már voltunk, mennyetek csak.-válaszolt Sam.
-Oké, akkor mi leléptünk.-válaszolt Jake.
Jake előreengedett, és én kiléptem az ajtón. Elsétáltunk az erdőig, ami Jacobék háza előtt volt nem sokkal. Amikor az ösvényre tértünk, én rögtön faggatni kezdtem őt. Ma reggel olyan szótlan volt, és szomorú.
-Hé, mi van ma veled? Olyan szótlan vagy.-böktem meg a kezemmel egy kicsit az övét és kérdeztem.
-Ő. Semmi-semmi, tényleg semmi.-válaszolt bizonytalanul.
-Nézd Jake, másnak hazudhatsz, de nekem nem tudsz az biztos.-mondtam.
-Tényleg nincs semmi.-válaszolt.
-Oké. És, mi volt tegnap éjjel.-kérdeztem.
-Tessék? Tegnap éjjel?-kérdezett értetlenül.
-Igen, tudod Samékkel. Kinn voltak az erdőben nem?-válaszoltam.
-Ja, ő nem semmi.-válaszolt ismét bizonytalanul.
-Jake! Kérlek beszélj! Tudom, hogy valamit magadban tartasz.-szóltam rá, és megálltam, ő pedig tovább ment egy pár lépéssel, és ő is megállt, majd felém fordult. 2 lépésnyi távolság volt köztünk, én pedig kérdően néztem. Elindult felém. Majd megállt előttem.
-Igen történt valami.-válaszolt nehézkesen.
-De, de hát mi???-kérdeztem dadogva.
-Samék rátaláltak Irináékra. Az erdő végében. De nem volt egyedül.-mesélte.
-Szóval, akkor azzal volt akivel apuék is találkoztak?-kérdeztem.
-Nem Nessi. Irina rajta kívül még 4 vámpírral volt. Így természetesen meglógtak Samék elől.
-Whaow.-reagáltam.
-Igen.-válaszolt Jake.
-És ezt miért nem lehet elmondani nekem???-kérdeztem felháborodva.
-Nem akartam hogy jobban felizgasd magad. Mostanában így is elég feszült vagy miattam és Irina miatt is.-válaszolt magabiztosan.
Én erre grimaszoltam egyet, és nagyon elgondolkoztam magamon és Jaken. Megfordultam, és elindultam beljebb az erdőbe, nem futottam mégsem csak sétáltam, olyan közepes tempóban mentem. Jake utánam kiáltott, én nem figyeltem rá. Csak mentem. Alig értem el tőle egy pár lépésnyire megszédültem és minden elsötétült.
Amikor felébredtem Jake ágyában voltam, és megláttam Jake-t is. Mellettem pedig Carlisle ült.
-Mi... Mi történt?-kérdeztem halkan, és még dadogva.
-Túl alacsony volt a vérnyomásod, és elájultál.-válaszolt Carlisle. Én erre csak sóhajtottam egy nagyot.
-Hé, Carlisle apuék hol vannak?-kérdeztem.
-Vadásznak, szóval nem tudnak semmiről.-válaszolt.
-Oké, szeretném ha ez így is maradna!-kértem meg.
-De hát miért?-kérdezett vissza Carlisle meglepően.
-Nem akarom, és kész!-válaszoltam neki.
-Jól van. De nem garantálom hogy nem fogja megtudni, hiszen tud olvasni bennem.-válaszolt.
-Csak addig, ameddig tudod.-mondtam.
-Jól van, akkor én mennék is, még sok dolgom van a kórházban. Sziasztok.-köszönt el.
-Szia!-köszöntünk egyszerre Jakel.
Carlisle kiment az ajtón, és ismét ketten maradtunk a szobába, aminek most nem nagyon örültem.
-Nagyon sajnálom. Ez még egyszer nem fordulhat elő.-szólalt meg.
-Nem fog.-válaszoltam erre.
-De ha veled vagyok akkor...-kezdte a mondatot, de én közbe vágtam.
-Nem leszek veled.
-Tessék? Ezt meg hogy érted????-kérdezett vissza és leült az ágyra.
-Úgy hogy... Úgy hogy kérek tőled egy kis időt, átgondolni mindent. Az életem most elég bonyolult ahhoz, hogy kapcsolatom legyen. De ha mégis, akkor az szabad akaratom legyen.-nyögtem ki, és közben felültem az ágyon.
Jake csak szomorúan nézett maga elé, engem észre sem véve. Kicsit megijesztett.
-De hát, holnap szülinapod van!!!-végre megszólalt. És milyen igaza volt. Holnap szülinapom van, még pedig a 18., és nélküle ünnepelném. Pont beleesett volna abba a 3 napba amit együtt töltenénk. Az igazság az volt, hogy nekem teljesen kiment a fejemből a szülinapom. Pedig nap szerint Augusztus 28.-án van.
-Igaz.-válaszoltam neki.
Nagy hallgatás következett. Átgondoltam a dolgokat.
-Szeretnék hazamenni.-válaszoltam neki.
-Jól van.-egyezett bele Jake nehezen.
-Hazavigyelek?-kérdezett újra ő.
-Nem, nem kell. Tudom az utat.-válaszoltam neki.
Elkezdett közeledni hozzám, ismét úgy ahogy eddig mindig ha csókolózni akart. Egyre közelebb és közelebb jött, már annyira hogy éreztem a saját lehelete melegét. Ebben a pillanatban elhúzódtam tőle, és felálltam az ágyról. Felkaptam a cuccaim, és egy nagy levegő után kiléptem az ajtaján. Mindenki nagy megdöbbentséggel figyelt engem, egy pár pillanatra megtorpantam, aztán mentem tovább ki az erdőbe. Még nem sokkal a ház után hallottam egy nagy csattanást, valószínűleg Jake volt, valamit tönkretett. Én meg csak futottam és nem néztem hátra. Olyan gyorsan ahogyan csak bírtam: Közben arra gondoltam, nagy hiba volt elhagyni azt akit szeret az ember. Ezekre a gondolatokra pedig sírva fakadtam.