2.fejezet: Egy cseppnyi reménység.

Kommizzatok, mert ha nem jön össze legalább 5 akkor nem lesz friss! És én szeretném megosztani veletek a többi fejezetet is, mert elég izgalmas részek következnek!


/Nessi Cullen/

Leah egyenesen Billy-ékhez vitt. Egész idő alatt nagyon feszült volt a levegő a helységben. Alig bírtam magammal. Leah is beleunt a várakozásba, ezért elindult vissza. Én is menni akartam, de nem engedték, amitől persze még bosszúsabb lettem. Fel le járkáltam, szemem pedig le nem vettem az óráról. Nem érdekelt, ha hülyének néznek. Elvégre mégis csak én láttam, mi történik a helyszínen nem ők.
-Nyugodj meg Nessi! A fiamnak biztos nincs semmi baja! Ügyes fiú!-nyugtatott Billy.
Egy kicsit meg is nyugodtam, és leültem egy székre. Talán azért, mert Billy hangja emlékeztetett Jacob-éra, de lehet hogy azért, mert bíztam benne, hogy tényleg úgy van, ahogy ő mondja. Én bíztam Jacob-ban. Újabb fél óra telt el. Csöppnyi nyugalmam megint idegességbe torkollott. Már ott tartottam, hogy felállok, és visszamegyek, amikor nyílt az ajtó. A falka lépett be rajta. Jacob, és Paul volt megsérülve. Jacob a bal vállán volt megsebezve, Paul pedig kevésbé vérzett, egy kis karcolás végett. Rachel egyből felpattant, és Paul mellett termett, velem ellentétben. Szemeim felteltek könnyel, és nem bírtam Jake szemébe nézni.
Hiszen minden az én hibám! Ha akkor, nem kerülök szembetűzésbe Irinával, akkor most nem lenne ekkora probléma. Sőt, semmi gond nem lenne. Lehajtottam a fejem, és zavartan a telefonom után nyúltam. Mindenki felugrott, és segíteni próbált a sebesülteken. Egyszer csak egy barna kéz volt a fehér bőrömön.
-Ne! Nem kell hívd Carlisle-t. Majd én megoldom.-utasított Billy.
Lassan bólintottam, és visszatettem a telefonomat a helyére. Jacob-ot idő közben bevitték a szobába, és lefektették. Én szó nélkül mentem utánuk, de nem akartam útban lenni. Billy elkezdte kitisztítani a sebet, és Jake nyikkanás nélkül tűrte a dolgot. Én ahogy néztem, egyre jobban elborzadtam a seb láttán. Már egyáltalán nem zavart a vér szaga, jobban mondva Jacob vére szaga. Nem úgy mint a múltkor. Teljes önuralom uralkodott rajtam. Egyet kivéve. Nem tudtam parancsolni a könnyeimnek, és akaratlan is kifolyt egy könnycseppem. Jacob értetlenül bámult rám egész idő alatt. Még mindig nem mertem a szemébe nézni. A seb kitisztítása után Billy gondosan betekerte a sebet gézzel. Egész ügyes volt. Miután végzett, kimentek. Így kettesben maradtunk a szobában. Én letérdeltem az ágya mellé felé fordulva, és könnyes szemmel meredtem rá.
-Mi a baj?-kérdezte suttogva, és jobb kezével végigsimította az arcom.
-Az én hibám!-nyökögtem.-Ha nem hagyom magam Irinával szemben, most nem lenne baj!
-Dehogy kicsim! Nekem ez a munkám, és a dolgom! Megvédeni téged. Még az életem árán is.-ült fel az ágyon, de vigyázott sebzett karjára. Majd lassan felhúzott a földről, és szorosan maga mellé ültetett. Átfogta a derekam, és nagyon meglepett, mert a fájó karjával.
-Ne! Hiszen...-tiltakoztam. Nagyon féltettem. Olyan makacs volt.
-Nyugalom. Gyorsan gyógyulok, nem emlékszel?
-De. Lassan kezdem felfogni...-mondtam bosszúsan. Már megint ő nyert.
Hosszasan figyelt, és a hajammal játszott. Olyan jó volt újra ilyen közel érezni magamhoz. De nem tudtam eltérni az eredeti célomról...
-Soha nem lesz nyugtunk Irinától. Mindig lesznek olyanok akik...-az utolsó szavakat már nem tudtam befejezni, mert a mutatóujjat az ajkamra biggyesztette.
-Ígérem neked! Amíg csak élek, azért fogok küzdeni, hogy véget vessek ennek.
-Ne! Nem kell semmit sem ígérned... Nem akarom, hogy azzal töltsd az életed hátralévő részét, hogy miattam rohangálj egy csomó vámpír után.
-Akkor?-kérdezte vigyorogva.
-Inkább szökjünk el! Olyan messzire, amennyire csak lehet!
-Tudod hogy szívesen megtenném... Sőt... De...-sóhajtott.-Nem lehet.
-Miért?-ráncoltam a homlokon.
-Nem hagyhatok itt csak úgy mindent... a falkát.
Szomorúan lehajtottam a fejem, majd nagyot sóhajtottam.
-Megvan a jegygyűrűd?-kérdezte kíváncsian, és a kezemet az övébe vette.
Csak ekkor néztem meg én is meg van-e. Meg volt.
-Még jó hogy nem esett le az erdőben...-feleltem zavartan.
-Tökéletes a méret.-mosolyodott el.
-Honnan tudtad?-kérdeztem, és már nem ültem, hanem felé fordulva térdeltem mellette, így talán még közelebb jutottam hozzá.
-Az legyen az én titkom... És.. mikorra szeretnéd az esküvőt?
-Ráérünk még vele!-vágtam rá.
-Te lehet, de én nem.
-Miért?
-Már mondtam. Csak akkor leszek nyugodt, ha az enyém leszel.
-De már így is a tiéd vagyok.-hajoltam fölé.
A fejünk lassan összekoccant, és lassan vettük a levegőt. Végül az ajka lecsapott az enyémre. Karjaival átkarolt, és az ölébe ültetett. Test melege átjárta az enyémet, és újra teljes biztonságban éreztem magam. Végül amikor befejeztük a hosszan tartó csókot, még mindig közel voltunk egymáshoz. A fejünk alig pár centire volt egymástól.
-Szóval, akkor...?-kérdezte megint. A kérdése ugyanaz volt: Mikorra szeretném az esküvőt?
-Még nem tudom. És te?
-Minél hamarabb.
-Ugye tudod, hogy ezt nem ússzuk meg épp bőrrel?-kérdeztem viccelődve.
-Mármint mit?-értetlenkedett. Ilyenkor olyan aranyos volt.
-Alice már állítólag a ruhát is kiszemelte... persze csak ma tudta meg az egészet!
-Tényleg? És neked vagy nekem?
-Ezt még nem tudom... de nem is akarom! Azért pár nap múlva még nem akarok az oltár elé állni!
-Oké... akkor legyen pár hét!-vágta rá.
-Inkább hónap!-vitatkoztunk. Mintha árverésen lettünk volna.
-Rendben.-egyezett bele.
Kis szünet következett egy ideig csak bámultuk egymást.
-Nagyon fáj?-kérdeztem tőle, és a karját simogattam.
-Egyre kevésbé.
-És... mi tartott ilyen sokáig?-kérdeztem rá óvatosan.
-A küzdelem... és még így is csak 5 vámpírral sikerült végezni. 3 még életben van. És kitudja még hányan vannak.
Válaszára lehajtottam a fejem. Akkor szinte semmi eredménye nem volt annak, hogy megsebesült.
-Hé! Ne érezd rosszul magad emiatt! Nem szabad ezekkel a dolgokkal foglalkoznod! Inkább mással.... Mondjuk...
-Mondjuk?
-Velem.
-Áááá. Értem. Hát nem is tudom...-viccelődtem.
-Nem???-háborodott fel, és egy könnyed mozdulattal helyet cserélt velem. Hanyatt fektetett az ágyon. -Na most beszélj, Mrs. Black!-vigyorgott.
Amint befejezte az utolsó szavakat, kopogtak az ajtón. Így esélyem sem volt válaszolni neki.
-Jacob! Odabenn vagy?
Jake bosszúsan nézett az ajtó felé. Embry hangja hallatszott kintről.
-Hát persze!-kiabált ki. -Mégis hol lennék?-tette hozzá halkan, magának. Én felültem rendesen az ágyon, nehogy kellemetlen helyzetben találjon minket Embry. Sajnos a hajam kicsit kócos lett... de most már mindegy.
-Őőőőő.-szólalt meg nehezen, miután benyitott.-Beszélhetnénk?
-Persze. Mond csak!
-De.. négyszemközt.
-Oké!-emeltem fel a kezeim.-Én itt se voltam!-kimásztam az ágy belső feléről, és kimentem a konyhába. Ahol persze a többiek beszélgettek.

/Jacob Black/

Embry leült az ágy szélére, és rögtön hozzákezdett mondanivalójához.
-Szóval... pontosan milyen a bevésődés? Vagy... mit éreztél akkor?
-Várj... most, miért kérdezed ezt? Talán...?
-Nem tudom. Épp ezért kérdezem meg tőled...
-Hát.. a bevésődés olyan, hogy amikor meglátod, elönt a forróság, és rengetem érzelem tornyosul benned egyszerre. A védelmezés vágya, a szeretet, a vágy hogy vele akarsz lenni, a kedvében akarsz járni, és egyfolytában ő kell, semmi más. Attól a perctől olyan, mintha ő lenne számodra a levegő. Maga az ami a földön tart. Csak ő létezik, és senki más... -és még órákig tudtam volna részletezni a dolgot.
Hevesen bólogatni kezdett, így vele én is.
-Azt hiszem, bevésődtem. -mondta úgy, hogy maga se hitte el.
-De mégis... ki iránt?-nagyon meglepődtem.
-Sarah.
-Tessék?-nevettem. -Ez komoly?-váltottam komolyabb módra.
-Igen.
-Oh.-csak ennyit tudtam kinyögni. Vajon Sam már tudja? És Emily? Hiszen, ők egyáltalán nem akarták, hogy a lányok egy vérfarkas szerelme legyen.
-Nagyon nagy gáz? Mármint... tényleg... szeretem!
-Elhiszem! És nyugi! Nincs semmi baj! Csak kövesd Quil és Claire példáját!-biztattam.
-Aha... és Sam meg Em mit fog szólni?
-Sosem tudjuk meg, ha nem mondod el nekik.
-Persze! Ha az olyan egyszerű lenne! Amint farkasalakba lépek, Sam és mindenki tudni fogja!
Bármilyen ijesztő is volt, igaza volt.
-Oké. Akkor?-kérdeztem.
-Most megmondom. Nem halogathatom. Így Sarah-nak, és nekem is jobb lesz! Csak az ő érdekeit kell néznem!
Azzal felállt, és az ajtó felé indult. Én pedig lassan felálltam és követtem. Amint kiértünk, mindenkiben megállt a levegő. Embry félelem nélkül kimondta amit akart. Ebből is látszott, mennyire harcolni akar Sarah-ért. Nem csak sunnyogva akarja megszerezni.
-Sam... Szóval. Bevésődtem.
-Ez remek! És ki a szerencsés?-örvendett.
-Sarah.
-Tessék?-emelte fel a hangját.
-Tudom, de... kérlek, nem tehetek róla! Szeretem.
Sam Emily-re nézett, és mindenki mindenkire. Én végig Embry mögött álltam, mert tudtam milyen érzés ez az egész. Tehát a dolog mellett voltam. Az én Nessim is nagyon meg volt lepődve, és az én arcomat figyelte egész végig.
-Embry, kérlek mond, hogy csak viccelsz!-kérlelte Emily.
-Nem lehet! Csak, adjatok nekem egy esélyt! Ígérem nem fogom eljátszani!
-Sam!-szólt aggódóan Emily párjának.
-Jól van! De úgy legyen!-engedett végül Sam.
Embry-n nagy megkönnyebbülés futott keresztül. Miután láttam, hogy semmi dolgom már kinn, biccentettem a fejemmel Nessi-nek, hogy jöjjön be velem vissza a szobába. Ő így is tett.

/Nessi Cullen/

Jake előrement, én pedig becsuktam magam után az ajtót. Teljesen le voltam fagyva.
-Most... ez mi volt? Vagy...?
-Embry arról kérdezett, milyen a bevésődés.
-És.. akkor most..?-csak dadogtam össze vissza.
-Pontosan ráérzett a dologra. Azaz bevésődött.
-A kis Sarah iránt?
-Igen.
Még mindig le voltam döbbenve.
-Mi ezen olyan felfoghatatlan?-kérdezte.
-Nem tudom. Csak olyan...
-Hiszen, én is így voltam.
-Tudom.-mosolyodtam el.
Elindultam felé, azaz az ágy felé. Leültem a szélére.
-Ma éjszakára maradsz?-kérdezte.
-Ha akarod.
-Ez kérdés?
Széles vigyor ült mind kettőnk arcára.
-Egyébként már írtam SMS-t apunak, hogy ne keressenek....-jegyeztem meg. Amire ismét mosolygott.
-Még van 2 napunk! Azt használjuk ki! Aztán, újra beleássuk magunkat a suliba.-jelentette ki.
Egy hétvége állt rendelkezésünkre.
-És mi a terved holnapra?-szólt újra.
-Hát, ragadjuk meg az alkalmat, és mondjuk el a családnak, hogy eljegyeztük egymást. Hiszen még senki sem tudja.
-Hacsak nem látták a gyűrűt.
-Nem láthatták. Takartam.-vallottam be. Olyan kínos volt.
-Ja, értem... -konyult le a szája széle.
-Mi az?-kérdeztem rá.
-Miért takartad? Mármint... gondolom te nem akarod még elkötelezni magad komolyabban. Szóval... ha akarod akkor halasszuk el ezt az egészet. Nem muszáj végigcsinálnod, ha nem akarod!
-Jake! Már döntöttem! Tudom mit akarok!
-Na és mit?-ravaszosan mosolygott.
-Téged.-vágtam rá.
Közelebb húzott magához, és már éppen ajka az enyémhez ért volna, ha nem csörren meg a telefonom.
-Jaj Istenem! Hányszor játsszuk még el ezt? Hát soha nincs nyugta az embernek?-háborodott fel.
-Lehetetlen alak vagy!-forgattam a szemeim, aztán fel álltam mellőle, és az ablak felé nézve vettem fel a telefont. Nicole keresett. Gyors felvettem.
-Helló!-köszönt vidáman.
-Szia!
-Na, és most hol vagy?-kíváncsiskodott.
-Hát... izé.. épp...
-Ja értem, Jakeeeeee....-monda hosszan.
-Te..., honnan tudtad?
-Laura is így beszél, amikor Adam-mal van....-hadart-Mármint... ilyen össze-vissza.
-Oké. És te? Mi újság?
-Jó hogy kérded. Holnap este buli lesz!
-Jaj, Nicole! Ne...-kezdtem ellenkezni.
-Ne! Nemet nem fogadok el! Kérlek!
-Én nem is tudom...
-Na! Kérlek!-könyörgött.
-Oké. De nem ígérem.
-Szupi! Akkor holnap este 22:00, és a Port Angeles-i Party Club.
Azzal le is tette.
-Hát ez remek!-motyogtam magamba.
Lassan megfordultam, és kicsit hülyén nézett rám.
-Mi remek?
-Őh. Hát Nicole elhívott egy buliba....
-Oh.
-Szerintem mennyünk el.
-Miért?-ráncolta homlokát.
-Egyszer nekünk is jár ennyi! Nem?-győzködtem.
-Oké. Ha ennyire el akarsz menni... -hagyta félbe a mondatot. -Akkor legyen.
-Tényleg?-csodálkoztam.-Az tök jó!
Azzal elkapta a derekam, és magához húzott az ágyra.

Reggel hamar fölébredtünk, és készen álltunk arra, hogy mindenkinek feltálaljuk az eljegyzés dolgot.
-Kész vagy?-kérdezte Jake még az ajtóban állva. Úgy döntöttünk, hogy először a falkának, majd a családomnak mondjuk el a dolgot.
-Igen.-sóhajtottam.
Jake még egyszer a kezemre pillantott, hogy meg van-e a gyűrű. Kézen fogott, és kiléptünk az ajtón. Embry a kis Sarah-val játszott. Nagyon édes volt. Tudtuk, mindenki ott lesz a konyhába, ugyanis még őrjárat előtt voltak. Jake megköszörülte a torkát, így mindenki figyelme ránk irányult.
-Örömmel szeretnénk bejelenteni, hogy feleségül veszem Nessi-t!-csattant ki.
-Gratulálok!-szinte egyhangúan hangzott mindenki szájából a válasz. Illetve, nem mindenkiéből. Seth nagyon szomorú lett, és átkozódott.
-A francba!.... Most elveszítettem a fogadást!
A többiek viszont egyértelműen örültek, és Seth is, csak kicsit másképp. Leültünk az asztalhoz, és egy kisebb kaja formájában megvendégeltek minket. Koccintottunk, és kicsit többet ittam a kelleténél. Legalább is, ennyit nem szoktam. Azért arra még nem volt elég, hogy berúgjak.
-Na, kicsim. Akkor mos jön a neheze.
-Oké.
Felálltunk az asztaltól, és Jake elköszönt a többiektől. Beugrottunk a kocsimba, és egyenesen hozzánk hajtottunk. Azóta, hogy történt az a balesetem, már nem nagyon mertem vezetni. Nagy levegőket vettünk amikor végre odaértünk hozzánk, mert nagyon féltünk. Végül bementünk a házba. Mivel üzentem apuéknak, hogy mindenki legyen otthon, már rég ott vártak. Kézen fogva besétáltunk a nappaliba. Apu egyből kiszúrta a fénylő gyűrűt. Most rajtam volt a sor, hogy beszéljek.
-Szóval.-haboztam.-Szeretnénk bejelenteni, hogy hozzámegyek Jake-hez. Tehát eljegyeztük egymást.
Kis csend következett.
-Hát ez nagyszerű!-borult a nyakamba Alice.
A többiek arcára is előbb utóbb mosoly ült ki, de nekik kellett egy kis idő. Illetve majdnem mindenkinek. Esme és Carlisle is egyből gratulált.

Saját díj.

Sziasztok! Hát, kellett készítsek egy díjat Nix (Neesh) blogversenyére, amit ki kell tennem, és ki is raktam volna:)

Szabályok: 

-Rakd ki a táblát, és írd ki kitől van!

-Értesítsd azokat, akiknek továbbadod!

-Hozzád legjobban közel álló személyeknek add, vagy azoknak, akiknek tetszik a története. 

-Írj 5 dolgot magadról, ami jellemző rád. 

-7 embernek add tovább.

5 dolog magamról: 

Imádom a Sütíííít :)
Szeretem a misztikus filmeket, és könyveket.
Imádom Taylor Lautner-t :)
Szinte minden iskolai szünetbe írok.
Szeretek moziba járni.
Szeretem a Musical-eket.

Kedvenc könyvem: Rebecca- A Manderley ház asszonya. 

Tovább adom a díjat:

Łuna

La Mes

Zoe

Angi

Adrienn

Iwett

Rékaaa

Az előző bejegyzésnél találjátok az új fejezetet! :) Kommizzatok sokan!

Puszi! <3

2 rész.:Moonlight-Holdfény: 1.fejezet: Minden jó, ha a vége... ?

Sok-sok kommentet :)


/Nessi Cullen/

Már két hete annak, hogy Jacob megkérte a kezem. Már hozzászoktam a házasság gondolatához, habár még mindig a kezemben van a döntés. Fogalmam sem volt róla, meddig akarom húzni a dolgot, viszont az agyamban az járt, hogy minél tovább húzzam el. Nagyon féltem a választól. Sok mindent átmérlegeltem, és sehogy sem jutottam egyről a kettőre. A sulis napok is egyre csak teltek. Örültem, hogy Adam és Laura egymásra találtak, mert így nem csak mi voltunk egy pár Jacob-al. Jacob egyáltalán nem sürgetett a válasszal, sőt, nem is kérdezett róla, azóta hogy megkérdezte szóba se hozta. Kicsit meg is voltam lepődve, de meg is értettem őt.  Aznap, amikor megkérte a kezem, tudatta velem, hogy mindennél jobban magáénak szeretett volna tudni, és senki másénak. És nem is vártam el, hogy ez másképp legyen. Mert mind a ketten ugyanazt akartuk. Voltak nehézségek, mind például Irina számtalan támadása, és feltűnése, vagy Damen... Őt nem nevezném nehézségnek, de nem is volt könnyű vele. Emlékszem, amikor annyira veszekedtünk az erdőben, hogy tőlünk zengett minden. Én pedig tökre kiborultam.... Így visszagondolva rájuk, nem is olyan rossz emlékek.... Megint hétvége volt... Mint általában ez a két nap volt a kedvencem a hétből. Jake most a La Push-ban volt. Már megbeszéltük, hogy mikor találkozunk, de addig gondoltam otthon töltök egy kis időt. Esme meg közben átadta az információt Carlisle-nak. Vicces, de bármelyik pillanatban megtudhatja apa bármelyikünk gondolataiból, hogy mi is a helyzet. Erre fel kellett készülnöm. Csakhogy 2 hét elteltével, emiatt nem igazán aggódtam.
Lefelé a lépcsőn, kicsit megtorpantam. Apu és a többiek a konyhában vártak. Sajnos most követtem el a legrosszabb hibát. Az eljegyzésre gondoltam, és ezt valószínűleg apu is hallotta. Arcán enyhe düh látszott, és ez megijesztett. Lassítva leértem a lépcsőn.
-Halihó!-köszöntem óvatosan.
-Nincs valami mondanivalód számunkra?-förmedt rám apu.
-Nem. Nincs.-próbáltam elhallgatni a dolgokat, hátha megúszom. Pedig pontosan tudtam, nem fogom megúszni.
-Tényleg? És akkor, az talán semmi, hogy Jacob megkérte a kezed?!-kérdezte dühösen megint. Először a többiek sem értették szándékát, már akik. Esme, és Carlisle értette, a többiek nem. De onnantól, hogy apu kimondta, minden világos volt mindenkinek. Ijedtemben azt se tudtam hova kapjak. Az összes vér kifutott az arcomból, és elvörösödtem mint egy rák.
-Nem akartam elmondani! Hiszen még semmit sem feleltem!-védekeztem.
-És ez pontosan mikor történt?-kérdezte ismét. Hangja még mindig dühvel teli volt.
-2 hete.-vágtam rá.
-Aha. És ki tudta még rajtad kívül? Mert feltételezem, nem voltál egyedül, igaz?
Lesütöttem a szemem, és úgy mondtam ki.
-Esme és Carlisle.
A nevek hallatán mindenki meglepetten meredt rájuk, és én pedig sajnálkozó pillantást vetettem rájuk.
-Nem engedem, hogy hozzámenj! Soha! Érted?!-kiabált rám.
Annyira megijesztett, hogy felszaladtam a lépcsőn. Olyan gyorsan, amennyire csak tudtam. Közben akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe, és bármennyire is próbáltam őket visszatartani, nem sikerült. Leroskadtam a földre, és a fejemet az ágyra hajtva sírni kezdtem. Kezeimmel eltakartam az arcom. Teljesen betemettem az arcom az ágy takarójába. Azt tudtam, hogy apu ki nem állhatja Jacob-ot, de hogy ennyire? Ezt nem hiszem el! Már másodszorra csalódtam apámban. De nem fogom hagyni magam! Az lesz, amit én és Jake szeretnénk. Csak sírtam, ameddig valaki megérintette hideg kezével a vállamat. Sírástól duzzadó szemeimmel néztem fel rá. Alice boldog arca nézett vissza rám.
-Na, ne sírj már! Tudod milyen Edward...-vigasztalt.
Nem feleltem neki. Lassan felültem az ágyra mellé.
-Majd lenyugszik! Csak az apai szeretet beszél belőle.-nyugtatott ismét.
-Nem értem miért olyan nagy baj... ha már egyszer úgyis mindig Jacob-al vagyok...-feleltem, de válaszom inkább nyöszörgésnek hallatszott.
-Figyelj! Ha igent akarsz mondani, akkor mondj! Apád csak félt! Ami valamilyen szinten érthető is... egy vérfarkas nem a legjobb választás... De ha te is ezt akarod, akkor...
-Igen, tudom. De... ez most olyan nehéz! És... gondolom megérted te is miért nem mondtam el neked...
-Nem, ezt az egyet nem értem....-ráncolta a homlokát.
-Gondolom, meg akarnád rendezni az egészet, és nem akartál volna azzal foglalkozni, hogy milyen bajom van...
-Nem! Ez nem igaz!-mondta mosolyogva.
-Nem... és most, ha igent mondok, akkor meg akarnád szervezni?-kérdeztem szipogva.
-Háááát.-mondta hosszan.-Ha igazán szeretsz, akkor megszervezhetem én?-mondta ki sunnyogva.
-Látod? Tudtam! Még csak nem is feleltem semmit, de neked már ezen jár az eszed!
-Oké-oké!-emelte fel a kezeit.-Akkor megvárom, ameddig igent mondasz! Mert úgyis igent mondasz...
-Ne vegyél mérget rá!
Egészen megnyugodtam Alice-től. Nem tudom miért. Alice elmosolyodott, aztán olyan gyorsan eltűnt, hogy nem is láttam, mikor kiment. Én tovább ültem az ágyamon. Még ha apu csak a féltés miatt beszél így velem, akkor is szerintem eltúlozta! Azért, ez még nem a világvége! Most már elég! Komolyan döntenem kell. Eddig mindig csak halasztgattam, most viszont elkezdtem gondolkodni rajta. Mi változna, ha hozzámennék Jacob-hoz? Szinte semmi, csak pár dolog.
Először is ott van a suli... Ha hozzámennék Jake-hez, akkor vagy otthagynám, vagy eltűrném, hogy mindenki ezen csámcsogjon... Azt hiszem az első alternatíva jobban tetszik! Aztán ott vannak a barátaim... Laura, Nicole, Adam és Lucas. Mi lesz velük? Vagy mit mondjak nekik? Egyáltalán meghívjam őket? ezekre a kérdésekre egyenlőre nem találok választ... A többiektől egyáltalán nem félek... Szinte semmi sem változna a sulin kívül. Ezeken a kérdéseken elidőztem egy pár óráig, de sehogy sem jutottam dűlőre.
Aztán megint látogatóm jött. Pontosabban apu.
-Ő-hirtelen zavarba jött, ahogy ránéztem.-beszélhetnénk?
-Persze, gyere csak.
Leült mellém az ágyra.
-Sajnálom! De.. tudod milyen nehéz ez nekem?
-Mi olyan nehéz?
-Ő egy vérfarkas kicsim!
-Tudom! De azelőtt ítélkeztél, még mielőtt tudnád, hogy mit felelek!
-Úgyis igent mondasz! Látszik a szemedben!
-Miért vagytok ennyire biztosak benne?
-Nessi! Szereted Jacob-ot! Akkor miért mondanál nemet?
-Ha igent mondanék, akkor mi változna?
-Semmi.
-Apu, már felnőttem.... és.. csak el tudom dönteni, hogy mi a jó nekem, és mi nem.
-Tudom! Én csak... nem tudom! Féltelek!
-De nincs mitől!
-És... mikor fogsz felelni?-kérdezte zavartan.
-Ma.-vágtam rá határozottan.
-Oké! Látom úgyse tudok semmit tenni... Rátok hagyom a dolgokat...
-Kösz apu!
-De csak hogy tudd, Alice tisztára be van zsongva az esküvőtől...
-Szuper!-motyogtam.
Olyannyira elrepült az idő, hogy észre se vettem, de már kerek 1 órát késtem a megbeszélt időpontról... Nem baj... Így jobb lesz! Már csak ki kell eszelnem egy jó helyet, és megmondom neki még szürkület előtt a döntésem. A legjobb a tengerpart lesz, ahol megkérte a kezem. Gyorsan felkaptam a telefonom, és máris hívtam Jake-t.
-Szia! Nem jössz?-szólt bele aggódóan.
-De, illetve... inkább menj a partra... mindjárt én is indulok!
-Rendben... de valami baj van?
-Nincs. Csak menj!
Azzal le is tettem a telefont. Olyan elszánt voltam, hogy semmi nem állíthatott meg. Persze ezt csak képletesen értettem. Kaptam a barna kabátom, és leszaladtam a lépcsőn. Átrohantam a nappalin, és se szó se beszéd, beültem a kocsiba. Elmentem egész Jacob-ék házáig, majd ott leraktam a kocsit, és szó szerint futottam le a partra. Jake ismét a homokban ült, és várta hogy megérkezzek. Közben kavicsokat dobált a tengerbe. Még így is, ülve, olyan messzire el tudta dobni, hogy rácsodálkoztam. Aztán gyorsan odafutottam hozzá. Leültem mellé, és szemtől szembe ültünk. Nem volt megriadva.
-Jake! Kérdezd meg még egyszer!
Széles mosoly tükröződött az arcán.
-Azt hittem már soha nem fogsz megkérni rá!-szinte vigyorogva mondta ki.
-Renesmee Cullen, hozzám jössz feleségül?
-Igen!-mondtam ki boldogan.
Jake ugyanolyan mosollyal felállt, és vele én is. Mély zsebébe nyúlt, és elővett egy gyűrűt. A gyűrű aranyból volt, kétágú, és gyönyörű. A közepén egy kis kő fénylett. Egyszerűen eszméletlen volt. Jake habozva ugyan, de megfogta a bal kezem, és ráhúzta a gyűrűsujjamra a gyűrűt.  Egymásra néztünk, és még mindig mosolyogtunk. Aztán Jake hirtelen elkapott, és az ajka lecsapott az enyémre. Ez a csók volt az eddigi leghosszabb csókunk. El sem hittem, hogy eljegyeztük egymást! Ehhez még hozzá kell szoknom. Lassan elengedtük egymás ajkát, de Jake még mindig szorosan ölelt magához.
-Menyasszony lettem!-mondtam mosolyogva, és fel néztem rá. Ő visszamosolygott rám.
-Én pedig vőlegény!
Még így álltunk ölelkezve pár percig. Naplemente volt. Olyan romantikus és tökéletes az egész.
-El sem hiszem, hogy igent mondtál!
-Aha, hát ez az! Én sem!-viccelődtem, de ez valahol így is volt.
-És... el akarod mondani a többieknek?-kérdezte félve.
Kicsit elgondolkodtam rajta, aztán válaszoltam.
-El.-kézen fogtam, és elkezdtem befelé húzni az erdőbe. Kicsit nehézkesen ugyan, de sikerült elindulnunk. Az utat feléjük általában gyorsan meg szoktam tenni, mert futok, de mivel most sétáltunk, hosszabbnak tűnt. Lassan haladtunk, és beszélgettünk. Jacob-on most egy kockás ing volt, és egy farmer. Így már passzoltunk, öltözékben is.
-Miért válaszoltál ilyen hirtelen? Hiszen már... vagy 2 hete nem is beszéltél róla.
-Nem tudom...-hallgattam- Ennyi idő kellett, míg felfogjam, milyen fontos vagy nekem.
Halványan elmosolyodott.
-Talán, már nem vagy biztos ebben az egészben?-kérdeztem meg.
-De! Csak... szerintem te nem...
-Jacob! Szeretlek! Épp ezért megyek hozzád!
Erre átkarolta a derekam.
-De... van itt még valami...-kezdtem félve.
Ráncolni kezdte a homlokát, így úgy gondoltam, hogy gyorsan kinyögöm, amit akarok. Még mielőtt jobban megijeszteném.
-Apuék mindent tudnak.
-Mindent?-kérdezte meglepetten.
-Hát amit kell... azt igen.
-Uhh... és mit szóltak? Jobban mondva Edward?
Furcsálltam kíváncsiságát apu iránt, de válaszoltam kérdéseire.
-Először jól leordibálta a hajam... aztán meg bocsánatot kért, és ránk hagyja a dolgot.
-Ja... aztán majd az esküvőn berohan...-nevetett fel.-"Áááálj! Senki se mozduljon! Itt nem lesz esküvő!"- az utolsó mondatokat is elröhögte.
-Azért ennyire nincs nagy gáz!
-Oké! De majd meglátjuk...-mosolygott-Én megmondtam...
Lassan, nevetgélve tovább lépdeltünk, de a mosoly hamar az arcunkra fagyott. A következő pillanatban 2 vámpír fehérlő fogsora köszönt vissza a félhomályból. Nagyon megrémültem, és félelmem egyre csak nőtt. Hamarosan a 2-ből 8 vámpír lett, és tényleg nagyon féltem. Bár nem annyira, mint általában, mert most itt volt Jake. Bármennyire is el akartam hitetni magammal, hogy nincs semmi baj, majd Jake megvéd, hát rosszul tettem. Tudtam, hogy meg tud védeni, de még viccnek is rossz, hogy 8 vámpír ellen egy farkas. Ebbe az érzésbe belerándultam. Jacob védelmezően elém tárta karjait, de bármilyen szemszögből is próbált védeni, mindenhonnan körülvettek.
-Jake...-suttogtam félelmemben.
-Ha tudsz, akkor fuss el 3-ra.-súgta vissza. Valószínűleg minden szavunkat hallották.
-De én nem...-ellenkeztem. Egyáltalán nem akartam otthagyni.
-1, 2, 3!
Jake kicsit segített gyorsabban futni, mert látta, hogy nem akarok menni. Szinte mind a 8 vámpír egyszerre vetette rá magát Jacob-ra, és én tehetetlen voltam. Pár pillanat múlva fölsikítottam: -Jacob!
Ezután hirtelen visszaestek a vámpírok, és egy vérfarkast láttam meg. Kétségtelen volt, Jacob az. A bal lábánál már vérzett. És ez sem volt túl jó jel. Annyira megijedtem, hogy könnyek szöktek a szemembe. Pont akkor, amikor már minden jó volt... Megint megpróbáltak nekiindulni Jacob-nak. Valamit tennem kellett. Bár tudtam, ketten ehhez kevesek vagyunk.
-Állj!-kiáltottam el magam. -Nektek én kellek! Miért bántsátok őt?
Pár vámpírt sikerült meggyőznőm, és magamra irányítani őket, de páran még mindig Jacob-ra összpontosítottak. Na így most még jobb a helyzet. Lassan hátrálni kezdtem, mert közeledtek felém. A végén nekiütköztem egy fának. Nem volt már hova bújnom. Jacob hirtelen hangos nyüszítésbe kezdett. Nem tudtam mire vélni tettét.
Egy ideig a vámpírok csak néztek engem, aztán támadni próbáltak, de sehogy sem tudták eldönteni, mit s hogy tegyenek. Pár perc leforgása után a többi vérfarkas jelent meg. Leterítették a vámpírokat, és sikeresen megúsztam a dolgot. Sajnos csak én. Hosszú küzdelem volt, és én végignéztem az egészet. Látványnak sem volt szép, de az volt a legszörnyűbb, hogy semmit sem tehettem. A küzdelem sehogy sem akart a végéhez érni. Egyre jobban sírtam. A fák mögül egyszer csak valaki megragadta a vállam, és maga elé állított. Annyira megijedtem. Leah arca köszönt vissza nekem. Megkönnyebbülve vettem egy nagy levegőt.
-Leah! -kétségbeesetten szólítottam meg.
-Gyere gyorsan! Itt nem maradhatsz!-szólt bizalmasan.
-De.. Jake...!-néztem vissza.
-Mennünk kell! Gyere!
Azzal magával húzott. Átvágtunk az erdőn, és én még jobban elkezdtem bőgni. Hiszen  Jacob-nak baja esett! Hogy lehettem ennyire...? Remélem hamar vége lesz a küzdelemnek, és ilyen soha többé nem fordul elő! Soha! Mert abba már belehalnék. Leah szorosan szorította a karom,. és így mentünk az erdőben. Ameddig megálltunk. Leah felém fordult.
-Na, ne sírj már!-vigasztalt. Nem értettem mitől ilyen kedves velem. Könnyeim letörölte kezével.
-De Leah! Jake megsérült!
-Nyugalom! Biztosan nem súlyos! Jacob és Sam együttesen kért meg, hogy vigyelek el téged onnan...
-És most mi lesz?-kérdeztem szipogva.
-Nem tudom. Egyenlőre várnunk kell...
Ezek után bizalmasan megölelt. Ez volt az első kérdés a fejemben: Valamiről lemaradtam volna?
Aztán ez kavargott a fejemben: A mesékben mindig az a zárómondat: Minden jó, ha a vége jó. Vagy, az: Boldogan éltek amíg meg nem haltak.
Nekünk lesz ilyen valaha?

/Szerkesztő megjegyzése/
Köszönöm szépen a sok kommentet az előző fejezethez! Remélem most is ugyanannyi lesz, mint azelőtt volt. Remélem ezt a részt is ugyanolyan szeretettel fogjátok fogadni mint az elsőt. A kinézet már készül! Remélem sikerül még ma felraknom :) Vigyázz; Kész;
Moonlight-Holdfény!!!!!!
Kommenteket kérek! :) És bocs, hogy rövidebb lett egy kicsit a fejezet, mint szokott!