6.fejezet.: "Amikor azt hiszed, rosszabb már nem lehet..."

10 kommentet!


/Nessi Cullen/

Kábán keltem fel. Legalább is próbáltam. Jake már ébren volt. a hátamra fordultam, és úgy néztük egymást. Míg végül nem bírtam, megszólaltam.
-Nem is aludtál?
-Vigyáztam rád. Ameddig lehet.-csillogott a szeme.
-És mitől védtél meg?-kíváncsiskodtam.
-Éjjel dörgött, meg villámlott.-mosolygott.
Én is mosolyogni kezdtem, mire jobban fölém hajolt. Elkezdte simogatni a karomat, és közelebb hajolt, mint eddig volt. Már egészen közel volt. Megcsókolt. A csók hosszúra, és érzékire nyúlt. Még egy puszit is nyomott a homlokomra. Éreztem rajta az aggodalmat, és hogy nem várja az 17:00 órát.
-Nessi, légyszíves gondold végig... ha te ott meghalsz, vagy bármi bajod történik... én nem is tudom mit teszek magammal! Ezt már egyszer eljátszottuk!
-Jake, nincs mit átgondolnom. Nem fogom nézni, hogy ti az életeket teszitek kockára miattam!
-Nessi, kérlek... miattam!-könyörgött.
Nem válaszoltam, csak félrenéztem, befelé a fal felé.
-Kérlek! Hagyd már ezt a butaságot, és ne legyél "öngyilkos"!-dühödött fel, és felállt mellőlem.
-Kösz, hogy ennyire bízol bennem!
-Ezt meg hogy érted?-háborodott fel.
-Ennyire nehéz elhinni, hogy be tudok húzni pár vámpírnak?-már veszekedtünk.
-Tudod mit? Igen az! De mindegy! Ha neked ez ennyire nehéz... Áh!-nyögött a végén, és kiment a szobából. Az ajtót mérgesen becsapva maga mögött. Hallottam egy kocsiindítást is, és úgy gondoltam csakugyan ő ment el.
-Ezt nem hiszem el!-dünnyögtem magamban. -Hogy lehet valaki ilyen makacs?!

Egész 4 óráig se hírét, se hamvát nem láttam Jake-nek. Nem aggódtam miatta, mert tudtam, hogy tud vigyázni magára. Nem is érdekelt azokban az órákban. Még Jasper-el pár órát gyakoroltunk a nagy összecsapásra, majd fölkészültünk szellemileg. Alice egy bőrruhát aggatott rám, amiben tiszta gengszteresül néztem ki.
-Még 45 perc csajszi! Készen állsz?
-Majd meglátjuk!-sóhajtottam.
-Hé! Most meg mi izgat?
-Igazából... Kicsit.. összekaptunk Jake-el....-valltam be.
-Tényleg? Na ne!-viccelődött, és meglökte a vállam.
-Emmet, ez most nem vicces!
-És, mi volt a vita tárgya?
-Hát.. nem bízik bennem. Nem hiszi el, hogy képes vagyok harcolni...
-Nessi, én ezt úgy nevezném, hogy féltés.-szája széle a füleiig szaladt.
Egy csúnyát grimaszoltam. Most már mindegy. Végig kell csinálnom...
-Minden oké? És Jake?-jött ide hozzánk apu.
-Hát... kicsit összekaptunk...-válaszoltam.
-Remek! Pont a legjobbkor... de azért ugye fognak segíteni?!
-Ki nem hagynák!-válaszoltam egyértelműen. Mert ebben biztos voltam.
Ezután apu elment. Hirtelen nagyon rossz érzésem támadt.
-Emmet! És mi van, ha Jake-nek igaza lesz? Hogyha... nem állok készen!?
-Dehogy! Ilyenre gondolnod sem szabad!-karolta át a vállam. -Menni fog az! El sem hinnéd milyen könnyű!
-Ez biztató!

Jacob 30 perc elteltével sem hívott, keresett, még csak nem is tűnt fel. Vészesen közeledett az összecsapás órája, és én egyre idegesebb lettem. Akkor minden könnyebb lenne, ha Jake itt lenne, és fogná a kezem. Már megint 5 perc telt el.
-Oké, az utolsó 5 percben indulunk. Tehát még 5 perc!-jelentette ki Jasper.
5 perc elteltével már indultunk is.
Hamar ott voltunk a tisztáson, szinte öt másodperc alatt. Mind felsorakoztunk. Nagyság, és párok szerint. Alice Jasper mellé, Esme Carlisle mellé, Rosalie Emmett mellé, és Apu kívülre állt, mellém és Bella mellé. Még volt egy két perc. Messziről már hangok hallatszottak, és törött ágak  nyögése. Ami azt jelenti hamar ideérnek. És a következő percben már mindenki eltűnt mellőlem. Elkezdtek verekedni, és harcolni. Én meg lefagytam. Ott álltam, és néztem ahogy zajlanak az események. 1 percig. Aztán valaki hátulról megragadott, és befogta a számat egy kendővel amin valami kábító anyag volt. Lassan hurcolt befelé az erdőbe, és lassan elsötétült minden.

/Eközben pár vámpír a kóvenből (Mesélő szemszöge)/

-Na gyerünk! Intézzük el a csajt, aztán menjünk vissza harcolni! Nem akarok lemaradni.-morgolódott az egyik.
-Végre! Nem hiába haltunk meg olyan sokan!-jelentette ki egy másik.
Nessi közben ott feküdt a földön. Mozdulatlanul. Az egyik, legnagyobb, odament mögé, leguggolt, és fogait mélyen a nyakába mélyesztette. Körülbelül 3 percig szívta a vérét a félig vámpírlánynak. A lány élesen felsikított, és a következő percben már egy fiú jelent meg.  Letarolta a vámpírt aki szívta a lány vérét, és dulakodni kezdett vele. Ameddig a fiú véget nem vetett a küzdelemnek. A másik vámpír megrémült, és el akart futni, de az utolérte, és és letépte a fejét. A fiú leroskadt a lány mellé, és megfogta a kezét. Kitapintotta a pulzusát, de nagyon nehezen. Renesmee már alig lélegzett. A fiú megérintette a nyakát, ami vértől úszott, majd gyorsan felkapta a lányt. Karjaiban vitte ki a házból. A lány nyaktól lefelé tiszta vér volt. A fiú nem tudta mi tévő legyen. Már vagy 45 perce tartott a harc. Nem tudta, vége van-e, vagy még nincs. Hiba lett volna egy csomó vérszívó közé vinni a lányt. Végül úgy döntött, hogy mégis oda viszi. Hosszú volt az út, mégis úgy suhant a fák között, mint egy szellem. Amikor odaért a tisztás szélére, már az ő fehér bőre is véres volt a lány vérétől. Carlisle és Edward meglepetten rohant a fiúhoz.
-Hogy találtad meg?! Te jó ég!-kérdezte Edward utánozhatatlan hangon.
-Tudtam mire készülnek! Nyilvánvaló volt!
-Alice nem látta! És senki sem! És... egyáltalán hogy kerülsz te ide?!-mordult rá Edward a fiúra.
-Most nincs idő vitatkozni!-állította le Edwardot Carlisle, majd oda fordult a fiúhoz. -Vidd el hozzánk! Itt még van egy kis dolgunk! Tudod a járást!-mivel a fiú tétovázott, Carlisle rákiabált. -Siess már!
A fiú már rohant is a Cullen házba, fel egyenesen Renesmee szobájába. A lányt lerakta óvatosan az ágyra, de úgy, hogy ne fájjon a nyakának. Majd újból kitapintotta a pulzusát. Még gyengébb volt mint 10 perccel ezelőtt. Ha nem sietnek, akkor meghal. Hiába félvér. Nessi olyan volt, mint egy ember. Egy törékeny ember. Végig mellette volt, ameddig nem jöttek a többiek. A lány vére ott volt az ő bőrén.
  Végül betoppantak a többiek. Edward, Carlisle, és Jacob.

/Jacob Black/

Amikor megtudtam, hogy mi történt Nessi-vel, azt hittem, hogy öngyilkos leszek. Nem hiába volt az a rossz előérzetem ma reggel. De őt sem hibáztatom. Még szinte soha sem volt ilyenbe része. A francba! Hogy nekem is ilyen makacsnak kell lennem! Mellette kellett volna lennem! Amikor beértünk, és megpillantottam őket... elfogott a hányinger. De nem a látvány miatt. Mit keres Damen megint Nessi mellett?! De ezzel most nem bírtam foglalkozni nagyon. Utána minden erőmmel Nessi-re koncentráltam. Csakis rá. Carlisle egyből segített rajta. Ám előbb kitapintotta a pulzusát. Nagyon sokáig tartott.
-Alig lélegzik. Sok vért veszített...!-Carlisle hangja nagyon baljós volt.
-Nem tudom.. vigyük be a kórházba?-kérdezte Edward.
-Ha most azonnal nem segítek rajta, meghal!
Mindenkinek kidülledt a szeme, de nekem még a lélegzetem is elakadt. Az nem lehet, hogy elveszítsem! Csináljatok már valamit! Carlisle az egyik pillanatban még a szobában, a másikban pedig már az övében volt. Aztán visszajött. Egy infúziós cuccot hozott, amit Nessire kötött, és vért pumpált a szervezetébe. Ijesztő volt. Aztán kitisztította, és összevarrta a sebet. Félhold alakú volt, pont mint egy harapás. Kénytelenül is Damen-hez kellett fordulnom.
-Mégis mi történt?
-Tudtam mire készülnek. Hiszen folyamatosan kommunikáltak apámékkal... Azt is tudtam, hogy idő előtt elrabolják Nessi-t. Nem ülhettem ölbe tett kezekkel Olaszországba! De azt hiszem nem tartozom magyarázattal neked! És te mégis hol voltál?! Mert hogy nem mellette az is biztos! Mit képzeltél?!
Megszólalni is alig bírtam. -Hát én...
Ennyi. Többet nem bírtam kinyögni. Tökéletesen igaza volt. Az örökös veszekedés helyett, mellette lett volna a helyem. És nem pedig ... Áh! Már megint remegni kezdtem. Bőröm tűzforró lett. Edward megfordult és lefogott.
-Jacob! Türtőztesd magad! Itt nem változhatsz át!
Szinte nem is hallottam meg amit mondott.
-Jacob!-kiabált.- Nessi kedvéért!
Kicsit lenyugodtam, és megpróbáltam kimenni az erkélyre. De nem tudtam sokat kinn lenni, mivel nagyon féltem, hogy Nessi meghal. Miért!? Mikor már 10 percet töltöttem kinn a levegőn, újból bementem.
-Carlisle! Hogy megy?
-Már egész jól, nincs életveszélyben.
Fellélegeztem. Nagyon megkönnyebbültem. Tovább figyeltem, ahogy összevarrja a kis fognyomokat. Ezekbe a gondolatokba belerándult a gyomrom. Rágondolni is rossz volt. Carlisle 15 perc leforgása után készen volt. A nap többi részében szinte végig Nessi mellett voltak. Érzéstelenítőt, és altatót is kapott. Damen és én végig benn voltunk. végül éjfél felé Carlisle és Edward meg a többiek egyedül hagytak minket. Csak hárman voltunk. Damen, Nessi, és én. Összeszedtem magam, és megszólaltam.
-Még... meg se köszöntem hogy megmentetted Nessi-t....-nagyot nyeltem. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet fogok mondani. -Szóval, köszönöm.
-Nem kell semmit sem köszönnöd. Magától értetődő dolog volt.
Erre elmosolyodott.
-Most.. bocs, hogy megkérdezem, de mi ilyen mulatságos?-kérdeztem meg.
-Hát... legyen elég annyi, hogy nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondod nekem.
-Én se.-vigyorodtam el.
-De, most őszintén! Miért jöttél vissza? Mert, hogy nem csak ez miatt, az is biztos!
-Látom, te megérzed a dolgokat!-mosolygott megint. -Így is, úgy is vissza jöttem volna. Több mint 2 hónapig bírtam. Amit magam sem gondoltam volna. És ez így még jól is jött... mármint, ha nem történt volna meg ez a szörnyűség  akkor találok más utat, hogy eljöhessek. Tulajdonképen, apámék küldtek. Hogy figyeljem az eseményeket. De még véletlenül se találkozzak Nessi-vel... hát ez nem jött össze...
-Nem is akartad, hogy összejöjjön....
Lassan bólintott.
-Csak.. kíváncsi voltam...-kezdte lassan Damen.
-Mégis mire?
-Hogy... még mindig együtt vagytok-e... mert... ha esetleg nem... akkor...-itt félbeszakítottam.
-Damen! Ezt jól vésd az eszedbe!-halkabban beszéltünk, mint általában, mert Nessi aludt, de azért még így is jól hallottuk amit mondtunk. -Én soha nem fogom elhagyni Nessi-t, csak egyetlen egy dolog van, amiért külön válnék tőle.
-És, mi lenne az az egy dolog?-kíváncsiskodott. Láttam, ahogy a szemében felcsillan a remény.
-Ha... ő kérné. Akkor elmennék. És kibírnám. Az ő kedvéért. Ha, kiderülne, hogy mást szeretne.
-Ugye tudod, hogy még megtörténhet?!
-Damen... én nem hiszem hogy...-és itt elakadtam. Nem voltam biztos benne, hogy nekem kell közölni Damen-el, hogy Nessi igen-t mondott nekem. Inkább, ráhagyom ezt a dolgot Nessi-re.
Aztán hirtelen ébredezni kezdett. Nyöszörgött, és lassan nyitotta ki a szemét. Próbálta elfordítani a fejét, pont a seb irányába, de nem sikerült neki. A sebet egy nagy gézlap fedte, melyet még Carlisle rakott rá. Kicsit felnyögött. Majd szemével megkeresett engem. A keze is megmozdult. Én odaugrottam mellé, és megfogtam a kezét.
-Mi történt?-suttogott. Majd elakadt a szava.
Mivel láttam, hogy szinte nincs is magánál, inkább elhallgattam előle a dolgot.
-Semmi, aludj vissza!-és megsimogattam az arcát.
Már vissza is csukta a szemét.

/Szerkesztő megjegyzése/
Sziasztok! Sajnálattal láttam, hogy nem volt meg a 10 komment, sőt még az 5 sem :( Na de, ezen felülkerekedve hoztam nektek ezt a roppant izgalmas(szerintem) fejezetet! : ) Remélem ehhez már fog gyűlni egy pár.! Mostantól minden izgalmas lesz, hiszen el kell simítani a szálakat Damen-el, és az esküvő is itt van a nyakunkon! :P Puszi! :D

5.fejezet: "A kocka el van vetve"

10 kommentet! :)


/Nessi Cullen/

Még pár percig vártunk, én egy vizsgálóasztal tetején ültem, apu pedig állt, és belépett Carlisle és Jake. Jake megelőzte Carlisle-t, és odasietett hozzám, majd megölelt. Én szorosan hozzábújtam, és arcom a mellébe temettem. Carlisle közben mesélt Charlie állapotáról.
-Charlie egész jól van... Most már. De azért egy napra benn tartanám, megfigyelésre. És... Nessi, te is itt kellene maradj.
Felemeltem a fejem Jake mellkasáról. Kicsit könnyes volt a szemem.
-Nem. Nekem nincs semmi bajom! És... majd otthon megfigyelés alatt leszek. De nem szeretnék itt maradni!
-Jól van. Akkor te elmehetsz...-egyezett bele nehezen.- De... szigorú pihenés!
-Oké.

Fél órával később már a szobámban voltunk. Annyira bántott a dolog, hogy semminek és senkinek sem tudtam örülni. Miért pont velem? Jake az ágy felé terelt. Én leültem a belső felére, és lehajtottam a fejem. Eltakarta a hajam az arcom.
-Ez hihetetlen... miért pont velem?
-Tudod, amikor Edward felhívott... én nem is tudom... ez még olyan felfoghatatlan számomra.... hiszen...-emelte fel a fejemet, és eltűrte a hajamat a szememből.- Majdnem meghalt a menyasszonyom.
Halvány mosoly ült az arcomra. Eddig még nem hallottam tőle azt: "menyasszonyom".
-Ez nem újdonság.-mondtam.
-Viszont... halálra rémisztettél! És nem csak engem...
-És... akkor mit mondjon Charlie? Én mindenkire csak bajt hozok!
-Ne mond ezt!-vigasztalt, és közben az arcomat simogatta.
-Tényleg egy ilyen lányt akarsz elvenni?
-Mindennél jobban!-válaszolt egyértelműen.
-Annyira szeretlek!-bújtam hozzá.
Ő hálája jeléül magéhoz szorított. Hosszú és erős karjával átfogott, és így aludtam el.

/Jacob Black/

Lassan lefektettem Nessi-t, mivel a karjaimban aludt el. Rettenetesen sajnálom, ami velük történt. És már megint nem voltam jelent. Mindezt miért? A falka miatt. és még csak el sem mondhatom neki.
 Amikor úgy láttam, hogy zavartalanul elaludt -úgy éjfél környékén- elindultam le a konyhába. Tudtam, mindenki ott lesz, aki számít.
-Ez szörnyű!-jelentette ki Alice.
-Tudom, mi történt, de nekem valami itt bűzlik!-jelentettem ki, még mielőtt leértem volna a lépcsőn.
-Vagyis...?-kérdezte lassítva Alice.
-Csak nem gondoljátok hogy egy ilyen miatt leég a ház? Mármint... ilyen gyorsan! Charlie elmondása szerint csak 1 órát aludtak...-vetettem fel a tényeket.
-Szerinted.. valaki szándékosan tette?-jött rá Edward.
-Én erre tippelek.
-És akkor még mindig ott a kérdés... Ki?-kérdezte Bella.
-Ez azt hiszem egyértelmű... ki lehet más?-jegyezte meg Edward.
-Már jó pár napja figyeljük az erdőt, mint eddig mindig... és mostanában nagyon sokszor feltűnnek. Már gyilkosság is történt. Elég sokan lehetnek... -valltam be.
-És erről miért nem szóltál?-kérdezte Alice.
-Igazából.. Edward tudta.
-Mi? Te tudtad?!-förmedt rá Bella.
-Akkor már készülnek!-jelentette ki Alice.
-De.. mégis mire?-ráncoltam a homlokom.
-Alice! Ezentúl rendszeresen figyeld a kóven-t! Hátha kapsz róluk valami látomást...-parancsolta Edward.
-Jól van.-egyezett bele.

/Nessi Cullen/

Sajnos reggel lett. Nem akartam szembe nézni az előző nap történéseivel, és igazság szerint nem is akartam fölkelni. Csak Jake és Charlie kedvéért. Másért nem. Lassan fel akartam ülni, majd állni, de megszédültem, és visszahuppantam az ágyra.  Jake már az ajtóban jött.
-Hé! Talán mégis jobb lett volna ha benn maradsz a kórházba nem?
-Nem! Csak.. megszédültem.-fogtam a fejem.
-Azért, neked is jutott egy kevés abból a füstből...
-Lehet...-ismertem el. Kezdett közelebb jönni.- És, mit csináltál te lenn egész éjjel?-kíváncsiskodtam.
-Nézd, van valami, amit tudnod kell...-kezdte komolyan. Bólintottam, majd folytatta.- Már pár napja figyeljük az erdőt, és, a szokásosnál is furább vagy rosszabb dolgok történnek. Sok gyilkosság, a sok feltűnés....
Nagyon kétségbeestem szavai hallatán.
-Mi? És.. te ezt csak úgy elhallgattad?!
-Nem mondhattam semmit... Sam megtiltotta.
-Ugyan Jake...! És.. most, lehet tudni mire készülnek?
-Nessi! Hiszen tegnap, ők gyújtották rátok a házat!
Ez a mondat teljesen ledöbbentett.
-Mi?
-Ez most már egész biztos! Remek ürügy lett volna nekik! Egyszerű halál... a tűzben.
-Nem Jake! Csak túlzol... az nem lehet. Hiszen 1 órára elaludtunk...
-Hát pont ez az...! Már nem egyszer történt ilyen, és még nem nagyon égett le ház! Főleg nem egy ilyen nagy!
-Oké, ez nekem már sok...-kezdtem megint szédelegni.
Jake felpattant, és kinyitotta az erkélyajtómat. Majd visszajött, és kivezetett az erkélyre. Friss levegő járta át mindenemet, és ez nagyon jól esett. Nagyokat lélegeztem.
-Kösz. Itt már sokkal jobb.
-Nessi, én esküszöm beviszlek a kórházba!
-Ne! Nem kell. Van elég ügyeletes orvos a háznál, de köszi!
-És, tudtok már valamit, mi lehet a dolog mögött?-szóltam újra.
-Nem, de ezzel te most ne foglalkozz! Inkább pihend ki magad!
-Mintha az olyan könnyű lenne!
Kicsit elidőztünk kinn a friss levegőn. Aztán végül bementem felöltözni, és lementünk a konyhába. Ismét mindenki ott volt.
-Ti is úgy gondoljátok, hogy szándékosan gyújtották ránk a házat?!-kérdeztem rá egyből.
-Hát, nagyon valószínű...
-Nem láttam előre! Ahogy semmi mást sem!-panaszkodott Alice.
-Nagyon sajnálom, ami tegnap történt, de... nem lehet figyelmen kívül hagyni a dolgokat.
Csak grimaszoltam. Még mindig nem akartam elhinni, hogy ez történt. Aztán Alice lemerevedett. Pár másodperc leforgása alatt megszólalt.
-A döntés már megszületett!....-megijedtem, és mindenki teste megfeszült.- Holnap pontban 5-kor a tisztáson támadnak.
-Vagyis aki bújt, aki nem, véget akarnak vetni a dolgoknak...-szólalt meg könnyeden Carlisle.
-Tehát összecsapást terveznek.
-De, hogy hogy most látta Alice a dolgokat?
-Hagyták hadd tudjuk mi vár ránk. Úgy legalább érdemes lesz....-apu válaszolt.
-Mi?...Most akkor holnap...?
-Igen... és jobb ha te kimaradsz belőle!-parancsolta Jacob.
-Mi?! Nem! Hiszen, már én is tudok harcolni! -próbáltam szembeszállni Jake-el.
-Igaza van, nyugodtan beállhat! Növeli a létszámot.
-Szerintem ez nem jó ötlet!-ellenkezett Jake.
Én megforgattam a szemem.
-Jake! Gondolod Sam beleegyezne egy újabb harcba?-kérdezte Carlisle.
-Naná! Ha megölhetünk pár vámpírt.. akkor igen.
-Ugye, tudjátok, hogy ez nem lesz olyan egyszerű mint az előző. -vetette fel apu.
-Igen. De annál jobb.-harciaskodott Emmett.
Elkezdtem rágni a szám szélét.  Nagyon ideges lettem. Vagyis holnap vagy mindennek vége, és békén hagynak végre, vagy...! Bele sem merek gondolni.
 Még órákig beszélgettünk a nappaliba. Sokáig tartott, míg mindent átbeszéltünk. A harc menetét, azt, hogy ki hol fog állni... Beleborzongtam. Végül megint a szobámban voltunk.
-Jake!...-suttogtam. -Félek!-egész közel voltunk egymáshoz. szinte az ölében ültem.
-Én is. De hidd el, nem a vámpírok miatt...
Erre felemeltem  fejem. Ráncolni kezdtem homlokom.
-Hanem...-nyelt egyet.- Hogy még idő előtt elveszítelek! Hiszen, még csak most mondtál "igen"-t! Nem akarlak elveszíteni.... !
-Jaj Jake!-suttogtam, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Ez volt a második ilyen csókunk.  Nem akartam hogy holnap legyen. Nem akartam hogy véget érjen az éjjel. Soha! Mert féltem a holnaptól... Hogy valakit elveszítünk, hogy kevesen leszünk, és legfőképpen Jake miatt aggódtam. Tudom, nem volt miért. De legutóbb is ő járt rosszul. És ez már elég volt. Bőven.
Amikor a megismerkedésünkre gondolok, mindig mosolyog a szívem.

"Soha nem felejtem el, mit éreztem, amikor először megláttalak. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad emlékezetemben. Talán a szemeid, talán a kezeid, vagy az ellenállhatatlan mosolyod- mindatok a dolgok, amiket már oly jól ismerek. Bármi is volt az, magával ragadott, megigézett. Ha most Rád nézek, olyan embert látok, aki életem mindennél fontosabb részévé vált. Vannak pillanatok, mikor újból érzem a varázslatot, ugyanazt a láthatatlan erőt, amely feléd húz-éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk. És ilyenkor újból megtörténik velem- szerelmes leszek."


Nem tudom kifejezni szavakkal mit érzek olyankor. És nem akarom, hogy a mi kis "álmunk", véget érjen. Ma éjjel még várok azzal, hogy megadjam magam neki, viszont a holnapi esemény leforgása után, sürgetni fogom az esküvőt, -bár nincs ínyemre- hogy minél előbb az övé lehessek!

/Szerkesztő megjegyzése/
Sziasztok! Tudom, hogy rövidebb lett meg minden, de a kövivel ígérem kárpótolni foglak titeket! Most bátorkodtam felemelni az 5-ös számot 10-re mert szerintem, ha nagyon akarjátok meglesz az! ;) Úgyh. lécci kommentet! Sietek a kövivel! Puszi!

4.fejezet: Tűz

Legalább 5 kommentet!


/Nessi Cullen/
Amikor beértünk az osztályba egyből Nicole jött szembe velem. Mindjárt sajnálkozni, és magyarázkodni kezdett a tegnap éjszaka miatt, amire a legkevésbé sem volt szükségem.
-Annyira sajnálom ami tegnap éjjel történt!! Mégis hogy történt? Miért nem szóltál? Nem lett volna szabad egyedül hagyjalak!
-Ne!...Nicole! Nem kell ez... nincs semmi baj! Jól vagyok, köszi!
-Te aztán erős lehetsz... egy ilyen éjszaka után máris az iskolapadba ülsz...
Erre a kijelentésére félrenéztem egy kicsit. Egyáltalán nem voltam erős. Mostanáig.
Majd mögöttünk mindjárt a tanár lépett be az ajtón. Gyorsan beterelt minket a helyünkre.
-Oké, később még dumálunk!-köszönt el, és a helyére ment ő is. A nap hamar elment, de senkihez sem szóltam. Még Jacob-hoz sem.

Amikor hazaértünk már mindenki ott várt minket a nappaliba. Nagyot sóhajtottam. Mégis honnan tudhatják? Apu türelmetlenül krákogott, és hozzákezdett.
-Nessi, miért nem mondtad el mi történt veled? Ez nagyon fontos dolog!
-Tegnap már nem volt rá időm. És különben is egyikőtök sem volt itthon! -válaszoltam kicsit felhergelve.
-Akkor is meg kellett volna beszélnünk!-förmedt rám apu.
-Mit kell azon megbeszélni, hogy néhány bepiált ütődött barom meg akar erőszakolni?-már nagyon mérges voltam. Ez nálam eddig tabu téma volt.- És egyáltalán honnan tudjátok?
Apu Jacob-ra nézett. Én is rá meredtem.
-Te mondtad el nekik?
-Nézd kicsim, csak a te érdekedben tettem!-védekezett.
-Klassz!-dobtam oda a szavakat neki. Ezután elindultam fel az emeletre. Mikor felértem az emeletre gyorsan beszaladtam a szobámba. Eltelt fél óra, és senki sem jött be hozzám. Nem is bántam egyedül akartam lenni. Aztán amikor összeszedtem magam, elindultam lefelé, mert sétálni volt kedvem. Kiszellőztetem a fejemet. Mostanában elég feldúlt vagyok. Ahogy elhaladtam a szobák mellett, Rose szólt ki az egyikből.
-Renesmee! Beszélhetnénk?
Elkezdtem befelé sétálni a szobába. Rose az erkélyen állt. Már kora délután volt. Lassan mellette termettem.
-Te tényleg komolyan gondoltad, hogy nem fontos, ami tegnap történt?
Nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem. Persze hogy nem gondoltam komolyan!
-Nessi, tudod, hogy egyszer én is így jártam. És, szörnyű dolog. Nem is értem, hogy hallgathattad el előlünk. Az ilyenről jobb, ha az egész család tud. Jake csak annyit mondott, hogy majdnem megerőszakoltak. De többet nem tudunk. Elmondanád az egészet?
-Hát...-alig jött hang a nyelvemre. -A kocsim felé tartottam, amikor...-ráncoltam a homlokom. - elkezdtek követni engem, és nem tudtam mit csináljak. Aztán elkaptak, és bekerítettek.
-És Jake honnan tud erről?
-Ha ő nem érkezik időben, akkor....
-Nagyon sajnálom! Tudom, mekkora megrázkódtatás ez. -érzett együtt.
-Nem csak ez. Szinte az egész életem az. Amióta Jake-el vagyok. Folyamatosan balszerencse ér...-vettem egy nagy levegőt.- Tudod, néha belegondolok a dolgokba, és... talán jobb lenne ha nem is lennék.
-Ugyan már! Talpraesettebb vagy mint akármelyikőnk a családból!
-Ezt most miért mondod?
-Az első, és talán legnyomósabb ok, hogy egy vérfarkassal jársz. Nem gondolod? Mások erre képesek lennének? Nem hiszem.
-Ez még nem bizonyít semmit.
-Bárki szívesen cserélne veled! Hiszen, te tudsz családot alapítani mindenek mellett. Szerinted a suliba nem irigyelnek? Már csak a kifogástalan kinézeted miatt is. És ott van Jacob.
-Már az is megfordult a fejemben, hogy jobb lenne külön. De, rájöttem, hogy abba már belehalnánk.
-Tudod, hogy nem bírom azt a ku...-az utolsó betűket elharapta. -De... nem örülnék, ha még egyszer úgy látnálak, mint egy hónappal ezelőtt.
-És.. te hogy tetted túl magad rajta?-kérdeztem rá végül.
-Nehezen. De... úgy könnyebb, ha van aki segít. És ha jól sejtem Jake hazament.
Lassan bólintottam. Hátrálni kezdtem, és becsuktam magam mögött az ajtót. Határozottan eldöntöttem, elmegyek a La Push-ba. Kocsiba szálltam, és lementem a Pushra. Bekopogtam Jacobékhoz. Billy nyitott ajtót.
-Heló. Őőh. Jake itthon van? Szeretnék beszélni vele.
-Persze, gyere csak be.
Jake ott ült a többiekkel az asztalnál. Amikor beléptem, egyből felállt. Zavartan kezdtem el beszélni.
-Talán jobb lenne, ha négyszemközt beszélnénk.
-Persze.
Jake a szoba felé mutatott. Kinyitotta az ajtót, és udvariasan beengedett. Becsukta magunk mögött az ajtót, és újra kettesben maradtunk.
-Nézd sajnálom. Nem kellett volna így viselkednem veled. Sőt senkivel... én csak...
-Semmi baj! Nekem kellett volna melletted lennem. És megbeszélni veled először mindent... de aztán olyan furcsán viselkedtél reggel, hogy...
-Nem tudtál kiigazodni rajtam.-fejeztem be helyette is.
-Akkor, ha lehiggadtál egy kicsit, elmagyarázhatnád, mi volt ez az egész?
Lassan kezdtem neki, mert azt se tudtam, hogyan tálaljam neki a dolgot.
-Nem akarom, hogy bárki is sajnáljon! Érted? Mindig én vagyok az áldozat, és valaki a támadó! Egyszer én akarok lenni a támadó, és nem az aki folyton a rövidebbet húzza!
-Tehát?
-Tehát... nemsokára elkezdek leckéket venni Jasper-től, hogy jobban tudjak harcolni.-sunnyogtam.
-Szóval... harcos akarsz lenni?
-Igen.
-Értem... azt hiszem. De... kicsim, nem akarom, hogy veszélynek tedd ki magad! Így, hogy te is fogsz harcolni, és szembeszállni a rosszal, hát, nem leszek valami nyugodt...Sőt!
-Én viszont nyugodtabb leszek, sokkal!-léptem közelebb hozzá.
-Akkor tényleg ezt akarod?-kérdezett rá sóhajtozva.
-Igen.-bólogattam.- Ezt szeretném. De ha te... nem örülnél neki...-ekkor félbeszakított.
-Nem! Én örülök neki, ha te is!
Közelebb húzódtam hozzá, és szorosan átkarolt nagy karjaival. Lassan csókolni kezdett.

/ 1 hónappal később/
-Ennél gyorsabban nem megy!-kiáltottam kimerülten Emmet-nek.
-Dehogynem! Csak akarni kell!
Épp az volt a feladatom, hogy elkapjam. Jasper irányított. Emmett nagyon gyors volt, de csak épp hogy egy lépésnyire volt lemaradva tőlem. Nem is tudtam, hogy ennyire gyors is tudok lenni. Sajnos jobban nem megy.Elkapni már nem tudtam.
-Jól van! Elég!-kiáltott Jasper.
Mind a ketten lassítottunk, és megálltunk. Illetve álltunk volna, ha nem estem volna rá Emmetre. Mind a ketten hangos nevetésben törtünk ki. A következő pillanatban már Jasper-t pillantottuk meg a fejünk fölött.
-Ez egész jó volt, ahhoz képest, hogy hol tartottunk, 2 héttel ezelőtt.
Majd nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Csak nekem segített. Emett lassan feltápászkodott. Leporoltam magam, és újra Jasper-re figyeltem.
-Oké, akkor most Alice jön. Tudod mit kell tenned!
Persze hogy tudtam, mit kell tennem. Elkapni Alice-t, illetve "színlelve" harcolni vele. Ezt szerettem a legjobban. Már majdnem ott tartottunk, hogy mindent pontosan sikerül megcsinálnom. Ahogy egyre gyorsabban forogtak az események, úgy velük én is. Hihetetlen, hogy egy hónap alatt mennyit fejlődtem. Legalább is Jasper ezt mondta, meg vele együtt Jake, és a többiek is. Vicces, de még jómagam is láttam a fejlődést. Jasper félbeszakította hosszas mérkőzésünket Alice-el.
-Állj csajok! Idő van! -kocogtatta meg az órája tetejét.
A következő pillanatban már Jake-t pillantottam meg. Eddig lófarokban hordott hajamból kihúztam a hajgumit, és odasétáltam hozzá. Lihegve köszöntem, mint eddig mindig.
-Szia!
-Szia kicsim! Akkor mehetünk?
-Persze!
Eltipegtünk a kocsiig, majd behuppantam. Nem is voltam annyira elfáradva, mint szoktam. Mostanában minden héten pénteken edzettünk a családdal, mindenki megmutatta tudását nekem, és amennyit tudtam átvettem belőle. Viszont így Jacob-ot minden péntek délután hanyagolnom kellett, ami nem volt a legjobb. Viszont az edzéseket szerettem. Jacob most Charlie-hoz vitt, mert szokás szerint legalább egy napot nála töltök a hétből.
-Volt valami az erdőben? -kérdeztem meg útközben.
-Őőő...
-Jake! Volt valami az erőben?-ismételtem magam. Egészen megijedtem.
-Csak a szokásos.- beszélt a semmibe.
-Jake!-fogtam meg a karját, hogy legalább egy kicsit figyeljen rám.
-A kóven.
Hátradőltem az ülésen.
-Ennek véget kell vetni!-jelentettem ki.
-Igen, de mégis hogy?
-Nem tudom. De majd... kitalálom...-határoztam el.
-Oké... Őh, mikor jöjjek érted?-terelte el a szót.
-Majd hívlak, de... nem akarsz bejönni?
Lassan odaértünk Charlie háza elé.
-Nem, most nem jó.-köszörülte meg a torkát. -De majd máskor.
Tudtam, hogy valamit elhallgat előlem, de inkább majd este rákérdezek.
-Szia!-köszöntünk el egyszerre, és egy csókot nyomtunk egymás ajkaira. Kiugrottam a kocsiból, és a hátizsákommal beszaladtam a házba. Még egyszer intettem Jake-nek, aztán bementem. Charlie nagy örömmel fogadott.
-Szevasz prücsök!
-Szia Charlie!
Egyre beljebb mentem, és ledobtam magam a kanapéra. Fáradt voltam, így kicsit kiterültem.
-És Jake? Már arra sem méltat hogy köszönjön?-vonta fel a szemöldökét.
-Mostanában más dolga van.-húztam el a számat.
-Á!... értem. -jött rá a tényekre.
-És te? Hogy érzed magad?
-Egész jól.-mosolyogtam. -És te, hogy bírod a strapát? Azóta minden rendben van az őrsön?
-Nem panaszkodom. Viszont...-kicsit hezitált, hogy elmondja-e azt amit tud, vagy ne. -Aggódom.
-Mégis miért?
-Mostanában megint kezd megszaporodni a gyilkosságok száma... És... aggódom értetek...illetve, érted.
-De...-nyeltem. -Az nem lehet. Azt hittem az itteni vámpírok már nem bántják a városiakat.
-Hát pedig..
-Ez miattam van... valamit tennem kell... csak tudnám hogy mit!-hezitáltam.
-Te semmit! Majd Edwardék, és a többiek.
-Hé! Hiszen meséltem neked, Jasper kiképezett! Már nem vagyok olyan tehetetlen mint régen.
-Ja... hiszem ha látom!-nevetett.
-Igen? Ki akarod próbálni?-ugrattam.
-Naná! Gyere!-állt fel, és maga elé tartotta kezeit, hogy védekezzen az ütések ellen.
Csak nevettem, és úgy tettem mintha beütnék neki egyet-kettőt. Charlie volt a legjobb papa akit valaha is kívánhattam volna magamnak. Persze, Carlisle-t is szerettem, de Charlie verhetetlen volt humor terén, mert mostanában kicsit vidámabb a szokásosnál is. Sokszor emleget engem, hogy mennyire örül, hogy rájött, az unokája vagyok. Szinte minden pénteken, amikor eljövök,  itt csinálom a házit, és jó gyakran Jake is beszáll a buliba. Így hárman nagyon jól elvagyunk. Lassan lemásztam a földre, és előpakoltam az aznapi házit. Edzés előtt ugyanis suliban voltam. Nehezen kifújtam a levegőt.
-Na, és mára mi a házi?-tette félre az előző témát.
-Hát... nem tudom. Matek.-válaszoltam.
-Az mindig van.-mosolygott.
-De te legalább tudsz valamit belőle, én sík hülye vagyok hozzá.
-Azt hiszem, Bellától örökölted...-nevetett.
-Igen, lehet.
Megcsináltam a házit, közben Charlie is néha rám nézett, hogy nem-e kell segítség, de általában megoldottam. Természetesen meccset nézett, mint eddig mindig.
-És, ki áll nyerésre?
-Szerinted?-kérdezett vissza, amikor egy jó adag pop-corn-t tömött a szájába.
Természetesen az a csapat állt nyerésre, akinek ő szurkolt.
-Mindjárt kész a vacsi!-szól végül.
-Jó ötlet kaja előtt pop-corn-t enni?
-Hát... jobb, mint amit főzök. -húzta el a száját. Erre hangos nevetésben törtünk ki.
-Inkább megnézem mi a remekmű.-álltam fel a földről, és bementem a konyhába.
A tűzhelyen valami félkész mártás volt, meg tészta, ami még korán sem volt megfőve.
-Hát ez fincsi lesz!...-húztam el a szám. -Egy óra múlva!
-Ezt mégis mikor raktad oda főni?-kiabáltam be Charlie-nak a szobába.
-Hát, pár perce... -kiabált vissza.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy már mögöttem áll.
-És, mi készül?-kérdeztem rá végül, mert sehogy sem tudtam rájönni.
-Valami szószos izés akármi. -nevette el magát, és odaadta tasakot.
-Ehhez nem kellene darált hús?- kérdeztem vissza.
-Ja! Azt el is felejtettem!-fogta meg a homlokát.
Erre mosolyogva elkezdtem forgatni a szemem.
-Hát, te tényleg nem vagy egy főzőzseni!
Előkaparászta a darált húst, amit lassanként beleadagoltunk egy serpenyőbe, amiben megpároltuk. Kellett segítsek neki, mert nem bírtam nézni ahogy ügyetlenkedik. Én főzök, ő pedig kapja el a rossz fiúkat. Ez így van rendjén.
-Na, ez kész is!
-Remek! Még fél óra és ehetünk!-jelentette ki.
Addig bementünk a szobába, és ledobtuk magunkat a tv elé. Nem szerettem a meccseket, de Charlie kedvéért megnéztem őket. Most valahogy fáradtabb voltam, mint általában. A szemeim ragadtak le. És Charlie is elbóbiskolt kicsit. Bármennyire is szerettem volna ébren maradni, nem sikerült. A szemeim csukva maradtak.

A saját köhögésemre ébredtem. Nem vagyok megfázva, akkor miért köhögök? Lassan kinyitottam a szemeim, és egyből vissza kellett csuknom. Nagy füstöt pillantottam meg, és csípte a szemem. A vámpírok nem nagyon bírják a tüzet. Sőt! Gyorsan felpattantam a kanapéról, és rémülten vettem tudomásul, lassan az egész teret belepi a füst. Gyorsan kiszaladtam a konyhába. Szőrnyű látvány fogadott. A tűzhely már lángokban állt, és az egész konyha. Még jobban elkezdtem köhögni. Aztán egy nagy csattanást hallottam. Ha nem ugrok félre, akkor egy lángoló gerenda fejbe csap.Már elkezdett leszakadni az egész. Ez az én hibám! Ha nem alszom el, akkor most minden rendben lenne!
-Ne, ne, ne! -beszéltem nagy kétségbeesésemmel. Ilyen is csak velem történik meg.
Gyorsan befutottam a nappaliba, ahol már javában állt a füst. Charlie még mindig aludt.
-Charlie!-szólítgattam. De nem ébredt fel. Lehet már késő? És füstmérgezést kapott? Lehet hogy én csak azért éltem túl, mert vámpír vagyok?
Gyorsan elkezdtem a bejárati ajtó felé futni. Kinyitottam, de az már kevés volt. Az összes ablakot és lehetséges szellőző nyílást kinyitottam, viszont sok értelme már nem volt. Szinte lángolt a ház. Ez után gyorsan visszafutottam Charlie-hoz, aki még mindig eszméletlen volt. Megpróbáltam felhúzni, majd felállítani. Sikerült is felültetni. Karját átemeltem magam felett, és a nyakamba akasztottam. Minden erőmmel azon voltam, hogy kivigyem. Kicsit magához tért.
-Nessi!-suttogta alig hallhatóan. -Siessünk!
-Segíts egy kicsit! Próbálj meg menni!
Azt hiszem, kicsit gyorsabban ment így a dolog, mintha én cipeltem volna egyedül. Nagyon kétségbe voltam esve. A szemem láttára ették meg a házat a lángok, és mindenfelé úgy éreztem, hogy engem akarnak. Egyre beljebb nyúlnak, csak értem! A víz verte a homlokomat, és nagyon meleg volt már. Mikor elértünk az ajtóig, már szinte kiestünk rajta. Hangos köhögésbe kezdtünk. Rögtön a telefon után nyúltam, de nem volt rá különösebb szükségem. Apu érintette meg hátulról a vállamat. Carlisle is vele jött. Egyből Charlie felé vette az irányt, miután megbizonyosodott róla, nekem semmi bajom. Csak egy kis füst. Azt meg kibírom. Egyre távolabb kerültünk a háztól, mert féltünk, hogy esetleg tovább terjed.
-Carlisle! Mi a baja?-kérdeztem.- Ugye, nem súlyos!? -hangom nagyon remegett. Már megint az összeroppanás szélén álltam.
-Nem súlyos, de... be kellene vinnünk a kórházba!
-Nessi, jobb lesz, ha te is jössz!-szólt közbe Edward.
Nem volt időm ellenkezni. Apuék a kocsi felé tereltek minket.

Végig egy kezelőben csücsültem, míg Charlie sokkal komolyabb kezelést kapott mint én. Apu végig mellettem volt. Még mindig félig könnyes szemekkel figyeltem a semmibe. Pont azzal történik mindez, akit a legjobban szeretek. Az egyetlen ember hozzátartozómmal!
-Apu, mi történik most?
-Hát, Charlie lélegeztetőn van.... valószínűleg füstmérgezés.
-Az én hibám... Miattam történt!
-Nem! Hiszen, elaludtatok! Bárkivel megtörténik!-vigasztalt.
-És... anyu?
-Őőh. Most éppen... nincs itthon.
-Nincs itthon?! Hiszen az ő apja!-háborodtam fel.
-Nyugodj meg! Jake is már úton van.
-És a ház? Mi lesz Charlie-val? Hova fog költözni?
-Teljesen leégett. És, ha ő is beleegyezik, ideiglenesen hozzánk.
Lassan bólogattam.
-Tudod te mekkora szerencséd van, hogy nem égtél benn?
-Tudom.-válaszoltam halkan. Ez volt az, ami a legkevésbé érdekelt....

/Szerkesztő megjegyzése:/
Sziasztok! Bocs, hogy ennyit kellett várni, sok kommentet kérek! Légyszi! :) Legyetek jók! A következőn is már dolgozom! Puszi!

Az oldal hivatalos videója!

Sziasztok! Végre itt vagyok, és sajna nem frissel, de miután kiírtam ezt, rögtön folytatom az írást! : ) De örömmel jelentem be, kész az oldal hivatalos videója "előzetese" amelyet én csináltam, segítséggel! Segítőm: Rosalie Hale! Köszönöm neki! A feltöltést, és a segítséget! : ) Figyelem!: Ez csak egy fanvideó, nem valódi! Légyszi, ne keverjétek össze Taylort Emily-vel! Köszi! : ) Íme a videó:

A megjegyzéseket a videóról várom a kommentekbe!:) 

3.fejezet Egy korszak vége.

<------- Kb. így néz ki a ruha, amiben Nessi a buliba megy.










5 megjegyzés legyen meg! :)


/Nessi Cullen/

Miután mindenki gratulált, vagyis majdnem mindenki. Apu még hátra volt. És Emmet sem volt valami lelkes. Amikor közelebb lépett hozzánk kicsit, akkor rögtön kapott az alkalmon, és odadobta Jacob-nak a szavakat.
-Hé! Ha bármi baja lesz Nessi-nek, vagy megbántod, nem úszod meg szárazon!
Közbe kellett lépnem, mert eléggé komolyan gondolta.
-Nyugi! Nem lesz baj!
-Oké kis csaj! Neked elhiszem! De aztán vigyázz nehogy...-az utolsó szavakat elharapta, mert Rose hátulról megbökte.-Azért gratulálok!-ölelt meg végül.
Erre mosolyogtam egyet. Az egész este nagyon punnyadt volt. Szinte egész nap nálunk lógtunk, és beszélgettünk, de az esküvő témát próbáltuk kerülni. Legalább is én. Sok idő elteltével apu egyszer csak biccentett a fejével oldalra. Először azt hittem nekem, aztán rájöttem, hogy Jake-nek. Gyanakvóan ránéztem, aztán vissza Jake-re. Az arcuk mindvégig rezzenéstelen volt, semmit sem tudtam leolvasni róluk. Lassan fölálltak, és elindultak Carlisle dolgozószobája felé. Mindenki látta, hogy nagyon figyelem őket, ezért kérdésekkel kezdtek el bombázni engem.
-Tudod már hogy mikor lesz az esküvő?-kezdte Esme.
Nem is tudtam válaszolni rá, jött a következő.
-Már kinéztem a ruhádat! A nagyon halvány vajszínű tetszene? Vagy a sima fehér?-folytatta Alice.
Csak egy gyenge "ő"-t tudtam kinyögni. Tényleg azt se tudtam mi van. Habár erre inkább az lett volna a feleletem, hogy csakis fehér. De ha Jake a másik színt választaná, az se lenne rossz.
-És a falka már tudja?-kérdezett rá anyu.
-Igen....-nyökögtem.-Igen, persze.
Teljes zavaromban voltam. Vajon mit beszélgethetnek odabenn apu és Jake? Igazából csak féltem, hogy megölik egymást. Majdnem kivert a víz. Alig tudtam figyelni a temérdek kérdésre.

/Jacob Black/

Edward udvariasan előreengedett, és én beléptem az ajtón. Pontosan tudtam mi jön most. Nem volt nehéz kitalálnom. Nagyot sóhajtottam.
-Ugye tudod, hogy Nessi szeret!?-kezdett bele. Kérdése inkább kijelentésnek hangzott, de nem akartam válaszolni rá. Így folytatta. Szemét végig rajtam tartotta. -Mivel megkérted a kezét, így hivatalosan is a családhoz fogsz tartozni, és ez nagy dolog. Még soha nem történt ilyen a vámpírok esetében. Egy farkas lesz a családunkban. De ugyanúgy, ahogy nekünk téged, neked is minket tiszteletben kell tartanod!-már épp szólni akartam, amikor közbevágott -De legfőképp, Nessi akaratát! Ha ő úgy dönt, hogy nem szeretne hozzád menni, ne kényszerítsd! Tudom, hogy saját akarata mindez, de a nem szeretném, ha megbántanád, vagy akármit tennél, ami ennek más változata.
Nagyot nyeltem mielőtt válaszoltam.
-Tudomásul vettem, és megértettem.
-Akkor semmi akadálya az esküvőnek. -próbált mosolyogni, de láttam hogy nagyon erőlteti.
-Edward, nem kell ez... tudom, hogy ellenzed.
-Valahol lehet hogy így van... de ha ez teszi Nessi-t boldoggá, hát...
-Akkor, tényleg beleegyezel?-csodálkoztam.
-Igen.-válaszolt röviden.
Ezek után, már fellélegezhetek.

/Nessi Cullen/

Türelmetlenül doboltattam a lábam a földön. Lehet, hogy idegesítő szokás, de Jacob-tól tanultam el. Kicsit fura, de nekem általában bejön. Aztán körülbelül 10 perc elteltével nyílt az ajtó. Megkönnyebbültem, amikor megláttam, Jake és apu rendben van, tehát nem támadták le egymást. Mondjuk, így belegondolva úgysem bántották volna egymást. Apu megígérte. Jake visszaült mellém, és apu is visszament eredeti helyére.Szinte égtem a kíváncsiságtól, így Jake felé fordultam. Ő szinte automatikusan leintett engem. Gondolom nem lehetett valami érdekes. Vagy csak nem akarta a többiek előtt mondani. Egyszer Alice nagyot nyelt. Én észrevettem, mert szinte mellettem ült.
-Mi a baj, Alice?
Mindenki felénk fordult.
-Arra gondoltatok már...-megint nyelt egyet.-Hogy mondjuk... ha a Volturi rájön arra, hogy Jacob farkas, akkor...?
-De... a Volturi nem is tud a farkasok létezéséről.-ellenkezett anyu.
-Az igaz, de nem lenne olyan nehéz megtudniuk.-bólogatott Rosalie.
-Ezt meg hogy értitek?-éreztem, ahogy egyre idegesebb leszek. Jake hátulról átfogta a derekam, erre kicsit megnyugodtam.
-Damen.-mondta ki egyszerű könnyűséggel Emmet.
Csak meredtem rá. Egyből Damen védelmére keltem. Hirtelen felpattantam a kanapéról.
-Miért mondaná el? Istenem! Nem kell mindenbe belekeverni! Hiszen már rég nincs itt!
Azzal megfordultam, és felszaladtam a lépcsőn. Kicsit gyerekes viselkedés volt, elismerem. De, most az egyszer annak éreztem magam. Már közel 21:00 óra volt. Hallottam Jake lépteit, nemsokkal mögöttem lépett be a szobába. Kezdtem lenyugodni. Nekitámaszkodtam az erkélyem korlátjának, és Jake hátulról átkarolt. Teste az enyémhez simult, és átvette a teste melegét. Már teljesen megnyugodtam.
-Látom mennyire kiborulsz, ha Damen-ről van szó. -sóhajtott.
-Én csak...-kezdtem, de félbeszakított.
-Szereted. És nem bírod, ha valaki hibáztatja. Semmi gond.
Felé fordultam, kezeivel végigsimította az arcom, és félresöpört egy tincset. Nem tiltakoztam válasza ellen. Mert, ez valahol így is volt.
-Nem vitatkozom.-mondtam halkan.
-Ő.-ráncolta a homlokát.- Elmehetünk a buliba, de, nekem éjfélkor el kell menni...-sunnyogott.
-De hát, az csak 2 óra hossza, szabadidő!
-Tudom, és sajnálom...
-Akkor, maximum én is elmegyek akkor amikor te.-válaszoltam csalódottan.
-Ha akarsz maradhatsz. És majd... érted megyek.
-Nem tudom. Nélküled már nem lenne az igazi!
-Én meg azt nem hagyhatom, hogy tönkremenjen az estéd.
Lassan bólogattam, és elhúztam a szám.
-Oké.... akkor majd valahogy hazatalálok.-mosolyodtam el.
Jake egy határozott mozdulattal magához szorított, és az ajka lecsapott az enyémre. Mikor elhúzódott tőlem, akkor elkezdtem befelé húzni a szobámba.
-Akkor most segíts ruhát választani! -unszoltam.
Ledobta magát az ágyra, és a homlokát ráncolta.
-Én egy farmerbe és ingbe leszek. Minek annyit puccozni?
Kinyitottam a szekrényem, és keresgélni kezdtem. Hirtelen a kezembe akadt a tavalyi születésnapi ajándékom Rose-éktól, a fekete koktélruha. Kivettem, és magam elé tartottam.
-És ehhez mit szólnál?
-Húúh. Hát ez nem is lenne olyan rossz!
Forgatni kezdtem a szemeim.
-Ez olyan, mintha nem is lenne ruha rajtam. Álmodj csak!
Azzal visszadobtam a ruhát a szekrény aljára.
-Lehet hogy igazad van... Még valaki lecsap a kezemről!
Mikor már minden reményem elszállt, mert szinte semmit sem találtam, ami használható cucc lett volna, unalmasan ki és be fújtam a levegőt. Jake is már nagyon unta.
-És, mi a baj itt ezzel?-állt fel, és kivett egy fehéres kabátot a szekrényből. A kabát nagyon újfajta volt, még egyszer sem hordtam, és nem is ért le a derekamig, hanem mint a mostani divatban, csak félig ért nekem.
-És szerinted mit húzzak alá?-cáfoltam meg. Az ötlet nem is lett volna olyan rossz, de tényleg nem volt ötletem se, mi menne hozzá.
Hirtelen a fejemhez kaptam. Megláttam a szekrényben egy lila kockás póló féleséget, amihez klasszul ment egy ilyen kis kabát, mint amit Jake mutatott. Kivettem a szekrényből, és vele együtt még egy szürke csőgatyát is, majd beszaladtam a fürdőbe.
Pár perc alatt magamra kaptam a cuccost, és még jól is állt. Fura volt, mert egészen tetszett. Csak egy valami hiányzott. Egy nyaklánc. Gyorsan keresgélni kezdtem a dobozomban, és végül úgy döntöttem, hogy egy hosszabb nyakláncot veszek fel. Tiszta modernnek éreztem magam. A hajamat most kiegyenesítettem, úgyse nagyon szoktam úgy hordani. Végül erőt vettem magamon, és kiléptem. Jake meglepett arca, kicsit elbizonytalanodott. Alig bírt megszólalni.
-Így még sosem láttalak.
Lassan odalépdeltem hozzá.: -És ez most jó, vagy rossz?
-Gyönyörű vagy!-szólt elbámulva.
Villantottam rá egy meggyőző mosolyt, és már indultunk is.
-Idő van!

Mikor odaértünk Port Angeles-be, már kívülről dübörgött a zene. Idegesen szálltam ki a kocsiból, mert, ha lehet így nevezni: Még soha sem voltam ilyesfajta bulin. Jake átjött a kocsi másiik felére, és kézen fogott.
-Izgulsz?
Nagyot sóhajtottam.
-Ha lehet így nevezni.
Jake előreengedett, és bementünk. A teremben mindenfelé fények pislákoltak, és világítottak össze vissza. Hunyorítva néztem körül a sötétbe. Alig hallottam valamit a zenétől. Nyújtózkodtam, hátha meglátok egy ismerős arcot a sötétben. Nem jártam eredménnyel. Egyszer Csak Nicole állt előttem.
-Örülök hogy eljöttetek! -kiabálta túl a zenét.-Gyertek, igyatok valamit!
Mi szó nélkül követtük, Jake pedig végig védelmezően fogta a kezem. Ahogy átverekedtük magunkat a tömegen, egyre jobban távolodtunk a bejárattól. Míg végül el nem értünk egy pult szerűséghez. Nicole felpattant az egyik székre, és így én is. Jake mellém állt.
-Oké!-emelte fel a kezét Nic - 3 koktélt kérünk, és ne sajnáld az alkoholt! -szólt a  pultos srácnak.
Én természetesen máris kezdtem ellenkezni.
-Nem, nem! Én nem....
Viszont Nic megint közbevágott.
-Ugyan! Csak most az egyszer!- nem akartam engedni. Elvégre nem szoktam alkoholt fogyasztani. Jake hátulról átkarolt. -Kérlek!
-Na jó! De ne szokd meg!-forgattam a szemeim.
-Ez az! Csak lazulj! Nemsokára év vége... Utána meg szabad a pálya.-hozta fel ezt példaképp.
A srác lerakta elénk az italokat, és mind a hárman egyszerre ittunk bele, ki-ki hogy. Én és Nicole inkább a szívószálat választotta, de Jake ivott.
Szinte egész este beszélgettünk, és tényleg megpróbáltam kicsit ellazulni. Nem nagy sikerrel, mert még mindig ezer meg ezer dolgon járt az agyam. Például: Mit lehetne tenni az ellen, hogy végre békén hagyjanak minket a vámpírok? A vámpírkóven nagyon erős, de nem lehet annyira, hogy ne tudjunk elbánni velük. És itt leragadtam. Nem akartam a családom életét kockáztatni, még akkor sem, ha tudtam, igazából nincsenek is veszélyben. És Jake meg a többiek életét végképp nem. Aztán ott van az esküvő. A bejelentés, meg minden, ha úgy vesszük simán ment, de mi van akkor, ha valaki berohan az esküvőre, és lelő, vagy megállítja a ceremóniát, és nem engedi, hogy Jake meg én egymáséi legyünk. Ebben a szerepben mondjuk, elsősorban Damen-t tudtam volna elképzelni. Viszont ezeket a dolgokat hamar el kellett hessegessem a fejemből. Egész este nagyon nyúzott, és olyan voltam mint akit tényleg valami nagyon nem hagyja nyugodni. Már Damen is kezdett hiányozni. Pedig ez még csak a 3. hét, hogy nem láthatom. Az egész buli nekem nagyon punnyadt volt, mégis mindenki jól érezte magát, rajtam kívül. Azt hiszem, ez a buli dolog nekem nem nagyon jön be. Pedig milyen jó dolognak indult. Már legalább 1 órája ugyanott időztünk. Nagyot sóhajtottam. Az egyik sarokban álltunk, én meg Jake amikor hirtelen elkapott.
-Gyere, táncoljunk!- meglepően követtem a táncparkettre, ahol egy gyors szám ment épp. Száz meg száz pár táncolt a zenére, mi pedig megpróbáltuk követni őket.
-Azt hittem nem szeretsz táncolni.-súgtam a fülébe.
-Szeretni szeretek, csak nem tudok.-nevette el magát.
Szerintem egész ügyesen csinálta. Még jobban is tetszett, mint a saját mozgásom. Egész sokáig táncoltunk, jobban mondva végkimerülésig. 3-4 számot zsinórba lenyomtunk, és eléggé kifáradtunk. Ezzel is eltelt újabb negyed óra. Tehát Jake-nek csak 45 perce maradt, mielőtt elmegy. Hirtelen lassúra váltott a DJ, és mi is lelassultunk. Jake magához húzott, átkarolta a derekam, én pedig a két kezemet a nyakába akasztottam. Mint ahogy körülöttünk mindenki, mi is el kezdtünk ringatózni a zenére. Lassan fújtuk ki a levegőt. Nagyon romantikus volt az egész. Kedvem lett volna rámászni, de nem lehetett. Legalább az esküvőig bírjam ki. Most már nem volt más, amit jobban szerettem volna, mint ő maga. A táncunk ismét hosszúra sikeredett, mivel 5 perces volt az egész. Mikor vége lett, egyből a székek felé húztam, hogy egy kicsit üljünk le, vagy igyunk valamit, mert teljesen elfáradtunk. Először leültünk. Jake a combomra tette a kezét.
-Oké, ez mégsem volt olyan jó ötlet.
-Hát, ha arra célzol, majd jól fogsz aludni... Ha ágyba kerülsz!-mosolyogtam.
-Ígérd meg, hogy az esküvőn nem kell majd ennyit táncolnom.
-Ígérem.-hajoltam közelebb, azzal lecsaptam az ajkára. Nem is zavartattuk magunkat, elvégre, a többiek se nagyon. A csókot Laura és Adam megjelenése szakította félbe.
-Hé, gyerekek! Ezt inkább szobán kellene!-szólt be Adam. Azzal leültek mellénk. Fura volt, mert Laura egyenesen Adam ölébe ült, és ilyen csinosnak talán még sosem láttam őt. Adam jó hatással is lehet rá. Erre mosolyognom kellett. De azért volt időm egy kis visszavágásra.
-Ti se törődtetek ezzel, amikor a mozi előtt álltunk!
Erre hangos nevetésbe kezdtünk. És így beszélgettük el az időt egészen, 11:50-ig. Még gyorsan a pulthoz ugortunk inni valamit, ami többnyire ismételten csak koktél volt. Mindenki igyekezett józan maradni. Gyorsan leküldtük a folyékony anyagot, és Jake a fülembe súgott valamit.
-Kicsim, nekem most mennem kell. De vigyázz magadra! És ha valami kell, akkor csak hívj telefonon! Nem mindig leszek farkasalakban.
-Oké. Szeretlek!-mondtam kissé bánatosan. Pont akkor megy el, amikor kezdtem kicsit élvezni a dolgot.
-Szeretlek!-nyomott egy csókot az ajkaimra.
Azzal el is tűnt a tömegben. Azt beszéltük meg, hogy nem viszi el a kocsit, hanem inkább az erdőn keresztül jut vissza Forks-ba, hogy tudjak mivel hazamenni. A következő 1 óra hossza egy örökkévalóságnak tűnt. Csak ültem a pultnál, és támasztottam az asztalt. Amikor egyszer csak megszólalt a srác.
-Mi ennek az oka, hogy egy ilyen szépséget egyedül hagy a barátja?
-El kellett menjen. Semmi különös.-válaszoltam unottan, de már nem támaszkodtam.
-Hát, jobb ha figyelsz, nehogy valami gond legyen.-kacsintott rám.
-Miféle baj?
-Hát, mint mondtam, szép vagy...-akadt el a szava- De, tudod mit? Inkább igyál még egyet! Meghívlak.
-Oké.- Még egy nem árthat.
Amint letette elém a gyümölcsös, ám szeszes italt, belekortyoltam. Még az is megfordult a fejembe, hogy megcsapolhatnék valakit. Aztán gyorsan másra gondoltam. Újra a fiúra néztem, aki a pult mögött dolgozott. Egy pillanatra megállt bennem a levegő. Damen jelent meg előttem. Rám mosolygott. Még a szívószál is kiesett a számból. Gyorsan pislogni  kezdtem, és újra visszatértem a valóságba. Félig megittam az innivalót, de a többit otthagytam. Forogtam egyet a széken, és Nicole-t pillantottam meg egy sráccal smárolni. Hamarosan szobára viszi, ahogy ismerem Nicole-t. Megráztam a fejem. Kezdtem szédülni. Lassan leszálltam a székről, és a hátsó kijárat felé kezdtem araszolni. Amikor kinyitottam az ajtót, hűs szellő futott végig rajtam, és csapta meg az arcomat. Egy zsákutcába vezetett a kijárat, az épület hátsó felére. Elkezdtem az utca felé sietni. Amikor már majdnem megtettem az út felét, éreztem, hogy valaki követ. Egy srác szólalt meg a hátam mögül.
-Hova sietsz, cicám? Fiatal az este!
Amikor megfordultam jól szemügyre vettem a fickókat. Ugyanis 4-en voltak. Kezükben pia dögivel, és a ruhájuk sem arról árulkodott, hogy nagyon jómódúak lennének. Gyorsan visszafordultam, és most még gyorsabban elkezdtem kifelé menni. Az egyik hátulról megragadta a karomat, és a fal felé terelt. Bekerítettek. Nagyon megijedtem. Most mi lesz?
-Bulizzunk!
-Részegek vagytok! Engedjetek!-próbáltam kijutni előlük.
De nem engedtek. Ekkor gyorsan előkaptam a telefonom, és a hátam mögött megpróbáltam egy rövid kis üzenetet továbbítani Jake-nek. : Segítség! 
Minden reményem őbenne volt. Elkezdtek közelíteni hozzám, de lassan kortyolgatták még a sörüket is. Az egyik már olyan közel jött, hogy majdnem megcsókolt. Nem tudtam verekedni, sem védekezni, de mérgemből beletérdeltem a mellkasába. Hangos jajveszékelésben tört ki. Mégsem jött ez olyan rosszul. A többiek rémülten próbáltak segíteni társukon, így történt ez 4 percig. Az ötödik percben észbe kaptam. Kikerültem őket, és elkezdtem kifelé futni. De sikertelenül. Az egyik megragadta a kezem, és visszahúzott, egy másik pedig a felsőm alsó részét elszakítva próbált meg visszahúzni. Már teljesen megijedtem. Ismét a falnak csapódtam, de most már többen jöttek rám egyszerre. Segítségért kiáltottam, mire az egyik befogta a számat.
Hirtelen minden megváltozott. Már nem volt előttem az a 3 fickó, aki azelőtt. Jake kétségbeesett arca villant meg előttem. De hát ő volt az! Az egyiknek egy akkorát behúzott, hogy majdnem az utca másik feléig elrepült. A többiek megrémülve vették tudomásul, itt többről van szó, és így elrohantnak. Még az is, aki a földön fetrengett. Könnyekben törtem ki. Jake olyan szorosan ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt, de nem számított. Látszott, hogy ő se tud szólni. Inkább gyorsan átvezetett az utca végére, és a kocsi felé vette velem az irányt. Végig támogatott. A kocsiban kicsit lenyugodtam. Jake olyan gyorsan hajtott, hogy nem is volt időm semmit mondani. Amikor hazaértünk, egy szó nélkül rohantunk fel a szobámba, és nekem egyből le kellett dobnom magamról legalább azt a kis kabátot, ami totálisan tönkrement. Mikor megfordultam, Jake mellkasába ütköztem, és nem is volt baj, mert teljesen beletemettem az arcom. Sírva, és nyökögve kezdtem hozzá, mert újra rám tőrt egy "roham", amiben egyben félelem, és hisztérika is volt.
-Annyira...hülye...vagyok!
-Ssss! Ne beszélj! Nyugodj meg!-suttogott, és elkezdett az ágy felé terelni. Én még mindig nem engedtem magam.
-Nem! Tudni akarom, mit gondolsz....!-hangom még mindig vészjóslóan hisztérikus és félelem teljes volt.
-Feküdj le! Én itt leszek...
Segített lefeküdni, és egész végig velem maradt, míg rám nem talált a sötétség.

Ott álltam a zsákutcába, és azok a pasasok is ott voltak, akik éjjel. Meg voltam rémülve. Azt se tudtam mit tegyek. Futni kezdtem, de bármennyire is igyekeztem, sehogy sem jutottam el az utca végére. Sőt, inkább minél messzebb jutottam tőle. Sikítani kezdtem.
Jake ébresztett rémálmomból. Csitítgatott, csak úgy mint fél évvel ezelőtt, amikor Irina zaklatott.
-Hány óra van?-kérdeztem ijedten.
-Még csak hajnali 6. Alig aludtál.-simította végig az arcom.
-Szóval, csak egy rémálom volt, igaz?-hebegtem. Nyilván szerettem volna azt hinni erre az egészre, hogy csak egy álom volt. Egy rossz álom. Jake nem válaszolt.
-Kérlek, aludj még!-kérlelt.
-Honnan tudtad..-nyeltem egyet.- Hogy hol vagyok?...-kérdeztem, de válaszát meg sem várva vágtam közbe.- Ha te nem jössz... nem is tudom, mi...
Itt félbeszakított.
-Ebbe bele sem szabad gondolnod!
Csak néztünk egymás szemébe. Kicsit higgadtabb voltam, mint pár órával ezelőtt.
-Amikor hazaértünk, tudni akartad, mit gondolok...-fejezte be pár pillanatra.-Még mindig tudni akarod?
Lassan bólintottam.
-Azt hittem megáll bennem az ütő. Megfagy bennem a vér, és többé nem leszek ember. De tudtam hol keresselek. Mikor azt az üzenetet írtad... Én.. egyből magamat hibáztattam!
Nem! Ez... erről nem tehet senki. Csak a sors csúnya játéka volt... megint.
-Jake!-suttogtam. -Lehet hogy... megerőszakoltak volna...-mondtam ki mereven.
Erre megint magához szorított, és el nem engedett addig, ameddig el nem aludtam.

"Másnap" hamar felébredtem, jobban mondva 8 órakor. Ma később kezdődnek az órák, de ez most nem érdekelt. Suliba akartam menni!
-Mit csinálsz?- szólt rám Jake.
-Öltözök.
Felállt, és kivette a kezemből a ruhát.
-Szerintem jobb lenne, ha ma nem mennénk iskolába, nem gondolod?
-Nem! Még a sok lógás miatt kicsapnak!-vetettem fel ezt, pedig nem volt igaz.
-Tényleg jobb lenne, ha itthon maradnál!
-Már mondtam hogy nem! Nem akarom, hogy bárki is sajnáljon a tegnap éjszaka miatt!
Azzal be is mentem a fürdőbe átöltözni. Ez mind gyorsan megtörtént, és vettem a táskámat, majd elindultam kifelé. Már Jake is elkészült.
-Akkor mehetünk?-szólt nehézkesen.
Ismét bólintottam. Nem tudom, mi ütött belém, de valami megváltozott bennem. A gyámoltalan éveknek vége! Mostantól nem hagyom, hogy bárki is megvédjen, vagy a sors ilyen súlyos csapásokat mérjen rám. Nincs több gyámoltalanság. Mostantól én, én vagyok és senki más!
Ezt a dolgot még meg kell beszélnem Jake-el, hiszen semmiről sem tehet, mégis rosszul viselkedtem vele. Egy biztos:
Egy korszaknak vége!


/Szerkesztő megjegyzése/
Sziasztok! Mégis itt van az új fejezet, hát előbb is kész lett, mint gondoltam : ) Mondjuk, a nagyát ma írtam, de sebaj =) Én élveztem, és remélem ti is legalább annyira fogjátok, mint én! :) Végre kijött a BD előzetese is, nekem eszméletlenül tetszett, és nagyon várom a filmet, de sajnos 5 hónap, az nagyon sok =( Na mind1!
Sietek a kövivel!
5-6 kommi, és jön a kövi!

Egy kis csúszás...

Sziasztok! Sajnos, most nem frissel érkeztem, hanem egy felhívással! Az új fejezet minden bizonnyal, 1 hetet késni fog, vagy akár kicsit többet is annál. Nagyon örülök, hogy sikerült több mint 5 kommentet összehozni, és ezúton is nagyon köszönöm! Pedig annyira szerettem volna megosztani veletek a frisst, mert szerintem elég jó kis fejezet készül: ) Remélem mindannyian várjátok. Én most más miatt izgulok. Legkésőbb holnapra már a Breaking Dawn Part 1 első trailer-e! :) Reméljük lesz benne Tay. is:D
Bocsi a csúszás miatt!