Közvéleménykutatás

Sziasztok! Most a véleményetekre vagyok kíváncsi! A bejegyzés mellett találtok egy szavazást, a kérdés egyértelmű, kérlek döntsetek! Én nagyon szívesen leírnám nektek a folytatást, mert biztosak lehettek benne, hogy olyat tudnék nektek írni, amire nem is számítotok! :) Aki szeretne folytatást, az nyomjon egy szavazatot! A kérdés azért jött, mert nem tudom, mennyien olvastok még, ugyanis az elmúlt hónapban nem hoztam frisst....:
Ally.

13. fejezet: Sötétség.

Bocsi a rengeteg késésért, de remélem sikerült kárpótolni! :) Max 10 kommentet <3


/Nessi Cullen/

Még órákat töltöttünk A La Push-ban, Jacob nagyon sokáig volt benn Billy-nél, ami kicsit nyomasztó volt. Ugyanakkor volt elfoglaltságom is, mert szinte egész végig a kis Sarah-val játszottam, és babusgattam. Annyira ennivaló volt. Ugyanakkor féltem is, mert most akkor tényleg nekem is lesz egy ilyenem? Egy érző emberi lény, aki majd engem szólít úgy, hogy Anya? Nem akartam kimutatni, mert még a végén valaki észreveszi, de elfogott a félelem. Nem nagyon álltam még kész az ilyesmire, de gondolom, hogy Jake majd mellettem fog állni mindenképp. És ahhoz, hogy mellettem álljon, az kell, hogy elmondjam neki, hogy mi is a helyzet.
Egyszer csak nyílt az ajtó, és Jake lépett ki rajta. Arca el volt borulva a fájdalomtól, és beviharzott a szobájába. Magára csapta az ajtót. Nagyon ideges volt. Én gyorsan felpattantam, és utána indultam. George megfogta a karom, hogy megállítson.
-Én a helyedben nem mennék... Veszélyes!
-Nem érdekel! Kérlek engedj!-könyörögtem neki. Ő elengedte a karom, és én benyitottam a szobába. Jake az ágyára volt leroskadva, és a kezeivel támasztotta a fejét. Én egyből melléültem, és átfogtam hatalmas vállait.
-Jake!-suttogtam. -Istenem! Mi a baj?!-kérdeztem aggódva, mikor megláttam, hogy sír. Nagyon ritkán láttam sírni.
-Nessi! Hagyj! Kérlek!-utasított el, majd felállt a helyéről, és elvett egy tárgyat, melyet hamar a földhöz is csapott. A tárgy üvegből volt, a szilánkok szerteszét pattantak, és néhány bele is nyilallt a kezembe. Felszisszentem, de úgy, hogy ő ne hallja. A fejét fogta, mintha fel akarna robbanni. Egyre jobban megijedtem.
-Jake!-kiáltottam rá, és felálltam. -Hé!
Ő tisztán rám nézett, de a szeme és az arca könnyektől volt nedves. A szívem elszorult a látványtól.
-Kérlek mondd el mi a baj!-léptem közelebb hozzá, és az arcát a kezembe vettem. -Kérlek!
Arca elengedett, és kinyögte.: -Apám nagyon beteg!
-Mi? Hogy érted?....
-Meg fog halni...-fakadt ki, és megint könnyek szöktek a szemébe. Én erre megöleltem, és szorosan szorítottam.
-Istenem!-suttogtam magamnak. Jake is szorosan ölelt.
-Nessi kérlek, bocsáss meg! Nem volt szándékos... Én csak... Számomra ez teljesen felfoghatatlan, érted?!-sajnálkozott.
-Talán... felhívhatnám Carlisle-t, hogy jöjjön, és nézze meg! Talán tud rajta segíteni!
-Nem tudom...-szipogott.
-Kérlek! Csak... csak próbáljuk meg!-erősködtem.
Lassan bólintott. -Rendben.
Én félre húzódtam, lehetőleg úgy, hogy Jake ne halljon, és beütöttem Carlisle számát. Ő egyből fölvette, és beleegyezett, hogy eljön, és megnézi Billy-t. Nem tudtam, hogy Billy hogy fog majd reagálni Carlisle látogatására, de egy biztos, segíthet. Vagy legalább mondhat valami konkrétabbat. Visszafelé Jake láttán megszakadt a szívem, és egy két könnycsepp kigördült a szememből. Még soha nem láttam ilyennek, bár sokak szerint úgy néz ki, mint amikor nélkülem töltött majdnem 3 hónapot...Teljesen kiborított a látványa.
  Pár percre rá Carlisle jött is, és megvizsgálta Billy-t minden cécó nélkül. Carlisle biztatásként elég jó dolgokat mondott, így Billy is, és mi is megnyugodhattunk. Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Carlisle hamar elment, én pedig megköszöntem neki, hogy eljött. Legalább megnyugtatott minket. Jake könnyei felszáradtak, és teljesen rendbe jött. A többiek előtt már nem mutatta gyenge oldalát. Én hátulról megsimogattam a hátát. Ő hátranézett, és közben átfogta a derekam. Szorosan magához ölelt, és megcsókolta a fejem búbját. Nyugalmunkat félbeszakította Embry és Seth visszaérkezése. Nagyon idegesek voltak, és nem értettük miért.
-Seth! Mi történt?!-kérdezte meg Sam.
-Újabb vámpírok. Büdös vérszopók!-ócsárolta a magamfajtát Seth.
De most ezzel valahogy nem tudtam foglalkozni. Vámpírok? Megint? Itt? Na nem... az nem lehet. Még egy ilyet nem viselek el! Ez lehetetlen! Testem hirtelen görcsbe rándult, és remegni kezdtem.
-Vámpírok?-kérdezett vissza George. -De hát... én azt hittem, hogy annak vége... tudjátok.. azzal az ütközettel.
-Ezek másik vámpírok. Lehet csak átutazóban vannak. Mindenesetre nem a mi területünkön vannak. Jelenleg.  
Jacob rám nézett, és én kétségbeesve pillantottam rá.
-Gyere! Elviszlek innen!-kapta gyorsan a kabátját Jake.
-Mi?-kérdeztem szinte suttogva. -Hova?
-Bárhova! Csak el innen! Nem maradhatsz!
Nem értettem szavainak lényegét.
-Jól van... akkor mennyünk hozzánk!-egyeztem bele.
-Igen, először hozzátok, aztán el innen, olyan messzire, amennyire csak lehet!
Alig hittem a fülemnek. Mintha tudná, hogy mekkora veszélyben vagyok. És nem csak én, hanem a kis jövevény is.
Megfogta a karom, és elindultunk kifelé. Bedobtuk magunkat a kocsiba, Jake gyorsan indított, és mentünk is. Egész végig kétségbeesett arccal figyeltem Jake agresszív viselkedését, olyan gyorsan vezetett, hogy így még nem láttam. Tövig nyomta a gázt. Ennek köszönhetően hamar haza is értünk. Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk egyenest a nappaliba. Carlisle már otthon volt, de nem csak ő, hanem Apu, Emmet és Jasper is.
-Apu! Egy másik vámpír van itt....!-szólaltam meg lihegve, levegő után kapkodva.
-Tessék?! Lassabban... milyen vámpír?-szólt zavartan.
-Seth és Embry itt látta őket a mi területünkön...-válaszoltam gyorsan.
-Mit keresnének Forks-ban?-kérdezte Emmet.
-Nem tudom....-válaszoltam lassan, de aztán rájöttem a válaszra.... viszont gyorsan másra kellett gondolnom, mert féltem, hogy apu kiolvassa. Ezután felszaladtam a szobámba, és Jake hangos léptekkel követett engem. Nyitva maradt az ajtó, én pedig fel-alá járkáltam a szobámban. A fejemet fogtam. Éreztem, hogy egyre jobban szédülök, és hogy kiver a víz. Végül Jake szólalt meg.
-Nézd! Én nem tudom mit akarnak... de el kell mennünk!-erősködött.
-Nem!-tiltakoztam hangosan. Úgy éreztem, mintha szétrobbanna a fejem. Már folyt rólam a víz. Magam sem értettem miért. Aztán a kezem kezdett el remegni. Minden annyira gyorsan történt. Nagyon felzaklatott a tudat, hogy azok a vámpírok azért vannak itt... mert....
-Mi a baj?!-szólt hangosan Jake. Szinte kiabált, mégis halkan hallottam. Az elmém elborult. Nem tudtam mit beszélek. Nem tudtam irányítani magam. Semmit.
-Jacob! Én ezt már nem bírom! Ha még egyszer végig kell azt csinálnom, mint amit az elmúlt 1 évben kellett, akkor inkább öngyilkos leszek!!! Érted?!!!-kiabáltam, és össze vissza borzoltam a hajam, pedig csak a verejtéket akartam letörölni az arcomról.... Teljesen elborult az elmém.

/Jacob Black/

Nessi össze vissza kiabált, nagyon megijedtem. Nem értettem semmit. Teljesen össze voltam zavarodva. Aztán Nessi elkezdett ismét ordítozni, talán ennyire még soha nem hallottam a hangját. Ezután elkezdett összebicsaklani a teste, összeesett magától, én pedig gyorsan lefogtam, hogy nehogy valami baja legyen. Édes Istenem! Ez mi lehet?!-kérdeztem magamban.
-Nessi! Kérlek! Nessi!-szólongattam, de már nem is volt eszméleténél. Az egész arca tiszta verejték volt, úgy nézett ki, mintha valamitől nagyon szenvedne.
-Carlisle! Edward!-kiabáltam lefelé a konyhába. Egy másodpercnek a töredéke sem telt el, máris ott termettek mindannyian. Carlisle nagyon meglepett, ugyanakkor kicsit tudós arcot vágva, kiragadta Nessi-t a karomból, és egy szempillantás alatt az orvosi szobába vitte Nessi-t. Edward utána ment, ahogy én is. Mire leértünk, csak annyit láttunk, hogy Nessi-t rákötötte infúzióra, és felitatta a homlokáról a verejtéket. Majd megnyugtató szavakkal szólt hozzánk:
-Nyugalom! Semmi baj! Nem sokára felébred, és minden a régi lesz.
-De akkor ez mi volt? Olyan volt... mintha... megőrült volna...-nem szívesen mondtam ilyet, de ez volt az igazság. Másképp ezt nem lehetett jellemezni.
-Csak a stressz! Most mennyetek ki! Majd szólok, ha felébred!-tessékelt ki minket Carlisle.
Nem akartam beleegyezni, de Carlisle-val nem nagyon akartam vitatkozni. Ez a mai nap, tiszta káosz. Apám, a vámpírok, Nessi.... Ah! Mikor lesz már ennek vége? És mi ez az egész? Ha belehalok, akkor is véget vetek ennek!

/Nessi Cullen/

Hatalmas sötétségből tértem vissza, mikor kinyitottam a szemem, és nagy világosság fogadott. Azt se tudtam hol vagyok. Aztán szép lassan rájöttem. Carlisle orvosi szobájába voltam. Egy ágyon. Később meg is láttam Carlisle-t is. Lassan felé fordítottam a fejem.
-Nessi!-szólított meg. -Hallasz engem?
-Igen. -szóltam először remegő hangon.
-Mi történt?
-Nem....nem tudom.-dadogtam. -Mintha nem tudtam volna irányítani a testem.. és...
-Nessi...Jól figyelj rám! Ez már veszélyes! Ez a baba volt! Így akarja jelezni, hogy nem tetszik neki, ami idekinn történik. Bizony ő is érzékeli! Ha többször lesz ilyen, akkor akár....-itt megállt. -Nézd... sokkal könnyebb lenne, ha Jake, vagy a család is tudna róla. Ez így nagyon megterhelő!
-Nem... azt nem lehet!-nyeltem egyet. -Nem mondhatod el senkinek! Megígérted.
Grimaszolva bólintott.
-Mitől lettél ilyen feldúlt? A vámpíroktól?
-Én tudom hogy mit akarnak....
-Mit?
És ekkor már nem is kellett válaszolnom rá, tudta a választ. Engem, és a babát. Valahogy tudomást szereztek róla, és így akarnak bosszút állni. A kóvenből nem maradt egy tag sem, de azoknak lehettek barátaik, szeretteik akik bosszúra készülnek.... Már a gondolattól is összerándultam....
-Jake-nek nem szólhatsz!

12.fejezet: Sokk.

10 kommentet! :)


/Nessi Cullen/

A hosszú út után, végül hazaértünk. Nagyon fáradt voltam, és megint émelyegni kezdtem. Na! ennek nem lesz jó vége, se így se úgy. Egy az, ha Carlisle megvizsgál, akkor kiderül mi a bajom. Remélem csak a kimerültség játszik velem..  Habár az nehéz lenne... az elmúlt 2 hétbe csak pihentem. Komolyan félni kezdtem, mert sejtettem bajom okát, de mégsem akartam elhinni. Az nem lehet hogy...
Egész úton tiszta ideges voltam, alig bírtam megmaradni. Csak az igazság pillanatára vártam, ami elkerülhetetlennek tűnt számomra. Jake így is úgy is kivizsgáltat. Semmi esélyem menekülésre. Semmi.
-Gyere! Segítek kiszállni!-ajánlkozott Jake, mialatt átért a kocsi másik felére.
-Nem, nem szükséges. Köszi.-tettettem egy szimpla mosolyt.
-Jobban érzed magad?-tette fel a már ezerszer hallott kérdést.
-Köszi, jól vagyok!-vágtam rá.
Becsaptam az ajtót magam mögött, és a ház felé vettük az irányt. Amikor benyitottunk, mindenki meglepődve figyelt minket. Alice újságot olvasott, de amikor meglátott, egyből eldobta azt, és hihetetlen gyorsasággal tartott felénk, majd amikor ideért, megölelt.
-Szia!-mondta ki hosszan.-Hogyhogy ilyen hamar hazaértetek?! Ez így nincs rendben...
-Szia neked is! Csak... -kezdtem, de Jake félbeszakított.
-Nessi rendszeresen rosszul érezte magát, és hazajöttünk.
Én csúnyán néztem rá. Azért ez mégiscsak... Mindegy!
-Aha, igen. Nem láttátok Carlisle-t?-kérdeztem meg a háttérben meglapuló szerény családomtól.
-De! A szobájában van!
-Oké...-mondtam egy nagy sóhaj után.
Ezt követően elindultam a szobaajtó felé. Jake idegesen pillantott felém, és én is idegesen nyitottam be a szobába. Amikor Carlisle meglátott, olyan volt az arca, mintha soha sem látott volna még azelőtt. Tehát meglepődött.
-Szia!-köszöntem előre, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
-Nessi! Szia!-köszöntött némi meglepettség után. -Hogy telt a nászút?
-Őő. Jól. -válaszoltam némi bizonytalanság után.
-És, hogy vagy?-kérdezte meg.
-Hát... igazából.. nem tudom.-tettem a homlokomra a kezem.
-Talán valami baj van?-kérdezte meg, és egyből felém tartott.
-Az utóbbi napokban kicsit rosszul éreztem magam...
Carlisle odavezetett egy ágy féléhez, és ráültem.
-Mik voltak a tünetek?
-Ájulás, szédülés, fejfájás, őő hányinger...-az utóbbit még Jake-nek sem említettem.
-Értem...
Lefektetett, és a hasamat vizsgálgatta. Egyre jobban féltem. Még egyéb vizsgálatokat is elvégzett rajtam. A végén eléggé össze volt zavarodva, ahogy én is. Felültem.
-Carlisle! Kérlek légy őszinte!... Terhes vagyok? -az utolsó szavakat tagoltan mondtam ki.
-Rendben...-sóhajtott egy nagyot. -Igen, terhes vagy!
Lesütöttem a szemem. Ez nem történhet meg! Istenem!
-Úristen!-suttogtam... szemem könnyel telt meg. -Carlisle!
-Nézd, ez még nem a világvége! A kicsi nagyon jól van, és fejlődik. Semmi gond nem történhet, mert azt nem engedjük!
-Erről nem szólhatsz senkinek!
-De mégis hogy? Edward kiolvassa a gondolataimból...
-Akkor zárd el őket előle! De nem szólhatsz senkinek! Kérlek...
-Rendben van...-sóhajtott. -De tényleg nincs mitől félned!
-Jól van.. nekem... ki kell találnom valamit, hogy ne gyanakodjanak...
-Akkor majd azt mondjuk, hogy nagyon kimerültél, és stresszes állapotban vagy...
-Igen, ez jó lesz..
-És mit fogsz kezdeni a rosszulléteiddel?
-Majd, eltűröm őket... nem tudom.
-Előbb vagy utóbb, de el kell mondanod... A hasad is nagyobb lesz... És...
-Oké.. majd, elmondom, csak most még ez... túl sok...
Egyszerűen sokkolt az egész. Nem is hittem a fülemnek, de valahol sejtettem, hogy ez a helyzet...
-Rendben! Akkor szedd össze minden erőd, hogy ki tudj állni a többiek elé!-biztatott Carlisle.
-Oké...
Még kellett 10 perc, aztán elhatároztam, hogy kimegyek. Carlisle is jött velem, így minden könnyebb lesz, ha ő számol be a hazugságról...Én csak nyökögnék. És mindenre rájönnének. Carlisle megköszörülte a torkát, majd elkezdte mondani:
-Semmi baj nincs. Nessi csupán nagyon kimerült, az elmúlt napokban kicsit sok volt a stressz. Nem sokára minden a régi lesz!- elképesztően nyugodt hangon mondta ki az egészet.
Mindenki megkönnyebbült, de legfőképp, Jake. Hallottam amint nagyot sóhajt, majd oldalra biccent a fejével, az emelet felé. Én szabályosan elindultam a lépcső felé, és Jake meg követett. Amint beértem a szobámba, ő kérdezősködni kezdett, de előbb magunkra zárta az ajtót.
-Ez meg mi volt?
-Mi, mi?-kérdeztem vissza értetlenül.
-Nem arról van só, hogy nem bízok benned, vagy Carlisle-ban, de szerintem nem az igazságot mondtátok....
-Hidd el, hogy nincs semmi gond....-próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon ment. Hogy miért nem? Mert még magamat sem tudtam megnyugtatni.
-Az baj, ha nem hiszek neked? - tette fel viccesen a kérdést.
-Igen, baj!-vágtam vissza. -Kérlek! Tényleg, nincs semmi baj. Csak annyi amit Carlisle mondott.
-Jól van... de valami konkrétabbat nem tudna mondani?
-Nem... miért kéne?-ráncoltam a homlokom.
-Oké! Ha téged ez a dolog hidegen hagy, engem sem fog izgatni!-kapta fel kicsit a vizet.
Azzal megfordult, és a keze már rásimult a kilincsre, le akarta nyomni, de én utána szaladtam.
-Hé! Légyszíves Jacob! Ne firtassuk a dolgot! Tényleg... jó?
Merev tartása gyengült, szerencsére sikerült hatnom rá.
-Bocs! Tényleg...-szorított magához. -Én csak... annyira féltelek!
Belemosolyogtam ölelésébe.
-Lenézünk a La Pushba? Már rég láttam apámat...
-Persze... csak nincs valami gond?-ráncoltam a homlokom, mert láttam Jake arcán, hogy nagyon elborul.
-Nem tudom... A napokban beszéltem Sam-el, és azt mondta, hogy apám mostanában a szokottnál is többet gyengélkedik... Nem titkolom, aggódom érte.
-És ezt miért nem mondtad el nekem?
-Nem akartalak még jobban felizgatni...
-Jaj Jake! Bármit elmondhatsz! Tényleg!-pusziltam meg sármos vállát. -Akkor mennyünk... gyere! -fogtam meg a kezét, és elkezdtem kifelé húzni a szobából. Egész le a lépcsőig. Még mindenki lenn volt, de mindenki mással volt elfoglalva. Rose és Emmet egy kocsis újságot olvasott, Carlisle és Esme a konyhában tevékenykedett, apu és anyu  tévét néztek, ahogy Alice és Jasper is.
-Elmentünk a Push-ba! Lehet nem jövünk haza.-jelentettem ki. Apu felfigyelt rám, én pedig Carlisle-ra pillantottam. Egy bizalmas pillantást vetett rám, és én megkönnyebbültem. Carlisle-ban bízhatok, az biztos. Kiléptünk az ajtón, majd kocsiba ültünk, és egyenesen a Pushra hajtottunk. Amint odaértünk, kiszálltunk a kocsiból, és fira volt, mert nem éreztem semmi fájdalmas dolgot. Hála Istennek, most erősebb lehetek, és talán nem vesznek észre semmit. Bementünk a házba, és szerencsére Emily is otthon volt, Sam, és még pár falkatag is.
-Sziasztok!-köszöntöttek boldogan.
-Hogy van apám? Hol van?-kérdezte egyből Jake.
-A szobájában. Gyere!-válaszolt Sam, és magával vitte Jake-t.
Emily egyből felém araszolt, ahogy Rachel is.
-Na, milyen volt?-kérdezte Emily.
-Nagyon jó...! -mosolyogtam. -Nagyon szép volt a tengerpart. Sokat fürödtünk..-meséltem kicsit bővebben.
-Aha-helyeselt ravaszan Rachel.- De azért volt "valami", nem?-kíváncsiskodott.
-Nem fogom részletezni.-ráncoltam finoman a homlokom.
Emily meg csak elnevette magát.
-Jól van... inkább hagyjuk!-vetettem fel. -És hogy van a kis Sarah?-már olyan rég láttam... és mivel kisbaba, gondoltam megnézem, és egy kicsit megfogom. Ha minden igaz, nemsokára nekem is egy ilyen kis apróság fogja megszépíteni az életem...

/Szerk megjegyzése./
Sziasztok! Ezer bocs, hogy ennyit kellett várni, meg azért is ha rövidebb lett, mint amilyet akartam. :) Sajnos van egy rossz hírem is, nemsokára suli :S Dejóó. Repesek -.-". Emiatt majd nemsokára visszaállok a hétvégi frisselésre, sajnos. Na de most itt van a friss, remélem tetszik majd, mindenképp hagyj megjegyzést! Köszi! <3 Ally... Ja és: Nehogy azt higyétek hogy zökkenőmentes lesz ez a terhesség dolog, mert nem... még tartogatok egy két dolgot:) Bőven nem vagyunk a végén! <3

Helyzetjelentés.

Sziasztok! Most nem frissel jelentkezem, hanem egy kis bejelenteni valóm lenne.:
AZ ÚJ FEJEZET JÖVŐ HÉT KÖZEPÉRE VÁRHATÓ!!!
Mindenkitől elnézést kérek emiatt, de jelenleg sem időm, sem energiám nem volt megírni az új fejezetet, bármennyire is szerettem volna. Viszont jövő héten már sikerülni fog, reményeim szerint! Legyetek türelemmel kérlek! Addig is puszilok mindenkit! <3
 Olvassátok az új blogom:

[ Küzdj az álmodért! ]

Új blogom :) ♥ [Küzdj az álmodért]

Sziasztok! A mai nap folyamán nyitottam egy új blogot, mely ismét saját történetemmel fog gazdagodni! Aki szereti a forma-1-et az feltétlen nézzen be, és olvasson! :) de az is aki nem... :P

11.fejezet: Nászút.

10 kommentet! :]


/Nessi Cullen/

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt, és hogy a tenger hangosan zúg. Jake hátulról átkarolt, és így aludtunk egész éjjel. Az egész testemet csak egy paplan takarta el, és hátulról Jake teste. Nagyon kényelmes volt így aludni. A napfény elvakított, és mozgolódni kezdtem. Jake még aludt. De aztán ő is ébredezni kezdett. Keze kiengedett így már nem fogta át a derekam. Úgy fogtam meg a paplant, hogy ne látszódjon ki semmim sem, ugyanis a hátamra fordultam, hogy tisztán lássam Jake arcát. Ő a könyökére támaszkodott, és engem figyelt. Intenzíven néztünk egymás szemébe. Aztán elkezdte simogatni az arcom.
-Jó reggelt!-szólalt meg végül bársonyos hangján. Én pedig fogtam a takarót, hogy nehogy leessen a félmeztelen testemről.
-El sem hiszem, hogy most itt fekszem melletted, mint a feleséged.... -mondtam boldogan.
Ő egy csókot nyomott a homlokomra.
-Igen, én sem. Még 2 hétig a mienk ez szép kis lakás.... Vajon mit fogunk csinálni?-vonta fel a szemöldökét.
-Csak te és én...-suttogtam.
Ő közelebb hajolt, és adott egy édes csókot. Én átkaroltam a nyakát, és ő felkapott az ágyról. Magához szorítva csókolóztunk tovább. A takaró volt csak köztünk, ami még mindig engem fedett. Nem mintha szégyenlős lettem volna Jake előtt, de akkor is...
A csók hosszúra sikeredett, utána gyorsan kapkodtuk a levegőt. Jake közben meztelenül maradt hátamat simogatta hatalmas kezeivel, ami fedetlenül maradt, miután a takaró nem ért el odáig. Mind a ketten térdeltünk az ágyon, és Jake szorosan magához ölelt. Testünk összeért, és éreztem, hogy mekkorákat dobban a szíve. Így ültünk az ágyon egy darabig.
Aztán hirtelen elhúzódtam tőle, karjai kiengedtek, és elkezdtem lefelé mászni, míg ki nem találtam az ágy szélére. Ezután háttal neki, levettem magamról a takarót, felvettem a melltartómat, majd megkerestem a padlón Jake tegnapi fehér ingét, és abba bújtam bele. Majd begomboltam félig. Egy bugyiban, és ingben fordultam felé.
-Ideális viselet!-vetett rám egy ravasz pillantást.
-Kényelmetlen volt folyton a takarót tartanom....-válaszoltam neki.-Ideiglenesen ez is jó lesz!
-Ja... igen! Majd elfelejtettem! Hoztam pár cuccot még korábban, hogy legyen mibe lennünk...
Bólintottam egyet, és kiszaladtam félig felöltözve az erkély féleségre. Jake kimászott az ágyból, majd hallottam, hogy felvesz egy nadrágot, és követ ő is. Éreztem, ahogy az ingem alá nyúl, és a hasamat kezdi simogatni. Annyira édes volt. Aztán felé fordultam.
-A tegnap éjszaka csodás volt!-jelentette ki boldogan.
-Igen, szerintem is!-mosolyogtam.
-Nagyon tetszett a tegnap éjjeli Nessi....-szólt csibészesen.
-Hm... -sóhajtottam. -Tényleg nem volt rossz!...
Megint adott egy aranyos csókot.
-Éhes vagy?-kérdeztem meg tőle.
-Hát, tudnék enni.-vigyorgott.
-Akkor megnézem mi található a hűtőben.
Kimásztam karjaiból, és kikerülve őt, elindultam a konyha felé, ami még a bejárati ajtó mellett találtam meg. Volt tűzhely is, mikró, meg minden ami kell. Asztal... szék...
Találtam a hűtőben egy kis tojást, gondoltam megcsinálom rántottának.... ha én nem is eszem, akkor legalább Jake egyen... Elővettem egy serpenyőt, és megcsináltam benne a tojásokat. Arra lettem figyelmes, hogy valaki megint mögöttem van, és ismét átkarol. Persze hogy Jake volt az.
-Huh... nem is tudtam, hogy szakács vagy....-viccelődött.
-Nem vagyok sem szakács, sem egy konyhatündér, de egy rántottát megcsinálni nem nehéz!
Azzal leraktam elé a kaját.
-És te nem is eszel?!
-Őő. Nem. Most valahogy nem kívánom... főleg nem a tojást...-kicsit rosszul éreztem magam, nem tudom miért. Nálam ez nem olyan gyakori.
-Minden oké?-nézett rám fura szemmel. -Rosszul érzed magad?
-Nem tudom... Mindegy! Inkább egyél...
Látszott rajta, hogy nem akarja azt tenni amit mondok, de azért leült. Én pedig mellé az asztalhoz. Néztem ahogy élvezettel falja be az én kis készítményemet.
-Na, milyen lett?
-Nagyon finom-mosolygott teli szájjal. -Nem értem miért nem eszel... Fáradt vagy? Mert ha igen, akkor feküdj le pihenni!
-Nem! Nem vagyok fáradt... csak... nem vagyok éhes.
Grimaszolt egyet, aztán letette a villát a tányérra. Én felálltam és elvittem a tányérját.
-És mihez volna kedved?-kérdezte. -Csobbanjunk egyet a vízben, vagy esetleg nézzünk be a városba?
-Nem jó... nincs fürdőruhám.....-húztam el a szám.
-Alice csomagolt... -nevette el magát.

Átöltöztünk mindketten, majd a part felé vettük az irányt. Kézen fogva, közel egymáshoz. Én egy fehér bikiniben, ő pedig egy térdnadrág féleségben volt. Vittem egy pokróc féleséget is, amit a homokra terítettem ki, és egyből ledobtam magam. Jake mellém. Kifeküdtünk.
-Azt hiszem valamit még nem tudsz.... -sunnyogtam.
-Mit?-emelte fel a fejét  a földről, és felült. Én is így tettem.
-Hát... szóval esküvő előtt meglátogatott Damen....
-Mi?! És ezt miért nem mondtad nekem?!-húzta fel magát.
-Nem volt lényeges...
-És látott téged a ... fehér ruhádban?
-Igen... de kivitt az erdőbe amitől tökre megrémültem.....
-Tessék?-szinte sokkolta a hír. -És miért?
-Csak elbúcsúzott. Már majdnem valószínű, hogy örökre elment...
-Klassz...-dünnyögte az orra alatt, és másfelé nézett. A tenger felé. Mindenhova csak nem rám. Egyszóval, megsértődött.
-Jaj kicsim, ne csináld már! Tényleg nem volt lényeges az, hogy beszéltem vele! -fogtam meg az állát a kezemmel, és a fejét magam felé fordítottam. Még mindig nem engedett erős nézéséből. -És nem is tudtam mikor elmondani...Meg.. nem akartam elrontani a kedved! -egy csomó érvet felhoztam, és szerintem mindegyik igaz volt...
Kicsit feloldódott, és engedett merev nézéséből.
-Akkor is szólnod kellett volna! És ha elvisz?! Nem kellett volna sok hozzá...!
-Tudom... nagyon sajnálom.
-És most már biztos, hogy nem jön vissza?
-Nem... de szerintem nem... azt mondta, hogy téged választottalak, ezzel örökre elvágtam magam tőle....
Sajnálkozó pillantást vetett felém, pedig tudtam, hogy csak megjátssza.
-Jaj ugyan! Nem kell ez... Tudom, hogy nem sajnálod!-álltam fel mellőle.
-Nem, nem sajnálom! De tudom, hogy szeretted... talán annyira mint engem, csak féltél kimutatni...-szállt szembe velem, és ő is felállt.
Nem tudtam mit felelni. Csak lefelé néztem. Megint bőgni lett volna kedvem. Hogy tud ilyet mondani a nászutunkon?!
-Bocsáss meg! Ezt nem kellett volna...-sajnálkozott, és közelebb jött. Fejünk összekoccant.
-Semmi baj. Legalább megtudtam mit gondolsz igazából....-vetettem fel, és elemeltem tőle a fejem.
-Nézd! Nem akartam veszekedni... csak váratlanul ért! Ez azért mégis csak a nászutunk!-magyarázta meg.
Megráztam a fejem, és leültem Jake mellé.
-Mindegy! Inkább hagyjuk! Csak még jobban belebonyolódunk....
Aztán hirtelen jött egy hullám, és teljesen kiért odáig, ameddig mi ültünk a kis plédünkön. A meleg áramlat elérte a lábamat, és én erre felindulva, felálltam, és befutottam a vízbe. Először csak combig ért a víz, aztán ahogy hátráltam egyre mélyebb lett. Jake is utánam jött. Ő csak úgy szelte hatalmas testével a habokat. Egyszóval: Hamar utolért.
Elkapott, és bármennyire is szerettem volna elfutni előle, nem bírtam, a víz túlságosan is lelassított. A derekamnál fogva elkapott, és magához húzott. Hatalmas kezei pedig a hasamon pihentek. Már a hajam is kezdett vizes lenni. Megint mint tegnap kezdtünk teljesen egybeolvadni, és felé fordultam. A víz felemelt, és én a lábaim a derekára kulcsoltam. Karjaimat a nyakába akasztottam, és így pörögtünk a vízbe.
-Ne csináld! Még rosszul leszek!...-viccelődtem.
Sokat voltunk a vízbe. Amelyik percben csak lehetett csókolóztunk, és nem törődve semmivel és senkivel, csak mi ketten léteztünk egymás számára.
Ezzel el is ment az egész nap, este fáradtan hullottunk az ágyba. Én hanyatt, ő pedig támaszkodva feküdt mellettem.
-Ma még semmit sem ettél! Kezdek aggódni! Nem akarsz beülni egy étterembe... vagy...?-aggodalmaskodott.
-Nem...-sóhajtottam. -Semmit sem kívánok....-magyaráztam.
-Az baj... -sóhajtott ő is.
Még egy kicsit beszélgettünk aztán mindkettőnket elnyomott az álom.

Az első hét hamar eltelt. Felfedeztük a város nevezetességeit, és éttermeit, ahol nem sikerült sokat magamba tuszkolnom, de végül is mindegy. Sokat fürödtünk a tengerben, és le sem lehetett vakarni egymást magunkról. Nagyon jó érzés volt végre egyedül lenni, és tudni, Jake csak az enyém. És senki másé!
Már bőven a második héten tartottunk, amikor ismét fürdeni támadt kedvünk, pont az utolsó előtti napot töltöttük a mi kis álomheteinkből. Még előtte voltunk, amikor Jake elkezdett befelé hátrálni a vízbe, és kérlelte, hogy mennyek én is.
Nagyon rosszul éreztem magam, és hányingerem is volt. Szédültem, és homályosan láttam. A fejemhez kaptam. -Ah!-nyögtem. Ez szörnyű! Fel akartam állni, de imbolyogni kezdtem, és majdnem visszaestem, de mivel Jake időben érkezett, elkapott.
-Héé!-mondta elhaló hangon. -Rosszul vagy?! Kicsim.......! -az utolsó szavakat már nem értettem. Elsötétült minden.

Arra ébredtem, hogy az ágyon fekszem és Jake aggodalmasan locsol egy kis hideg vízzel, hogy felébredjek végre. Kábán szóltam magamhoz.
-Mi történt?-szinte suttogtam.
-Elájultál... Jobban érzed magad?! Mi volt a baj?-szólt aggódó hangon.
-Hát...szédültem meg... rosszul voltam. De lehet csak a kimerültség miatt....-dadogtam.
-Nem... szerintem nem. Nem vagyok orvos, de ennek más áll a hátterében!-cáfolta meg amit mondok. -Az lesz a legjobb, ha szépen hazamegyünk, és Carlisle megvizsgál!
-Ne! Hiszen még van egy napunk...! Ne tegyük tönkre ezzel...
-Nem! Akármit mondhatsz, indulunk haza! Carlisle majd megvizsgál, és kiderül, hogy mi a bajod! Én ezt még egyszer nem bírom ki! Tudod mennyire megijesztettél?!-ismét ellenkezett.
-Bocs. -nyögtem ki.
Sajnos nem lehetett lebeszélni semmiről sem, azonnal pakolni kellett. "Fájó" búcsút vettünk a mi kis "lakásunktól", és már indultunk is. Jake végig támogatott, még akkor is, amikor már nem igazán volt rá szükségem.... Hajthatatlan volt. Az út elég hosszú, és kitudja mikorra érünk majd haza... Én sem tudom mi lehet a bajom. Azelőtt ez soha nem fordult még elő....
-Jobban érzed magad?-kérdezte Jake miközben vezetett.
-Igen... Ne aggódj... és sajnálom!
-Mit?
-Hogy így kellett véget érjen...
-Soha ne sajnáld!-nevetett. -Nekem csak te vagy a fő, és semmi más!
Ez megnyugtat... Valamennyire.... Hát így ért véget az álomnászút.

/Szerk. megjegyzése/
Sziasztok! Bocs a rövidsége miatt, ha az lett.. köszi az előző kommenteket, bíztató dolgokat írtok! :) Nagyon köszönöm! Remélem ezentúl is ilyen sok lesz! Azért került fel ilyen hamar az új fejezet, mert jó esetben hétvégén kerül fel, de én nem bírtam várni addig. Remélem örültök neki, és kommiztok! 
Puszi! 
10 kommentet! :] Legalább! :)

10.fejezet: A nagy nap

Most legyen több mint 10... 15 kommentet! :P :)

Mindenki a saját felelősségére olvassa végig (bár semmi durva nincs benne!)

/Nessi Cullen/

Reggel hamar felébredtem, nem is kellett Alice ébresszen, mivel magamtól is felébredtem. Annyira izgatott voltam. Az éjjel nem aludtam szinte semmit. Esme rám is szólt, hogy aludnom kellene, mert hogy fogok így kinézni, álmos menyasszonyként? De én csak kinevettem. Cseppet sem voltam fáradt, sem álmos, csak azt a percet vártam, hogy végre kimondhassam az igen-t. Már semmi sem tarthatott vissza. Még hálóingbe mászkáltam, amikor kopogtak az ajtón. Alice szó nélkül besétált, és felakasztotta a ruhát, és a kellékeket is lepakolta. Hihetetlen, hogy már hajnali 6 órakor ezen rágódik.
-Szép jó reggelt! Kialudtad magad?
-Nem éppen... de menni fog!
-Rendben...
Aztán észrevette, hogy remegek az idegességtől.
-Nyugi! Csak egy igen-t kell kinyögnöd! -nyugtatott meg. Ez egy cseppet sem segített.
-Igen, tudom... de ilyenkor azért izgul az ember...
-Ügyes leszel!
Aztán leugrott a nappaliba, és Rose váltotta fel Alice-t. Leült mellém az ágyra, és beszélgetni kezdtünk.
-És, izgulsz már?
-Nagyon! Azt viszont nem tudom, hogy Jake hol van... meg azt sem, hogy tegnap hol voltak...
-Ne is törődj vele! Csak utoljára jól becsajoznak, és ennyi.
Csúnyán néztem rá. Tényleg ezt tették volna?
-Nyugi! Jake biztos nem tette ezt... -nevette el magát.
-Ja... persze.
Hirtelen komolyra fordította a szót.
-Gondolom... most meglesz az első együttlétetek... nem tudom Bella mennyire világosított fel a dologról... már ha ez lesz az első. -egészítette ki.
-Igen... De ezt nem kell elmagyaráznod! Már Alice, apu, Esme, és anyu is megtette. Nem lesz baj...
-Csak, tudnod kell, ha esetleg teherbe esel, az nem baj. Hiszen te is így születtél... neked legalább lehet gyereked... -szomorodott el a végére.
-Ugyan Rosalie! Ez még nem a világvége! Hiszen, itt vagyunk neked mi, és Emmet.
-Mindegy! Ezt neked szeretném adni!-a háta mögül elővett egy dobozkát, amiben a harisnyakötő volt.
-Köszönöm Rosalie! -mosolyodtam el, és átöleltem.
-Oké! Most egyedül hagylak, kicsit készülj fel. Mondjuk, még van idő.
-Rendben!-mosolyogtam ismét.
Azzal Rose ki is ment. Én felálltam az ágyról, és odasétáltam a felakasztott ruhához, amit röpke 4 óra múlva viselnem kell. Egy védőruha is volt rajta, amit már épp cipzároztam volna ki, ha nem láttam volna meg Jake-t a tükörben. Gyorsan megfordultam, és észrevettem, hogy megint az erkélyen keresztül mászott be.
-Te meg mit keresel itt?-nevettem el magam.
-Csak látni akartalak még egyszer, mielőtt örök fogadalmat fogadok neked.-mosolygott.
-De nem szabadna! Ha Alice meglát kitekeri a nyakad!
-Nyugi! Nem láttam semmit a ruhából! Tényleg, és miért is nincs még rajtad?
-Reggel 6-kor még nem fogok abba flangálni! És rajtad miért nincs még?
-"Reggel 6-kor még nem fogok abba flangálni!" -ismételte szavaim. Elnevettem magam, és a nyakába ugrottam. De szó szerint. Ő adott egy puha csókot, és én teljesen ráakaszkodtam.
-Tényleg! És hogy telt az éjszakád?
-Egészen rázós volt....-dicsekedett.
-Ezt meg hogy érted te szemét!?-vágtam oda a szavakat viccesen, és kiszabadultam kezeiből.
-Tudod, kicsit csajoztunk, piáltunk, meg buliztunk... ahogy ez ilyenkor szokás...-válaszolt szinte nevetve, mert egy akkorát grimaszoltam rá, hogy majdnem...
Megfordultam, és durcásan elkezdtem pakolni valamit az ágyon. Ő hátulról átfogott, és felemelt. Majd megpörgetett.
-Csak vicceltem édesem!-nevette el magát.
-Á! Szóval, nem igaz amit mondtál?!-tett le. Én persze mélyen a szemébe néztem, hogy ne tudjon hazudni.
-Nem... -mélyebben néztem a szemébe.-Illetve az egyik fele... -sunyított.
-Egyébként nekem is volt lánybúcsúm!-vágtam vissza.
-Tényleg?-csodálkozott. -És milyen volt?-vonta fel a szemöldökét. Szerintem azt hitte, hogy voltak fiúk is, meg ilyenek...
-Csak egy jót dumáltunk Alice-ékkel. Semmi egyéb. Nyugi!-ráztam meg, mert egészen elmerengett.
-Akkor megnyugodtam, azt hiszem....
-Aha... szóval én ne féltékenykedjek rátok, de neked szabad rám?! Mikor semmi rosszat nem csináltam!-próbáltam szembe szállni vele.
-Én sem csajoztam! Csak páran a falkából... mint például George. Csak kicsit segítettem neki.... Ebbe még nincs semmi rossz!
-Jó, tegyük fel, hogy elhiszem... mi a jutalmam?-vicceltem el.
-Miután vége lesz a "bulinak" este, elrabollak...
-Mi, de mégis hova?
-Azt majd időben megtudod! Titok!
-Utálom a meglepetéseket! Talán, nászútra viszel?-találgattam.
-Talán.
-Csak tartanánk már ott!
Megragadta a kezem és magához húzott. Még egy csókot nyomott a számra, majd elkezdett hátrálni az erkélyem felé.
-Mennem kell. Tudod, 10 órakor fontos dolgom lesz.
-Szia!-integettem neki, és ő egy röpke mosoly kíséretében kiugrott az erkélyen. Majd rá pár másodpercre Alice jött be az ajtón.
-Te jó ég Nessi! Mi ez a kutyaszag?!-húzta fel az orrát.
-Őőő. Semmi.-válaszoltam zavartan.
-Ugye Jacob nem járt itt?!
-Nem....-próbáltam elhallgatni.
-Oké...
-Mi az ott a kezedben?-kérdeztem meg. Pontosan tudtam, mit fog: fésű, hajcsavarók, hullámcsattok, csillámpor, hajlakk.
-Csak nem képzelted, hogy te fogod megcsinálni a hajad?
-És a sminkkészletet hol hagytad?-viccelődtem, de komolyan vette.
-Jó hogy mondod! De ezeket egyenlőre csak behordozom ide... csak 1-2 óra múlva kezdünk bele a nehezébe...

/1-2 óra elteltével/

És valóban két óra elteltével mindenhez hozzákezdtünk. Lezuhanyoztam, és hajat mostam.  Jasper, Emmett, és apu becipelt a szobámba egy hatalmas sminkasztal féleséget, amint egy óriási tükör volt, ami elsősorban az arcomat mutatta. A másik tükröm pedig az egész mivoltomat. Alice, Rose, Esme, és anyu pedig telepakolták mindennel azt a kis részt, ami arra szolgált, hogy rárakjanak mindenféle kozmetikai cuccot. Kaptam egy fehér köntöst, majd leültettek a tükör elé, és mind a négyen körülvettek. Azt se tudtam hova figyeljek. Először Rose és Esme vett kezelésbe, jobban mondva a hajamat. Kifésülték, de mivel nagyon dús volt, nehezen bírtak vele. Először két oldalra választották el, egyik oldalra többet, mint a másikra, majd lassan elkezdték felkontyolni. A kiálló kisebb szálakat pedig szépet ráhajlítgatták a kontyra. Ezt mint lefújták, csillámporral, és hajlakkal is. Azt hittem megfulladok. Nem is mertem kinyitni a szemem, míg kész nem lett a hajam. De amikor kinyitottam, nagyon nagy meglepetés fogadott, ugyanis olyan mesteri frizurát láttam, hogy leesett az állam. Sehol egy kiálló szál, sehol egy rosszul megcsavart tincs. Semmi. Persze nagyon tetszett is.
-Úristen, ez gyönyörű lett! Köszönöm!-hálálkodtam.
-De vigyázzatok, a ruhánál nehogy gond legyen a hajjal... nehogy beakadjon!-figyelmeztetett Rose. Ők nem maradtak már itt, Alice és Bella maradt csak velem, ők ugyanis már át voltak öltözve, és nagyon szépek is voltak.
-Na jó! Akkor, most jön a sminked... Mit gondolsz Bella, milyen színe legyen?-kérdezte Alice.
-Szerintem nagyon halvány legyen, és halvány rózsaszín....A szemét meg kihúzhatnád.
-Jó ötlet....
Így is lett. Alice nagyon figyelt, hogy természetes maradjak, alapozót nem kent rám, ugyanis az nagyon feltűnő lett volna a fehér bőrömön, de egy kis púder azért ment rá. A szemem fekete, és halvány fehér, illetve rózsaszín színkavalkádban úszott. Szép lett, de mégis szolid. Tetszett. Ez volt való nekem, habár soha nem sminkeltem magam. Még fülbevalót is kaptam, egy kicsi, nem lógós ezüst fülbevalót.
  A nyakamban nem lógott semmi, habár szívesen felhúztam volna azt, amit Jake-től kaptam születésnapomra, még tavaly. Viszont a Cullen ékszerem fel kellett húznom. Az én kis karkötőmet.
Ezzel letudtuk a szépítés dolgot, habár nem gondoltam, hogy valaha is így fogok kinézni. Bella is elhagyta a szobámat így csak Alice maradt.
-Mi van, mindenkit elküldtél?
-Majd megnézik a ruhád amikor a többiek! Nagy cucc!
-Ennyire rossz lesz?...
-Nem... pont ez a lényeg!
A ruhát is hamar rám tuszkoltuk, az abroncs fölé. Alig mertem belenézni a tükörbe. De amikor kinyitottam a szemem, azt hittem álmodok.
-Hát ez álomszép! Tényleg én volnék?-kérdeztem Alice-től. Közben forogtam a tükör előtt.
-Persze hogy te vagy! De ne forogj ennyit, mert nem tudom megigazítani! -szólt rám.
-Na jó! Én elmegyek átöltözni, te meg maradj mozdulatlan, vagy legalább vigyázz a ruhádra. -szólalt meg újra.
-Úgy lesz! Menny csak!
Már közel a 8-at ütötte az óra. Már eléggé közeledtünk a 10 órához. Egyre idegesebb lettem. Közelebb léptem a tükörhöz, és rájöttem, hogy ez a kifestett, és csodaszép nő nem én vagyok, hanem csak egy másik énem. Amint vége van az esküvőnek, lebontom a hajam, és úgy fogok járkálni. Ezen elnevettem magam. De aztán észrevettem Damen-t a tükörbe. Rémülten fordultam meg, és a ruha is repült velem. Olyan volt mintha pörögtem volna egyet.
-Damen!-szóltam meglepetten. -Te hogy kerülsz ide?
-Mondtam hogy még nem búcsúzom....-ezután egészen alaposan végigmért, amiből zavarba jöttem. Még nem volt rajtam a nagy sarkú cipőm, de talán jobb is volt. Ő pedig ott állt, a szokásos fekete ingébe, és nadrágjába, a kedvenc ruhadarabjaiba. -Gyönyörű vagy!-nyögte ki végül.
-Köszönöm.-mondtam zavartan.
-Tudod, még most sem hiszem el.... ilyen nincs! Egy vámpír nem mehet hozzá egy vérfarkashoz!
-De mégis van! És... miért jöttél egyáltalán?-semmi kedvem nem volt veszekedni.
Ekkor elkapott, és már csak azt vettem észre, hogy nem a szobában, hanem az erdőben beszélgetünk.
-Úristen Damen! Azonnal vigyél vissza!-mezítlábasan egészen megszúrták a lábam a fadarabok. Kicsit felnyögtem.
-Csak nyugodtan akartam veled beszélgetni!
-És ehhez a szoba nem elég jó?!-förmedtem rá.
-Nessi! Én többet adhatok neked! Normális életet, és...-itt félbeszakítottam.
-Kérlek! Ezt fejezd be! Tudom mit akarok, és nem tudsz befolyásolni! Most pedig vigyél vissza!
Láttam hogy nem mozdul, sem válaszol, és elindultam magam. A nagy fehér ruhámba. Remek! Mire ő megállított, úgy, hogy keze a derekamat fogta. Én visszafordultam felé, és egész közel voltunk egymáshoz.
-Azt mondtad, nem akarod megakadályozni az esküvőm. Most kérlek, vigyél vissza...-suttogtam neki.
-Én most már végleg búcsúzom.
-Ezt... hogy érted?
-Őt választottad Nessi! Ezzel örökre elvágtad magad tőlem.
-De, még barátok sem lehetünk?
-Talán... egyszer. Ha visszajövök majd. De egy ideig, sajnos nem tudok rád nézni... ha már....-dadogott. -Az övé leszel!-ezzel elengedte a derekam.
Tudom, hogy hiba volt ott lenni vele, de az, hogy talán soha többé nem látom, nagyon elszomorított.
-Még... meg sem köszöntem, hogy segítettél apámnak. Szóval...Kösz!-hirtelen csak ennyit bírtam kinyögni. Egy ideig csak néztünk egymás szemébe, aztán hirtelen elkapott, és megölelt. Én is öleltem őt. Szorosan. Miután elengedett, kicsit elérzékenyültem.
-Megígértem magamnak, hogy ma nem fogok sírni!-törölgettem a szemem a kezemmel.
-Várj csak! Segítek...-ujjával a szemem alatt törölgette a néhány lefolyt könnycseppet. Szerencsére a sminkemnek nem lett baja.
-Na gyere!-szólt ismét, és ismét eltűntünk. Vissza a szobába. Letett, majd újból megölelt. Alice várt minket a szobába. Egészen elcsodálkoztak.
-Szia!-köszönt el végül.
Én nem mondtam semmit. Csak néztem, ahogy ismét eltűnik.
-Ez meg mi volt?! És hol voltál egyáltalán! Már majdnem fél 9!-mordult rám Alice.
-Semmi. És bocs...
-Még jó, hogy nem szóltam senkinek, hogy nem vagy itt!-magyarázta el.
-Na tessék, itt van a cipőd! Vedd fel, lassan indulnunk kell! -aztán elém rakta a cipőt, és belebújtam. Először kicsit kényelmetlen volt, de aztán már nem.
-Na hadd nézzelek!
Alice körbement körülöttem, és nagyon kritikus szemmel nézett.
-Igen, jó munkát végeztem!-dicsekedett.
Aztán kézen fogott, és kinyitotta az ajtót. Levezetett a lépcsőig, és onnan egyedül mentem le. Nehéz volt, mivel a nagy ruha miatt nem láttam hova lépek, és ilyen cipőbe... hát. De sikerült. Mosolyogva mentem le, és mindenki elámult. Pedig én igazán nem  éreztem magam egy világ szépe lánynak.
-Csodás vagy!-dicsért meg apu, és úgy a többiek.
De sajnos nem nekik kell tetszek, hanem Jacob-nak.
Kicsit elhúztuk az időt, és máris fél 10 volt. Fél óra elég volt, hogy odaérjünk a ceremóniára, és az se lett volna baj ha késünk. Nem a BMW-mel, hanem apu Volvo-jával mentünk, illetve én, apu és anyu. Egyedül elfoglaltam a hátsó ülésrészt. Anyu mindig ámulattal nézett rám, egész végig, és apu is a visszapillantón keresztül. Én meg csak mosolyogtam.

Mikor felcsendült az a jellegzetes esküvői zene, az, amikor a menyasszonyt bevezetik, egészen nagyot dobbant a szívem. Apuba karolva, de elindultunk. Kinn volt megrendezve, és minden virágba volt borítva. Egyszóval gyönyörű volt. Alice mindent tökéletesen megcsinált. Elámultam rajta.
Csak mentünk, és amikor Jake meglátott, egészen kikerekedtek a szemei. Szájáról leolvastam egy olyasmit hogy: "Wáów". Ezen kicsit elmosolyodtam, de ugyanakkor feszült voltam, hogy mi jön most. Életem legfontosabb eseménye. Lassan, de odaértünk az oltárhoz. Alice messziről sugárzott lila ruhájában, ami tökéletesen állt neki, és dicsekvő pillantást vetett rám.
 Amikor apu átengedett Jake mellé, csak néztünk egymás szemébe, Ő meg Én. Nagy csodálat volt a szemébe, és csak úgy csillogtak. Nagyon csinos volt a szmokingjába, (öltönyébe).
-Álomszép vagy!-súgta ide.
Megint csak mosolyogtam.
Aztán Emilyék, és a fiúk felé pillantottam, és nagyon csinosak voltak mind.
A jegyző belekezdett. Röviden, és tömören elmondta amit ilyenkor szokás, és nagyon szépen és hangsúlyosan csinálta. Minden szavára pontosan figyeltem, és átéreztem őket. Jake is. Majd következett a fogadalom.
-Renesmee Carlie Cullen! Fogadod-e örök társadnak, és párodnak Jacob Black-et, amíg a halál el nem választ, betegségben, bánatban, örömben....[..]?
-Igen, fogadom.
Jake-nek is feltette ugyanezt a kérdést, és ő is válaszolt.
-Igen, fogadom.
Ezután pedig jöttek a gyűrűk. Először én, majd Jake húztuk fel a gyűrűt egymás ujjára. Közben pedig mélyen egymás szemébe néztünk. Nagyon szép volt. Ezután pedig már csak a vége közeledett a ceremóniának.
-Megcsókolhatod a menyasszonyt!
Jake elkapta a derekam, magához húzva ajka lecsapott az enyémre, és nagyon szenvedélyesen megcsókoltuk egymást. Mindenki tapsolni, és örvendezni kezdett, ami csak inspirált minket. Ezután pedig csak vigyorogtunk egymásra. Bár gyorsan elmúlt, de nagyon meghitt volt, és talán ennél boldogabb nem voltam még az életemben. A jegyző közöttünk ment, kétoldalt felkarolt minket, és kivezetett minket. Mikor kiértünk, megköszöntük neki, hogy összeadott minket. Ezután gratulált, és elköszönt. Visszament.
Jake annyira mosolygott, hogy én sem tudtam megállni. Nyakába tettem kezeim, és újból lecsaptam ajkaira. Ő belemosolygott a csókba, majd elengedtem.
A többiek közeledtek felénk, gratuláltak. Mindenki. Még olyanok is, akikről fogalmam sem voltak hogy kik. Vámpírok voltak, ismerősök még kis koromból, de már nem nagyon emlékeztem rájuk. És persze Jake "kis" családja is. Nagyon kedvesek voltak.

Alice egy nagyon nagy szórakozóhely félét vett ki, csak a mai nap kedvéért. Gyönyörűen fel volt díszítve, nem volt csicsás, de nagyon szép volt. Inkább a vörös, és a fehér színek domináltak, gyertyatartókkal, fehér és piros, rózsákkal, vörös szalagokkal az oszlopok körül, és néhány fehér gyöngy szétszórva itt ott az asztalokon.
Jake bevezetett, és mögöttünk jöttek a többiek. Ő is elcsodálkozott a terem szépségén. Miután mindenki megtalálta a maga helyét, elindult a nyitózene, ami ezúttal más volt. A Haleluja című szám ment, egy különleges előadásban. Amint elkezdődött a szám, Jake a kezemet megfogva bevezetett a terem közepébe, és a tánc pozíciót felvéve lépkedni kezdtünk. Nagyon is ütemre. Jake nem lépett a lábamra sem. Olyan szép volt ez így, mint egy álom. Csak ringatóztunk a zenére. Csak mi ketten.
-A feleséged lettem.-szóltam suttogva neki, de ugyanakkor mosolyogtam is.
-Örökre, Nessi!-súgta vissza.
Aztán tovább táncoltunk. A szám vége felé már tapssal kísértek minket, és a végén pedig ismét csókolóztunk. Végre egészen az enyémnek éreztem Őt. Ha ennyit kellett szenvednünk azért, hogy ideáig eljussunk, hát nem bánom.
Nagy huhogással és tapssal megtapsoltak, és örvendeztek nekünk. Elnevettük magunkat, és fejünk összekoccant.
Egész este 22:00-ig megállás nélkül táncoltunk illetve, majdnem megállás nélkül. Emmett egyfolytában kattogtatott a fényképezőgéppel, úgyhogy sok képünk lesz. Ettünk is, meg ittunk is bőven. Kivéve akik nem. Ugye.. vért mégsem szolgálhatunk fel. A vámpírok tartották távolságot a farkasokkal, és fordítva.... amit nem csodáltam. Esetleg a családom egyik másik tagja beszélgetett a falkával. Néhányan ezután a falkából eltűntek. Jake szerint őrködni mentek. Így beszélték meg....
Mindenki táncolt, még a vámpírok is. Én is mindenkivel táncoltam, amikor Jake hirtelen felkapott, és karjaiban tartott. Kiszaladt velem, és beültetett egy fekete kocsiba. Ő ült mellém.
-Hova viszel?!-csodálkoztam.
-Majd megtudod!
Emmett vezetett. Tudhattam volna, hogy benne van! Jake szorosan átölelt a hátsóülésen, és magához szorított.  Néhány puszit is ejtett felém. Az út elég hosszú volt... sőt. Hosszabb a hosszabbnál. De megérte. Mikor Emmett megállt, és először Jake, majd én szálltam ki némi segítséggel. Emmett leengedte az ablakot, és kikiáltott.: -Jake! Csak ügyesen!...de vigyázz rá!
-Meglesz! Kösz, Emmett!
Azzal el is hajtott. Jake megint felkapott, karjaiba vitt be abba az apartman féleségbe, ahova érkeztünk. Meleg levegő járt, és nem fáztam. A cipőmet is lekaptam a lábamról, egész kellemes volt. Az abroncs sem volt már rajtam, így minden könnyebben ment. Jake csak vitt, amíg egy folyosó végén el nem értünk egy szobaajtóig. Az ajtót ügyesen kinyitotta, és oldalról belépett velem a szobába. Majd letett. Megfogtam a ruhám, és odasiettem az asztalhoz, ahol egy levél volt. Jake is odasétált az asztalhoz, és kinyitottam a levelet.
"Mr, és Mrs Black!
Fogadjátok sok szeretettel ezt a lakosztályt, minden a tietek, azt csináltok, amit akartok. Pontosan 14 napra a tietek, azaz 2 hétre. 
Sok Boldogságot még egyszer."
Ekkor Jake-re néztem. -Te tudtad?
-Talán... -sunnyogott.
-Jaj! Te...!-mosolyogtam.
Már nem volt rajta a zakó, sem a nyakkendő, csak a sima nadrág, aminek az alját feltűrte, és az inge is ki volt gombolva. Aztán észrevettem, hogy van egy erkély féleség, ami nincs magason, és lépcsőn le lehet menni valahova. Kiszaladtam rá. Amikor megpillantottam a tájat, el sem hittem. Egy tengerpartot láttam, sok vízzel, és homokkal.
-Ez gyönyörű!-csodálkoztam.
-Nálad nem szebb!-szólalt meg egyszer csak a hátam mögül, egészen megijedtem. Hátulról átfogott, és megölelt.
Én gyorsan kiszabadultam karjaiból, és lerohantam a lépcsőn. A meleg homok hirtelen a lábam alatt termett, és máris éreztem a tenger illatát. Meg a hullámok morajlását. Felhúztam a nagy fehér ruhámat, hogy amennyire  tud, ne érjen le a földre. De hiába. Még én is ráléptem futás közben. Futottam előre felé. Hajam már nem volt rég kontyba, hanem ki volt engedve, és hullámos volt. Csak úgy repült a szélben. Jake utánam futott. Nevetgéltünk. Amikor már nem bírtam tovább a futást, megálltam, és Jake hátulról elkapott. Felemelt a földről, és megpörgetett. Amikor letett, újra megölelt. Elkezdtem befelé futni a tengerbe. Még csak pár centi még volt a víz, de Jake megint elkapott, és szemtől szembe felkapott, és ismét megpörgetett. Én kitártam a karom, és olyan volt mintha szállnék. Majd mikor letett. Egész közel hozzá, szorosan átkaroltuk egymást és megcsókoltam. A ruhám alja már vizes volt. Ekkor elkezdtem befelé húzni a tenger felé, és ő jött is. A hullámok nagyon melegek voltak, és gyengéden simogatták a bőröm. Egyre beljebb kerültünk. Jake szorosan fogott, és amikor már eléggé beértünk, az egész ruhám, mint egy fehér takaró, lebegett a vízen. Jake ekkor elkapta a derekam, és szenvedélyesen megcsókolt.
Ekkor vettem észre, hogy csak a Telihold és a Holdfény világítsa be a tengert. A fény táncot járt a tengeren. Később elkezdtük fröcskölni egymást, és még a vízbe is megpörgetett egyszer kétszer. a hajam alja is csupa víz lett.
Aztán rászántuk magunkat, hogy kijöjjünk a vízből, kézen fogva mentünk ki, és a ruhám csurom víz volt. Mégis olyan romantikus volt, hogy az már a legszebb álmaim is meghaladta. Jake ment elöl, és felmentünk a lépcsőn, be a szobába. Ekkor az ágy mellett megálltunk. Ő elkezdte simogatni az arcom, és a karom.
-Szóval, ez volt a terved?-kérdeztem mosolyogva. -A nászéjszakán leszeded rólam a ruhát?
Nem válaszolt, csak elnevette magát.
-Szeretlek...-mondta, és fejünk összekoccant.
-Szeretlek... és szeretni akarlak egész életemben.-reagáltam.
Ő erre lassan, de eltalált a számig, és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Félig kigombolt ingét elkezdtem teljesen kigombolni, majd a mellkasát, és a mellét kezdtem el simogatni. Csak úgy áramlott belőle a forróság. Felkapott a földről, és odavitt az ágyhoz. Lerakott. Közben végig csókolóztunk. Beljebb rakott le az ágyon, hogy neki is jusson hely, ő volt felül. Levettem róla az inget, amely lehullott a padlóra. Ő még szenvedélyesebben kezdett csókolni. Hatalmas teste felettem volt, és ő a nyakamnál csókolgatott.... majd fordítottam a helyzeten. Én kerültem fölülre, és ő alulra. Elmosolyodtunk. Hátul elkezdte kifűzni a ruhát. Keze szorgosan dolgozott.
[..................................................]

A többit mindenki képzelje oda! Rábízom a fantáziátokra : ] Én is ezt teszem... 

/Szerk. Megjegyzése/


Hát ez is eljött:) Remélem pontos voltam, és bocsi a hosszúságáért...:) Remélem sokan kommenteltek... jöhet rossz is meg jó is! :D Aki eddig nem szólt hozzá, az is tegye meg most! Légyszíves! Remélem mindenki a saját felelősségére olvasta végig, habár semmi durvát nem írtam szerintem. 
Puszilok mindenkit! <3
Ally.