13.fejezet: Rossz randevú, de megbocsátható.

-Milyen volt az őrjárat?-kérdeztem meg a kocsimban Jacobot.
-Izgalom dús.-válaszolta, miközben az útra koncentrált.
-Irina?-kérdeztem habozva, és éreztem ahogy felgyorsul a pulzusom. Gyorsan veszem a levegőt, és éreztem ahogy elcsuklik a hangom az idegességtől. Nem is figyeltem, de már ott álltunk a szokásos helyünkön a suli előtt. A szemem előtt megint megjelentek a fekete foltok csak úgy mint tegnap. A következő pillanatban más egy meleg testet éreztem közel magamhoz. Jake volt az, magához vont.
-Nyugodj meg kicsim. Nincs mitől félned. Távol tartsuk a várostól.-súgta a fülembe. Meleg teste megnyugtatott, helyre állt a légzésem, a karjaiban már nem féltem. Ilyenkor minden más megszűnt létezni számomra, rajta kívül.
-Ugye nem esett senkinek sem baja? Emily-nek se, és a babának sem? -kérdeztem kétségbeesve.
-Nem senkinek. Emily-nek meg főleg nem. Sam gondoskodik róla.
-Szóval, nem kaptátok el?
-Meglépett.-mondta csalódottan.
-Majd valamikor meglátogatnám Emily-t. Persze, csak hogyha Sam engedi, hogy a felesége egy vérszívó közelében legyen.
-Szerintem nem lesz gond.
Elhúzódtam tőle, és kivánszorogtam a kocsiból. Mivel tegnap csakugyan fennmaradtam éjfélig, így elég fáradt voltam. Épp összeesni készültem, amikor Jake hátulról átfogott, és valami olyasmit hebegett, hogy "hop-hop." Látszik hogy hiányzik az alvás. Kíváncsi leszek melyik órán alszok majd el.
-Máskor ragaszkodom hozzá hogy aludj.
-Aha.-válaszoltam röviden, és egyszerűen. Jake kikapta mindkettőnk táskáját a kocsiból, először ő akarta vinni az enyémet is, de lekaptam a hátáról és én vittem tovább. A terem felé némán mentünk, és Jake szorosan jött mögöttem. Olyan volt, mintha mágneses mező vonzana hozzá. Még az ajtóban megláttam Damen-t, és lefagytam. Fehér bőrét kihangsúlyozta a fekete ing, amelyet már tegnap is viselt. Aranybarna szeme csak úgy világított sötét haja mellett, és a nyakába a sok nyaklánc helyett csak egy kereszt lógott. Az utolsó padban ült, már nem mellettem az első padok között. Adam mellett talált magának helyet. Gyönyörködésem félbeszakította Jake, hátulról megrázott, tudtomra adva, hogy suliban vagyok. Hirtelen kaptam észbe, de Damen is engem bámult, ahogy én is őt.
-Ööööhm. Jake, beszélhetnék Damen-el egy pár percet?
-Nem! Vagyis kérlek ne. Nem hagyom hogy egy veszedelmes vérszívó közelébe menny!
-Már úgyis itt vagyok, nem?-próbáltam elviccelni a dolgot. Grimaszolt egyet, és én elindultam Damen felé.
-Heló idegen! Téged is lehet látni?-köszöntem neki.
-Ezek szerint.-mosolyodott el, ilyenkor angyali volt az arca, hogy teljesen elvarázsolt. De, ugyanakkor nem ért fel Jake félholdas mosolyával sem.
-Beszélnünk kell.-vágtam bele komolyan.
-Ugye nem mondod vissza az esti randit?-ijedt meg.
-Nem, de ne hívd randinak, mert nem az!-mordultam rá finoman. Mire ő ismét mosolygott.
-De arra gondoltam, hogy elhívhatnánk Lucas-t is, ő előbb elhívott mint te.
-Aha, vagy a korcs barátod nem enged el velem!?-vágott vissza. Azt már megszokhattam, hogy a családom minden tagja ócsárolja Jacobot, de Damen szájából még nem hallottam.
-Ez az, amiről beszélnünk kell!
Nagyot sóhajtott.
-Azt mondtad, nem ismered Jacobot, és azt sem tudod hogy ki, mi valójában. Azt sem akartad megmondani, hogy, miért jöttél Forks-ba, de most már minden világos. Igazából te is Volturi vagy mint az apád.
-Mennyit tudsz?
-Eleget ahhoz hogy leszűrjem a terved.
-Had magyarázzam meg! Nem úgy van ahogy hiszed
-Akkor áll még a mai mozi?-kérdeztem, újra a mosolygós énemre váltva.-Ott elmagyarázhatod.
Arca megkönnyebbült, újra derűs, és nyugodt lett. Azután leroskadt a padba. Én pedig Lucas felé vettem az fordultam.
-Akarsz még moziba menni?-kérdeztem rá minden rizsa nélkül. Látszott rajta a meglepettség, és egy pillanatra Jake-re nézett. Jacob persze egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
-Persze! Az jó lenne, mikor?
-Ma este 7. De nem ketten leszünk, még Damen is csatlakozik hozzánk.-avattam be a részletekbe. Láttam, ahogy lassan legörbül a szája széle, mert tudta, ha Damen ott van, esélye sincs nálam. Én Lucas-t is rendes és aranyos fiúnak ismertem meg, de nem tudtam senkihez sem hasonlítani.
-Úgy hallottam ma csak horror filmeket adnak. Nem fogsz félni?
-Úgy gondolom lesz ki megvédjen.-jelentettem ki, és Lucas-nak megint lefelé nyút a szája széle.
-Talán Jacob is jön?
-Nem, csak hárman leszünk.
-Akkor 7-kor.
Bólintottam egyet, de tudtam, Lucas szíve szerint visszamondaná az egész mozis dolgot. Már nekem sem volt sok kedvem az egészhez. Jacob jóformán az "AHA" szón kívül nem is szólt hozzám, és őszintén nem is csodálkoztam rajta. Megérdemeltem. Délután megbeszéltem Damen-el, hogy eljön értem este 6:45-re, és útközben felvesszük Lucas-t is.

Jacob bekísért a szobámba, azután valami ürüggyel lelépett. Később kaptam egy SmS-t tőle, hogy este 9-kor levisz a LaPush-ba Rachel miatt. Mivel megígértem neki hogy este 8:30-ra itthon leszek, nem nagyon volt kibúvóm ellene.
-Így azért mégsem mehetek!-gondoltam magamban, és az irányt a szekrényem felé vettem. Nem találtam mást, csak egy lila csőgatyát, és egy fekete kockás inget a szintén lila pántos pólóm mellé, kénytelen voltam azokat felhúzni. Elég jól festett a lila csőnacihoz a szintén lila felső, abban maradtam. A hajam magas lófarokba fogtam, és a piros tornacipőmet tuszkoltam a lábamra. Az inget kigombolva hagytam, igazából, soha nem is hordtam másként. Lassan, úgy mentem mintha szökni készülnék. Pedig nem így volt. Legalább is szerintem nem. A lépcső alján még benéztem a konyhába is, és nagy meglepetésemre aput, Jasper-t, és Emmet-et találtam ott.
-Hova készülsz ilyen csinosan?-kérdezte Emmet csibészesen mosolyogva.
-Moziba.
-Talán Jacobbal?-kérdezte apa.
-Nem. Lucas-al.-válaszoltam, még mielőtt újabb keresztkérdéseket tennének fel.
-Az az osztálytársad igaz?-találgatott Jasper.
-Aha.-válaszoltam. Apa bólintott egyet oldalra, jelezve hogy beszélni szeretne velem. Félve mentem oda  hozzá.
-Lehet, hogy a többieket becsaphatod, de engem nem. Damen-el, és Lucas-al mész el, igaz?
-Igen.
-Már értem miért ment el olyan gyorsan ma Jake. Bevallom én sem helyeslem hogy Damen-ek menny el.
-Épp ezért hívtam el Lucas-t is.-vágtam vissza.
-Kicsim, egy halandó nem a legjobb választás a védelemre, nem gondolod? Szívem szerint én sem engednélek sehova. Bízom benned.
-Csak ezt kérem. Bízzatok bennem!-apa nagyot sóhajtott, közben Jasperék a konyhában vitatkoztak valamin. Esküszöm néha úgy érzem érettebb vagyok mint Jasper és Emmet együttvéve.
-Érezd jól magad kicsim.-mondta ki a végszót, én pedig megöleltem és valamit motyogtam az orrom alatt.  Biztos voltam benne, apa azért engedett el, mert olvasott Damen gondolataiban, és nem talált semmi olyat ami a mozi ellen szólna. Csak már lennék túl rajta. Kintről dudaszót hallottam, Damen volt az, már a ház előtt állt a kocsijával. Beültem a kocsiba.
-Gyönyörű vagy! -jegyezte meg, és elmosolyodott. -Jól álla  lila. De, hogy megy hozzá a piros tornacsuka?
-Hé! Nem piszkálni! A kedvenc cipőm. Még télen is ezt húzom fel. Nem tudtam hogy divatszakértő is vagy.
-Jól van na! Nem kell leharapni a fejem.
-Ha a cipőmről van szó támadok.-viccelődtem.
-Fel sem fogtam kit viszek moziba.-mosolyodott el, és erre nekem is nevetnem kellett.
-Most van alkalmad megmagyarázni mindent, amíg Lucas-hoz nem érünk.-biztattam, és elindította a kocsit.
-Elegem van az apámból. Régen önfejű voltam, és majdnem elvittelek neki. Most is ezért vagyok itt.-mondta egy nagy levegővétel után. Szavaitól megrémültem, és tágra nyílt szemmel figyeltem. Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, és elkezd forogni velem a világ.
-Hé-Hé! Nyugodj meg. Nincs mitől félned. Nem viszlek sehová. Csak azért jöttem Forks-ba hogy véget vessek ennek az örökös nyaggatásnak. A család minden tagja azt osztotta nekem, hogy csak én segíthetek, és próbáljam meg újra. Az eszem megállt tőlük. Így legalább nyugtom van végre.-mesélte, és a szavaiból kivettem hogy nem csak süket duma, mese, amit beszél, hanem a szín tiszta igazság.  Ha mese is volt, akkor elég jól színészkedik, én bedőltem neki. Túlságosan is bizalmába kerített engem.
A Volturi minden tagja emberi vérre táplálkozik. Hogy-hogy te nem?-kérdeztem rá.
-Én már Olaszországban is az állatokat kedveltem.-mosolygott.
-Forks melyik részén tartózkodsz jelenleg?
-Konkrétan sehol.
-Ezt hogy érted?
-Mindig máshol. Miért?
-Jó volna tudni.-erre ismét mosolygott, de nagyon koncentrált az útra.
-Miért barátkozol velem?
-Te vagy a suli legjobb csaja. Emellett aranyos is vagy. Nem értem mire kellesz apámnak. Na meg azt sem, hogy mit keresel egy vérfarkas karjaiban. Hogy lehetséges ez egyáltalán?
-Hosszú történet. Talán majd egyszer el is mesélem.
-Oké! Ha nem hát nem.-hosszú idő múlva megint megszólalt.
-Nem tudom mi lesz, ha apám és a többiek rájönnek, hogy szerelmes vagyok beléd.
-Mi?
-Ez az igazság, habár nem ilyen körülmények közt akartam bevallani.
-Nagyon sajnálom, de mi csak barátok lehetünk. -Szavaim  után arca elkomorult, és behajtottunk Lucas-ék háza elé. Lucas már kinn állt, és egyből be is ugrott  hátra a kocsiba.
-Melyik filmet nézzük meg? -kérdezte kíváncsian.
-Nekem mindegy.-válaszoltam unalmasan. Igazából nem vágytam másra, mint Jacob vigasztaló hangjára, és karjaira. Egész úton a mozi felé egy film volt a téma, én mindig csak azt hajtogattam hogy "aha." Nem is figyeltem nagyon, miről hadoválnak, csak Jacobra tudtam gondolni. Vajon mit csinálhat most? Remélem őrjárat alatt nem esik baja. Vagy én vagyok nagyobb veszélyben?
Film közben néha-néha elkapott a hányinger. Ez Damen-nek is feltűnést keltett, és rákérdezett hogy: -Jól vagy? Nem muszáj végignézni ha nem akarod.
Ellenben velem, Lucas nagyon is élvezte a filmet, és csak ő miatta nem mondtam azt hogy -Ebből elég mennyünk ki. Az egyik oldalamon Damen, a másikon Lucas ült. Az utcán kóvájogva a kocsi felé is hármasban  mentünk. A filmnek vége, hála istennek!
-Ez egész jó este volt.-jelentette ki Lucas.-Máskor is megismételhetnénk, nem gondoljátok?
-De, csak máskor talán nem horrorfilmet kéne megnéznünk.-helyeselt Damen.
-Nekem tetszett.-jegyezte meg ismét Lucas.
-Egyet kell értenem Damen-el.-mondtam mosolyogva. Nem is figyeltem nagyon rájuk, lehajtott fejjel követtem őket, és a fekete macskaköves utat figyeltem.
-Lucas! Hé! Lucas!-kiáltották oda az utca másik feléről Adamék.-Nem jössz? Hazaviszünk!
Lucas elgondolkodva állt meg, úgy vele mi is. Láttam az arcán hogy menni szeretne, de minket sem szeretne megbántani. Így gondoltam én lépek.
-Menny csak. Semmi gond.-raktam a vállára  a kezem. Az érintés által kiolvastam belőle a gondolatait, és tényleg menni akart.
-Kösz, Nessi! Sziasztok!-köszönt el, ás egy zavarba ejtő puszit nyomott az arcomra, majd gyorsan átfutott az utca másik felére. Így Damen-el maradtunk kettesben. Hurrá!
-Ugye ma még nem dobod ki a taccsot?-kérdezte mosolyogva, és újra elindultunk. Bevallom, úgy éreztem, mintha a sors csúnya játékot űzne velem. Mintha direkt azt akarta volna, hogy Damen-el maradjak kettesben. Igen, a legrosszabb az az egészben, hogy kettesben. Nem azért hívtam Lucas-t is, hogy eleget tegyek Jacob kérésének? Most már bánom, hogy elengedtem Lucas-t, de nincs mit tenni. Ez van.
-Még nem.-válaszoltam.-Úgy látom csak neked tűnt fel hogy majdnem...
-Elég nyilvánvaló volt. Persze hogy Lucas-nak nem tűnt fel. Igazából nem is a film foglalta le a figyelmemet.
-Zavarba hozol.-jelentettem ki, és elfordultam egy kicsit felőle, úgy téve mintha az utca másik felét lesném.
.Ez nem titok.-mondta.
-Az én szívem már foglalt. Remélhetőleg örökre.-feleltem, és felé fordultam. Ő is megállt, és én is.
-Nessi!-szólított meg, megfogta a kezemet, és a mellére tette, ami a szokásos meleg helyett, amelyet Jacobnál éreztem, hideg érzés volt.-Komolyan egy veszedelmes lény mellett akarod leélni az életed? Ami egy örökkévalóság?
-Damen. Kérlek, ne csináld ezt.-kérleltem. Éreztem, a keze szorítása enyhül, és elengedi a kezem, azután a tekintete egy gyorsan mozgó szőke hajú lányra kandikál.
-Ne... csak most ne....-suttogta, én pedig értetlenül bámultam rá: -Mi az?
-Várj meg itt.-mondta, de szavai inkább parancsnak tűntek.
-Mi? Nem!-válaszoltam makacsul.
Damen futásnak eredt, és én utána. Az ismeretlen nő befutott egy sikátor szerűségű zsákutcába. Damen követte, így én is. Abban a pillanatban amikor végre utolértem őket, megvilágosodott előttem az igazság. Irinával néztem farkasszemet. Ez meg hogy lehet? Jake még reggel azzal nyugtatott, hogy távol tartsák a várostól. Damen oltalmazóan kitárta karjait, és én félve mögé is álltam. Lassan elindult Irina felé, de Irina szúra tekintete rám szegeződött.
-Nocsak Damen! Végre benőtt a fejed lágya, és rászántad magad. Miért nem visszük Volterrába ketten?
-Még nincs itt az ideje.-hazudott. Tudtam hogy hazudik. Megígérte.
-Már hogy ne lenne! Tudod te hányan védik? Egy egész farkasfalka. És a Cullen klan is. -elkezdett lépkedni felénk, én pedig rémülten figyeltem a párbeszédet. Hát persze hogy ismeri Irina Damen-t, a Volturi-nak dolgozik.
-Tudom, épp ezért, a te érdekedben, hagyd békén Renesmee-t, és tűnj el innen, amíg még lehet. Én majd elintézem.
-Azt nem hinném.-válaszolt hirtelen, és nekifutott Damen-nek. Valószínűleg én voltam a célpont. Damen nekilökte egy rácsnak, amely a fal mellett pihent. Félelmemben és zavaromban az utca felé pillantottam, hátha valaki figyelemmel kíséri a jelenetünket. De semmi. Irina ismét felállt, és nekifutptt Damen-nek, csak most egy lendülettel átugrott felette, és felém vette az irányt. A szívem egyre gyorsabban vert, és a félelmem egy csak nőtt és nőtt. Hátrálni akartam de nem sikerült.
-Damen!-sikítottam, de már késő volt. Megragadott, és egy könnyed mozdulattal a falhoz vágott.
-Neee!-kiáltotta Damen.
Földet érésem után olyan érzés fogott el, mintha nem kapnék rendesen levegőt. A szemem végig Irinára figyelt, aki épp abban a pillanatban rám nézett. Mind a ketten Damen, és Irina is felszisszent. Aztán rájöttem hogy miért. A fejem szörnyen fájt. Hátranyúltam megnézni hogy mi bajom lehet. Egy véres kéz köszönt vissza nekem.
-Ah.-suttogtam magamnak.
Damen ismét nekivágta Irinát a falnak, és erre aaz ütésre már futásnak eredt. Elment. Damen odasietett hozzám, és letérdelt mellém a földre.
-Vérzel.-suttogta, és megfogta a véresen tündöklő kezem. Kicsit félrevezető volt, mintha a kezem vérezne, ezért hátranyúltam még egyszer a fejemhez.
-Igen. Sajnálom.
-Ne kérj bocsánatot. Én kérek. Nagyon sajnálom. Nem így képzeltem el. Gyere!-segített felállni. Azután megkerestük a kocsiját. Segített beülni is.
Útközben elállt a vérzés valamennyire. Jacob meg fogja ölni Damen-t. Ebben holtig biztos voltam. Az idő eközben elhúzódott, máris fél órát késtem. Ez nem jó jel. Lassan elértük a házunkat.
-Várj, segítek kiszállni.-ajánlotta fel Damen, de nem volt rá semmi szükség, ugyanis Jacob nyitotta ki a kocsiajtót. Szörnyen szédültem, így egyenesen Jake karjaiba estem. Damen közben átért a kocsi másik felére, hozzánk.
-Mit műveltél vele, te parazita?-förmedt rá Jacob. Én szorosan kapaszkodtam Jacob erős mellkasába, hátat fordítva Damen-nek.
-Irina megtámadott. Az én hibám volt. Nem figyeltem rá eléggé.-vallotta be Damen. Szegényt sajnáltam, mert ez így elég cinkes helyzet volt.
-Ne Jake! Tényleg nem ő a hibás!-védelmeztem, de még mindig Jacobra voltam akaszkodva. A szemem sarkából láttam, hogy apuék jönnek ki a házból. Csupa vér volt a kezem, még mindig. Jacob szorosan ölelt magához, én mégis kiszabadultam a karjaiból. Kábultan meredtem mindenkire. És ők pedig kérdően ránk.
-Figyeljetek! Nem Damen hibája volt, nem ő bántott. Viszont most nincs erőm erről vitatkozni veletek. Forog velem a világ. Ha akarjátok kérdezzétek Damen-t.-mondtam, és visszaestem Jacob karjaiba.
-Gyere, beviszlek.-szólt gyöngéd hangon Jake.
-Én meg megvizsgállak.-jelentette ki Carlisle.
Carlisle megvizsgált, és kiderült hogy betört a fejem. Apuék behívták Damen-t, persze nem udvariasságból, hanem azért hogy elmesélje a történteket. Én és Jake pedig a szoba felé vettük az irányt. Leroskadtam az ágyamra, és le is feküdtem, de a szemem nem hunytam le.
-Pihenned kell. Nyugodtan aludjál.-mondta és megsimogatta az arcom. Én a kérésnek eleget téve lehunytam a szemem, de közben éreztem érintését az arcomon.