7.fejezet: Vissza a múltba.

Amikor beléptem a szobájába, látszott hogy alig várta hogy beérjek hozzá.
-Szia.-köszönt nekem.
-Szia.-köszöntem vissza, és leguggoltam az ágya mellé. Egyenesen egymásra néztünk.
-Hogy vagy?-kérdeztem.
-Már jól, hála annak hogy itt vagy, és felhívtad Carlisle-t.-mondta.
-Ugyan, semmiség, el sem tudod képzelni hogy mennyire megijedtem!-szóltam.
Elmosolyodott.
-Ez érdekes, én is ugyanezt mondtam neked 1 nappal ezelőtt.
-Igen, és mondtam hogy vigyázz magadra, nem?-kérdeztem.
-De, de a semmiből bukkant elő, a szagát éreztem, de ketten voltak. Volt náluk valami, már nem tudom mi, és az a vállamban landolt, azonnal visszaváltoztam, mint akkor amikor eltörtek a csontjaim.-mesélte el.
-Veled kellett volna mennem. Ez csak az én hibám!-vádoltam magam.
-Hé, ne vádold magad, nekem ez a munkám!-válaszolt.
-Már késő van, azt hiszem jobb ha hazamegyek, neked most pihenésre van szükséged..-javasoltam.
-Mi? Nem!!! Nem akarom hogy elmenj! Inkább aludj itt velem, és töltsük ezt a napot együtt!-tiltakozott.
Nagyot sóhajtottam.
-Nem hiszem, hogy bárki jó szemmel nézné. Hiszen, te is hazajöttél tőlünk amikor megsérültem nem?-kérdeztem.
-De, és milyen nagy hiba volt, akkor még nem tudtam hogy ennyire szeretsz engem.-válaszolt.
-Hmmm. Biztos vagyok benne, hogy apámék még kinn várnak rám.-mondtam.
-Akkor szólj nekik hogy itt maradsz velem éjszakára.-erősködött.
-Na jó. Meggyőztél.-válaszoltam.
Felálltam, nehezen elengedtem a kezét, még egyszer visszanéztem, aztán kimentem. Ahogy gondoltam, apa és Carlisle ott álltak.
-Apa, Jake azt szeretné ha itt maradhatnák a további 2 napban is.-mondtam el neki.
-Ha ő ezt szeretné,akkor rendben van.-engedte meg apa.
-Jake-nek pihenésre is van szüksége.-mondta Carlisle.
-Persze, én mondtam neki, de nem hallgat rám. Marasztal.-válaszoltam erre.
-Nem lesz gond ha itt marad?-kérdezte apa Billy-re nézve.
-Persze hogy nem. Nyugodtan maradhat.-válaszolt Billy nyugodtan.
-És, még egyszer köszönöm hogy ismét segítettél a fiamon.-köszönte meg neki Billy.
Én ez a mondat után, rögtön beszaladtam Jake-hez.
-Na mit mondtak? Ugye maradhatsz?-kérdezte hevesen.
-Igen! És apuék már elmentek. Legalább is azt hiszem.-válaszoltam neki.
Megnéztem a telefonom. Este 9:30 azaz fél 10. Elég késő van. Ránéztem Jake-re és láttam hogy elég fáradt.
-Már elég késő van.-szólaltam meg.
-Nem akarsz lefeküdni ide mellém?-kérdezte.
-De, de előbb átöltözöm.-válaszoltam.
Nem voltam szégyenlős Jake előtt. Megfogtam azt a ruhát amit azért hoztam hogy felhúzzam ha alszom, elfordultam, lehúztam a felsőm, rá a blúzt, alul ugyanígy. A szemem sarkából láttam hogy Jake figyel, és pár mosolyt is ejt az arcán. Én ennek örültem.
-Mit mosolyogsz?-kérdeztem.
-Semmi, vagyis őőőő semmit.-motyogott.
-Jake, hahóóóó.-szóltam.
-Ja, igen, bocs, itt vagyok.-válaszolt mosolyogva. Úgy látszik kicsit meglepte a dolog, elvégre is nem csináltam nagy dolgot, na nem baj.
-Óké.-válaszoltam neki hosszan.
Leraktam a ruháimat amiket levettem, és átmásztam az ágy másik felére, a belső felére. Jake egyből felült,én pedig tiltakoztam.
-Hé, nem kell felkelned! Elég ha én fenn vagyok.
-Hidd el, nincs semmi bajom!-válaszolt határozottan.
-Hát igen mégis mi baja lehetne egy vérfarkasnak?-kérdeztem gúnyosan, de egy kicsit mosolyogva is. Jake egy határozott de gyors mozdulattal, magához szorított, olyan közel, hogy meg tudjon csókolni. Meg is csókolt és én hagytam neki. Oly annyira vágytam már erre a csókra, amit már annyiszor megszakítottak. Éreztem hogy Jake is ugyanezt érzi mint én, és hallottam a gondolatait is, melyekről csak úgy ordított hogy akar engem. A csók még mindig nem ért véget. Egyre hevesebben kezdett el csókolni engem. Én ezt is engedtem neki, kezdett lefektetni engem, na erre még nem vagyok készen, gondoltam magamban, és ellöktem magamtól. Mind a ketten csak úgy kapkodtuk a levegőt.
-Sajnálom.-szólaltam meg még mindig lihegve.
-Semmi gond, látom még nem vagy kész rá.-reagált ő is lihegve.
Én csak lihegtem tovább, mire ő vigasztalni kezdett.
-Nézd Nessi, komolyan semmi baj, ha nem akarod nem kell.
Ránéztem Jake-re és tényleg azt láttam a szemében, hogy nem bánja. Közben pedig keze szántotta  a hajamat.
-Nézd, én tényleg, tényleg sajnálom, tudom hogy te ezt akartad...-szóltam.
-Nessi, majd akkor ha készen leszel rá. Elvégre még csak 17 éves vagy, én meg vagy 20-on valamennyi. Persze nem öregedem, ahogyan te sem. Valószínűleg ennyi évesen én is ezt tettem volna a helyedben.-vigasztalt ismét.
-Köszönöm.- tulajdonképen azt köszöntem meg neki, hogy nem erőlteti, számítottam rá hogy meg fogja próbálni ebben a 3 napban. Újra összekoccant a fejünk, és éreztem Jake sóhajának melegét.
-Semmi baj.-suttogta.
Erre én még közelebb bújtam hozzá. szorosan át karolt, és rám rakta a takaró többi részét, még mindig ültünk az ágyon.
-Jól van, gyere most lefekszünk.-irányított.
Én engedtem neki, ő lefeküdt, én pedig a mellén pihentettem a fejemet, lassan álom jött a szememre, és úgy éreztem Jake légzése is lassult, ez azt jelentette már alszik. Elaludtunk. Reggel, én ébredtem először. Ránéztem az órára, már reggel 10:30 nemsokára dél. Még mindig Jake mellén pihentem. Átnyúltam a telefonomért, és láttam, apa már 3-szor hívott. Jake felébresztésére kényszerültem.
-Jake! Ébredj Jake!-suttogtam.
-Mmmmm.Mi az?-morgott, és kérdezett.
-Fel kéne kelnünk, már 10:30 is elmúlt.-már beszéltem, mert Jake egészen fenn volt.
-Ó, akkor tényleg fel kellene kelnünk.-még mindig nyöszörgött, és a szemét dörzsölte.
-Jól elaludtunk!-jelentettem ki.
-Igen.-válaszolt.
Felkeltünk az ágyról, ugyanúgy ültünk ott az ágyon mint tegnap, késő este. Jake észrevette hogy kicsit szomorú vagyok.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva.
-Hhh.-sóhajtottam.
Jake ugyanolyan kérdő arccal nézett, mint az előző kérdésnél.
-A tegnap éjszaka, szóval,......-kezdtem hozzá nehézkesen.
-Hé, erről hallani sem akarok oké? Semmi gond, majd máskor, de ezt már sokszor elmondtam neked!!!-mordult rám.
-Hm.-sóhajtottam.
Újból összekoccant a fejünk. Egy pár pillanatig, nagyon közel voltunk egymáshoz. Aztán megszólaltam.
-Őm, apa legalább 3x hívott, de mi aludtunk, szóval, felhívom.
-Oké.-válaszolt Jake.
Felvettem a telefont, és megkerestem apa számát. Kicsöng. Furcsa volt, mert az első csöngés után felvette.
-Szia, apa.-köszöntem.
-Na végre, csak hogy felhívtál. Erre várok már vagy 4 órája!!!-mordult rám.
-Bocs, csak aludtunk.-reagáltam.
-Jake gondolatai csak úgy ordítanak!-jegyezte meg.
-Óóóh. Szóval...-kezdtem.
-Igen, tudom mi volt tegnap éjjel köztetek.-reagált.
-Nézd apa, nem volt semmi tényleg, hidd el nekem.-mentegetőztem.
-Hmmm.-sóhajtott.
Nem szóltam csak vártam a reakcióját.
-Ma mindenképp nézzetek be hozzánk, nem értettem tegnap Jake sérülését, jó lenne megbeszélni.-javasolta.
-Aha, oké. Őőő, apa más is tudja rajtad kívül, tudod.-kérdeztem.
-Nem, még anyádnak sem mondtam meg. És nem is tervezem.-válaszolt.
-Köszi.-hálálkodtam.
-Oké, szia.-köszöntem el.
-Szia.-köszönt el.
Letettem. Jake kérdően nézett rám, én pedig ismét csak húztam a szám.
-Nézd Jake, nem kérem hogy ne legyenek gondolataid, de túlságosan is, hogy is mondjam, hangosak.-kezdtem.
-Ja, igen. Bocs, arról elfeledkeztem,hogy apád tud olvasni bennem. -mentegetőzött.
-Semmi baj, én csak, tudod apa tudja és ez elég kellemetlen számomra.-válaszoltam.
-Hm. Igen azt mindjárt gondoltam. Most haragszol?-kérdezte.
-Nem, nem dehogy.-válaszoltam.
Jake látta rajtam, hogy mennyire rosszul érzem magam emiatt, szóval arra a következtetésre jutott hogy haragszom.  Ez nem épp így volt, mert én nem haragudtam rá. Jake kiszállt az ágyból, én pedig csak néztem hogy mit csinál.
-Hé, Jake! Mit csinálsz?-kérdeztem tőle.
-Felkelek. Nem látod?-válaszolt.
-De, nézd Jake, én nem haragszom rád! Ne hidd azt! Inkább neked lenne okod rá.-mondtam.
-Nekem?-kérdezett vissza, és abban a pillanatban leült az ágyra.
-Igen.-nyögtem ki.
-A tegnap éjjel miatt? Ugyan, kérlek, felejtsd már el.-kérlelt, és megint felállt. Én erre felbuzdulva így szóltam:
-Jake, szeretlek!
Ő visszaült az ágyra, végigsimította az arcomon a kezét, majd megcsókolt. A csók lassan de véget ért.
-Bocsáss meg a kirohanásomért.-mentegetőzött.
Én erre nem mondtam semmit, csak néztünk egymás szemébe, mélyen. Ezt félbeszakította az, hogy Emily bejött a szobába. Mind a ketten Emilyre néztünk, ő pedig ránk. Én egy kicsit elmosolyodtam, Jake pedig furán érezte magát, ahogyan Emily is az ajtóban. Közben pedig mögötte leskelődtek a fiúk. Amikor megláttam őket, szintén elkuncogtam magam, erre már Jake is mosolyogni kezdett.
-Őőőő... Én csak azért jöttem, hogy megkérdezzem éhesek vagytok-e?-dadogott össze vissza.
-Én nem kérek semmi emberi kaját.-válaszoltam neki.
-Igen, én sem. De azért köszi.-válaszolt Jake is.
Lassan hátrált, majd becsukta maga mögött az ajtót. Én kuncogtam eggyet.
-Hát, ez elég furcsa helyzet volt.-ráncolta a homlokát Jake.
-Hát, akkor nem csak én vagyok így vele.-reagáltam erre. Végigsimította a kezét az enyémen, és ismét szólt.
-Tudod, nekem már egyáltalán nem fáj a sebem, ennek örömére elmehetnénk ketten vadászni.
-Hmmmm... Én egyedül is el tudok menni.-válaszoltam neki.
-Nem-nem! Ha már mész, ketten mennyünk! Elvégre is, még van 2 napunk nem?-kérdezte, és ismét kezével szántotta a hajamat.
-De. De Jake, még pihenned kell! Ahogyan nekem is kellett volna tegnap, de nem tettem.-elleneztem.
-De nem tetted, ahogyan én sem fogom. Jegyezd meg! Mostantól csak neked élek! Más nem számít, csak te és én!-kötötte az oromra!
-Azt hiszem, nem kell többet elmondanod, tisztában vagyok vele.-válaszoltam neki, és megfogtam a kezét.
-Akkor? Veled mehetek?-kérdezte.
-Na jó, legyen. De.-hagytam fel az ellenzéssel.
-Jaj, mindig van egy DE!-válaszolt.
-Szóval, apa azt akarja hogy nézzünk be hozzájuk később, nem érti a sérülésed, igazából én sem nagyon, szóval, azt akarja megbeszélni.-mondtam neki.
-Ja, okés, ennek semmi akadálya.-egyezett bele.
-Oké.-válaszoltam.
-Akkor mehetünk kajálni?-kérdezte Jake türelmetlenül.
-Őőőő. Persze, de gondolom nem pizsamában akarsz útnak indulni igaz?-kérdeztem.
-Ja, tényleg! Előbb gyors felöltözök én, aztán kimegyek hogy nyugodtan összekaphasd magad.-ajánlotta fel.
-Persze, az jó lesz.-válaszoltam neki.
Ő még egyszer rám mosolygott és felállt az ágyról. Levetette a nadrágját, aztán felhúzott egy barna térdgatyát. Még magára kapott egy trikó féleséget, és már készen is volt.
-Na, én készen vagyok, most te jössz.-veregette meg a combom, és azzal kiment. Én kaptam az alkalmon, és gyorsan lekaptam magamról a ruhát. Élőszőr a felsőmet, és megpillantottam a sebemet, ahogy be van kötve. Kicsit rossz látvány volt, de nem fájt, már egyáltalán nem. Oda mentem a cuccomhoz, és kivettem egy új póló féleséget, majd egy csőgatyát is, amely szürke volt. Gyorsan belebújtam, aztán elővettem a fésűmet és megfésülködtem. Felvettem a cipőmet, majd a kabátomat vettem fel. Még megigazítottam magam, és éppen abban a percben kopogtak az ajtón.
-Tessék.-válaszoltam a kopogásra.
-Kész vagy Nessi?-kérdezte Jake az ajtó mögül. Közben pedig valami olyasmit hallottam  Jaredtől:
-Mit szégyenlősködik előtted?
Jake erre nem válaszolt, szerintem az én válaszomat várta.
-Ő. Igen, kész.-válaszoltam neki végre.
Jake benyitott, és rögtön azt mondta milyen gyors voltam. (Vagy inkább ő siettetett?)
-Gyönyörű vagy, egyébként.-bókolt. Én erre elmosolyodtam.
-Köszi.-válaszoltam.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte Jake.
-Persze.-válaszoltam.
Amikor kiléptünk a szobából mindenki minket nézett, és Jake kérdezett a többiektől.
-Akkor? Biztos hogy senki nem jön velünk?
-Nem-nem. Már voltunk, mennyetek csak.-válaszolt Sam.
-Oké, akkor mi leléptünk.-válaszolt Jake.
Jake előreengedett, és én kiléptem az ajtón. Elsétáltunk az erdőig, ami Jacobék háza előtt volt nem sokkal. Amikor az ösvényre tértünk, én rögtön faggatni kezdtem őt. Ma reggel olyan szótlan volt, és szomorú.
-Hé, mi van ma veled? Olyan szótlan vagy.-böktem meg a kezemmel egy kicsit az övét és kérdeztem.
-Ő. Semmi-semmi, tényleg semmi.-válaszolt bizonytalanul.
-Nézd Jake, másnak hazudhatsz, de nekem nem tudsz az biztos.-mondtam.
-Tényleg nincs semmi.-válaszolt.
-Oké. És, mi volt tegnap éjjel.-kérdeztem.
-Tessék? Tegnap éjjel?-kérdezett értetlenül.
-Igen, tudod Samékkel. Kinn voltak az erdőben nem?-válaszoltam.
-Ja, ő nem semmi.-válaszolt ismét bizonytalanul.
-Jake! Kérlek beszélj! Tudom, hogy valamit magadban tartasz.-szóltam rá, és megálltam, ő pedig tovább ment egy pár lépéssel, és ő is megállt, majd felém fordult. 2 lépésnyi távolság volt köztünk, én pedig kérdően néztem. Elindult felém. Majd megállt előttem.
-Igen történt valami.-válaszolt nehézkesen.
-De, de hát mi???-kérdeztem dadogva.
-Samék rátaláltak Irináékra. Az erdő végében. De nem volt egyedül.-mesélte.
-Szóval, akkor azzal volt akivel apuék is találkoztak?-kérdeztem.
-Nem Nessi. Irina rajta kívül még 4 vámpírral volt. Így természetesen meglógtak Samék elől.
-Whaow.-reagáltam.
-Igen.-válaszolt Jake.
-És ezt miért nem lehet elmondani nekem???-kérdeztem felháborodva.
-Nem akartam hogy jobban felizgasd magad. Mostanában így is elég feszült vagy miattam és Irina miatt is.-válaszolt magabiztosan.
Én erre grimaszoltam egyet, és nagyon elgondolkoztam magamon és Jaken. Megfordultam, és elindultam beljebb az erdőbe, nem futottam mégsem csak sétáltam, olyan közepes tempóban mentem. Jake utánam kiáltott, én nem figyeltem rá. Csak mentem. Alig értem el tőle egy pár lépésnyire megszédültem és minden elsötétült.
Amikor felébredtem Jake ágyában voltam, és megláttam Jake-t is. Mellettem pedig Carlisle ült.
-Mi... Mi történt?-kérdeztem halkan, és még dadogva.
-Túl alacsony volt a vérnyomásod, és elájultál.-válaszolt Carlisle. Én erre csak sóhajtottam egy nagyot.
-Hé, Carlisle apuék hol vannak?-kérdeztem.
-Vadásznak, szóval nem tudnak semmiről.-válaszolt.
-Oké, szeretném ha ez így is maradna!-kértem meg.
-De hát miért?-kérdezett vissza Carlisle meglepően.
-Nem akarom, és kész!-válaszoltam neki.
-Jól van. De nem garantálom hogy nem fogja megtudni, hiszen tud olvasni bennem.-válaszolt.
-Csak addig, ameddig tudod.-mondtam.
-Jól van, akkor én mennék is, még sok dolgom van a kórházban. Sziasztok.-köszönt el.
-Szia!-köszöntünk egyszerre Jakel.
Carlisle kiment az ajtón, és ismét ketten maradtunk a szobába, aminek most nem nagyon örültem.
-Nagyon sajnálom. Ez még egyszer nem fordulhat elő.-szólalt meg.
-Nem fog.-válaszoltam erre.
-De ha veled vagyok akkor...-kezdte a mondatot, de én közbe vágtam.
-Nem leszek veled.
-Tessék? Ezt meg hogy érted????-kérdezett vissza és leült az ágyra.
-Úgy hogy... Úgy hogy kérek tőled egy kis időt, átgondolni mindent. Az életem most elég bonyolult ahhoz, hogy kapcsolatom legyen. De ha mégis, akkor az szabad akaratom legyen.-nyögtem ki, és közben felültem az ágyon.
Jake csak szomorúan nézett maga elé, engem észre sem véve. Kicsit megijesztett.
-De hát, holnap szülinapod van!!!-végre megszólalt. És milyen igaza volt. Holnap szülinapom van, még pedig a 18., és nélküle ünnepelném. Pont beleesett volna abba a 3 napba amit együtt töltenénk. Az igazság az volt, hogy nekem teljesen kiment a fejemből a szülinapom. Pedig nap szerint Augusztus 28.-án van.
-Igaz.-válaszoltam neki.
Nagy hallgatás következett. Átgondoltam a dolgokat.
-Szeretnék hazamenni.-válaszoltam neki.
-Jól van.-egyezett bele Jake nehezen.
-Hazavigyelek?-kérdezett újra ő.
-Nem, nem kell. Tudom az utat.-válaszoltam neki.
Elkezdett közeledni hozzám, ismét úgy ahogy eddig mindig ha csókolózni akart. Egyre közelebb és közelebb jött, már annyira hogy éreztem a saját lehelete melegét. Ebben a pillanatban elhúzódtam tőle, és felálltam az ágyról. Felkaptam a cuccaim, és egy nagy levegő után kiléptem az ajtaján. Mindenki nagy megdöbbentséggel figyelt engem, egy pár pillanatra megtorpantam, aztán mentem tovább ki az erdőbe. Még nem sokkal a ház után hallottam egy nagy csattanást, valószínűleg Jake volt, valamit tönkretett. Én meg csak futottam és nem néztem hátra. Olyan gyorsan ahogyan csak bírtam: Közben arra gondoltam, nagy hiba volt elhagyni azt akit szeret az ember. Ezekre a gondolatokra pedig sírva fakadtam.