6.fejezet: A veszély visszatér.

 Nem szoktam bevezetőt írni a fejezetek elé, de most igen. Csak szerettem volna megjegyezni azt, hogy köszönöm szépen a sok látogatót, és cserét az elmúlt napokban. 3-4-el bővült a rendszeres olvasóim köre! És szeretném bejelenteni azt is hogy épp ma váltottam le a képet a Nessi Cullen modulba! A képen én vagyok. Nem valami jó kép de hát, ez van. Ígérem hogy sok izgalom lesz ezentúl a fejezetekbe! Ez pedig egy hosszabb fejezet lesz, mint akármelyik eddig volt! Jó szórakozást hozzá! Puszi!

-Persze, mennyünk!-szólt hangosan, és egy kicsit elmosolyodott.
Én visszamosolyogtam rá, és elkezdtem felfelé futni a lépcsőn. Jake egy kicsit lemaradt mögöttem, én pedig gyorsabban kezdtem futni. Sajnos meg kellett állnom, mert a sebembe egy nagyot nyilallt a fájdalom! Abban a percben összeestem a lépcsőn. Jake egyből odasietett hozzám, én pedig magamnál voltam.
-Talán, még nem szabadna futkosnod. Fáj a sebed, ezt le sem tudod tagadni. -ezek a mondatok közben, átfogott.
-Nem, előtted nem.-válaszoltam neki.
Alighogy ki mondtam ezt a mondatot, apám ott termett Jake mögött. Az arca kifejezéstelen volt, amit egy kicsit furcsálltam.
-Mi történt?-leguggolt Jake mellé, és rám nézett. Én viszont nem tudtam szólni, ezért Jakere néztem, neki végre megeredt a nyelve.
-Az történt, szóval, Nessi túl gyorsan futott fel az emeletre, és gondolom megfájdult neki a seb. Ezért esett össze. -válaszolta.
-Ő, értem szóval akkor nincs komoly baj, mert nagyon megijedtem. Lent csak egy nagy csattanást lehetett hallani.
-Ó, akkor mond meg a többieknek hogy semmi baj, csak egy kicsit elvágódtam.-válaszoltam kissé nevetve, és Jakre néztem. Erre ő is elmosolyodott.
-Akkor tudtok pakolni egyedül is, vagy segítség kell?-kérdezett vissza apa, mosolyogva, közben Jake megpróbált felállítani engem, de a fájdalomtól még visszaestem.
-Azt hiszem menni fog egyedül is.-válaszoltam.
-Oké, akkor majd lenn találkozunk.-mondta.
-Ez zúzós volt.-jelentette ki.
-Mit vállaltam én be 3 napra?-kérdezett újra, viccelődve.
-Hát, te tudod.-válaszoltam, nevetve.
-Na jó, azt hiszem nem foglak egyedül hagyni téged, még a végén apád megöl hogy mit csináltam veled.-viccelődött.
-Hát, te tudod.-ismételtem meg újra a mondatot, és ránéztem.
-Na jó, gyere segítek.-szinte suttogva mondta, közben pedig segített újra felállni, az előző sikertelen próbálkozás után. Lassan elindultunk a szobám ajtaja felé. A rövid úton Jake nem szólt, csak az arcomat böngészte, én pedig hagytam. Ennek az oka elsősorban az volt, hogy olvastam a gondolataiba, és egyfolytában csak arra gondolt hogy mennyire szeret, és én ettől boldog voltam. Beértünk a szobámba, Jake elvette a sarokban lévő bőröndöt, és kicipzárolva lerakta az ágyamra. Én kinyitottam a szekrényt és kezdtem berakosgatni a ruháimat. Jake segített nekem. Közben néha, azt hajtogatta hogy milyen jó hogy lemegyek hozzá a La Pushba, és 3 napig együtt leszünk. Én ezekre a szavakra mindig csak mosolyogni tudtam. Mindent beraktam amit kelet, most már ideje indulni.
-Mindent beraktál?-kérdezett csibészesen Jake.
-Mindent.-válaszoltam neki.
Ő előreengedett engem, épp indulni készültem a lépcsőn, amikor valaki megfogta a derekam. Hát nem akárki volt az, hanem Jake.
-Vigyázz! Még leesel nekem.-aggodalmaskodott.
-Nyugi. Nem félek! Van ki megfogjon ha elesnék.-válaszoltam nyugodtan, és közben hozzábújtam Jakehez.
Jake tűrte, sőt még jobban magához szorított engem. Közben pedig fogta a bőröndömet, mely nem volt nehéz a ruhák miatt. Az ölelés lassan véget ért, én pedig elindultam, lassan és óvatosan, közben éreztem hogy Jacob a sarkamban van, hogy kész legyen ugorni értem. A lépcső kanyarodott egyet, és én is fordultam. Megláttam apuékat, mind szinte minket néztek, és tisztába voltam vele, hogy mindent hallottak amiket fenn beszélgettünk!
-Hát, akkor mi indulnánk.-javasoltam, és apura néztem.
-Persze, jobb ha máris indultok! Ha Forksi a vámpír akkor tudja hol lakunk, vagy kiszagol téged. Így viszont jobb, inkább a kutya szagot érezze mint téged.-gúnyolódott apa.
Jake egy halálos pillantást vetett apura, ő pedig vissza rá, és azzal elindultunk. Apu elé léptem, ő megcsókolta a homlokom, anya meg az arcom, addig Jake az ajtóba várt engem. A többiektől pedig elköszöntem.
-Jól van, akkor induljunk. -javasolta Jake. Én még egyszer visszanéztem a többiekre, és tudtam hogy nem szívesen engedtek el engem egy rakás farkas közé, de nincs más választásuk ha Jaket választom. Kinn nagy szerencsémre borult volt az idő, és még szinte alkonyat volt. Jake most nem motorral volt, hanem kocsival.
-Oké, hová üljek?-kérdeztem viccelődve, közben Jake bedobta a hátsó ülésre a cuccom.
-Természetesen mellém.-mosolyodott el.
-Oké.-válaszoltam neki, és beültem mellé a kocsiba. A motor felbőgött és elindultunk. A szemem sarkából még visszanéztem, és láttam amint apa az ablak előtt áll és néz minket, ahogy távolodunk. Egy jó 5 percig nem szólt egyikünk sem. Aztán Jake mégis beszélni kezdett.
-Milyen furcsa nem?-kérdezett.
-Mégis mi?-kérdeztem vissza.
-Hát, tegnap még nem szerettél, nem öleltél. És most magammal viszlek.-mosolyogva mondta el a mondatokat, közben pedig előre figyelt. Ezekre a szavakra én nem tudtam mit felelni. Csak zötykölődtünk tovább az úton. Azon az úton, amit már elég jól ismertem a La Push felé. Nem volt hosszú az út, csak kb. 20 perc tőlünk. Jake leállította a motort, majd megszólalt:
-Itt vagyunk.
-Igen.-válaszoltam neki. Amint kimondtam ezeket a szavakat, nyílt a ház ajtaja, kijött az egész falka, köztük Emily is. Én kiszálltam a kocsiból, közben Jake kivette a cuccom a hátsó ülésről. Én megkerültem a kocsit, és Jake megvárt engem. Nyújtotta a kezét, hogy fogjam meg, én pedig engedelmeskedtem neki. Erre a mozdulatomra a fiúk elkezdtek huhogni meg viccelődni. Jake pedig a szokásos módon, elkezdett verekedni velük, csak úgy poénból. Emily pedig odajött mellém.
-Gyere, mennyünk be.-javasolta.
-Igen, az jó lesz.-válaszoltam kicsit félénken, közben hoztam a cuccom.
Amikor beértünk a házba, pont mint a papám Charlie, anya elmondása szerint, éppen meccset nézett a plazmán. Én köszöntem neki, ő is nekem és még azt is mondta hogy örül hogy viszont lát. Emily rám mosolygott, és én vissza rá. Aztán már Jake hangját hallottam, az ajtóban állt.
-Gyere kicsim, lepakolunk a szobámban.
Felvette a cuccomat, és elindultunk a legközelebbi szoba felé. Mivel még nem voltam Jake szobájába, kicsit fura volt ez nekem, de végül is még jól is jött ki. Kíváncsian vártam, hogy belépjek Jake szobájába. Az ajtót kinyitotta előttem, és előreengedett. Én beléptem, és egyáltalán nem lepődtem meg. Épp így képzeltem el a szobáját. De az ággyal egy kicsi gond lesz. Ugyanis nem francia ágy, ahogyan nekem sem, végül is el fogunk férni rajta ha nagyon akarunk. Jake közbe be csukta magunk mögött az ajtót. A nagy gondolkozásom kezdett kicsit kínosan kijönni, szóval inkább szólni próbáltam:
-Nagyon szép szoba, de az ággyal gond lesz.
Jake elmosolyodott, lerakta a cuccomat, és leült az ágyra.
-Ha gondolod, aludhatok a földön is.-javasolta mosolyogva.
-Nem, azt hiszem arra nem lesz szükség.-utasítottam vissza, és leültem mellé.Jake erre a mozdulatomra, rárakta a kezét a combomra.
-Nézd, Nessi te is, és én is tisztába vagyunk azzal hogy mennyire szeretlek, de úgy érzem hogy te ezt nem fogod fel. Mármint, tudod de mégsem szeretsz viszont annyira mint én.-ezek a mondatok közben lehajtotta a fejét.
-Jake, szerinted itt lennék ha nem szeretnélek? Szerinted most itt ülnék melletted? Jake, biztos vagyok benne, hogy épp annyira szeretlek téged mint te engem. Csak adj egy kis időt nekem, hogy megszokhassam. Mármint, csinálj mindent úgy ahogy eddig a percig, csak nem is tudom. Ez így túl bonyolult szóval.-fejeztem be a mondandóm.
-Sajnálom hogy kérdőre vontalak. Bocsáss meg nekem.-kérlelt.
-Jake, nincs semmi amit ne tudnék neked megbocsátani.-és megfogtam a kezét, ami eddig a pillanatig a combomon pihent. Egyre jobban kezdtünk közeledni egymáshoz, amikor megszólalt a telefonom.
-Ne vedd fel.-javasolta Jacob. Én megnéztem hogy ki az, apa volt.
-Ezt fel kell vennem, apa az.-utasítottam el a javaslatát. Jake szája lefelé húzódott, én felálltam mellőle és felvettem a telefont.
-Szia!-kezdtem el a beszélgetést.
-Nessi, azonnal haza kell jönnöd! Utána visszamehetsz. Alicenek látomása volt, tudjuk ki lehet a vámpír. Siess, és ha gondolod, Jaket is hozhatod.-mondta gyorsan, és szinte parancs volt.
-Igen, jó megyünk. Szia, apa!-meg sem várta hogy elköszönjek tőle, lecsapta a telefont.
-Jake, ne haragudj hogy felvettem a telefont, de fontos volt. Mennünk kell, vagyis nekem. De te is jöhetsz, ha akarsz! Csak gyorsan mond mert sietnem kell!-mondtam.
-Mi? De hát mi ilyen sürgős?-kérdezett vissza aggódva, és még mindig ült.
-Alicenek látomása volt, tudják ki támadott meg.-válaszoltam, kicsit dadogva.
-Jól van, akkor siessünk.-javasolta. Jake felállt, felkapott magára egy fekete pólót, én pedig kinyitottam az ajtót. Amikor kiléptem, mind ott ültek a nappaliba, mármint a falka, Emily és Billy. Én nem szóltam csak kiviharoztam a házból. Jake jött utánam, én megálltam az ajtóban. Jake elmondta nekik hová sietünk. Ők megértették, de Sam, a lelkére kötötte, ha tudjuk ki, akkor mondjuk meg nekik. Hasznos információ lehet számukra. Jake jött utánam, és egy fölsőt tartott a kezében, az övé volt. Szürke pulcsi. Mielőtt beszálltunk a kocsiba a kezembe nyomta, ugyanis esett az eső.
-Tessék, ezt húzd fel, nehogy megfázz.-parancsolt rám. Én grimaszoltam egyet, elvettem tőle, és belebújtam. Az út, nagyon hosszúnak tűnt, és Jake nem szólt egy szót sem. A pulcsija nagy volt rám, mégis nagyon jó volt viselni, csak úgy áradt belőle a szaga, amelyet annyira szerettem. A hajam megázott, Ahogy Jakeé is. Ő csak előrefelé bámult, én pedig az arcát fürkésztem. A motor leállt, Jake pedig végre megszólalt bársonyos hangján:
-Itt vagyunk, rakd fel a kapucnit mert eléggé esik!-szólt. Felraktam a kapucnit, és kiszálltam a kocsiból. Közben arra gondoltam hogy,  Jake bármit megtenne csak azért hogy biztonságban legyek. Még ha a veszély egy olyan dolog is mint az eső. Közben még abban is reménykedtem, hogy ezt a 3 napot még Jakel tölthetem. Felmentünk a lépcsőn, és be az ajtón, én leszedtem a kapucnit a fejemről, és épp amikor  reggel elindultunk, úgy vártak minket a nappaliba. Jake szorosan mögöttem állt. Apa pedig végre megszólalt.
-Alicenek látomása volt.-
-Igen, de miről?-kérdeztem vissza aggódva.
-Irináról.-felelt Alice.
-Irina? Mégis ki az?-kérdezett Jake értetlenül.
-Az a vámpír aki megtámadta Renesmeet.-válaszolt Carlisle.
Éreztem Jake nagyot sóhajt mögöttem, én pedig mozdulni sem bírtam.
-És mégis mi volt a látomásban?-kérdeztem aggódva, azt se tudtam kire nézzek.
-Irina találkozik velünk az erdőben, és tényleg így is lett. És nem volt egyedül. -válaszolt Rosalie.
-Onnan tudjuk a nevét, hogy majdnem elkaptuk, és a társa kiáltotta a nevét.-folytatta Jasper.
-Tehát akkor láttátok?-kérdeztem vissza.
-Teljes életnagyságban.-válaszolt Emmet.
-Akkor ma járőröznünk kell.-szólt Jake.
-Jake, ha teheted ne hagyd sokáig egyedül Nessit. Maximum 1-2 órára. És maradjon vele Emily.-javasolta apa.
-Én is erre gondoltam.-válaszolt Jacob.
-Ha szükség lenne ránk, akkor csak hívjatok.-ajánlotta fel Carlisle.
-Persze, szólók ha kell valami.-válaszoltam.
-Nessi, minden 3 órában hívlak. És a további 2 napban, délután gyertek el egyszer.-szinte parancs volt.
-Igen, apa. -válaszoltam neki nehézkesen. Már erőst délután volt, úgy kb. 6 óra. Jól elmegy az idő, ha Jacobbal vagyo, és ezt mindig szerettem.
-Ennyi lenne a mondanivalónk.-szólalt meg apa.
-Akkor, Nessi még nálam maradhat, a hátralévő 2 és fél napban?-kérdezte Jake.
-Természetesen, ez lesz a legjobb, és te tudod ebben a helyzetben a legjobban megvédeni. Hiszen szereted.-válaszolt Carlisle.
-Jól van, akkor mi le is léptünk.-mondtam.
-Persze mennyetek csak. De nagyon vigyázzatok!-szólalt fel anya.
-Mi tovább vadászunk.-mondta Emmet.
Ezek a szavak után, elköszöntem, és indultunk is. Ismét fel raktam a kapucnit, mert jobban esett mint az előbb. Beszálltunk a kocsiba és Jake egyszercsak megszólal:
-Jól áll neked a pulcsim!-viccelődött velem.
-Jake, most hagyjuk ezt, nagyobb baj is van.-válaszoltam neki.
-Tudom kicsim, de bármi is lesz, megoldjuk. Együtt.-biztatott.
-Igen, remélem.-válaszoltam, és közben kinéztem az ablakon.
Az út többi részén Jake nem szólt, csak egyszer-kétszer egymásra néztünk.A La Push felé elállt az eső. Szinte teljesen kitisztult az ég is. Megérkeztünk. Amikor a ház elé értünk, a fiúk kifutottak a házból. Kiszálltunk a kocsiból. Jake odaállt mellém, és megfogta a kezem. Elindultunk a többiek felé. Amikor odaértünk, ők egyből kérdéseket tettek fel.
-Tudjátok ki volt?-kérdezte Jared.
-Igen, a neve Irina.-válaszolt Jake.
-Egy vámpírkóven tagja, és nincs egyedül Forksban.-egészítettem ki Jaket.
-Huh, ez baj. Vagyis, így nehezebb dolgunk lesz.-reagált Sam.
-Én szeretem a kihívásokat!-szólt közbe Paul.
-Ma este kinn leszünk, járőrözni. Mindenkire szükség lesz.-szólt ismét Sam.
-Én maximum csak pár órát lehetek kinn az erdőben.-szólt közbe Jake.
-Semmi gond, akkor arra a pár órára Emily vigyáz majd rá itt.-mondta Sam.
-Én is erre gondoltam.-szólalt meg Jacob.
Jake rám nézett, és egy javaslatot tett:
-Akkor, mi most visszamennénk kipakolni a szobámba, jössz Nessi?
-Ő, persze mennyünk.-válaszoltam.
-Elindultunk be a házba, és a többiek kinn maradtak még egy ideig. Én visszanéztem, és láttam hogy beszélgetnek. Jakel ismét a szobájába találtam magam, mely most már sokkal barátságosabb volt, olyannak tűnt, mintha már ismerném. Jake leült az ágyára. Én levetettem Jake pulóverét, és ő egész végig engem bámult.
-Mi az?-kérdeztem.
-Semmi.-válaszolt vigyorogva.
Leraktam Jake pulcsiját, és én is az ágy közepére másztam Jake után. Én a fal mellé kerültem, Jake pedig úgymond előttem ült. Ismét a combomon pihentette a kezét.
-Semmi kedvem ma kimenni az erdőbe, inkább itt maradnék veled egész éjjel.-szólt aranyosan.
-Azt nem lehet, jó lenne, de nem.-válaszoltam neki.
-Igen, de azért te sem akarsz kiküldeni az erdőbe nem de?-kérdezett csibészesen.
-Nem, egyáltalán nem akarom hogy elmenj, de muszáj menned.-válaszoltam szomorúan.
-Igen, vigyáznom kell rád.-mondta.
-Rám? És mi lesz veled? Magadra is vigyázz nekem!!!-mondtam aggódva.
-Megpróbálok magamra is.-válaszolt, és közbe kezével szántotta a hajam.
-Ne próbáld, vigyázz magadra, itt nem csak én vagyok veszélyben.-mondtam.
-Számomra csak te számítasz, és az apám.-válaszolt.
-Hm.....-sóhajtottam lassan.
-Jól érzed magad?-kérdezte aggódva.
-Ő, persze teljesen.-válaszoltam neki.
Úgy körülbelül egy jó 1-és fél órát beszélgettünk, Jake elég sokat mesélt magáról, és ezt nagyon tudtam értékelni. Egyre jobban, és jobban belé szerettem, és éreztem hogy ő is ezt érzi. Amikor Jake abbahagyta a beszédét, elkezdett közeledni hozzám, azt hiszem ismét csókolózni próbált velem, mint akkor amikor apa hívott. Egész közel voltunk egymáshoz mikor valaki bejött a szobába.
-Jacob, Irina feltűnt az erdőben, mennünk kell.
-Máris indulok, várjatok meg.-válaszolt kicsit haragosan, egy sóhaj után. Még mindig közel voltunk egymáshoz.
-Mennem kell.-sóhajtva mondta, közben Emily már ott állt az ajtóba.
-Oké, szia.-köszöntem el tőle.
-Szia.-egy csókot nyomott a homlokomra, és máris indult.
Amint kiért az ajtón Jake, Emily leült mellém az ágyra és beszélgetni kezdtünk:
-Még soha nem láttam Jacobot ilyen boldognak.-mondta mosolyogva.
-Igen, lehetséges hogy most boldog.-válaszoltam neki.
-Hogy érted azt, hogy most?-kérdezett meglepetten.
-Nem hiszem, hogy apa meg fogja engedni hogy vele maradjak.-mondtam neki szomorúan.
-Értem, de miért?-kérdezte.
-Láttál már olyan szerelmespárt, ahol a lány vámpír és a fiú vérfarkas?-kérdeztem újra.
-Őszintén, nem. De, nektek lehet működne.-mondta biztatóan.
-Gondolod?-kérdeztem kételkedve.
-Én nem gondolom, tudom.-válaszolta.
-Elvégre, az is elég furcsa, hogy egy vérfarkas és egy ember együtt van nemde? -kérdezett ő.
-De, de ott van apa, és a többiek. Nem tehetem ezt velük.-mondtam neki.
-Szereted Jacobot nem?-kérdezett újra.
-Teljes szívemből. Egyre jobban.-válaszoltam neki őszintén.
-Hát, hidd el ő még ennél is jobban, miattad van kinn az éjszakába, ha csak pár órára is.-biztatott ismét.
-Tudom, én nem akartam hogy menjen, de elfogadtam, elvégre, most vagyok vele itt 3 napot. És még vissza van 2. Nem nélküle szeretném tölteni.-válaszoltam neki.
-Hát, Jake belehal ha nem lehet melletted, hidd el nekem, én már régóta vagyok a fiúkkal, és Samel együtt. Sam is addig küzdött értem, ameddig meg nem kapott. Gondolom ismered a történetet rólam Samről és Leahről.-mondta.
-Nem, vagyis nem is tudom.-válaszoltam neki.
-Hát, az úgy volt, hogy Sam kettőnk között választott. Vagy én vagy pedig Leah. Ő engem választott menyasszonyának, és örök párjának is. Leah ezért olyan goromba veled, tulajdonképen mindenkivel.-mesélte el.
-Ó, akkor most már értem.-válaszoltam neki megértően.
-Igen, nos jó ha sok mindent tudsz.-mosolygott.
-És, mond csak szereted az emberi kaját? Mert, nem tudom hogy ehetsz-e ez a baj veletek.-kérdezte.
-Igen, meg tudom enni, igazából nem jobb mint a vér, de meg lehet enni, én kifejezetten szeretem.-válaszoltam.
-Az jó, mert finomat főztem. Ma hárman fogunk enni. Billy, te, és én.-mondta vigyorogva.
-Oké.-válaszoltam neki, és próbáltam mosolyogni.
-Gyere, Billy már éhes.-kérlelt.
Azzal el is indultunk, a konyha felé. A kaja húsleves, és rakott krumpli volt. Ettem valamennyit, mert nagyon finom volt, és udvarias akartam lenni. A vacsora első fele, csendes volt. Aztán Billy megszólalt.
-Nagyon örülök hogy együtt vagy a fiammal, Renesmee. Tudod, régen láttam olyan boldognak mint most.
-Igen, ezt már Emily is említette, mármint azt hogy nagyon boldog Jacob.-mondtam.
-És, hogy ízlik a vacsora?-kérdezte Emily.
-Nagyon finom.-dicsértem.
-Igen, mint mindig.-mondta Billy is.
A vacsora többi része is igen csendben folyt le. Emily mindig mosolygott, és én is próbáltam. De így Jake nélkül, az egész semmit sem ért. Emilyn és rajtam is látszott, hogy hiányoznak a fiúk.
-Mindenki befejezte?-kérdezte Emily.
-Én igen.-válaszoltam.
-Én is.-válaszolt Billy.
-Köszönöm a vacsorát.-köszöntem meg.
Emily vigyorgott egyet, és hirtelen Jacobot pillantottam meg az ajtóban. Másik esetben ez jó lett volna, de így nem. Hogy miért nem? Szívbajt kaptam amikor megpillantottam őt. A jobb vállánál vérzett. És a vér már messziről megcsapta az orromat, de azt hittem hogy valami más. Sam segített neki bejönni az ajtón. Ő tűrte a fájdalmat, persze én megrémülve, egyből felugrottam a székről.
-Úristen, mi történt?-kérdeztem meglepődve és kétségbeesetten. Természetesen odamentem Jakehez, és ő adott választ nekem.
-Nem figyeltem eléggé, és Irina meglepett engem.-válaszolt nehézkesen, szinte suttogott.
-Hívtatok már orvost?-kérdeztem Samet.
-Nem, szerinted kellene?-válaszolt.
-Nem  tudom, de azért felhívom Carlislet. Ma szabad napja van, biztosan ráér.-javasoltam.
-Jó, lenne.-válaszolt Sam.
-Semmi szükség rá.-válaszolt Jake.
Ránéztem, és nagy fájdalmat láttam az arcán. Gyorsan beszaladtam a szobába, olyan kétségbeesett voltam hogy azt se tudtam mit teszek. Valahogyan sikerült megtalálnom a telefonom, és megkeresni Carlisle számát. Kicsöng. Magamba már azt mondogattam:- Vedd már fel!!!
-Szia Nessi, mi újság?-kérdezte.
-Semmi, vagyis, azonnal ide kell jönnöd, és hozd az orvosi dolgaid is.-hadováltam mindent össze.
-Mi, neked van bajod? Vagy mégis mi történt?-kérdezte Carlisle.
-Nem, nem nekem, Jacobnak, kérlek siess!-kérleltem.
-Persze, pár perc és ott vagyok.-válaszolta megértően.
-Siess!-siettettem és kinyomtam a telefont, közben már a sírás kerülgetett.
Kimentem a konyhába, hol a többiek voltak, és Jaket már leültették egy székre.
-Carlisle pár perc múlva ideér. Azt mondta siet.-mondtam.
-Az jó lesz, mert egyre jobban vérzik a seb.-válaszolt Sam.
-És a többiek?-kérdezte Emily.
-Tovább vadásznak.-válaszolt Sam.
Én odamentem Jake mellé, közben láttam a szemem sarkából, Billy ismét kikönnyezik, mint anyám szerint mikor eltört Jake szinte összes csontja.
-Hogy vagy? Nagyon fáj?-kérdeztem.
-Nem olyan vészes mint, neked volt.-válaszolt, és közben megsimogatta az arcomat. Én erre mosolyogni próbáltam de nem sikerült.
-Azt hiszem, az lesz a legjobb ha bevisszük Jaket a szobájába, és ott lefekszik.-javasolta Sam.
-Igen, az jó lenne.-helyeseltem.
-Gyere, segítek.-ajánlottam fel.
Pont arra a felére kerültem Jakenek ahol vérzett. Az orrom szinte pontosan ott volt, ahol vérzett. Rettenetes vágyat éreztem, hogy megcsapoljam, de nem tettem meg. Nem tehettem. Ezt az áldozatot meg kellett hozzam. Nem meg kellett! Hiszen, szeretem Jaket. Bármilyen nehéz is, ki kell bírnom.  Carlisle kocsijának halottam a zúgását. Lefektettük Jacobot, és Carlisle már a szobában volt. Természetesen, apa is vele jött, de egyéb más nem. Egyből megvizsgálta Jaket és kért valamit.
-Jobb lenne, ha mindenki kimenne.
Mindenki kiment, és Jacob pedig ott maradt vele. Nehezemre esett kimenni, mikor újra láthattam 1 és fél óra után. De ezt muszáj volt megtegyem. Mielőtt kimentem volna, Jake még rám nézett, én pedig rá. Láttam rajta hogy fáj neki, a seb, és az hogy ki kell mennem, pedig szívesen maradtam volna. Kinn a nagy várakozásban senki sem szólt, én pedig nem bírtam egy helyben ülni, így járkálni kezdtem. Eltelt úgy kb. 1 óra mire Carlisle kinyitotta az ajtót. Én odamentem hozzá, és kérdően figyeltem. Apa eközben egy helyben állt a falnak dőlve.
-Jól van, be lehet menni hozzá, ébren van, összevarrtam a sebet. Hamar fel fog épülni.
Ezzel nagy kő esett le a szívemről.
-Köszönöm.-köszöntem meg Carlislenak hogy idejött és segített Jaken.
Egyből bementem hozzá, de nem láttam a többieken azt hogy velem akarnak jönni, ők is azt akarták hogy Jakeal maradjak kettesbe.