2011. szeptember 13., kedd

13. fejezet: Sötétség.

Bocsi a rengeteg késésért, de remélem sikerült kárpótolni! :) Max 10 kommentet <3


/Nessi Cullen/

Még órákat töltöttünk A La Push-ban, Jacob nagyon sokáig volt benn Billy-nél, ami kicsit nyomasztó volt. Ugyanakkor volt elfoglaltságom is, mert szinte egész végig a kis Sarah-val játszottam, és babusgattam. Annyira ennivaló volt. Ugyanakkor féltem is, mert most akkor tényleg nekem is lesz egy ilyenem? Egy érző emberi lény, aki majd engem szólít úgy, hogy Anya? Nem akartam kimutatni, mert még a végén valaki észreveszi, de elfogott a félelem. Nem nagyon álltam még kész az ilyesmire, de gondolom, hogy Jake majd mellettem fog állni mindenképp. És ahhoz, hogy mellettem álljon, az kell, hogy elmondjam neki, hogy mi is a helyzet.
Egyszer csak nyílt az ajtó, és Jake lépett ki rajta. Arca el volt borulva a fájdalomtól, és beviharzott a szobájába. Magára csapta az ajtót. Nagyon ideges volt. Én gyorsan felpattantam, és utána indultam. George megfogta a karom, hogy megállítson.
-Én a helyedben nem mennék... Veszélyes!
-Nem érdekel! Kérlek engedj!-könyörögtem neki. Ő elengedte a karom, és én benyitottam a szobába. Jake az ágyára volt leroskadva, és a kezeivel támasztotta a fejét. Én egyből melléültem, és átfogtam hatalmas vállait.
-Jake!-suttogtam. -Istenem! Mi a baj?!-kérdeztem aggódva, mikor megláttam, hogy sír. Nagyon ritkán láttam sírni.
-Nessi! Hagyj! Kérlek!-utasított el, majd felállt a helyéről, és elvett egy tárgyat, melyet hamar a földhöz is csapott. A tárgy üvegből volt, a szilánkok szerteszét pattantak, és néhány bele is nyilallt a kezembe. Felszisszentem, de úgy, hogy ő ne hallja. A fejét fogta, mintha fel akarna robbanni. Egyre jobban megijedtem.
-Jake!-kiáltottam rá, és felálltam. -Hé!
Ő tisztán rám nézett, de a szeme és az arca könnyektől volt nedves. A szívem elszorult a látványtól.
-Kérlek mondd el mi a baj!-léptem közelebb hozzá, és az arcát a kezembe vettem. -Kérlek!
Arca elengedett, és kinyögte.: -Apám nagyon beteg!
-Mi? Hogy érted?....
-Meg fog halni...-fakadt ki, és megint könnyek szöktek a szemébe. Én erre megöleltem, és szorosan szorítottam.
-Istenem!-suttogtam magamnak. Jake is szorosan ölelt.
-Nessi kérlek, bocsáss meg! Nem volt szándékos... Én csak... Számomra ez teljesen felfoghatatlan, érted?!-sajnálkozott.
-Talán... felhívhatnám Carlisle-t, hogy jöjjön, és nézze meg! Talán tud rajta segíteni!
-Nem tudom...-szipogott.
-Kérlek! Csak... csak próbáljuk meg!-erősködtem.
Lassan bólintott. -Rendben.
Én félre húzódtam, lehetőleg úgy, hogy Jake ne halljon, és beütöttem Carlisle számát. Ő egyből fölvette, és beleegyezett, hogy eljön, és megnézi Billy-t. Nem tudtam, hogy Billy hogy fog majd reagálni Carlisle látogatására, de egy biztos, segíthet. Vagy legalább mondhat valami konkrétabbat. Visszafelé Jake láttán megszakadt a szívem, és egy két könnycsepp kigördült a szememből. Még soha nem láttam ilyennek, bár sokak szerint úgy néz ki, mint amikor nélkülem töltött majdnem 3 hónapot...Teljesen kiborított a látványa.
  Pár percre rá Carlisle jött is, és megvizsgálta Billy-t minden cécó nélkül. Carlisle biztatásként elég jó dolgokat mondott, így Billy is, és mi is megnyugodhattunk. Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Carlisle hamar elment, én pedig megköszöntem neki, hogy eljött. Legalább megnyugtatott minket. Jake könnyei felszáradtak, és teljesen rendbe jött. A többiek előtt már nem mutatta gyenge oldalát. Én hátulról megsimogattam a hátát. Ő hátranézett, és közben átfogta a derekam. Szorosan magához ölelt, és megcsókolta a fejem búbját. Nyugalmunkat félbeszakította Embry és Seth visszaérkezése. Nagyon idegesek voltak, és nem értettük miért.
-Seth! Mi történt?!-kérdezte meg Sam.
-Újabb vámpírok. Büdös vérszopók!-ócsárolta a magamfajtát Seth.
De most ezzel valahogy nem tudtam foglalkozni. Vámpírok? Megint? Itt? Na nem... az nem lehet. Még egy ilyet nem viselek el! Ez lehetetlen! Testem hirtelen görcsbe rándult, és remegni kezdtem.
-Vámpírok?-kérdezett vissza George. -De hát... én azt hittem, hogy annak vége... tudjátok.. azzal az ütközettel.
-Ezek másik vámpírok. Lehet csak átutazóban vannak. Mindenesetre nem a mi területünkön vannak. Jelenleg.  
Jacob rám nézett, és én kétségbeesve pillantottam rá.
-Gyere! Elviszlek innen!-kapta gyorsan a kabátját Jake.
-Mi?-kérdeztem szinte suttogva. -Hova?
-Bárhova! Csak el innen! Nem maradhatsz!
Nem értettem szavainak lényegét.
-Jól van... akkor mennyünk hozzánk!-egyeztem bele.
-Igen, először hozzátok, aztán el innen, olyan messzire, amennyire csak lehet!
Alig hittem a fülemnek. Mintha tudná, hogy mekkora veszélyben vagyok. És nem csak én, hanem a kis jövevény is.
Megfogta a karom, és elindultunk kifelé. Bedobtuk magunkat a kocsiba, Jake gyorsan indított, és mentünk is. Egész végig kétségbeesett arccal figyeltem Jake agresszív viselkedését, olyan gyorsan vezetett, hogy így még nem láttam. Tövig nyomta a gázt. Ennek köszönhetően hamar haza is értünk. Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk egyenest a nappaliba. Carlisle már otthon volt, de nem csak ő, hanem Apu, Emmet és Jasper is.
-Apu! Egy másik vámpír van itt....!-szólaltam meg lihegve, levegő után kapkodva.
-Tessék?! Lassabban... milyen vámpír?-szólt zavartan.
-Seth és Embry itt látta őket a mi területünkön...-válaszoltam gyorsan.
-Mit keresnének Forks-ban?-kérdezte Emmet.
-Nem tudom....-válaszoltam lassan, de aztán rájöttem a válaszra.... viszont gyorsan másra kellett gondolnom, mert féltem, hogy apu kiolvassa. Ezután felszaladtam a szobámba, és Jake hangos léptekkel követett engem. Nyitva maradt az ajtó, én pedig fel-alá járkáltam a szobámban. A fejemet fogtam. Éreztem, hogy egyre jobban szédülök, és hogy kiver a víz. Végül Jake szólalt meg.
-Nézd! Én nem tudom mit akarnak... de el kell mennünk!-erősködött.
-Nem!-tiltakoztam hangosan. Úgy éreztem, mintha szétrobbanna a fejem. Már folyt rólam a víz. Magam sem értettem miért. Aztán a kezem kezdett el remegni. Minden annyira gyorsan történt. Nagyon felzaklatott a tudat, hogy azok a vámpírok azért vannak itt... mert....
-Mi a baj?!-szólt hangosan Jake. Szinte kiabált, mégis halkan hallottam. Az elmém elborult. Nem tudtam mit beszélek. Nem tudtam irányítani magam. Semmit.
-Jacob! Én ezt már nem bírom! Ha még egyszer végig kell azt csinálnom, mint amit az elmúlt 1 évben kellett, akkor inkább öngyilkos leszek!!! Érted?!!!-kiabáltam, és össze vissza borzoltam a hajam, pedig csak a verejtéket akartam letörölni az arcomról.... Teljesen elborult az elmém.

/Jacob Black/

Nessi össze vissza kiabált, nagyon megijedtem. Nem értettem semmit. Teljesen össze voltam zavarodva. Aztán Nessi elkezdett ismét ordítozni, talán ennyire még soha nem hallottam a hangját. Ezután elkezdett összebicsaklani a teste, összeesett magától, én pedig gyorsan lefogtam, hogy nehogy valami baja legyen. Édes Istenem! Ez mi lehet?!-kérdeztem magamban.
-Nessi! Kérlek! Nessi!-szólongattam, de már nem is volt eszméleténél. Az egész arca tiszta verejték volt, úgy nézett ki, mintha valamitől nagyon szenvedne.
-Carlisle! Edward!-kiabáltam lefelé a konyhába. Egy másodpercnek a töredéke sem telt el, máris ott termettek mindannyian. Carlisle nagyon meglepett, ugyanakkor kicsit tudós arcot vágva, kiragadta Nessi-t a karomból, és egy szempillantás alatt az orvosi szobába vitte Nessi-t. Edward utána ment, ahogy én is. Mire leértünk, csak annyit láttunk, hogy Nessi-t rákötötte infúzióra, és felitatta a homlokáról a verejtéket. Majd megnyugtató szavakkal szólt hozzánk:
-Nyugalom! Semmi baj! Nem sokára felébred, és minden a régi lesz.
-De akkor ez mi volt? Olyan volt... mintha... megőrült volna...-nem szívesen mondtam ilyet, de ez volt az igazság. Másképp ezt nem lehetett jellemezni.
-Csak a stressz! Most mennyetek ki! Majd szólok, ha felébred!-tessékelt ki minket Carlisle.
Nem akartam beleegyezni, de Carlisle-val nem nagyon akartam vitatkozni. Ez a mai nap, tiszta káosz. Apám, a vámpírok, Nessi.... Ah! Mikor lesz már ennek vége? És mi ez az egész? Ha belehalok, akkor is véget vetek ennek!

/Nessi Cullen/

Hatalmas sötétségből tértem vissza, mikor kinyitottam a szemem, és nagy világosság fogadott. Azt se tudtam hol vagyok. Aztán szép lassan rájöttem. Carlisle orvosi szobájába voltam. Egy ágyon. Később meg is láttam Carlisle-t is. Lassan felé fordítottam a fejem.
-Nessi!-szólított meg. -Hallasz engem?
-Igen. -szóltam először remegő hangon.
-Mi történt?
-Nem....nem tudom.-dadogtam. -Mintha nem tudtam volna irányítani a testem.. és...
-Nessi...Jól figyelj rám! Ez már veszélyes! Ez a baba volt! Így akarja jelezni, hogy nem tetszik neki, ami idekinn történik. Bizony ő is érzékeli! Ha többször lesz ilyen, akkor akár....-itt megállt. -Nézd... sokkal könnyebb lenne, ha Jake, vagy a család is tudna róla. Ez így nagyon megterhelő!
-Nem... azt nem lehet!-nyeltem egyet. -Nem mondhatod el senkinek! Megígérted.
Grimaszolva bólintott.
-Mitől lettél ilyen feldúlt? A vámpíroktól?
-Én tudom hogy mit akarnak....
-Mit?
És ekkor már nem is kellett válaszolnom rá, tudta a választ. Engem, és a babát. Valahogy tudomást szereztek róla, és így akarnak bosszút állni. A kóvenből nem maradt egy tag sem, de azoknak lehettek barátaik, szeretteik akik bosszúra készülnek.... Már a gondolattól is összerándultam....
-Jake-nek nem szólhatsz!