2011. július 24., vasárnap

11.fejezet: Nászút.

10 kommentet! :]


/Nessi Cullen/

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt, és hogy a tenger hangosan zúg. Jake hátulról átkarolt, és így aludtunk egész éjjel. Az egész testemet csak egy paplan takarta el, és hátulról Jake teste. Nagyon kényelmes volt így aludni. A napfény elvakított, és mozgolódni kezdtem. Jake még aludt. De aztán ő is ébredezni kezdett. Keze kiengedett így már nem fogta át a derekam. Úgy fogtam meg a paplant, hogy ne látszódjon ki semmim sem, ugyanis a hátamra fordultam, hogy tisztán lássam Jake arcát. Ő a könyökére támaszkodott, és engem figyelt. Intenzíven néztünk egymás szemébe. Aztán elkezdte simogatni az arcom.
-Jó reggelt!-szólalt meg végül bársonyos hangján. Én pedig fogtam a takarót, hogy nehogy leessen a félmeztelen testemről.
-El sem hiszem, hogy most itt fekszem melletted, mint a feleséged.... -mondtam boldogan.
Ő egy csókot nyomott a homlokomra.
-Igen, én sem. Még 2 hétig a mienk ez szép kis lakás.... Vajon mit fogunk csinálni?-vonta fel a szemöldökét.
-Csak te és én...-suttogtam.
Ő közelebb hajolt, és adott egy édes csókot. Én átkaroltam a nyakát, és ő felkapott az ágyról. Magához szorítva csókolóztunk tovább. A takaró volt csak köztünk, ami még mindig engem fedett. Nem mintha szégyenlős lettem volna Jake előtt, de akkor is...
A csók hosszúra sikeredett, utána gyorsan kapkodtuk a levegőt. Jake közben meztelenül maradt hátamat simogatta hatalmas kezeivel, ami fedetlenül maradt, miután a takaró nem ért el odáig. Mind a ketten térdeltünk az ágyon, és Jake szorosan magához ölelt. Testünk összeért, és éreztem, hogy mekkorákat dobban a szíve. Így ültünk az ágyon egy darabig.
Aztán hirtelen elhúzódtam tőle, karjai kiengedtek, és elkezdtem lefelé mászni, míg ki nem találtam az ágy szélére. Ezután háttal neki, levettem magamról a takarót, felvettem a melltartómat, majd megkerestem a padlón Jake tegnapi fehér ingét, és abba bújtam bele. Majd begomboltam félig. Egy bugyiban, és ingben fordultam felé.
-Ideális viselet!-vetett rám egy ravasz pillantást.
-Kényelmetlen volt folyton a takarót tartanom....-válaszoltam neki.-Ideiglenesen ez is jó lesz!
-Ja... igen! Majd elfelejtettem! Hoztam pár cuccot még korábban, hogy legyen mibe lennünk...
Bólintottam egyet, és kiszaladtam félig felöltözve az erkély féleségre. Jake kimászott az ágyból, majd hallottam, hogy felvesz egy nadrágot, és követ ő is. Éreztem, ahogy az ingem alá nyúl, és a hasamat kezdi simogatni. Annyira édes volt. Aztán felé fordultam.
-A tegnap éjszaka csodás volt!-jelentette ki boldogan.
-Igen, szerintem is!-mosolyogtam.
-Nagyon tetszett a tegnap éjjeli Nessi....-szólt csibészesen.
-Hm... -sóhajtottam. -Tényleg nem volt rossz!...
Megint adott egy aranyos csókot.
-Éhes vagy?-kérdeztem meg tőle.
-Hát, tudnék enni.-vigyorgott.
-Akkor megnézem mi található a hűtőben.
Kimásztam karjaiból, és kikerülve őt, elindultam a konyha felé, ami még a bejárati ajtó mellett találtam meg. Volt tűzhely is, mikró, meg minden ami kell. Asztal... szék...
Találtam a hűtőben egy kis tojást, gondoltam megcsinálom rántottának.... ha én nem is eszem, akkor legalább Jake egyen... Elővettem egy serpenyőt, és megcsináltam benne a tojásokat. Arra lettem figyelmes, hogy valaki megint mögöttem van, és ismét átkarol. Persze hogy Jake volt az.
-Huh... nem is tudtam, hogy szakács vagy....-viccelődött.
-Nem vagyok sem szakács, sem egy konyhatündér, de egy rántottát megcsinálni nem nehéz!
Azzal leraktam elé a kaját.
-És te nem is eszel?!
-Őő. Nem. Most valahogy nem kívánom... főleg nem a tojást...-kicsit rosszul éreztem magam, nem tudom miért. Nálam ez nem olyan gyakori.
-Minden oké?-nézett rám fura szemmel. -Rosszul érzed magad?
-Nem tudom... Mindegy! Inkább egyél...
Látszott rajta, hogy nem akarja azt tenni amit mondok, de azért leült. Én pedig mellé az asztalhoz. Néztem ahogy élvezettel falja be az én kis készítményemet.
-Na, milyen lett?
-Nagyon finom-mosolygott teli szájjal. -Nem értem miért nem eszel... Fáradt vagy? Mert ha igen, akkor feküdj le pihenni!
-Nem! Nem vagyok fáradt... csak... nem vagyok éhes.
Grimaszolt egyet, aztán letette a villát a tányérra. Én felálltam és elvittem a tányérját.
-És mihez volna kedved?-kérdezte. -Csobbanjunk egyet a vízben, vagy esetleg nézzünk be a városba?
-Nem jó... nincs fürdőruhám.....-húztam el a szám.
-Alice csomagolt... -nevette el magát.

Átöltöztünk mindketten, majd a part felé vettük az irányt. Kézen fogva, közel egymáshoz. Én egy fehér bikiniben, ő pedig egy térdnadrág féleségben volt. Vittem egy pokróc féleséget is, amit a homokra terítettem ki, és egyből ledobtam magam. Jake mellém. Kifeküdtünk.
-Azt hiszem valamit még nem tudsz.... -sunnyogtam.
-Mit?-emelte fel a fejét  a földről, és felült. Én is így tettem.
-Hát... szóval esküvő előtt meglátogatott Damen....
-Mi?! És ezt miért nem mondtad nekem?!-húzta fel magát.
-Nem volt lényeges...
-És látott téged a ... fehér ruhádban?
-Igen... de kivitt az erdőbe amitől tökre megrémültem.....
-Tessék?-szinte sokkolta a hír. -És miért?
-Csak elbúcsúzott. Már majdnem valószínű, hogy örökre elment...
-Klassz...-dünnyögte az orra alatt, és másfelé nézett. A tenger felé. Mindenhova csak nem rám. Egyszóval, megsértődött.
-Jaj kicsim, ne csináld már! Tényleg nem volt lényeges az, hogy beszéltem vele! -fogtam meg az állát a kezemmel, és a fejét magam felé fordítottam. Még mindig nem engedett erős nézéséből. -És nem is tudtam mikor elmondani...Meg.. nem akartam elrontani a kedved! -egy csomó érvet felhoztam, és szerintem mindegyik igaz volt...
Kicsit feloldódott, és engedett merev nézéséből.
-Akkor is szólnod kellett volna! És ha elvisz?! Nem kellett volna sok hozzá...!
-Tudom... nagyon sajnálom.
-És most már biztos, hogy nem jön vissza?
-Nem... de szerintem nem... azt mondta, hogy téged választottalak, ezzel örökre elvágtam magam tőle....
Sajnálkozó pillantást vetett felém, pedig tudtam, hogy csak megjátssza.
-Jaj ugyan! Nem kell ez... Tudom, hogy nem sajnálod!-álltam fel mellőle.
-Nem, nem sajnálom! De tudom, hogy szeretted... talán annyira mint engem, csak féltél kimutatni...-szállt szembe velem, és ő is felállt.
Nem tudtam mit felelni. Csak lefelé néztem. Megint bőgni lett volna kedvem. Hogy tud ilyet mondani a nászutunkon?!
-Bocsáss meg! Ezt nem kellett volna...-sajnálkozott, és közelebb jött. Fejünk összekoccant.
-Semmi baj. Legalább megtudtam mit gondolsz igazából....-vetettem fel, és elemeltem tőle a fejem.
-Nézd! Nem akartam veszekedni... csak váratlanul ért! Ez azért mégis csak a nászutunk!-magyarázta meg.
Megráztam a fejem, és leültem Jake mellé.
-Mindegy! Inkább hagyjuk! Csak még jobban belebonyolódunk....
Aztán hirtelen jött egy hullám, és teljesen kiért odáig, ameddig mi ültünk a kis plédünkön. A meleg áramlat elérte a lábamat, és én erre felindulva, felálltam, és befutottam a vízbe. Először csak combig ért a víz, aztán ahogy hátráltam egyre mélyebb lett. Jake is utánam jött. Ő csak úgy szelte hatalmas testével a habokat. Egyszóval: Hamar utolért.
Elkapott, és bármennyire is szerettem volna elfutni előle, nem bírtam, a víz túlságosan is lelassított. A derekamnál fogva elkapott, és magához húzott. Hatalmas kezei pedig a hasamon pihentek. Már a hajam is kezdett vizes lenni. Megint mint tegnap kezdtünk teljesen egybeolvadni, és felé fordultam. A víz felemelt, és én a lábaim a derekára kulcsoltam. Karjaimat a nyakába akasztottam, és így pörögtünk a vízbe.
-Ne csináld! Még rosszul leszek!...-viccelődtem.
Sokat voltunk a vízbe. Amelyik percben csak lehetett csókolóztunk, és nem törődve semmivel és senkivel, csak mi ketten léteztünk egymás számára.
Ezzel el is ment az egész nap, este fáradtan hullottunk az ágyba. Én hanyatt, ő pedig támaszkodva feküdt mellettem.
-Ma még semmit sem ettél! Kezdek aggódni! Nem akarsz beülni egy étterembe... vagy...?-aggodalmaskodott.
-Nem...-sóhajtottam. -Semmit sem kívánok....-magyaráztam.
-Az baj... -sóhajtott ő is.
Még egy kicsit beszélgettünk aztán mindkettőnket elnyomott az álom.

Az első hét hamar eltelt. Felfedeztük a város nevezetességeit, és éttermeit, ahol nem sikerült sokat magamba tuszkolnom, de végül is mindegy. Sokat fürödtünk a tengerben, és le sem lehetett vakarni egymást magunkról. Nagyon jó érzés volt végre egyedül lenni, és tudni, Jake csak az enyém. És senki másé!
Már bőven a második héten tartottunk, amikor ismét fürdeni támadt kedvünk, pont az utolsó előtti napot töltöttük a mi kis álomheteinkből. Még előtte voltunk, amikor Jake elkezdett befelé hátrálni a vízbe, és kérlelte, hogy mennyek én is.
Nagyon rosszul éreztem magam, és hányingerem is volt. Szédültem, és homályosan láttam. A fejemhez kaptam. -Ah!-nyögtem. Ez szörnyű! Fel akartam állni, de imbolyogni kezdtem, és majdnem visszaestem, de mivel Jake időben érkezett, elkapott.
-Héé!-mondta elhaló hangon. -Rosszul vagy?! Kicsim.......! -az utolsó szavakat már nem értettem. Elsötétült minden.

Arra ébredtem, hogy az ágyon fekszem és Jake aggodalmasan locsol egy kis hideg vízzel, hogy felébredjek végre. Kábán szóltam magamhoz.
-Mi történt?-szinte suttogtam.
-Elájultál... Jobban érzed magad?! Mi volt a baj?-szólt aggódó hangon.
-Hát...szédültem meg... rosszul voltam. De lehet csak a kimerültség miatt....-dadogtam.
-Nem... szerintem nem. Nem vagyok orvos, de ennek más áll a hátterében!-cáfolta meg amit mondok. -Az lesz a legjobb, ha szépen hazamegyünk, és Carlisle megvizsgál!
-Ne! Hiszen még van egy napunk...! Ne tegyük tönkre ezzel...
-Nem! Akármit mondhatsz, indulunk haza! Carlisle majd megvizsgál, és kiderül, hogy mi a bajod! Én ezt még egyszer nem bírom ki! Tudod mennyire megijesztettél?!-ismét ellenkezett.
-Bocs. -nyögtem ki.
Sajnos nem lehetett lebeszélni semmiről sem, azonnal pakolni kellett. "Fájó" búcsút vettünk a mi kis "lakásunktól", és már indultunk is. Jake végig támogatott, még akkor is, amikor már nem igazán volt rá szükségem.... Hajthatatlan volt. Az út elég hosszú, és kitudja mikorra érünk majd haza... Én sem tudom mi lehet a bajom. Azelőtt ez soha nem fordult még elő....
-Jobban érzed magad?-kérdezte Jake miközben vezetett.
-Igen... Ne aggódj... és sajnálom!
-Mit?
-Hogy így kellett véget érjen...
-Soha ne sajnáld!-nevetett. -Nekem csak te vagy a fő, és semmi más!
Ez megnyugtat... Valamennyire.... Hát így ért véget az álomnászút.

/Szerk. megjegyzése/
Sziasztok! Bocs a rövidsége miatt, ha az lett.. köszi az előző kommenteket, bíztató dolgokat írtok! :) Nagyon köszönöm! Remélem ezentúl is ilyen sok lesz! Azért került fel ilyen hamar az új fejezet, mert jó esetben hétvégén kerül fel, de én nem bírtam várni addig. Remélem örültök neki, és kommiztok! 
Puszi! 
10 kommentet! :] Legalább! :)

2011. július 22., péntek

10.fejezet: A nagy nap

Most legyen több mint 10... 15 kommentet! :P :)
Mindenki a saját felelősségére olvassa végig (bár semmi durva nincs benne!)


/Nessi Cullen/

Reggel hamar felébredtem, nem is kellett Alice ébresszen, mivel magamtól is felébredtem. Annyira izgatott voltam. Az éjjel nem aludtam szinte semmit. Esme rám is szólt, hogy aludnom kellene, mert hogy fogok így kinézni, álmos menyasszonyként? De én csak kinevettem. Cseppet sem voltam fáradt, sem álmos, csak azt a percet vártam, hogy végre kimondhassam az igen-t. Már semmi sem tarthatott vissza. Még hálóingbe mászkáltam, amikor kopogtak az ajtón. Alice szó nélkül besétált, és felakasztotta a ruhát, és a kellékeket is lepakolta. Hihetetlen, hogy már hajnali 6 órakor ezen rágódik.
-Szép jó reggelt! Kialudtad magad?
-Nem éppen... de menni fog!
-Rendben...
Aztán észrevette, hogy remegek az idegességtől.
-Nyugi! Csak egy igen-t kell kinyögnöd! -nyugtatott meg. Ez egy cseppet sem segített.
-Igen, tudom... de ilyenkor azért izgul az ember...
-Ügyes leszel!
Aztán leugrott a nappaliba, és Rose váltotta fel Alice-t. Leült mellém az ágyra, és beszélgetni kezdtünk.
-És, izgulsz már?
-Nagyon! Azt viszont nem tudom, hogy Jake hol van... meg azt sem, hogy tegnap hol voltak...
-Ne is törődj vele! Csak utoljára jól becsajoznak, és ennyi.
Csúnyán néztem rá. Tényleg ezt tették volna?
-Nyugi! Jake biztos nem tette ezt... -nevette el magát.
-Ja... persze.
Hirtelen komolyra fordította a szót.
-Gondolom... most meglesz az első együttlétetek... nem tudom Bella mennyire világosított fel a dologról... már ha ez lesz az első. -egészítette ki.
-Igen... De ezt nem kell elmagyaráznod! Már Alice, apu, Esme, és anyu is megtette. Nem lesz baj...
-Csak, tudnod kell, ha esetleg teherbe esel, az nem baj. Hiszen te is így születtél... neked legalább lehet gyereked... -szomorodott el a végére.
-Ugyan Rosalie! Ez még nem a világvége! Hiszen, itt vagyunk neked mi, és Emmet.
-Mindegy! Ezt neked szeretném adni!-a háta mögül elővett egy dobozkát, amiben a harisnyakötő volt.
-Köszönöm Rosalie! -mosolyodtam el, és átöleltem.
-Oké! Most egyedül hagylak, kicsit készülj fel. Mondjuk, még van idő.
-Rendben!-mosolyogtam ismét.
Azzal Rose ki is ment. Én felálltam az ágyról, és odasétáltam a felakasztott ruhához, amit röpke 4 óra múlva viselnem kell. Egy védőruha is volt rajta, amit már épp cipzároztam volna ki, ha nem láttam volna meg Jake-t a tükörben. Gyorsan megfordultam, és észrevettem, hogy megint az erkélyen keresztül mászott be.
-Te meg mit keresel itt?-nevettem el magam.
-Csak látni akartalak még egyszer, mielőtt örök fogadalmat fogadok neked.-mosolygott.
-De nem szabadna! Ha Alice meglát kitekeri a nyakad!
-Nyugi! Nem láttam semmit a ruhából! Tényleg, és miért is nincs még rajtad?
-Reggel 6-kor még nem fogok abba flangálni! És rajtad miért nincs még?
-"Reggel 6-kor még nem fogok abba flangálni!" -ismételte szavaim. Elnevettem magam, és a nyakába ugrottam. De szó szerint. Ő adott egy puha csókot, és én teljesen ráakaszkodtam.
-Tényleg! És hogy telt az éjszakád?
-Egészen rázós volt....-dicsekedett.
-Ezt meg hogy érted te szemét!?-vágtam oda a szavakat viccesen, és kiszabadultam kezeiből.
-Tudod, kicsit csajoztunk, piáltunk, meg buliztunk... ahogy ez ilyenkor szokás...-válaszolt szinte nevetve, mert egy akkorát grimaszoltam rá, hogy majdnem...
Megfordultam, és durcásan elkezdtem pakolni valamit az ágyon. Ő hátulról átfogott, és felemelt. Majd megpörgetett.
-Csak vicceltem édesem!-nevette el magát.
-Á! Szóval, nem igaz amit mondtál?!-tett le. Én persze mélyen a szemébe néztem, hogy ne tudjon hazudni.
-Nem... -mélyebben néztem a szemébe.-Illetve az egyik fele... -sunyított.
-Egyébként nekem is volt lánybúcsúm!-vágtam vissza.
-Tényleg?-csodálkozott. -És milyen volt?-vonta fel a szemöldökét. Szerintem azt hitte, hogy voltak fiúk is, meg ilyenek...
-Csak egy jót dumáltunk Alice-ékkel. Semmi egyéb. Nyugi!-ráztam meg, mert egészen elmerengett.
-Akkor megnyugodtam, azt hiszem....
-Aha... szóval én ne féltékenykedjek rátok, de neked szabad rám?! Mikor semmi rosszat nem csináltam!-próbáltam szembe szállni vele.
-Én sem csajoztam! Csak páran a falkából... mint például George. Csak kicsit segítettem neki.... Ebbe még nincs semmi rossz!
-Jó, tegyük fel, hogy elhiszem... mi a jutalmam?-vicceltem el.
-Miután vége lesz a "bulinak" este, elrabollak...
-Mi, de mégis hova?
-Azt majd időben megtudod! Titok!
-Utálom a meglepetéseket! Talán, nászútra viszel?-találgattam.
-Talán.
-Csak tartanánk már ott!
Megragadta a kezem és magához húzott. Még egy csókot nyomott a számra, majd elkezdett hátrálni az erkélyem felé.
-Mennem kell. Tudod, 10 órakor fontos dolgom lesz.
-Szia!-integettem neki, és ő egy röpke mosoly kíséretében kiugrott az erkélyen. Majd rá pár másodpercre Alice jött be az ajtón.
-Te jó ég Nessi! Mi ez a kutyaszag?!-húzta fel az orrát.
-Őőő. Semmi.-válaszoltam zavartan.
-Ugye Jacob nem járt itt?!
-Nem....-próbáltam elhallgatni.
-Oké...
-Mi az ott a kezedben?-kérdeztem meg. Pontosan tudtam, mit fog: fésű, hajcsavarók, hullámcsattok, csillámpor, hajlakk.
-Csak nem képzelted, hogy te fogod megcsinálni a hajad?
-És a sminkkészletet hol hagytad?-viccelődtem, de komolyan vette.
-Jó hogy mondod! De ezeket egyenlőre csak behordozom ide... csak 1-2 óra múlva kezdünk bele a nehezébe...

/1-2 óra elteltével/

És valóban két óra elteltével mindenhez hozzákezdtünk. Lezuhanyoztam, és hajat mostam.  Jasper, Emmett, és apu becipelt a szobámba egy hatalmas sminkasztal féleséget, amint egy óriási tükör volt, ami elsősorban az arcomat mutatta. A másik tükröm pedig az egész mivoltomat. Alice, Rose, Esme, és anyu pedig telepakolták mindennel azt a kis részt, ami arra szolgált, hogy rárakjanak mindenféle kozmetikai cuccot. Kaptam egy fehér köntöst, majd leültettek a tükör elé, és mind a négyen körülvettek. Azt se tudtam hova figyeljek. Először Rose és Esme vett kezelésbe, jobban mondva a hajamat. Kifésülték, de mivel nagyon dús volt, nehezen bírtak vele. Először két oldalra választották el, egyik oldalra többet, mint a másikra, majd lassan elkezdték felkontyolni. A kiálló kisebb szálakat pedig szépet ráhajlítgatták a kontyra. Ezt mint lefújták, csillámporral, és hajlakkal is. Azt hittem megfulladok. Nem is mertem kinyitni a szemem, míg kész nem lett a hajam. De amikor kinyitottam, nagyon nagy meglepetés fogadott, ugyanis olyan mesteri frizurát láttam, hogy leesett az állam. Sehol egy kiálló szál, sehol egy rosszul megcsavart tincs. Semmi. Persze nagyon tetszett is.
-Úristen, ez gyönyörű lett! Köszönöm!-hálálkodtam.
-De vigyázzatok, a ruhánál nehogy gond legyen a hajjal... nehogy beakadjon!-figyelmeztetett Rose. Ők nem maradtak már itt, Alice és Bella maradt csak velem, ők ugyanis már át voltak öltözve, és nagyon szépek is voltak.
-Na jó! Akkor, most jön a sminked... Mit gondolsz Bella, milyen színe legyen?-kérdezte Alice.
-Szerintem nagyon halvány legyen, és halvány rózsaszín....A szemét meg kihúzhatnád.
-Jó ötlet....
Így is lett. Alice nagyon figyelt, hogy természetes maradjak, alapozót nem kent rám, ugyanis az nagyon feltűnő lett volna a fehér bőrömön, de egy kis púder azért ment rá. A szemem fekete, és halvány fehér, illetve rózsaszín színkavalkádban úszott. Szép lett, de mégis szolid. Tetszett. Ez volt való nekem, habár soha nem sminkeltem magam. Még fülbevalót is kaptam, egy kicsi, nem lógós ezüst fülbevalót.
  A nyakamban nem lógott semmi, habár szívesen felhúztam volna azt, amit Jake-től kaptam születésnapomra, még tavaly. Viszont a Cullen ékszerem fel kellett húznom. Az én kis karkötőmet.
Ezzel letudtuk a szépítés dolgot, habár nem gondoltam, hogy valaha is így fogok kinézni. Bella is elhagyta a szobámat így csak Alice maradt.
-Mi van, mindenkit elküldtél?
-Majd megnézik a ruhád amikor a többiek! Nagy cucc!
-Ennyire rossz lesz?...
-Nem... pont ez a lényeg!
A ruhát is hamar rám tuszkoltuk, az abroncs fölé. Alig mertem belenézni a tükörbe. De amikor kinyitottam a szemem, azt hittem álmodok.
-Hát ez álomszép! Tényleg én volnék?-kérdeztem Alice-től. Közben forogtam a tükör előtt.
-Persze hogy te vagy! De ne forogj ennyit, mert nem tudom megigazítani! -szólt rám.
-Na jó! Én elmegyek átöltözni, te meg maradj mozdulatlan, vagy legalább vigyázz a ruhádra. -szólalt meg újra.
-Úgy lesz! Menny csak!
Már közel a 8-at ütötte az óra. Már eléggé közeledtünk a 10 órához. Egyre idegesebb lettem. Közelebb léptem a tükörhöz, és rájöttem, hogy ez a kifestett, és csodaszép nő nem én vagyok, hanem csak egy másik énem. Amint vége van az esküvőnek, lebontom a hajam, és úgy fogok járkálni. Ezen elnevettem magam. De aztán észrevettem Damen-t a tükörbe. Rémülten fordultam meg, és a ruha is repült velem. Olyan volt mintha pörögtem volna egyet.
-Damen!-szóltam meglepetten. -Te hogy kerülsz ide?
-Mondtam hogy még nem búcsúzom....-ezután egészen alaposan végigmért, amiből zavarba jöttem. Még nem volt rajtam a nagy sarkú cipőm, de talán jobb is volt. Ő pedig ott állt, a szokásos fekete ingébe, és nadrágjába, a kedvenc ruhadarabjaiba. -Gyönyörű vagy!-nyögte ki végül.
-Köszönöm.-mondtam zavartan.
-Tudod, még most sem hiszem el.... ilyen nincs! Egy vámpír nem mehet hozzá egy vérfarkashoz!
-De mégis van! És... miért jöttél egyáltalán?-semmi kedvem nem volt veszekedni.
Ekkor elkapott, és már csak azt vettem észre, hogy nem a szobában, hanem az erdőben beszélgetünk.
-Úristen Damen! Azonnal vigyél vissza!-mezítlábasan egészen megszúrták a lábam a fadarabok. Kicsit felnyögtem.
-Csak nyugodtan akartam veled beszélgetni!
-És ehhez a szoba nem elég jó?!-förmedtem rá.
-Nessi! Én többet adhatok neked! Normális életet, és...-itt félbeszakítottam.
-Kérlek! Ezt fejezd be! Tudom mit akarok, és nem tudsz befolyásolni! Most pedig vigyél vissza!
Láttam hogy nem mozdul, sem válaszol, és elindultam magam. A nagy fehér ruhámba. Remek! Mire ő megállított, úgy, hogy keze a derekamat fogta. Én visszafordultam felé, és egész közel voltunk egymáshoz.
-Azt mondtad, nem akarod megakadályozni az esküvőm. Most kérlek, vigyél vissza...-suttogtam neki.
-Én most már végleg búcsúzom.
-Ezt... hogy érted?
-Őt választottad Nessi! Ezzel örökre elvágtad magad tőlem.
-De, még barátok sem lehetünk?
-Talán... egyszer. Ha visszajövök majd. De egy ideig, sajnos nem tudok rád nézni... ha már....-dadogott. -Az övé leszel!-ezzel elengedte a derekam.
Tudom, hogy hiba volt ott lenni vele, de az, hogy talán soha többé nem látom, nagyon elszomorított.
-Még... meg sem köszöntem, hogy segítettél apámnak. Szóval...Kösz!-hirtelen csak ennyit bírtam kinyögni. Egy ideig csak néztünk egymás szemébe, aztán hirtelen elkapott, és megölelt. Én is öleltem őt. Szorosan. Miután elengedett, kicsit elérzékenyültem.
-Megígértem magamnak, hogy ma nem fogok sírni!-törölgettem a szemem a kezemmel.
-Várj csak! Segítek...-ujjával a szemem alatt törölgette a néhány lefolyt könnycseppet. Szerencsére a sminkemnek nem lett baja.
-Na gyere!-szólt ismét, és ismét eltűntünk. Vissza a szobába. Letett, majd újból megölelt. Alice várt minket a szobába. Egészen elcsodálkoztak.
-Szia!-köszönt el végül.
Én nem mondtam semmit. Csak néztem, ahogy ismét eltűnik.
-Ez meg mi volt?! És hol voltál egyáltalán! Már majdnem fél 9!-mordult rám Alice.
-Semmi. És bocs...
-Még jó, hogy nem szóltam senkinek, hogy nem vagy itt!-magyarázta el.
-Na tessék, itt van a cipőd! Vedd fel, lassan indulnunk kell! -aztán elém rakta a cipőt, és belebújtam. Először kicsit kényelmetlen volt, de aztán már nem.
-Na hadd nézzelek!
Alice körbement körülöttem, és nagyon kritikus szemmel nézett.
-Igen, jó munkát végeztem!-dicsekedett.
Aztán kézen fogott, és kinyitotta az ajtót. Levezetett a lépcsőig, és onnan egyedül mentem le. Nehéz volt, mivel a nagy ruha miatt nem láttam hova lépek, és ilyen cipőbe... hát. De sikerült. Mosolyogva mentem le, és mindenki elámult. Pedig én igazán nem  éreztem magam egy világ szépe lánynak.
-Csodás vagy!-dicsért meg apu, és úgy a többiek.
De sajnos nem nekik kell tetszek, hanem Jacob-nak.
Kicsit elhúztuk az időt, és máris fél 10 volt. Fél óra elég volt, hogy odaérjünk a ceremóniára, és az se lett volna baj ha késünk. Nem a BMW-mel, hanem apu Volvo-jával mentünk, illetve én, apu és anyu. Egyedül elfoglaltam a hátsó ülésrészt. Anyu mindig ámulattal nézett rám, egész végig, és apu is a visszapillantón keresztül. Én meg csak mosolyogtam.

Mikor felcsendült az a jellegzetes esküvői zene, az, amikor a menyasszonyt bevezetik, egészen nagyot dobbant a szívem. Apuba karolva, de elindultunk. Kinn volt megrendezve, és minden virágba volt borítva. Egyszóval gyönyörű volt. Alice mindent tökéletesen megcsinált. Elámultam rajta.
Csak mentünk, és amikor Jake meglátott, egészen kikerekedtek a szemei. Szájáról leolvastam egy olyasmit hogy: "Wáów". Ezen kicsit elmosolyodtam, de ugyanakkor feszült voltam, hogy mi jön most. Életem legfontosabb eseménye. Lassan, de odaértünk az oltárhoz. Alice messziről sugárzott lila ruhájában, ami tökéletesen állt neki, és dicsekvő pillantást vetett rám.
 Amikor apu átengedett Jake mellé, csak néztünk egymás szemébe, Ő meg Én. Nagy csodálat volt a szemébe, és csak úgy csillogtak. Nagyon csinos volt a szmokingjába, (öltönyébe).
-Álomszép vagy!-súgta ide.
Megint csak mosolyogtam.
Aztán Emilyék, és a fiúk felé pillantottam, és nagyon csinosak voltak mind.
A jegyző belekezdett. Röviden, és tömören elmondta amit ilyenkor szokás, és nagyon szépen és hangsúlyosan csinálta. Minden szavára pontosan figyeltem, és átéreztem őket. Jake is. Majd következett a fogadalom.
-Renesmee Carlie Cullen! Fogadod-e örök társadnak, és párodnak Jacob Black-et, amíg a halál el nem választ, betegségben, bánatban, örömben....[..]?
-Igen, fogadom.
Jake-nek is feltette ugyanezt a kérdést, és ő is válaszolt.
-Igen, fogadom.
Ezután pedig jöttek a gyűrűk. Először én, majd Jake húztuk fel a gyűrűt egymás ujjára. Közben pedig mélyen egymás szemébe néztünk. Nagyon szép volt. Ezután pedig már csak a vége közeledett a ceremóniának.
-Megcsókolhatod a menyasszonyt!
Jake elkapta a derekam, magához húzva ajka lecsapott az enyémre, és nagyon szenvedélyesen megcsókoltuk egymást. Mindenki tapsolni, és örvendezni kezdett, ami csak inspirált minket. Ezután pedig csak vigyorogtunk egymásra. Bár gyorsan elmúlt, de nagyon meghitt volt, és talán ennél boldogabb nem voltam még az életemben. A jegyző közöttünk ment, kétoldalt felkarolt minket, és kivezetett minket. Mikor kiértünk, megköszöntük neki, hogy összeadott minket. Ezután gratulált, és elköszönt. Visszament.
Jake annyira mosolygott, hogy én sem tudtam megállni. Nyakába tettem kezeim, és újból lecsaptam ajkaira. Ő belemosolygott a csókba, majd elengedtem.
A többiek közeledtek felénk, gratuláltak. Mindenki. Még olyanok is, akikről fogalmam sem voltak hogy kik. Vámpírok voltak, ismerősök még kis koromból, de már nem nagyon emlékeztem rájuk. És persze Jake "kis" családja is. Nagyon kedvesek voltak.

Alice egy nagyon nagy szórakozóhely félét vett ki, csak a mai nap kedvéért. Gyönyörűen fel volt díszítve, nem volt csicsás, de nagyon szép volt. Inkább a vörös, és a fehér színek domináltak, gyertyatartókkal, fehér és piros, rózsákkal, vörös szalagokkal az oszlopok körül, és néhány fehér gyöngy szétszórva itt ott az asztalokon.
Jake bevezetett, és mögöttünk jöttek a többiek. Ő is elcsodálkozott a terem szépségén. Miután mindenki megtalálta a maga helyét, elindult a nyitózene, ami ezúttal más volt. A Haleluja című szám ment, egy különleges előadásban. Amint elkezdődött a szám, Jake a kezemet megfogva bevezetett a terem közepébe, és a tánc pozíciót felvéve lépkedni kezdtünk. Nagyon is ütemre. Jake nem lépett a lábamra sem. Olyan szép volt ez így, mint egy álom. Csak ringatóztunk a zenére. Csak mi ketten.
-A feleséged lettem.-szóltam suttogva neki, de ugyanakkor mosolyogtam is.
-Örökre, Nessi!-súgta vissza.
Aztán tovább táncoltunk. A szám vége felé már tapssal kísértek minket, és a végén pedig ismét csókolóztunk. Végre egészen az enyémnek éreztem Őt. Ha ennyit kellett szenvednünk azért, hogy ideáig eljussunk, hát nem bánom.
Nagy huhogással és tapssal megtapsoltak, és örvendeztek nekünk. Elnevettük magunkat, és fejünk összekoccant.
Egész este 22:00-ig megállás nélkül táncoltunk illetve, majdnem megállás nélkül. Emmett egyfolytában kattogtatott a fényképezőgéppel, úgyhogy sok képünk lesz. Ettünk is, meg ittunk is bőven. Kivéve akik nem. Ugye.. vért mégsem szolgálhatunk fel. A vámpírok tartották távolságot a farkasokkal, és fordítva.... amit nem csodáltam. Esetleg a családom egyik másik tagja beszélgetett a falkával. Néhányan ezután a falkából eltűntek. Jake szerint őrködni mentek. Így beszélték meg....
Mindenki táncolt, még a vámpírok is. Én is mindenkivel táncoltam, amikor Jake hirtelen felkapott, és karjaiban tartott. Kiszaladt velem, és beültetett egy fekete kocsiba. Ő ült mellém.
-Hova viszel?!-csodálkoztam.
-Majd megtudod!
Emmett vezetett. Tudhattam volna, hogy benne van! Jake szorosan átölelt a hátsóülésen, és magához szorított.  Néhány puszit is ejtett felém. Az út elég hosszú volt... sőt. Hosszabb a hosszabbnál. De megérte. Mikor Emmett megállt, és először Jake, majd én szálltam ki némi segítséggel. Emmett leengedte az ablakot, és kikiáltott.: -Jake! Csak ügyesen!...de vigyázz rá!
-Meglesz! Kösz, Emmett!
Azzal el is hajtott. Jake megint felkapott, karjaiba vitt be abba az apartman féleségbe, ahova érkeztünk. Meleg levegő járt, és nem fáztam. A cipőmet is lekaptam a lábamról, egész kellemes volt. Az abroncs sem volt már rajtam, így minden könnyebben ment. Jake csak vitt, amíg egy folyosó végén el nem értünk egy szobaajtóig. Az ajtót ügyesen kinyitotta, és oldalról belépett velem a szobába. Majd letett. Megfogtam a ruhám, és odasiettem az asztalhoz, ahol egy levél volt. Jake is odasétált az asztalhoz, és kinyitottam a levelet.
"Mr, és Mrs Black!
Fogadjátok sok szeretettel ezt a lakosztályt, minden a tietek, azt csináltok, amit akartok. Pontosan 14 napra a tietek, azaz 2 hétre. 
Sok Boldogságot még egyszer."
Ekkor Jake-re néztem. -Te tudtad?
-Talán... -sunnyogott.
-Jaj! Te...!-mosolyogtam.
Már nem volt rajta a zakó, sem a nyakkendő, csak a sima nadrág, aminek az alját feltűrte, és az inge is ki volt gombolva. Aztán észrevettem, hogy van egy erkély féleség, ami nincs magason, és lépcsőn le lehet menni valahova. Kiszaladtam rá. Amikor megpillantottam a tájat, el sem hittem. Egy tengerpartot láttam, sok vízzel, és homokkal.
-Ez gyönyörű!-csodálkoztam.
-Nálad nem szebb!-szólalt meg egyszer csak a hátam mögül, egészen megijedtem. Hátulról átfogott, és megölelt.
Én gyorsan kiszabadultam karjaiból, és lerohantam a lépcsőn. A meleg homok hirtelen a lábam alatt termett, és máris éreztem a tenger illatát. Meg a hullámok morajlását. Felhúztam a nagy fehér ruhámat, hogy amennyire  tud, ne érjen le a földre. De hiába. Még én is ráléptem futás közben. Futottam előre felé. Hajam már nem volt rég kontyba, hanem ki volt engedve, és hullámos volt. Csak úgy repült a szélben. Jake utánam futott. Nevetgéltünk. Amikor már nem bírtam tovább a futást, megálltam, és Jake hátulról elkapott. Felemelt a földről, és megpörgetett. Amikor letett, újra megölelt. Elkezdtem befelé futni a tengerbe. Még csak pár centi még volt a víz, de Jake megint elkapott, és szemtől szembe felkapott, és ismét megpörgetett. Én kitártam a karom, és olyan volt mintha szállnék. Majd mikor letett. Egész közel hozzá, szorosan átkaroltuk egymást és megcsókoltam. A ruhám alja már vizes volt. Ekkor elkezdtem befelé húzni a tenger felé, és ő jött is. A hullámok nagyon melegek voltak, és gyengéden simogatták a bőröm. Egyre beljebb kerültünk. Jake szorosan fogott, és amikor már eléggé beértünk, az egész ruhám, mint egy fehér takaró, lebegett a vízen. Jake ekkor elkapta a derekam, és szenvedélyesen megcsókolt.
Ekkor vettem észre, hogy csak a Telihold és a Holdfény világítsa be a tengert. A fény táncot járt a tengeren. Később elkezdtük fröcskölni egymást, és még a vízbe is megpörgetett egyszer kétszer. a hajam alja is csupa víz lett.
Aztán rászántuk magunkat, hogy kijöjjünk a vízből, kézen fogva mentünk ki, és a ruhám csurom víz volt. Mégis olyan romantikus volt, hogy az már a legszebb álmaim is meghaladta. Jake ment elöl, és felmentünk a lépcsőn, be a szobába. Ekkor az ágy mellett megálltunk. Ő elkezdte simogatni az arcom, és a karom.
-Szóval, ez volt a terved?-kérdeztem mosolyogva. -A nászéjszakán leszeded rólam a ruhát?
Nem válaszolt, csak elnevette magát.
-Szeretlek...-mondta, és fejünk összekoccant.
-Szeretlek... és szeretni akarlak egész életemben.-reagáltam.
Ő erre lassan, de eltalált a számig, és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Félig kigombolt ingét elkezdtem teljesen kigombolni, majd a mellkasát, és a mellét kezdtem el simogatni. Csak úgy áramlott belőle a forróság. Felkapott a földről, és odavitt az ágyhoz. Lerakott. Közben végig csókolóztunk. Beljebb rakott le az ágyon, hogy neki is jusson hely, ő volt felül. Levettem róla az inget, amely lehullott a padlóra. Ő még szenvedélyesebben kezdett csókolni. Hatalmas teste felettem volt, és ő a nyakamnál csókolgatott.... majd fordítottam a helyzeten. Én kerültem fölülre, és ő alulra. Elmosolyodtunk. Hátul elkezdte kifűzni a ruhát. Keze szorgosan dolgozott.
[..................................................]

A többit mindenki képzelje oda! Rábízom a fantáziátokra : ] Én is ezt teszem... 




/Szerk. Megjegyzése/


Hát ez is eljött:) Remélem pontos voltam, és bocsi a hosszúságáért...:) Remélem sokan kommenteltek... jöhet rossz is meg jó is! :D Aki eddig nem szólt hozzá, az is tegye meg most! Légyszíves! Remélem mindenki a saját felelősségére olvasta végig, habár semmi durvát nem írtam szerintem. 
Puszilok mindenkit! <3
Ally.

2011. július 19., kedd

9. fejezet. "Ha a sors fejbevág, te rúgd bokán!"

10 kommit! (:


/Nessi Cullen/

Még arra sem volt időm, hogy visszamenjek Jake-hez, egyből hozzánk vettem az irányt. Hamar hazaértem, mert a gázt padlóig nyomtam. Amint beléptem, mindenki rémülten figyelt. Tudtam, mindenki tudja mi a helyzet. Hiszen apu elmagyarázta nekik a dolgot, mielőtt a segítségemre sietett. Anyu egyből odarohant hozzám. Kezemet megszorította, és kétségbeesve szólt hozzám. Sírni akart, de nem tudott. Nemlétező könnyeivel küszködött.
-Edward hol van?! Ugye nincs baja?!
-Anyu... én... Apu elment Volterrába!
Azonnal karjaiba kapott, és megölelt. Én már homályosan láttam, mivel szemem tele lett könnyel.
-De hát miért?-kérdezte Esme.
-Azt mondta beszél Aro-val. Meg akarja győzni, hogy a Volturi adjon második lehetőséget!
Alice a szája elé emelte két kezét, hogy elrejtse száját, mely tátva maradt a félelemtől.
-Nyugalom! Biztos épen és egészségesen hazaér! Végül is, mi lehet a legrosszabb? -tette fel a költői kérdést Emmet.
-Emmet!-szólt rá Rose.
-Edward vissza kell érjen még a jövőhét vége előtt! -jelentette ki Rose.
-Miből gondolod, hogy nem toppan be azonnal?-ráncolta a homlokát Carlisle.
-Bármikor visszajöhet!
-Ugye visszajön?-fordultam Carlisle-hoz.
-Reméljük.-sóhajtott, de hangja nyugodt volt.
Még sokáig tudtuk volna taglalni a dolgot, de én nekem semmi kedvem nem volt a dologhoz. Már a gondolattól is rosszul voltam. Ezért felszaladtam a szobámba.

Fel-le járkáltam, idegesen, és nem értettem, vagyis, nem fogtam fel még mindig, hogy mi történik körülöttem. Jövő szombaton férjhez megyek -ami most ebben  az esetben háttérbe szorul-, és apu pedig a legnagyobb ellenségeimmel "beszélget"...
-Te jó Isten!-túrtam a hajamba, már az egész tiszta kócos volt, de nem érdekelt. Aztán egyszer csak Jake jelent meg az erkélyemnél, ami persze nyitva volt. Nagyon feldúlt voltam.
-Egyszer az életben nem tudnád az ajtót használni?!-kiabáltam rá.
-Mi?! Most akkor, el akarsz küldeni?!
Megint járkálni kezdtem. Kezemet a fejemre raktam, és úgy mentem, fel s' alá. Ő gyorsan odalépett hozzám, kezemet leszorította a derekam mellé, és idegesen hozzám szólt.
-Valami baj van?
Nagyot sóhajtottam.
-Hát...
-Ha Damen csinált valamit én esküszöm hogy megölöm!-szólt idegesen.
-Jake a Volturi Damen után küldte Jane-t! A tavaly csak azzal a feltétellel engedtek el, ha... többé rá se nézek Damen-re! Most pedig rajtakaptak, hogy beszéltem vele!-kicsit lehiggadtam a sorok után, de nagyon nagy csodálkozással tekintett rám. -Apu elment helyettem, hogy beszéljen a Volturival... de nem hiszem hogy sikert fog elérni... Jacob! Úgy félek!-borultam a nyakába.
Ő szorosan magához ölelt, és szerintem fogalma sem volt arról, hogy hogyan nyugtasson meg.
-De... az nem lehet! Hiszen... Ez nem igaz! -idegeskedett. -Már megint amiatt a kis vérszopó miatt van bajunk! Elegem van! Hát már ezekben a napokban sem lehet boldog, és nyugodt az ember?-háborodott fel.
-Nézd Jake.... ha... ha...-dadogtam, mert képtelen voltam kimondani. -Ha apu nem ér vissza idő előtt, akkor talán... jobb lesz, ha elhalasszuk az esküvőt... -szemem feltelt könnyel, arca láttán. Olyan fájdalommal nézett rám, mint eddig ritkán. Láttam, hogy szemében neki is könnycsepp gyűlik, de visszatartsa. Félrenézett, és a szája szélét rágta. Még egyszer rám nézett, aztán megfordult, és mielőtt szólhattam volna, eltűnt. Kiugrott az erkélyről.
Keservesen el kezdtem sírni. Térdre estem a földre, és összehúzódtam. Úgy sírtam. Később még az ajtót is bezártam. Nem akartam senkit látni, csak egyedül lenni. Csak sírtam....

Már éjfél is elmúlt talán... Alice meg a többiek rengetegszer próbáltak bekéretőzni hozzám, de én elutasítottam őket. Kicsit sikerült összeszedtem magam, kifújtam az orrom, de a könnyeket nem töröltem le az arcomról. Ha follyanak. Aztán megint elkezdtem sírni, de észrevettem, hogy valaki áll az erkélyemen. Lassan emeltem fel a fejem, és egy fekete farmergatyás lábat láttam meg. Még feljebb néztem, és Damen sugárzó arcát pillantottam meg. Lassan lehajolt, majd leguggolt mellém, és kézen fogva felállított. Kezével letörölte könnyeim az arcomról, és én meglepetten figyeltem, hogy mit keres itt egyáltalán.
-Hogy kerülsz ide?-suttogtam, de minden szavamat tisztán hallotta.
-Már nem kell félned!-súgta a fülembe. -Minden rendben van. Edward mindjárt betoppan hozzád.
-Vagyis, sikerült meggyőznötök Aro-t?!-még magam sem hittem el, amit mondok.
-Igen.... -súgta vissza.
-De hát hogy?
-Az nem fontos! Lényeg, hogy nem fognak többet zaklatni!
Hálából megöleltem. Még mindig sírtam, de már szinte az öröm miatt.
-Nekem mennem kell... de nem búcsúzom. Még... -egy puszit nyomott a homlokomra. Mielőtt vissza kérdezhettem volna, már kopogtak az ajtón, és Damen-t már sehol sem találtam.
Nagyot szipogtam. -Tessék!
Apu lépett be rajta. Én gyorsan odarohantam hozzá, és megöleltem, annyira amennyire csak tudtam, és megint  csak sírni kezdtem.
-Nyugodj meg kincsem! Nincs semmi baj! Már itt vagyok!-szólt nyugtató hangján, és ő is megölelt.
-De, ugye nincs semmi bajod? Nem bántottak?!
-Nem, persze hogy nem. -mosolyodott el.
-Hogy... hogy sikerült meggyőzni Aro-t?-kíváncsiskodtam.
-Az nem fontos!-ismételte Damen szavait. Akármi is volt az, nem érdekelt, ha végre békén hagynak minket.
-Úgy örülök hogy itt vagy!-öleltem meg még egyszer. Ő is nyomott egy puszit a fejem búbjára.

Tudom, hogy késő van, de már teljesen lenyugodtam, és fel szeretném hívni Jake-t. De mégsem volt hozzá merszem. Inkább írtam egy röpke SmS-t, hogy jöjjön. Már hajnali 5-öt ütött az óra. Nem tudtam, jön-e, vagy  nem. Én vártam. Már lassan 45 perce, amikor végre betoppant. Nos, ezúttal az ajtón.
-Így jó lesz?-mosolygott, és egyértelműen, az ajtóra célzott. Erre rajtam is kitört a nevetés, és felugrottam az ágyról.
Odaszaladtam hozzá, és szorosan megöleltem. Ő egy puszit nyomott az arcomra.
-Utálok veszekedni!-jelentettem ki.
-Láttam Edward visszajött. -mosolygott. -Ez remek! És sikerült, amit akart?
-Igen. Sikerült meggyőznie Aro-t, bár nem tudom hogyan, de sikerült.
-Ez remek! Akkor már nincs mitől tartanunk az esküvőn! Mert ugye lesz?!
-Igen, lesz! -karom még mindig a nyakába lógott, és megcsókoltuk egymást.
Később leültünk az ágyra.
-Te, tényleg komolyan gondoltad, hogy halasszuk el az esküvőt?-csodálkozott.
-Igen. Tudod, apu nélkül semmikép sem tudtam volna megtenni.... Ő... olyan nekem, mintha nem is az apám lenne, hanem a legjobb barátom....-valltam be neki.
Lassan bólogatott.
-Alice rám szólt felfelé menet, hogy szóljak neked, hogy majd 10 órakor indultok ruhapróbára.-nevette el magát, mert egy nagyot grimaszoltam. -De én nem mehetek-sóhajtotta.
-Majd úgyis meglátod milyen lesz!-győzködtem. Erre forgatta a szemeit.

/Már az üzletben/

-Alice! Ezek mind csodaszépek!- szinte tátva maradt a szám, hogy milyen messze elhozott engem, és a legdrágább menyasszonyi ruha kölcsönzőbe. Még csak a küszöbön álltam, de tudtam, ha Alice nem lenne, én ide az életben soha el nem találtam volna. És még jó, hogy itt van! -Egyáltalán honnan tudtad, hogy ez az üzlet itt van?
-Már elég régóta benne vagyok a dologban-mosolyodott el. -Egyébként az én ruhám is innen volt....
Beljebb mentünk, én leragadtam a cipőknél, és ledöbbentem, hogy mekkora sarkuk van. Általában csak Rose-t szoktam ilyenekbe látni, és azok fele ennyire szépek. Megálltam előttük, és elcsodálkoztam szépségükön. De azért imádkoztam is, hogy Alice ne kényszerítse rám ezeket, mert én maradni akartam a torna cipőnél. Elvégre, ha fehéret húzok, az is alkalomhoz illő.
-Szép cipők igaz?-jött ide Alice. -Majd választunk neked egyet! Minden rám van bízva.
-Te most viccelsz?! Én ilyenbe lépni se tudok!
-Majd megtanulod! Vita nincs!
-Oké!-gondoltam magamban. Ebbe azért még nem halok bele.
Aztán tovább mentünk, a kisebb koktélruhák felé. Alice már mindenkinek választott egyet a családból, kivéve engem. Alice szerint ne vegyem le a ruhám a nászéjszaka előtt, mert az rosszat jelent.
Végül eljutottunk a menyasszonyi ruhákhoz, ahol egy fiatal nő próbált egy meseszép ruhát. Még megvártuk, ameddig ő, és a kísérője valamint az eladó végez, és nekünk nyújt segítséget. Természetesen ez így is történt. Az eladónő odajött hozzánk, és megkérdezte hogy: "Miben segíthetek"
 Alice rögtön mondta, hogy már régebben itt járt, és egy ruhát nézett nekem, amit most fel is szeretnénk próbálni. Persze rögtön emlékezett Alcie látogatására, és odavezetett minket a ruhához. Amint megmutatta, elállt a lélegzetem. A ruha még szebb volt, mint amilyennek valaha is elképzeltem. Alice érzéke a ruhákhoz nagyon jó, és ezt nagyon imádtam benne, bár soha nem engedtem neki, hogy engem öltöztessen. A mai napig.
-Ez gyönyörű!
-Igen, nekem is mindig leesik az állam, amikor meglátom!-reagált Alice.
-Egyszerű, de mégis tökéletes.-egészített ki minket az eladónő. -Azért az ára is megvan. Biztos ezt akarják?
-Igen! -vágta rá Alice. -Az én kishúgom lesz a legszebb menyasszony az egész földön!
-Akkor legyen szíves hölgyem, felpróbálni, és ha nem jó, akkor magára igazítom.
-Ezt ön tervezte, és varrta?-csodálkoztam.
-Igen. -mosolyodott el. -Szép lett, nem igaz?
-Gyönyörű.-nem győztem dicsérni a ruhát. Eddig nem nagyon izgatott az esküvőnek ennek a része, de ez is kezd megtetszeni. Hiszen egyszer lesz menyasszony az ember.
Odaadta a ruhát, majd egy óriási fülkébe léptem be. Az eladónő is bejött, és segített fölvenni a ruhát. Majd amikor készen voltunk, akkor kijött, és magamra hagyott benn. Lassan nyitottam ki a szemem, és belenéztem a tükörbe. A ruha mesésen festett, valami csodálatos érzés volt hordani. Már most imádtam, és tudtam, hogy Alice nem csak kölcsönözni akarja, hanem megvenni is. Eddig anyu, Rose, Esme, és Alice ruháját is láttam, de ehhez foghatót még nem.
-Na mi lesz már?! Kijössz?!-türelmetlenkedett Alice.
Erőt vettem magamon, és kiléptem az ajtón. Alice tátott szájjal figyelt, majd elégedett arcot vágott. Valószínűleg tudta, hogy ilyen gyönyörűen fog állni rajtam.
-A méret az nagyjából jó lesz, csak fölül egy kicsit beveszek rajta, mert felül kicsit lötyög, és ez akkor szép, amikor szoros. -magyarázta  az eladó.
-Rendben. Akkor mérje le.
Ezzel ment el úgy kb. 10 perc. Aztán  le kellett vegyem.
Később tovább mentünk, a fejdíszekhez, fátylakhoz, és ékszerekhez.
-Van valami elképzelésük?-kérdezte meg.
-Nem szeretnénk semmiféle koronát, elég csak egy sima hajdísz, ami fogja a fátylat. Semmi csicsás dolog...-válaszolt helyettem Alice.
-Jól van. Akkor ezek közül lehetne választani. -mutatott különböző fátylakat. Volt olyan, amihez hozzá lehetett csatolni, és olyat is, amihez már volt hajdísz is. Alice helyettem is választott, persze, megkérdezte előtte hogy tetszik-e.
-A gyűrűk már megvannak, gondolom. -kérdezte az eladónő.
-Őő... igen.-odanyújtottam a kezem, és megmutattam az ezüst gyűrűt.
-Nagyon szép! A ruhához menni fog! Akkor rendben. Cipőt szeretnének?-tette fel az utolsó kérdést.
Azzal odamentünk a polchoz. Alice rámutatott egy fehér cipőre, amelynek az orrán egy kő csillogott. Nagyon elegáns volt.
-Ez lenne!
-Akkor félreteszem.
-Jól van! Akkor 07. 23-án jövünk érte, kora reggel. Kérem foglalja le őket.
-Megvenni kívánják őket, vagy csak kölcsönözni?
Alice rám pillantott, aztán már válaszolt is.
-Megvenni.

/Már otthon/

-Na, hogy ment?-kíváncsiskodott Jake.
-Remekül!-mosolyogtam.
-Ennek örülök!
-Jake! Holnap te jössz!
-Klassz!-forgatta meg a szemeit.
-Nem is olyan szőrnyű!
Másnap Jake is ugyanúgy elment, és én is mehettem vele, csak mert én láthattam az ő ruháját. Gyönyörű szmokingot választottunk neki, ami megy hozzá. Nagyon jól áll neki. Már alig várom, hogy a többiek is lássák.     Jacob is egyre jobban érzi ennek a dolognak a súlyát.

 A napok csak úgy rohantak. Már a második hétben voltunk, Alice lefoglalta a termet, ahol lesz az esküvő utáni parti, és azt a helyet, ahol kimondjuk a boldogító igen-t. Remélem minden a tervek szerint halad majd. Egy biztos, már csak napjaim vannak hátra...

/A szobámban péntek este (07.22.)/

Jake és én az ágyon feküdtünk, és beszélgettünk, addig a percig, ameddig Embry, és Quil meg nem jelent a szobámban. Egyszer csak ott voltak.
-Gyere Jake! Ha megengeded Nessi, elraboljuk a vőlegényt.-mosolygott Embry.
-Legénybúcsú, tudod?-nevetett Quil.
-Remek! És hova viszitek?-kíváncsiskodtam.
-Nyugi! Jobb ha nem tudod!
Aztán elrángatták mellőlem Jake-t, és kiugrottak az ablakon. Egy kicsit nyugtalan voltam, hogy ott milyen lehet egy legénybúcsú... hát biztos nem olyan, mint a vámpíroknál. Inkább bele sem gondoltam.
Egy kicsit egyedül voltam a szobámba, aztán Rose és Alice jött be, majd elráncigáltak egy másik szobába, ahol már rengeteg rágcsálni való, és innivaló, (többek között vér) várt engem.
-Tudom, tudom! Nem olyan, mint egy leánybúcsú, de a semminél azért jobb! Elvégre, ez az utolsó éjszakád szabad nőként!-mentegetőzött Rose.
-Semmi gond! Elég ha ti itt vagytok velem... elvégre ez az utolsó éjszakám...
Egész éjjel fenn voltunk, Rose, Alice, Bella, Esme, és én. A többiek pedig vadászni voltak. Végig dumáltunk, és szórakoztunk egymással. Visszaemlékeztünk a régi időkre, amikor még kicsi voltam, felidéztük az emlékeket, és ha jól láttam, ha tudtunk volna sírni, -rajtam kívül- mind sírtunk volna. Hogy az ő pici lányuk felnőtt, és férjhez megy....

Néhány kép az esküvő apró részleteiről ;] Jó nézegetést!:
Nessi menyasszonyi ruhája

Jake szmokingja

Nessi menyasszonyi cipője

Nessi menyasszonyi csokra

Eljegyzési gyűrű


Gyűrűk

Nessi haja


/Szerk .megjegyzése/
Sziasztok! a képeket nézzétek meg, én így képzelem el. :) Remélem tetszett a fejezet! Köszi az előző 11 kommit, most is legalább annyit! Puszi!
Kövi friss: 07.23-a Szombat.!
Puszi <3

2011. július 11., hétfő

8.fejezet: Hívatlan vendég.

10 kommi, és jön a kövi! :)

/Nessi Cullen/

Az éjjel nem aludtunk sokat. Sem én, sem Jake. Fáradtan keltem fel, de muszáj volt, mert nem bírtam aludni. Gyorsan felültem, és sikerült Jake-et is felvernem félálmából. Álmosan kapott oda  a szeméhez. Megdörzsölte, és kinyitotta a szemét. 
-Bocsi, aludj nyugodtan!-suttogtam neki, és lehajoltam fölé. 
-Nem, te miért kelsz fel? 
-Nem tudok aludni. 
-Izgatott vagy?-mosolygott.
-Egyre inkább!-mosolyogtam én is. Fölé hajoltam, de csók helyett csak még inkább beszélgettünk. Kicsit ráfeküdtem a mellére, és élvezte a dolgot. Így beszélgettünk.
-És, milyen ruhád lesz...?
-Számít az?
-Neked kell lenni a legszebb királylánynak a földön!-sandított oda egy féloldalas mosolyt, amitől máris olvadtam.
-Aha... neked meg a legszebb királyfinak.-nevettem el magam a dolgon.
Aztán kicsit elmerengtem.
-Hé! Minden rendben?
-Ő..-nyújtottam el. -Igen...
-Damen aggaszt?-tökéletesen rátapintott a lényegre.
-Tulajdonképpen igen. De mit is tehetnék...?
-Ne gondolj rá!
Felültem melléről. És  néztem előrefelé. Közben éreztem, ő is megmozdul mellettem, és felül.
-Szerinted visszament Volterrába...?
-Ch...- cettegett. -Isten se tudja!
Erre felálltam mellőle, kitakaróztam, és kimentem az erkélyre. A reggeli hűvös megcsapta az arcomat, és végigfutott az egész testemen. Meztelen lábaimon, és karjaimon. Mezítláb álltam kinn, félig kócosan, de boldog voltam. Ilyet már rég csináltam, és jól esett. Jake nem sokkal később mögöttem termett. Hátulról átkarolt, és a fülembe lehelt. Most meleg járta az testem.
-Mit akarsz tenni?-kérdezte végül.
-Megkeresem.-válaszoltam.
-Mi?-vonta fel a szemöldökét. -Na azt már nem!
-Jake! Tudom... haragudnom kéne rá... de nem megy. Tisztáznom kell a dolgokat. Még a jövőhét vége előtt!
-Nagyon szépen kérlek, hagyd békén, és ne keresd őt!
-Akkor... foglalj le valamivel...!-persze csak azért mondtam mindezt, hogy témát váltsunk. Később még bepróbálkozom az ötletemmel nála.
 Ő erre felkapott a földről, meztelen lábam fellibbent, majd karjaiba vitt be az ágyba. Visszafektetett, és még a karjaiba megcsókolt. Keze egyre lejjebb tévedt, egész a hasamig. Gyengéden felhúzta a pólómat, és a hasamat simogatta. [...]
Az utóbbi időben egyre közelebb engedem magamhoz.

Később felöltöztünk, és megnéztük lenn a nappaliban mi a helyzet. Alice és Jasper, valamint Apu és Anyu volt otthon. Amint leértünk a lépcsőn, megkérdeztem, csak megszokásból:
-Carlisle és Esme?
-Elmentek...-jött a válasz aputól.
Aztán kézen fogtam Jake-et, és odahúztam a kanapéhoz, ahol Alice és Jasper szorgosan rakosgatta ki a meghívókat. Alice négyet hozott, mivel nem tudott dönteni. De mindegyiket megcsináltatta, a nevünkkel, és az idézett szöveggel együtt...
-Alice! Ez most ...mi akar lenni?-kérdeztem meg egyből, és letelepedtem mellé.
-Oké! Most, segíts kiválasztani a legszebbet!
Egyből morfondírozni kezdtem, melyik lenne a legalkalmasabb rá. Mindegyik csicsás volt, és aligha tetszetős. Mégis megragadt egyen a tekintetem. Egy arany és barackszínű lapon. Egyszerűbb volt, mint a másik három, és még jól is mutatott. A szöveg nagyon tetszett rajta, melyet kedvencemtől idéztek, Hemingway-től.:
 "Nem tudod mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket, 
Tanuld meg hát felfedni a rosszat, S, őrizd meg a boldog perceket!"
                                                                             (Hemingway)
-Ez nagyon szép!-suttogtam, miközben megérintettem az egyszerű meghívót.
-Tessék?-kérdezte Alice.
Kikerültem merengésemből, és választ adtam.
-Ez nagyon szép! Én ezt szeretném!-ránéztem Jake-re, és ő bólogatott.
-Szerintem is nagyon szép, és eseményhez méltó!
Alice-re is rápillantottam.
-Végül is, én is erre gondoltam! Akkor... másoltatok belőle... úgy körülbelül 200 db-ot!
Az utolsó számra kikerekedtek a szemeim. De nem csak nekem, hanem Jake-nek is.
-Hogy mi? 200-at?! Alice!
-Mi a baj?-kérdezte nagy szemekkel. Azt hitte beválik.
Ő felállt mellőlem, és a pult mögé araszolt.
-Erről nem volt szó! 200 embert nem is ismerek!
-Te nem, de én igen!
-Alice! Kérlek... nem húzhatnánk lejjebb azt a számot?-könyörögtem.
-Mennyivel?
-Mondjuk... 100-al?
-Az túl sok! Inkább legyen 50... -még ebbe is alig akart beleegyezni.
Nagyot sóhajtottam. Végül is nem számít, hogy mennyien leszünk, a lényeg hogy Jeke-é legyek. És senki másé a földön.
-Ja! Majd elfelejtettem!-csattant fel. -Holnap ruhapróbára megyünk!
-Tessék?!
-Már kiválasztottam mindenkinek... de Jake-el később megyek el... Nem szabad, hogy meglássa a ruhád!
-Ez most csak valami vicc ugye? Nem korai az még?
-Nem.. épp hogy késő van...!
-Van választásom?
-Nincs!-vágta oda keményen.
Apu és Jasper a háttérben halkan nevettek. Jake és én, az áldozatok,  pedig behúztuk fülünket, farkunkat.
-Háhá! Nagyon vicces!-grimaszoltam nekik.
Végül odamentem Jake-hez, kezemet az övébe kulcsoltam, és kifelé indultunk el.
-Majd jövünk!-intettem hátra.
-De ne maradjatok sokáig!-kiáltott vissza Alice.
-Mi lehet az már megint?-kérdeztem magamban.
Kinn Jake is elnevette magát. Bevetettük magunkat a kocsiba. Csakugyan Jake vezetett.
-Hát már bocs, de a "nővéred" nem semmi!
-És akkor még nem is ismerted meg igazán... -fogtam meg a fejem.-Kitudja milyen esküvőt rittyent nekünk oda. Úgy hogy észre se veszed!
-Legalább csini leszel! Alice-nek nagyon jó érzéke van a ruhákhoz!
Mind ketten tudtuk, mi jön majd az esküvő után.... végre megtörténik majd az a dolog.... Mindig hevesebben ver a szívem, ha erre gondolok.
Jake már indított is. Lefelé a La Push-ba, azon gondolkodtam, hogy hogyan tálaljam neki az ötletemet meignt, Damen-ről. Mert fogalmam sem volt róla. Nem tudom megelőzni, hogy ne boruljon ki. Sehogy se.

Emily már egy rakat sütivel várt minket. Nagyon ünnepies hangulatban voltak.
-Jaj de jó, hogy jöttök!-kiáltott ki Seth.
-Em! Itt jön az ifjúpár!-kiáltott be Embry.
-Ez most már mindig így lesz?-fordultam oda Jake-hez.
-Csak 2 hét. Kibírod... a kedvemért!-válaszolt Jake, és megint úgy nézett rám, hogy majdnem bedőltem neki...
Amikor beléptünk a házba, ugyancsak sütemény fogadott, ahogy tegnap Emily ígérte. A bejelentés örömére. Kicsit ettünk, aztán beszélgetni kezdtünk.
-Ugye mi is kivehetjük a részünket az esküvőből?-kérdezte Seth.
-Milyen értelemben? -kérdezte Jake.
-Kicsit őrködünk.. hiszen kell a biztonság! Főleg egy ilyen eseményen...
-De akkor lemaradtok mindenről!-szólt közbe Emily.
-Az lehet, de nem akarom kihagyni, hogy szmokingba őrködjek.-nevette el magát Quil.
-Igazatok lehet, de... áh...! Ezt még megbeszéljük!-mondta Jake.
Én szinte egész végig hallgattam amit beszélgettek. Régi sztorikat még az ősi esküvőkről, meg mindenféle történeteket. Nagyon jól hangzottak, és Jake folyton az én arcomat figyelte, hogy milyen következtetést vonok le az egészből. Talán el akarják venni mindenfélével a kedvem a házasságtól. Lehet régen sikerült volna, de most már töretlen a magabiztosságom.
Ezután Jake a szobájába terelt engem. Becsukta maga mögött az ajtót.
-Na, nem ijedtél meg?
-Ugyan mitől?
-A házasságtól... meg az ilyen régi történetektől...?
-Nem. Tudom mit akarok...!-erre nagyon elmosolyodott.
Közelebb jött pár lépést. Látszólag jó kedve volt, így gondoltam megpróbálom előhozni Damen-t...
-Jake... tudom, hogy nem fogsz örülni neki, de én meg szeretném keresni Damen-t!
-Nessi, azt hittem megbeszéltük! Nem mész!
-De... Damen sosem bántana! És engem megnyugtatna ha tisztáznám vele a dolgokat! De mond, mi aggaszt ennyire? Mitől félsz?
-Attól, hogy elcsavarja a fejed!-mondta ki habozás nélkül. -Hogy megint megcsókol, és talán magával is visz!
-Hogy feltételezhetsz ilyet rólam?-kérdeztem meg merev hangon. -Soha nem csalnálak meg vele! SOHA!
Szemem majdnem megtelt könnyel, de visszatartottam őket. Ebben már volt gyakorlatom bőven.
-Talán, nem bízol bennem?-kérdeztem meg.
-Benned bízok a világon a legjobban!-jött közelebb, és már nem volt köztünk egy lépés távolság.
-Akkor engedd, hogy beszéljek vele! Kérlek!
Grimaszolt egyet, aztán lassan elkezdett bólogatni. Én kitértem előle, és elindultam az ajtó felé. Pontosan tudta, hova megyek, vagy legalább mit fogok tenni. Nem jött utánam. Elviharoztam a konyha mellett, és se szó se beszéd eltűntem kinn, a kocsimmal együtt.
Egészen egy bekötőútig mentem, ahol leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból. Nem tudom miért, de biztos voltam benne, hogy Damen nem ment vissza Volterrába. Előkaptam a telefonom, és hívtam.
-Háló?
-Damen! Beszélnünk kell!
-Mond hol, és mikor!
-Most, és itt a bekötőút szélén vagyok... majd egy kicsit beljebb leszek.
-Rendben. Megyek.
Azzal lerakta. Én pedig elindultam befelé az erdőbe. Bár már nem volt mitől tartanom, egészen olyan érzésem volt, mintha követne valaki. Ezeket a gondolatokat viszont hamar el kellett hessegessem a fejemből. Hamarosan megérkezett Damen is. Hátulról megfogta a vállam, és egészen megijedtem. Hamar felé fordultam.
-Sajnálom, ha megijesztettelek! -szólalt meg, de szinte nevetett.
-Nagyon vicces!
-Mitől ijedtél meg ennyire?
-Csak olyan volt mintha...Mindegy! -hagytam abba.
-Tényleg, és hogy hogy felhívtál? Azt hittem látni sem akarsz!?-vette el magát.
-Ha ennyire komolytalan vagy, el is mehetek...-válaszoltam, és kikerülve próbáltam elmenni. Ő persze egyből megállított engem.
-Bocs! Akkor mond...
Kicsit lenéztem a földre, aztán belekezdtem.
-Tudni szeretném, hogy komolyan gondoltad-e azt, amit mondtál...?
-Hát persze hogy nem! Nem mondom, hogy örülök neki... de nem tehetek mást. El kell fogadnom... -mosolygott. -Tudod hogy szól a mondás..: Ha igazán szereted, elengeded, és ha ő is viszont szeret, vissza jön hozzád.
Nagyon meglepődtem rajta. De ugyanakkor meg is könnyebbültem.
-És, akkor mit keresel még mindig itt?
-Hát, tudod, kedvem támadt egy kicsit lógni...
-Aha.. oké. Akkor el is megyek... Nem zavarlak!-mondtam, de csak azért, mert tisztáztam a dolgokat, és ez minden amit akartam.
-Hé! Ha már itt vagy beszélgessünk egy kicsit!
-Miről akarsz beszélni?
-Például, arról, hogy mi kényszerít rá, hogy hozzámenj Jacob-hoz? Mert, az is biztos, hogy nem magadtól teszed.
-Senki sem kényszerít rá...
-De nem is te akartad...
-Hát, nem. De, mostanra már elég más a véleményem.
-Aha, persze... Jó!-emelte fel a kezeit.-Nekem mindegy! Végül is, a te életed...
-Igen, az enyém.
Erre közelebb jött. Már nem volt köztünk egy lépés távolság sem. Felnéztem rá, és ő is mélyen a szemembe.
-De, ha mégis úgy döntenél, hogy másra vágysz, engem megtalálsz!
Meg akart csókolni, de én a kezemet a szája elé tettem, és elhúzódtam tőle.
-Ezért nem akartam veled találkozni!-jelentettem ki.
-Muszáj volt megpróbálnom!
És ekkor, hirtelen egy fekete csuklyás nő jelent meg, szőke haja, és tűzpiros szeme csak úgy világított. Egészen felénk tartott. Messziről nem, de közelebbről már megismertem. Jane volt az. Én gyorsan Damen-re néztem.
-Ez a te műved?!-förmedtem rá.
-Nem, nem dehogy!
Jane közelebb jött, majd megállt előttünk.
-Üdvözletem, ifjú barátom!-szólalt meg bársonyos hangon. Majd Damen-re nézett. Szemeiből méreg áramlott, és egészen ijesztő volt. -Aro küldött.
-Apám? Mégis miért? -kérdezte meg Damen.
-Gondolod, hogy annyiban hagyjuk, hogy elszöksz otthonról? Miközben épp Renesmee-t gyilkolják meg?
-Tessék? Apám, utánam küldött?
-Igen. És nem örül, egy cseppet sem, hogy még mindig Renesmee társaságában tartózkodsz!
-Renesmee erről nem tehet! Én vagyok a hibás! Én kerestem fel!
-Én nem hiszem...-húzódott el a szája. -Hiszen, most is ő hívott ide!
-Mióta vagy a városba?
Csak rémülten figyeltem a kis párbeszédet, és közben tudatosult bennem minden.
-Már ez a harmadik napja.
-Tehát tényleg itt voltál végig...-ismerte be Damen.
-A Volturi nem ad második lehetőséget, Renesmee! Aro kéri, hogy vigyelek Volterrába...
-Nem! Nem engedem!-szólalt meg Damen. -Inkább, büntessetek engem, de ne őt!-védett meg.
-Na azt már nem! Megyek...-mondtam ellentmondóan.
Aztán hirtelen apu jelent meg a hátunk mögött.
-Jane...-szólt. -Én felmegyek Volterrába, és beszélek Aro-val... Ha megengeded.
-Nincs ellenvetésem. De nálunk sokat jelent a törvény... ezt jobb ha tudod!
-Igen...
Jane megfordult, és elindult. Apu utána. Még egy pár lépést vissza jött felém.
-Menny haza, és szólj a többieknek, hogy ne aggódjanak! Minden rendben lesz!
-De apu...!
-Nem, kincsem! ...-vett egy mély levegőt, és eltűnt a bokrok közt. Damen-el, és Jane-el együtt. Magamra maradtam. Mi lesz, ha apunak nem sikerül meggyőznie a Volturi-t? Az nem lehet hogy...
Ész vesztve rohantam a kocsim felé, és néhány kiálló botban meg botlottam. Térdre estem, de az utam folytattam. Közben viharfelhők gyűltek az égen...

/Szerk. megjegyzése./
Sziasztok!  Bocs, a fejli rövidsége miatt! Először is, szeretném megköszönni, az előző 14 kommentelőt, még kimondani is sok! Nagyon köszönöm! És légyszi, most se fogjátok vissza magatokat, mert számítok rátok! Még ezenkívül egy fejezet, és jön az esküvő beígért 23.-ára! Puszi! Ally.

2011. július 6., szerda

Legyél részese e nagy eseménynek!

Te is meg vagy hívva erre a különleges eseményre! Meghívást kaptál! Ugye itt leszel? De olvasd csak!:
(Katt rá nagyobb méretért!)
Figyeld a blogot a megadott időpontban, és te sem maradsz le az esküvőről! 
Ugye itt leszel? Írd meg kommentbe ha igen! 
Ez alatt olvasható az új (7. fejezet)!

7.fejezet: Egy rég nem látott "barát"... barát?

10 kommentet! : )


/Nessi Cullen/

Lassan ébredeztem, nagyon kába voltam. A fejem is fájt, de a nyakam még jobban. Az egész el volt zsibbadva. Végül kinyitottam a szemem. Jacob-ot láttam meg, amint engem figyel az ágyam szélén. Felnyögtem, és a kezemet is lassan megmozdítottam. A fejemhez emeltem, és Jake egyből utána kapott.
-Mi történt?-kérdeztem. Még nem volt tiszta a kép. Kicsit feljebb csusszantam a párnán, így már szemtől szembe voltam Jake-el.
-Hát, az egyik vérszívó kicsit megcsapolt....-próbált mosolyogni. -De szerencsére...
-Szerencsére mi?-kérdeztem keményebb hangon.
-Nem haltál bele...-nyökögött.
Nagyot sóhajtott.
-És... te mire emlékszel?-kérdezte meg.
-Hát, csak arra, hogy egy kéz hátulról megragad. Az érintése hideg, és azután már sötét volt. Aztán... éles fájdalmat éreztem a nyakamnál. De, mielőtt.. ismét sötét lett volna...-nyeltem egyet.-Valaki megjelent, de, te nem lehettél...-csóváltam meg a fejem.  A végére elhalkultam.
Nagyon nagyot sóhajtott.
-Nem... -fogta meg a fejét - tényleg nem én voltam az.
-Akkor ki?-ráncoltam a homlokom.
-Damen. -nyögte ki. De szó szerint.
Szavai mint villámcsapás, úgy értek.
-Mi?! Damen, itt van?
-Igen... épp tegnap óta. Jobban mondva, ő mentett meg. -húzta el a száját.
-Várj, tényleg itt van?-kívül hűvös maradtam, de belül már mosolyogtam. Nagyon örültem, hogy visszajött, és hogy ismét láthatom. Hiszen nem telt úgy el nap, hogy ne gondoltam volna rá.
-Igen...
-És, akkor most hol van?
-Elment. Nem akarta, hogy lásd.
Ez csalódást okozott.
-Miért? -kérdeztem vissza egyből.
-Azt mondta, csak akkor keresd, ha beszélni szeretnél vele. Még holnapig a városba lesz.
Kicsit lelombozott. Szóval, örült hogy látott, de viszlát világ, vissza Volterrába. Nem is érdekli, hogy mi van velem... de ez egyébként jellemző.
-Oké.-roskadtam vissza az ágyba.
-És -simogatta meg az arcom. -Hogy vagy?
-Még... -vettem egy levegőt. -Fáj a fejem, és a seb...-tapintottam meg a gézlapot. -De már sokkal jobban.
-Igen, már a színed is jobb! Ne félj!
-Ugye, senkinek sem esett baja?!
-Nem. Mindenki jól van... rajtad kívül.
-És, most már minden rendben van, ugye? Nem kell többé félnem, hogy valaki megtámad. -vetettem fel halkan, mert féltem, hogy mégsem így van.
-Igen, nyugodj meg! Senki sem élte túl azok közül... már teljes a nyugalmunk!-csókolta meg  a kezem.
-Vagyis, most már koncentrálhatunk egy dologra.-mosolyodtam el.
Jacob szeme felcsillant.
-Az esküvőre!-egészítettem ki az előző mondatom.
Boldogság tükröződött az arcán.

/1 napra rá. délelőtt./

Már egészen jól voltam, egy nap fekvés után. Fel tudtam  kelni, és járkálni egy kicsit. Jake rendíthetetlenül mellettem volt mindig, és segített mindenben.
-Oké, azt hiszem a járás már megy egyedül is!-nevettem el magam. Jake hátulról fogta a derekam, én pedig egyensúlyoztam. Először megszédültem, és visszaestem a karjaiba, de azután már sikerült egyensúlyoznom.
-Biztos? Nem szédülsz?-húzta fel a szemöldökét.
-Igen. Elengedhetsz!-villantottam egy mosolyt rá, és lassan elengedett. Én pedig tettem egy lépést előre.
Bár már lábadoztam, azért a nyakamon volt még a gézlap, ami takarta a heget, melyre már nagyon kíváncsi voltam. Carlisle tegnap kicsit beszélgetett velem, meg persze megvizsgált újból, és sajnos belátta, a nyom örökre megmarad a nyakamon.
-Jake... téged, nem fog zavarni az a nyom a nyakamon?-kérdeztem meg sunnyogva, és lassan felé fordultam.
-Nem. Habár nem örülök neki, de nem zavar.
-Oké...-bólogattam. Ez biztató.
Nem sokkal ezelőtt Rose és Esme jött nekem segíteni felöltözni, amire tulajdonképpen semmi szükségem nem volt, ők azért boldogan segédkeztek nekem. Ezúttal egy fehér pólóba bújtam bele, mely ujjatlan volt, két vastag pánt tartotta meg a vállamon. És egy farmert is felvettem. Hajam laza lófarokba fogtam, hogy ne zavarja a nyakam.
-Tervezed, hogy felhívod Damen-t?-kérdezte meg krákogva.
-Igen, megfordult a fejemben.
-És mikor?
-Ő... hát ha lesz időm.
-Ha akarod egyedül hagylak.
-Szerintem ehhez egy telefonbeszélgetés nem elég.
-Személyesen akarsz vele találkozni?-csodálkozott.
-Igen. Jó lenne.
Egy nagyon csúnyát grimaszolt.
-Oké. Akkor, én most itt hagylak.... -vette fel a pulóverét az ágyról a kézébe.
-Jake! Ne csináld ezt!-gyorsabban akartam lépni, és egyenesen orra buktam volna, ha nem kap el. A karjaiba estem.
-Nyugalom!-suttogta. -Nem haragszom!-állított fel. -Csak itt hagylak, hogy minél előbb túl ess a dolgon.
-Milyen dolgon?
-El kell mondanod Damen-nek, hogy hozzám jössz!
-Igen, ez nehéz lesz...
El akart engedni, és menni.
-Hé! Ugye este még látlak?!
-Ha hívsz...
Azzal el is ment. Sóvárogva néztem utána. Még jobban tetszett, mint a megismerkedésünkkor. Már lassan 2 éve annak, hogy először találkoztunk.
Ezután lassan elbotorkáltam az ágyig. Carlisle szerint azért vagyok ilyen rosszul, mert a méreg lassan tisztul ki a szervezetemből. Az ágyamról felkaptam a telefonom, és lassan leültem az ágyra. Már hívtam is Damen-t. Egyből felvette. Látszott rajta, hogy várta a hívást.
-Nessi?!
-Damen?!- jó volt hallani a hangját de nagyon. -Ide tudnál jönni?
-Persze. 5 percen belül ott leszek!
Azzal letette.
Már 3 percre rá itt volt. az erkélyen keresztül jött, mint általában. Régen.
-Szia! -köszöntünk egyszerre. Amikor megláttam, megállt bennem az ütő. Annyira jó volt újra látni. A szívem óriásit dobbant. Közelebb jött, mert föl akartam állni, de egyből megakadályozta.
-Ne! Maradj ülve!...
Megfogta a kezem, és visszaültetett. Átfogta a vállam. Nagyon hamar zavarba jöttem. Kicsit odébb ültem tőle.
-Szóval visszajöttél. Miért?-kérdezősködtem.
-A  Volturi-nak közvetlen van, illetve most már csak volt, egy csatornája a klánhoz. Innen tudtam, hogy mire készülnek...
-És..?
-Gondoltad ölbetett kezekkel fogom nézni, hogy hidegvérrel megölnek?-emelte fel a hangját.
-De, ha most nem hívlak, akkor nem is jössz el?!
-Eljöttem volna, hogy elbúcsúzzak.
-Máris elmész?
-Muszáj. Azért, örülök, hogy még egyszer láthattalak.
-Csak ezért jöttél? Mert féltél, hogy meghalok?
Kicsit elengedett merev tartásából.
-Ahh! Téged nem tudlak becsapni, és nem is akarlak! -nézett a fal felé. -Amúgy is visszajöttem volna. Mert, már nem bírtam sokáig...
-Damen... valamit tudnod kell...-kezdtem de félbeszakított.
-Nem! Most csak válaszolj egy kérdésemre.... -mélyen a szemembe nézett. -A csók, mielőtt elmentem... az azért volt, mert elmentem, és féltél hogy nem lesz rá alkalmad, vagy azért volt mert, szeretsz?
-Én csak... áh! Nem tudom mi ütött belém! Az csak... véletlen volt... én.. nem... -nyökögtem. Így még a kutya se hitte volna el, hogy igazat mondok. Pedig igazat mondtam!
-Jól van! Tegyük fel, hogy így volt... akkor békén hagylak! De.. ha nem, akkor...!
-Ezt most ne feszegessük. Elvégre, szó nélkül ott hagytál, nem?
-De... és ott szúrtam el az egészet! -állt fel, és beleütött egyet a falba. Pont mint Jake még annak idején. De az ő ütésére nem repedt meg a fal. Viszont én megijedtem.
-Valamit tudnod kell!
-Mi az?
Kicsit haboztam, aztán kimondtam.
-Jacob-hoz megyek feleségül!
Szemei összeszűkültek, és rám meredt. Nem értettem, mi ezen olyan "felfoghatatlan".
-Ezt most mond még egyszer!
-Hozzámegyek Jake-hez!
Közelebb jött, és szorosan megfogta a két karomat. Szinte felemelt az ágyról. Szemtől szembe voltunk.  Szorítása fájt, és megrémisztett.
-Ezt nem teheted meg! Nem mehetsz hozzá! Érted?! Soha!
Azzal ledobott az ágyra. Kicsit rosszul érkeztem, de sikerült fájdalommentesen földet érnem.
-Mindent meg fogok tenni, hogy megakadályozzam az esküvőt! Mindent!
-Most menny el! Hiba volt felhívjalak...
Hirtelen, mintha magához tért volna, megrázta a fejét, és felém fordult. Én már torkig voltam a kedélyváltozásaival.
-Kérlek, Nessi! Bocsáss meg...! Én csak... -sóhajtott. -Sokkolt a hír! Ennyi!
-Nem érdekel! Akkor is menny el! Most nem akarlak látni... !
Megfordult, és már az erkélyen állt, amikor még visszanézett. Nem tudtam, komolyan gondolta-e amit mond, vagy csak a méreg mondatta vele. Ahogy azt sem, hogy visszamegy-e vagy sem Volterrába. Teljesen meglepett a reakciója... sőt halálra rémített. Lassan a telefonom után nyúltam, de észrevettem, hogy a kezem remeg az idegességtől. Jacob-ot akartam felhívni, de aztán mégsem tettem. Magamban előbb meg kellett emésszem a dolgot. Talán jobban is végződhetett volna, ha nem hagyom magam megint.
Végül úgy döntöttem, felhívom Jacob-ot. Szükségem lesz rá éjjel. Hogy megnyugodjak, és hogy velem legyen.
-Szia kicsim! Mond!
-Kérlek gyere!
-Megyek!
Ennyit mondott csupán, és rá 10 percre már kopogtak is az ajtómon. Jacob jött be rajta.
-Szia! Valami baj van?-lihegett. Nagyon sietett.
-Mondhatjuk úgy is...!
-Mit csinált az a vérszopó?!
-Hát, elmondtam neki, hogy hozzád megyek, és teljesen kiborult... így még soha nem láttam...
-Hozzád nyúlt?!-idegeskedett.
-Nem.. vagyis nem tudom...
-Ha bántott, én esküszöm...!
-Jake!-szóltam rá mielőtt felrobban.- Azt mondta mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza az esküvőt.
-Mi? Ezt mondta neked?
-Igen.. de mi ugye nem hagyjuk?
Leült mellém.
-Nem. -mosolygott végül.
-És itt az ideje, hogy lépjünk... mert hát, az ígéret, szép szó...
Fogtam meg a gyűrűt.

/Később a nappaliban felállva/

-Szeretnénk bejelenteni, hogy 2011. július 23-án -kezdte Jake, és én folytattam.-Jake és én, -majd együtt mondtuk ki- Összeházasodunk!
Mindenki gratulált, ismét, és apu megint elbeszélgetett Jake-el. Minden klappolt. Én biztos voltam a dolgomban. 2 hét, és már nem menyasszony, hanem feleség leszek, Jake oldalán. És ebbe már senki sem szólhat bele!
-Atya ég Nessi! Miért csak most szóltok?! -riadozott Alice. -Így nem lesz idő semmire! Már most el kell kezdenem a szervezést...meg mindent!
-Ja igen, Alice! Ha nagyon szépen megkérünk, rendeznéd te?-sunnyogtam.
-Hát persze! De..! Körülbelül 1 hónappal az esküvő előtt ki szokták küldeni a meghívókat! És mi meg csak 2 héttel előtte küldjük ki?!
-Alice!-kezdtem megint. Már előre látom, hogy sok baj lesz ebből. -Nem kellenek vendégek! Elég a szűk családi kör!-már szólni akart, de félbeszakítottam. -Ha meg meghívod őket, akkor aki akar, és ráér, az úgyis eljön majd!
-De 2 hét?! Az semmire sem elég!
-Ugyan Alice..! Megcsinálod!
Kicsit még sertepertéltünk otthon, majd Alice és Jasper elment. Alice visszaszólt az ajtóból még.:
-Elmentünk megrendelni, és csináltatni a meghívókat! Majd jövünk!
Ezt nem hiszem el! Már elkezdte?!
Jake hirtelen kézen ragadt, és felhúzott az emeletre. A fájós nyakammal felbotorkáltunk az emeletre. Majd hátrahuppantunk az ágyon, kézen fogva. Egymásra néztünk.
-Ezzel megvolnánk.-mosolyogtam.
-Igen! Már csak az én családom van hátra!-mosolygott Jake.
-Ma akarod, vagy holnap?-kérdeztem.
-Mennyünk ma! Azt hiszem most mindenki nálunk lebzsel.
-Oké!... De előtte még...-fölé hajoltam, és megcsókoltam.
El sem hiszem, hogy már csak 2 hét, és vége az eddigi életemnek. Elkezdődik helyette valami sokkal másabb, újabb, és szebb dolog, ami kitudja még mit tartogat. És én bátran állok elébe. Mert nem számít mi jön ezután.

/Szerk./

Köszi az előző 10 kommentet! El sem hiszem még mindig! Ide is bőven jöhet, mert sorsfordító fejezet lett azt hiszem! Remélem mindenki várja az esküvőt! Én nagyon! És tartogatok meglepetéseket! Aki eddig olvasott, most ne hagyja abba! Puszilok mindenkit!
10 kommi!
<3 + meglepi minny a főoldalon a fejezet fölött! :]