12.fejezet: Csalódások időszaka.

Még mielőtt lenyomtam volna a kilincset hogy be mennyünk, vettem egy nagy levegőt. Biztos Jake észrevette, mert rögtön rá is kérdezett hogy mitől félsz?, és szorosan odaállt mögém.
-Hát, apuék biztos sokat fognak kérdezni Charlieról, meg a térdemről.

-Nem, nem fognak, már megbeszéltem Edwardal.

-Hogy mi van?

-Elfelejtettem mondani, hogy benéztem hozzátok mialatt suliban voltál, és megbeszéltem mindent Edwardal?-sunnyogott.

-Nos igen, ezt a kis apróságot elfelejtetted megemlíteni.-vetettem a szemére, lassan.

Nem felelt, én meg lenyomtam a kilincset, és bementünk a nappaliba.

-Hali.-köszöntem.

-Sziasztok. Na milyen volt a suli? Másodszorra is él a kérdés.-mosolyodott el apa.

-Új vámpír érkezett, mégis mi baj lenne?-kérdeztem vissza, igazából ez volt a válaszom is.

-Tessék?-kérdezett anya.

-Damen.-válaszoltam, miközben a pult mögött töltöttem egy pohár vizet magamnak, Jake pedig a nappaliban maradt. Aztán lassan kortyolni kezdtem, de félrenyeltem, mert apa olyan választ adott, amire nem nagyon számítottam.

-Visszajött? 

Erre el kezdtem fulladozni.

-Hé-hé, Nessi, nehogy megfulladj nekem!-kiabált rám Jasper, és már Jake is indulni akart, de Jasper megelőzte, majd elkezdte veregetni a hátam. 

-Köszi, jól vagyok, de apa hogy értetted azt hogy vissza?

-Nem mondtad neki?-kérdezte Emmet, miközben Jakere nézett.

-Nem, eddig sikerült elkerülnöm a témát.-válaszolt Jake.
-Mégis mit?-értetlenkedtem, és előreléptem a pult mögül a nappaliba.

A hallgatása, kínos volt, és őszintén nagyot csalódtam Jakeben. Azt hittem őszinte velem, és többet nem hazudik, semmit. Igazából, nem hazudott, de a hallgatás is olyasmi dolog.

-Remek.-mondtam, aztán elkezdtem fölfelé menni az emeletre. Nem mondanám hogy futottam, csak gyorsabb tempóban mentem mint általában. Kicsit megsértődtem, és ez nem is véletlen volt. Miért hallgatott Jake? Miért nem mondta el nekem azt a dolgot, amiről nem szabad hogy tudjak? Hát ez az, nem szabad. De miért? Amint beértem a szobámba, ledobtam a kockás felsőmet az ágyra, így csak egy pántos póló volt rajtam, melynek fekete színe volt. Odasiettem az erkélyemhez, kinyitottam az ajtót, és kimentem. Jake pár másodpercre rá már mögöttem állt, és a kezeit a derekamra tette hátulról, szólni viszont nem mert, csak a sóhajtását halottam hátulról.
-Mit nem kéne tudnom?-fordultam felé, és közben lecsúszott a keze a derekamról. Nagyot sóhajtva, állt mellém, és támaszkodott a korlátra.
-Szóval, Damen 5 évvel ezelőtt, mint mondtam itt járt. Téged akart.
-Mi?
-El akart vinni a Volturihoz, nem tudni miért, de akkor nem sikerült neki. Már akkor is megvédtünk téged.-mosolyodott el, az utolsó mondat után.
-Úristen!-reagáltam.
-És, gondolod, hogy, most is ez a célja? Elvinni?-kérdeztem dadogva, felé fordulva.
-Megvan rá az esély igen.
-És, miért nem lehet nekem erről szólni?
-Mostanában túl sok veszély vesz körül, Leah, Irina, és most ez. Csak még jobban felzaklattalak volna.
Lassan bólogatni kezdtem, és gondolkodni is. Damen hazudott nekem, ez nagy csalódás számomra. Hogy lehet az, hogy ilyen könnyen hittem neki? Azt mondta, nem ismeri sem Jaket, és nem is találkozott vele, csak a nevét tudja. De miért? Most már értem miért nem akart arról beszélni, hogy mi okból jött ide. Jake reakciója a következő volt: megölelt. Erősen szorított magához, úgy hogy mozdulni is alig bírtam, de annyira azért volt erőm, hogy én is átöleljem őt. Észre sem vettem, de remegni kezdtem. Nagyon. Ez sajnos Jake figyelmét sem kerülhette el, és egyből megszólt:
-Hé-hé, Nessi, mi a baj? Miért remegsz?
Választ nem tudtam adni Jakenek, ugyanis elsötétült előttem minden. Pedig a szemem nyitva volt. A sötétet azután kis fehér foltok váltották fel, és szédülés. Jake meglepetten kérdezősködött, válasz azonban még mindig nem érkezett kérdéseire. Nem bírta tovább, felvett, és bevitt az erkélyről a szobámba, majd lerakott az ágyra. Ilyenkor tűntek el a fehér foltok, és a szédülés is.
-Minden oké?
-Most már.
-Na jó, akármit csinálsz is, én most leviszlek Carlislehoz.
-Nem, nem kell vinni, megyek magamtól.-válaszoltam neki, mikor már fel akart venni.
-De, előbb ezt húzd fel.-mondta, és odaadta a kockás felsőm.
-Oké.
Felkaptam magamra az inget, és mentem Jake után, mert én is tudni akartam rosszullétem okát. A lépcső előtt Jake megvárt, hogy együtt mennyünk le rajta, mielőtt megint leszédülnék. Lassan, de leértünk.
-Carlisle hol van?-kérdeztem meg aput, aki egyből válaszolt is nekem:
-A dolgozó szobájában. Miért?
-Az nem lényeges!-válaszoltam titokzatosan, és már futottam is Carlislehoz. Az ajtaja előtt megálltam, és nem csak azért hogy bevűrjam Jaket, hanem mert pofátlanság lenne betörni hozzá, még akkor is ha ismer. Amikor Jake a hátam mögé ért, én habozás nélkül elkezdtem kopogtatni, na meg szólítgatni is a nevén.
-Tessék?-kérdezett vissza a hang, és én nem várhattam, be kellett mennem.
-Szia.-köszöntem neki, miközben felé tartottam.
-Mit tehetek értetek?-kérdezte, és egyáltalán nem volt meglepődve a látogatáson.
-Nessi rosszul volt, gondoltam megvizsgálod.-válaszolt neki Jake.
-Persze! Gyere!-utasított, miközben előszedte a vérnyomásmérőt amely addig a fiókban pihent.
-És, pontosan mik voltak a tünetek?-kérdezősködött.
-Szédültem, és nem láttam rendesen.-mondtam, majd leültem a székre, és kinyújtottam a kezem, de előtte még felhúztam az ingem ujját. Carlisle rárakta a mérőt, és ez elég jól elszorította a vérkeringésem. A kezem is elzsibbadt. Carlisle meglepődve nézte meg az eredményt, ugyanis alacsony volt, az ő elmondása szerint nagyon is.
-Mióta nem ettél? Mármint rendes kaját?
-Hát, tegnap reggel óta nem. De, akkor is csak azért mert Jake rátukmált.
-Nagyon is jól tette!-reagált, és Jake pedig odalépett mögém.
-És vért mióta nem ettél?-tette fel újra a kérdést kicsit más értelemben.
-2 hete-tippeltem.
-Itt van a kutya elásva!-szólalt fel Carlisle, én igazából mindig csodálkoztam milyen pontossággal beszél.
-Mi?-kérdeztem vissza értetlenkedve.
-Régóta nem ittál vért, és a szervezeted hiányolja. Legfőképpen akkor érzed ezt, amikor stresszes állapotban vagy.-válaszolt nyugodtan.
-Szóval innom kell?
-Tessék, itt egy pohárral, ha megiszod biztosan jobb lesz.
Egy szó nélkül vettem el a poharat, de nem szívesen ittam meg. Lassan kortyoltam a piros színű anyagot. Kesernyés, és rozsda íze volt. Nehezemre esett meginni, mégis jól esett, mert éreztem a hatását. Jake szája lassan fintorra nyúlt, nem szerette, ha vért iszok. Letettem a poharat, és megköszöntem Carlislenak a segítségét. Már el is felejtettem, milyen az íze. Amióta Jakeval vagyok, nem ittam. Ez azt is bizonyítja, hogy jó hatással van rám. Beértem a szobámba, Jake pedig követett.
-Még te sem tudod semmibe venni ami vagyok.-vetettem a szemébe, hisz tudtam, nem bírja azt ami valójában vagyok. Egy alattomos gyilkos szörnyeteg. Jacob ellensége. Hogy is tudnám semmibe venni ezeket a tényeket? Ő farkas, én vámpír.
-Te nem vagy olyan!
-Azt nem cáfolhatod meg, ami vagyok Jake. Láttam az arcod.
-Én is vérrel táplálkozom, sokszor. És nem izgat. Az, hogy te az vagy az nem! Te vagy az, aki a földön tart, nem a gravitáció! Érted élek!-dühödött fel, és már megint nem önmaga volt.
-Én értem, és sajnálom oké?-ismertem be.
-Bocs.-kért elnézést ő is, azután megölelt. Az ölelése meleg volt, és mindig szeretettel töltött el. Most már nem remegtem, és nem szédültem. Egész kellemes volt.
-Meg kell írnom a házim.-törtem meg a csendet. Jake ismét csalódottan pillantott rám, és nézte, ahogy az ágyon ülve pakolom elő a könyveimet.
-Nekem is kéne pótolnom.-ismerte be, és lerogyott mellém.
A házi írása közben folyton hülyéskedtünk, nevetgéltünk, és "birkóztunk". Mikor készen voltunk a feladatokkal, és Jake is mindent bepótolt, ami kicsit sokáig tartott, újra leterített az ágyra, hogy én legyek alul. Mivel látta rajtam hogy cseppet sem kellemes, inkább kellemetlen a dolog, leszállt rólam, és felült. Az arca megkeményedett.
-Nessi, én soha nem foglak bántani. Ezt megígérem neked. Soha, de soha, ha mégis akkor azt sosem bocsátom meg magamnak.-következtetett erre, pedig én egyáltalán nem féltem tőle.
-Jake, én, nem tőled félek, csak ez nem megy. Ennyi az egész.
-Ettől független még él az döntésem, az ígéretem.-mondta ki nehezen, sóhajtozva.
-Bízom benned! Nem kell semmit megígérned!
-Én viszont nem bízom magamban Nessi, bárcsak tudnék, de nem.
-Höhh.-csak ennyit tudtam kinyögni. Amikor már elég közel voltam Jake-hez, megjelent Jasper, és eléggé meghökkentünk a látogatáson mind a ketten. De nem csak mi Jas is.
-Itt van Sam és Emily, valamit be akarnak jelenteni, azt mondták szóljak nektek is.-jelentette ki úgy mintha mi sem történt volna.
-Csak egy perc és lenn leszünk.-reagáltam gyorsan, hogy minél előbb véget vessek ennek a helyzetnek. Azzal ki is ment.
Vajon miért jön Sam, és Emily egy vámpírokkal teli házba? Sam még sosem lépte át a határvonalat közvetlen a vámpírok kedvéért. Remélem nincs nagy gáz, de ha a gyerekről akarnak beszélni az rendben van. Elmehettem volna én is hozzájuk, nem kellett volna ekkora erőfeszítést tenniük, és mindenki boldog.
-Haaah.-sóhajtottam, és Jake közelebb vont magához.
-Tudod most mi jön nem?
-Sejtem.
Mialatt lefelé mentünk még mindig azon filóztam, hogy Sam és Em biztos a gyereket akarják bejelenteni. Legalább lesz alkalmam gratulálni nekik. Egy gyermek nagy kincs, remélem egyszer nekem is megadatik ez az öröm, persze majd jóval később. Amikor  leértünk a lépcső aljáig,  már láttam Sam-en hogy repdes az örömtől, és nagyon izgul is.
-Gondolom Renesmee már tudja, ahogyan Jake is, de, úgy gondoltuk nektek is jogotok van tudni.-kezdte Em, amit Sam folytatott.
-Szóval, Emily azt próbálja elmagyarázni nektek, hogy gyereket vár tőlem.-nyögte ki végre, és Emily vállára rakta kezeit. Mindenki mosolygott, és elhalmozták őket jókívánságokkal, na meg gratulációkkal. Ahogy én is.
-Ja, és még valami. -szakította meg a gratulációk sorát Sam, majd Emily-re nézett, bízva hogy majd ő folytatja. Ez így is történt.:
-Szeretnénk megkérni Jacob-ot és Renesmee-t arra, hogy keresztszülei legyenek a kicsinek.-mondta boldogan Em.
-WooW-egyenlőre csak ennyi jött ki a számon, de Jake már folytatta is.
-Ha Nessi is benne van.-közben rám nézett.
-Hát persze! Az szuper lesz.-válaszoltam boldogan.
-Akkor oké.-mondta Emily.-Ennyi lenne, máris megyünk, még sok dolgunk van.
Elköszöntünk tőlük azután ismét a szobámban találtuk magunkat, és csakúgy mint azelőtt leültünk az ágyra, majd folytattuk a beszélgetést, egész közel egymáshoz.
-Bíznod kellene magadban. Sam és Emily is bízik benned. Én is.-jegyeztem meg.
-Bántani foglak! Tudom, nem szeretnék neked fájdalmat okozni. De ameddig farkas vagyok ez lehetetlen.
-Sam-re és Emily-re esetére célzol?
-Elsősorban igen.
-Elég fura, hogy keresztanya leszek.-mondtam egy nagy sóhaj után, kerülve a témát, habár én hoztam fel.
-Hát igen,  de Em döntött gí. Szabad akarata volt, nagyon kedvel téged, Sam pedig boldogan egyezett bele.
-Miért én? Miért nem Leah? Nem is vagyok családtag.
-Leah nem helyettesíthet téged! Semmi esetben sem. Arra meg gondolni sem merek, hogy együtt legyek vele keresztszülő.
-Ennyire azért nem kéne utálnod.
-Én nem utálom, ha visszavenne az irántad táplált gyűlöletből, jobban szeretném.
-Ez vicces. Te is utáltad aput, amikor anyut szeretted.
-Igen. Ezért lenne jó, ha végre megtalálná a maga párját.-vigyorodott el.
-A falkából eddig hányan...-kezdtem, de Jake közbevágott.
-Vésődtek be? 10-ből 5.
-Aha.-reagáltam egyszerűen.
-Egyébként holnap jön haza a nővérem Rachel Washington State-ről.
-És ő tudja?-döbbentem meg, hisz azt sem tudtam hogy Jake-nek van egy nővére. Ő volt Rachel Black, Jake nővére, a Washington State-n diplomázott, amire büszke a családja.
-Igen. Miután régebben hazajött be kellett avatnom.
-Kellett?
-Paul bevésődött.
-Hogy mi?-kérdeztem vissza mosolyogva.
-Bele sem merek gondolni hogy egyszer Paul sógora leszek.
-És azt tudja hogy egy vámpírral jársz?
-Igen, és már alig várja hogy megismerjen.
Ez váratlanul ért. Egy kicsit félni kezdtem.
-Paráznom kéne?-kérdeztem, de közben már féltem is. Nem elég, hogy holnap Damen elé kell álnom, és megbeszélni vele mindent, még Jake nővérének a megismerése is rám nehezedik. Jut eszembe Damen. Vajon Forks melyik részén tartózkodik jelen pillanatban? Vadászik, vagy visszament Volterrába? Vajon fontos tagja a Volturinak? Apu szerint Aro fia. Félnem kellene? Ezek után, már nem tudom mit higgyek. Előbb az ő verzióját kell hallanom.
-Nem, nem hiszem.-hangzott a válasz.-Ugrásra kész vagyok, még a nővérem ellen is.
-Szerintem Paul is ellenem, nem gondolod?
-Igazad lehet, de én erősebb vagyok.
-Ezt hogy érted?
-Falkavezér lennék apám után.
-Wáow Jacob vezér.-hülyéskedtem. -És miért nem vállalod ezt a pozíciót?
-Én ezt az egészet nem is akartam. Hogyan is lehetnék vezére? A francba Nessi! Próbálj már meg figyelni!-tört ki, miközben felállt az ágyról, és a haját túrta. Hirtelen mozdulatot tett, és beleütött egyet a falba. Minden olyan gyorsan történt, hogy észre sem lehetett venni. Fel sem fogtam hogy mi történt. Jake a következő pillanatban felszisszent, és lógatta a karját.
-Áúú!!!-kiáltotta, miután megpróbálta megfogni és felemlni a karját.
-Hé Jake, mi a baj? Én nagyon sajnálom. Nem akartalak felidegesíteni.
-Semmi gond, én csak....-az utolsó szavakat be sem fejezte, mert a fájdalomtól csak suttogni tudott.
-Jake, ez eltört.-mondtam megijedve, miközben lassan rátettem a kezem az övére. Ő rám nézett, én pedig mélyen rá bámultam. A másik kezét az enyémre tette, azután egy könnyed mozdulattal helyrerakta a kezét. Én végig a szemébe néztem, és ő is az enyémbe. Csak akkor néztem le, amikor egy roppanást hallottam. A következő pillanatban már semmi baja nem volt a kezének, én is elengedtem.
-Huh...-csak ennyit bírtam kinyögni, ami velem mostanában gyakran előfordul. Jake kikerült engem, és leült az ágyra. Én még egy darabig kibámultam a végtelennek tűnő feketeségbe. Már közel a 9 órát ütötte az óra. Erőt vettem magamon, és leültem mellé.
-Nagyon sajnálom.-hangzott el a bocsánatkérés Jake szájából.
-Én voltam a hibás... Nem gondoltam volna hogy ennyire feldühít a dolog. Sajnálom.-kértem én is bocsánatot. -És a kezed... nem kéne megmutatni Carlisle-nak? -kérdeztem meg aggódva.
-Nem, kutya bajom. De szó szerint.
Erre a kijelentésére csak mosolyogni tudtam.
-Én azért megmutatnám.-erősködtem.
-Haaaaaaaj. Az előző kirohanásom teljesen jogtalan volt. Én csak....... Túl sok a hang a fejemben, kikészülök. Nem bírom. Mindenki jópofa dolognak tartsa ezt a farkasos dolgot. Csak én meg Sam nem. Eleinte Sam is kimászik belőle, így csak én nyafogok ennyit.-mondta sóhajtozva, és az arcát mélyen a kezeibe ásta, majd a haját borzolta. Én az egyik kezemmel megfogtam a kezét, és levettem gyönyörű arany bőréről, majd a másikkal én is beletúrtam a hajába.
-Gyűlölöm ezt a farkasos dolgot.
-Én is.-válaszolt miközben letettem a kezem a hajáról. Ismét közel voltunk egymáshoz, úgy, mint Jasper jövetele előtt, de megcsörren a telefonom.
-Ne vedd fel!.-utasított Jake suttogva, de mivel kíváncsi voltam megnéztem ki hív. Ismeretlen szám volt, és mégis habozás nélkül felvettem. Felugrottam Jake mellől.
-Háló?-szóltam bele a telefonba.
-Nessi? Szia, itt Damen.
-Damen? Honnan tudod a....
-A számodat? Mondtam hogy mindent tudok rólad.
-Oké, ez furcsa... Mindegy... Mizujs?
-Semmi-semmi, csak gondoltam elmehetnénk valahová?
-Mire gondolsz?
-Mondjuk egy mozi?
-Nem is tudom... mikor?
-Holnap este 7.
-Csak úgy megyek el, ha barátként gondolsz rám, nem úgy.
-Oké, akkor holnap. Szia!
-Várj!-kiáltottam neki, de késő volt, letette. Amikor leraktam a telefont, belém hasított a fájdalom.Hogy is tehettem ezt Jake-el? Csak akkor jutott el a tudatomig, hogy Jake is a szobába van. Erőt vettem magamon, és felé fordultam, ő pedig végig ott ült mozdulatlanul az ágyon, és csak figyelt. Tekintete megnyugtatott, bőre barnasága mindig kitűnt a halvány színű szobámból. Az előző ütés helyén, a falon, egy óriási repedés volt, ez sajnos könnyen elárulhatott minket.
-Ki volt az?-kérdezte.
Leültem mellé az ágyra.
-Damen.
-Mi? De honnan tudja a számodat?-kérdezte felháborodva, és felállt az ágyról.
-Nem tudom.
-És egyáltalán miért?
-Ne haragudj meg oké?-egy pillanatra lehunytam a szemem, erőt vettem magamon, mert ugye mégsem titkolózhatok Jake előtt.-Holnap este elmegyek Damen-el moziba.
-Mi? Nem!!! Azt nem engedem! Nem mész sehova!
-Jake, kérlek bízz bennem!
-Én benned bízok, csak benne nem.
-Kérlek a kedvemért.
-Nem engedlek el és kész. Tudom hogy valami terve van veled. Miért bízol meg benne ennyire?
-Erre nem kívánok válaszolni.-vicceltem el a dolgot, hogy végre lenyugodjon. Úgy tűnt beválik, és visszaült mellém.
-Miért? Miért akarsz elmenni vele?
-Oké, ha ettől megnyugszol elhívom Lucas-t is, így nem csak ketten leszünk.
-Egy kicsit.
-Oké, akkor ezt megbeszéltük.
-Nem egészen.
-Jacob, fejezzük be ezt a mozis témát jó?
Nem szólt semmit, így azt hittem én nyertem.
-És, még meddig élvezhetem a társaságod?
-Éjfélig. Az őrjárat miatt.
-Ez nem ér! Tegnap alig láttalak, és már megint szökni készülsz!?
Egy halvány mosolyt ejtett a száján, de megint komorra változott az arca.
-Felfogod te egyáltalán hogy mennyit jelentesz nekem?-kérdezte.
-Én csak azt tudom hogy mennyire szeretlek.-válaszoltam, és közelebb húzódtam hozzá. Éreztem, ahogy az ajkunk összeér. Végre, annyi idő után, újra az enyémnek érezhettem. Hiányzott már nagyon. És ma éjfélkor is elmegy. Ha rajtam múlik nem megy sehová! De 1 a 100-hoz az esélye hogy nem alszom el. Márpedig én leszek az az 1.

Új kinézet :D, és helyzet.

Sziasztok! Újra itt vagyok, és nem is akármivel! Gondolom észrevettétek, hogy most egyszerre 2 db új fejlivel jelentkeztem, szinte egymás után. Mára is tervezek egyet, de erre azt szokták mondani: "Ember tervez, Isten végez". Szóval, igazából elkezdtem írni, de alig jutottam valamire, igyekszem megírni ma, de nem ígérek! Ha ma nem sikerül, akkor holnap várható, és vasárnap is egy. Mindenképpen még kettőt fel szeretnék rakni, és igyekszem megtervezni őket. Az új kinézeten Jacob, és "Nessi" látható, Nessi szerepében én... =) Remélem tetszik! A fejlécet köszi morsinak! (L)(L) Na akkor majd jövök, ha jövök! Komit a fejlikhez, és a kinézetről!

11.fejezet: "Új vámpír érkezett a városba"

Amikor kinyitottam a szemem, hirtelen nagy fényesség fogadott, és furcsa volt, mert ezúttal nem gyötört szörnyű álom. Lehet hogy az is csak azért volt, mert Jakel voltam? Az lehetetlen. Igazából, ez az egész dolog az. Tegnap este nem bírtam tovább, le kellett feküdnöm, belefáradtam a várakozásba. Jake még egy SMS-t sem küldött, hogy majd holnap beszélünk, reggel jövök, vagy majd találkozunk. Semmit. Kezdtem kicsit félni, hogy haragszik-e rám, avagy nem. Vagy lehet azt hiszi hogy én haragszom rá. Remélem eljön a suliba. Mindenesetre én gyorsan elkészülök, nem akarok már a 2. napon lógni. Beszaladtam a fürdőszobába, és gyorsan  lezuhanyoztam. Amikor kiértem a fürdőből, már fel voltam öltözve, készen arra, hogy bemenjek a suliba, annak ellenére hogy semmi kedvem nem volt hozzá. Még van 15 perc, mondtam az órára nézve, és lehuppantam az ágyamra. Pár percre rá, nyílt az ajtó, és Rosalie lépett be rajta.
-Bejöhetek?-kérdezte köszönés nélkül.
-Persze, jöhetnél gyakrabban is.-válaszoltam, és közben elhelyezkedtünk az ágyon.
-Tudod, nekem is el kell látnom egy egész háztartást.
-Bezzeg Emmet mindig itt lóg, nem mintha baj lenne.
-Az már igaz. Szeret itt lenni nálatok.
-Aha.-mondtam, röviden, és közben lefelé néztem a földre.
-És, mi a helyzet Jacobal? Hogyan álltok?
-Most sehogy.
-Azóta, jelentkezett Irina?
-Hát igazából nem nagyon. Nem is álmodtam ma reggel rosszat.
-Még az a jó. És konkrétan hogy értetted azt, hogy sehogy nem álltok Jacobal? Csak nem összevesztetek?-kérdezősködött.
Nagyon meglepett  a faggatózása, azt hittem nem érdekli Jake, sem az hogy milyen vele a kapcsolatom.
-Hát, van valami amit, rajtam kívül senki sem tud.
-Mi?
-Hát, izé, szóval, Jake elmondta Charlienak hogy ő farkas, azt is, hogy miért az, és hogy mi mik vagyunk. Eddig sikerült magamban tartanom. Jake miatt.
-Ezek szerint tud rólunk? És Belláról?
-Azt hiszem igen.
-Ez nagy baj.-állt fel az ágyról nyugtalanul.
-Tulajdonképpen ezért nem voltunk együtt tegnap. Nem bírtam.
-Így már érthető. Én nem haragszom, ha Charlie bírja tartani a száját, viszont apád nem lesz elragadtatva.
-Tudom, és sajnálom.
-És mi az ott a térdeden?
-Hát, szóval az úgy volt... szóval, Tegnap reggel megint rosszat álmodtam, és ami az álmomban történt velem, az igazából nem álom volt, hanem a valóság. Irina álmomban lép velem kapcsolatba. Kicsit ijesztő, de ez az igazság.
-És ezt miért nem mondtad el?
-Nem tudom, biztos azt mondtátok volna, idézem: " Nem mehetsz suliba, majd jövő héten." Én pedig nem akartam itthon maradni.
-Jellemző.
-Na, de most már indulnod kell.-szólalt meg újra.
-Ja, igen. Szia.-felkaptam a táskám, nyomtam egy puszit az arcára, és már futottam is kifelé.
-Szia.-köszönt vissza mosolyogva.
Amint leértem a lépcsőn, még odaköszöntem apuéknak, és egyből az autóm felé vettem az irányt. Azt reméltem, hogy Jake ott fog állni, de nem. Nagy csalódás ért, és így még szomorúbban indultam neki ennek a hosszú napnak. Bedobtam hátra a táskám, és most én ültem a volán mögé. Az út közben azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha Rosalie elmondja a többieknek azt hogy vérzett a lábam, és azt hogy Charlie tud mindent. Bárcsak Jake ott lenne a suliba. Tegnap azért ment minden olyan könnyen, mert ő ott volt mellettem, és segített. Már el sem tudom képzelni az életem nélküle. Ez fura, tudom, de ez van. Még csak kb. 2 hete ismerem, mégis, olyan szeretetet érzek iránta, amilyet még semmi, avagy senki iránt nem tettem. Az idegeskedésemet megzavarta a szemem világa, ugyanis megláttam az újdonsült barátaimat. Erre már egy mosolyt ejtettem, és kicsit feloldódott az idegességem. Lucas már messziről intett nekem, én pedig megint mosolyogtam. Beálltam a legközelebbi parkolóhelyre, kivonszoltam magam, és a táskám a kocsiból, majd feléjük tartottam.
-Szia.-köszöntek oda, mind szinte egymás után.
-Hali.
-Mi van, hogy hagytad Jacobot?-kérdezte tapintatlanul Nicole.
-Őőőh. Tulajdonképpen nem tudom hol van. Tegnap óta.
-Csak nem szakítás van folyamatban?-nyomult megint Lucas. Ha volt valaki, akin látszik hogy tetszem neki, az ő volt.
-Nem, vagyis nem tudom.-válaszoltam bizonytalanul, és közben megigazítottam a hajamból kikandikáló tincset.
Meghallottuk a csengőszót. Mindenki elindult a suli felé, csak én és Lucas maradtunk hátra.
-Szóval, ma estére szabad vagy?
-Mire célzol?
-Hát, elmehetnénk valahová, mondjuk moziba?
-Bocs, de ma nem megy. Otthon leszek és azt hiszem tanulni fogok.
-Inkább tanulsz, mint hogy velem legyél?
-Nem, ne értsd félre, de ma valahogy nincs kedvem. De megígérem, majd máskor elmegyünk.-mentegetőztem, és szerintem látszott az arcomon, hogy mennyire le akarom koptatni őt.
-Oké, akkor máskor.-törődött bele, az úton az osztály felé többet nem is szólt hozzám.
Szomorúan pillantottam meg azt a padot ahol tegnap is ültünk, mert üres volt. Egy pillanatra meg is torpantam, aztán eszembe jutott hogy mit mondott nemrégen nekem Jake, még a szülinapomon. "-Egy suliba fogunk járni, de sokszor fogok hiányozni a farkasos dolgok miatt." Ez volt az egyetlen megnyugtató mondat ami víz hangzott a fejemben. Lehuppantam, a székemre, és előpakolásztam a könyveim órára. Amikor rápillantottam a mellettem üresen álldogáló székre, úgy éreztem mintha kicsúfolna engem. Megpróbáltam ezeket a dolgokat a fejemből elhessegetni, és a tananyagra koncentrálni, amit feladtak még tegnap, és tegnap mondjuk átrágtam egyszer, kétszer. Amikor beérkezett a tanár, mögötte egy fiatal srác jött, vállas táskával, a sárma hasonlított Jakere, mégis másképpen tündöklött előttem. Senkit nem voltam képes Jakehez hasonlítani. Haja fekete volt, és fekete inget viselt, fekete farmerral, sok-sok nyaklánccal. Barna szemei, és fehér bőre  csak úgy világítottak a fekete ing mellett, ez  igen szembetűnő volt nekem. Barna a szeme, ugyanolyan mint az enyém. Ez meg hogy lehet? Újabb vámpír érkezett a városba? Próbáltam leplezni az idegességem, már ma már bőven jutott belőle nekem. Arcomat próbáltam eltakarni. Miközben a tanár megszólalt.
-Kedves gyerekek! Új diák érkezett az osztályba, azt kérem hogy fogadjátok be, és mondjatok el neki mindent, mert lemaradt az évnyitóról. Itt egy szabad hely, ülj le, ameddig Mr. Black hiányzik jó helyed lesz itt is.
Zavaromban néztem körül az osztályban másik üres helyet keresve neki, találtam is, de mivel elég elöl ültünk, nem mondhattam nem-et a tanárnak. A keresés közben elakadt a tekintetem Laurájéba, akinek a szájáról a következőt olvastam le: WoW. Szerintem látta a kétségbeesett tekintetem, és ezért hallgatott olyan hirtelen el.
Nem akartam ránézni a mellettem ülő srác szemébe, de nem kerülhettem el hogy alaposabban szemügyre vegyem. Amire ő úgy érezte meg kell szólalnia:
-Szia, Damon Donovan vagyok. Te meg ugye Renesmee Cullen?
-Aha.-válaszoltam röviden, nem tudta elkerülni a figyelmemet igéző szeme, amely csak úgy csillogott a neonfénytől. Mivel eléggé elbambultam, ő elmosolyodott, és mire észbe kaptam, már a tanár ki is adta a közös feladatot. Melyet Damenal kellett megoldjak.
-Honnan tudod a nevem?-kérdezősködtem.
-Sokat hallottam már rólad, így gondolom már tudod ki vagyok.
-Vagy inkább mi nem?
-De, mondhatjuk így is. Tudom, el fogsz ítélni, pedig hiába, én is vega vagyok mint te.
-Szóval, tényleg vámpír vagy?-kérdeztem meghökkenve.
-Aha.
-Mióta?
-1900 óta.
-WoW-csak ennyit tudtam hirtelen kinyögni.
-Elég öreg vagy már a sulihoz nem?-kérdeztem viccelődve, mert ez az egy volt az, ami felvidított ma.
-De, és te nem?
-Ha annyit tudsz rólam, akkor magad is kitalálhatnád.
-Ja, persze, bocs, megszoktam hogy a magam súlycsoportú vámpírokkal dumálok.
-Mi a te súlycsoportod?
-Hagyjuk.
-És hogy-hogy egyedül?
-Mármint...?
-Tudod, hallottam hogy Mr. Black. Én sem vagyok süket.
-Ja, igen bocs, ő a barátom, vagyis, azt hiszem. Csak ma valahogy nem jött be a suliba.
-De úgy a barátod, mint barát, vagy mint a pasid?
-Azt hiszem a második.
Mosolygott.
-Pedig már reménykedtem.
-Felejts el.-viccelődtem.
-De most komolyan ki ez a Jacob?
-Te már kémkedsz is utánam?-mosolyodtam megint el, ahogy ő is.
-Hát, van ez így, de a srácról semmit sem tudok.
-Miért jöttél Forksba?-megpróbáltam terelni a témát.
-Őm, miattad?
-Hé, ne csináld már, hisz nem is ismersz, ahogy én sem téged.
-Az lehet.
-Szóval?
-Bonyolult.
-Képes vagyok felfogni.
-Akkor is az.
-Oké, egyenlőre jó ez a válasz. Majd később elmondhatod.
-Talán.-mondta mosolyogva.
Végeztünk a feladattal, és be is adtuk, ezért a tanár előbb ki engedett minket. A folyosón is együtt mentünk, ami Lucasnak szembetűnt, és amikor elmentünk mellettük kinn, valami olyasmit halottam Adamtől hogy: -Felejtsd el, neki az olyan pasik tetszenek mint az a Black gyerek, vagy mint ez az új srác. Ő pedig megpróbálta terelni a témát.
-Ma még látlak?-kérdezte Damen, miközben megálltunk a következő terem ajtaja előtt.
-Asszem, Irodalmon, és Törin.-válaszoltam neki mosolyogva.
-Akkor ott találkozunk.-köszönt el.
-Szia.-köszöntünk el egymástól egyszerre.
Volt valami igéző benne, amit sehogyan sem tudtam kiverni a fejemből.(Sajnos) Nagyon jó képű volt, és ahogyan már említettem sármos, de mégsem volt az igazi. Főleg azért nem, mert vámpír. Ha közel 110 éves, akkor miért jött pont Forks városába? Ha nagyon rossz lennék, azt hihettem volna, hogy Irinának segít, ezt az alternatívát azonban ki kellett vernem a fejemből, ahhoz túlságosan is kedves, jó fej, és ráadásul vega is. De miért érdekel ennyire? Kilépett Jake egy pár órára az életemből, és máris felfordul a világ. Ezt nem hiszem el. Remélem még lesz alkalmam beszélgetni vele. Vajon apáék tudják hogy új vámpír érkezett? Nem hinném. Nekem sem lett volna olyan szembetűnő, ha nem sétált volna szembe velem. Mit csinálhat most Jake? Bárcsak itt lenne. Akkor valószínűleg meg sem merne közelíteni engem. Ez olyan mintha direkt meg lenne rendezve a dolog. Mégsem, nem az nem lehet. Azt mondta semmit sem tud Jacobról, a nevén kívül.  Miért kételkedem ennyire Damenben? Szinte minden órán ezen filóztam, még akkor is, amikor egymás mellett ültünk. A percek ilyenkor csak úgy rohantak. Mindig jól elbeszélgettük az időt, mindig felvidított engem, Jake helyett is. Ebédnél, úgy ahogy én, ő sem evett, és biztos a többieknek is feltűnt hogy hozzánk ült az újdonsült srác. Én ezt nem bántam, igazából én hívtam oda. Az órák után, kikísért a parkolóba, és ismét jót beszélgettünk. Amikor megpillantottam a kocsim, azt hittem káprázik a szemem, mert Jacobot láttam meg. Megtorpantam, ahogyan ő is meglepődött, amikor meglátta a fekete pólóban virító Jacobot. Gyilkos pillantást vetett Damenre, én pedig alig bírtam magammal Jake miatt.
-Őőőm. Damen, Jake, Jake Damen.-mutattam be őket egymásnak.
-Szia.-köszönt előszőr Jake, azután Damen.
-Akkor, mi most megyünk. Szia Damen.-köszöntem el, mert kezdett nagyon forró lenni a hangulat kettejük között. Olyan volt, mintha Jake tudná hogy Damen mi, Damen meg hogy Jake mi. Kettőjük közé kerültem, mert kezdtek komolyan szembenézni egymással.
-Jake, csak mennyünk oké?
Erre már rám nézett, de még mindig láttam a megvetést az arcában, melyet Damen iránt táplált. De Dament sem védem, mert ugyanazt tette mint Jake.
-Hé!-szóltam rá, mire már képes volt megmozdulni. A kocsi felé fordult, és én odadobtam neki a slusszkulcsot. Kinyitotta az ajtót, és behuppantunk. Jake indított, és gyors sebességgel száguldottunk hazafelé.
-Most ez mire volt jó?-kérdeztem felháborodva.
-Ugyanolyan gyilkos szörnyeteg mint a többi.-alighogy kimondta ezeket a szavakat, máris láttam rajta hogy megbánta.
-Én lennék a többi nemde?-kérdeztem vissza meggondolatlanul.
-Tudod hogy nem rád értettem.
-Te ismered?
-Dament? Mondjuk, látásból igen. Elég sötét múltja van, az igaz hogy szinte ugyanolyan mint pl. apád, de úgy körülbelül 5 évvel ezelőtt, még ölt embert.
-Hol voltál egész nap?
-Kinn voltunk az erdőben. Úgy gondoltam nem eshet bajod, ha több ember közt vagy. Tévedtem.
-Nem esett bajom.
-Még.
-Ezt meg hogy érted?
-Áh, mindegy. Hol találkoztál vele egyébként?
-Hát, első órán mellém ültették, mivel Mr. Black nem jelent meg a mai nap.
-Volt rá okom.
-Tényleg, és mi az?
-Emily, állapotos.
-Várj, mi van? -kérdeztem vissza tőle meglepetten.
-Igen, gyermeket vár,  Samtől.
-Úristen, vagyis ez tök szuper, gratulálnom kell nekik. De ehhez minek kellettél te?-mosolyodtam el, meglepetten.
-Hát, mivel most már három ember van akire vigyáznunk kell, kellett az erősítés.
-Ebbe a három emberben benne vagyok én is?-kérdeztem zavartan.
-Aha.-válaszolt röviden, nagyot sóhajtva.
-Nagyon sajnálom a tegnapot, de az hogy Charlie tud mindent, már sok volt nekem. Egyébként mit mondott?
-Kidobott, szerinted mit? Egyébként később visszamentem hozzá Sammel, és jobban megbeszéltük a dolgokat. Így most már képes hallgatni róla.
-És tudja hogy...?
-Hogy a lánya Bella vámpír, és van egy lánya, aki szintén vámpír? Igen.
-És, hogyan reagált?
-Tudtommal ma nem ment be dolgozni.
-Már csak ez hiányzott. Egyébként, Billy boldog?
-A kisbaba miatt? Természetesen igen, repes az örömtől.Valóra vált az egyik álma.
-Egyik?
-A másik hogy, legyen egy vér szerinti unokája.-mosolyodott el, és közben leállította a motort.
-Értem.
Hazaértünk, apuék biztos letámadnak majd, mindenféle keresztkérdésekkel. Nem számít, a lényeg hogy Jake itt van velem. Végre.

10.fejezet: Papa, ugye hallasz?

Sziasztok! Ehhez a fejlihez van hozzáfűznivalóm, ugyanis több újítást is végeztem a blogon.: Előszőr is, új képet tettem fel, magamhoz: azaz Renesmee-hez a szereplőlistához. Szintén én vagyok rajta, csak remélem szebb, és jobb képformátumban. Indítottam egy szavazást is a bloggal kapcsolatban! Azt kérem hogy szavazz, innen tudom mire számíthatok a  bloggal kapcsolatban. Valamint raktam a blog legaljára egy Banner szerű valamit ami saját! Ha tetszik rakd ki és hirdesd a történetet! (köszi) És még egy kérésem lenne: Ha olvasod a fejezetemet akkor kérlek jelezd valahogyan, pl: egy megjegyzéssel a fejezet végén! Csak hogy tudjam hogy van aki olvassa!

Újból a tisztáson álltam, ugyanott ahol tegnap is. Annak ellenére hogy tudtam, mindez csak álom, nem fért a fejembe: -Hogy lehetek én még mindig itt? Ismét futásnak eredtem, mert megláttam Irinát a bokrok között. Néhány másodperc múlva megint a lábam a földet súrolta, és csakúgy mint előző álmomban vérzett. Megint megláttam a fák között, és ismét futásnak eredtem. Nem számított hogy kilyukadt a nadrágom, és hogy vérzem, csak futnom kellett. Ismét megtorpantam, mert Irina csakúgy mint eddig, elém vágott, és ismét egy üzenetet suttogott.: -Eljövök érted! Nem szabadulhatsz!
Sikítozva ébredtem álmomból, csak úgy mint az azelőtti hajnalon. Jake Csitítgatni próbált de mindhiába. Felvertem az egész házat, ami nem volt nehéz, hiszen Samék a konyhában voltak. Felnéztem Jake-re és ő pedig keresztkérdéseket tett fel nekem:
-Ssss... Minden oké?
-Nem tudom.-válaszoltam, még mindig megrémülve, levegő után kapkodva. Jake is megrémülve nézett engem, és közben mind a ketten felültünk az ágyon.
-Ssssszzz!!!.-szisszentem fel a fájdalomtól. -Vajon mi lehet?-kérdezgettem folyamatosan magamba, amikor Jake meglátott a hófehér takarón egy vérfoltot, már tudtam hogy mi is történhetett, mégsem akartam elhinni.
-Úristen!-szólalt fel Jake hangosan, amikor megpillantotta a sebem.
A térdemből jött a vér. A nadrágom csak úgy mint az álmomban ki volt szakadva, és pontosan ott ahol láttam vérzett. Még piros volt a seb, és meleg. Jake felállt az ágyról, és kiszaladt a konyhába, keresni valamit amivel felitathatja a sebemből a vért. Hallottam a konyhából olyan kijelentéseket: -Jacob mit csinálsz? -Mit keresel? -Mi volt ez a kiabálás? Jake nem válaszolva sietett vissza a szobába hozzám. Hozott egy kisebbfajta gézt, és temérdek mennyiségű zsebkendőt.  Mivel a többiek látták hogy miket hoz be, ők is beszaladtak vele együtt. Riadtan néztem körül, Jake pedig egy ruhadarab után nyúlt, és elkezdte felitatni a vért. Mivel elég lassan ment neki, úgy döntöttem segítek neki. Eléggé fájt, és a többiek kérdően is néztek ránk. Szerintem még maga Jake sem értette, hogyan, és miért üthettem meg magam az éjjel. Két választási lehetőség volt:
1. Alvajáró vagyok, és az éjjel elestem,
2.Jake bántott, azért sikoltoztam.
Ezek az alternatívák elég egyértelműek lehettek számukra, számomra viszont nem. Tudom magamról, hogy nem vagyok hülye, és alvajáró sem. Jake soha nem bántana, még végső esetben sem.
-Mi történt?-kérdezett Jake halkan.
-Nem tudom, én... nem tettem semmit... De az álom...-dadogtam össze vissza.
-Milyen álom?-kérdezte Sam.
-Nessinek tegnap óta rémálmai vannak Irináról.-válaszolt Jake.
-Pontosabban?-kérdezősködött újra Sam.
-Egy álom arról, hogy futok az erdőben, elesem, majd Irina mindig mond nekem valamit. Valami üzenet félét.-válaszoltam.
-Most is rosszat álmodtál?-kérdezte Emily.
Bólogattam.
-Amikor elesel az álmodban, akkor is vérzik a lábad?-kérdezte Quil.
-Igen.-bólogattam.
-Irina képes a telepátiára. Hallottam már ilyen vámpírokról. Álmában képes kapcsolatba kerülni Renesmeevel. Ott ami álom kellene legyen, az valóság. Tehát, Nessi valóságos dolgokat él ott át, ezért  vérzik a térde.-mondta egyértelműen Sam.
-Irina, Renesmeet akarja?-kérdezte Jake.
-Ez most már elég egyértelmű.-válaszolt Paul.
-Hé, Sam légyszíves, meg mindenki. Szóval, erről ne szóljatok apunak. Majd én. Később.-nyökögtem.
-Persze, de egyenlőre ismét elindulunk ki. Ígérem megöljük a vámpírt, előbb vagy utóbb.-nyugtatott meg Sam, mert látta mennyire nem vagyok magamnál a sokktól.
-Ti most komolyan egy vámpír miatt gürcöltök? -kérdezte hangosan Leah, és felháborítóan.-Miért segítenétek neki?-folytatta.
-Azért, mert Nessi Jacobbal van. Innentől már olyan mintha falkatag lenne. Ilyen esetben nem számít hogy ki.-válaszolt mérgesen Sam.
Erre nagyon kinyílt mindenkinek a szeme, és Jake egy gyilkos pillantást vetett Leahre. Sam feszültségoldásképpen megpróbálta kiterelni a többieket:
-Jobb lenne ha máris indulnánk, Ti pedig lassan indulhattok az iskolába.
Nem nagyon sikerült neki, Jake bosszúsan rábólintott a javaslatára. Jake adott nekem egy gézlapot, amit rászoríthattam a még mindig vérző sebre. A fiúk pedig kimentek a szobából, én pedig néztem ahogy lassan tolongnak kifelé egymás után. Miután kimentek a szobából, Jake lassan leült az ágyra, ugyanis eddig lenn térdelt a földön.
-Annyira sajnálom!-mondta, és közben remegett a keze az idegességtől. Valószínűleg már nem volt messze attól, hogy átváltozzon.
-Hé Jake! Nyugodj meg!-kérleltem.
-Nem! Nagyon elegem van Lehaből! Pontosan tudja, hogy mit érzek irántad, és direkt viselkedik így előtted! És már nem először!-mondatai közben felállt mellőlem, én pedig riadtan figyeltem. hogy felvesz egy tárgyat, és falhoz vágja. Nagyon megijedtem. Azt hittem nem tud uralkodni az érzésein, és ez így is történt volna, ha nem lépek közbe. Felpattantam az ágyról, közben pedig éreztem hogy a vér lassan csurog lefelé a lábamon, és a géz lap is leesik.
-Jake, nyugodj meg kérlek!
Először  csak hátrapillantott a válla felett, aztán végre felém fordult. Ökölbe font karja kiengedett, és láttam hogy haragja meggyengül. Még egy fél lépést tett felém, és átölelt. Szorosan, mintha soha többé nem akarna elengedni.
-Gyere ülj vissza az ágyra, ömlik rólad a vér.
Elkezdtünk hátrálni, én elkaptam egy gézlapot, hogy letöröljem hátul a lábam, mielőtt még jobban összevéreznék mindent. Aztán lehuppantam az ágyára, és Jake ismét mellém ült, olyan volt ez az egész, mintha újraélném az előző másodperceket.
-Mielőtt én felbukkantam volna az életedben, soha nem volt semmi bajod. Soha nem volt egy seb sem a bőrödön, és mindig csak akkor sírtál amikor éhes voltál.-mesélte.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem csodálkozva.
-Minden mozdulatodat követtem, amikor csak tehettem, de mindig csak időszakaszonként és akkor is csak titokban.
-Miért kellett titokban?
-Edwardék nem szívleltek engem.
-Ne hibáztasd magad Jake! Ennek így kellett történnie.-vigasztaltam.
-Talán igazad van. És hogy érzed magad?
-Már jobban. Habár, nem értem miért vérzik még mindig ennyire.-válaszoltam neki, mikozben egy másik gézlapot vettem a kezembe, és szorítottam a sebre.
-Igen, én sem. Ha továbbra is ez lesz, kénytelen leszek elvinni téged Carlislehoz.
-Csak ha hagyom!-viccelődtem.
-Bocs, hogy tegnap semmi beszéd nélkül lefeküdtem, de nem bírtam tovább.-folytattam.
-Ez teljesen érthető.
-Egyébként, mikor kell a suliba indulni?
-Még van egy fél óra. Éhes vagy? Tegnap semmit sem ettél!-aggodalmaskodott, és közben a combomra tette a kezét.
-Nem is tudom, nem vagyok éhes.
-Ne ellenkezz! Így is nagyon vékony vagy! Gyere!-parancsolt rám, és egy könnyed mozdulattal felállított az ágyról. Mivel még mindig a tegnapi ruhámban voltam, nem kellett fel öltöznöm. Amikor kiléptünk az ajtón, mindenki ott volt kivéve Leaht.
-Sziasztok.-köszönt nekik Jake, én pedig egyszerűen csak intettem egyet.
-Kértek enni?-kérdezte Emily.
Amikor inteni akartam, hogy hagyja nem kérek, Jake már kért is kaját. Felpillantottam rá, és ő rögtön tudta, ha nem szól, nem kértem volna. Leültünk az asztalhoz, és ettünk valami reggelihez méltó kaját. Megköszöntem, azután Jakel visszamentünk a szobájába.
-Első sulis nap,-sóhajtottam fel.
-Ez is az élet része.-mondta miközben közelebb húzódott hozzám.
-Fel kellene öltöznöm, illetve át.-szakítottam meg a pillanatot.
-Jó ötlet.-mondta szomorkodva, másra számított mint a kijelentésemre. Csak úgy mint a múltkor, Jake öltözött át előbb, ő kevésbé volt szégyenlős mint én. Ezúttal azonban nem ment ki, inkább felcseréltük a szerepeket, én kezdtem el öltözni, ő pedig figyelt. Amikor kész voltam, Jake megszólalt:
-Idő van.
-Rápillantva az órára,  láttam hogy tényleg indulnunk kell. Felkaptam a táskám, Jake is az övét, és elindultunk kifelé. Kiértünk a házból, és a kocsim ott állt, éppen úgy ahogy tegnap kora  este hagytuk.
-Te vezetsz!-dobtam oda Jakenek a slusszkulcsot, és ő mosolyogva nyitotta ki a kocsit. Beülés előtt, bedobtam hátra a táskám, Jake is az övét, és máris indított. Az út hosszú volt a suli felé, mégis úgy éreztem néhány másodperc múlva már nem azon a  bolygón leszek mint eddig. Több ember, és kitudja tudok-e uralkodni magamon. És mi lesz ha meglátják Jake izmos testét? Még ha fekete póló is van rajta, akkor is messze kitűnik a többi srác közül. És nem csak a sárma miatt, amúgy is remek pasi.  És akkor én? Sokkal fehérebb a bőröm mint a többi lányé, világosabb a szemem mint a többieké, és én is Cullen vagyok.  Ezeken a dolgokon elgondolkodva észre sem vettem, hogy már a Forksi gimi táblája virít az út szélén, és Jake lassan behajt a parkolóba. Találtunk egy üres helyet, és be is álltunk. Amikor leállította a motort, mindenki nagy szemekkel nézte a vadonatúj kocsit, és benne az izmos Jacobot, no meg engem. Nagy zavaromban pillantottam ki az ablakon, és megpillantottam a még csak képről látott papámat. Charliet.
-Az ott Charlie?
-Igen, de, te honnan ismered?
-Igazából csak képen nézegettem őt, még régebben. Csak reflex.
-Jó is hogy itt  van, beszélni akartam vele.-mondta nyugodtan, és hátranyúlt a táskájához, aztán meg ki akart szállni.
-Hé, Jake, várj!-szóltam rá.
-Mi az?
-Én Bella, vagyis anya lánya vagyok... Ez agy kicsit fura volt, szóval mindegy én nem is tudom, nagyon hasonlítok anyura. Legalább is apa szerint. Szóval könnyen felismerhet engem, és szóval.. Cullen is vagyok, és az nem jó, vagyis hogy, hogy lettem hirtelen én is az? És ha kérdezősködni fog Belláról?-nyökögtem össze vissza mint egy kisgyerek aki nem akar valamit, vagy kifogást keres valamire.
-Ez igaz. Nézd, mivel esik az eső, húzd ezt fel. És a kapucnit is rakd fel a fejedre. Így talán nem fog szemet szúrni neki a nagy hasonlóság.-javasolta, és levette a felsőjét, majd odanyújtotta nekem. Én felvettem, és ahogy mondta felraktam a kapucnit is. Egy kicsit nagy volt rám, ami nem meglepő Jake izmos testére igazán nagy ruha kell.
-És most gyere.-mondta, aztán kiszálltunk a kocsiból. Mielőtt bezárta volna a kocsit, még kikaptam gyorsan a táskám a hátsó ülésről. Most nem fogta meg a kezem, mert feltűnt volna Charlienak, de látszott rajta hogy megöli a vágy, ha nem érhet hozzám. Én Jake mögé maradtam, zsebre tett kézzel jöttem mögötte, mint aki fél valamitől. Igazából volt is mitől félnem.
-Szia Jacob!-köszönt ide Charlie.
-Heló Charlie.
-Mi járatban?-szólt újra Jake.
-Újabb haláleset.
Jake akaratlanul is rám nézett, én pedig rá. Megborzongtam, mert belül tudtam hogy ki tette, és azt is hogy miért.
-És ki a barátnőd?-szólalt meg újra Charlie, a kellemetlen helyzet után, más témát keresve.
-Ja, igen bocs. Renesmee Cullen.
-Cullen? Szóval, te is a Cullen család tagja vagy?-kérdezett értetlenkedve.
-Igen, az.-válaszoltam neki, így végre teljesen láthatta az arcom, és a kapucnim is lecsúszott. Egy időre intenzíven nézett rám, azután végre megszólalt.
-És most ti együtt vagytok?
-Igen.-válaszolt Jake teljes határozottsággal.
-És szóval, tudsz valamit Belláról?-kérdezte zavarában, egy kissé meghökkentette a nevem, és a származásom, na meg persze az is hogy együtt vagyunk.
-Őőőh. Hát igen persze, őő jól van.-válaszoltam neki dadogva. Elég jó érzés volt szemtől szembe állni, és ennek ellenére mégis olyan érzés volt mintha azt kérdezném tőle: -PAPA, UGYE HALLASZ?
Fogalma sincsen arról hogy az unokája vagyok, és arról meg főképpen nincs hogy mi is vagyok... és hogy anya ki vagy inkább mi lett. Aztán egyszer csak a csengőszót hallottuk.
-Hát srácok, örülök hogy találkoztunk, de úgy gondolom várnak titeket a suliba.-javasolta, vagyis inkább köszönt el, azzal az ürüggyel hogy legyen vége a beszélgetésnek. Már indulni akart, amikor Jake megállította.
-Charlie! Ma mondjuk 5-kor ráérsz? Vagyis, otthon leszel?
-Igen, persze az 5 az jó, épp otthon leszek, de miért?
-Csak beszélni szeretnék veled, vagyis szeretnénk ha Renesmee is jön.
-Oké, akkor 5-kor.-köszönt el.
Vissza sem néztem, csak néztem értetlenül Jakere. Mit akarhat megbeszélni vele, ami ilyen fontos? Amihez én is kellek? Ez sehogyan sem fért a fejembe. Beértünk a suliba, és az első óránk rögtön Biokémia  volt. Én sóhajtottam egyet, ahogy Jake is, de biztatásként hátulról átkarolt. Én pedig mosolyogtam egyet. Ahogy beértünk a terembe, volt egy üres 2 személyes pad, ahova le is dobtuk magunkat.  Amikor beérkezett a biosztanár, egyből szétosztotta a könyveket, amit inkább könyvpakknak neveznék, de végül is mindegy. Az óra nagyon hamar elment, végül is nem is arra figyeltem amit a tanár mondott, hanem azon morfondíroztam, hogy mit is akar megbeszélni Jake Charlieval!? Mind a 8 óra hamar eltelt, ebédkor vettem kaját, de végül is nem ettem meg. Sok új barátot szereztem, nos inkább én mint Jake. Megismertem Nicole Torrest, aki szőke hajú lány volt, és nagyon adott a divatra. Adam Lasst, aki olyan rocker féleség volt, szintén nagyon aranyos külsővel, de igen sötéten. A haja fekete volt, csakúgy mint egy igazi rockernek. Lucas Ross, ő egy igazi aranyos srác volt, rögtön hozzám jött, már első óra után, ismerkedni akart. Én mind szívesen fogadtam őket, és ők is szívesen ismerkedtek velem észrevételem szerint. És ki lett volna más a negyedik mint Laura Fawell. Laura barna hajú, minden lében kanál csajszi volt. Igen rendes aranyos, de ha pletyizni kellett, akkor nem volt nála határ. Mindig megmondta másoknak a véleményét, független attól hogy sértő-e amit mond avagy nem. Mind nagyon jó fejek voltak, és az ebédnél is már egy asztalhoz ültünk, mintha régóta jó barátok lennénk. Ilyenkor a félelmem elillant, nem gondoltam többé a vérre, sem arra hogy mi, és ki is vagyok igazából. Még Jake is összebarátkozott a csajokkal, a fiúkat viszont nem nagyon kedvelte, mert néha még úgy találta túlságosan is nyomulnak rám. Ez engem egyáltalán nem zavart, ám de zavarba annál többször estem. Ebédnél jókat röhögtünk, és  úgy tűnt hogy egész jól beilleszkedtünk. A nap végén, Jake meg én visszaszálltunk a kocsimba, és csak úgy mint induláskor, bedobtuk a táskánkat hátra, és ő vezetett. Indulás előtt még rákérdeztem arra a dologra, ami egész nap nem hagyott nyugodni engem.
-Jake, miért akarsz Charlieval beszélni?
-Ez egy komoly beszélgetés lesz kicsim, de ha akarsz jöhetsz.
-Mármint miről?
-Hát szóval, igazából beavatom őt abba hogy mi is vagyok, és hogy miért is vagyok, az ami.-válaszolt nehézkesen, és mélyen bámult maga elé.
-De, de... mi? Hogyan? Ezt, ezt nem lehet!!! Hiszen akkor, felfedsz engem is, és tudni fogja hogy...!!!-dadogtam össze vissza, felindulva a válaszán.
-Nézd, én  sem szeretném túlságosan, de nem tehetek mást.
Semmit nem válaszolva, sértődve dőltem hátra az ülésen, mint egy kamasz kis csaj, aki nem barja elhinni hogy vesztett. És akkor ugrott be, Jake mondata: "-Nézd, én sem szeretném túlságosan, de nem tehetek mást." Az a nem tehetek mást a végén, azt jelenti hogy valaki megparancsolta neki. Sam. Mégis ki más lehetne? Sajnos Sam akarata nem erősebb az enyémnél, bármennyire is szeret Jake. Ezen felbuzdulva Jakere néztem, mint aki valami alattomos dolgon kapja őt. Már régen a városban jártunk, amikor abbahagytam a duzzogást. Jake leállította a kocsit egy fehér ház előtt, amit azelőtt még soha nem láttam. Ismét győzködni kezdtem Jaket.
-Kérlek, Jake, ne mondj neki semmit.
-Nem tehetem.
-Még én sem vagyok erősebb Sam akaratánál igaz?-kérdeztem gúnyosan.
-Hm... akkor jössz?-kérdezte, egy nagy sóhaj után halkan.
-Nem, bocs.
-Jól van. Megvársz, vagy..?
-Meg.
Semmi puszi, vagy csók nélkül kiszállt, amit nem is csodáltam, és becsapta az ajtót. Láttam, ahogyan bemegy a házba, és hogy Charlie boldogan fogadja. Vajon boldogan is fog kijönni? Vagy egyszerűen csak kidobja a házából, és szétkürtöli mindenkinek hogy mik vagyunk mi, és ők mik? Percek teltek el így, kezdett az egész nagyon idegtépő lenni. Alig bírtam magammal. Vajon most tudja meg? Jake hogy mondja el neki? Tudja már hogy az unokája vagyok? A lánya gyermeke? És hogy mi is vagyok... Egyszer csak nyílt az ajtó, de Charliet nem láttam sehol. Egyedül jött ki Jacob, és az arca komor volt. Megkerülte a kocsit, aztán beszállt. Nem akartam egyből kérdésekkel bombázni, persze megölt a kíváncsiság hogy megtudjam mi is történt. A viselkedéséből úgy gondoltam elég rosszul ment, mert beleütött egyet a kormányba, és a fejét fogta, mint akkor amikor ott hagytam tegnap előtt a La Push-ban.
-Én mondtam, hogy nem jó ötlet!!! Most tudja rólam, hogy egy alávaló gyilkos szörnyeteg vagyok, rólad meg hogy egy nagy állat!-felindulásból mondtam ki ezeket a szavakat, és az állat kifejezést szó szerint értettem. Jake rám nézett, mint aki tisztában avn a helyzetével, és elindította a kocsit. Amikor a házunk elé értük, én kiszálltam a kocsiból, kikaptam hátulról a táskám, és elindultam befelé. Az ajtó előtt még visszanéztem, mert Jake nem jött mögöttem, hanem a táskája nélkül szaladt befelé az erdőben. Én meg sem lepődve nyomtam le a kilincset, mert tudtam Samhez fut. Szerettem Samet, és a falkát, de néha azt éreztem túlságosan is lekötik őt. Amikor beértem, csak apa, Alice, és Emmet volt otthon, apa persze meglepődve szólt hozzám, köszönés nélkül.
-És Jake?
-Milyen volt az első nap?-kérdezte Emmet, az első feleletlen kérdés után.
-Klassz. Mind nagyon kedvesek.
-És nem támadtál le senkit?-viccelődött újra Emmet.
-A-a.-válaszoltam röviden.
Ezután pedig felszaladtam a szobámba. Ledobtam a táskámat az ágyamra, és 1 óráig azon filóztam, mit mondhatott pontosan Charlie. Később még a leckémet is megcsináltam, mert Jake sehogy sem akart előbújni, és eléggé aggódtam. Valamivel le kellett foglaljam magam. Még mindig semmi....