2010. november 1., hétfő

10.fejezet: Papa, ugye hallasz?

Sziasztok! Ehhez a fejlihez van hozzáfűznivalóm, ugyanis több újítást is végeztem a blogon.: Előszőr is, új képet tettem fel, magamhoz: azaz Renesmee-hez a szereplőlistához. Szintén én vagyok rajta, csak remélem szebb, és jobb képformátumban. Indítottam egy szavazást is a bloggal kapcsolatban! Azt kérem hogy szavazz, innen tudom mire számíthatok a  bloggal kapcsolatban. Valamint raktam a blog legaljára egy Banner szerű valamit ami saját! Ha tetszik rakd ki és hirdesd a történetet! (köszi) És még egy kérésem lenne: Ha olvasod a fejezetemet akkor kérlek jelezd valahogyan, pl: egy megjegyzéssel a fejezet végén! Csak hogy tudjam hogy van aki olvassa!

Újból a tisztáson álltam, ugyanott ahol tegnap is. Annak ellenére hogy tudtam, mindez csak álom, nem fért a fejembe: -Hogy lehetek én még mindig itt? Ismét futásnak eredtem, mert megláttam Irinát a bokrok között. Néhány másodperc múlva megint a lábam a földet súrolta, és csakúgy mint előző álmomban vérzett. Megint megláttam a fák között, és ismét futásnak eredtem. Nem számított hogy kilyukadt a nadrágom, és hogy vérzem, csak futnom kellett. Ismét megtorpantam, mert Irina csakúgy mint eddig, elém vágott, és ismét egy üzenetet suttogott.: -Eljövök érted! Nem szabadulhatsz!
Sikítozva ébredtem álmomból, csak úgy mint az azelőtti hajnalon. Jake Csitítgatni próbált de mindhiába. Felvertem az egész házat, ami nem volt nehéz, hiszen Samék a konyhában voltak. Felnéztem Jake-re és ő pedig keresztkérdéseket tett fel nekem:
-Ssss... Minden oké?
-Nem tudom.-válaszoltam, még mindig megrémülve, levegő után kapkodva. Jake is megrémülve nézett engem, és közben mind a ketten felültünk az ágyon.
-Ssssszzz!!!.-szisszentem fel a fájdalomtól. -Vajon mi lehet?-kérdezgettem folyamatosan magamba, amikor Jake meglátott a hófehér takarón egy vérfoltot, már tudtam hogy mi is történhetett, mégsem akartam elhinni.
-Úristen!-szólalt fel Jake hangosan, amikor megpillantotta a sebem.
A térdemből jött a vér. A nadrágom csak úgy mint az álmomban ki volt szakadva, és pontosan ott ahol láttam vérzett. Még piros volt a seb, és meleg. Jake felállt az ágyról, és kiszaladt a konyhába, keresni valamit amivel felitathatja a sebemből a vért. Hallottam a konyhából olyan kijelentéseket: -Jacob mit csinálsz? -Mit keresel? -Mi volt ez a kiabálás? Jake nem válaszolva sietett vissza a szobába hozzám. Hozott egy kisebbfajta gézt, és temérdek mennyiségű zsebkendőt.  Mivel a többiek látták hogy miket hoz be, ők is beszaladtak vele együtt. Riadtan néztem körül, Jake pedig egy ruhadarab után nyúlt, és elkezdte felitatni a vért. Mivel elég lassan ment neki, úgy döntöttem segítek neki. Eléggé fájt, és a többiek kérdően is néztek ránk. Szerintem még maga Jake sem értette, hogyan, és miért üthettem meg magam az éjjel. Két választási lehetőség volt:
1. Alvajáró vagyok, és az éjjel elestem,
2.Jake bántott, azért sikoltoztam.
Ezek az alternatívák elég egyértelműek lehettek számukra, számomra viszont nem. Tudom magamról, hogy nem vagyok hülye, és alvajáró sem. Jake soha nem bántana, még végső esetben sem.
-Mi történt?-kérdezett Jake halkan.
-Nem tudom, én... nem tettem semmit... De az álom...-dadogtam össze vissza.
-Milyen álom?-kérdezte Sam.
-Nessinek tegnap óta rémálmai vannak Irináról.-válaszolt Jake.
-Pontosabban?-kérdezősködött újra Sam.
-Egy álom arról, hogy futok az erdőben, elesem, majd Irina mindig mond nekem valamit. Valami üzenet félét.-válaszoltam.
-Most is rosszat álmodtál?-kérdezte Emily.
Bólogattam.
-Amikor elesel az álmodban, akkor is vérzik a lábad?-kérdezte Quil.
-Igen.-bólogattam.
-Irina képes a telepátiára. Hallottam már ilyen vámpírokról. Álmában képes kapcsolatba kerülni Renesmeevel. Ott ami álom kellene legyen, az valóság. Tehát, Nessi valóságos dolgokat él ott át, ezért  vérzik a térde.-mondta egyértelműen Sam.
-Irina, Renesmeet akarja?-kérdezte Jake.
-Ez most már elég egyértelmű.-válaszolt Paul.
-Hé, Sam légyszíves, meg mindenki. Szóval, erről ne szóljatok apunak. Majd én. Később.-nyökögtem.
-Persze, de egyenlőre ismét elindulunk ki. Ígérem megöljük a vámpírt, előbb vagy utóbb.-nyugtatott meg Sam, mert látta mennyire nem vagyok magamnál a sokktól.
-Ti most komolyan egy vámpír miatt gürcöltök? -kérdezte hangosan Leah, és felháborítóan.-Miért segítenétek neki?-folytatta.
-Azért, mert Nessi Jacobbal van. Innentől már olyan mintha falkatag lenne. Ilyen esetben nem számít hogy ki.-válaszolt mérgesen Sam.
Erre nagyon kinyílt mindenkinek a szeme, és Jake egy gyilkos pillantást vetett Leahre. Sam feszültségoldásképpen megpróbálta kiterelni a többieket:
-Jobb lenne ha máris indulnánk, Ti pedig lassan indulhattok az iskolába.
Nem nagyon sikerült neki, Jake bosszúsan rábólintott a javaslatára. Jake adott nekem egy gézlapot, amit rászoríthattam a még mindig vérző sebre. A fiúk pedig kimentek a szobából, én pedig néztem ahogy lassan tolongnak kifelé egymás után. Miután kimentek a szobából, Jake lassan leült az ágyra, ugyanis eddig lenn térdelt a földön.
-Annyira sajnálom!-mondta, és közben remegett a keze az idegességtől. Valószínűleg már nem volt messze attól, hogy átváltozzon.
-Hé Jake! Nyugodj meg!-kérleltem.
-Nem! Nagyon elegem van Lehaből! Pontosan tudja, hogy mit érzek irántad, és direkt viselkedik így előtted! És már nem először!-mondatai közben felállt mellőlem, én pedig riadtan figyeltem. hogy felvesz egy tárgyat, és falhoz vágja. Nagyon megijedtem. Azt hittem nem tud uralkodni az érzésein, és ez így is történt volna, ha nem lépek közbe. Felpattantam az ágyról, közben pedig éreztem hogy a vér lassan csurog lefelé a lábamon, és a géz lap is leesik.
-Jake, nyugodj meg kérlek!
Először  csak hátrapillantott a válla felett, aztán végre felém fordult. Ökölbe font karja kiengedett, és láttam hogy haragja meggyengül. Még egy fél lépést tett felém, és átölelt. Szorosan, mintha soha többé nem akarna elengedni.
-Gyere ülj vissza az ágyra, ömlik rólad a vér.
Elkezdtünk hátrálni, én elkaptam egy gézlapot, hogy letöröljem hátul a lábam, mielőtt még jobban összevéreznék mindent. Aztán lehuppantam az ágyára, és Jake ismét mellém ült, olyan volt ez az egész, mintha újraélném az előző másodperceket.
-Mielőtt én felbukkantam volna az életedben, soha nem volt semmi bajod. Soha nem volt egy seb sem a bőrödön, és mindig csak akkor sírtál amikor éhes voltál.-mesélte.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem csodálkozva.
-Minden mozdulatodat követtem, amikor csak tehettem, de mindig csak időszakaszonként és akkor is csak titokban.
-Miért kellett titokban?
-Edwardék nem szívleltek engem.
-Ne hibáztasd magad Jake! Ennek így kellett történnie.-vigasztaltam.
-Talán igazad van. És hogy érzed magad?
-Már jobban. Habár, nem értem miért vérzik még mindig ennyire.-válaszoltam neki, mikozben egy másik gézlapot vettem a kezembe, és szorítottam a sebre.
-Igen, én sem. Ha továbbra is ez lesz, kénytelen leszek elvinni téged Carlislehoz.
-Csak ha hagyom!-viccelődtem.
-Bocs, hogy tegnap semmi beszéd nélkül lefeküdtem, de nem bírtam tovább.-folytattam.
-Ez teljesen érthető.
-Egyébként, mikor kell a suliba indulni?
-Még van egy fél óra. Éhes vagy? Tegnap semmit sem ettél!-aggodalmaskodott, és közben a combomra tette a kezét.
-Nem is tudom, nem vagyok éhes.
-Ne ellenkezz! Így is nagyon vékony vagy! Gyere!-parancsolt rám, és egy könnyed mozdulattal felállított az ágyról. Mivel még mindig a tegnapi ruhámban voltam, nem kellett fel öltöznöm. Amikor kiléptünk az ajtón, mindenki ott volt kivéve Leaht.
-Sziasztok.-köszönt nekik Jake, én pedig egyszerűen csak intettem egyet.
-Kértek enni?-kérdezte Emily.
Amikor inteni akartam, hogy hagyja nem kérek, Jake már kért is kaját. Felpillantottam rá, és ő rögtön tudta, ha nem szól, nem kértem volna. Leültünk az asztalhoz, és ettünk valami reggelihez méltó kaját. Megköszöntem, azután Jakel visszamentünk a szobájába.
-Első sulis nap,-sóhajtottam fel.
-Ez is az élet része.-mondta miközben közelebb húzódott hozzám.
-Fel kellene öltöznöm, illetve át.-szakítottam meg a pillanatot.
-Jó ötlet.-mondta szomorkodva, másra számított mint a kijelentésemre. Csak úgy mint a múltkor, Jake öltözött át előbb, ő kevésbé volt szégyenlős mint én. Ezúttal azonban nem ment ki, inkább felcseréltük a szerepeket, én kezdtem el öltözni, ő pedig figyelt. Amikor kész voltam, Jake megszólalt:
-Idő van.
-Rápillantva az órára,  láttam hogy tényleg indulnunk kell. Felkaptam a táskám, Jake is az övét, és elindultunk kifelé. Kiértünk a házból, és a kocsim ott állt, éppen úgy ahogy tegnap kora  este hagytuk.
-Te vezetsz!-dobtam oda Jakenek a slusszkulcsot, és ő mosolyogva nyitotta ki a kocsit. Beülés előtt, bedobtam hátra a táskám, Jake is az övét, és máris indított. Az út hosszú volt a suli felé, mégis úgy éreztem néhány másodperc múlva már nem azon a  bolygón leszek mint eddig. Több ember, és kitudja tudok-e uralkodni magamon. És mi lesz ha meglátják Jake izmos testét? Még ha fekete póló is van rajta, akkor is messze kitűnik a többi srác közül. És nem csak a sárma miatt, amúgy is remek pasi.  És akkor én? Sokkal fehérebb a bőröm mint a többi lányé, világosabb a szemem mint a többieké, és én is Cullen vagyok.  Ezeken a dolgokon elgondolkodva észre sem vettem, hogy már a Forksi gimi táblája virít az út szélén, és Jake lassan behajt a parkolóba. Találtunk egy üres helyet, és be is álltunk. Amikor leállította a motort, mindenki nagy szemekkel nézte a vadonatúj kocsit, és benne az izmos Jacobot, no meg engem. Nagy zavaromban pillantottam ki az ablakon, és megpillantottam a még csak képről látott papámat. Charliet.
-Az ott Charlie?
-Igen, de, te honnan ismered?
-Igazából csak képen nézegettem őt, még régebben. Csak reflex.
-Jó is hogy itt  van, beszélni akartam vele.-mondta nyugodtan, és hátranyúlt a táskájához, aztán meg ki akart szállni.
-Hé, Jake, várj!-szóltam rá.
-Mi az?
-Én Bella, vagyis anya lánya vagyok... Ez agy kicsit fura volt, szóval mindegy én nem is tudom, nagyon hasonlítok anyura. Legalább is apa szerint. Szóval könnyen felismerhet engem, és szóval.. Cullen is vagyok, és az nem jó, vagyis hogy, hogy lettem hirtelen én is az? És ha kérdezősködni fog Belláról?-nyökögtem össze vissza mint egy kisgyerek aki nem akar valamit, vagy kifogást keres valamire.
-Ez igaz. Nézd, mivel esik az eső, húzd ezt fel. És a kapucnit is rakd fel a fejedre. Így talán nem fog szemet szúrni neki a nagy hasonlóság.-javasolta, és levette a felsőjét, majd odanyújtotta nekem. Én felvettem, és ahogy mondta felraktam a kapucnit is. Egy kicsit nagy volt rám, ami nem meglepő Jake izmos testére igazán nagy ruha kell.
-És most gyere.-mondta, aztán kiszálltunk a kocsiból. Mielőtt bezárta volna a kocsit, még kikaptam gyorsan a táskám a hátsó ülésről. Most nem fogta meg a kezem, mert feltűnt volna Charlienak, de látszott rajta hogy megöli a vágy, ha nem érhet hozzám. Én Jake mögé maradtam, zsebre tett kézzel jöttem mögötte, mint aki fél valamitől. Igazából volt is mitől félnem.
-Szia Jacob!-köszönt ide Charlie.
-Heló Charlie.
-Mi járatban?-szólt újra Jake.
-Újabb haláleset.
Jake akaratlanul is rám nézett, én pedig rá. Megborzongtam, mert belül tudtam hogy ki tette, és azt is hogy miért.
-És ki a barátnőd?-szólalt meg újra Charlie, a kellemetlen helyzet után, más témát keresve.
-Ja, igen bocs. Renesmee Cullen.
-Cullen? Szóval, te is a Cullen család tagja vagy?-kérdezett értetlenkedve.
-Igen, az.-válaszoltam neki, így végre teljesen láthatta az arcom, és a kapucnim is lecsúszott. Egy időre intenzíven nézett rám, azután végre megszólalt.
-És most ti együtt vagytok?
-Igen.-válaszolt Jake teljes határozottsággal.
-És szóval, tudsz valamit Belláról?-kérdezte zavarában, egy kissé meghökkentette a nevem, és a származásom, na meg persze az is hogy együtt vagyunk.
-Őőőh. Hát igen persze, őő jól van.-válaszoltam neki dadogva. Elég jó érzés volt szemtől szembe állni, és ennek ellenére mégis olyan érzés volt mintha azt kérdezném tőle: -PAPA, UGYE HALLASZ?
Fogalma sincsen arról hogy az unokája vagyok, és arról meg főképpen nincs hogy mi is vagyok... és hogy anya ki vagy inkább mi lett. Aztán egyszer csak a csengőszót hallottuk.
-Hát srácok, örülök hogy találkoztunk, de úgy gondolom várnak titeket a suliba.-javasolta, vagyis inkább köszönt el, azzal az ürüggyel hogy legyen vége a beszélgetésnek. Már indulni akart, amikor Jake megállította.
-Charlie! Ma mondjuk 5-kor ráérsz? Vagyis, otthon leszel?
-Igen, persze az 5 az jó, épp otthon leszek, de miért?
-Csak beszélni szeretnék veled, vagyis szeretnénk ha Renesmee is jön.
-Oké, akkor 5-kor.-köszönt el.
Vissza sem néztem, csak néztem értetlenül Jakere. Mit akarhat megbeszélni vele, ami ilyen fontos? Amihez én is kellek? Ez sehogyan sem fért a fejembe. Beértünk a suliba, és az első óránk rögtön Biokémia  volt. Én sóhajtottam egyet, ahogy Jake is, de biztatásként hátulról átkarolt. Én pedig mosolyogtam egyet. Ahogy beértünk a terembe, volt egy üres 2 személyes pad, ahova le is dobtuk magunkat.  Amikor beérkezett a biosztanár, egyből szétosztotta a könyveket, amit inkább könyvpakknak neveznék, de végül is mindegy. Az óra nagyon hamar elment, végül is nem is arra figyeltem amit a tanár mondott, hanem azon morfondíroztam, hogy mit is akar megbeszélni Jake Charlieval!? Mind a 8 óra hamar eltelt, ebédkor vettem kaját, de végül is nem ettem meg. Sok új barátot szereztem, nos inkább én mint Jake. Megismertem Nicole Torrest, aki szőke hajú lány volt, és nagyon adott a divatra. Adam Lasst, aki olyan rocker féleség volt, szintén nagyon aranyos külsővel, de igen sötéten. A haja fekete volt, csakúgy mint egy igazi rockernek. Lucas Ross, ő egy igazi aranyos srác volt, rögtön hozzám jött, már első óra után, ismerkedni akart. Én mind szívesen fogadtam őket, és ők is szívesen ismerkedtek velem észrevételem szerint. És ki lett volna más a negyedik mint Laura Fawell. Laura barna hajú, minden lében kanál csajszi volt. Igen rendes aranyos, de ha pletyizni kellett, akkor nem volt nála határ. Mindig megmondta másoknak a véleményét, független attól hogy sértő-e amit mond avagy nem. Mind nagyon jó fejek voltak, és az ebédnél is már egy asztalhoz ültünk, mintha régóta jó barátok lennénk. Ilyenkor a félelmem elillant, nem gondoltam többé a vérre, sem arra hogy mi, és ki is vagyok igazából. Még Jake is összebarátkozott a csajokkal, a fiúkat viszont nem nagyon kedvelte, mert néha még úgy találta túlságosan is nyomulnak rám. Ez engem egyáltalán nem zavart, ám de zavarba annál többször estem. Ebédnél jókat röhögtünk, és  úgy tűnt hogy egész jól beilleszkedtünk. A nap végén, Jake meg én visszaszálltunk a kocsimba, és csak úgy mint induláskor, bedobtuk a táskánkat hátra, és ő vezetett. Indulás előtt még rákérdeztem arra a dologra, ami egész nap nem hagyott nyugodni engem.
-Jake, miért akarsz Charlieval beszélni?
-Ez egy komoly beszélgetés lesz kicsim, de ha akarsz jöhetsz.
-Mármint miről?
-Hát szóval, igazából beavatom őt abba hogy mi is vagyok, és hogy miért is vagyok, az ami.-válaszolt nehézkesen, és mélyen bámult maga elé.
-De, de... mi? Hogyan? Ezt, ezt nem lehet!!! Hiszen akkor, felfedsz engem is, és tudni fogja hogy...!!!-dadogtam össze vissza, felindulva a válaszán.
-Nézd, én  sem szeretném túlságosan, de nem tehetek mást.
Semmit nem válaszolva, sértődve dőltem hátra az ülésen, mint egy kamasz kis csaj, aki nem barja elhinni hogy vesztett. És akkor ugrott be, Jake mondata: "-Nézd, én sem szeretném túlságosan, de nem tehetek mást." Az a nem tehetek mást a végén, azt jelenti hogy valaki megparancsolta neki. Sam. Mégis ki más lehetne? Sajnos Sam akarata nem erősebb az enyémnél, bármennyire is szeret Jake. Ezen felbuzdulva Jakere néztem, mint aki valami alattomos dolgon kapja őt. Már régen a városban jártunk, amikor abbahagytam a duzzogást. Jake leállította a kocsit egy fehér ház előtt, amit azelőtt még soha nem láttam. Ismét győzködni kezdtem Jaket.
-Kérlek, Jake, ne mondj neki semmit.
-Nem tehetem.
-Még én sem vagyok erősebb Sam akaratánál igaz?-kérdeztem gúnyosan.
-Hm... akkor jössz?-kérdezte, egy nagy sóhaj után halkan.
-Nem, bocs.
-Jól van. Megvársz, vagy..?
-Meg.
Semmi puszi, vagy csók nélkül kiszállt, amit nem is csodáltam, és becsapta az ajtót. Láttam, ahogyan bemegy a házba, és hogy Charlie boldogan fogadja. Vajon boldogan is fog kijönni? Vagy egyszerűen csak kidobja a házából, és szétkürtöli mindenkinek hogy mik vagyunk mi, és ők mik? Percek teltek el így, kezdett az egész nagyon idegtépő lenni. Alig bírtam magammal. Vajon most tudja meg? Jake hogy mondja el neki? Tudja már hogy az unokája vagyok? A lánya gyermeke? És hogy mi is vagyok... Egyszer csak nyílt az ajtó, de Charliet nem láttam sehol. Egyedül jött ki Jacob, és az arca komor volt. Megkerülte a kocsit, aztán beszállt. Nem akartam egyből kérdésekkel bombázni, persze megölt a kíváncsiság hogy megtudjam mi is történt. A viselkedéséből úgy gondoltam elég rosszul ment, mert beleütött egyet a kormányba, és a fejét fogta, mint akkor amikor ott hagytam tegnap előtt a La Push-ban.
-Én mondtam, hogy nem jó ötlet!!! Most tudja rólam, hogy egy alávaló gyilkos szörnyeteg vagyok, rólad meg hogy egy nagy állat!-felindulásból mondtam ki ezeket a szavakat, és az állat kifejezést szó szerint értettem. Jake rám nézett, mint aki tisztában avn a helyzetével, és elindította a kocsit. Amikor a házunk elé értük, én kiszálltam a kocsiból, kikaptam hátulról a táskám, és elindultam befelé. Az ajtó előtt még visszanéztem, mert Jake nem jött mögöttem, hanem a táskája nélkül szaladt befelé az erdőben. Én meg sem lepődve nyomtam le a kilincset, mert tudtam Samhez fut. Szerettem Samet, és a falkát, de néha azt éreztem túlságosan is lekötik őt. Amikor beértem, csak apa, Alice, és Emmet volt otthon, apa persze meglepődve szólt hozzám, köszönés nélkül.
-És Jake?
-Milyen volt az első nap?-kérdezte Emmet, az első feleletlen kérdés után.
-Klassz. Mind nagyon kedvesek.
-És nem támadtál le senkit?-viccelődött újra Emmet.
-A-a.-válaszoltam röviden.
Ezután pedig felszaladtam a szobámba. Ledobtam a táskámat az ágyamra, és 1 óráig azon filóztam, mit mondhatott pontosan Charlie. Később még a leckémet is megcsináltam, mert Jake sehogy sem akart előbújni, és eléggé aggódtam. Valamivel le kellett foglaljam magam. Még mindig semmi....

1 megjegyzés:

demon írta...

szia első
gratula kiváncs vagyok charlie reakciójára puszi
:)