Reggel, a La Push-ban ébredtem, Jacob mellén, ugyanis előző nap náluk maradtam... A La Push mindig olyan megnyugtató számomra, mint egy második otthon.
-Hihetetlen hogy már 6 hónapja együtt vagyunk.-jegyezte meg Jake, az ágyon ülve.
-Igen, tényleg az. Mi van, már számolod is?-kérdeztem viccelődve.
-Számon tartom. Talán baj?-válaszolt, nos, inkább kérdéssel, és közelebb húzott magához.
-Tudod hogy nem.-válaszoltam.
Már 6 hónapja vagyok együtt Jake-el, de még nem történt meg az a dolog. Ami azt illeti én nem bántam.
-És, mi a terved mára? Lógjunk a Push-ban, vagy nálatok? Esetleg motorozzunk?-kérdezte csibészes mosollyal.
-Nem is tudom...-válaszoltam neki. Ő a válaszomra közelebb húzott magához, még közelebb mint eddig voltam, és megcsókolt. A csók egész hosszúnak tűnt, de sajnos sípolni kezdett a telefonom. Mind a ketten meglepődtünk, és a telefonra figyeltünk.
-Kaptam egy SMS-t.-mondtam meglepődve, és kézbe vettem a telefont.
Jake is, és én is kíváncsian figyeltük a kijelzőt. Az SMS Damen-től jött. Kitől mástól jöhetett volna? Lopva Jacobra néztem, és ő is rám. Bevallom féltem megnézni, mert hát kitudja mit akarhat... Így Jake előtt kicsit más elolvasni az üzenetet, mintha csak magam lennék nem igaz?
-Ha nem akarod hogy lássam akkor elfordulok.-jegyezte meg, gondolom tudta miről van szó.
-Nem, nyugodtan láthatod, előtted nincs titkom!-vágtam rá, mert tényleg így volt.
Végül erőt vettem magamon, és megnyomtam a középső gombot a telefonon, hogy megtekintsem az üzenetet.
Az üzenet a következőképpen hangzott:
" Szia Renesmee. Találkozhatnánk ott ahol mindig szoktunk? Tudod a tisztáson. Délután 14:00-kor ott várlak. Kérlek gyere el! FONTOS!"
Akaratlanul is Jacobra néztem, és szemeim az övéit keresték. Tekintetünk összeakadt. Kicsit úgy nézhettem rá mint aki engedélyt készül kérni tőle, és igazából sor is került volna rá.
-Nem is tudom... Irina az erdőben van az biztos. És ha megtámad? Nem lehetek ott veled.-szögezte le.
-Jake, nem vagyok már olyan kicsike, és nem lesz semmi bajom, Damentől legalább is nem.-azért mondtam ilyen tagoltan a mondatot, mert valami feltűnt az üzenetében. A megismerkedésünkkor mondta ki először a rendes nevemet, azóta általában mindig a Nessi nevet használta. Lehetséges hogy Jacobnak igaza van, és mégis Irina van a háttérben? Most akkor mi legyen?
-Min gondolkozol?-kérdezte Jake, és ölelő karja kiengedett, így már nem ölelt.
-Lehetséges hogy igazad van. Nem kellene elmennem...-válaszoltam szinte suttogva.
-Mitől gondoltad meg magad?-kérdezte értetlenül.
Mit is mondhattam volna? Az egyedüli válasz ez lehetett volna: Félelem. Én alapból olyan nyuszinak születtem, hogy nem is tudom miért vagyok vámpír. Nem voltam mindig ilyen, de amióta Irina szinte minden éjjelen és nappalon át rettegésben tart, megtanultam félni.
-Inkább veled maradnék. De ha azt írja hogy fontos, mennem kell.
-Te most félsz?-kérdezte, és az arcomat fürkészte.
-Tessék?-kérdeztem vissza.
-Nessi, kicsim, eléggé jól ismerlek már ahhoz, hogy tudjam mikor mi a bajod.-válaszolt, és a kezeivel a hajamat fésülte.
-Jó, igen félek. De, ennek dacára mégis elmegyek.-reagáltam.
-Nem leszel egyedül.-súgta a fülembe, miután közelebb húzott magához, és megölelt.
Én kérdően néztem rá, mert nem értettem szándékát.
-Ott leszünk a közelben. Mind.-válaszolt.
Én hálásan hozzábújtam, és ő szorosan ölelt magához mint eddig mindig.
Egész kettőig a szobában lustálkodtunk. ugyanis hétvége volt, és ritkán adatik meg egy olyan nap, amikor Jake csak az enyém.
Kettő órakor elindultam a tisztás felé. Nem tudtam hogy kinek mi a szándéka, de Jake felkészítette az egész falkát, és a közelben voltak. Ahogy zötykölődtem a tisztás felé, kétségeim támadtak. Az út vészjóslóan közeledett a végéhez, mintha egyenesen a halálos ítéletembe rohannék bele.
De nem, ezeket a kétségeket hamar el kellett hessegetnem a fejemből, ez csak egy sima találka, nem lesz itt semmi gond. A gyomrom enyhe görcsbe rándult, és ez sem volt valami jó jel. Leállítottam a motort, és kiszálltam a kocsiból. Ahogy haladtam az erdőben a tisztás felé, megláttam egy nagy állatot. Kicsit fura volt így látni bármelyik emberbarátomat is, azt hiszem ez az állat Paul volt. Köszöntem neki, és ő pedig mintha mosolygott volna, intett a fejével hogy mennyek tovább, nincs baj. Így is tettem. Kiértem a bozótból a tisztásra, és megláttam egy sötét alakot a fák között. Nem lehetett Damen, mert hosszú volt a haja. Amint kiért a fényre, rögtön felismertem, Irina volt az. Sikítani próbáltam Jake-nek, de nem bírtam az ijedtségtől. Irina közelebb jött, olyan gyorsan ott termett előttem, hogy levegőt is alig bírtam venni.
-Ssssssss.-rakta az ujját a számra. -Nehogy sikíts a kis barátaidnak, mert az lesz az utolsó tetted az életedben. Mondjuk, így sem élsz már túl sokáig.
-Kérem... ne.. öljön meg.-nyökögtem.
-Nem, nem én foglak megölni... Sajnos... De majd arra is sor kerül, ne aggódj.-válaszolt cinikusan. Soha nem értettem, és nem is fogom megérteni, hogy miért hajtsa a magunkfajtákat a bosszúvágy, és az öldöklés...
-Hol van Damen?-kérdeztem dadogva, de már egy kicsit magasabb hangon, hátha meghall valamelyik farkas barátom.
-Jó helyen, ne félj...-válaszolta, de már csak suttogott.-Viszont komolyan ennyi eszed lenne? Összeállsz egy kutyával? A nagy Edward lánya?
-Ez most hogy jön ide?-kérdeztem vissza cinikusan.
Ekkor valami megmozdult a bozótosban, és morgott is. Nekem nem volt nagy meglepetés és Irinának sem, mert tudta hogy itt vannak a közelben. Elöl Sam jött, mögötte Jake, Paul, Embry, Quil, és Seth is. Egyedül Leah-t nem láttam sehol.
Irina felindulásból megint ellökött, hihetetlen erővel. Mivel elég nagyot estem, földet érésemkor iszonyú fájdalmat éreztem. Még ahhoz sem volt erőm hogy felkeljek. A szemem sarkából végigkövettem az eseményeket. Először Jacob indult neki Irinának, rögtön 1 másodperccel azután hogy ellökött engem. Irina a szokásos menekülés helyett inkább harcba szált a hatalmas farkasokkal. Én meg csak fulladoztam a földön. Irina az egyik óvatlan mozdulatnál ki tudott szabadulni a farkasok támadásából, és felém vette az irányt. Felém hajolt, és felhúzta a kockás felsőm ujját. A száját már arra nyitotta, hogy belém harapjon, amikor Jake utolérte, és egy akkora ütést készült rá mérni, hogy még engem is eltalált. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Jake megkarmolt. Nem láttam a hegek helyét, sem azt hogy mennyire vérzik, csak a fájdalmat éreztem. Sikolyra nyílt a szám. Nem bírtam tovább visszatartani. Még a felsőm is elszakadt a vállamnál. Három heg égett a vállamon, legalább is annyit éreztem. Rettenetesen égett. Irina tekintetét elterelte a vérző sebem, így Jacob meg tudta ölni. Vége, minden egyes rettegésnek vége. Irina halott. Ez az egy érzés vigasztalt. Hogy lehetek ilyen tehetetlen? Minden az én hibám. Ismét fulladozni kezdtem, és a szemem sarkából láttam, hogy Jacob farkasként beszalad az erdőbe, és pár percre rá kifut emberként. Eszméletlen sebességgel rohant hozzám, én pedig torkom szakadtából sikoltoztam.
-Nyugodj meg Nessi, nem lesz semmi gond.-nyugtatott, és ismét a hajam simogatta. Szinte alig hallottam amit mond, mert még mindig sikoltoztam. Nem bírtam visszafogni magam.
Ismét láttam, Sam, Embry, Paul, és Seth siet ki az erdőből emberként. Mind körülöttem álltak, és tanácstalanul guggoltak le hozzám. Még mindig nagyon fájt, és igyekeztem elfojtani sikolyaimat, ami nem járt túl nagy szerencsével.
-Elviszem Carlisle-hoz.-jelentette ki Jake.
-Jacob ez iszonyatosan mély seb lett.-jelentette ki Seth, szinte suttogott. Megint fulladozásba kezdtem.
Jacob felvett, de vigyázott, hogy nehogy hozzáérjen az égő sebhez. Iszonyatos sebességgel futott kifelé, a kocsim felé, még eszméletnél voltam azt hiszem. Tisztában voltam Jake erejével, de ennyire nem lehetett erős az az ütés. Vagy mégis?
Még mindig fulladoztam. Jake, amint a kocsihoz értünk berakott a hátsó ülésre, így még mindig feküdtem.
-Siess Jake! Minden perc számít!-kiáltotta Sam. Jacob vissza sem nézve indított, és nagyon gyorsan hajtott.
Minden elsötétedett, még az út alatt.
Pár percre rá, felébredtem, mert Jacob kiemelt a kocsiból, és befelé szaladt velem. Apa rémülten szaladt ki, és kérdezte Jacob-tól, de szinte ordított:
-Mi történt?
Még ő is sejtette, hogy egy vámpír nem nagyon képes ilyen sérülést okozni, ezért csakis farkas lehet.
-Azt majd később, kérlek Edward kérlek!!! Ha itt van Carlisle gyorsan segítsen rajta! Nagyon félek!!!-szinte ordított, és a könnyei előszöktek a szeméből. Átadott apunak, még mindig alig voltam magamnál.
Gyorsan szólt Carlisle-nak, és felszaladt velem a szobámba, majd lassan lerakott az ágyamra. Egy pillanat alatt fenn voltunk.
-Úristen!-szólalt meg Carlisle, mialatt levette a kockás felsőmet a vállamról, közben láttam Jake arcát, még jobban sírt.
Amikor Carlisle egy vattával kezdte felitatni a vért, akkor fájt a legjobban. Akkorát sikítottam, hogy beleremegett az egész ház. Közben megláttam Jacob kezeit, tiszta vér volt mind a kettő, és még izmos testére is jutott egy adag.
Carlisle jó ideig itatta fel a vért, és éreztem ahogy a testem csak úgy ég. Nem bírtam elaludni a fájdalomtól. Még olyan szerencsém sem volt, hogy eszméletemet veszítsem, semmi. Láttam, Jake nézni sem bírja hogy hogy kiabálok, és elfordul. Ezek után pedig elkezdte összevarrni a sebet. Ez már elviselhetőbb volt. Nem fájt annyira, de szerintem ez a temérdek mennyiségű fájdalomcsillapítótól nem fájt már annyira. Még nyugtatót is kaptam, és ennek köszönhetően lenyugodtam. Még soha életemben nem éreztem ekkora fájdalmat. Sajnos elaludni nem tudtam, de Carlisle, apa, és Jake egész éjjel ott gubbasztottak az ágyam mellett. Jake elmesélte nekik hogy mi történt.
Szinte minden másfél órában újabb fájdalomcsillapítót kaptam. Azt hittem soha nem fog véget érni ez az éjszaka. Úgy hajnal 5 felé megjelent Alice, és Rosalie, na meg a fiúk. Anyut nem láttam sehol. Carlisle nem kötötte be a sebet, mert még nagyon friss volt, és így is fájt. Rémülten pillantották meg a sebet.
-Uramég! Mi történt Nessivel?-kérdezte Rosalie rémülten, és leült mellém az ágyra.
-Történt egy kis baleset, viszont Irina halott.-nyögte ki apa. Jacobnak újra elborult az arca.
-Na és Bella?-kérdezte Alice.
-Elvittem őt, Esme-vel van, nem engedem Renesmee közelébe.
-Ez mégis hogy történhetett?-kérdezte Emmet, és Jake-re nézett.
-Nem az ő hibája volt.-nyöszörögtem.
Közben láttam, Jasper máris használta a hangulatváltót, és Jake arca derűsebb lett.
-Ezt akkor sem fogom annyiban hagyni!-jelentette ki Emmet. Meglepett a haragja, mert Emmetet igazán nehéz kihozni a sodrából. Emmet neki indult Jake-nek, de apa közéjük állt. Ha most elkezdenének verekedni, itt elszabadulna a pokol. Furcsa, eddig azt hittem ő eléggé bírja Jacobot...
-Fejezzétek be! Jobb lenne ha mindenki kimenne!-parancsolt apa.
Már Jacob is indult ki, mikor szólni próbáltam neki, de csak suttognom sikerült.
-Ne, kérlek ne menny ki.-kérleltem.
Jacob apura nézett, és Carlisle-ra, aztán visszaállt eredeti helyére. Nagy megkönnyebbülés futott végig rajtam. Egy rendes ember már félne, ha a farkasbarátja megsebzi, de én és Emily nem tágítunk. A következő 3 óra hossza nagyon hosszadalmasnak látszott. Csak feküdtem tehetetlenül, Carlisle meg minden másfél órában adogatta be a fájdalomcsillapítót. 3 óra elteltével kopogtak az ajtón.
-Jacob, itt van Sam és Paul. Be szeretnének jönni.-szólalt meg Jasper, azután Jacob Edwardra nézett, apa pedig bólintott.
Nyílt az ajtó, Sam és Paul lépett be rajta.
-Mi újság?-kérdezte Paul.
-Semmi jó.-válaszolt neki Jake, és közelebb lépett hozzájuk. Szinte háromszöget alkottak, ahogy ott álltak.
-Nessi szörnyen néz ki.-jegyezte meg Sam. Jake homloka ráncokba szaladt, és az arcát mélyen a kezébe temette. Paul együtt érzően rakta rá a kezét a vállára.
-Igazából azért jöttünk, hogy megnézzük hogy fest a helyzet. Emily aggódik.-mondta Sam.
-Akkor megyünk. Sziasztok.-köszönt el Paul. Jacob visszaroskadt a helyére.
Még hajnal körül sikerült elaludnom.
Reggel, már csak Jake ült a szobámban. Már jobb volt a helyzet, vagy nem tudom, mert nem fájt annyira mint fájdalomcsillapítóval. Fel tudtam kelni, de amint megkíséreltem, Jake felugrott, és mellettem termett.
-Ne kelj fel! Nem szabad!-mordult rám enyhén, szinte suttogott. Én mégis felültem.
-Nincs semmi bajom.-erősködtem.
-Nem hiszem el, hogy ezt tettem.-mondta és ismét elborult az arca.
-Nem a te hibád volt.
Elkezdett közeledni hozzám, és én remegni kezdtem. Fogalmam sincs miért.
-Félsz tőlem.-mondta, és visszahúzódott eredeti helyére, lehajtott fejjel.
-Nem!-tiltakoztam.
-El kell mennem.-mondta ki tagoltan, és nehezen.
-Hova?-kérdeztem vissza meglepetten.
-Messzire.
-Én is jövök.
-Nem!!! Egyedül.-jelentette ki és már szinte remegett az idegességtől. Kezdett megijeszteni.
-Itt hagysz? Csak úgy? Egyszerűen?-kérdeztem vissza.
Felállt eredeti helyéről, és én követtem.
-A lényeg az, hogy elmegyek.-mondta hűvösen.
-A karmolás miatt? Az csak egy kis karcolás!-szálltam harcba vele.
-Karcolás? Nessi, még Sam sem sebezte meg így Emily-t!
-Miattam ne fájjon a fejed!
-Emlékszel az ígéretemre?-kérdezte, és felém fordult.
Elgondolkozva néztem lefelé.
-Ha bántalak, azt soha nem fogom megbocsátani magamnak.-súgta.
-Kérlek ne menny el! Ne hagy itt!-könyörögtem.
-Felejts el, én már nem létezek számodra.
És ekkor hirtelen a nyakamhoz kaptam. A nyaklánc amit azóta, hogy megkaptam Jacobtól mindig hordtam, már nem volt a nyakamban. Megfordult, és ki akart ugrani az ablakon.
-Ne!-kiáltottam-Kérlek. Maradj velem! Jake.
Visszafordult, közelebb jött, és megint elfogott a remegés. A kezeit a derekamra tette, és megcsókolta a fejem búbját.
-Ne menny el! Kérlek!-suttogtam a fülébe.
-Ég veled!-abban a percben kiugrott az ablakon.
-Jake! Kérlek!-kiabáltam ki, de csak hűlt helyét láttam.
2010. december 31., péntek
2010. december 27., hétfő
14.fejezet: Gyorsan múló idő.
/Nessi Cullen/
Amikor kinyitottam a szemem nagy világosság fogadott, az nem lehet hogy ilyen korán világos legyen. Lassan megmozdult a kezem, hogy megfogja a telefont. Rémülten pillantottam meg a kijelzőt, miszerint már 9 óra múlt. Ki kapcsolhatta ki az ébresztőt? Nem emlékszem hogy kinyomtam volna. Valaki merényletet követett el ellenem. Visszaroskadtam az ágyamra, úgy mintha legyőztek volna. Felriadtam. Jacob krákogása ijesztett meg. Fura, de eddig észre sem vettem hogy itt van és hogy figyel.-Szia!-köszöntött, és felállt szokásos ülőhelyéről, ahol eddig minden reggel ült, várva hogy felébredjek és a suliba induljunk. Én még mindig feküdtem, és ő odaült mellém az ágyra. Megpróbáltam kicsit felemelni a fejem, és felülni, de nem sikerült.
Abban a pillanatban akkora fájdalom hasított a fejembe, mint még soha azelőtt. Felszisszentem és Jake segített visszafeküdni az ágyamba.
-Látom cseppet sem jobb a helyzet mint tegnap volt.-fintorgott, és a keze végigsimult az arcomon. Végig őt figyeltem.
-Sajnálom.-nyögtem ki végül.
-Nincs mit. Tudom nem Damen hibája, de, mégsem mehetsz vele többet sehova. Nem engedem. És ígérem én se hagylak többé egyedül, veled fogok menni.
-De a falka...-nyökögtem.-És Emily...-folytattam.
-Tudom a dolgom, de te vagy a legfontosabb.
-Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam találkozni a nővéreddel.
-Rögtön tudtam hogy baj van, amikor nem értél haza időben. Az oké, ha 15 percet késel, de 30 perc az már egy örökkévalóság.
-Nem tűnt olyan hosszú időnek. Kinn voltatok?-kérdeztem rá félve.
-Igen. De őszintén nem bírtam sokáig, úgyhogy 6 órakor (hajnal) el is jöttem. Sam persze megértette.
Együtt érző pillantást vetettem rá.
-Hány napig leszek bezárva ide?
-Még 1. Ezen kívül. De ha akarod szenvedek veled.-viccelődött.
-Vigyázz, mert még szavadon foglak!-mosolyogtam.
-Szívesen itt maradok veled. Életem legjobb két napja lenne. Rachel viszont elég türelmetlen, látni akar. Lehet kénytelen leszek elhozni ide.
-Ne! Vagyis... Nem akarom hogy így ismerjen meg. Még két nap. Ha eddig kibírta, már nem lesz nehéz ezt a kettőt. Beszéld le róla!
-Megpróbálhatom.-vigyorgott, azután egy könnyed mozdulattal beljebb tolt, és lehuppant mellém.
-Hé! Én nem gondoltam komolyan hogy szenvedj te is!
-Ez nem szenvedés. Már mondtam. És így legalább távol maradok a nővérem és Paul szerelmi enyelgésétől.
-Ne legyél szemét!-mondtam viccelődve, és ráütöttem a mellére. Persze csak viccből. Bármennyire is volt erős, nem érezte meg az ő fakasteste. Az én kezem fájdult meg, de úgy tettem mintha nem fájna.
Ő vigyorgott egyet, és a mellére vont. Olyan meleg érzés fogott el mint eddig csak ritkán. A szívem a torkomban dobogott, Jacob pedig szorosan ölelt, mint eddig mindig. Ez idő alatt végig olvastam benne, habár próbáltam visszafogni magamat. Ez így ment szinte egész nap. Jacob néha-néha bekapcsolta a tv-t, néha pedig velem beszélgetett. Nem voltam túl jó társaság azt hiszem. De Jacobot semmi nem zavarta. Elég volt neki ha vele lehetek, és őszintén nekem is. Ahogy teltek az órák éreztem egyre jobban legyengülök. Megpróbáltam egy kicsit aludni Jacob javaslatára. Sikerült is, de csak pár órát. Eleinte egy viccnek fogtam fel ezt az egész baleset dolgot, de ez cseppet sem bizonyult jó ötletnek. Minél többet gondoltam Damen-re annál jobban rosszabbodott az állapotom. Belázasodtam.
-Nessi, te egyre rosszabbul vagy... és be is lázasodtál...-mondta szinte suttogva amikor megérintette a homlokom. Én nem válaszoltam csak nyöszörögtem.
/Jacob Black/
Rémülten rohantam le a lépcsőn, Carlisle-t keresve, de ehelyett nagy meglepetés fogadott. Charlie, Carlisle és Edward ült a nappaliban, beszélgettek. Miért merészkedett ide Charlie? Mondjuk Cullenéktől nem kell tartania, főleg ha nincsenek itt mind. Mind kíváncsisággal figyeltek, főleg Charlie. Nem gondolta volna hogy én is itt vagyok. Egy pillanatra megtorpantam, de nem felejtettem el eredeti célomat.
-Carlisle, Nessi belázasodott... vagyis szerintem... nem tudom... hirtelen meleg lett az egész teste... tenned kell valamit....-hadováltam össze vissza kétségbeesve. Edward felugrott eredeti helyzetéből, és ügyet sem vetve Charlie-ra, eszméletlen gyorsasággal rohant fel az emeletre.
Charlie nagy szemekkel figyelte. Carlisle is felrohant Edward után. Nekem is mennem kellett, nem várhattam tovább. Útközben azon gondolkoztam, hogy vajon hol lehet Bella? Végül is, engem teljesen hidegen hagy. Ha nem képes a lányával foglalkozni hát ne tegye! Biztos Alice-szel, és Rosalie-val lóg valahol. Legalább Edward helyt áll. Kezdem egyre jobban megkedvelni. (Így hogy már nem vagyunk vetélytársak.) Charlie kicsit lemaradva ugyan, de jött mögöttem.
Mikor beértem Nessi mellett Edward ült, és Carlisle vizsgálgatta. Nessi egyre kábultabban nézett ki. Összezavarodva pillantottam Carlisle-ra. Lassan, és nyugodtan válaszolt nézésemre, de ezt már megszokhattam tőle.
-Valóban lázas. Teljes nyugalomra, és pihenésre van szüksége. Lehet jobb lenne ha hazamennél a La Push-ba. Gondolom a többiek is aggódnak. Remélhetőleg Nessi estére jobban lesz.-javasolta.
Egyáltalán nem akartam otthagyni, de nem volt más választásom. Minden elválás olyan nehéz a számomra. Minden perc egy örökkévalóság nélküle. Épp ezért, hogy kicsit múljon az idő, gyalog vágtam neki a hosszú útnak a rezervátum felé.
Útközben lepergett előttem minden olyan élmény, amit eddig Nessivel töltöttem. A bevésődés pillanata, amikor olyan dühösen rontottam be a Cullen villába. Így visszagondolva rá egész mulatságos volt. Azután beugrott a következő emlékkép: amikor bevallom neki hogy szeretem, és amikor először megláttam felnőtt lányként. Sorba ugrottak be az emlékek. Az első motorozás, a séták, amikor először mutattam be őt a falkának, Edward égtelen haragja, az első csók, mikor először aludt velem.... a szülinapja....
De sajnos vannak rossz emlékeim is, amik elől nem volt kibúvó.
Irina első támadása, ami egyben Nessi egyik legsúlyosabb sérülése lett. Amire még most is tisztán emlékszem, az az összeveszésünk a La Push-ban, és természetesen én húztam a rövidebbet, de valamilyen szinten ő is. Aztán amikor akkorát ütöttem a falba hogy elrepedt... az akarata ellenére mondtam el mindent Charlie-nak és most ez a támadás... ha ott lettem volna, az a mocskos vérszopó már nem szívhatná el másoktól az életet, és ez a betegség....
Annyira belemerültem ezekbe az emlékezésekbe, hogy észre sem vettem; már a La Push belső határán járok. Lassan el is értem a házunkat. Amikor beléptem, Paul és Rachel ott nyalták falták egymást. Erre a látványra grimaszoltam, Sam pedig megértően veregette meg a vállamat, de mosolygott is. Azt hiszem elég hülyén nézhettem rájuk, mert Emily is elkuncogta magát. Em hasán még nem nagyon látszott semmi változás, Sam mégis nagyon vigyázott rá, érthető okokból.
Zavartan krákogtam, hogy vegyék már észre magukat. Paul és Rachel elvörösödött, és zavartan köszöntek nekem, én pedig csak intettem.
-Na, mi a helyzet? Ugye javult Nessi állapota?-kérdezte meg Emily aggódva.
-Nem. Inkább rosszabb lett.-válaszoltam szomorúan.
-Mi? Mivel lett rosszabb?-kérdezte Sam.
-Belázasodott.-válaszoltam, és elindultam a konyha felé, hogy töltsek egy pohár vizet magamnak. Ma még semmit sem ettem, sem ittam, úgy ahogyan Nessi sem.
-Így most már értem miért jöttél ilyen hamar haza.-okoskodott Paul. Lassan kortyoltam a vizet, de őszintén nem kívántam.
-Ez neked korán? Lassan 18:00. Különben is, tudod jól, hogy magamtól nem jöttem volna haza, csak éjfélkor.
-Ezek szerint elküldtek?-kérdezte Rachel kicsit feldühödve.
-Dehogy. Nessi érdekében jöttem el. Pihennie kell. Így nem láthatom éjfélig. Ezért... gondoltam elengedhetnéd nekem a mai őrjáratot...-fordultam végül Sam felé.
-Persze, ez a legkevesebb. Mond meg neki hogy jobbulást.-mondta együtt érzően Sam. Egy hálás mosolyt engedtem el az arcomon, de nem kerülhette el a figyelmemet a Paul ölében elhelyezkedő Rachel, az én édes testvérkém szúró tekintete. Még nem is ismeri Nessit, és máris rossz következtetést vont le róla. Szeretem őt, nem is egy undok ember, de apám szerint túlságosan is szeret, és nem akarja hogy csalódjak. Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok Nessi-ben csalódni. Azt hiszem elég érett vagyok már "25" évesen ahhoz, hogy kapcsolatom legyen. Efelől nyugodtak lehetnek. Hát már mindenki ellenem, és Nessi ellen van?
-Kb. úgy 22:00 felé visszamegyek hozzájuk.-jelentettem ki.
-És mikor mutatod be nekem?-kérdezte kíváncsisággal, habár tudtam hogy csak megjátssza.
-Oké, belemegyek a játékba.-gondoltam magamban, de tudtam hogy hiba volt, mert Paul halhassa a gondolataimat.
-Talán szombaton, de vasárnapig várnod kell. Attól függ hogy lesz.
A következő pár óra egy örökkévalóságnak tűnt. Azt se tudtam mit kezdjek magammal. Csak ültem a szobámba, és bámultam az ablakot. Végül eljött a 22:00. -Motorral gyorsabb lesz!-gondoltam magamban, és előkotorásztam a motorom. Végül is, mindegy mivel megyek, csak minél hamarabb legyek ott. Felpattantam a motorra, és csak úgy száguldottam az országúton. Végre odaértem.
Leraktam a ház elé a motort, és közepes tempóban mentem be a házba. Mindig is túl divatosnak, és újfajtának találtam a házukat, de akinek pénze van az bármit megtehet. Végül is nem zavart különösebben. Elég nekem a saját kis szobám, amiből hamarosan kilakoltatnak... Elvégre is a nővérem szobája volt. Átsétáltam a nappalin, és az előtéren is. Charlie cuccai még mindig ott voltak, ahol hagyta. Ezek szerint még nem ment haza. Ahogy közeledtem a lépcsőhöz, megláttam az alján Bellát. Már egyáltalán nem az a régi Bella volt mint régen. bőre hófehér, haja sokkal élénkebb barna, mintha életre kapott volna. Szeme színe a barna és a piros színek között ingázott.
Megpróbáltam elmenni mellette, és úgy tenni mintha nem látnám, nem szívesen beszélnék vele. Sajnos nem én nyertem. Épp léptem fel a harmadik lépcsőfokon, erőt vett magán, és megszólított.
-Jacob! Beszélhetnénk?-a hangja csak úgy csengett. Már el is felejtettem milyen a hangja.
-Nincs mit mondanom.-válaszoltam közvetlenül.
-De nekem viszont van! Állj meg!-akadékoskodott, mert én tovább akartam menni felfelé. Majd megölt a kíváncsiság, hogy mi lehet Nessivel, ez a pár perc is kínszenvedés.
-Nessiről lenne szó.-kiáltott utánam. Hirtelen megálltam. Ezer és ezer gondolat zavargott a fejemben. Majd felé fordultam.
-Tudom, hogy azt hiszed nem töltök elég időt Nessivel. De ez nem így van.
-Tényleg? És akkor hogy?-kérdeztem vissza cinikusan. Elkomorult az arca.
-Történt egy kis baleset...
-Mire célzol?-kérdeztem rá értetlenül.
-Egy pillanatra elveszítettem az önuralmam és...
-Bella, te megtámadtál egy embert?-csodálkoztam, és a hangom tele lett megvetéssel, és haraggal.
-Vissza kell álljak. Edward nem engedett Nessi közelébe, főleg akkor nem ha beteg.
-Talán jobb is...-grimaszoltam.
-Nagyon szereted Renesmee-t igaz?
-Még az életemnél is jobban.-válaszoltam neki.
-Miért vagy velem ennyire ellenséges?
-Vámpír vagy Bella... Ezek után..
-Az egész család vámpír. Velük mégis másként viselkedsz...!
-Bella, szerettelek.
-Tudom.
-Edwardot választottad. Én pedig Renesmee-t. Életem legjobb döntése volt.-vetettem a szemére. Hisz én csak az igazat mondtam.
-Egyetértek.-válaszolta nyugodtan.
-Én csak azt kérem hogy vigyázz rá!-jelentette ki.
-Hidd el, minden erőmmel azon vagyok.-válaszoltam.
-Ugye még nem..-sóhajtott-nem történt meg a ...?-kérdezett rá erre a kényes témára.
-Nem.-válaszoltam. Ő bólintott egyet, és én elindultam felfelé. Végre túl vagyok ezen a beszélgetése, és ez az utolsó kérdés... teljesen felcsigázott... Az út egyre rövidebb lett, és egy nagy levegővétel után lenyomtam a kilincset. Éreztem Edward szagát. Még mindig Nessi mellett van. Cseppet sem volt meglepődve a látogatáson. Nessi már elaludt. Szomorúan pillantottam rá, és a homlokom ráncokba szaladt. Ahogy ott feküdt védtelenül... Edward az ágya szélén ült, és simogatta az arcát.
-Hogy van?-kérdeztem rá suttogva, miközben becsuktam az ajtót.
-Egész nap próbáltuk lenyomni a lázát, úgy látszik megadta magát. Reggelre egész jól lesz, és már fel is kelhet. Persze, csak ha nyugodtan alszik egész éjjel. Azért itt maradhatsz.-mondta miközben hol engem, hol pedig Nessit nézte. Legalább azt megengedte hogy itt maradjak.
-Most itt hagylak vele. Ha bármi gond lenne csak szólj, lenn leszek, és Carlisle is.
Én csak némán bólintottam neki, azután pedig leroskadtam szokásos ülőhelyemre. Edward elég sokszor benézett éjjel. Szerencsére Nessi egész zavartalanul aludt, és már nem volt lázas. Őszintén nem bántam, hogy ott kell üljek egész éjjel, legalább vele lehettem.
/Nessi Cullen/
Lassan, de kinyitottam a szemem, és nagy megkönnyebbülésemre Jake ott ült ahol szokott. Szeme le volt hunyva, az-az aludt. Nem akartam felébreszteni, mert tudtam, mostanában keveset alszik. Érdekes, de csak most vettem észre, nem fáj semmim, nem vagyok lázas, és fel tudok kelni. Akkor most mi legyen? Lehet túl vagyok a nehezén? Az jó lenne. Mikor kitakaróztam, megcsörrent a telefonom, amely az éjjeliszekrényemen pihent.
-A francba.-suttogtam, mert Jake felébredt. Megnéztem a kijelzőt, Damen hívott.
-Nessi, jól vagy?-kérdezte tőlem meg Jacob.
-Csak egy pillanat.-mondtam neki gyorsan, és felvettem a telefont.
-Szia! Hogy érzed magad?-kérdezte gyorsan, még mielőtt beleszólhattam volna.
-Szia. Jól, most már.
-Jártam nálatok tegnap, de aludtál.-mesélte.
-Aha.-válaszoltam röviden, közben Jake átült az ágyra.
-Zavarok?
-Hát, ami azt illeti, most ébredtem fel.-válaszoltam.
-Bocs, gondolom Jake is ott van. Majd találkozunk a suliban... Ő szia!
-Várj!-mondtam gyorsan, de már letette. Mindig ezt csinálja, kezdem unni.
-Hogy vagy?-kérdezte Jake lágy hangon, és elhelyezkedtünk az ágyon.
-Egész jól.
-Láttad volna magad tegnap....-elmesélte nekem, hogy milyen voltam az elmúlt egy napban. Szavaiból kivettem az aggodalmat, ami egy kicsit megijesztett. Mondjuk már megszokhattam volna tőle.
-Mit akart Damen?-kérdezett rá végül.
-Csak megkérdezte hogy, hogy vagyok.
-Aha...-mondta röviden, de folytatta-nagyon kedveled őt igaz?
-Igen, de téged viszont szeretlek!-vágtam rá, és közelebb húzódtam hozzá.
-Holnap végünk van...-jegyezte meg.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-A nővérem már így is elég rossz következtetést vont le rólad...-közölte velem a savanyú tényeket.
-Oh. Ígérem holnap minden megteszek hogy jó benyomást keltsek rá.-mondtam vigyorogva.. Jake szorosan magához ölelt, és így ültünk tovább az ágyon.
Az egész nap hamar elment, főleg azért mert felhívtam Laurát a lecke miatt. Egész nap pótoltunk.
Másnap egész jól ment a találka Rachel-el, azt hiszem eloszlattam minden rossz elképzelését. Ezzel el is ment a hétvége. Jake ahogy ígérte, nem hagyott egyedül, mindig mellettem volt. Hihetetlen hogy Jacob mennyit tud aggodalmaskodni.
Másnap reggel szokásos időrend szerint suliba indultunk. Őszintén alig vártam hogy megpillantsam Dament. Bocsánatot akartam kérni tőle, a telefonos beszélgetés miatt.
-Szia! Jobban vagy?-köszöntött Lucas a terem ajtajában.
-Szia! Aha, tudod a horrorfilmektől mindig frászt kapok.-viccelődtem. Közben elindultunk befelé, illetve a padunk felé.
-Nem is tudtam. Na mindegy. Majd még beszélünk szia!-köszönt el, és hátrasietett saját padhelyéhez. Én zavartan Damenre néztem, ő pedig rám, azután úgy téve mintha nem is őt figyelném körbenéztem a teremben. Nicole integetett nekem én pedig rámosolyogtam, és leroskadtam Jake mellé a székre.
-Ugye nem akarsz szóba állni vele?-kérdezte Jake. Kétségtelenül Damenre gondolt.
-Jake, kérlek ne csináld ezt... azt hittem már megbeszéltük ...
-Azok után ami történt, még mindig barátkozni akarsz vele?
-Jake, Damen már most a legjobb barátom. És ha van valaki, akitől nem kell megvédened, hát ő az. Ezért nem kell megharagudnod.
-Rád soha nem tudnék haragudni.-válaszolt gyöngéd hangon, és közelebb húzott magához. Éreztem ahogy a fejünk összekoccan, de arról sem feledkeztem meg vele ellentétben, hogy suliban vagyunk.
-Ne itt.-suttogtam olyan halkan, hogy rajta kívül senki nem hallhatta.
Óra után a folyosón kaptam el Dament, de akkor is csak futva, úgy hogy elé vágtam.
-Szándékosan kerülsz?-kérdeztem felháborodva.
-Nem. De.. nem bírom végignézni hogy te meg ő...
-Nagyon sajnálom!-vágtam közbe.
-Mit? Azt, hogy mindig kikosarazol?
-Damen, te vagy a legjobb barátom. Nem akarlak elveszíteni!-törtem ki. Szavaim hallatán megölelt, majd elbúcsúzott azzal hogy: "majd ebédnél találkozunk." Ez valóban így is történt. Damen minden nap odaült hozzánk az ebédnél, és néha beszélgettem is vele. Hogy miért néha? Az első, és talán legfontosabb tény, hogy Jake nem nézte jó szemmel ha akárcsak ránéztem is. Teltek múltak a napok, amik lassan hónapokká kerekedtek.
Szeptember
Október
November
December
Január
Február
6 hónap elteltével cseppet sem állt jobban a helyzet. Jake még mindig utálta Dament, és fordítva. Kezdtem unni a gyerekes viselkedésüket, amikor egyik idősebb mint a másik. Időközben azért volt ami megváltozott.: Emily pocakja egyre csak növekedett. Már a 6. hónapban járt. Én egyre többet lógtam a La Push-ban, és segítettem Em.-nek. Irina nem nagyon jelentkezett nálam, de viszont az erdőben annál inkább feltűnt. Elég furcsa volt, hogy 6 hónap elteltével a Volturi nem jött rá Damen titkára. Viszont 6 hónap alatt jobban összemelegedtünk Jacobbal, sülve-főve együtt voltunk. Dament is jobban megismertem, és egy kicsivel több időt töltöttünk együtt. Télen a falkától kaptam egy jó nagy hógolyózuhatagot, így esélyem sem volt ellenük. Kicsit furcsa volt, félmeztelenül rohangáltak a hóban, mikor én halálra fagytam. Embernek ez sokkoló látvány volt, Charlie is sokkot kapott, mivel végignézte az egészet. Apropó Charlie, sokkal jobban megismertem őt is, és szinte minden nap találkoztam vele. Volt egy szabályunk is,: minden hónapban legalább egyszer meg kell látogassam. Általában több volt az mint egy alkalom. Én nem bántam. Szóval, sokminden történt ez idő alatt. A sulinál is épp annyit tanultam, hogy meg ne bukjak, Jacobbal együtt. Már a félév felé jártunk.
Egyszóval: Gyorsan múlik az idő.
Egyáltalán nem akartam otthagyni, de nem volt más választásom. Minden elválás olyan nehéz a számomra. Minden perc egy örökkévalóság nélküle. Épp ezért, hogy kicsit múljon az idő, gyalog vágtam neki a hosszú útnak a rezervátum felé.
Útközben lepergett előttem minden olyan élmény, amit eddig Nessivel töltöttem. A bevésődés pillanata, amikor olyan dühösen rontottam be a Cullen villába. Így visszagondolva rá egész mulatságos volt. Azután beugrott a következő emlékkép: amikor bevallom neki hogy szeretem, és amikor először megláttam felnőtt lányként. Sorba ugrottak be az emlékek. Az első motorozás, a séták, amikor először mutattam be őt a falkának, Edward égtelen haragja, az első csók, mikor először aludt velem.... a szülinapja....
De sajnos vannak rossz emlékeim is, amik elől nem volt kibúvó.
Irina első támadása, ami egyben Nessi egyik legsúlyosabb sérülése lett. Amire még most is tisztán emlékszem, az az összeveszésünk a La Push-ban, és természetesen én húztam a rövidebbet, de valamilyen szinten ő is. Aztán amikor akkorát ütöttem a falba hogy elrepedt... az akarata ellenére mondtam el mindent Charlie-nak és most ez a támadás... ha ott lettem volna, az a mocskos vérszopó már nem szívhatná el másoktól az életet, és ez a betegség....
Annyira belemerültem ezekbe az emlékezésekbe, hogy észre sem vettem; már a La Push belső határán járok. Lassan el is értem a házunkat. Amikor beléptem, Paul és Rachel ott nyalták falták egymást. Erre a látványra grimaszoltam, Sam pedig megértően veregette meg a vállamat, de mosolygott is. Azt hiszem elég hülyén nézhettem rájuk, mert Emily is elkuncogta magát. Em hasán még nem nagyon látszott semmi változás, Sam mégis nagyon vigyázott rá, érthető okokból.
Zavartan krákogtam, hogy vegyék már észre magukat. Paul és Rachel elvörösödött, és zavartan köszöntek nekem, én pedig csak intettem.
-Na, mi a helyzet? Ugye javult Nessi állapota?-kérdezte meg Emily aggódva.
-Nem. Inkább rosszabb lett.-válaszoltam szomorúan.
-Mi? Mivel lett rosszabb?-kérdezte Sam.
-Belázasodott.-válaszoltam, és elindultam a konyha felé, hogy töltsek egy pohár vizet magamnak. Ma még semmit sem ettem, sem ittam, úgy ahogyan Nessi sem.
-Így most már értem miért jöttél ilyen hamar haza.-okoskodott Paul. Lassan kortyoltam a vizet, de őszintén nem kívántam.
-Ez neked korán? Lassan 18:00. Különben is, tudod jól, hogy magamtól nem jöttem volna haza, csak éjfélkor.
-Ezek szerint elküldtek?-kérdezte Rachel kicsit feldühödve.
-Dehogy. Nessi érdekében jöttem el. Pihennie kell. Így nem láthatom éjfélig. Ezért... gondoltam elengedhetnéd nekem a mai őrjáratot...-fordultam végül Sam felé.
-Persze, ez a legkevesebb. Mond meg neki hogy jobbulást.-mondta együtt érzően Sam. Egy hálás mosolyt engedtem el az arcomon, de nem kerülhette el a figyelmemet a Paul ölében elhelyezkedő Rachel, az én édes testvérkém szúró tekintete. Még nem is ismeri Nessit, és máris rossz következtetést vont le róla. Szeretem őt, nem is egy undok ember, de apám szerint túlságosan is szeret, és nem akarja hogy csalódjak. Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok Nessi-ben csalódni. Azt hiszem elég érett vagyok már "25" évesen ahhoz, hogy kapcsolatom legyen. Efelől nyugodtak lehetnek. Hát már mindenki ellenem, és Nessi ellen van?
-Kb. úgy 22:00 felé visszamegyek hozzájuk.-jelentettem ki.
-És mikor mutatod be nekem?-kérdezte kíváncsisággal, habár tudtam hogy csak megjátssza.
-Oké, belemegyek a játékba.-gondoltam magamban, de tudtam hogy hiba volt, mert Paul halhassa a gondolataimat.
-Talán szombaton, de vasárnapig várnod kell. Attól függ hogy lesz.
A következő pár óra egy örökkévalóságnak tűnt. Azt se tudtam mit kezdjek magammal. Csak ültem a szobámba, és bámultam az ablakot. Végül eljött a 22:00. -Motorral gyorsabb lesz!-gondoltam magamban, és előkotorásztam a motorom. Végül is, mindegy mivel megyek, csak minél hamarabb legyek ott. Felpattantam a motorra, és csak úgy száguldottam az országúton. Végre odaértem.
Leraktam a ház elé a motort, és közepes tempóban mentem be a házba. Mindig is túl divatosnak, és újfajtának találtam a házukat, de akinek pénze van az bármit megtehet. Végül is nem zavart különösebben. Elég nekem a saját kis szobám, amiből hamarosan kilakoltatnak... Elvégre is a nővérem szobája volt. Átsétáltam a nappalin, és az előtéren is. Charlie cuccai még mindig ott voltak, ahol hagyta. Ezek szerint még nem ment haza. Ahogy közeledtem a lépcsőhöz, megláttam az alján Bellát. Már egyáltalán nem az a régi Bella volt mint régen. bőre hófehér, haja sokkal élénkebb barna, mintha életre kapott volna. Szeme színe a barna és a piros színek között ingázott.
Megpróbáltam elmenni mellette, és úgy tenni mintha nem látnám, nem szívesen beszélnék vele. Sajnos nem én nyertem. Épp léptem fel a harmadik lépcsőfokon, erőt vett magán, és megszólított.
-Jacob! Beszélhetnénk?-a hangja csak úgy csengett. Már el is felejtettem milyen a hangja.
-Nincs mit mondanom.-válaszoltam közvetlenül.
-De nekem viszont van! Állj meg!-akadékoskodott, mert én tovább akartam menni felfelé. Majd megölt a kíváncsiság, hogy mi lehet Nessivel, ez a pár perc is kínszenvedés.
-Nessiről lenne szó.-kiáltott utánam. Hirtelen megálltam. Ezer és ezer gondolat zavargott a fejemben. Majd felé fordultam.
-Tudom, hogy azt hiszed nem töltök elég időt Nessivel. De ez nem így van.
-Tényleg? És akkor hogy?-kérdeztem vissza cinikusan. Elkomorult az arca.
-Történt egy kis baleset...
-Mire célzol?-kérdeztem rá értetlenül.
-Egy pillanatra elveszítettem az önuralmam és...
-Bella, te megtámadtál egy embert?-csodálkoztam, és a hangom tele lett megvetéssel, és haraggal.
-Vissza kell álljak. Edward nem engedett Nessi közelébe, főleg akkor nem ha beteg.
-Talán jobb is...-grimaszoltam.
-Nagyon szereted Renesmee-t igaz?
-Még az életemnél is jobban.-válaszoltam neki.
-Miért vagy velem ennyire ellenséges?
-Vámpír vagy Bella... Ezek után..
-Az egész család vámpír. Velük mégis másként viselkedsz...!
-Bella, szerettelek.
-Tudom.
-Edwardot választottad. Én pedig Renesmee-t. Életem legjobb döntése volt.-vetettem a szemére. Hisz én csak az igazat mondtam.
-Egyetértek.-válaszolta nyugodtan.
-Én csak azt kérem hogy vigyázz rá!-jelentette ki.
-Hidd el, minden erőmmel azon vagyok.-válaszoltam.
-Ugye még nem..-sóhajtott-nem történt meg a ...?-kérdezett rá erre a kényes témára.
-Nem.-válaszoltam. Ő bólintott egyet, és én elindultam felfelé. Végre túl vagyok ezen a beszélgetése, és ez az utolsó kérdés... teljesen felcsigázott... Az út egyre rövidebb lett, és egy nagy levegővétel után lenyomtam a kilincset. Éreztem Edward szagát. Még mindig Nessi mellett van. Cseppet sem volt meglepődve a látogatáson. Nessi már elaludt. Szomorúan pillantottam rá, és a homlokom ráncokba szaladt. Ahogy ott feküdt védtelenül... Edward az ágya szélén ült, és simogatta az arcát.
-Hogy van?-kérdeztem rá suttogva, miközben becsuktam az ajtót.
-Egész nap próbáltuk lenyomni a lázát, úgy látszik megadta magát. Reggelre egész jól lesz, és már fel is kelhet. Persze, csak ha nyugodtan alszik egész éjjel. Azért itt maradhatsz.-mondta miközben hol engem, hol pedig Nessit nézte. Legalább azt megengedte hogy itt maradjak.
-Most itt hagylak vele. Ha bármi gond lenne csak szólj, lenn leszek, és Carlisle is.
Én csak némán bólintottam neki, azután pedig leroskadtam szokásos ülőhelyemre. Edward elég sokszor benézett éjjel. Szerencsére Nessi egész zavartalanul aludt, és már nem volt lázas. Őszintén nem bántam, hogy ott kell üljek egész éjjel, legalább vele lehettem.
/Nessi Cullen/
Lassan, de kinyitottam a szemem, és nagy megkönnyebbülésemre Jake ott ült ahol szokott. Szeme le volt hunyva, az-az aludt. Nem akartam felébreszteni, mert tudtam, mostanában keveset alszik. Érdekes, de csak most vettem észre, nem fáj semmim, nem vagyok lázas, és fel tudok kelni. Akkor most mi legyen? Lehet túl vagyok a nehezén? Az jó lenne. Mikor kitakaróztam, megcsörrent a telefonom, amely az éjjeliszekrényemen pihent.
-A francba.-suttogtam, mert Jake felébredt. Megnéztem a kijelzőt, Damen hívott.
-Nessi, jól vagy?-kérdezte tőlem meg Jacob.
-Csak egy pillanat.-mondtam neki gyorsan, és felvettem a telefont.
-Szia! Hogy érzed magad?-kérdezte gyorsan, még mielőtt beleszólhattam volna.
-Szia. Jól, most már.
-Jártam nálatok tegnap, de aludtál.-mesélte.
-Aha.-válaszoltam röviden, közben Jake átült az ágyra.
-Zavarok?
-Hát, ami azt illeti, most ébredtem fel.-válaszoltam.
-Bocs, gondolom Jake is ott van. Majd találkozunk a suliban... Ő szia!
-Várj!-mondtam gyorsan, de már letette. Mindig ezt csinálja, kezdem unni.
-Hogy vagy?-kérdezte Jake lágy hangon, és elhelyezkedtünk az ágyon.
-Egész jól.
-Láttad volna magad tegnap....-elmesélte nekem, hogy milyen voltam az elmúlt egy napban. Szavaiból kivettem az aggodalmat, ami egy kicsit megijesztett. Mondjuk már megszokhattam volna tőle.
-Mit akart Damen?-kérdezett rá végül.
-Csak megkérdezte hogy, hogy vagyok.
-Aha...-mondta röviden, de folytatta-nagyon kedveled őt igaz?
-Igen, de téged viszont szeretlek!-vágtam rá, és közelebb húzódtam hozzá.
-Holnap végünk van...-jegyezte meg.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-A nővérem már így is elég rossz következtetést vont le rólad...-közölte velem a savanyú tényeket.
-Oh. Ígérem holnap minden megteszek hogy jó benyomást keltsek rá.-mondtam vigyorogva.. Jake szorosan magához ölelt, és így ültünk tovább az ágyon.
Az egész nap hamar elment, főleg azért mert felhívtam Laurát a lecke miatt. Egész nap pótoltunk.
Másnap egész jól ment a találka Rachel-el, azt hiszem eloszlattam minden rossz elképzelését. Ezzel el is ment a hétvége. Jake ahogy ígérte, nem hagyott egyedül, mindig mellettem volt. Hihetetlen hogy Jacob mennyit tud aggodalmaskodni.
Másnap reggel szokásos időrend szerint suliba indultunk. Őszintén alig vártam hogy megpillantsam Dament. Bocsánatot akartam kérni tőle, a telefonos beszélgetés miatt.
-Szia! Jobban vagy?-köszöntött Lucas a terem ajtajában.
-Szia! Aha, tudod a horrorfilmektől mindig frászt kapok.-viccelődtem. Közben elindultunk befelé, illetve a padunk felé.
-Nem is tudtam. Na mindegy. Majd még beszélünk szia!-köszönt el, és hátrasietett saját padhelyéhez. Én zavartan Damenre néztem, ő pedig rám, azután úgy téve mintha nem is őt figyelném körbenéztem a teremben. Nicole integetett nekem én pedig rámosolyogtam, és leroskadtam Jake mellé a székre.
-Ugye nem akarsz szóba állni vele?-kérdezte Jake. Kétségtelenül Damenre gondolt.
-Jake, kérlek ne csináld ezt... azt hittem már megbeszéltük ...
-Azok után ami történt, még mindig barátkozni akarsz vele?
-Jake, Damen már most a legjobb barátom. És ha van valaki, akitől nem kell megvédened, hát ő az. Ezért nem kell megharagudnod.
-Rád soha nem tudnék haragudni.-válaszolt gyöngéd hangon, és közelebb húzott magához. Éreztem ahogy a fejünk összekoccan, de arról sem feledkeztem meg vele ellentétben, hogy suliban vagyunk.
-Ne itt.-suttogtam olyan halkan, hogy rajta kívül senki nem hallhatta.
Óra után a folyosón kaptam el Dament, de akkor is csak futva, úgy hogy elé vágtam.
-Szándékosan kerülsz?-kérdeztem felháborodva.
-Nem. De.. nem bírom végignézni hogy te meg ő...
-Nagyon sajnálom!-vágtam közbe.
-Mit? Azt, hogy mindig kikosarazol?
-Damen, te vagy a legjobb barátom. Nem akarlak elveszíteni!-törtem ki. Szavaim hallatán megölelt, majd elbúcsúzott azzal hogy: "majd ebédnél találkozunk." Ez valóban így is történt. Damen minden nap odaült hozzánk az ebédnél, és néha beszélgettem is vele. Hogy miért néha? Az első, és talán legfontosabb tény, hogy Jake nem nézte jó szemmel ha akárcsak ránéztem is. Teltek múltak a napok, amik lassan hónapokká kerekedtek.
Szeptember
Október
November
December
Január
Február
6 hónap elteltével cseppet sem állt jobban a helyzet. Jake még mindig utálta Dament, és fordítva. Kezdtem unni a gyerekes viselkedésüket, amikor egyik idősebb mint a másik. Időközben azért volt ami megváltozott.: Emily pocakja egyre csak növekedett. Már a 6. hónapban járt. Én egyre többet lógtam a La Push-ban, és segítettem Em.-nek. Irina nem nagyon jelentkezett nálam, de viszont az erdőben annál inkább feltűnt. Elég furcsa volt, hogy 6 hónap elteltével a Volturi nem jött rá Damen titkára. Viszont 6 hónap alatt jobban összemelegedtünk Jacobbal, sülve-főve együtt voltunk. Dament is jobban megismertem, és egy kicsivel több időt töltöttünk együtt. Télen a falkától kaptam egy jó nagy hógolyózuhatagot, így esélyem sem volt ellenük. Kicsit furcsa volt, félmeztelenül rohangáltak a hóban, mikor én halálra fagytam. Embernek ez sokkoló látvány volt, Charlie is sokkot kapott, mivel végignézte az egészet. Apropó Charlie, sokkal jobban megismertem őt is, és szinte minden nap találkoztam vele. Volt egy szabályunk is,: minden hónapban legalább egyszer meg kell látogassam. Általában több volt az mint egy alkalom. Én nem bántam. Szóval, sokminden történt ez idő alatt. A sulinál is épp annyit tanultam, hogy meg ne bukjak, Jacobbal együtt. Már a félév felé jártunk.
Egyszóval: Gyorsan múlik az idő.
2010. december 25., szombat
Boldog Karácsonyt, és Boldog új Évet!
Sziasztok! Tudom, tudom régen voltam, kb. 2 hete nincs új fejezet, de ez van. Már a felét begépeltem az új fejezetnek, de nem nagyon haladok mert még meg sem írtam. Az a helyzet hogy mostanában egy kis füzet félébe írom a fejezeteket, hogy hétvégére meglegyenek, így a suli közben is tudok írni. Semmi esetre sem lesz zárás!!!! Úgyhogy legyetek türelemmel! De a legfontosabb: Mindenkinek Békességben Gazdag Karácsonyt, és Boldog Új Évet Kívánok!::: Ally!
2010. december 5., vasárnap
13.fejezet: Rossz randevú, de megbocsátható.
-Milyen volt az őrjárat?-kérdeztem meg a kocsimban Jacobot.
-Izgalom dús.-válaszolta, miközben az útra koncentrált.
-Irina?-kérdeztem habozva, és éreztem ahogy felgyorsul a pulzusom. Gyorsan veszem a levegőt, és éreztem ahogy elcsuklik a hangom az idegességtől. Nem is figyeltem, de már ott álltunk a szokásos helyünkön a suli előtt. A szemem előtt megint megjelentek a fekete foltok csak úgy mint tegnap. A következő pillanatban más egy meleg testet éreztem közel magamhoz. Jake volt az, magához vont.
-Nyugodj meg kicsim. Nincs mitől félned. Távol tartsuk a várostól.-súgta a fülembe. Meleg teste megnyugtatott, helyre állt a légzésem, a karjaiban már nem féltem. Ilyenkor minden más megszűnt létezni számomra, rajta kívül.
-Ugye nem esett senkinek sem baja? Emily-nek se, és a babának sem? -kérdeztem kétségbeesve.
-Nem senkinek. Emily-nek meg főleg nem. Sam gondoskodik róla.
-Szóval, nem kaptátok el?
-Meglépett.-mondta csalódottan.
-Majd valamikor meglátogatnám Emily-t. Persze, csak hogyha Sam engedi, hogy a felesége egy vérszívó közelében legyen.
-Szerintem nem lesz gond.
Elhúzódtam tőle, és kivánszorogtam a kocsiból. Mivel tegnap csakugyan fennmaradtam éjfélig, így elég fáradt voltam. Épp összeesni készültem, amikor Jake hátulról átfogott, és valami olyasmit hebegett, hogy "hop-hop." Látszik hogy hiányzik az alvás. Kíváncsi leszek melyik órán alszok majd el.
-Máskor ragaszkodom hozzá hogy aludj.
-Aha.-válaszoltam röviden, és egyszerűen. Jake kikapta mindkettőnk táskáját a kocsiból, először ő akarta vinni az enyémet is, de lekaptam a hátáról és én vittem tovább. A terem felé némán mentünk, és Jake szorosan jött mögöttem. Olyan volt, mintha mágneses mező vonzana hozzá. Még az ajtóban megláttam Damen-t, és lefagytam. Fehér bőrét kihangsúlyozta a fekete ing, amelyet már tegnap is viselt. Aranybarna szeme csak úgy világított sötét haja mellett, és a nyakába a sok nyaklánc helyett csak egy kereszt lógott. Az utolsó padban ült, már nem mellettem az első padok között. Adam mellett talált magának helyet. Gyönyörködésem félbeszakította Jake, hátulról megrázott, tudtomra adva, hogy suliban vagyok. Hirtelen kaptam észbe, de Damen is engem bámult, ahogy én is őt.
-Ööööhm. Jake, beszélhetnék Damen-el egy pár percet?
-Nem! Vagyis kérlek ne. Nem hagyom hogy egy veszedelmes vérszívó közelébe menny!
-Már úgyis itt vagyok, nem?-próbáltam elviccelni a dolgot. Grimaszolt egyet, és én elindultam Damen felé.
-Heló idegen! Téged is lehet látni?-köszöntem neki.
-Ezek szerint.-mosolyodott el, ilyenkor angyali volt az arca, hogy teljesen elvarázsolt. De, ugyanakkor nem ért fel Jake félholdas mosolyával sem.
-Beszélnünk kell.-vágtam bele komolyan.
-Ugye nem mondod vissza az esti randit?-ijedt meg.
-Nem, de ne hívd randinak, mert nem az!-mordultam rá finoman. Mire ő ismét mosolygott.
-De arra gondoltam, hogy elhívhatnánk Lucas-t is, ő előbb elhívott mint te.
-Aha, vagy a korcs barátod nem enged el velem!?-vágott vissza. Azt már megszokhattam, hogy a családom minden tagja ócsárolja Jacobot, de Damen szájából még nem hallottam.
-Ez az, amiről beszélnünk kell!
Nagyot sóhajtott.
-Azt mondtad, nem ismered Jacobot, és azt sem tudod hogy ki, mi valójában. Azt sem akartad megmondani, hogy, miért jöttél Forks-ba, de most már minden világos. Igazából te is Volturi vagy mint az apád.
-Mennyit tudsz?
-Eleget ahhoz hogy leszűrjem a terved.
-Had magyarázzam meg! Nem úgy van ahogy hiszed
-Akkor áll még a mai mozi?-kérdeztem, újra a mosolygós énemre váltva.-Ott elmagyarázhatod.
Arca megkönnyebbült, újra derűs, és nyugodt lett. Azután leroskadt a padba. Én pedig Lucas felé vettem az fordultam.
-Akarsz még moziba menni?-kérdeztem rá minden rizsa nélkül. Látszott rajta a meglepettség, és egy pillanatra Jake-re nézett. Jacob persze egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
-Persze! Az jó lenne, mikor?
-Ma este 7. De nem ketten leszünk, még Damen is csatlakozik hozzánk.-avattam be a részletekbe. Láttam, ahogy lassan legörbül a szája széle, mert tudta, ha Damen ott van, esélye sincs nálam. Én Lucas-t is rendes és aranyos fiúnak ismertem meg, de nem tudtam senkihez sem hasonlítani.
-Úgy hallottam ma csak horror filmeket adnak. Nem fogsz félni?
-Úgy gondolom lesz ki megvédjen.-jelentettem ki, és Lucas-nak megint lefelé nyút a szája széle.
-Talán Jacob is jön?
-Nem, csak hárman leszünk.
-Akkor 7-kor.
Bólintottam egyet, de tudtam, Lucas szíve szerint visszamondaná az egész mozis dolgot. Már nekem sem volt sok kedvem az egészhez. Jacob jóformán az "AHA" szón kívül nem is szólt hozzám, és őszintén nem is csodálkoztam rajta. Megérdemeltem. Délután megbeszéltem Damen-el, hogy eljön értem este 6:45-re, és útközben felvesszük Lucas-t is.
Jacob bekísért a szobámba, azután valami ürüggyel lelépett. Később kaptam egy SmS-t tőle, hogy este 9-kor levisz a LaPush-ba Rachel miatt. Mivel megígértem neki hogy este 8:30-ra itthon leszek, nem nagyon volt kibúvóm ellene.
-Így azért mégsem mehetek!-gondoltam magamban, és az irányt a szekrényem felé vettem. Nem találtam mást, csak egy lila csőgatyát, és egy fekete kockás inget a szintén lila pántos pólóm mellé, kénytelen voltam azokat felhúzni. Elég jól festett a lila csőnacihoz a szintén lila felső, abban maradtam. A hajam magas lófarokba fogtam, és a piros tornacipőmet tuszkoltam a lábamra. Az inget kigombolva hagytam, igazából, soha nem is hordtam másként. Lassan, úgy mentem mintha szökni készülnék. Pedig nem így volt. Legalább is szerintem nem. A lépcső alján még benéztem a konyhába is, és nagy meglepetésemre aput, Jasper-t, és Emmet-et találtam ott.
-Hova készülsz ilyen csinosan?-kérdezte Emmet csibészesen mosolyogva.
-Moziba.
-Talán Jacobbal?-kérdezte apa.
-Nem. Lucas-al.-válaszoltam, még mielőtt újabb keresztkérdéseket tennének fel.
-Az az osztálytársad igaz?-találgatott Jasper.
-Aha.-válaszoltam. Apa bólintott egyet oldalra, jelezve hogy beszélni szeretne velem. Félve mentem oda hozzá.
-Lehet, hogy a többieket becsaphatod, de engem nem. Damen-el, és Lucas-al mész el, igaz?
-Igen.
-Már értem miért ment el olyan gyorsan ma Jake. Bevallom én sem helyeslem hogy Damen-ek menny el.
-Épp ezért hívtam el Lucas-t is.-vágtam vissza.
-Kicsim, egy halandó nem a legjobb választás a védelemre, nem gondolod? Szívem szerint én sem engednélek sehova. Bízom benned.
-Csak ezt kérem. Bízzatok bennem!-apa nagyot sóhajtott, közben Jasperék a konyhában vitatkoztak valamin. Esküszöm néha úgy érzem érettebb vagyok mint Jasper és Emmet együttvéve.
-Érezd jól magad kicsim.-mondta ki a végszót, én pedig megöleltem és valamit motyogtam az orrom alatt. Biztos voltam benne, apa azért engedett el, mert olvasott Damen gondolataiban, és nem talált semmi olyat ami a mozi ellen szólna. Csak már lennék túl rajta. Kintről dudaszót hallottam, Damen volt az, már a ház előtt állt a kocsijával. Beültem a kocsiba.
-Gyönyörű vagy! -jegyezte meg, és elmosolyodott. -Jól álla lila. De, hogy megy hozzá a piros tornacsuka?
-Hé! Nem piszkálni! A kedvenc cipőm. Még télen is ezt húzom fel. Nem tudtam hogy divatszakértő is vagy.
-Jól van na! Nem kell leharapni a fejem.
-Ha a cipőmről van szó támadok.-viccelődtem.
-Fel sem fogtam kit viszek moziba.-mosolyodott el, és erre nekem is nevetnem kellett.
-Most van alkalmad megmagyarázni mindent, amíg Lucas-hoz nem érünk.-biztattam, és elindította a kocsit.
-Elegem van az apámból. Régen önfejű voltam, és majdnem elvittelek neki. Most is ezért vagyok itt.-mondta egy nagy levegővétel után. Szavaitól megrémültem, és tágra nyílt szemmel figyeltem. Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, és elkezd forogni velem a világ.
-Hé-Hé! Nyugodj meg. Nincs mitől félned. Nem viszlek sehová. Csak azért jöttem Forks-ba hogy véget vessek ennek az örökös nyaggatásnak. A család minden tagja azt osztotta nekem, hogy csak én segíthetek, és próbáljam meg újra. Az eszem megállt tőlük. Így legalább nyugtom van végre.-mesélte, és a szavaiból kivettem hogy nem csak süket duma, mese, amit beszél, hanem a szín tiszta igazság. Ha mese is volt, akkor elég jól színészkedik, én bedőltem neki. Túlságosan is bizalmába kerített engem.
A Volturi minden tagja emberi vérre táplálkozik. Hogy-hogy te nem?-kérdeztem rá.
-Én már Olaszországban is az állatokat kedveltem.-mosolygott.
-Forks melyik részén tartózkodsz jelenleg?
-Konkrétan sehol.
-Ezt hogy érted?
-Mindig máshol. Miért?
-Jó volna tudni.-erre ismét mosolygott, de nagyon koncentrált az útra.
-Miért barátkozol velem?
-Te vagy a suli legjobb csaja. Emellett aranyos is vagy. Nem értem mire kellesz apámnak. Na meg azt sem, hogy mit keresel egy vérfarkas karjaiban. Hogy lehetséges ez egyáltalán?
-Hosszú történet. Talán majd egyszer el is mesélem.
-Oké! Ha nem hát nem.-hosszú idő múlva megint megszólalt.
-Nem tudom mi lesz, ha apám és a többiek rájönnek, hogy szerelmes vagyok beléd.
-Mi?
-Ez az igazság, habár nem ilyen körülmények közt akartam bevallani.
-Nagyon sajnálom, de mi csak barátok lehetünk. -Szavaim után arca elkomorult, és behajtottunk Lucas-ék háza elé. Lucas már kinn állt, és egyből be is ugrott hátra a kocsiba.
-Melyik filmet nézzük meg? -kérdezte kíváncsian.
-Nekem mindegy.-válaszoltam unalmasan. Igazából nem vágytam másra, mint Jacob vigasztaló hangjára, és karjaira. Egész úton a mozi felé egy film volt a téma, én mindig csak azt hajtogattam hogy "aha." Nem is figyeltem nagyon, miről hadoválnak, csak Jacobra tudtam gondolni. Vajon mit csinálhat most? Remélem őrjárat alatt nem esik baja. Vagy én vagyok nagyobb veszélyben?
Film közben néha-néha elkapott a hányinger. Ez Damen-nek is feltűnést keltett, és rákérdezett hogy: -Jól vagy? Nem muszáj végignézni ha nem akarod.
Ellenben velem, Lucas nagyon is élvezte a filmet, és csak ő miatta nem mondtam azt hogy -Ebből elég mennyünk ki. Az egyik oldalamon Damen, a másikon Lucas ült. Az utcán kóvájogva a kocsi felé is hármasban mentünk. A filmnek vége, hála istennek!
-Ez egész jó este volt.-jelentette ki Lucas.-Máskor is megismételhetnénk, nem gondoljátok?
-De, csak máskor talán nem horrorfilmet kéne megnéznünk.-helyeselt Damen.
-Nekem tetszett.-jegyezte meg ismét Lucas.
-Egyet kell értenem Damen-el.-mondtam mosolyogva. Nem is figyeltem nagyon rájuk, lehajtott fejjel követtem őket, és a fekete macskaköves utat figyeltem.
-Lucas! Hé! Lucas!-kiáltották oda az utca másik feléről Adamék.-Nem jössz? Hazaviszünk!
Lucas elgondolkodva állt meg, úgy vele mi is. Láttam az arcán hogy menni szeretne, de minket sem szeretne megbántani. Így gondoltam én lépek.
-Menny csak. Semmi gond.-raktam a vállára a kezem. Az érintés által kiolvastam belőle a gondolatait, és tényleg menni akart.
-Kösz, Nessi! Sziasztok!-köszönt el, ás egy zavarba ejtő puszit nyomott az arcomra, majd gyorsan átfutott az utca másik felére. Így Damen-el maradtunk kettesben. Hurrá!
-Ugye ma még nem dobod ki a taccsot?-kérdezte mosolyogva, és újra elindultunk. Bevallom, úgy éreztem, mintha a sors csúnya játékot űzne velem. Mintha direkt azt akarta volna, hogy Damen-el maradjak kettesben. Igen, a legrosszabb az az egészben, hogy kettesben. Nem azért hívtam Lucas-t is, hogy eleget tegyek Jacob kérésének? Most már bánom, hogy elengedtem Lucas-t, de nincs mit tenni. Ez van.
-Még nem.-válaszoltam.-Úgy látom csak neked tűnt fel hogy majdnem...
-Elég nyilvánvaló volt. Persze hogy Lucas-nak nem tűnt fel. Igazából nem is a film foglalta le a figyelmemet.
-Zavarba hozol.-jelentettem ki, és elfordultam egy kicsit felőle, úgy téve mintha az utca másik felét lesném.
.Ez nem titok.-mondta.
-Az én szívem már foglalt. Remélhetőleg örökre.-feleltem, és felé fordultam. Ő is megállt, és én is.
-Nessi!-szólított meg, megfogta a kezemet, és a mellére tette, ami a szokásos meleg helyett, amelyet Jacobnál éreztem, hideg érzés volt.-Komolyan egy veszedelmes lény mellett akarod leélni az életed? Ami egy örökkévalóság?
-Damen. Kérlek, ne csináld ezt.-kérleltem. Éreztem, a keze szorítása enyhül, és elengedi a kezem, azután a tekintete egy gyorsan mozgó szőke hajú lányra kandikál.
-Ne... csak most ne....-suttogta, én pedig értetlenül bámultam rá: -Mi az?
-Várj meg itt.-mondta, de szavai inkább parancsnak tűntek.
-Mi? Nem!-válaszoltam makacsul.
Damen futásnak eredt, és én utána. Az ismeretlen nő befutott egy sikátor szerűségű zsákutcába. Damen követte, így én is. Abban a pillanatban amikor végre utolértem őket, megvilágosodott előttem az igazság. Irinával néztem farkasszemet. Ez meg hogy lehet? Jake még reggel azzal nyugtatott, hogy távol tartsák a várostól. Damen oltalmazóan kitárta karjait, és én félve mögé is álltam. Lassan elindult Irina felé, de Irina szúra tekintete rám szegeződött.
-Nocsak Damen! Végre benőtt a fejed lágya, és rászántad magad. Miért nem visszük Volterrába ketten?
-Még nincs itt az ideje.-hazudott. Tudtam hogy hazudik. Megígérte.
-Már hogy ne lenne! Tudod te hányan védik? Egy egész farkasfalka. És a Cullen klan is. -elkezdett lépkedni felénk, én pedig rémülten figyeltem a párbeszédet. Hát persze hogy ismeri Irina Damen-t, a Volturi-nak dolgozik.
-Tudom, épp ezért, a te érdekedben, hagyd békén Renesmee-t, és tűnj el innen, amíg még lehet. Én majd elintézem.
-Azt nem hinném.-válaszolt hirtelen, és nekifutott Damen-nek. Valószínűleg én voltam a célpont. Damen nekilökte egy rácsnak, amely a fal mellett pihent. Félelmemben és zavaromban az utca felé pillantottam, hátha valaki figyelemmel kíséri a jelenetünket. De semmi. Irina ismét felállt, és nekifutptt Damen-nek, csak most egy lendülettel átugrott felette, és felém vette az irányt. A szívem egyre gyorsabban vert, és a félelmem egy csak nőtt és nőtt. Hátrálni akartam de nem sikerült.
-Damen!-sikítottam, de már késő volt. Megragadott, és egy könnyed mozdulattal a falhoz vágott.
-Neee!-kiáltotta Damen.
Földet érésem után olyan érzés fogott el, mintha nem kapnék rendesen levegőt. A szemem végig Irinára figyelt, aki épp abban a pillanatban rám nézett. Mind a ketten Damen, és Irina is felszisszent. Aztán rájöttem hogy miért. A fejem szörnyen fájt. Hátranyúltam megnézni hogy mi bajom lehet. Egy véres kéz köszönt vissza nekem.
-Ah.-suttogtam magamnak.
Damen ismét nekivágta Irinát a falnak, és erre aaz ütésre már futásnak eredt. Elment. Damen odasietett hozzám, és letérdelt mellém a földre.
-Vérzel.-suttogta, és megfogta a véresen tündöklő kezem. Kicsit félrevezető volt, mintha a kezem vérezne, ezért hátranyúltam még egyszer a fejemhez.
-Igen. Sajnálom.
-Ne kérj bocsánatot. Én kérek. Nagyon sajnálom. Nem így képzeltem el. Gyere!-segített felállni. Azután megkerestük a kocsiját. Segített beülni is.
Útközben elállt a vérzés valamennyire. Jacob meg fogja ölni Damen-t. Ebben holtig biztos voltam. Az idő eközben elhúzódott, máris fél órát késtem. Ez nem jó jel. Lassan elértük a házunkat.
-Várj, segítek kiszállni.-ajánlotta fel Damen, de nem volt rá semmi szükség, ugyanis Jacob nyitotta ki a kocsiajtót. Szörnyen szédültem, így egyenesen Jake karjaiba estem. Damen közben átért a kocsi másik felére, hozzánk.
-Mit műveltél vele, te parazita?-förmedt rá Jacob. Én szorosan kapaszkodtam Jacob erős mellkasába, hátat fordítva Damen-nek.
-Irina megtámadott. Az én hibám volt. Nem figyeltem rá eléggé.-vallotta be Damen. Szegényt sajnáltam, mert ez így elég cinkes helyzet volt.
-Ne Jake! Tényleg nem ő a hibás!-védelmeztem, de még mindig Jacobra voltam akaszkodva. A szemem sarkából láttam, hogy apuék jönnek ki a házból. Csupa vér volt a kezem, még mindig. Jacob szorosan ölelt magához, én mégis kiszabadultam a karjaiból. Kábultan meredtem mindenkire. És ők pedig kérdően ránk.
-Figyeljetek! Nem Damen hibája volt, nem ő bántott. Viszont most nincs erőm erről vitatkozni veletek. Forog velem a világ. Ha akarjátok kérdezzétek Damen-t.-mondtam, és visszaestem Jacob karjaiba.
-Gyere, beviszlek.-szólt gyöngéd hangon Jake.
-Én meg megvizsgállak.-jelentette ki Carlisle.
Carlisle megvizsgált, és kiderült hogy betört a fejem. Apuék behívták Damen-t, persze nem udvariasságból, hanem azért hogy elmesélje a történteket. Én és Jake pedig a szoba felé vettük az irányt. Leroskadtam az ágyamra, és le is feküdtem, de a szemem nem hunytam le.
-Pihenned kell. Nyugodtan aludjál.-mondta és megsimogatta az arcom. Én a kérésnek eleget téve lehunytam a szemem, de közben éreztem érintését az arcomon.
-Izgalom dús.-válaszolta, miközben az útra koncentrált.
-Irina?-kérdeztem habozva, és éreztem ahogy felgyorsul a pulzusom. Gyorsan veszem a levegőt, és éreztem ahogy elcsuklik a hangom az idegességtől. Nem is figyeltem, de már ott álltunk a szokásos helyünkön a suli előtt. A szemem előtt megint megjelentek a fekete foltok csak úgy mint tegnap. A következő pillanatban más egy meleg testet éreztem közel magamhoz. Jake volt az, magához vont.
-Nyugodj meg kicsim. Nincs mitől félned. Távol tartsuk a várostól.-súgta a fülembe. Meleg teste megnyugtatott, helyre állt a légzésem, a karjaiban már nem féltem. Ilyenkor minden más megszűnt létezni számomra, rajta kívül.
-Ugye nem esett senkinek sem baja? Emily-nek se, és a babának sem? -kérdeztem kétségbeesve.
-Nem senkinek. Emily-nek meg főleg nem. Sam gondoskodik róla.
-Szóval, nem kaptátok el?
-Meglépett.-mondta csalódottan.
-Majd valamikor meglátogatnám Emily-t. Persze, csak hogyha Sam engedi, hogy a felesége egy vérszívó közelében legyen.
-Szerintem nem lesz gond.
Elhúzódtam tőle, és kivánszorogtam a kocsiból. Mivel tegnap csakugyan fennmaradtam éjfélig, így elég fáradt voltam. Épp összeesni készültem, amikor Jake hátulról átfogott, és valami olyasmit hebegett, hogy "hop-hop." Látszik hogy hiányzik az alvás. Kíváncsi leszek melyik órán alszok majd el.
-Máskor ragaszkodom hozzá hogy aludj.
-Aha.-válaszoltam röviden, és egyszerűen. Jake kikapta mindkettőnk táskáját a kocsiból, először ő akarta vinni az enyémet is, de lekaptam a hátáról és én vittem tovább. A terem felé némán mentünk, és Jake szorosan jött mögöttem. Olyan volt, mintha mágneses mező vonzana hozzá. Még az ajtóban megláttam Damen-t, és lefagytam. Fehér bőrét kihangsúlyozta a fekete ing, amelyet már tegnap is viselt. Aranybarna szeme csak úgy világított sötét haja mellett, és a nyakába a sok nyaklánc helyett csak egy kereszt lógott. Az utolsó padban ült, már nem mellettem az első padok között. Adam mellett talált magának helyet. Gyönyörködésem félbeszakította Jake, hátulról megrázott, tudtomra adva, hogy suliban vagyok. Hirtelen kaptam észbe, de Damen is engem bámult, ahogy én is őt.
-Ööööhm. Jake, beszélhetnék Damen-el egy pár percet?
-Nem! Vagyis kérlek ne. Nem hagyom hogy egy veszedelmes vérszívó közelébe menny!
-Már úgyis itt vagyok, nem?-próbáltam elviccelni a dolgot. Grimaszolt egyet, és én elindultam Damen felé.
-Heló idegen! Téged is lehet látni?-köszöntem neki.
-Ezek szerint.-mosolyodott el, ilyenkor angyali volt az arca, hogy teljesen elvarázsolt. De, ugyanakkor nem ért fel Jake félholdas mosolyával sem.
-Beszélnünk kell.-vágtam bele komolyan.
-Ugye nem mondod vissza az esti randit?-ijedt meg.
-Nem, de ne hívd randinak, mert nem az!-mordultam rá finoman. Mire ő ismét mosolygott.
-De arra gondoltam, hogy elhívhatnánk Lucas-t is, ő előbb elhívott mint te.
-Aha, vagy a korcs barátod nem enged el velem!?-vágott vissza. Azt már megszokhattam, hogy a családom minden tagja ócsárolja Jacobot, de Damen szájából még nem hallottam.
-Ez az, amiről beszélnünk kell!
Nagyot sóhajtott.
-Azt mondtad, nem ismered Jacobot, és azt sem tudod hogy ki, mi valójában. Azt sem akartad megmondani, hogy, miért jöttél Forks-ba, de most már minden világos. Igazából te is Volturi vagy mint az apád.
-Mennyit tudsz?
-Eleget ahhoz hogy leszűrjem a terved.
-Had magyarázzam meg! Nem úgy van ahogy hiszed
-Akkor áll még a mai mozi?-kérdeztem, újra a mosolygós énemre váltva.-Ott elmagyarázhatod.
Arca megkönnyebbült, újra derűs, és nyugodt lett. Azután leroskadt a padba. Én pedig Lucas felé vettem az fordultam.
-Akarsz még moziba menni?-kérdeztem rá minden rizsa nélkül. Látszott rajta a meglepettség, és egy pillanatra Jake-re nézett. Jacob persze egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
-Persze! Az jó lenne, mikor?
-Ma este 7. De nem ketten leszünk, még Damen is csatlakozik hozzánk.-avattam be a részletekbe. Láttam, ahogy lassan legörbül a szája széle, mert tudta, ha Damen ott van, esélye sincs nálam. Én Lucas-t is rendes és aranyos fiúnak ismertem meg, de nem tudtam senkihez sem hasonlítani.
-Úgy hallottam ma csak horror filmeket adnak. Nem fogsz félni?
-Úgy gondolom lesz ki megvédjen.-jelentettem ki, és Lucas-nak megint lefelé nyút a szája széle.
-Talán Jacob is jön?
-Nem, csak hárman leszünk.
-Akkor 7-kor.
Bólintottam egyet, de tudtam, Lucas szíve szerint visszamondaná az egész mozis dolgot. Már nekem sem volt sok kedvem az egészhez. Jacob jóformán az "AHA" szón kívül nem is szólt hozzám, és őszintén nem is csodálkoztam rajta. Megérdemeltem. Délután megbeszéltem Damen-el, hogy eljön értem este 6:45-re, és útközben felvesszük Lucas-t is.
Jacob bekísért a szobámba, azután valami ürüggyel lelépett. Később kaptam egy SmS-t tőle, hogy este 9-kor levisz a LaPush-ba Rachel miatt. Mivel megígértem neki hogy este 8:30-ra itthon leszek, nem nagyon volt kibúvóm ellene.
-Így azért mégsem mehetek!-gondoltam magamban, és az irányt a szekrényem felé vettem. Nem találtam mást, csak egy lila csőgatyát, és egy fekete kockás inget a szintén lila pántos pólóm mellé, kénytelen voltam azokat felhúzni. Elég jól festett a lila csőnacihoz a szintén lila felső, abban maradtam. A hajam magas lófarokba fogtam, és a piros tornacipőmet tuszkoltam a lábamra. Az inget kigombolva hagytam, igazából, soha nem is hordtam másként. Lassan, úgy mentem mintha szökni készülnék. Pedig nem így volt. Legalább is szerintem nem. A lépcső alján még benéztem a konyhába is, és nagy meglepetésemre aput, Jasper-t, és Emmet-et találtam ott.
-Hova készülsz ilyen csinosan?-kérdezte Emmet csibészesen mosolyogva.
-Moziba.
-Talán Jacobbal?-kérdezte apa.
-Nem. Lucas-al.-válaszoltam, még mielőtt újabb keresztkérdéseket tennének fel.
-Az az osztálytársad igaz?-találgatott Jasper.
-Aha.-válaszoltam. Apa bólintott egyet oldalra, jelezve hogy beszélni szeretne velem. Félve mentem oda hozzá.
-Lehet, hogy a többieket becsaphatod, de engem nem. Damen-el, és Lucas-al mész el, igaz?
-Igen.
-Már értem miért ment el olyan gyorsan ma Jake. Bevallom én sem helyeslem hogy Damen-ek menny el.
-Épp ezért hívtam el Lucas-t is.-vágtam vissza.
-Kicsim, egy halandó nem a legjobb választás a védelemre, nem gondolod? Szívem szerint én sem engednélek sehova. Bízom benned.
-Csak ezt kérem. Bízzatok bennem!-apa nagyot sóhajtott, közben Jasperék a konyhában vitatkoztak valamin. Esküszöm néha úgy érzem érettebb vagyok mint Jasper és Emmet együttvéve.
-Érezd jól magad kicsim.-mondta ki a végszót, én pedig megöleltem és valamit motyogtam az orrom alatt. Biztos voltam benne, apa azért engedett el, mert olvasott Damen gondolataiban, és nem talált semmi olyat ami a mozi ellen szólna. Csak már lennék túl rajta. Kintről dudaszót hallottam, Damen volt az, már a ház előtt állt a kocsijával. Beültem a kocsiba.
-Gyönyörű vagy! -jegyezte meg, és elmosolyodott. -Jól álla lila. De, hogy megy hozzá a piros tornacsuka?
-Hé! Nem piszkálni! A kedvenc cipőm. Még télen is ezt húzom fel. Nem tudtam hogy divatszakértő is vagy.
-Jól van na! Nem kell leharapni a fejem.
-Ha a cipőmről van szó támadok.-viccelődtem.
-Fel sem fogtam kit viszek moziba.-mosolyodott el, és erre nekem is nevetnem kellett.
-Most van alkalmad megmagyarázni mindent, amíg Lucas-hoz nem érünk.-biztattam, és elindította a kocsit.
-Elegem van az apámból. Régen önfejű voltam, és majdnem elvittelek neki. Most is ezért vagyok itt.-mondta egy nagy levegővétel után. Szavaitól megrémültem, és tágra nyílt szemmel figyeltem. Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, és elkezd forogni velem a világ.
-Hé-Hé! Nyugodj meg. Nincs mitől félned. Nem viszlek sehová. Csak azért jöttem Forks-ba hogy véget vessek ennek az örökös nyaggatásnak. A család minden tagja azt osztotta nekem, hogy csak én segíthetek, és próbáljam meg újra. Az eszem megállt tőlük. Így legalább nyugtom van végre.-mesélte, és a szavaiból kivettem hogy nem csak süket duma, mese, amit beszél, hanem a szín tiszta igazság. Ha mese is volt, akkor elég jól színészkedik, én bedőltem neki. Túlságosan is bizalmába kerített engem.
A Volturi minden tagja emberi vérre táplálkozik. Hogy-hogy te nem?-kérdeztem rá.
-Én már Olaszországban is az állatokat kedveltem.-mosolygott.
-Forks melyik részén tartózkodsz jelenleg?
-Konkrétan sehol.
-Ezt hogy érted?
-Mindig máshol. Miért?
-Jó volna tudni.-erre ismét mosolygott, de nagyon koncentrált az útra.
-Miért barátkozol velem?
-Te vagy a suli legjobb csaja. Emellett aranyos is vagy. Nem értem mire kellesz apámnak. Na meg azt sem, hogy mit keresel egy vérfarkas karjaiban. Hogy lehetséges ez egyáltalán?
-Hosszú történet. Talán majd egyszer el is mesélem.
-Oké! Ha nem hát nem.-hosszú idő múlva megint megszólalt.
-Nem tudom mi lesz, ha apám és a többiek rájönnek, hogy szerelmes vagyok beléd.
-Mi?
-Ez az igazság, habár nem ilyen körülmények közt akartam bevallani.
-Nagyon sajnálom, de mi csak barátok lehetünk. -Szavaim után arca elkomorult, és behajtottunk Lucas-ék háza elé. Lucas már kinn állt, és egyből be is ugrott hátra a kocsiba.
-Melyik filmet nézzük meg? -kérdezte kíváncsian.
-Nekem mindegy.-válaszoltam unalmasan. Igazából nem vágytam másra, mint Jacob vigasztaló hangjára, és karjaira. Egész úton a mozi felé egy film volt a téma, én mindig csak azt hajtogattam hogy "aha." Nem is figyeltem nagyon, miről hadoválnak, csak Jacobra tudtam gondolni. Vajon mit csinálhat most? Remélem őrjárat alatt nem esik baja. Vagy én vagyok nagyobb veszélyben?
Film közben néha-néha elkapott a hányinger. Ez Damen-nek is feltűnést keltett, és rákérdezett hogy: -Jól vagy? Nem muszáj végignézni ha nem akarod.
Ellenben velem, Lucas nagyon is élvezte a filmet, és csak ő miatta nem mondtam azt hogy -Ebből elég mennyünk ki. Az egyik oldalamon Damen, a másikon Lucas ült. Az utcán kóvájogva a kocsi felé is hármasban mentünk. A filmnek vége, hála istennek!
-Ez egész jó este volt.-jelentette ki Lucas.-Máskor is megismételhetnénk, nem gondoljátok?
-De, csak máskor talán nem horrorfilmet kéne megnéznünk.-helyeselt Damen.
-Nekem tetszett.-jegyezte meg ismét Lucas.
-Egyet kell értenem Damen-el.-mondtam mosolyogva. Nem is figyeltem nagyon rájuk, lehajtott fejjel követtem őket, és a fekete macskaköves utat figyeltem.
-Lucas! Hé! Lucas!-kiáltották oda az utca másik feléről Adamék.-Nem jössz? Hazaviszünk!
Lucas elgondolkodva állt meg, úgy vele mi is. Láttam az arcán hogy menni szeretne, de minket sem szeretne megbántani. Így gondoltam én lépek.
-Menny csak. Semmi gond.-raktam a vállára a kezem. Az érintés által kiolvastam belőle a gondolatait, és tényleg menni akart.
-Kösz, Nessi! Sziasztok!-köszönt el, ás egy zavarba ejtő puszit nyomott az arcomra, majd gyorsan átfutott az utca másik felére. Így Damen-el maradtunk kettesben. Hurrá!
-Ugye ma még nem dobod ki a taccsot?-kérdezte mosolyogva, és újra elindultunk. Bevallom, úgy éreztem, mintha a sors csúnya játékot űzne velem. Mintha direkt azt akarta volna, hogy Damen-el maradjak kettesben. Igen, a legrosszabb az az egészben, hogy kettesben. Nem azért hívtam Lucas-t is, hogy eleget tegyek Jacob kérésének? Most már bánom, hogy elengedtem Lucas-t, de nincs mit tenni. Ez van.
-Még nem.-válaszoltam.-Úgy látom csak neked tűnt fel hogy majdnem...
-Elég nyilvánvaló volt. Persze hogy Lucas-nak nem tűnt fel. Igazából nem is a film foglalta le a figyelmemet.
-Zavarba hozol.-jelentettem ki, és elfordultam egy kicsit felőle, úgy téve mintha az utca másik felét lesném.
.Ez nem titok.-mondta.
-Az én szívem már foglalt. Remélhetőleg örökre.-feleltem, és felé fordultam. Ő is megállt, és én is.
-Nessi!-szólított meg, megfogta a kezemet, és a mellére tette, ami a szokásos meleg helyett, amelyet Jacobnál éreztem, hideg érzés volt.-Komolyan egy veszedelmes lény mellett akarod leélni az életed? Ami egy örökkévalóság?
-Damen. Kérlek, ne csináld ezt.-kérleltem. Éreztem, a keze szorítása enyhül, és elengedi a kezem, azután a tekintete egy gyorsan mozgó szőke hajú lányra kandikál.
-Ne... csak most ne....-suttogta, én pedig értetlenül bámultam rá: -Mi az?
-Várj meg itt.-mondta, de szavai inkább parancsnak tűntek.
-Mi? Nem!-válaszoltam makacsul.
Damen futásnak eredt, és én utána. Az ismeretlen nő befutott egy sikátor szerűségű zsákutcába. Damen követte, így én is. Abban a pillanatban amikor végre utolértem őket, megvilágosodott előttem az igazság. Irinával néztem farkasszemet. Ez meg hogy lehet? Jake még reggel azzal nyugtatott, hogy távol tartsák a várostól. Damen oltalmazóan kitárta karjait, és én félve mögé is álltam. Lassan elindult Irina felé, de Irina szúra tekintete rám szegeződött.
-Nocsak Damen! Végre benőtt a fejed lágya, és rászántad magad. Miért nem visszük Volterrába ketten?
-Még nincs itt az ideje.-hazudott. Tudtam hogy hazudik. Megígérte.
-Már hogy ne lenne! Tudod te hányan védik? Egy egész farkasfalka. És a Cullen klan is. -elkezdett lépkedni felénk, én pedig rémülten figyeltem a párbeszédet. Hát persze hogy ismeri Irina Damen-t, a Volturi-nak dolgozik.
-Tudom, épp ezért, a te érdekedben, hagyd békén Renesmee-t, és tűnj el innen, amíg még lehet. Én majd elintézem.
-Azt nem hinném.-válaszolt hirtelen, és nekifutott Damen-nek. Valószínűleg én voltam a célpont. Damen nekilökte egy rácsnak, amely a fal mellett pihent. Félelmemben és zavaromban az utca felé pillantottam, hátha valaki figyelemmel kíséri a jelenetünket. De semmi. Irina ismét felállt, és nekifutptt Damen-nek, csak most egy lendülettel átugrott felette, és felém vette az irányt. A szívem egyre gyorsabban vert, és a félelmem egy csak nőtt és nőtt. Hátrálni akartam de nem sikerült.
-Damen!-sikítottam, de már késő volt. Megragadott, és egy könnyed mozdulattal a falhoz vágott.
-Neee!-kiáltotta Damen.
Földet érésem után olyan érzés fogott el, mintha nem kapnék rendesen levegőt. A szemem végig Irinára figyelt, aki épp abban a pillanatban rám nézett. Mind a ketten Damen, és Irina is felszisszent. Aztán rájöttem hogy miért. A fejem szörnyen fájt. Hátranyúltam megnézni hogy mi bajom lehet. Egy véres kéz köszönt vissza nekem.
-Ah.-suttogtam magamnak.
Damen ismét nekivágta Irinát a falnak, és erre aaz ütésre már futásnak eredt. Elment. Damen odasietett hozzám, és letérdelt mellém a földre.
-Vérzel.-suttogta, és megfogta a véresen tündöklő kezem. Kicsit félrevezető volt, mintha a kezem vérezne, ezért hátranyúltam még egyszer a fejemhez.
-Igen. Sajnálom.
-Ne kérj bocsánatot. Én kérek. Nagyon sajnálom. Nem így képzeltem el. Gyere!-segített felállni. Azután megkerestük a kocsiját. Segített beülni is.
Útközben elállt a vérzés valamennyire. Jacob meg fogja ölni Damen-t. Ebben holtig biztos voltam. Az idő eközben elhúzódott, máris fél órát késtem. Ez nem jó jel. Lassan elértük a házunkat.
-Várj, segítek kiszállni.-ajánlotta fel Damen, de nem volt rá semmi szükség, ugyanis Jacob nyitotta ki a kocsiajtót. Szörnyen szédültem, így egyenesen Jake karjaiba estem. Damen közben átért a kocsi másik felére, hozzánk.
-Mit műveltél vele, te parazita?-förmedt rá Jacob. Én szorosan kapaszkodtam Jacob erős mellkasába, hátat fordítva Damen-nek.
-Irina megtámadott. Az én hibám volt. Nem figyeltem rá eléggé.-vallotta be Damen. Szegényt sajnáltam, mert ez így elég cinkes helyzet volt.
-Ne Jake! Tényleg nem ő a hibás!-védelmeztem, de még mindig Jacobra voltam akaszkodva. A szemem sarkából láttam, hogy apuék jönnek ki a házból. Csupa vér volt a kezem, még mindig. Jacob szorosan ölelt magához, én mégis kiszabadultam a karjaiból. Kábultan meredtem mindenkire. És ők pedig kérdően ránk.
-Figyeljetek! Nem Damen hibája volt, nem ő bántott. Viszont most nincs erőm erről vitatkozni veletek. Forog velem a világ. Ha akarjátok kérdezzétek Damen-t.-mondtam, és visszaestem Jacob karjaiba.
-Gyere, beviszlek.-szólt gyöngéd hangon Jake.
-Én meg megvizsgállak.-jelentette ki Carlisle.
Carlisle megvizsgált, és kiderült hogy betört a fejem. Apuék behívták Damen-t, persze nem udvariasságból, hanem azért hogy elmesélje a történteket. Én és Jake pedig a szoba felé vettük az irányt. Leroskadtam az ágyamra, és le is feküdtem, de a szemem nem hunytam le.
-Pihenned kell. Nyugodtan aludjál.-mondta és megsimogatta az arcom. Én a kérésnek eleget téve lehunytam a szemem, de közben éreztem érintését az arcomon.
2010. november 27., szombat
12.fejezet: Csalódások időszaka.
Még mielőtt lenyomtam volna a kilincset hogy be mennyünk, vettem egy nagy levegőt. Biztos Jake észrevette, mert rögtön rá is kérdezett hogy mitől félsz?, és szorosan odaállt mögém.
-Hát, apuék biztos sokat fognak kérdezni Charlieról, meg a térdemről.
-Hát, apuék biztos sokat fognak kérdezni Charlieról, meg a térdemről.
-Nem, nem fognak, már megbeszéltem Edwardal.
-Hogy mi van?
-Elfelejtettem mondani, hogy benéztem hozzátok mialatt suliban voltál, és megbeszéltem mindent Edwardal?-sunnyogott.
-Nos igen, ezt a kis apróságot elfelejtetted megemlíteni.-vetettem a szemére, lassan.
Nem felelt, én meg lenyomtam a kilincset, és bementünk a nappaliba.
-Hali.-köszöntem.
-Sziasztok. Na milyen volt a suli? Másodszorra is él a kérdés.-mosolyodott el apa.
-Új vámpír érkezett, mégis mi baj lenne?-kérdeztem vissza, igazából ez volt a válaszom is.
-Tessék?-kérdezett anya.
-Damen.-válaszoltam, miközben a pult mögött töltöttem egy pohár vizet magamnak, Jake pedig a nappaliban maradt. Aztán lassan kortyolni kezdtem, de félrenyeltem, mert apa olyan választ adott, amire nem nagyon számítottam.
-Visszajött?
Erre el kezdtem fulladozni.
-Hé-hé, Nessi, nehogy megfulladj nekem!-kiabált rám Jasper, és már Jake is indulni akart, de Jasper megelőzte, majd elkezdte veregetni a hátam.
-Köszi, jól vagyok, de apa hogy értetted azt hogy vissza?
-Nem mondtad neki?-kérdezte Emmet, miközben Jakere nézett.
-Nem, eddig sikerült elkerülnöm a témát.-válaszolt Jake.
-Mégis mit?-értetlenkedtem, és előreléptem a pult mögül a nappaliba.
-Mégis mit?-értetlenkedtem, és előreléptem a pult mögül a nappaliba.
A hallgatása, kínos volt, és őszintén nagyot csalódtam Jakeben. Azt hittem őszinte velem, és többet nem hazudik, semmit. Igazából, nem hazudott, de a hallgatás is olyasmi dolog.
-Remek.-mondtam, aztán elkezdtem fölfelé menni az emeletre. Nem mondanám hogy futottam, csak gyorsabb tempóban mentem mint általában. Kicsit megsértődtem, és ez nem is véletlen volt. Miért hallgatott Jake? Miért nem mondta el nekem azt a dolgot, amiről nem szabad hogy tudjak? Hát ez az, nem szabad. De miért? Amint beértem a szobámba, ledobtam a kockás felsőmet az ágyra, így csak egy pántos póló volt rajtam, melynek fekete színe volt. Odasiettem az erkélyemhez, kinyitottam az ajtót, és kimentem. Jake pár másodpercre rá már mögöttem állt, és a kezeit a derekamra tette hátulról, szólni viszont nem mert, csak a sóhajtását halottam hátulról.
-Mit nem kéne tudnom?-fordultam felé, és közben lecsúszott a keze a derekamról. Nagyot sóhajtva, állt mellém, és támaszkodott a korlátra.
-Szóval, Damen 5 évvel ezelőtt, mint mondtam itt járt. Téged akart.
-Mi?
-El akart vinni a Volturihoz, nem tudni miért, de akkor nem sikerült neki. Már akkor is megvédtünk téged.-mosolyodott el, az utolsó mondat után.
-Úristen!-reagáltam.
-És, gondolod, hogy, most is ez a célja? Elvinni?-kérdeztem dadogva, felé fordulva.
-Megvan rá az esély igen.
-És, miért nem lehet nekem erről szólni?
-Mostanában túl sok veszély vesz körül, Leah, Irina, és most ez. Csak még jobban felzaklattalak volna.
Lassan bólogatni kezdtem, és gondolkodni is. Damen hazudott nekem, ez nagy csalódás számomra. Hogy lehet az, hogy ilyen könnyen hittem neki? Azt mondta, nem ismeri sem Jaket, és nem is találkozott vele, csak a nevét tudja. De miért? Most már értem miért nem akart arról beszélni, hogy mi okból jött ide. Jake reakciója a következő volt: megölelt. Erősen szorított magához, úgy hogy mozdulni is alig bírtam, de annyira azért volt erőm, hogy én is átöleljem őt. Észre sem vettem, de remegni kezdtem. Nagyon. Ez sajnos Jake figyelmét sem kerülhette el, és egyből megszólt:
-Hé-hé, Nessi, mi a baj? Miért remegsz?
Választ nem tudtam adni Jakenek, ugyanis elsötétült előttem minden. Pedig a szemem nyitva volt. A sötétet azután kis fehér foltok váltották fel, és szédülés. Jake meglepetten kérdezősködött, válasz azonban még mindig nem érkezett kérdéseire. Nem bírta tovább, felvett, és bevitt az erkélyről a szobámba, majd lerakott az ágyra. Ilyenkor tűntek el a fehér foltok, és a szédülés is.
-Minden oké?
-Most már.
-Na jó, akármit csinálsz is, én most leviszlek Carlislehoz.
-Nem, nem kell vinni, megyek magamtól.-válaszoltam neki, mikor már fel akart venni.
-De, előbb ezt húzd fel.-mondta, és odaadta a kockás felsőm.
-Oké.
Felkaptam magamra az inget, és mentem Jake után, mert én is tudni akartam rosszullétem okát. A lépcső előtt Jake megvárt, hogy együtt mennyünk le rajta, mielőtt megint leszédülnék. Lassan, de leértünk.
-Carlisle hol van?-kérdeztem meg aput, aki egyből válaszolt is nekem:
-A dolgozó szobájában. Miért?
-Az nem lényeges!-válaszoltam titokzatosan, és már futottam is Carlislehoz. Az ajtaja előtt megálltam, és nem csak azért hogy bevűrjam Jaket, hanem mert pofátlanság lenne betörni hozzá, még akkor is ha ismer. Amikor Jake a hátam mögé ért, én habozás nélkül elkezdtem kopogtatni, na meg szólítgatni is a nevén.
-Tessék?-kérdezett vissza a hang, és én nem várhattam, be kellett mennem.
-Szia.-köszöntem neki, miközben felé tartottam.
-Mit tehetek értetek?-kérdezte, és egyáltalán nem volt meglepődve a látogatáson.
-Nessi rosszul volt, gondoltam megvizsgálod.-válaszolt neki Jake.
-Persze! Gyere!-utasított, miközben előszedte a vérnyomásmérőt amely addig a fiókban pihent.
-És, pontosan mik voltak a tünetek?-kérdezősködött.
-Szédültem, és nem láttam rendesen.-mondtam, majd leültem a székre, és kinyújtottam a kezem, de előtte még felhúztam az ingem ujját. Carlisle rárakta a mérőt, és ez elég jól elszorította a vérkeringésem. A kezem is elzsibbadt. Carlisle meglepődve nézte meg az eredményt, ugyanis alacsony volt, az ő elmondása szerint nagyon is.
-Mióta nem ettél? Mármint rendes kaját?
-Hát, tegnap reggel óta nem. De, akkor is csak azért mert Jake rátukmált.
-Nagyon is jól tette!-reagált, és Jake pedig odalépett mögém.
-És vért mióta nem ettél?-tette fel újra a kérdést kicsit más értelemben.
-2 hete-tippeltem.
-Itt van a kutya elásva!-szólalt fel Carlisle, én igazából mindig csodálkoztam milyen pontossággal beszél.
-Mi?-kérdeztem vissza értetlenkedve.
-Régóta nem ittál vért, és a szervezeted hiányolja. Legfőképpen akkor érzed ezt, amikor stresszes állapotban vagy.-válaszolt nyugodtan.
-Szóval innom kell?
-Tessék, itt egy pohárral, ha megiszod biztosan jobb lesz.
Egy szó nélkül vettem el a poharat, de nem szívesen ittam meg. Lassan kortyoltam a piros színű anyagot. Kesernyés, és rozsda íze volt. Nehezemre esett meginni, mégis jól esett, mert éreztem a hatását. Jake szája lassan fintorra nyúlt, nem szerette, ha vért iszok. Letettem a poharat, és megköszöntem Carlislenak a segítségét. Már el is felejtettem, milyen az íze. Amióta Jakeval vagyok, nem ittam. Ez azt is bizonyítja, hogy jó hatással van rám. Beértem a szobámba, Jake pedig követett.
-Még te sem tudod semmibe venni ami vagyok.-vetettem a szemébe, hisz tudtam, nem bírja azt ami valójában vagyok. Egy alattomos gyilkos szörnyeteg. Jacob ellensége. Hogy is tudnám semmibe venni ezeket a tényeket? Ő farkas, én vámpír.
-Te nem vagy olyan!
-Azt nem cáfolhatod meg, ami vagyok Jake. Láttam az arcod.
-Én is vérrel táplálkozom, sokszor. És nem izgat. Az, hogy te az vagy az nem! Te vagy az, aki a földön tart, nem a gravitáció! Érted élek!-dühödött fel, és már megint nem önmaga volt.
-Én értem, és sajnálom oké?-ismertem be.
-Bocs.-kért elnézést ő is, azután megölelt. Az ölelése meleg volt, és mindig szeretettel töltött el. Most már nem remegtem, és nem szédültem. Egész kellemes volt.
-Meg kell írnom a házim.-törtem meg a csendet. Jake ismét csalódottan pillantott rám, és nézte, ahogy az ágyon ülve pakolom elő a könyveimet.
-Nekem is kéne pótolnom.-ismerte be, és lerogyott mellém.
A házi írása közben folyton hülyéskedtünk, nevetgéltünk, és "birkóztunk". Mikor készen voltunk a feladatokkal, és Jake is mindent bepótolt, ami kicsit sokáig tartott, újra leterített az ágyra, hogy én legyek alul. Mivel látta rajtam hogy cseppet sem kellemes, inkább kellemetlen a dolog, leszállt rólam, és felült. Az arca megkeményedett.
-Nessi, én soha nem foglak bántani. Ezt megígérem neked. Soha, de soha, ha mégis akkor azt sosem bocsátom meg magamnak.-következtetett erre, pedig én egyáltalán nem féltem tőle.
-Jake, én, nem tőled félek, csak ez nem megy. Ennyi az egész.
-Ettől független még él az döntésem, az ígéretem.-mondta ki nehezen, sóhajtozva.
-Bízom benned! Nem kell semmit megígérned!
-Én viszont nem bízom magamban Nessi, bárcsak tudnék, de nem.
-Höhh.-csak ennyit tudtam kinyögni. Amikor már elég közel voltam Jake-hez, megjelent Jasper, és eléggé meghökkentünk a látogatáson mind a ketten. De nem csak mi Jas is.
-Itt van Sam és Emily, valamit be akarnak jelenteni, azt mondták szóljak nektek is.-jelentette ki úgy mintha mi sem történt volna.
-Csak egy perc és lenn leszünk.-reagáltam gyorsan, hogy minél előbb véget vessek ennek a helyzetnek. Azzal ki is ment.
Vajon miért jön Sam, és Emily egy vámpírokkal teli házba? Sam még sosem lépte át a határvonalat közvetlen a vámpírok kedvéért. Remélem nincs nagy gáz, de ha a gyerekről akarnak beszélni az rendben van. Elmehettem volna én is hozzájuk, nem kellett volna ekkora erőfeszítést tenniük, és mindenki boldog.
-Haaah.-sóhajtottam, és Jake közelebb vont magához.
-Tudod most mi jön nem?
-Sejtem.
Mialatt lefelé mentünk még mindig azon filóztam, hogy Sam és Em biztos a gyereket akarják bejelenteni. Legalább lesz alkalmam gratulálni nekik. Egy gyermek nagy kincs, remélem egyszer nekem is megadatik ez az öröm, persze majd jóval később. Amikor leértünk a lépcső aljáig, már láttam Sam-en hogy repdes az örömtől, és nagyon izgul is.
-Gondolom Renesmee már tudja, ahogyan Jake is, de, úgy gondoltuk nektek is jogotok van tudni.-kezdte Em, amit Sam folytatott.
-Szóval, Emily azt próbálja elmagyarázni nektek, hogy gyereket vár tőlem.-nyögte ki végre, és Emily vállára rakta kezeit. Mindenki mosolygott, és elhalmozták őket jókívánságokkal, na meg gratulációkkal. Ahogy én is.
-Ja, és még valami. -szakította meg a gratulációk sorát Sam, majd Emily-re nézett, bízva hogy majd ő folytatja. Ez így is történt.:
-Szeretnénk megkérni Jacob-ot és Renesmee-t arra, hogy keresztszülei legyenek a kicsinek.-mondta boldogan Em.
-WooW-egyenlőre csak ennyi jött ki a számon, de Jake már folytatta is.
-Ha Nessi is benne van.-közben rám nézett.
-Hát persze! Az szuper lesz.-válaszoltam boldogan.
-Akkor oké.-mondta Emily.-Ennyi lenne, máris megyünk, még sok dolgunk van.
Elköszöntünk tőlük azután ismét a szobámban találtuk magunkat, és csakúgy mint azelőtt leültünk az ágyra, majd folytattuk a beszélgetést, egész közel egymáshoz.
-Bíznod kellene magadban. Sam és Emily is bízik benned. Én is.-jegyeztem meg.
-Bántani foglak! Tudom, nem szeretnék neked fájdalmat okozni. De ameddig farkas vagyok ez lehetetlen.
-Sam-re és Emily-re esetére célzol?
-Elsősorban igen.
-Elég fura, hogy keresztanya leszek.-mondtam egy nagy sóhaj után, kerülve a témát, habár én hoztam fel.
-Hát igen, de Em döntött gí. Szabad akarata volt, nagyon kedvel téged, Sam pedig boldogan egyezett bele.
-Miért én? Miért nem Leah? Nem is vagyok családtag.
-Leah nem helyettesíthet téged! Semmi esetben sem. Arra meg gondolni sem merek, hogy együtt legyek vele keresztszülő.
-Ennyire azért nem kéne utálnod.
-Én nem utálom, ha visszavenne az irántad táplált gyűlöletből, jobban szeretném.
-Ez vicces. Te is utáltad aput, amikor anyut szeretted.
-Igen. Ezért lenne jó, ha végre megtalálná a maga párját.-vigyorodott el.
-A falkából eddig hányan...-kezdtem, de Jake közbevágott.
-Vésődtek be? 10-ből 5.
-Aha.-reagáltam egyszerűen.
-Egyébként holnap jön haza a nővérem Rachel Washington State-ről.
-És ő tudja?-döbbentem meg, hisz azt sem tudtam hogy Jake-nek van egy nővére. Ő volt Rachel Black, Jake nővére, a Washington State-n diplomázott, amire büszke a családja.
-Igen. Miután régebben hazajött be kellett avatnom.
-Kellett?
-Paul bevésődött.
-Hogy mi?-kérdeztem vissza mosolyogva.
-Bele sem merek gondolni hogy egyszer Paul sógora leszek.
-És azt tudja hogy egy vámpírral jársz?
-Igen, és már alig várja hogy megismerjen.
Ez váratlanul ért. Egy kicsit félni kezdtem.
-Paráznom kéne?-kérdeztem, de közben már féltem is. Nem elég, hogy holnap Damen elé kell álnom, és megbeszélni vele mindent, még Jake nővérének a megismerése is rám nehezedik. Jut eszembe Damen. Vajon Forks melyik részén tartózkodik jelen pillanatban? Vadászik, vagy visszament Volterrába? Vajon fontos tagja a Volturinak? Apu szerint Aro fia. Félnem kellene? Ezek után, már nem tudom mit higgyek. Előbb az ő verzióját kell hallanom.
-Nem, nem hiszem.-hangzott a válasz.-Ugrásra kész vagyok, még a nővérem ellen is.
-Szerintem Paul is ellenem, nem gondolod?
-Igazad lehet, de én erősebb vagyok.
-Ezt hogy érted?
-Falkavezér lennék apám után.
-Wáow Jacob vezér.-hülyéskedtem. -És miért nem vállalod ezt a pozíciót?
-Én ezt az egészet nem is akartam. Hogyan is lehetnék vezére? A francba Nessi! Próbálj már meg figyelni!-tört ki, miközben felállt az ágyról, és a haját túrta. Hirtelen mozdulatot tett, és beleütött egyet a falba. Minden olyan gyorsan történt, hogy észre sem lehetett venni. Fel sem fogtam hogy mi történt. Jake a következő pillanatban felszisszent, és lógatta a karját.
-Áúú!!!-kiáltotta, miután megpróbálta megfogni és felemlni a karját.
-Hé Jake, mi a baj? Én nagyon sajnálom. Nem akartalak felidegesíteni.
-Semmi gond, én csak....-az utolsó szavakat be sem fejezte, mert a fájdalomtól csak suttogni tudott.
-Jake, ez eltört.-mondtam megijedve, miközben lassan rátettem a kezem az övére. Ő rám nézett, én pedig mélyen rá bámultam. A másik kezét az enyémre tette, azután egy könnyed mozdulattal helyrerakta a kezét. Én végig a szemébe néztem, és ő is az enyémbe. Csak akkor néztem le, amikor egy roppanást hallottam. A következő pillanatban már semmi baja nem volt a kezének, én is elengedtem.
-Huh...-csak ennyit bírtam kinyögni, ami velem mostanában gyakran előfordul. Jake kikerült engem, és leült az ágyra. Én még egy darabig kibámultam a végtelennek tűnő feketeségbe. Már közel a 9 órát ütötte az óra. Erőt vettem magamon, és leültem mellé.
-Nagyon sajnálom.-hangzott el a bocsánatkérés Jake szájából.
-Én voltam a hibás... Nem gondoltam volna hogy ennyire feldühít a dolog. Sajnálom.-kértem én is bocsánatot. -És a kezed... nem kéne megmutatni Carlisle-nak? -kérdeztem meg aggódva.
-Nem, kutya bajom. De szó szerint.
Erre a kijelentésére csak mosolyogni tudtam.
-Én azért megmutatnám.-erősködtem.
-Haaaaaaaj. Az előző kirohanásom teljesen jogtalan volt. Én csak....... Túl sok a hang a fejemben, kikészülök. Nem bírom. Mindenki jópofa dolognak tartsa ezt a farkasos dolgot. Csak én meg Sam nem. Eleinte Sam is kimászik belőle, így csak én nyafogok ennyit.-mondta sóhajtozva, és az arcát mélyen a kezeibe ásta, majd a haját borzolta. Én az egyik kezemmel megfogtam a kezét, és levettem gyönyörű arany bőréről, majd a másikkal én is beletúrtam a hajába.
-Gyűlölöm ezt a farkasos dolgot.
-Én is.-válaszolt miközben letettem a kezem a hajáról. Ismét közel voltunk egymáshoz, úgy, mint Jasper jövetele előtt, de megcsörren a telefonom.
-Ne vedd fel!.-utasított Jake suttogva, de mivel kíváncsi voltam megnéztem ki hív. Ismeretlen szám volt, és mégis habozás nélkül felvettem. Felugrottam Jake mellől.
-Háló?-szóltam bele a telefonba.
-Nessi? Szia, itt Damen.
-Damen? Honnan tudod a....
-A számodat? Mondtam hogy mindent tudok rólad.
-Oké, ez furcsa... Mindegy... Mizujs?
-Semmi-semmi, csak gondoltam elmehetnénk valahová?
-Mire gondolsz?
-Mondjuk egy mozi?
-Nem is tudom... mikor?
-Holnap este 7.
-Csak úgy megyek el, ha barátként gondolsz rám, nem úgy.
-Oké, akkor holnap. Szia!
-Várj!-kiáltottam neki, de késő volt, letette. Amikor leraktam a telefont, belém hasított a fájdalom.Hogy is tehettem ezt Jake-el? Csak akkor jutott el a tudatomig, hogy Jake is a szobába van. Erőt vettem magamon, és felé fordultam, ő pedig végig ott ült mozdulatlanul az ágyon, és csak figyelt. Tekintete megnyugtatott, bőre barnasága mindig kitűnt a halvány színű szobámból. Az előző ütés helyén, a falon, egy óriási repedés volt, ez sajnos könnyen elárulhatott minket.
-Ki volt az?-kérdezte.
Leültem mellé az ágyra.
-Damen.
-Mi? De honnan tudja a számodat?-kérdezte felháborodva, és felállt az ágyról.
-Nem tudom.
-És egyáltalán miért?
-Ne haragudj meg oké?-egy pillanatra lehunytam a szemem, erőt vettem magamon, mert ugye mégsem titkolózhatok Jake előtt.-Holnap este elmegyek Damen-el moziba.
-Mi? Nem!!! Azt nem engedem! Nem mész sehova!
-Jake, kérlek bízz bennem!
-Én benned bízok, csak benne nem.
-Kérlek a kedvemért.
-Nem engedlek el és kész. Tudom hogy valami terve van veled. Miért bízol meg benne ennyire?
-Erre nem kívánok válaszolni.-vicceltem el a dolgot, hogy végre lenyugodjon. Úgy tűnt beválik, és visszaült mellém.
-Miért? Miért akarsz elmenni vele?
-Oké, ha ettől megnyugszol elhívom Lucas-t is, így nem csak ketten leszünk.
-Egy kicsit.
-Oké, akkor ezt megbeszéltük.
-Nem egészen.
-Jacob, fejezzük be ezt a mozis témát jó?
Nem szólt semmit, így azt hittem én nyertem.
-És, még meddig élvezhetem a társaságod?
-Éjfélig. Az őrjárat miatt.
-Ez nem ér! Tegnap alig láttalak, és már megint szökni készülsz!?
Egy halvány mosolyt ejtett a száján, de megint komorra változott az arca.
-Felfogod te egyáltalán hogy mennyit jelentesz nekem?-kérdezte.
-Én csak azt tudom hogy mennyire szeretlek.-válaszoltam, és közelebb húzódtam hozzá. Éreztem, ahogy az ajkunk összeér. Végre, annyi idő után, újra az enyémnek érezhettem. Hiányzott már nagyon. És ma éjfélkor is elmegy. Ha rajtam múlik nem megy sehová! De 1 a 100-hoz az esélye hogy nem alszom el. Márpedig én leszek az az 1.
-Mit nem kéne tudnom?-fordultam felé, és közben lecsúszott a keze a derekamról. Nagyot sóhajtva, állt mellém, és támaszkodott a korlátra.
-Szóval, Damen 5 évvel ezelőtt, mint mondtam itt járt. Téged akart.
-Mi?
-El akart vinni a Volturihoz, nem tudni miért, de akkor nem sikerült neki. Már akkor is megvédtünk téged.-mosolyodott el, az utolsó mondat után.
-Úristen!-reagáltam.
-És, gondolod, hogy, most is ez a célja? Elvinni?-kérdeztem dadogva, felé fordulva.
-Megvan rá az esély igen.
-És, miért nem lehet nekem erről szólni?
-Mostanában túl sok veszély vesz körül, Leah, Irina, és most ez. Csak még jobban felzaklattalak volna.
Lassan bólogatni kezdtem, és gondolkodni is. Damen hazudott nekem, ez nagy csalódás számomra. Hogy lehet az, hogy ilyen könnyen hittem neki? Azt mondta, nem ismeri sem Jaket, és nem is találkozott vele, csak a nevét tudja. De miért? Most már értem miért nem akart arról beszélni, hogy mi okból jött ide. Jake reakciója a következő volt: megölelt. Erősen szorított magához, úgy hogy mozdulni is alig bírtam, de annyira azért volt erőm, hogy én is átöleljem őt. Észre sem vettem, de remegni kezdtem. Nagyon. Ez sajnos Jake figyelmét sem kerülhette el, és egyből megszólt:
-Hé-hé, Nessi, mi a baj? Miért remegsz?
Választ nem tudtam adni Jakenek, ugyanis elsötétült előttem minden. Pedig a szemem nyitva volt. A sötétet azután kis fehér foltok váltották fel, és szédülés. Jake meglepetten kérdezősködött, válasz azonban még mindig nem érkezett kérdéseire. Nem bírta tovább, felvett, és bevitt az erkélyről a szobámba, majd lerakott az ágyra. Ilyenkor tűntek el a fehér foltok, és a szédülés is.
-Minden oké?
-Most már.
-Na jó, akármit csinálsz is, én most leviszlek Carlislehoz.
-Nem, nem kell vinni, megyek magamtól.-válaszoltam neki, mikor már fel akart venni.
-De, előbb ezt húzd fel.-mondta, és odaadta a kockás felsőm.
-Oké.
Felkaptam magamra az inget, és mentem Jake után, mert én is tudni akartam rosszullétem okát. A lépcső előtt Jake megvárt, hogy együtt mennyünk le rajta, mielőtt megint leszédülnék. Lassan, de leértünk.
-Carlisle hol van?-kérdeztem meg aput, aki egyből válaszolt is nekem:
-A dolgozó szobájában. Miért?
-Az nem lényeges!-válaszoltam titokzatosan, és már futottam is Carlislehoz. Az ajtaja előtt megálltam, és nem csak azért hogy bevűrjam Jaket, hanem mert pofátlanság lenne betörni hozzá, még akkor is ha ismer. Amikor Jake a hátam mögé ért, én habozás nélkül elkezdtem kopogtatni, na meg szólítgatni is a nevén.
-Tessék?-kérdezett vissza a hang, és én nem várhattam, be kellett mennem.
-Szia.-köszöntem neki, miközben felé tartottam.
-Mit tehetek értetek?-kérdezte, és egyáltalán nem volt meglepődve a látogatáson.
-Nessi rosszul volt, gondoltam megvizsgálod.-válaszolt neki Jake.
-Persze! Gyere!-utasított, miközben előszedte a vérnyomásmérőt amely addig a fiókban pihent.
-És, pontosan mik voltak a tünetek?-kérdezősködött.
-Szédültem, és nem láttam rendesen.-mondtam, majd leültem a székre, és kinyújtottam a kezem, de előtte még felhúztam az ingem ujját. Carlisle rárakta a mérőt, és ez elég jól elszorította a vérkeringésem. A kezem is elzsibbadt. Carlisle meglepődve nézte meg az eredményt, ugyanis alacsony volt, az ő elmondása szerint nagyon is.
-Mióta nem ettél? Mármint rendes kaját?
-Hát, tegnap reggel óta nem. De, akkor is csak azért mert Jake rátukmált.
-Nagyon is jól tette!-reagált, és Jake pedig odalépett mögém.
-És vért mióta nem ettél?-tette fel újra a kérdést kicsit más értelemben.
-2 hete-tippeltem.
-Itt van a kutya elásva!-szólalt fel Carlisle, én igazából mindig csodálkoztam milyen pontossággal beszél.
-Mi?-kérdeztem vissza értetlenkedve.
-Régóta nem ittál vért, és a szervezeted hiányolja. Legfőképpen akkor érzed ezt, amikor stresszes állapotban vagy.-válaszolt nyugodtan.
-Szóval innom kell?
-Tessék, itt egy pohárral, ha megiszod biztosan jobb lesz.
Egy szó nélkül vettem el a poharat, de nem szívesen ittam meg. Lassan kortyoltam a piros színű anyagot. Kesernyés, és rozsda íze volt. Nehezemre esett meginni, mégis jól esett, mert éreztem a hatását. Jake szája lassan fintorra nyúlt, nem szerette, ha vért iszok. Letettem a poharat, és megköszöntem Carlislenak a segítségét. Már el is felejtettem, milyen az íze. Amióta Jakeval vagyok, nem ittam. Ez azt is bizonyítja, hogy jó hatással van rám. Beértem a szobámba, Jake pedig követett.
-Még te sem tudod semmibe venni ami vagyok.-vetettem a szemébe, hisz tudtam, nem bírja azt ami valójában vagyok. Egy alattomos gyilkos szörnyeteg. Jacob ellensége. Hogy is tudnám semmibe venni ezeket a tényeket? Ő farkas, én vámpír.
-Te nem vagy olyan!
-Azt nem cáfolhatod meg, ami vagyok Jake. Láttam az arcod.
-Én is vérrel táplálkozom, sokszor. És nem izgat. Az, hogy te az vagy az nem! Te vagy az, aki a földön tart, nem a gravitáció! Érted élek!-dühödött fel, és már megint nem önmaga volt.
-Én értem, és sajnálom oké?-ismertem be.
-Bocs.-kért elnézést ő is, azután megölelt. Az ölelése meleg volt, és mindig szeretettel töltött el. Most már nem remegtem, és nem szédültem. Egész kellemes volt.
-Meg kell írnom a házim.-törtem meg a csendet. Jake ismét csalódottan pillantott rám, és nézte, ahogy az ágyon ülve pakolom elő a könyveimet.
-Nekem is kéne pótolnom.-ismerte be, és lerogyott mellém.
A házi írása közben folyton hülyéskedtünk, nevetgéltünk, és "birkóztunk". Mikor készen voltunk a feladatokkal, és Jake is mindent bepótolt, ami kicsit sokáig tartott, újra leterített az ágyra, hogy én legyek alul. Mivel látta rajtam hogy cseppet sem kellemes, inkább kellemetlen a dolog, leszállt rólam, és felült. Az arca megkeményedett.
-Nessi, én soha nem foglak bántani. Ezt megígérem neked. Soha, de soha, ha mégis akkor azt sosem bocsátom meg magamnak.-következtetett erre, pedig én egyáltalán nem féltem tőle.
-Jake, én, nem tőled félek, csak ez nem megy. Ennyi az egész.
-Ettől független még él az döntésem, az ígéretem.-mondta ki nehezen, sóhajtozva.
-Bízom benned! Nem kell semmit megígérned!
-Én viszont nem bízom magamban Nessi, bárcsak tudnék, de nem.
-Höhh.-csak ennyit tudtam kinyögni. Amikor már elég közel voltam Jake-hez, megjelent Jasper, és eléggé meghökkentünk a látogatáson mind a ketten. De nem csak mi Jas is.
-Itt van Sam és Emily, valamit be akarnak jelenteni, azt mondták szóljak nektek is.-jelentette ki úgy mintha mi sem történt volna.
-Csak egy perc és lenn leszünk.-reagáltam gyorsan, hogy minél előbb véget vessek ennek a helyzetnek. Azzal ki is ment.
Vajon miért jön Sam, és Emily egy vámpírokkal teli házba? Sam még sosem lépte át a határvonalat közvetlen a vámpírok kedvéért. Remélem nincs nagy gáz, de ha a gyerekről akarnak beszélni az rendben van. Elmehettem volna én is hozzájuk, nem kellett volna ekkora erőfeszítést tenniük, és mindenki boldog.
-Haaah.-sóhajtottam, és Jake közelebb vont magához.
-Tudod most mi jön nem?
-Sejtem.
Mialatt lefelé mentünk még mindig azon filóztam, hogy Sam és Em biztos a gyereket akarják bejelenteni. Legalább lesz alkalmam gratulálni nekik. Egy gyermek nagy kincs, remélem egyszer nekem is megadatik ez az öröm, persze majd jóval később. Amikor leértünk a lépcső aljáig, már láttam Sam-en hogy repdes az örömtől, és nagyon izgul is.
-Gondolom Renesmee már tudja, ahogyan Jake is, de, úgy gondoltuk nektek is jogotok van tudni.-kezdte Em, amit Sam folytatott.
-Szóval, Emily azt próbálja elmagyarázni nektek, hogy gyereket vár tőlem.-nyögte ki végre, és Emily vállára rakta kezeit. Mindenki mosolygott, és elhalmozták őket jókívánságokkal, na meg gratulációkkal. Ahogy én is.
-Ja, és még valami. -szakította meg a gratulációk sorát Sam, majd Emily-re nézett, bízva hogy majd ő folytatja. Ez így is történt.:
-Szeretnénk megkérni Jacob-ot és Renesmee-t arra, hogy keresztszülei legyenek a kicsinek.-mondta boldogan Em.
-WooW-egyenlőre csak ennyi jött ki a számon, de Jake már folytatta is.
-Ha Nessi is benne van.-közben rám nézett.
-Hát persze! Az szuper lesz.-válaszoltam boldogan.
-Akkor oké.-mondta Emily.-Ennyi lenne, máris megyünk, még sok dolgunk van.
Elköszöntünk tőlük azután ismét a szobámban találtuk magunkat, és csakúgy mint azelőtt leültünk az ágyra, majd folytattuk a beszélgetést, egész közel egymáshoz.
-Bíznod kellene magadban. Sam és Emily is bízik benned. Én is.-jegyeztem meg.
-Bántani foglak! Tudom, nem szeretnék neked fájdalmat okozni. De ameddig farkas vagyok ez lehetetlen.
-Sam-re és Emily-re esetére célzol?
-Elsősorban igen.
-Elég fura, hogy keresztanya leszek.-mondtam egy nagy sóhaj után, kerülve a témát, habár én hoztam fel.
-Hát igen, de Em döntött gí. Szabad akarata volt, nagyon kedvel téged, Sam pedig boldogan egyezett bele.
-Miért én? Miért nem Leah? Nem is vagyok családtag.
-Leah nem helyettesíthet téged! Semmi esetben sem. Arra meg gondolni sem merek, hogy együtt legyek vele keresztszülő.
-Ennyire azért nem kéne utálnod.
-Én nem utálom, ha visszavenne az irántad táplált gyűlöletből, jobban szeretném.
-Ez vicces. Te is utáltad aput, amikor anyut szeretted.
-Igen. Ezért lenne jó, ha végre megtalálná a maga párját.-vigyorodott el.
-A falkából eddig hányan...-kezdtem, de Jake közbevágott.
-Vésődtek be? 10-ből 5.
-Aha.-reagáltam egyszerűen.
-Egyébként holnap jön haza a nővérem Rachel Washington State-ről.
-És ő tudja?-döbbentem meg, hisz azt sem tudtam hogy Jake-nek van egy nővére. Ő volt Rachel Black, Jake nővére, a Washington State-n diplomázott, amire büszke a családja.
-Igen. Miután régebben hazajött be kellett avatnom.
-Kellett?
-Paul bevésődött.
-Hogy mi?-kérdeztem vissza mosolyogva.
-Bele sem merek gondolni hogy egyszer Paul sógora leszek.
-És azt tudja hogy egy vámpírral jársz?
-Igen, és már alig várja hogy megismerjen.
Ez váratlanul ért. Egy kicsit félni kezdtem.
-Paráznom kéne?-kérdeztem, de közben már féltem is. Nem elég, hogy holnap Damen elé kell álnom, és megbeszélni vele mindent, még Jake nővérének a megismerése is rám nehezedik. Jut eszembe Damen. Vajon Forks melyik részén tartózkodik jelen pillanatban? Vadászik, vagy visszament Volterrába? Vajon fontos tagja a Volturinak? Apu szerint Aro fia. Félnem kellene? Ezek után, már nem tudom mit higgyek. Előbb az ő verzióját kell hallanom.
-Nem, nem hiszem.-hangzott a válasz.-Ugrásra kész vagyok, még a nővérem ellen is.
-Szerintem Paul is ellenem, nem gondolod?
-Igazad lehet, de én erősebb vagyok.
-Ezt hogy érted?
-Falkavezér lennék apám után.
-Wáow Jacob vezér.-hülyéskedtem. -És miért nem vállalod ezt a pozíciót?
-Én ezt az egészet nem is akartam. Hogyan is lehetnék vezére? A francba Nessi! Próbálj már meg figyelni!-tört ki, miközben felállt az ágyról, és a haját túrta. Hirtelen mozdulatot tett, és beleütött egyet a falba. Minden olyan gyorsan történt, hogy észre sem lehetett venni. Fel sem fogtam hogy mi történt. Jake a következő pillanatban felszisszent, és lógatta a karját.
-Áúú!!!-kiáltotta, miután megpróbálta megfogni és felemlni a karját.
-Hé Jake, mi a baj? Én nagyon sajnálom. Nem akartalak felidegesíteni.
-Semmi gond, én csak....-az utolsó szavakat be sem fejezte, mert a fájdalomtól csak suttogni tudott.
-Jake, ez eltört.-mondtam megijedve, miközben lassan rátettem a kezem az övére. Ő rám nézett, én pedig mélyen rá bámultam. A másik kezét az enyémre tette, azután egy könnyed mozdulattal helyrerakta a kezét. Én végig a szemébe néztem, és ő is az enyémbe. Csak akkor néztem le, amikor egy roppanást hallottam. A következő pillanatban már semmi baja nem volt a kezének, én is elengedtem.
-Huh...-csak ennyit bírtam kinyögni, ami velem mostanában gyakran előfordul. Jake kikerült engem, és leült az ágyra. Én még egy darabig kibámultam a végtelennek tűnő feketeségbe. Már közel a 9 órát ütötte az óra. Erőt vettem magamon, és leültem mellé.
-Nagyon sajnálom.-hangzott el a bocsánatkérés Jake szájából.
-Én voltam a hibás... Nem gondoltam volna hogy ennyire feldühít a dolog. Sajnálom.-kértem én is bocsánatot. -És a kezed... nem kéne megmutatni Carlisle-nak? -kérdeztem meg aggódva.
-Nem, kutya bajom. De szó szerint.
Erre a kijelentésére csak mosolyogni tudtam.
-Én azért megmutatnám.-erősködtem.
-Haaaaaaaj. Az előző kirohanásom teljesen jogtalan volt. Én csak....... Túl sok a hang a fejemben, kikészülök. Nem bírom. Mindenki jópofa dolognak tartsa ezt a farkasos dolgot. Csak én meg Sam nem. Eleinte Sam is kimászik belőle, így csak én nyafogok ennyit.-mondta sóhajtozva, és az arcát mélyen a kezeibe ásta, majd a haját borzolta. Én az egyik kezemmel megfogtam a kezét, és levettem gyönyörű arany bőréről, majd a másikkal én is beletúrtam a hajába.
-Gyűlölöm ezt a farkasos dolgot.
-Én is.-válaszolt miközben letettem a kezem a hajáról. Ismét közel voltunk egymáshoz, úgy, mint Jasper jövetele előtt, de megcsörren a telefonom.
-Ne vedd fel!.-utasított Jake suttogva, de mivel kíváncsi voltam megnéztem ki hív. Ismeretlen szám volt, és mégis habozás nélkül felvettem. Felugrottam Jake mellől.
-Háló?-szóltam bele a telefonba.
-Nessi? Szia, itt Damen.
-Damen? Honnan tudod a....
-A számodat? Mondtam hogy mindent tudok rólad.
-Oké, ez furcsa... Mindegy... Mizujs?
-Semmi-semmi, csak gondoltam elmehetnénk valahová?
-Mire gondolsz?
-Mondjuk egy mozi?
-Nem is tudom... mikor?
-Holnap este 7.
-Csak úgy megyek el, ha barátként gondolsz rám, nem úgy.
-Oké, akkor holnap. Szia!
-Várj!-kiáltottam neki, de késő volt, letette. Amikor leraktam a telefont, belém hasított a fájdalom.Hogy is tehettem ezt Jake-el? Csak akkor jutott el a tudatomig, hogy Jake is a szobába van. Erőt vettem magamon, és felé fordultam, ő pedig végig ott ült mozdulatlanul az ágyon, és csak figyelt. Tekintete megnyugtatott, bőre barnasága mindig kitűnt a halvány színű szobámból. Az előző ütés helyén, a falon, egy óriási repedés volt, ez sajnos könnyen elárulhatott minket.
-Ki volt az?-kérdezte.
Leültem mellé az ágyra.
-Damen.
-Mi? De honnan tudja a számodat?-kérdezte felháborodva, és felállt az ágyról.
-Nem tudom.
-És egyáltalán miért?
-Ne haragudj meg oké?-egy pillanatra lehunytam a szemem, erőt vettem magamon, mert ugye mégsem titkolózhatok Jake előtt.-Holnap este elmegyek Damen-el moziba.
-Mi? Nem!!! Azt nem engedem! Nem mész sehova!
-Jake, kérlek bízz bennem!
-Én benned bízok, csak benne nem.
-Kérlek a kedvemért.
-Nem engedlek el és kész. Tudom hogy valami terve van veled. Miért bízol meg benne ennyire?
-Erre nem kívánok válaszolni.-vicceltem el a dolgot, hogy végre lenyugodjon. Úgy tűnt beválik, és visszaült mellém.
-Miért? Miért akarsz elmenni vele?
-Oké, ha ettől megnyugszol elhívom Lucas-t is, így nem csak ketten leszünk.
-Egy kicsit.
-Oké, akkor ezt megbeszéltük.
-Nem egészen.
-Jacob, fejezzük be ezt a mozis témát jó?
Nem szólt semmit, így azt hittem én nyertem.
-És, még meddig élvezhetem a társaságod?
-Éjfélig. Az őrjárat miatt.
-Ez nem ér! Tegnap alig láttalak, és már megint szökni készülsz!?
Egy halvány mosolyt ejtett a száján, de megint komorra változott az arca.
-Felfogod te egyáltalán hogy mennyit jelentesz nekem?-kérdezte.
-Én csak azt tudom hogy mennyire szeretlek.-válaszoltam, és közelebb húzódtam hozzá. Éreztem, ahogy az ajkunk összeér. Végre, annyi idő után, újra az enyémnek érezhettem. Hiányzott már nagyon. És ma éjfélkor is elmegy. Ha rajtam múlik nem megy sehová! De 1 a 100-hoz az esélye hogy nem alszom el. Márpedig én leszek az az 1.
2010. november 5., péntek
Új kinézet :D, és helyzet.
Sziasztok! Újra itt vagyok, és nem is akármivel! Gondolom észrevettétek, hogy most egyszerre 2 db új fejlivel jelentkeztem, szinte egymás után. Mára is tervezek egyet, de erre azt szokták mondani: "Ember tervez, Isten végez". Szóval, igazából elkezdtem írni, de alig jutottam valamire, igyekszem megírni ma, de nem ígérek! Ha ma nem sikerül, akkor holnap várható, és vasárnap is egy. Mindenképpen még kettőt fel szeretnék rakni, és igyekszem megtervezni őket. Az új kinézeten Jacob, és "Nessi" látható, Nessi szerepében én... =) Remélem tetszik! A fejlécet köszi morsinak! (L)(L) Na akkor majd jövök, ha jövök! Komit a fejlikhez, és a kinézetről!
2010. november 3., szerda
11.fejezet: "Új vámpír érkezett a városba"
Amikor kinyitottam a szemem, hirtelen nagy fényesség fogadott, és furcsa volt, mert ezúttal nem gyötört szörnyű álom. Lehet hogy az is csak azért volt, mert Jakel voltam? Az lehetetlen. Igazából, ez az egész dolog az. Tegnap este nem bírtam tovább, le kellett feküdnöm, belefáradtam a várakozásba. Jake még egy SMS-t sem küldött, hogy majd holnap beszélünk, reggel jövök, vagy majd találkozunk. Semmit. Kezdtem kicsit félni, hogy haragszik-e rám, avagy nem. Vagy lehet azt hiszi hogy én haragszom rá. Remélem eljön a suliba. Mindenesetre én gyorsan elkészülök, nem akarok már a 2. napon lógni. Beszaladtam a fürdőszobába, és gyorsan lezuhanyoztam. Amikor kiértem a fürdőből, már fel voltam öltözve, készen arra, hogy bemenjek a suliba, annak ellenére hogy semmi kedvem nem volt hozzá. Még van 15 perc, mondtam az órára nézve, és lehuppantam az ágyamra. Pár percre rá, nyílt az ajtó, és Rosalie lépett be rajta.
-Bejöhetek?-kérdezte köszönés nélkül.
-Persze, jöhetnél gyakrabban is.-válaszoltam, és közben elhelyezkedtünk az ágyon.
-Tudod, nekem is el kell látnom egy egész háztartást.
-Bezzeg Emmet mindig itt lóg, nem mintha baj lenne.
-Az már igaz. Szeret itt lenni nálatok.
-Aha.-mondtam, röviden, és közben lefelé néztem a földre.
-És, mi a helyzet Jacobal? Hogyan álltok?
-Most sehogy.
-Azóta, jelentkezett Irina?
-Hát igazából nem nagyon. Nem is álmodtam ma reggel rosszat.
-Még az a jó. És konkrétan hogy értetted azt, hogy sehogy nem álltok Jacobal? Csak nem összevesztetek?-kérdezősködött.
Nagyon meglepett a faggatózása, azt hittem nem érdekli Jake, sem az hogy milyen vele a kapcsolatom.
-Hát, van valami amit, rajtam kívül senki sem tud.
-Mi?
-Hát, izé, szóval, Jake elmondta Charlienak hogy ő farkas, azt is, hogy miért az, és hogy mi mik vagyunk. Eddig sikerült magamban tartanom. Jake miatt.
-Ezek szerint tud rólunk? És Belláról?
-Azt hiszem igen.
-Ez nagy baj.-állt fel az ágyról nyugtalanul.
-Tulajdonképpen ezért nem voltunk együtt tegnap. Nem bírtam.
-Így már érthető. Én nem haragszom, ha Charlie bírja tartani a száját, viszont apád nem lesz elragadtatva.
-Tudom, és sajnálom.
-És mi az ott a térdeden?
-Hát, szóval az úgy volt... szóval, Tegnap reggel megint rosszat álmodtam, és ami az álmomban történt velem, az igazából nem álom volt, hanem a valóság. Irina álmomban lép velem kapcsolatba. Kicsit ijesztő, de ez az igazság.
-És ezt miért nem mondtad el?
-Nem tudom, biztos azt mondtátok volna, idézem: " Nem mehetsz suliba, majd jövő héten." Én pedig nem akartam itthon maradni.
-Jellemző.
-Na, de most már indulnod kell.-szólalt meg újra.
-Ja, igen. Szia.-felkaptam a táskám, nyomtam egy puszit az arcára, és már futottam is kifelé.
-Szia.-köszönt vissza mosolyogva.
Amint leértem a lépcsőn, még odaköszöntem apuéknak, és egyből az autóm felé vettem az irányt. Azt reméltem, hogy Jake ott fog állni, de nem. Nagy csalódás ért, és így még szomorúbban indultam neki ennek a hosszú napnak. Bedobtam hátra a táskám, és most én ültem a volán mögé. Az út közben azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha Rosalie elmondja a többieknek azt hogy vérzett a lábam, és azt hogy Charlie tud mindent. Bárcsak Jake ott lenne a suliba. Tegnap azért ment minden olyan könnyen, mert ő ott volt mellettem, és segített. Már el sem tudom képzelni az életem nélküle. Ez fura, tudom, de ez van. Még csak kb. 2 hete ismerem, mégis, olyan szeretetet érzek iránta, amilyet még semmi, avagy senki iránt nem tettem. Az idegeskedésemet megzavarta a szemem világa, ugyanis megláttam az újdonsült barátaimat. Erre már egy mosolyt ejtettem, és kicsit feloldódott az idegességem. Lucas már messziről intett nekem, én pedig megint mosolyogtam. Beálltam a legközelebbi parkolóhelyre, kivonszoltam magam, és a táskám a kocsiból, majd feléjük tartottam.
-Szia.-köszöntek oda, mind szinte egymás után.
-Hali.
-Mi van, hogy hagytad Jacobot?-kérdezte tapintatlanul Nicole.
-Őőőh. Tulajdonképpen nem tudom hol van. Tegnap óta.
-Csak nem szakítás van folyamatban?-nyomult megint Lucas. Ha volt valaki, akin látszik hogy tetszem neki, az ő volt.
-Nem, vagyis nem tudom.-válaszoltam bizonytalanul, és közben megigazítottam a hajamból kikandikáló tincset.
Meghallottuk a csengőszót. Mindenki elindult a suli felé, csak én és Lucas maradtunk hátra.
-Szóval, ma estére szabad vagy?
-Mire célzol?
-Hát, elmehetnénk valahová, mondjuk moziba?
-Bocs, de ma nem megy. Otthon leszek és azt hiszem tanulni fogok.
-Inkább tanulsz, mint hogy velem legyél?
-Nem, ne értsd félre, de ma valahogy nincs kedvem. De megígérem, majd máskor elmegyünk.-mentegetőztem, és szerintem látszott az arcomon, hogy mennyire le akarom koptatni őt.
-Oké, akkor máskor.-törődött bele, az úton az osztály felé többet nem is szólt hozzám.
Szomorúan pillantottam meg azt a padot ahol tegnap is ültünk, mert üres volt. Egy pillanatra meg is torpantam, aztán eszembe jutott hogy mit mondott nemrégen nekem Jake, még a szülinapomon. "-Egy suliba fogunk járni, de sokszor fogok hiányozni a farkasos dolgok miatt." Ez volt az egyetlen megnyugtató mondat ami víz hangzott a fejemben. Lehuppantam, a székemre, és előpakolásztam a könyveim órára. Amikor rápillantottam a mellettem üresen álldogáló székre, úgy éreztem mintha kicsúfolna engem. Megpróbáltam ezeket a dolgokat a fejemből elhessegetni, és a tananyagra koncentrálni, amit feladtak még tegnap, és tegnap mondjuk átrágtam egyszer, kétszer. Amikor beérkezett a tanár, mögötte egy fiatal srác jött, vállas táskával, a sárma hasonlított Jakere, mégis másképpen tündöklött előttem. Senkit nem voltam képes Jakehez hasonlítani. Haja fekete volt, és fekete inget viselt, fekete farmerral, sok-sok nyaklánccal. Barna szemei, és fehér bőre csak úgy világítottak a fekete ing mellett, ez igen szembetűnő volt nekem. Barna a szeme, ugyanolyan mint az enyém. Ez meg hogy lehet? Újabb vámpír érkezett a városba? Próbáltam leplezni az idegességem, már ma már bőven jutott belőle nekem. Arcomat próbáltam eltakarni. Miközben a tanár megszólalt.
-Kedves gyerekek! Új diák érkezett az osztályba, azt kérem hogy fogadjátok be, és mondjatok el neki mindent, mert lemaradt az évnyitóról. Itt egy szabad hely, ülj le, ameddig Mr. Black hiányzik jó helyed lesz itt is.
Zavaromban néztem körül az osztályban másik üres helyet keresve neki, találtam is, de mivel elég elöl ültünk, nem mondhattam nem-et a tanárnak. A keresés közben elakadt a tekintetem Laurájéba, akinek a szájáról a következőt olvastam le: WoW. Szerintem látta a kétségbeesett tekintetem, és ezért hallgatott olyan hirtelen el.
Nem akartam ránézni a mellettem ülő srác szemébe, de nem kerülhettem el hogy alaposabban szemügyre vegyem. Amire ő úgy érezte meg kell szólalnia:
-Szia, Damon Donovan vagyok. Te meg ugye Renesmee Cullen?
-Aha.-válaszoltam röviden, nem tudta elkerülni a figyelmemet igéző szeme, amely csak úgy csillogott a neonfénytől. Mivel eléggé elbambultam, ő elmosolyodott, és mire észbe kaptam, már a tanár ki is adta a közös feladatot. Melyet Damenal kellett megoldjak.
-Honnan tudod a nevem?-kérdezősködtem.
-Sokat hallottam már rólad, így gondolom már tudod ki vagyok.
-Vagy inkább mi nem?
-De, mondhatjuk így is. Tudom, el fogsz ítélni, pedig hiába, én is vega vagyok mint te.
-Szóval, tényleg vámpír vagy?-kérdeztem meghökkenve.
-Aha.
-Mióta?
-1900 óta.
-WoW-csak ennyit tudtam hirtelen kinyögni.
-Elég öreg vagy már a sulihoz nem?-kérdeztem viccelődve, mert ez az egy volt az, ami felvidított ma.
-De, és te nem?
-Ha annyit tudsz rólam, akkor magad is kitalálhatnád.
-Ja, persze, bocs, megszoktam hogy a magam súlycsoportú vámpírokkal dumálok.
-Mi a te súlycsoportod?
-Hagyjuk.
-És hogy-hogy egyedül?
-Mármint...?
-Tudod, hallottam hogy Mr. Black. Én sem vagyok süket.
-Ja, igen bocs, ő a barátom, vagyis, azt hiszem. Csak ma valahogy nem jött be a suliba.
-De úgy a barátod, mint barát, vagy mint a pasid?
-Azt hiszem a második.
Mosolygott.
-Pedig már reménykedtem.
-Felejts el.-viccelődtem.
-De most komolyan ki ez a Jacob?
-Te már kémkedsz is utánam?-mosolyodtam megint el, ahogy ő is.
-Hát, van ez így, de a srácról semmit sem tudok.
-Miért jöttél Forksba?-megpróbáltam terelni a témát.
-Őm, miattad?
-Hé, ne csináld már, hisz nem is ismersz, ahogy én sem téged.
-Az lehet.
-Szóval?
-Bonyolult.
-Képes vagyok felfogni.
-Akkor is az.
-Oké, egyenlőre jó ez a válasz. Majd később elmondhatod.
-Talán.-mondta mosolyogva.
Végeztünk a feladattal, és be is adtuk, ezért a tanár előbb ki engedett minket. A folyosón is együtt mentünk, ami Lucasnak szembetűnt, és amikor elmentünk mellettük kinn, valami olyasmit halottam Adamtől hogy: -Felejtsd el, neki az olyan pasik tetszenek mint az a Black gyerek, vagy mint ez az új srác. Ő pedig megpróbálta terelni a témát.
-Ma még látlak?-kérdezte Damen, miközben megálltunk a következő terem ajtaja előtt.
-Asszem, Irodalmon, és Törin.-válaszoltam neki mosolyogva.
-Akkor ott találkozunk.-köszönt el.
-Szia.-köszöntünk el egymástól egyszerre.
Volt valami igéző benne, amit sehogyan sem tudtam kiverni a fejemből.(Sajnos) Nagyon jó képű volt, és ahogyan már említettem sármos, de mégsem volt az igazi. Főleg azért nem, mert vámpír. Ha közel 110 éves, akkor miért jött pont Forks városába? Ha nagyon rossz lennék, azt hihettem volna, hogy Irinának segít, ezt az alternatívát azonban ki kellett vernem a fejemből, ahhoz túlságosan is kedves, jó fej, és ráadásul vega is. De miért érdekel ennyire? Kilépett Jake egy pár órára az életemből, és máris felfordul a világ. Ezt nem hiszem el. Remélem még lesz alkalmam beszélgetni vele. Vajon apáék tudják hogy új vámpír érkezett? Nem hinném. Nekem sem lett volna olyan szembetűnő, ha nem sétált volna szembe velem. Mit csinálhat most Jake? Bárcsak itt lenne. Akkor valószínűleg meg sem merne közelíteni engem. Ez olyan mintha direkt meg lenne rendezve a dolog. Mégsem, nem az nem lehet. Azt mondta semmit sem tud Jacobról, a nevén kívül. Miért kételkedem ennyire Damenben? Szinte minden órán ezen filóztam, még akkor is, amikor egymás mellett ültünk. A percek ilyenkor csak úgy rohantak. Mindig jól elbeszélgettük az időt, mindig felvidított engem, Jake helyett is. Ebédnél, úgy ahogy én, ő sem evett, és biztos a többieknek is feltűnt hogy hozzánk ült az újdonsült srác. Én ezt nem bántam, igazából én hívtam oda. Az órák után, kikísért a parkolóba, és ismét jót beszélgettünk. Amikor megpillantottam a kocsim, azt hittem káprázik a szemem, mert Jacobot láttam meg. Megtorpantam, ahogyan ő is meglepődött, amikor meglátta a fekete pólóban virító Jacobot. Gyilkos pillantást vetett Damenre, én pedig alig bírtam magammal Jake miatt.
-Őőőm. Damen, Jake, Jake Damen.-mutattam be őket egymásnak.
-Szia.-köszönt előszőr Jake, azután Damen.
-Akkor, mi most megyünk. Szia Damen.-köszöntem el, mert kezdett nagyon forró lenni a hangulat kettejük között. Olyan volt, mintha Jake tudná hogy Damen mi, Damen meg hogy Jake mi. Kettőjük közé kerültem, mert kezdtek komolyan szembenézni egymással.
-Jake, csak mennyünk oké?
Erre már rám nézett, de még mindig láttam a megvetést az arcában, melyet Damen iránt táplált. De Dament sem védem, mert ugyanazt tette mint Jake.
-Hé!-szóltam rá, mire már képes volt megmozdulni. A kocsi felé fordult, és én odadobtam neki a slusszkulcsot. Kinyitotta az ajtót, és behuppantunk. Jake indított, és gyors sebességgel száguldottunk hazafelé.
-Most ez mire volt jó?-kérdeztem felháborodva.
-Ugyanolyan gyilkos szörnyeteg mint a többi.-alighogy kimondta ezeket a szavakat, máris láttam rajta hogy megbánta.
-Én lennék a többi nemde?-kérdeztem vissza meggondolatlanul.
-Tudod hogy nem rád értettem.
-Te ismered?
-Dament? Mondjuk, látásból igen. Elég sötét múltja van, az igaz hogy szinte ugyanolyan mint pl. apád, de úgy körülbelül 5 évvel ezelőtt, még ölt embert.
-Hol voltál egész nap?
-Kinn voltunk az erdőben. Úgy gondoltam nem eshet bajod, ha több ember közt vagy. Tévedtem.
-Nem esett bajom.
-Még.
-Ezt meg hogy érted?
-Áh, mindegy. Hol találkoztál vele egyébként?
-Hát, első órán mellém ültették, mivel Mr. Black nem jelent meg a mai nap.
-Volt rá okom.
-Tényleg, és mi az?
-Emily, állapotos.
-Várj, mi van? -kérdeztem vissza tőle meglepetten.
-Igen, gyermeket vár, Samtől.
-Úristen, vagyis ez tök szuper, gratulálnom kell nekik. De ehhez minek kellettél te?-mosolyodtam el, meglepetten.
-Hát, mivel most már három ember van akire vigyáznunk kell, kellett az erősítés.
-Ebbe a három emberben benne vagyok én is?-kérdeztem zavartan.
-Aha.-válaszolt röviden, nagyot sóhajtva.
-Nagyon sajnálom a tegnapot, de az hogy Charlie tud mindent, már sok volt nekem. Egyébként mit mondott?
-Kidobott, szerinted mit? Egyébként később visszamentem hozzá Sammel, és jobban megbeszéltük a dolgokat. Így most már képes hallgatni róla.
-És tudja hogy...?
-Hogy a lánya Bella vámpír, és van egy lánya, aki szintén vámpír? Igen.
-És, hogyan reagált?
-Tudtommal ma nem ment be dolgozni.
-Már csak ez hiányzott. Egyébként, Billy boldog?
-A kisbaba miatt? Természetesen igen, repes az örömtől.Valóra vált az egyik álma.
-Egyik?
-A másik hogy, legyen egy vér szerinti unokája.-mosolyodott el, és közben leállította a motort.
-Értem.
Hazaértünk, apuék biztos letámadnak majd, mindenféle keresztkérdésekkel. Nem számít, a lényeg hogy Jake itt van velem. Végre.
-Bejöhetek?-kérdezte köszönés nélkül.
-Persze, jöhetnél gyakrabban is.-válaszoltam, és közben elhelyezkedtünk az ágyon.
-Tudod, nekem is el kell látnom egy egész háztartást.
-Bezzeg Emmet mindig itt lóg, nem mintha baj lenne.
-Az már igaz. Szeret itt lenni nálatok.
-Aha.-mondtam, röviden, és közben lefelé néztem a földre.
-És, mi a helyzet Jacobal? Hogyan álltok?
-Most sehogy.
-Azóta, jelentkezett Irina?
-Hát igazából nem nagyon. Nem is álmodtam ma reggel rosszat.
-Még az a jó. És konkrétan hogy értetted azt, hogy sehogy nem álltok Jacobal? Csak nem összevesztetek?-kérdezősködött.
Nagyon meglepett a faggatózása, azt hittem nem érdekli Jake, sem az hogy milyen vele a kapcsolatom.
-Hát, van valami amit, rajtam kívül senki sem tud.
-Mi?
-Hát, izé, szóval, Jake elmondta Charlienak hogy ő farkas, azt is, hogy miért az, és hogy mi mik vagyunk. Eddig sikerült magamban tartanom. Jake miatt.
-Ezek szerint tud rólunk? És Belláról?
-Azt hiszem igen.
-Ez nagy baj.-állt fel az ágyról nyugtalanul.
-Tulajdonképpen ezért nem voltunk együtt tegnap. Nem bírtam.
-Így már érthető. Én nem haragszom, ha Charlie bírja tartani a száját, viszont apád nem lesz elragadtatva.
-Tudom, és sajnálom.
-És mi az ott a térdeden?
-Hát, szóval az úgy volt... szóval, Tegnap reggel megint rosszat álmodtam, és ami az álmomban történt velem, az igazából nem álom volt, hanem a valóság. Irina álmomban lép velem kapcsolatba. Kicsit ijesztő, de ez az igazság.
-És ezt miért nem mondtad el?
-Nem tudom, biztos azt mondtátok volna, idézem: " Nem mehetsz suliba, majd jövő héten." Én pedig nem akartam itthon maradni.
-Jellemző.
-Na, de most már indulnod kell.-szólalt meg újra.
-Ja, igen. Szia.-felkaptam a táskám, nyomtam egy puszit az arcára, és már futottam is kifelé.
-Szia.-köszönt vissza mosolyogva.
Amint leértem a lépcsőn, még odaköszöntem apuéknak, és egyből az autóm felé vettem az irányt. Azt reméltem, hogy Jake ott fog állni, de nem. Nagy csalódás ért, és így még szomorúbban indultam neki ennek a hosszú napnak. Bedobtam hátra a táskám, és most én ültem a volán mögé. Az út közben azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha Rosalie elmondja a többieknek azt hogy vérzett a lábam, és azt hogy Charlie tud mindent. Bárcsak Jake ott lenne a suliba. Tegnap azért ment minden olyan könnyen, mert ő ott volt mellettem, és segített. Már el sem tudom képzelni az életem nélküle. Ez fura, tudom, de ez van. Még csak kb. 2 hete ismerem, mégis, olyan szeretetet érzek iránta, amilyet még semmi, avagy senki iránt nem tettem. Az idegeskedésemet megzavarta a szemem világa, ugyanis megláttam az újdonsült barátaimat. Erre már egy mosolyt ejtettem, és kicsit feloldódott az idegességem. Lucas már messziről intett nekem, én pedig megint mosolyogtam. Beálltam a legközelebbi parkolóhelyre, kivonszoltam magam, és a táskám a kocsiból, majd feléjük tartottam.
-Szia.-köszöntek oda, mind szinte egymás után.
-Hali.
-Mi van, hogy hagytad Jacobot?-kérdezte tapintatlanul Nicole.
-Őőőh. Tulajdonképpen nem tudom hol van. Tegnap óta.
-Csak nem szakítás van folyamatban?-nyomult megint Lucas. Ha volt valaki, akin látszik hogy tetszem neki, az ő volt.
-Nem, vagyis nem tudom.-válaszoltam bizonytalanul, és közben megigazítottam a hajamból kikandikáló tincset.
Meghallottuk a csengőszót. Mindenki elindult a suli felé, csak én és Lucas maradtunk hátra.
-Szóval, ma estére szabad vagy?
-Mire célzol?
-Hát, elmehetnénk valahová, mondjuk moziba?
-Bocs, de ma nem megy. Otthon leszek és azt hiszem tanulni fogok.
-Inkább tanulsz, mint hogy velem legyél?
-Nem, ne értsd félre, de ma valahogy nincs kedvem. De megígérem, majd máskor elmegyünk.-mentegetőztem, és szerintem látszott az arcomon, hogy mennyire le akarom koptatni őt.
-Oké, akkor máskor.-törődött bele, az úton az osztály felé többet nem is szólt hozzám.
Szomorúan pillantottam meg azt a padot ahol tegnap is ültünk, mert üres volt. Egy pillanatra meg is torpantam, aztán eszembe jutott hogy mit mondott nemrégen nekem Jake, még a szülinapomon. "-Egy suliba fogunk járni, de sokszor fogok hiányozni a farkasos dolgok miatt." Ez volt az egyetlen megnyugtató mondat ami víz hangzott a fejemben. Lehuppantam, a székemre, és előpakolásztam a könyveim órára. Amikor rápillantottam a mellettem üresen álldogáló székre, úgy éreztem mintha kicsúfolna engem. Megpróbáltam ezeket a dolgokat a fejemből elhessegetni, és a tananyagra koncentrálni, amit feladtak még tegnap, és tegnap mondjuk átrágtam egyszer, kétszer. Amikor beérkezett a tanár, mögötte egy fiatal srác jött, vállas táskával, a sárma hasonlított Jakere, mégis másképpen tündöklött előttem. Senkit nem voltam képes Jakehez hasonlítani. Haja fekete volt, és fekete inget viselt, fekete farmerral, sok-sok nyaklánccal. Barna szemei, és fehér bőre csak úgy világítottak a fekete ing mellett, ez igen szembetűnő volt nekem. Barna a szeme, ugyanolyan mint az enyém. Ez meg hogy lehet? Újabb vámpír érkezett a városba? Próbáltam leplezni az idegességem, már ma már bőven jutott belőle nekem. Arcomat próbáltam eltakarni. Miközben a tanár megszólalt.
-Kedves gyerekek! Új diák érkezett az osztályba, azt kérem hogy fogadjátok be, és mondjatok el neki mindent, mert lemaradt az évnyitóról. Itt egy szabad hely, ülj le, ameddig Mr. Black hiányzik jó helyed lesz itt is.
Zavaromban néztem körül az osztályban másik üres helyet keresve neki, találtam is, de mivel elég elöl ültünk, nem mondhattam nem-et a tanárnak. A keresés közben elakadt a tekintetem Laurájéba, akinek a szájáról a következőt olvastam le: WoW. Szerintem látta a kétségbeesett tekintetem, és ezért hallgatott olyan hirtelen el.
Nem akartam ránézni a mellettem ülő srác szemébe, de nem kerülhettem el hogy alaposabban szemügyre vegyem. Amire ő úgy érezte meg kell szólalnia:
-Szia, Damon Donovan vagyok. Te meg ugye Renesmee Cullen?
-Aha.-válaszoltam röviden, nem tudta elkerülni a figyelmemet igéző szeme, amely csak úgy csillogott a neonfénytől. Mivel eléggé elbambultam, ő elmosolyodott, és mire észbe kaptam, már a tanár ki is adta a közös feladatot. Melyet Damenal kellett megoldjak.
-Honnan tudod a nevem?-kérdezősködtem.
-Sokat hallottam már rólad, így gondolom már tudod ki vagyok.
-Vagy inkább mi nem?
-De, mondhatjuk így is. Tudom, el fogsz ítélni, pedig hiába, én is vega vagyok mint te.
-Szóval, tényleg vámpír vagy?-kérdeztem meghökkenve.
-Aha.
-Mióta?
-1900 óta.
-WoW-csak ennyit tudtam hirtelen kinyögni.
-Elég öreg vagy már a sulihoz nem?-kérdeztem viccelődve, mert ez az egy volt az, ami felvidított ma.
-De, és te nem?
-Ha annyit tudsz rólam, akkor magad is kitalálhatnád.
-Ja, persze, bocs, megszoktam hogy a magam súlycsoportú vámpírokkal dumálok.
-Mi a te súlycsoportod?
-Hagyjuk.
-És hogy-hogy egyedül?
-Mármint...?
-Tudod, hallottam hogy Mr. Black. Én sem vagyok süket.
-Ja, igen bocs, ő a barátom, vagyis, azt hiszem. Csak ma valahogy nem jött be a suliba.
-De úgy a barátod, mint barát, vagy mint a pasid?
-Azt hiszem a második.
Mosolygott.
-Pedig már reménykedtem.
-Felejts el.-viccelődtem.
-De most komolyan ki ez a Jacob?
-Te már kémkedsz is utánam?-mosolyodtam megint el, ahogy ő is.
-Hát, van ez így, de a srácról semmit sem tudok.
-Miért jöttél Forksba?-megpróbáltam terelni a témát.
-Őm, miattad?
-Hé, ne csináld már, hisz nem is ismersz, ahogy én sem téged.
-Az lehet.
-Szóval?
-Bonyolult.
-Képes vagyok felfogni.
-Akkor is az.
-Oké, egyenlőre jó ez a válasz. Majd később elmondhatod.
-Talán.-mondta mosolyogva.
Végeztünk a feladattal, és be is adtuk, ezért a tanár előbb ki engedett minket. A folyosón is együtt mentünk, ami Lucasnak szembetűnt, és amikor elmentünk mellettük kinn, valami olyasmit halottam Adamtől hogy: -Felejtsd el, neki az olyan pasik tetszenek mint az a Black gyerek, vagy mint ez az új srác. Ő pedig megpróbálta terelni a témát.
-Ma még látlak?-kérdezte Damen, miközben megálltunk a következő terem ajtaja előtt.
-Asszem, Irodalmon, és Törin.-válaszoltam neki mosolyogva.
-Akkor ott találkozunk.-köszönt el.
-Szia.-köszöntünk el egymástól egyszerre.
Volt valami igéző benne, amit sehogyan sem tudtam kiverni a fejemből.(Sajnos) Nagyon jó képű volt, és ahogyan már említettem sármos, de mégsem volt az igazi. Főleg azért nem, mert vámpír. Ha közel 110 éves, akkor miért jött pont Forks városába? Ha nagyon rossz lennék, azt hihettem volna, hogy Irinának segít, ezt az alternatívát azonban ki kellett vernem a fejemből, ahhoz túlságosan is kedves, jó fej, és ráadásul vega is. De miért érdekel ennyire? Kilépett Jake egy pár órára az életemből, és máris felfordul a világ. Ezt nem hiszem el. Remélem még lesz alkalmam beszélgetni vele. Vajon apáék tudják hogy új vámpír érkezett? Nem hinném. Nekem sem lett volna olyan szembetűnő, ha nem sétált volna szembe velem. Mit csinálhat most Jake? Bárcsak itt lenne. Akkor valószínűleg meg sem merne közelíteni engem. Ez olyan mintha direkt meg lenne rendezve a dolog. Mégsem, nem az nem lehet. Azt mondta semmit sem tud Jacobról, a nevén kívül. Miért kételkedem ennyire Damenben? Szinte minden órán ezen filóztam, még akkor is, amikor egymás mellett ültünk. A percek ilyenkor csak úgy rohantak. Mindig jól elbeszélgettük az időt, mindig felvidított engem, Jake helyett is. Ebédnél, úgy ahogy én, ő sem evett, és biztos a többieknek is feltűnt hogy hozzánk ült az újdonsült srác. Én ezt nem bántam, igazából én hívtam oda. Az órák után, kikísért a parkolóba, és ismét jót beszélgettünk. Amikor megpillantottam a kocsim, azt hittem káprázik a szemem, mert Jacobot láttam meg. Megtorpantam, ahogyan ő is meglepődött, amikor meglátta a fekete pólóban virító Jacobot. Gyilkos pillantást vetett Damenre, én pedig alig bírtam magammal Jake miatt.
-Őőőm. Damen, Jake, Jake Damen.-mutattam be őket egymásnak.
-Szia.-köszönt előszőr Jake, azután Damen.
-Akkor, mi most megyünk. Szia Damen.-köszöntem el, mert kezdett nagyon forró lenni a hangulat kettejük között. Olyan volt, mintha Jake tudná hogy Damen mi, Damen meg hogy Jake mi. Kettőjük közé kerültem, mert kezdtek komolyan szembenézni egymással.
-Jake, csak mennyünk oké?
Erre már rám nézett, de még mindig láttam a megvetést az arcában, melyet Damen iránt táplált. De Dament sem védem, mert ugyanazt tette mint Jake.
-Hé!-szóltam rá, mire már képes volt megmozdulni. A kocsi felé fordult, és én odadobtam neki a slusszkulcsot. Kinyitotta az ajtót, és behuppantunk. Jake indított, és gyors sebességgel száguldottunk hazafelé.
-Most ez mire volt jó?-kérdeztem felháborodva.
-Ugyanolyan gyilkos szörnyeteg mint a többi.-alighogy kimondta ezeket a szavakat, máris láttam rajta hogy megbánta.
-Én lennék a többi nemde?-kérdeztem vissza meggondolatlanul.
-Tudod hogy nem rád értettem.
-Te ismered?
-Dament? Mondjuk, látásból igen. Elég sötét múltja van, az igaz hogy szinte ugyanolyan mint pl. apád, de úgy körülbelül 5 évvel ezelőtt, még ölt embert.
-Hol voltál egész nap?
-Kinn voltunk az erdőben. Úgy gondoltam nem eshet bajod, ha több ember közt vagy. Tévedtem.
-Nem esett bajom.
-Még.
-Ezt meg hogy érted?
-Áh, mindegy. Hol találkoztál vele egyébként?
-Hát, első órán mellém ültették, mivel Mr. Black nem jelent meg a mai nap.
-Volt rá okom.
-Tényleg, és mi az?
-Emily, állapotos.
-Várj, mi van? -kérdeztem vissza tőle meglepetten.
-Igen, gyermeket vár, Samtől.
-Úristen, vagyis ez tök szuper, gratulálnom kell nekik. De ehhez minek kellettél te?-mosolyodtam el, meglepetten.
-Hát, mivel most már három ember van akire vigyáznunk kell, kellett az erősítés.
-Ebbe a három emberben benne vagyok én is?-kérdeztem zavartan.
-Aha.-válaszolt röviden, nagyot sóhajtva.
-Nagyon sajnálom a tegnapot, de az hogy Charlie tud mindent, már sok volt nekem. Egyébként mit mondott?
-Kidobott, szerinted mit? Egyébként később visszamentem hozzá Sammel, és jobban megbeszéltük a dolgokat. Így most már képes hallgatni róla.
-És tudja hogy...?
-Hogy a lánya Bella vámpír, és van egy lánya, aki szintén vámpír? Igen.
-És, hogyan reagált?
-Tudtommal ma nem ment be dolgozni.
-Már csak ez hiányzott. Egyébként, Billy boldog?
-A kisbaba miatt? Természetesen igen, repes az örömtől.Valóra vált az egyik álma.
-Egyik?
-A másik hogy, legyen egy vér szerinti unokája.-mosolyodott el, és közben leállította a motort.
-Értem.
Hazaértünk, apuék biztos letámadnak majd, mindenféle keresztkérdésekkel. Nem számít, a lényeg hogy Jake itt van velem. Végre.
2010. november 1., hétfő
10.fejezet: Papa, ugye hallasz?
Sziasztok! Ehhez a fejlihez van hozzáfűznivalóm, ugyanis több újítást is végeztem a blogon.: Előszőr is, új képet tettem fel, magamhoz: azaz Renesmee-hez a szereplőlistához. Szintén én vagyok rajta, csak remélem szebb, és jobb képformátumban. Indítottam egy szavazást is a bloggal kapcsolatban! Azt kérem hogy szavazz, innen tudom mire számíthatok a bloggal kapcsolatban. Valamint raktam a blog legaljára egy Banner szerű valamit ami saját! Ha tetszik rakd ki és hirdesd a történetet! (köszi) És még egy kérésem lenne: Ha olvasod a fejezetemet akkor kérlek jelezd valahogyan, pl: egy megjegyzéssel a fejezet végén! Csak hogy tudjam hogy van aki olvassa!
Újból a tisztáson álltam, ugyanott ahol tegnap is. Annak ellenére hogy tudtam, mindez csak álom, nem fért a fejembe: -Hogy lehetek én még mindig itt? Ismét futásnak eredtem, mert megláttam Irinát a bokrok között. Néhány másodperc múlva megint a lábam a földet súrolta, és csakúgy mint előző álmomban vérzett. Megint megláttam a fák között, és ismét futásnak eredtem. Nem számított hogy kilyukadt a nadrágom, és hogy vérzem, csak futnom kellett. Ismét megtorpantam, mert Irina csakúgy mint eddig, elém vágott, és ismét egy üzenetet suttogott.: -Eljövök érted! Nem szabadulhatsz!
Sikítozva ébredtem álmomból, csak úgy mint az azelőtti hajnalon. Jake Csitítgatni próbált de mindhiába. Felvertem az egész házat, ami nem volt nehéz, hiszen Samék a konyhában voltak. Felnéztem Jake-re és ő pedig keresztkérdéseket tett fel nekem:
-Ssss... Minden oké?
-Nem tudom.-válaszoltam, még mindig megrémülve, levegő után kapkodva. Jake is megrémülve nézett engem, és közben mind a ketten felültünk az ágyon.
-Ssssszzz!!!.-szisszentem fel a fájdalomtól. -Vajon mi lehet?-kérdezgettem folyamatosan magamba, amikor Jake meglátott a hófehér takarón egy vérfoltot, már tudtam hogy mi is történhetett, mégsem akartam elhinni.
-Úristen!-szólalt fel Jake hangosan, amikor megpillantotta a sebem.
A térdemből jött a vér. A nadrágom csak úgy mint az álmomban ki volt szakadva, és pontosan ott ahol láttam vérzett. Még piros volt a seb, és meleg. Jake felállt az ágyról, és kiszaladt a konyhába, keresni valamit amivel felitathatja a sebemből a vért. Hallottam a konyhából olyan kijelentéseket: -Jacob mit csinálsz? -Mit keresel? -Mi volt ez a kiabálás? Jake nem válaszolva sietett vissza a szobába hozzám. Hozott egy kisebbfajta gézt, és temérdek mennyiségű zsebkendőt. Mivel a többiek látták hogy miket hoz be, ők is beszaladtak vele együtt. Riadtan néztem körül, Jake pedig egy ruhadarab után nyúlt, és elkezdte felitatni a vért. Mivel elég lassan ment neki, úgy döntöttem segítek neki. Eléggé fájt, és a többiek kérdően is néztek ránk. Szerintem még maga Jake sem értette, hogyan, és miért üthettem meg magam az éjjel. Két választási lehetőség volt:
1. Alvajáró vagyok, és az éjjel elestem,
2.Jake bántott, azért sikoltoztam.
Ezek az alternatívák elég egyértelműek lehettek számukra, számomra viszont nem. Tudom magamról, hogy nem vagyok hülye, és alvajáró sem. Jake soha nem bántana, még végső esetben sem.
-Mi történt?-kérdezett Jake halkan.
-Nem tudom, én... nem tettem semmit... De az álom...-dadogtam össze vissza.
-Milyen álom?-kérdezte Sam.
-Nessinek tegnap óta rémálmai vannak Irináról.-válaszolt Jake.
-Pontosabban?-kérdezősködött újra Sam.
-Egy álom arról, hogy futok az erdőben, elesem, majd Irina mindig mond nekem valamit. Valami üzenet félét.-válaszoltam.
-Most is rosszat álmodtál?-kérdezte Emily.
Bólogattam.
-Amikor elesel az álmodban, akkor is vérzik a lábad?-kérdezte Quil.
-Igen.-bólogattam.
-Irina képes a telepátiára. Hallottam már ilyen vámpírokról. Álmában képes kapcsolatba kerülni Renesmeevel. Ott ami álom kellene legyen, az valóság. Tehát, Nessi valóságos dolgokat él ott át, ezért vérzik a térde.-mondta egyértelműen Sam.
-Irina, Renesmeet akarja?-kérdezte Jake.
-Ez most már elég egyértelmű.-válaszolt Paul.
-Hé, Sam légyszíves, meg mindenki. Szóval, erről ne szóljatok apunak. Majd én. Később.-nyökögtem.
-Persze, de egyenlőre ismét elindulunk ki. Ígérem megöljük a vámpírt, előbb vagy utóbb.-nyugtatott meg Sam, mert látta mennyire nem vagyok magamnál a sokktól.
-Ti most komolyan egy vámpír miatt gürcöltök? -kérdezte hangosan Leah, és felháborítóan.-Miért segítenétek neki?-folytatta.
-Azért, mert Nessi Jacobbal van. Innentől már olyan mintha falkatag lenne. Ilyen esetben nem számít hogy ki.-válaszolt mérgesen Sam.
Erre nagyon kinyílt mindenkinek a szeme, és Jake egy gyilkos pillantást vetett Leahre. Sam feszültségoldásképpen megpróbálta kiterelni a többieket:
-Jobb lenne ha máris indulnánk, Ti pedig lassan indulhattok az iskolába.
Nem nagyon sikerült neki, Jake bosszúsan rábólintott a javaslatára. Jake adott nekem egy gézlapot, amit rászoríthattam a még mindig vérző sebre. A fiúk pedig kimentek a szobából, én pedig néztem ahogy lassan tolongnak kifelé egymás után. Miután kimentek a szobából, Jake lassan leült az ágyra, ugyanis eddig lenn térdelt a földön.
-Annyira sajnálom!-mondta, és közben remegett a keze az idegességtől. Valószínűleg már nem volt messze attól, hogy átváltozzon.
-Hé Jake! Nyugodj meg!-kérleltem.
-Nem! Nagyon elegem van Lehaből! Pontosan tudja, hogy mit érzek irántad, és direkt viselkedik így előtted! És már nem először!-mondatai közben felállt mellőlem, én pedig riadtan figyeltem. hogy felvesz egy tárgyat, és falhoz vágja. Nagyon megijedtem. Azt hittem nem tud uralkodni az érzésein, és ez így is történt volna, ha nem lépek közbe. Felpattantam az ágyról, közben pedig éreztem hogy a vér lassan csurog lefelé a lábamon, és a géz lap is leesik.
-Jake, nyugodj meg kérlek!
Először csak hátrapillantott a válla felett, aztán végre felém fordult. Ökölbe font karja kiengedett, és láttam hogy haragja meggyengül. Még egy fél lépést tett felém, és átölelt. Szorosan, mintha soha többé nem akarna elengedni.
-Gyere ülj vissza az ágyra, ömlik rólad a vér.
Elkezdtünk hátrálni, én elkaptam egy gézlapot, hogy letöröljem hátul a lábam, mielőtt még jobban összevéreznék mindent. Aztán lehuppantam az ágyára, és Jake ismét mellém ült, olyan volt ez az egész, mintha újraélném az előző másodperceket.
-Mielőtt én felbukkantam volna az életedben, soha nem volt semmi bajod. Soha nem volt egy seb sem a bőrödön, és mindig csak akkor sírtál amikor éhes voltál.-mesélte.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem csodálkozva.
-Minden mozdulatodat követtem, amikor csak tehettem, de mindig csak időszakaszonként és akkor is csak titokban.
-Miért kellett titokban?
-Edwardék nem szívleltek engem.
-Ne hibáztasd magad Jake! Ennek így kellett történnie.-vigasztaltam.
-Talán igazad van. És hogy érzed magad?
-Már jobban. Habár, nem értem miért vérzik még mindig ennyire.-válaszoltam neki, mikozben egy másik gézlapot vettem a kezembe, és szorítottam a sebre.
-Igen, én sem. Ha továbbra is ez lesz, kénytelen leszek elvinni téged Carlislehoz.
-Csak ha hagyom!-viccelődtem.
-Bocs, hogy tegnap semmi beszéd nélkül lefeküdtem, de nem bírtam tovább.-folytattam.
-Ez teljesen érthető.
-Egyébként, mikor kell a suliba indulni?
-Még van egy fél óra. Éhes vagy? Tegnap semmit sem ettél!-aggodalmaskodott, és közben a combomra tette a kezét.
-Nem is tudom, nem vagyok éhes.
-Ne ellenkezz! Így is nagyon vékony vagy! Gyere!-parancsolt rám, és egy könnyed mozdulattal felállított az ágyról. Mivel még mindig a tegnapi ruhámban voltam, nem kellett fel öltöznöm. Amikor kiléptünk az ajtón, mindenki ott volt kivéve Leaht.
-Sziasztok.-köszönt nekik Jake, én pedig egyszerűen csak intettem egyet.
-Kértek enni?-kérdezte Emily.
Amikor inteni akartam, hogy hagyja nem kérek, Jake már kért is kaját. Felpillantottam rá, és ő rögtön tudta, ha nem szól, nem kértem volna. Leültünk az asztalhoz, és ettünk valami reggelihez méltó kaját. Megköszöntem, azután Jakel visszamentünk a szobájába.
-Első sulis nap,-sóhajtottam fel.
-Ez is az élet része.-mondta miközben közelebb húzódott hozzám.
-Fel kellene öltöznöm, illetve át.-szakítottam meg a pillanatot.
-Jó ötlet.-mondta szomorkodva, másra számított mint a kijelentésemre. Csak úgy mint a múltkor, Jake öltözött át előbb, ő kevésbé volt szégyenlős mint én. Ezúttal azonban nem ment ki, inkább felcseréltük a szerepeket, én kezdtem el öltözni, ő pedig figyelt. Amikor kész voltam, Jake megszólalt:
-Idő van.
-Rápillantva az órára, láttam hogy tényleg indulnunk kell. Felkaptam a táskám, Jake is az övét, és elindultunk kifelé. Kiértünk a házból, és a kocsim ott állt, éppen úgy ahogy tegnap kora este hagytuk.
-Te vezetsz!-dobtam oda Jakenek a slusszkulcsot, és ő mosolyogva nyitotta ki a kocsit. Beülés előtt, bedobtam hátra a táskám, Jake is az övét, és máris indított. Az út hosszú volt a suli felé, mégis úgy éreztem néhány másodperc múlva már nem azon a bolygón leszek mint eddig. Több ember, és kitudja tudok-e uralkodni magamon. És mi lesz ha meglátják Jake izmos testét? Még ha fekete póló is van rajta, akkor is messze kitűnik a többi srác közül. És nem csak a sárma miatt, amúgy is remek pasi. És akkor én? Sokkal fehérebb a bőröm mint a többi lányé, világosabb a szemem mint a többieké, és én is Cullen vagyok. Ezeken a dolgokon elgondolkodva észre sem vettem, hogy már a Forksi gimi táblája virít az út szélén, és Jake lassan behajt a parkolóba. Találtunk egy üres helyet, és be is álltunk. Amikor leállította a motort, mindenki nagy szemekkel nézte a vadonatúj kocsit, és benne az izmos Jacobot, no meg engem. Nagy zavaromban pillantottam ki az ablakon, és megpillantottam a még csak képről látott papámat. Charliet.
-Az ott Charlie?
-Igen, de, te honnan ismered?
-Igazából csak képen nézegettem őt, még régebben. Csak reflex.
-Jó is hogy itt van, beszélni akartam vele.-mondta nyugodtan, és hátranyúlt a táskájához, aztán meg ki akart szállni.
-Hé, Jake, várj!-szóltam rá.
-Mi az?
-Én Bella, vagyis anya lánya vagyok... Ez agy kicsit fura volt, szóval mindegy én nem is tudom, nagyon hasonlítok anyura. Legalább is apa szerint. Szóval könnyen felismerhet engem, és szóval.. Cullen is vagyok, és az nem jó, vagyis hogy, hogy lettem hirtelen én is az? És ha kérdezősködni fog Belláról?-nyökögtem össze vissza mint egy kisgyerek aki nem akar valamit, vagy kifogást keres valamire.
-Ez igaz. Nézd, mivel esik az eső, húzd ezt fel. És a kapucnit is rakd fel a fejedre. Így talán nem fog szemet szúrni neki a nagy hasonlóság.-javasolta, és levette a felsőjét, majd odanyújtotta nekem. Én felvettem, és ahogy mondta felraktam a kapucnit is. Egy kicsit nagy volt rám, ami nem meglepő Jake izmos testére igazán nagy ruha kell.
-És most gyere.-mondta, aztán kiszálltunk a kocsiból. Mielőtt bezárta volna a kocsit, még kikaptam gyorsan a táskám a hátsó ülésről. Most nem fogta meg a kezem, mert feltűnt volna Charlienak, de látszott rajta hogy megöli a vágy, ha nem érhet hozzám. Én Jake mögé maradtam, zsebre tett kézzel jöttem mögötte, mint aki fél valamitől. Igazából volt is mitől félnem.
-Szia Jacob!-köszönt ide Charlie.
-Heló Charlie.
-Mi járatban?-szólt újra Jake.
-Újabb haláleset.
Jake akaratlanul is rám nézett, én pedig rá. Megborzongtam, mert belül tudtam hogy ki tette, és azt is hogy miért.
-És ki a barátnőd?-szólalt meg újra Charlie, a kellemetlen helyzet után, más témát keresve.
-Ja, igen bocs. Renesmee Cullen.
-Cullen? Szóval, te is a Cullen család tagja vagy?-kérdezett értetlenkedve.
-Igen, az.-válaszoltam neki, így végre teljesen láthatta az arcom, és a kapucnim is lecsúszott. Egy időre intenzíven nézett rám, azután végre megszólalt.
-És most ti együtt vagytok?
-Igen.-válaszolt Jake teljes határozottsággal.
-És szóval, tudsz valamit Belláról?-kérdezte zavarában, egy kissé meghökkentette a nevem, és a származásom, na meg persze az is hogy együtt vagyunk.
-Őőőh. Hát igen persze, őő jól van.-válaszoltam neki dadogva. Elég jó érzés volt szemtől szembe állni, és ennek ellenére mégis olyan érzés volt mintha azt kérdezném tőle: -PAPA, UGYE HALLASZ?
Fogalma sincsen arról hogy az unokája vagyok, és arról meg főképpen nincs hogy mi is vagyok... és hogy anya ki vagy inkább mi lett. Aztán egyszer csak a csengőszót hallottuk.
-Hát srácok, örülök hogy találkoztunk, de úgy gondolom várnak titeket a suliba.-javasolta, vagyis inkább köszönt el, azzal az ürüggyel hogy legyen vége a beszélgetésnek. Már indulni akart, amikor Jake megállította.
-Charlie! Ma mondjuk 5-kor ráérsz? Vagyis, otthon leszel?
-Igen, persze az 5 az jó, épp otthon leszek, de miért?
-Csak beszélni szeretnék veled, vagyis szeretnénk ha Renesmee is jön.
-Oké, akkor 5-kor.-köszönt el.
Vissza sem néztem, csak néztem értetlenül Jakere. Mit akarhat megbeszélni vele, ami ilyen fontos? Amihez én is kellek? Ez sehogyan sem fért a fejembe. Beértünk a suliba, és az első óránk rögtön Biokémia volt. Én sóhajtottam egyet, ahogy Jake is, de biztatásként hátulról átkarolt. Én pedig mosolyogtam egyet. Ahogy beértünk a terembe, volt egy üres 2 személyes pad, ahova le is dobtuk magunkat. Amikor beérkezett a biosztanár, egyből szétosztotta a könyveket, amit inkább könyvpakknak neveznék, de végül is mindegy. Az óra nagyon hamar elment, végül is nem is arra figyeltem amit a tanár mondott, hanem azon morfondíroztam, hogy mit is akar megbeszélni Jake Charlieval!? Mind a 8 óra hamar eltelt, ebédkor vettem kaját, de végül is nem ettem meg. Sok új barátot szereztem, nos inkább én mint Jake. Megismertem Nicole Torrest, aki szőke hajú lány volt, és nagyon adott a divatra. Adam Lasst, aki olyan rocker féleség volt, szintén nagyon aranyos külsővel, de igen sötéten. A haja fekete volt, csakúgy mint egy igazi rockernek. Lucas Ross, ő egy igazi aranyos srác volt, rögtön hozzám jött, már első óra után, ismerkedni akart. Én mind szívesen fogadtam őket, és ők is szívesen ismerkedtek velem észrevételem szerint. És ki lett volna más a negyedik mint Laura Fawell. Laura barna hajú, minden lében kanál csajszi volt. Igen rendes aranyos, de ha pletyizni kellett, akkor nem volt nála határ. Mindig megmondta másoknak a véleményét, független attól hogy sértő-e amit mond avagy nem. Mind nagyon jó fejek voltak, és az ebédnél is már egy asztalhoz ültünk, mintha régóta jó barátok lennénk. Ilyenkor a félelmem elillant, nem gondoltam többé a vérre, sem arra hogy mi, és ki is vagyok igazából. Még Jake is összebarátkozott a csajokkal, a fiúkat viszont nem nagyon kedvelte, mert néha még úgy találta túlságosan is nyomulnak rám. Ez engem egyáltalán nem zavart, ám de zavarba annál többször estem. Ebédnél jókat röhögtünk, és úgy tűnt hogy egész jól beilleszkedtünk. A nap végén, Jake meg én visszaszálltunk a kocsimba, és csak úgy mint induláskor, bedobtuk a táskánkat hátra, és ő vezetett. Indulás előtt még rákérdeztem arra a dologra, ami egész nap nem hagyott nyugodni engem.
-Jake, miért akarsz Charlieval beszélni?
-Ez egy komoly beszélgetés lesz kicsim, de ha akarsz jöhetsz.
-Mármint miről?
-Hát szóval, igazából beavatom őt abba hogy mi is vagyok, és hogy miért is vagyok, az ami.-válaszolt nehézkesen, és mélyen bámult maga elé.
-De, de... mi? Hogyan? Ezt, ezt nem lehet!!! Hiszen akkor, felfedsz engem is, és tudni fogja hogy...!!!-dadogtam össze vissza, felindulva a válaszán.
-Nézd, én sem szeretném túlságosan, de nem tehetek mást.
Semmit nem válaszolva, sértődve dőltem hátra az ülésen, mint egy kamasz kis csaj, aki nem barja elhinni hogy vesztett. És akkor ugrott be, Jake mondata: "-Nézd, én sem szeretném túlságosan, de nem tehetek mást." Az a nem tehetek mást a végén, azt jelenti hogy valaki megparancsolta neki. Sam. Mégis ki más lehetne? Sajnos Sam akarata nem erősebb az enyémnél, bármennyire is szeret Jake. Ezen felbuzdulva Jakere néztem, mint aki valami alattomos dolgon kapja őt. Már régen a városban jártunk, amikor abbahagytam a duzzogást. Jake leállította a kocsit egy fehér ház előtt, amit azelőtt még soha nem láttam. Ismét győzködni kezdtem Jaket.
-Kérlek, Jake, ne mondj neki semmit.
-Nem tehetem.
-Még én sem vagyok erősebb Sam akaratánál igaz?-kérdeztem gúnyosan.
-Hm... akkor jössz?-kérdezte, egy nagy sóhaj után halkan.
-Nem, bocs.
-Jól van. Megvársz, vagy..?
-Meg.
Semmi puszi, vagy csók nélkül kiszállt, amit nem is csodáltam, és becsapta az ajtót. Láttam, ahogyan bemegy a házba, és hogy Charlie boldogan fogadja. Vajon boldogan is fog kijönni? Vagy egyszerűen csak kidobja a házából, és szétkürtöli mindenkinek hogy mik vagyunk mi, és ők mik? Percek teltek el így, kezdett az egész nagyon idegtépő lenni. Alig bírtam magammal. Vajon most tudja meg? Jake hogy mondja el neki? Tudja már hogy az unokája vagyok? A lánya gyermeke? És hogy mi is vagyok... Egyszer csak nyílt az ajtó, de Charliet nem láttam sehol. Egyedül jött ki Jacob, és az arca komor volt. Megkerülte a kocsit, aztán beszállt. Nem akartam egyből kérdésekkel bombázni, persze megölt a kíváncsiság hogy megtudjam mi is történt. A viselkedéséből úgy gondoltam elég rosszul ment, mert beleütött egyet a kormányba, és a fejét fogta, mint akkor amikor ott hagytam tegnap előtt a La Push-ban.
-Én mondtam, hogy nem jó ötlet!!! Most tudja rólam, hogy egy alávaló gyilkos szörnyeteg vagyok, rólad meg hogy egy nagy állat!-felindulásból mondtam ki ezeket a szavakat, és az állat kifejezést szó szerint értettem. Jake rám nézett, mint aki tisztában avn a helyzetével, és elindította a kocsit. Amikor a házunk elé értük, én kiszálltam a kocsiból, kikaptam hátulról a táskám, és elindultam befelé. Az ajtó előtt még visszanéztem, mert Jake nem jött mögöttem, hanem a táskája nélkül szaladt befelé az erdőben. Én meg sem lepődve nyomtam le a kilincset, mert tudtam Samhez fut. Szerettem Samet, és a falkát, de néha azt éreztem túlságosan is lekötik őt. Amikor beértem, csak apa, Alice, és Emmet volt otthon, apa persze meglepődve szólt hozzám, köszönés nélkül.
-És Jake?
-Milyen volt az első nap?-kérdezte Emmet, az első feleletlen kérdés után.
-Klassz. Mind nagyon kedvesek.
-És nem támadtál le senkit?-viccelődött újra Emmet.
-A-a.-válaszoltam röviden.
Ezután pedig felszaladtam a szobámba. Ledobtam a táskámat az ágyamra, és 1 óráig azon filóztam, mit mondhatott pontosan Charlie. Később még a leckémet is megcsináltam, mert Jake sehogy sem akart előbújni, és eléggé aggódtam. Valamivel le kellett foglaljam magam. Még mindig semmi....
Újból a tisztáson álltam, ugyanott ahol tegnap is. Annak ellenére hogy tudtam, mindez csak álom, nem fért a fejembe: -Hogy lehetek én még mindig itt? Ismét futásnak eredtem, mert megláttam Irinát a bokrok között. Néhány másodperc múlva megint a lábam a földet súrolta, és csakúgy mint előző álmomban vérzett. Megint megláttam a fák között, és ismét futásnak eredtem. Nem számított hogy kilyukadt a nadrágom, és hogy vérzem, csak futnom kellett. Ismét megtorpantam, mert Irina csakúgy mint eddig, elém vágott, és ismét egy üzenetet suttogott.: -Eljövök érted! Nem szabadulhatsz!
Sikítozva ébredtem álmomból, csak úgy mint az azelőtti hajnalon. Jake Csitítgatni próbált de mindhiába. Felvertem az egész házat, ami nem volt nehéz, hiszen Samék a konyhában voltak. Felnéztem Jake-re és ő pedig keresztkérdéseket tett fel nekem:
-Ssss... Minden oké?
-Nem tudom.-válaszoltam, még mindig megrémülve, levegő után kapkodva. Jake is megrémülve nézett engem, és közben mind a ketten felültünk az ágyon.
-Ssssszzz!!!.-szisszentem fel a fájdalomtól. -Vajon mi lehet?-kérdezgettem folyamatosan magamba, amikor Jake meglátott a hófehér takarón egy vérfoltot, már tudtam hogy mi is történhetett, mégsem akartam elhinni.
-Úristen!-szólalt fel Jake hangosan, amikor megpillantotta a sebem.
A térdemből jött a vér. A nadrágom csak úgy mint az álmomban ki volt szakadva, és pontosan ott ahol láttam vérzett. Még piros volt a seb, és meleg. Jake felállt az ágyról, és kiszaladt a konyhába, keresni valamit amivel felitathatja a sebemből a vért. Hallottam a konyhából olyan kijelentéseket: -Jacob mit csinálsz? -Mit keresel? -Mi volt ez a kiabálás? Jake nem válaszolva sietett vissza a szobába hozzám. Hozott egy kisebbfajta gézt, és temérdek mennyiségű zsebkendőt. Mivel a többiek látták hogy miket hoz be, ők is beszaladtak vele együtt. Riadtan néztem körül, Jake pedig egy ruhadarab után nyúlt, és elkezdte felitatni a vért. Mivel elég lassan ment neki, úgy döntöttem segítek neki. Eléggé fájt, és a többiek kérdően is néztek ránk. Szerintem még maga Jake sem értette, hogyan, és miért üthettem meg magam az éjjel. Két választási lehetőség volt:
1. Alvajáró vagyok, és az éjjel elestem,
2.Jake bántott, azért sikoltoztam.
Ezek az alternatívák elég egyértelműek lehettek számukra, számomra viszont nem. Tudom magamról, hogy nem vagyok hülye, és alvajáró sem. Jake soha nem bántana, még végső esetben sem.
-Mi történt?-kérdezett Jake halkan.
-Nem tudom, én... nem tettem semmit... De az álom...-dadogtam össze vissza.
-Milyen álom?-kérdezte Sam.
-Nessinek tegnap óta rémálmai vannak Irináról.-válaszolt Jake.
-Pontosabban?-kérdezősködött újra Sam.
-Egy álom arról, hogy futok az erdőben, elesem, majd Irina mindig mond nekem valamit. Valami üzenet félét.-válaszoltam.
-Most is rosszat álmodtál?-kérdezte Emily.
Bólogattam.
-Amikor elesel az álmodban, akkor is vérzik a lábad?-kérdezte Quil.
-Igen.-bólogattam.
-Irina képes a telepátiára. Hallottam már ilyen vámpírokról. Álmában képes kapcsolatba kerülni Renesmeevel. Ott ami álom kellene legyen, az valóság. Tehát, Nessi valóságos dolgokat él ott át, ezért vérzik a térde.-mondta egyértelműen Sam.
-Irina, Renesmeet akarja?-kérdezte Jake.
-Ez most már elég egyértelmű.-válaszolt Paul.
-Hé, Sam légyszíves, meg mindenki. Szóval, erről ne szóljatok apunak. Majd én. Később.-nyökögtem.
-Persze, de egyenlőre ismét elindulunk ki. Ígérem megöljük a vámpírt, előbb vagy utóbb.-nyugtatott meg Sam, mert látta mennyire nem vagyok magamnál a sokktól.
-Ti most komolyan egy vámpír miatt gürcöltök? -kérdezte hangosan Leah, és felháborítóan.-Miért segítenétek neki?-folytatta.
-Azért, mert Nessi Jacobbal van. Innentől már olyan mintha falkatag lenne. Ilyen esetben nem számít hogy ki.-válaszolt mérgesen Sam.
Erre nagyon kinyílt mindenkinek a szeme, és Jake egy gyilkos pillantást vetett Leahre. Sam feszültségoldásképpen megpróbálta kiterelni a többieket:
-Jobb lenne ha máris indulnánk, Ti pedig lassan indulhattok az iskolába.
Nem nagyon sikerült neki, Jake bosszúsan rábólintott a javaslatára. Jake adott nekem egy gézlapot, amit rászoríthattam a még mindig vérző sebre. A fiúk pedig kimentek a szobából, én pedig néztem ahogy lassan tolongnak kifelé egymás után. Miután kimentek a szobából, Jake lassan leült az ágyra, ugyanis eddig lenn térdelt a földön.
-Annyira sajnálom!-mondta, és közben remegett a keze az idegességtől. Valószínűleg már nem volt messze attól, hogy átváltozzon.
-Hé Jake! Nyugodj meg!-kérleltem.
-Nem! Nagyon elegem van Lehaből! Pontosan tudja, hogy mit érzek irántad, és direkt viselkedik így előtted! És már nem először!-mondatai közben felállt mellőlem, én pedig riadtan figyeltem. hogy felvesz egy tárgyat, és falhoz vágja. Nagyon megijedtem. Azt hittem nem tud uralkodni az érzésein, és ez így is történt volna, ha nem lépek közbe. Felpattantam az ágyról, közben pedig éreztem hogy a vér lassan csurog lefelé a lábamon, és a géz lap is leesik.
-Jake, nyugodj meg kérlek!
Először csak hátrapillantott a válla felett, aztán végre felém fordult. Ökölbe font karja kiengedett, és láttam hogy haragja meggyengül. Még egy fél lépést tett felém, és átölelt. Szorosan, mintha soha többé nem akarna elengedni.
-Gyere ülj vissza az ágyra, ömlik rólad a vér.
Elkezdtünk hátrálni, én elkaptam egy gézlapot, hogy letöröljem hátul a lábam, mielőtt még jobban összevéreznék mindent. Aztán lehuppantam az ágyára, és Jake ismét mellém ült, olyan volt ez az egész, mintha újraélném az előző másodperceket.
-Mielőtt én felbukkantam volna az életedben, soha nem volt semmi bajod. Soha nem volt egy seb sem a bőrödön, és mindig csak akkor sírtál amikor éhes voltál.-mesélte.
-Ezt meg honnan tudod?-kérdeztem csodálkozva.
-Minden mozdulatodat követtem, amikor csak tehettem, de mindig csak időszakaszonként és akkor is csak titokban.
-Miért kellett titokban?
-Edwardék nem szívleltek engem.
-Ne hibáztasd magad Jake! Ennek így kellett történnie.-vigasztaltam.
-Talán igazad van. És hogy érzed magad?
-Már jobban. Habár, nem értem miért vérzik még mindig ennyire.-válaszoltam neki, mikozben egy másik gézlapot vettem a kezembe, és szorítottam a sebre.
-Igen, én sem. Ha továbbra is ez lesz, kénytelen leszek elvinni téged Carlislehoz.
-Csak ha hagyom!-viccelődtem.
-Bocs, hogy tegnap semmi beszéd nélkül lefeküdtem, de nem bírtam tovább.-folytattam.
-Ez teljesen érthető.
-Egyébként, mikor kell a suliba indulni?
-Még van egy fél óra. Éhes vagy? Tegnap semmit sem ettél!-aggodalmaskodott, és közben a combomra tette a kezét.
-Nem is tudom, nem vagyok éhes.
-Ne ellenkezz! Így is nagyon vékony vagy! Gyere!-parancsolt rám, és egy könnyed mozdulattal felállított az ágyról. Mivel még mindig a tegnapi ruhámban voltam, nem kellett fel öltöznöm. Amikor kiléptünk az ajtón, mindenki ott volt kivéve Leaht.
-Sziasztok.-köszönt nekik Jake, én pedig egyszerűen csak intettem egyet.
-Kértek enni?-kérdezte Emily.
Amikor inteni akartam, hogy hagyja nem kérek, Jake már kért is kaját. Felpillantottam rá, és ő rögtön tudta, ha nem szól, nem kértem volna. Leültünk az asztalhoz, és ettünk valami reggelihez méltó kaját. Megköszöntem, azután Jakel visszamentünk a szobájába.
-Első sulis nap,-sóhajtottam fel.
-Ez is az élet része.-mondta miközben közelebb húzódott hozzám.
-Fel kellene öltöznöm, illetve át.-szakítottam meg a pillanatot.
-Jó ötlet.-mondta szomorkodva, másra számított mint a kijelentésemre. Csak úgy mint a múltkor, Jake öltözött át előbb, ő kevésbé volt szégyenlős mint én. Ezúttal azonban nem ment ki, inkább felcseréltük a szerepeket, én kezdtem el öltözni, ő pedig figyelt. Amikor kész voltam, Jake megszólalt:
-Idő van.
-Rápillantva az órára, láttam hogy tényleg indulnunk kell. Felkaptam a táskám, Jake is az övét, és elindultunk kifelé. Kiértünk a házból, és a kocsim ott állt, éppen úgy ahogy tegnap kora este hagytuk.
-Te vezetsz!-dobtam oda Jakenek a slusszkulcsot, és ő mosolyogva nyitotta ki a kocsit. Beülés előtt, bedobtam hátra a táskám, Jake is az övét, és máris indított. Az út hosszú volt a suli felé, mégis úgy éreztem néhány másodperc múlva már nem azon a bolygón leszek mint eddig. Több ember, és kitudja tudok-e uralkodni magamon. És mi lesz ha meglátják Jake izmos testét? Még ha fekete póló is van rajta, akkor is messze kitűnik a többi srác közül. És nem csak a sárma miatt, amúgy is remek pasi. És akkor én? Sokkal fehérebb a bőröm mint a többi lányé, világosabb a szemem mint a többieké, és én is Cullen vagyok. Ezeken a dolgokon elgondolkodva észre sem vettem, hogy már a Forksi gimi táblája virít az út szélén, és Jake lassan behajt a parkolóba. Találtunk egy üres helyet, és be is álltunk. Amikor leállította a motort, mindenki nagy szemekkel nézte a vadonatúj kocsit, és benne az izmos Jacobot, no meg engem. Nagy zavaromban pillantottam ki az ablakon, és megpillantottam a még csak képről látott papámat. Charliet.
-Az ott Charlie?
-Igen, de, te honnan ismered?
-Igazából csak képen nézegettem őt, még régebben. Csak reflex.
-Jó is hogy itt van, beszélni akartam vele.-mondta nyugodtan, és hátranyúlt a táskájához, aztán meg ki akart szállni.
-Hé, Jake, várj!-szóltam rá.
-Mi az?
-Én Bella, vagyis anya lánya vagyok... Ez agy kicsit fura volt, szóval mindegy én nem is tudom, nagyon hasonlítok anyura. Legalább is apa szerint. Szóval könnyen felismerhet engem, és szóval.. Cullen is vagyok, és az nem jó, vagyis hogy, hogy lettem hirtelen én is az? És ha kérdezősködni fog Belláról?-nyökögtem össze vissza mint egy kisgyerek aki nem akar valamit, vagy kifogást keres valamire.
-Ez igaz. Nézd, mivel esik az eső, húzd ezt fel. És a kapucnit is rakd fel a fejedre. Így talán nem fog szemet szúrni neki a nagy hasonlóság.-javasolta, és levette a felsőjét, majd odanyújtotta nekem. Én felvettem, és ahogy mondta felraktam a kapucnit is. Egy kicsit nagy volt rám, ami nem meglepő Jake izmos testére igazán nagy ruha kell.
-És most gyere.-mondta, aztán kiszálltunk a kocsiból. Mielőtt bezárta volna a kocsit, még kikaptam gyorsan a táskám a hátsó ülésről. Most nem fogta meg a kezem, mert feltűnt volna Charlienak, de látszott rajta hogy megöli a vágy, ha nem érhet hozzám. Én Jake mögé maradtam, zsebre tett kézzel jöttem mögötte, mint aki fél valamitől. Igazából volt is mitől félnem.
-Szia Jacob!-köszönt ide Charlie.
-Heló Charlie.
-Mi járatban?-szólt újra Jake.
-Újabb haláleset.
Jake akaratlanul is rám nézett, én pedig rá. Megborzongtam, mert belül tudtam hogy ki tette, és azt is hogy miért.
-És ki a barátnőd?-szólalt meg újra Charlie, a kellemetlen helyzet után, más témát keresve.
-Ja, igen bocs. Renesmee Cullen.
-Cullen? Szóval, te is a Cullen család tagja vagy?-kérdezett értetlenkedve.
-Igen, az.-válaszoltam neki, így végre teljesen láthatta az arcom, és a kapucnim is lecsúszott. Egy időre intenzíven nézett rám, azután végre megszólalt.
-És most ti együtt vagytok?
-Igen.-válaszolt Jake teljes határozottsággal.
-És szóval, tudsz valamit Belláról?-kérdezte zavarában, egy kissé meghökkentette a nevem, és a származásom, na meg persze az is hogy együtt vagyunk.
-Őőőh. Hát igen persze, őő jól van.-válaszoltam neki dadogva. Elég jó érzés volt szemtől szembe állni, és ennek ellenére mégis olyan érzés volt mintha azt kérdezném tőle: -PAPA, UGYE HALLASZ?
Fogalma sincsen arról hogy az unokája vagyok, és arról meg főképpen nincs hogy mi is vagyok... és hogy anya ki vagy inkább mi lett. Aztán egyszer csak a csengőszót hallottuk.
-Hát srácok, örülök hogy találkoztunk, de úgy gondolom várnak titeket a suliba.-javasolta, vagyis inkább köszönt el, azzal az ürüggyel hogy legyen vége a beszélgetésnek. Már indulni akart, amikor Jake megállította.
-Charlie! Ma mondjuk 5-kor ráérsz? Vagyis, otthon leszel?
-Igen, persze az 5 az jó, épp otthon leszek, de miért?
-Csak beszélni szeretnék veled, vagyis szeretnénk ha Renesmee is jön.
-Oké, akkor 5-kor.-köszönt el.
Vissza sem néztem, csak néztem értetlenül Jakere. Mit akarhat megbeszélni vele, ami ilyen fontos? Amihez én is kellek? Ez sehogyan sem fért a fejembe. Beértünk a suliba, és az első óránk rögtön Biokémia volt. Én sóhajtottam egyet, ahogy Jake is, de biztatásként hátulról átkarolt. Én pedig mosolyogtam egyet. Ahogy beértünk a terembe, volt egy üres 2 személyes pad, ahova le is dobtuk magunkat. Amikor beérkezett a biosztanár, egyből szétosztotta a könyveket, amit inkább könyvpakknak neveznék, de végül is mindegy. Az óra nagyon hamar elment, végül is nem is arra figyeltem amit a tanár mondott, hanem azon morfondíroztam, hogy mit is akar megbeszélni Jake Charlieval!? Mind a 8 óra hamar eltelt, ebédkor vettem kaját, de végül is nem ettem meg. Sok új barátot szereztem, nos inkább én mint Jake. Megismertem Nicole Torrest, aki szőke hajú lány volt, és nagyon adott a divatra. Adam Lasst, aki olyan rocker féleség volt, szintén nagyon aranyos külsővel, de igen sötéten. A haja fekete volt, csakúgy mint egy igazi rockernek. Lucas Ross, ő egy igazi aranyos srác volt, rögtön hozzám jött, már első óra után, ismerkedni akart. Én mind szívesen fogadtam őket, és ők is szívesen ismerkedtek velem észrevételem szerint. És ki lett volna más a negyedik mint Laura Fawell. Laura barna hajú, minden lében kanál csajszi volt. Igen rendes aranyos, de ha pletyizni kellett, akkor nem volt nála határ. Mindig megmondta másoknak a véleményét, független attól hogy sértő-e amit mond avagy nem. Mind nagyon jó fejek voltak, és az ebédnél is már egy asztalhoz ültünk, mintha régóta jó barátok lennénk. Ilyenkor a félelmem elillant, nem gondoltam többé a vérre, sem arra hogy mi, és ki is vagyok igazából. Még Jake is összebarátkozott a csajokkal, a fiúkat viszont nem nagyon kedvelte, mert néha még úgy találta túlságosan is nyomulnak rám. Ez engem egyáltalán nem zavart, ám de zavarba annál többször estem. Ebédnél jókat röhögtünk, és úgy tűnt hogy egész jól beilleszkedtünk. A nap végén, Jake meg én visszaszálltunk a kocsimba, és csak úgy mint induláskor, bedobtuk a táskánkat hátra, és ő vezetett. Indulás előtt még rákérdeztem arra a dologra, ami egész nap nem hagyott nyugodni engem.
-Jake, miért akarsz Charlieval beszélni?
-Ez egy komoly beszélgetés lesz kicsim, de ha akarsz jöhetsz.
-Mármint miről?
-Hát szóval, igazából beavatom őt abba hogy mi is vagyok, és hogy miért is vagyok, az ami.-válaszolt nehézkesen, és mélyen bámult maga elé.
-De, de... mi? Hogyan? Ezt, ezt nem lehet!!! Hiszen akkor, felfedsz engem is, és tudni fogja hogy...!!!-dadogtam össze vissza, felindulva a válaszán.
-Nézd, én sem szeretném túlságosan, de nem tehetek mást.
Semmit nem válaszolva, sértődve dőltem hátra az ülésen, mint egy kamasz kis csaj, aki nem barja elhinni hogy vesztett. És akkor ugrott be, Jake mondata: "-Nézd, én sem szeretném túlságosan, de nem tehetek mást." Az a nem tehetek mást a végén, azt jelenti hogy valaki megparancsolta neki. Sam. Mégis ki más lehetne? Sajnos Sam akarata nem erősebb az enyémnél, bármennyire is szeret Jake. Ezen felbuzdulva Jakere néztem, mint aki valami alattomos dolgon kapja őt. Már régen a városban jártunk, amikor abbahagytam a duzzogást. Jake leállította a kocsit egy fehér ház előtt, amit azelőtt még soha nem láttam. Ismét győzködni kezdtem Jaket.
-Kérlek, Jake, ne mondj neki semmit.
-Nem tehetem.
-Még én sem vagyok erősebb Sam akaratánál igaz?-kérdeztem gúnyosan.
-Hm... akkor jössz?-kérdezte, egy nagy sóhaj után halkan.
-Nem, bocs.
-Jól van. Megvársz, vagy..?
-Meg.
Semmi puszi, vagy csók nélkül kiszállt, amit nem is csodáltam, és becsapta az ajtót. Láttam, ahogyan bemegy a házba, és hogy Charlie boldogan fogadja. Vajon boldogan is fog kijönni? Vagy egyszerűen csak kidobja a házából, és szétkürtöli mindenkinek hogy mik vagyunk mi, és ők mik? Percek teltek el így, kezdett az egész nagyon idegtépő lenni. Alig bírtam magammal. Vajon most tudja meg? Jake hogy mondja el neki? Tudja már hogy az unokája vagyok? A lánya gyermeke? És hogy mi is vagyok... Egyszer csak nyílt az ajtó, de Charliet nem láttam sehol. Egyedül jött ki Jacob, és az arca komor volt. Megkerülte a kocsit, aztán beszállt. Nem akartam egyből kérdésekkel bombázni, persze megölt a kíváncsiság hogy megtudjam mi is történt. A viselkedéséből úgy gondoltam elég rosszul ment, mert beleütött egyet a kormányba, és a fejét fogta, mint akkor amikor ott hagytam tegnap előtt a La Push-ban.
-Én mondtam, hogy nem jó ötlet!!! Most tudja rólam, hogy egy alávaló gyilkos szörnyeteg vagyok, rólad meg hogy egy nagy állat!-felindulásból mondtam ki ezeket a szavakat, és az állat kifejezést szó szerint értettem. Jake rám nézett, mint aki tisztában avn a helyzetével, és elindította a kocsit. Amikor a házunk elé értük, én kiszálltam a kocsiból, kikaptam hátulról a táskám, és elindultam befelé. Az ajtó előtt még visszanéztem, mert Jake nem jött mögöttem, hanem a táskája nélkül szaladt befelé az erdőben. Én meg sem lepődve nyomtam le a kilincset, mert tudtam Samhez fut. Szerettem Samet, és a falkát, de néha azt éreztem túlságosan is lekötik őt. Amikor beértem, csak apa, Alice, és Emmet volt otthon, apa persze meglepődve szólt hozzám, köszönés nélkül.
-És Jake?
-Milyen volt az első nap?-kérdezte Emmet, az első feleletlen kérdés után.
-Klassz. Mind nagyon kedvesek.
-És nem támadtál le senkit?-viccelődött újra Emmet.
-A-a.-válaszoltam röviden.
Ezután pedig felszaladtam a szobámba. Ledobtam a táskámat az ágyamra, és 1 óráig azon filóztam, mit mondhatott pontosan Charlie. Később még a leckémet is megcsináltam, mert Jake sehogy sem akart előbújni, és eléggé aggódtam. Valamivel le kellett foglaljam magam. Még mindig semmi....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)