15.fejezet: Az utolsó játszma.

Reggel, a La Push-ban ébredtem, Jacob mellén, ugyanis előző nap náluk maradtam... A La Push mindig olyan megnyugtató számomra, mint egy második otthon.
-Hihetetlen hogy már 6 hónapja együtt vagyunk.-jegyezte meg Jake, az ágyon ülve.
-Igen, tényleg az. Mi van, már számolod is?-kérdeztem viccelődve.
-Számon tartom. Talán baj?-válaszolt, nos, inkább kérdéssel, és közelebb húzott magához.
-Tudod hogy nem.-válaszoltam.
Már 6 hónapja vagyok együtt Jake-el, de még nem történt meg az a dolog. Ami azt illeti én nem bántam.
-És, mi a terved mára? Lógjunk a Push-ban, vagy nálatok? Esetleg motorozzunk?-kérdezte csibészes mosollyal.
-Nem is tudom...-válaszoltam neki. Ő a válaszomra közelebb húzott magához, még közelebb mint eddig voltam, és megcsókolt. A csók egész hosszúnak tűnt, de sajnos sípolni kezdett a telefonom. Mind a ketten meglepődtünk, és a telefonra figyeltünk.
-Kaptam egy SMS-t.-mondtam meglepődve, és kézbe vettem a telefont.
Jake is, és én is kíváncsian figyeltük a kijelzőt. Az SMS Damen-től jött. Kitől mástól jöhetett volna? Lopva Jacobra néztem, és ő is rám. Bevallom féltem megnézni, mert hát kitudja mit akarhat... Így Jake előtt kicsit más elolvasni az üzenetet, mintha csak magam lennék nem igaz?
-Ha nem akarod hogy lássam akkor elfordulok.-jegyezte meg, gondolom tudta miről van szó.
-Nem, nyugodtan láthatod, előtted nincs titkom!-vágtam rá, mert tényleg így volt.
Végül erőt vettem magamon, és megnyomtam a középső gombot a telefonon, hogy megtekintsem az üzenetet.
Az üzenet a következőképpen hangzott:
" Szia Renesmee. Találkozhatnánk ott ahol mindig szoktunk? Tudod a tisztáson. Délután 14:00-kor ott várlak. Kérlek gyere el! FONTOS!"
Akaratlanul is Jacobra néztem, és szemeim az övéit keresték. Tekintetünk összeakadt. Kicsit úgy nézhettem rá mint aki engedélyt készül kérni tőle, és igazából sor is került volna rá.
-Nem is tudom... Irina az erdőben van az biztos. És ha megtámad? Nem lehetek ott veled.-szögezte le.
-Jake, nem vagyok már olyan kicsike, és nem lesz semmi bajom, Damentől legalább is nem.-azért mondtam ilyen tagoltan a mondatot, mert valami feltűnt az üzenetében. A megismerkedésünkkor mondta ki először a rendes nevemet, azóta általában mindig a Nessi nevet használta. Lehetséges hogy Jacobnak igaza van, és mégis Irina van a háttérben? Most akkor mi legyen?
-Min gondolkozol?-kérdezte Jake, és ölelő karja kiengedett, így már nem ölelt.
-Lehetséges hogy igazad van. Nem kellene elmennem...-válaszoltam szinte suttogva.
-Mitől gondoltad meg magad?-kérdezte értetlenül.
Mit is mondhattam volna? Az egyedüli válasz ez lehetett volna: Félelem. Én alapból olyan nyuszinak születtem, hogy nem is tudom miért vagyok vámpír. Nem voltam mindig ilyen, de amióta Irina szinte minden éjjelen  és nappalon át rettegésben tart, megtanultam félni.
-Inkább veled maradnék. De ha azt írja hogy fontos, mennem kell.
-Te most félsz?-kérdezte, és az arcomat fürkészte.
-Tessék?-kérdeztem vissza.
-Nessi, kicsim, eléggé jól ismerlek már ahhoz, hogy tudjam mikor mi a bajod.-válaszolt, és a kezeivel a hajamat fésülte.
-Jó, igen félek. De, ennek dacára mégis elmegyek.-reagáltam.
-Nem leszel egyedül.-súgta a fülembe, miután közelebb húzott magához, és megölelt.
Én kérdően néztem rá, mert nem értettem szándékát.
-Ott leszünk a közelben. Mind.-válaszolt.
Én hálásan hozzábújtam, és ő szorosan ölelt magához mint eddig mindig.
Egész kettőig a szobában lustálkodtunk. ugyanis hétvége volt, és ritkán adatik meg egy olyan nap, amikor Jake csak az enyém.
Kettő órakor elindultam a tisztás felé. Nem tudtam hogy kinek mi a szándéka, de Jake felkészítette az egész falkát, és a közelben voltak. Ahogy zötykölődtem a tisztás felé, kétségeim támadtak. Az út vészjóslóan közeledett a végéhez, mintha egyenesen a halálos ítéletembe rohannék bele.
De nem, ezeket a kétségeket hamar el kellett hessegetnem a fejemből,  ez csak egy sima találka, nem lesz itt semmi gond. A gyomrom enyhe görcsbe rándult, és ez sem volt valami jó jel. Leállítottam a motort, és kiszálltam a kocsiból. Ahogy haladtam az erdőben a tisztás felé, megláttam egy nagy állatot. Kicsit fura volt így látni bármelyik emberbarátomat is, azt hiszem ez az állat Paul volt. Köszöntem neki, és ő pedig mintha mosolygott volna, intett a fejével hogy mennyek tovább, nincs baj. Így is tettem. Kiértem a bozótból a tisztásra, és megláttam egy sötét alakot a fák között. Nem lehetett Damen, mert hosszú volt a haja. Amint kiért a fényre, rögtön felismertem, Irina volt az. Sikítani próbáltam Jake-nek, de nem bírtam az ijedtségtől. Irina közelebb jött, olyan gyorsan ott termett előttem, hogy levegőt is alig bírtam venni.
-Ssssssss.-rakta az ujját a számra. -Nehogy sikíts a kis barátaidnak, mert az lesz az utolsó tetted az életedben. Mondjuk, így sem élsz már túl sokáig.
-Kérem... ne.. öljön meg.-nyökögtem.
-Nem, nem én foglak megölni... Sajnos... De majd arra is sor kerül, ne aggódj.-válaszolt cinikusan. Soha nem értettem, és nem is fogom megérteni, hogy miért hajtsa a magunkfajtákat a bosszúvágy, és az öldöklés...
-Hol van Damen?-kérdeztem dadogva, de már egy kicsit magasabb hangon, hátha meghall valamelyik farkas barátom.
-Jó helyen, ne félj...-válaszolta, de már csak suttogott.-Viszont komolyan ennyi eszed lenne? Összeállsz egy kutyával? A nagy Edward lánya?
-Ez most hogy jön ide?-kérdeztem vissza cinikusan.
Ekkor valami megmozdult a bozótosban, és morgott is. Nekem nem volt nagy meglepetés és Irinának sem, mert tudta hogy itt vannak a közelben. Elöl Sam jött, mögötte Jake, Paul, Embry, Quil, és Seth  is. Egyedül Leah-t nem láttam sehol.
Irina felindulásból megint ellökött, hihetetlen erővel. Mivel elég nagyot estem, földet érésemkor iszonyú fájdalmat éreztem. Még ahhoz sem volt erőm hogy felkeljek. A szemem sarkából végigkövettem az eseményeket. Először Jacob indult neki Irinának, rögtön 1 másodperccel azután hogy ellökött engem. Irina a szokásos menekülés helyett inkább harcba szált a hatalmas farkasokkal. Én meg csak fulladoztam a földön. Irina az egyik óvatlan mozdulatnál ki tudott szabadulni a farkasok támadásából, és felém vette az irányt. Felém hajolt, és felhúzta a kockás felsőm ujját. A száját már arra nyitotta, hogy belém harapjon, amikor Jake utolérte, és egy akkora ütést készült rá mérni, hogy még engem is eltalált. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Jake megkarmolt. Nem láttam a hegek helyét, sem azt hogy mennyire vérzik, csak a fájdalmat éreztem. Sikolyra nyílt a szám. Nem bírtam tovább visszatartani. Még a felsőm is elszakadt a vállamnál. Három heg égett a vállamon, legalább is annyit éreztem. Rettenetesen égett. Irina tekintetét elterelte a vérző sebem,  így Jacob meg tudta ölni. Vége, minden egyes rettegésnek vége. Irina halott. Ez az egy érzés vigasztalt. Hogy lehetek ilyen tehetetlen? Minden az én hibám. Ismét fulladozni kezdtem, és a szemem sarkából láttam, hogy Jacob farkasként beszalad az erdőbe, és pár percre rá kifut emberként. Eszméletlen sebességgel rohant hozzám, én pedig torkom szakadtából sikoltoztam.
-Nyugodj meg Nessi, nem lesz semmi gond.-nyugtatott, és ismét a hajam simogatta. Szinte alig hallottam amit mond, mert még mindig sikoltoztam. Nem bírtam visszafogni magam.
Ismét láttam, Sam, Embry, Paul, és Seth siet ki az erdőből emberként. Mind körülöttem álltak, és tanácstalanul guggoltak le hozzám. Még mindig nagyon fájt, és igyekeztem elfojtani sikolyaimat, ami nem járt túl nagy szerencsével.
-Elviszem Carlisle-hoz.-jelentette ki Jake.
-Jacob ez iszonyatosan mély seb lett.-jelentette ki Seth, szinte suttogott. Megint fulladozásba kezdtem.
Jacob felvett, de vigyázott, hogy nehogy hozzáérjen az égő sebhez. Iszonyatos sebességgel futott kifelé, a kocsim felé, még eszméletnél voltam azt hiszem. Tisztában voltam Jake erejével, de ennyire nem lehetett erős az az ütés. Vagy mégis?
Még mindig fulladoztam. Jake, amint a kocsihoz értünk berakott a hátsó ülésre, így még mindig feküdtem.
-Siess Jake! Minden perc számít!-kiáltotta Sam. Jacob vissza sem nézve indított, és nagyon gyorsan hajtott.
Minden elsötétedett, még az út alatt.
Pár percre rá, felébredtem, mert Jacob kiemelt a kocsiból, és befelé szaladt velem. Apa rémülten szaladt ki, és kérdezte Jacob-tól, de szinte ordított:
-Mi történt?
Még ő is sejtette, hogy egy vámpír nem nagyon képes ilyen sérülést okozni, ezért csakis farkas lehet.
-Azt majd később, kérlek Edward kérlek!!! Ha itt van Carlisle gyorsan segítsen rajta! Nagyon félek!!!-szinte ordított, és a könnyei előszöktek a szeméből. Átadott apunak, még mindig alig voltam magamnál.
Gyorsan szólt Carlisle-nak, és felszaladt velem a szobámba, majd lassan lerakott az ágyamra. Egy pillanat alatt fenn voltunk.
-Úristen!-szólalt meg Carlisle, mialatt levette a kockás felsőmet a vállamról, közben láttam Jake arcát, még jobban sírt.
Amikor Carlisle egy vattával kezdte felitatni a vért, akkor fájt a legjobban. Akkorát sikítottam, hogy beleremegett az egész ház. Közben megláttam Jacob kezeit, tiszta vér volt mind a kettő, és még izmos testére is jutott egy adag.
Carlisle jó ideig itatta fel a vért, és éreztem ahogy a testem csak úgy ég. Nem bírtam elaludni a fájdalomtól. Még olyan szerencsém sem volt, hogy eszméletemet veszítsem, semmi. Láttam, Jake nézni sem bírja hogy hogy kiabálok, és elfordul. Ezek után pedig elkezdte összevarrni a sebet. Ez már elviselhetőbb volt. Nem fájt annyira, de szerintem ez a temérdek mennyiségű fájdalomcsillapítótól nem fájt már annyira. Még nyugtatót is kaptam, és ennek köszönhetően lenyugodtam. Még soha életemben nem éreztem ekkora fájdalmat. Sajnos elaludni nem tudtam, de Carlisle, apa, és Jake egész éjjel ott gubbasztottak az ágyam mellett. Jake elmesélte nekik hogy mi történt.
Szinte minden másfél órában újabb fájdalomcsillapítót kaptam. Azt hittem soha nem fog véget érni ez az éjszaka. Úgy hajnal 5 felé megjelent Alice, és Rosalie, na meg a fiúk. Anyut nem láttam sehol. Carlisle nem kötötte be a sebet, mert még nagyon friss volt, és így is fájt. Rémülten pillantották meg a sebet.
-Uramég! Mi történt Nessivel?-kérdezte Rosalie rémülten, és leült mellém az ágyra.
-Történt egy kis baleset, viszont Irina halott.-nyögte ki apa. Jacobnak újra elborult az arca.
-Na és Bella?-kérdezte Alice.
-Elvittem őt, Esme-vel van, nem engedem Renesmee közelébe.
-Ez mégis hogy történhetett?-kérdezte Emmet, és Jake-re nézett.
-Nem az ő hibája volt.-nyöszörögtem.
Közben láttam, Jasper máris használta a hangulatváltót, és Jake arca derűsebb lett.
-Ezt akkor sem fogom annyiban hagyni!-jelentette ki Emmet. Meglepett a haragja, mert Emmetet igazán nehéz kihozni a sodrából. Emmet neki indult Jake-nek, de apa közéjük állt. Ha most elkezdenének verekedni, itt elszabadulna a pokol. Furcsa, eddig azt hittem ő eléggé bírja Jacobot...
-Fejezzétek be! Jobb lenne ha mindenki kimenne!-parancsolt apa.
Már Jacob is indult ki, mikor szólni próbáltam neki, de csak suttognom sikerült.
-Ne, kérlek ne menny ki.-kérleltem.
Jacob apura nézett, és Carlisle-ra, aztán visszaállt eredeti helyére. Nagy megkönnyebbülés futott végig rajtam. Egy rendes ember már félne, ha a farkasbarátja megsebzi, de én és Emily nem tágítunk. A következő 3 óra hossza nagyon hosszadalmasnak látszott. Csak feküdtem tehetetlenül, Carlisle meg minden másfél órában adogatta be a fájdalomcsillapítót. 3 óra elteltével kopogtak az ajtón.
-Jacob, itt van Sam és Paul. Be szeretnének jönni.-szólalt meg Jasper, azután Jacob Edwardra nézett, apa pedig bólintott.
Nyílt az ajtó, Sam és Paul lépett be rajta.
-Mi újság?-kérdezte Paul.
-Semmi jó.-válaszolt neki Jake, és közelebb lépett hozzájuk. Szinte háromszöget alkottak, ahogy ott álltak.
-Nessi szörnyen néz ki.-jegyezte meg Sam. Jake  homloka ráncokba szaladt, és az arcát mélyen a kezébe temette. Paul együtt érzően rakta rá a kezét a vállára.
-Igazából azért jöttünk, hogy megnézzük hogy fest a helyzet. Emily aggódik.-mondta Sam.
-Akkor megyünk. Sziasztok.-köszönt el Paul. Jacob visszaroskadt a helyére.
Még hajnal körül sikerült elaludnom.

Reggel, már csak Jake ült a szobámban. Már jobb volt a helyzet, vagy nem tudom, mert nem fájt annyira mint fájdalomcsillapítóval. Fel tudtam kelni, de amint megkíséreltem, Jake felugrott, és mellettem termett.
-Ne kelj fel! Nem szabad!-mordult rám enyhén, szinte suttogott. Én mégis felültem.
-Nincs semmi bajom.-erősködtem.
-Nem hiszem el, hogy ezt tettem.-mondta és ismét elborult az arca.
-Nem a te hibád volt.
Elkezdett közeledni hozzám, és én remegni kezdtem. Fogalmam sincs miért.
-Félsz tőlem.-mondta, és visszahúzódott eredeti helyére, lehajtott fejjel.
-Nem!-tiltakoztam.
-El kell mennem.-mondta ki tagoltan, és nehezen.
-Hova?-kérdeztem vissza meglepetten.
-Messzire.
-Én is jövök.
-Nem!!! Egyedül.-jelentette ki és már szinte remegett az idegességtől. Kezdett megijeszteni.
-Itt hagysz? Csak úgy? Egyszerűen?-kérdeztem vissza.
Felállt eredeti helyéről, és én követtem.
-A lényeg az, hogy elmegyek.-mondta hűvösen.
-A karmolás miatt? Az csak egy kis karcolás!-szálltam harcba vele.
-Karcolás? Nessi, még Sam sem sebezte meg így Emily-t!
-Miattam ne fájjon a fejed!
-Emlékszel az ígéretemre?-kérdezte, és felém fordult.
Elgondolkozva néztem lefelé.
-Ha bántalak, azt soha nem fogom megbocsátani magamnak.-súgta.
-Kérlek ne menny el! Ne hagy itt!-könyörögtem.
-Felejts el, én már nem létezek számodra.
És ekkor hirtelen a nyakamhoz kaptam. A nyaklánc amit azóta, hogy megkaptam Jacobtól mindig hordtam, már nem volt a nyakamban. Megfordult, és ki akart ugrani az ablakon.
-Ne!-kiáltottam-Kérlek. Maradj velem! Jake.
Visszafordult, közelebb jött,  és megint elfogott a remegés. A kezeit a derekamra tette, és megcsókolta a fejem búbját.
-Ne menny el! Kérlek!-suttogtam a fülébe.
-Ég veled!-abban a percben kiugrott az ablakon.
-Jake! Kérlek!-kiabáltam ki, de csak hűlt helyét láttam.

14.fejezet: Gyorsan múló idő.

/Nessi Cullen/

Amikor kinyitottam a szemem nagy világosság fogadott, az nem lehet hogy ilyen korán világos legyen. Lassan megmozdult a kezem, hogy megfogja a telefont. Rémülten pillantottam meg a kijelzőt, miszerint már 9 óra múlt. Ki kapcsolhatta ki az ébresztőt? Nem emlékszem hogy kinyomtam volna. Valaki merényletet követett el ellenem. Visszaroskadtam az ágyamra, úgy mintha legyőztek volna. Felriadtam. Jacob krákogása ijesztett meg. Fura, de eddig észre sem vettem hogy itt van és hogy figyel.

-Szia!-köszöntött, és felállt szokásos ülőhelyéről, ahol eddig minden  reggel ült, várva hogy felébredjek és a suliba induljunk. Én még mindig feküdtem, és ő odaült mellém az ágyra. Megpróbáltam kicsit felemelni a fejem, és felülni, de nem sikerült. 

Abban a pillanatban akkora fájdalom hasított a fejembe, mint még soha azelőtt. Felszisszentem és Jake segített visszafeküdni az ágyamba.

-Látom cseppet sem jobb a helyzet mint tegnap volt.-fintorgott, és a keze végigsimult az arcomon. Végig őt figyeltem. 

-Sajnálom.-nyögtem ki végül.

-Nincs mit. Tudom nem Damen hibája, de, mégsem mehetsz vele többet sehova. Nem engedem. És ígérem én se hagylak többé egyedül, veled fogok menni.

-De a falka...-nyökögtem.-És Emily...-folytattam. 

-Tudom a dolgom, de te vagy a legfontosabb. 

-Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam találkozni a nővéreddel.

-Rögtön tudtam hogy baj van, amikor nem értél haza időben. Az oké, ha 15 percet késel, de 30 perc az már egy örökkévalóság.

-Nem tűnt olyan hosszú időnek. Kinn voltatok?-kérdeztem rá félve.

-Igen. De őszintén nem bírtam sokáig, úgyhogy 6 órakor (hajnal) el is jöttem. Sam persze megértette. 

Együtt érző pillantást vetettem rá.

-Hány napig leszek bezárva ide?

-Még 1. Ezen kívül.  De ha akarod szenvedek veled.-viccelődött. 

-Vigyázz, mert még szavadon foglak!-mosolyogtam.

-Szívesen itt maradok veled. Életem legjobb két napja lenne. Rachel viszont elég türelmetlen, látni akar. Lehet kénytelen leszek elhozni ide.

-Ne! Vagyis... Nem akarom hogy így ismerjen meg. Még két nap. Ha eddig kibírta, már nem lesz nehéz ezt a kettőt. Beszéld le róla!

-Megpróbálhatom.-vigyorgott, azután egy könnyed mozdulattal beljebb tolt, és lehuppant mellém.

-Hé! Én nem gondoltam komolyan hogy szenvedj te is!

-Ez nem szenvedés. Már mondtam. És így legalább távol maradok a nővérem és Paul szerelmi enyelgésétől.

-Ne legyél szemét!-mondtam viccelődve, és ráütöttem a mellére. Persze csak viccből. Bármennyire is volt erős, nem érezte meg az ő fakasteste. Az én kezem fájdult meg, de úgy tettem mintha nem fájna.

Ő vigyorgott egyet, és a mellére vont. Olyan meleg érzés fogott el mint eddig csak ritkán. A szívem a torkomban dobogott, Jacob pedig szorosan ölelt, mint eddig mindig. Ez idő alatt végig olvastam benne, habár próbáltam visszafogni magamat. Ez így ment szinte egész nap. Jacob néha-néha bekapcsolta a tv-t, néha pedig velem beszélgetett. Nem voltam túl jó társaság azt hiszem. De Jacobot semmi nem zavarta. Elég volt neki ha vele lehetek, és őszintén nekem is. Ahogy teltek az órák éreztem egyre jobban legyengülök. Megpróbáltam egy kicsit aludni Jacob javaslatára. Sikerült is, de csak pár órát. Eleinte egy viccnek fogtam fel ezt az egész baleset dolgot, de ez cseppet sem bizonyult jó ötletnek. Minél többet gondoltam Damen-re annál jobban rosszabbodott az állapotom. Belázasodtam.

-Nessi, te egyre rosszabbul vagy... és be is lázasodtál...-mondta szinte suttogva amikor megérintette a homlokom. Én nem válaszoltam csak nyöszörögtem.

/Jacob Black/

Rémülten rohantam le a lépcsőn, Carlisle-t keresve, de ehelyett nagy meglepetés fogadott. Charlie, Carlisle és Edward ült a nappaliban, beszélgettek. Miért merészkedett ide Charlie? Mondjuk Cullenéktől nem kell tartania, főleg ha nincsenek itt mind. Mind kíváncsisággal figyeltek, főleg Charlie. Nem gondolta volna hogy én is itt vagyok. Egy pillanatra megtorpantam, de nem felejtettem el eredeti célomat. 

-Carlisle, Nessi belázasodott... vagyis szerintem... nem tudom... hirtelen meleg lett az egész teste... tenned kell valamit....-hadováltam össze vissza kétségbeesve. Edward felugrott eredeti helyzetéből, és ügyet sem vetve Charlie-ra, eszméletlen gyorsasággal rohant fel az emeletre. 

Charlie nagy szemekkel figyelte. Carlisle is felrohant Edward után. Nekem is mennem kellett, nem várhattam tovább. Útközben azon gondolkoztam, hogy vajon hol lehet Bella? Végül is, engem teljesen hidegen hagy. Ha nem képes a lányával foglalkozni hát ne tegye! Biztos Alice-szel, és Rosalie-val lóg valahol. Legalább Edward helyt áll. Kezdem egyre jobban megkedvelni. (Így hogy már nem vagyunk vetélytársak.) Charlie kicsit lemaradva ugyan, de jött mögöttem. 

Mikor beértem Nessi mellett Edward ült, és Carlisle vizsgálgatta. Nessi egyre kábultabban nézett ki. Összezavarodva pillantottam Carlisle-ra. Lassan, és nyugodtan válaszolt nézésemre, de ezt már megszokhattam tőle. 

-Valóban lázas. Teljes nyugalomra, és pihenésre van szüksége. Lehet jobb lenne ha hazamennél a La Push-ba. Gondolom a többiek is aggódnak. Remélhetőleg Nessi estére jobban lesz.-javasolta.
Egyáltalán nem akartam otthagyni, de nem volt más választásom. Minden elválás olyan nehéz a számomra. Minden perc egy örökkévalóság nélküle. Épp ezért, hogy kicsit múljon az idő, gyalog vágtam neki a hosszú útnak a rezervátum felé.
Útközben lepergett előttem minden olyan élmény, amit eddig Nessivel töltöttem. A bevésődés pillanata, amikor olyan dühösen rontottam be a Cullen villába. Így visszagondolva rá egész mulatságos volt. Azután beugrott a következő emlékkép: amikor bevallom neki hogy szeretem, és amikor először megláttam felnőtt lányként. Sorba ugrottak be az emlékek. Az első motorozás, a séták, amikor először mutattam be őt a falkának, Edward égtelen haragja, az első csók, mikor először aludt velem.... a szülinapja....
De sajnos vannak rossz emlékeim is, amik elől nem volt kibúvó.
Irina első támadása, ami egyben Nessi egyik legsúlyosabb sérülése lett. Amire még most is tisztán emlékszem, az az összeveszésünk a La Push-ban, és természetesen én húztam a rövidebbet, de valamilyen szinten ő is. Aztán amikor akkorát ütöttem a falba hogy elrepedt... az akarata ellenére mondtam el mindent Charlie-nak és most ez a támadás... ha ott lettem volna, az a mocskos vérszopó már nem szívhatná el másoktól az életet, és ez a betegség....
Annyira belemerültem ezekbe az emlékezésekbe, hogy észre sem vettem; már a La Push belső határán járok. Lassan el is értem a házunkat. Amikor beléptem, Paul és Rachel ott nyalták falták egymást. Erre a látványra grimaszoltam, Sam pedig megértően veregette meg a vállamat, de mosolygott is. Azt hiszem elég hülyén nézhettem rájuk, mert Emily is elkuncogta magát. Em hasán még nem nagyon látszott semmi változás, Sam mégis nagyon vigyázott rá, érthető okokból.
Zavartan krákogtam, hogy vegyék már észre magukat. Paul és Rachel elvörösödött, és zavartan köszöntek nekem, én pedig csak intettem.
-Na, mi a helyzet? Ugye javult Nessi állapota?-kérdezte meg Emily aggódva.
-Nem. Inkább rosszabb lett.-válaszoltam szomorúan.
-Mi? Mivel lett rosszabb?-kérdezte Sam.
-Belázasodott.-válaszoltam, és elindultam a konyha felé, hogy töltsek egy pohár vizet magamnak. Ma még semmit sem ettem, sem ittam, úgy ahogyan Nessi sem.
-Így most már értem miért jöttél ilyen hamar haza.-okoskodott Paul. Lassan kortyoltam a vizet, de őszintén nem kívántam.
-Ez neked korán? Lassan 18:00. Különben is, tudod jól, hogy magamtól nem jöttem volna haza, csak éjfélkor.
-Ezek szerint elküldtek?-kérdezte Rachel kicsit feldühödve.
-Dehogy. Nessi érdekében jöttem el. Pihennie kell. Így nem láthatom éjfélig. Ezért... gondoltam elengedhetnéd nekem a mai őrjáratot...-fordultam végül Sam felé.
-Persze, ez a legkevesebb. Mond meg neki hogy jobbulást.-mondta együtt érzően Sam. Egy hálás mosolyt engedtem el az arcomon, de nem kerülhette el a figyelmemet a Paul ölében elhelyezkedő Rachel, az én édes testvérkém szúró tekintete. Még nem is ismeri Nessit, és máris rossz következtetést vont le róla. Szeretem őt, nem is egy undok ember, de apám szerint túlságosan is szeret, és nem akarja hogy csalódjak. Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok Nessi-ben csalódni. Azt hiszem elég érett vagyok már "25" évesen ahhoz, hogy kapcsolatom legyen. Efelől nyugodtak lehetnek. Hát már mindenki ellenem, és Nessi ellen van?
-Kb. úgy 22:00 felé visszamegyek hozzájuk.-jelentettem ki.
-És mikor mutatod be nekem?-kérdezte kíváncsisággal, habár tudtam hogy csak megjátssza.
-Oké, belemegyek a játékba.-gondoltam magamban, de tudtam hogy hiba volt, mert Paul halhassa a gondolataimat.
-Talán szombaton, de vasárnapig várnod kell. Attól függ hogy lesz.
A következő pár óra egy örökkévalóságnak tűnt. Azt se tudtam mit kezdjek magammal. Csak ültem a szobámba, és bámultam az ablakot. Végül eljött a 22:00. -Motorral gyorsabb lesz!-gondoltam magamban, és előkotorásztam a motorom. Végül is, mindegy mivel megyek, csak minél hamarabb legyek ott. Felpattantam a motorra, és csak úgy száguldottam az országúton. Végre odaértem.
Leraktam a ház elé a motort, és közepes tempóban mentem be a házba. Mindig is túl divatosnak, és újfajtának találtam a házukat, de akinek pénze van az bármit megtehet. Végül is nem zavart különösebben. Elég nekem a saját kis szobám, amiből hamarosan kilakoltatnak... Elvégre is a nővérem szobája volt. Átsétáltam a nappalin, és az előtéren is. Charlie cuccai még mindig  ott voltak, ahol hagyta. Ezek szerint  még nem ment haza. Ahogy közeledtem a lépcsőhöz, megláttam az alján Bellát. Már egyáltalán nem az a régi Bella volt mint régen. bőre hófehér, haja sokkal élénkebb barna, mintha életre kapott volna. Szeme színe a barna és a piros színek között ingázott.
Megpróbáltam elmenni mellette, és úgy tenni mintha nem látnám, nem szívesen beszélnék vele. Sajnos nem én nyertem. Épp léptem fel a harmadik lépcsőfokon, erőt vett magán, és megszólított.
-Jacob! Beszélhetnénk?-a hangja csak úgy csengett. Már el is felejtettem milyen a hangja.
-Nincs mit mondanom.-válaszoltam közvetlenül.
-De nekem viszont van! Állj meg!-akadékoskodott, mert én tovább akartam menni felfelé. Majd megölt a kíváncsiság, hogy mi lehet Nessivel, ez a pár perc is kínszenvedés.
-Nessiről lenne szó.-kiáltott utánam. Hirtelen megálltam. Ezer és ezer gondolat zavargott a fejemben. Majd felé fordultam.
-Tudom, hogy azt hiszed nem töltök elég időt Nessivel. De ez nem így van.
-Tényleg? És akkor hogy?-kérdeztem vissza cinikusan. Elkomorult az arca.
-Történt egy kis baleset...
-Mire célzol?-kérdeztem rá értetlenül.
-Egy pillanatra elveszítettem az önuralmam és...
-Bella, te megtámadtál egy embert?-csodálkoztam, és a hangom tele lett megvetéssel, és haraggal.
-Vissza kell álljak. Edward nem engedett Nessi közelébe, főleg akkor nem ha beteg.
-Talán jobb is...-grimaszoltam.
-Nagyon szereted Renesmee-t igaz?
-Még az életemnél is jobban.-válaszoltam  neki.
-Miért vagy velem ennyire ellenséges?
-Vámpír vagy Bella... Ezek után..
-Az egész család vámpír. Velük mégis másként viselkedsz...!
-Bella, szerettelek.
-Tudom.
-Edwardot választottad.  Én pedig Renesmee-t. Életem legjobb döntése volt.-vetettem a szemére. Hisz én csak az igazat mondtam.
-Egyetértek.-válaszolta nyugodtan.
-Én csak azt kérem hogy vigyázz rá!-jelentette ki.
-Hidd el, minden erőmmel azon vagyok.-válaszoltam.
-Ugye még nem..-sóhajtott-nem történt meg a ...?-kérdezett rá erre a kényes témára.
-Nem.-válaszoltam. Ő bólintott egyet, és én elindultam felfelé. Végre túl vagyok ezen a beszélgetése, és ez az utolsó kérdés... teljesen felcsigázott... Az út egyre rövidebb lett, és egy nagy levegővétel után lenyomtam a kilincset. Éreztem Edward szagát. Még mindig Nessi mellett van. Cseppet sem volt meglepődve a látogatáson. Nessi már elaludt. Szomorúan pillantottam rá, és a homlokom ráncokba szaladt. Ahogy ott feküdt védtelenül... Edward az ágya szélén ült, és simogatta az arcát.
-Hogy van?-kérdeztem rá suttogva, miközben becsuktam az ajtót.
-Egész nap próbáltuk lenyomni a lázát, úgy látszik megadta magát. Reggelre egész jól lesz, és már fel is kelhet. Persze, csak ha nyugodtan alszik egész éjjel. Azért itt maradhatsz.-mondta miközben hol engem, hol pedig Nessit nézte. Legalább azt megengedte hogy itt maradjak.
-Most itt hagylak vele. Ha bármi gond lenne csak szólj, lenn leszek, és Carlisle is.
Én csak némán bólintottam neki, azután pedig leroskadtam szokásos ülőhelyemre. Edward elég sokszor benézett éjjel. Szerencsére Nessi egész zavartalanul aludt, és már nem volt lázas. Őszintén nem bántam, hogy ott kell üljek egész éjjel, legalább vele lehettem.

/Nessi Cullen/
Lassan, de kinyitottam a szemem, és nagy megkönnyebbülésemre Jake ott ült ahol szokott. Szeme le volt hunyva, az-az aludt. Nem akartam felébreszteni, mert tudtam, mostanában keveset alszik. Érdekes, de csak most vettem észre, nem fáj semmim, nem vagyok lázas, és fel tudok kelni. Akkor most mi legyen? Lehet túl vagyok a nehezén? Az jó lenne. Mikor kitakaróztam, megcsörrent a telefonom, amely az éjjeliszekrényemen pihent.
-A francba.-suttogtam, mert Jake felébredt. Megnéztem a kijelzőt, Damen hívott.
-Nessi, jól vagy?-kérdezte tőlem meg Jacob.
-Csak egy pillanat.-mondtam neki gyorsan, és felvettem a telefont.
-Szia! Hogy érzed magad?-kérdezte gyorsan, még mielőtt beleszólhattam volna.
-Szia. Jól, most már.
-Jártam nálatok tegnap, de aludtál.-mesélte.
-Aha.-válaszoltam röviden, közben Jake átült az ágyra.
-Zavarok?
-Hát, ami azt illeti, most ébredtem fel.-válaszoltam.
-Bocs, gondolom Jake is ott van. Majd találkozunk a suliban... Ő szia!
-Várj!-mondtam gyorsan, de már letette. Mindig ezt csinálja, kezdem unni.
-Hogy vagy?-kérdezte Jake lágy hangon, és elhelyezkedtünk az ágyon.
-Egész jól.
-Láttad volna magad tegnap....-elmesélte nekem, hogy milyen voltam az elmúlt egy napban. Szavaiból kivettem az aggodalmat, ami egy kicsit megijesztett. Mondjuk már megszokhattam volna tőle.
-Mit akart Damen?-kérdezett rá végül.
-Csak megkérdezte hogy, hogy vagyok.
-Aha...-mondta röviden, de folytatta-nagyon kedveled őt igaz?
-Igen, de téged viszont szeretlek!-vágtam rá, és közelebb húzódtam hozzá.
-Holnap végünk van...-jegyezte meg.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-A nővérem már így is elég rossz következtetést vont le rólad...-közölte velem a savanyú tényeket.
-Oh. Ígérem holnap minden megteszek hogy jó benyomást keltsek rá.-mondtam vigyorogva.. Jake szorosan magához ölelt, és így ültünk tovább az ágyon.
Az egész nap hamar elment, főleg azért mert felhívtam Laurát a lecke miatt. Egész nap pótoltunk.
Másnap egész jól ment a találka Rachel-el, azt hiszem eloszlattam minden rossz elképzelését. Ezzel el is ment a hétvége. Jake ahogy ígérte, nem hagyott egyedül, mindig mellettem volt. Hihetetlen hogy Jacob mennyit tud aggodalmaskodni.
Másnap reggel szokásos időrend szerint suliba indultunk. Őszintén alig vártam hogy megpillantsam Dament. Bocsánatot akartam kérni tőle, a telefonos beszélgetés miatt.
-Szia! Jobban vagy?-köszöntött Lucas a terem ajtajában.
-Szia! Aha, tudod a horrorfilmektől mindig frászt kapok.-viccelődtem. Közben elindultunk befelé, illetve a padunk felé.
-Nem is tudtam. Na mindegy. Majd még beszélünk szia!-köszönt el, és hátrasietett saját padhelyéhez. Én zavartan Damenre néztem, ő pedig rám, azután úgy téve mintha nem is őt figyelném körbenéztem a teremben. Nicole integetett nekem én pedig rámosolyogtam, és leroskadtam Jake mellé a székre.
-Ugye nem akarsz szóba állni vele?-kérdezte Jake. Kétségtelenül Damenre gondolt.
-Jake, kérlek ne csináld ezt... azt hittem már megbeszéltük ...
-Azok után ami történt, még mindig barátkozni akarsz vele?
-Jake, Damen már most a legjobb barátom. És ha van valaki, akitől nem kell megvédened, hát ő az. Ezért nem kell megharagudnod.
-Rád soha nem tudnék haragudni.-válaszolt gyöngéd hangon, és közelebb húzott magához. Éreztem ahogy a fejünk összekoccan, de arról sem feledkeztem meg vele ellentétben, hogy suliban vagyunk.
-Ne itt.-suttogtam olyan halkan, hogy rajta kívül senki nem hallhatta.
Óra után a folyosón kaptam el Dament, de akkor is csak futva, úgy hogy elé vágtam.
-Szándékosan kerülsz?-kérdeztem felháborodva.
-Nem. De.. nem bírom végignézni hogy te meg ő...
-Nagyon sajnálom!-vágtam közbe.
-Mit? Azt, hogy mindig kikosarazol?
-Damen, te vagy a legjobb barátom. Nem akarlak elveszíteni!-törtem ki. Szavaim hallatán megölelt, majd elbúcsúzott azzal hogy: "majd ebédnél találkozunk." Ez valóban így is történt. Damen minden nap odaült hozzánk az ebédnél, és néha beszélgettem is vele. Hogy miért néha? Az első, és talán legfontosabb tény, hogy Jake nem nézte jó szemmel ha akárcsak ránéztem is. Teltek múltak a napok, amik lassan hónapokká kerekedtek.

Szeptember
Október
November
December
Január
Február

6 hónap elteltével cseppet sem állt jobban a helyzet. Jake még mindig utálta Dament, és fordítva. Kezdtem unni a gyerekes viselkedésüket, amikor egyik idősebb mint a másik. Időközben azért volt ami megváltozott.: Emily pocakja egyre csak növekedett. Már a 6. hónapban járt. Én egyre többet lógtam a La Push-ban, és segítettem Em.-nek. Irina nem nagyon jelentkezett nálam, de viszont az erdőben annál inkább feltűnt. Elég furcsa volt, hogy 6 hónap elteltével a Volturi nem jött rá Damen titkára. Viszont 6 hónap alatt jobban összemelegedtünk Jacobbal, sülve-főve együtt voltunk. Dament is jobban megismertem, és egy kicsivel több időt töltöttünk együtt. Télen a falkától kaptam egy jó nagy hógolyózuhatagot, így esélyem sem volt ellenük. Kicsit furcsa volt, félmeztelenül rohangáltak a hóban, mikor én halálra fagytam. Embernek ez sokkoló látvány volt, Charlie is sokkot kapott, mivel végignézte az egészet. Apropó Charlie, sokkal jobban megismertem őt is, és szinte minden nap találkoztam vele. Volt egy szabályunk is,: minden hónapban legalább egyszer meg kell látogassam. Általában több volt az mint egy alkalom. Én nem bántam. Szóval, sokminden történt ez idő alatt. A sulinál is épp annyit tanultam, hogy meg ne bukjak, Jacobbal együtt. Már a félév felé jártunk.
Egyszóval: Gyorsan múlik az idő.

Boldog Karácsonyt, és Boldog új Évet!

Sziasztok! Tudom, tudom régen voltam, kb. 2 hete nincs új fejezet, de ez van. Már a felét begépeltem az új fejezetnek, de nem nagyon haladok mert még meg sem írtam. Az a helyzet hogy mostanában egy kis füzet félébe írom a fejezeteket, hogy hétvégére meglegyenek, így a suli közben is tudok írni. Semmi esetre sem lesz zárás!!!! Úgyhogy legyetek türelemmel! De a legfontosabb: Mindenkinek Békességben Gazdag Karácsonyt, és Boldog Új Évet Kívánok!::: Ally!

13.fejezet: Rossz randevú, de megbocsátható.

-Milyen volt az őrjárat?-kérdeztem meg a kocsimban Jacobot.
-Izgalom dús.-válaszolta, miközben az útra koncentrált.
-Irina?-kérdeztem habozva, és éreztem ahogy felgyorsul a pulzusom. Gyorsan veszem a levegőt, és éreztem ahogy elcsuklik a hangom az idegességtől. Nem is figyeltem, de már ott álltunk a szokásos helyünkön a suli előtt. A szemem előtt megint megjelentek a fekete foltok csak úgy mint tegnap. A következő pillanatban más egy meleg testet éreztem közel magamhoz. Jake volt az, magához vont.
-Nyugodj meg kicsim. Nincs mitől félned. Távol tartsuk a várostól.-súgta a fülembe. Meleg teste megnyugtatott, helyre állt a légzésem, a karjaiban már nem féltem. Ilyenkor minden más megszűnt létezni számomra, rajta kívül.
-Ugye nem esett senkinek sem baja? Emily-nek se, és a babának sem? -kérdeztem kétségbeesve.
-Nem senkinek. Emily-nek meg főleg nem. Sam gondoskodik róla.
-Szóval, nem kaptátok el?
-Meglépett.-mondta csalódottan.
-Majd valamikor meglátogatnám Emily-t. Persze, csak hogyha Sam engedi, hogy a felesége egy vérszívó közelében legyen.
-Szerintem nem lesz gond.
Elhúzódtam tőle, és kivánszorogtam a kocsiból. Mivel tegnap csakugyan fennmaradtam éjfélig, így elég fáradt voltam. Épp összeesni készültem, amikor Jake hátulról átfogott, és valami olyasmit hebegett, hogy "hop-hop." Látszik hogy hiányzik az alvás. Kíváncsi leszek melyik órán alszok majd el.
-Máskor ragaszkodom hozzá hogy aludj.
-Aha.-válaszoltam röviden, és egyszerűen. Jake kikapta mindkettőnk táskáját a kocsiból, először ő akarta vinni az enyémet is, de lekaptam a hátáról és én vittem tovább. A terem felé némán mentünk, és Jake szorosan jött mögöttem. Olyan volt, mintha mágneses mező vonzana hozzá. Még az ajtóban megláttam Damen-t, és lefagytam. Fehér bőrét kihangsúlyozta a fekete ing, amelyet már tegnap is viselt. Aranybarna szeme csak úgy világított sötét haja mellett, és a nyakába a sok nyaklánc helyett csak egy kereszt lógott. Az utolsó padban ült, már nem mellettem az első padok között. Adam mellett talált magának helyet. Gyönyörködésem félbeszakította Jake, hátulról megrázott, tudtomra adva, hogy suliban vagyok. Hirtelen kaptam észbe, de Damen is engem bámult, ahogy én is őt.
-Ööööhm. Jake, beszélhetnék Damen-el egy pár percet?
-Nem! Vagyis kérlek ne. Nem hagyom hogy egy veszedelmes vérszívó közelébe menny!
-Már úgyis itt vagyok, nem?-próbáltam elviccelni a dolgot. Grimaszolt egyet, és én elindultam Damen felé.
-Heló idegen! Téged is lehet látni?-köszöntem neki.
-Ezek szerint.-mosolyodott el, ilyenkor angyali volt az arca, hogy teljesen elvarázsolt. De, ugyanakkor nem ért fel Jake félholdas mosolyával sem.
-Beszélnünk kell.-vágtam bele komolyan.
-Ugye nem mondod vissza az esti randit?-ijedt meg.
-Nem, de ne hívd randinak, mert nem az!-mordultam rá finoman. Mire ő ismét mosolygott.
-De arra gondoltam, hogy elhívhatnánk Lucas-t is, ő előbb elhívott mint te.
-Aha, vagy a korcs barátod nem enged el velem!?-vágott vissza. Azt már megszokhattam, hogy a családom minden tagja ócsárolja Jacobot, de Damen szájából még nem hallottam.
-Ez az, amiről beszélnünk kell!
Nagyot sóhajtott.
-Azt mondtad, nem ismered Jacobot, és azt sem tudod hogy ki, mi valójában. Azt sem akartad megmondani, hogy, miért jöttél Forks-ba, de most már minden világos. Igazából te is Volturi vagy mint az apád.
-Mennyit tudsz?
-Eleget ahhoz hogy leszűrjem a terved.
-Had magyarázzam meg! Nem úgy van ahogy hiszed
-Akkor áll még a mai mozi?-kérdeztem, újra a mosolygós énemre váltva.-Ott elmagyarázhatod.
Arca megkönnyebbült, újra derűs, és nyugodt lett. Azután leroskadt a padba. Én pedig Lucas felé vettem az fordultam.
-Akarsz még moziba menni?-kérdeztem rá minden rizsa nélkül. Látszott rajta a meglepettség, és egy pillanatra Jake-re nézett. Jacob persze egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
-Persze! Az jó lenne, mikor?
-Ma este 7. De nem ketten leszünk, még Damen is csatlakozik hozzánk.-avattam be a részletekbe. Láttam, ahogy lassan legörbül a szája széle, mert tudta, ha Damen ott van, esélye sincs nálam. Én Lucas-t is rendes és aranyos fiúnak ismertem meg, de nem tudtam senkihez sem hasonlítani.
-Úgy hallottam ma csak horror filmeket adnak. Nem fogsz félni?
-Úgy gondolom lesz ki megvédjen.-jelentettem ki, és Lucas-nak megint lefelé nyút a szája széle.
-Talán Jacob is jön?
-Nem, csak hárman leszünk.
-Akkor 7-kor.
Bólintottam egyet, de tudtam, Lucas szíve szerint visszamondaná az egész mozis dolgot. Már nekem sem volt sok kedvem az egészhez. Jacob jóformán az "AHA" szón kívül nem is szólt hozzám, és őszintén nem is csodálkoztam rajta. Megérdemeltem. Délután megbeszéltem Damen-el, hogy eljön értem este 6:45-re, és útközben felvesszük Lucas-t is.

Jacob bekísért a szobámba, azután valami ürüggyel lelépett. Később kaptam egy SmS-t tőle, hogy este 9-kor levisz a LaPush-ba Rachel miatt. Mivel megígértem neki hogy este 8:30-ra itthon leszek, nem nagyon volt kibúvóm ellene.
-Így azért mégsem mehetek!-gondoltam magamban, és az irányt a szekrényem felé vettem. Nem találtam mást, csak egy lila csőgatyát, és egy fekete kockás inget a szintén lila pántos pólóm mellé, kénytelen voltam azokat felhúzni. Elég jól festett a lila csőnacihoz a szintén lila felső, abban maradtam. A hajam magas lófarokba fogtam, és a piros tornacipőmet tuszkoltam a lábamra. Az inget kigombolva hagytam, igazából, soha nem is hordtam másként. Lassan, úgy mentem mintha szökni készülnék. Pedig nem így volt. Legalább is szerintem nem. A lépcső alján még benéztem a konyhába is, és nagy meglepetésemre aput, Jasper-t, és Emmet-et találtam ott.
-Hova készülsz ilyen csinosan?-kérdezte Emmet csibészesen mosolyogva.
-Moziba.
-Talán Jacobbal?-kérdezte apa.
-Nem. Lucas-al.-válaszoltam, még mielőtt újabb keresztkérdéseket tennének fel.
-Az az osztálytársad igaz?-találgatott Jasper.
-Aha.-válaszoltam. Apa bólintott egyet oldalra, jelezve hogy beszélni szeretne velem. Félve mentem oda  hozzá.
-Lehet, hogy a többieket becsaphatod, de engem nem. Damen-el, és Lucas-al mész el, igaz?
-Igen.
-Már értem miért ment el olyan gyorsan ma Jake. Bevallom én sem helyeslem hogy Damen-ek menny el.
-Épp ezért hívtam el Lucas-t is.-vágtam vissza.
-Kicsim, egy halandó nem a legjobb választás a védelemre, nem gondolod? Szívem szerint én sem engednélek sehova. Bízom benned.
-Csak ezt kérem. Bízzatok bennem!-apa nagyot sóhajtott, közben Jasperék a konyhában vitatkoztak valamin. Esküszöm néha úgy érzem érettebb vagyok mint Jasper és Emmet együttvéve.
-Érezd jól magad kicsim.-mondta ki a végszót, én pedig megöleltem és valamit motyogtam az orrom alatt.  Biztos voltam benne, apa azért engedett el, mert olvasott Damen gondolataiban, és nem talált semmi olyat ami a mozi ellen szólna. Csak már lennék túl rajta. Kintről dudaszót hallottam, Damen volt az, már a ház előtt állt a kocsijával. Beültem a kocsiba.
-Gyönyörű vagy! -jegyezte meg, és elmosolyodott. -Jól álla  lila. De, hogy megy hozzá a piros tornacsuka?
-Hé! Nem piszkálni! A kedvenc cipőm. Még télen is ezt húzom fel. Nem tudtam hogy divatszakértő is vagy.
-Jól van na! Nem kell leharapni a fejem.
-Ha a cipőmről van szó támadok.-viccelődtem.
-Fel sem fogtam kit viszek moziba.-mosolyodott el, és erre nekem is nevetnem kellett.
-Most van alkalmad megmagyarázni mindent, amíg Lucas-hoz nem érünk.-biztattam, és elindította a kocsit.
-Elegem van az apámból. Régen önfejű voltam, és majdnem elvittelek neki. Most is ezért vagyok itt.-mondta egy nagy levegővétel után. Szavaitól megrémültem, és tágra nyílt szemmel figyeltem. Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, és elkezd forogni velem a világ.
-Hé-Hé! Nyugodj meg. Nincs mitől félned. Nem viszlek sehová. Csak azért jöttem Forks-ba hogy véget vessek ennek az örökös nyaggatásnak. A család minden tagja azt osztotta nekem, hogy csak én segíthetek, és próbáljam meg újra. Az eszem megállt tőlük. Így legalább nyugtom van végre.-mesélte, és a szavaiból kivettem hogy nem csak süket duma, mese, amit beszél, hanem a szín tiszta igazság.  Ha mese is volt, akkor elég jól színészkedik, én bedőltem neki. Túlságosan is bizalmába kerített engem.
A Volturi minden tagja emberi vérre táplálkozik. Hogy-hogy te nem?-kérdeztem rá.
-Én már Olaszországban is az állatokat kedveltem.-mosolygott.
-Forks melyik részén tartózkodsz jelenleg?
-Konkrétan sehol.
-Ezt hogy érted?
-Mindig máshol. Miért?
-Jó volna tudni.-erre ismét mosolygott, de nagyon koncentrált az útra.
-Miért barátkozol velem?
-Te vagy a suli legjobb csaja. Emellett aranyos is vagy. Nem értem mire kellesz apámnak. Na meg azt sem, hogy mit keresel egy vérfarkas karjaiban. Hogy lehetséges ez egyáltalán?
-Hosszú történet. Talán majd egyszer el is mesélem.
-Oké! Ha nem hát nem.-hosszú idő múlva megint megszólalt.
-Nem tudom mi lesz, ha apám és a többiek rájönnek, hogy szerelmes vagyok beléd.
-Mi?
-Ez az igazság, habár nem ilyen körülmények közt akartam bevallani.
-Nagyon sajnálom, de mi csak barátok lehetünk. -Szavaim  után arca elkomorult, és behajtottunk Lucas-ék háza elé. Lucas már kinn állt, és egyből be is ugrott  hátra a kocsiba.
-Melyik filmet nézzük meg? -kérdezte kíváncsian.
-Nekem mindegy.-válaszoltam unalmasan. Igazából nem vágytam másra, mint Jacob vigasztaló hangjára, és karjaira. Egész úton a mozi felé egy film volt a téma, én mindig csak azt hajtogattam hogy "aha." Nem is figyeltem nagyon, miről hadoválnak, csak Jacobra tudtam gondolni. Vajon mit csinálhat most? Remélem őrjárat alatt nem esik baja. Vagy én vagyok nagyobb veszélyben?
Film közben néha-néha elkapott a hányinger. Ez Damen-nek is feltűnést keltett, és rákérdezett hogy: -Jól vagy? Nem muszáj végignézni ha nem akarod.
Ellenben velem, Lucas nagyon is élvezte a filmet, és csak ő miatta nem mondtam azt hogy -Ebből elég mennyünk ki. Az egyik oldalamon Damen, a másikon Lucas ült. Az utcán kóvájogva a kocsi felé is hármasban  mentünk. A filmnek vége, hála istennek!
-Ez egész jó este volt.-jelentette ki Lucas.-Máskor is megismételhetnénk, nem gondoljátok?
-De, csak máskor talán nem horrorfilmet kéne megnéznünk.-helyeselt Damen.
-Nekem tetszett.-jegyezte meg ismét Lucas.
-Egyet kell értenem Damen-el.-mondtam mosolyogva. Nem is figyeltem nagyon rájuk, lehajtott fejjel követtem őket, és a fekete macskaköves utat figyeltem.
-Lucas! Hé! Lucas!-kiáltották oda az utca másik feléről Adamék.-Nem jössz? Hazaviszünk!
Lucas elgondolkodva állt meg, úgy vele mi is. Láttam az arcán hogy menni szeretne, de minket sem szeretne megbántani. Így gondoltam én lépek.
-Menny csak. Semmi gond.-raktam a vállára  a kezem. Az érintés által kiolvastam belőle a gondolatait, és tényleg menni akart.
-Kösz, Nessi! Sziasztok!-köszönt el, ás egy zavarba ejtő puszit nyomott az arcomra, majd gyorsan átfutott az utca másik felére. Így Damen-el maradtunk kettesben. Hurrá!
-Ugye ma még nem dobod ki a taccsot?-kérdezte mosolyogva, és újra elindultunk. Bevallom, úgy éreztem, mintha a sors csúnya játékot űzne velem. Mintha direkt azt akarta volna, hogy Damen-el maradjak kettesben. Igen, a legrosszabb az az egészben, hogy kettesben. Nem azért hívtam Lucas-t is, hogy eleget tegyek Jacob kérésének? Most már bánom, hogy elengedtem Lucas-t, de nincs mit tenni. Ez van.
-Még nem.-válaszoltam.-Úgy látom csak neked tűnt fel hogy majdnem...
-Elég nyilvánvaló volt. Persze hogy Lucas-nak nem tűnt fel. Igazából nem is a film foglalta le a figyelmemet.
-Zavarba hozol.-jelentettem ki, és elfordultam egy kicsit felőle, úgy téve mintha az utca másik felét lesném.
.Ez nem titok.-mondta.
-Az én szívem már foglalt. Remélhetőleg örökre.-feleltem, és felé fordultam. Ő is megállt, és én is.
-Nessi!-szólított meg, megfogta a kezemet, és a mellére tette, ami a szokásos meleg helyett, amelyet Jacobnál éreztem, hideg érzés volt.-Komolyan egy veszedelmes lény mellett akarod leélni az életed? Ami egy örökkévalóság?
-Damen. Kérlek, ne csináld ezt.-kérleltem. Éreztem, a keze szorítása enyhül, és elengedi a kezem, azután a tekintete egy gyorsan mozgó szőke hajú lányra kandikál.
-Ne... csak most ne....-suttogta, én pedig értetlenül bámultam rá: -Mi az?
-Várj meg itt.-mondta, de szavai inkább parancsnak tűntek.
-Mi? Nem!-válaszoltam makacsul.
Damen futásnak eredt, és én utána. Az ismeretlen nő befutott egy sikátor szerűségű zsákutcába. Damen követte, így én is. Abban a pillanatban amikor végre utolértem őket, megvilágosodott előttem az igazság. Irinával néztem farkasszemet. Ez meg hogy lehet? Jake még reggel azzal nyugtatott, hogy távol tartsák a várostól. Damen oltalmazóan kitárta karjait, és én félve mögé is álltam. Lassan elindult Irina felé, de Irina szúra tekintete rám szegeződött.
-Nocsak Damen! Végre benőtt a fejed lágya, és rászántad magad. Miért nem visszük Volterrába ketten?
-Még nincs itt az ideje.-hazudott. Tudtam hogy hazudik. Megígérte.
-Már hogy ne lenne! Tudod te hányan védik? Egy egész farkasfalka. És a Cullen klan is. -elkezdett lépkedni felénk, én pedig rémülten figyeltem a párbeszédet. Hát persze hogy ismeri Irina Damen-t, a Volturi-nak dolgozik.
-Tudom, épp ezért, a te érdekedben, hagyd békén Renesmee-t, és tűnj el innen, amíg még lehet. Én majd elintézem.
-Azt nem hinném.-válaszolt hirtelen, és nekifutott Damen-nek. Valószínűleg én voltam a célpont. Damen nekilökte egy rácsnak, amely a fal mellett pihent. Félelmemben és zavaromban az utca felé pillantottam, hátha valaki figyelemmel kíséri a jelenetünket. De semmi. Irina ismét felállt, és nekifutptt Damen-nek, csak most egy lendülettel átugrott felette, és felém vette az irányt. A szívem egyre gyorsabban vert, és a félelmem egy csak nőtt és nőtt. Hátrálni akartam de nem sikerült.
-Damen!-sikítottam, de már késő volt. Megragadott, és egy könnyed mozdulattal a falhoz vágott.
-Neee!-kiáltotta Damen.
Földet érésem után olyan érzés fogott el, mintha nem kapnék rendesen levegőt. A szemem végig Irinára figyelt, aki épp abban a pillanatban rám nézett. Mind a ketten Damen, és Irina is felszisszent. Aztán rájöttem hogy miért. A fejem szörnyen fájt. Hátranyúltam megnézni hogy mi bajom lehet. Egy véres kéz köszönt vissza nekem.
-Ah.-suttogtam magamnak.
Damen ismét nekivágta Irinát a falnak, és erre aaz ütésre már futásnak eredt. Elment. Damen odasietett hozzám, és letérdelt mellém a földre.
-Vérzel.-suttogta, és megfogta a véresen tündöklő kezem. Kicsit félrevezető volt, mintha a kezem vérezne, ezért hátranyúltam még egyszer a fejemhez.
-Igen. Sajnálom.
-Ne kérj bocsánatot. Én kérek. Nagyon sajnálom. Nem így képzeltem el. Gyere!-segített felállni. Azután megkerestük a kocsiját. Segített beülni is.
Útközben elállt a vérzés valamennyire. Jacob meg fogja ölni Damen-t. Ebben holtig biztos voltam. Az idő eközben elhúzódott, máris fél órát késtem. Ez nem jó jel. Lassan elértük a házunkat.
-Várj, segítek kiszállni.-ajánlotta fel Damen, de nem volt rá semmi szükség, ugyanis Jacob nyitotta ki a kocsiajtót. Szörnyen szédültem, így egyenesen Jake karjaiba estem. Damen közben átért a kocsi másik felére, hozzánk.
-Mit műveltél vele, te parazita?-förmedt rá Jacob. Én szorosan kapaszkodtam Jacob erős mellkasába, hátat fordítva Damen-nek.
-Irina megtámadott. Az én hibám volt. Nem figyeltem rá eléggé.-vallotta be Damen. Szegényt sajnáltam, mert ez így elég cinkes helyzet volt.
-Ne Jake! Tényleg nem ő a hibás!-védelmeztem, de még mindig Jacobra voltam akaszkodva. A szemem sarkából láttam, hogy apuék jönnek ki a házból. Csupa vér volt a kezem, még mindig. Jacob szorosan ölelt magához, én mégis kiszabadultam a karjaiból. Kábultan meredtem mindenkire. És ők pedig kérdően ránk.
-Figyeljetek! Nem Damen hibája volt, nem ő bántott. Viszont most nincs erőm erről vitatkozni veletek. Forog velem a világ. Ha akarjátok kérdezzétek Damen-t.-mondtam, és visszaestem Jacob karjaiba.
-Gyere, beviszlek.-szólt gyöngéd hangon Jake.
-Én meg megvizsgállak.-jelentette ki Carlisle.
Carlisle megvizsgált, és kiderült hogy betört a fejem. Apuék behívták Damen-t, persze nem udvariasságból, hanem azért hogy elmesélje a történteket. Én és Jake pedig a szoba felé vettük az irányt. Leroskadtam az ágyamra, és le is feküdtem, de a szemem nem hunytam le.
-Pihenned kell. Nyugodtan aludjál.-mondta és megsimogatta az arcom. Én a kérésnek eleget téve lehunytam a szemem, de közben éreztem érintését az arcomon.