/Nessi Cullen/
Amikor kinyitottam a szemem nagy világosság fogadott, az nem lehet hogy ilyen korán világos legyen. Lassan megmozdult a kezem, hogy megfogja a telefont. Rémülten pillantottam meg a kijelzőt, miszerint már 9 óra múlt. Ki kapcsolhatta ki az ébresztőt? Nem emlékszem hogy kinyomtam volna. Valaki merényletet követett el ellenem. Visszaroskadtam az ágyamra, úgy mintha legyőztek volna. Felriadtam. Jacob krákogása ijesztett meg. Fura, de eddig észre sem vettem hogy itt van és hogy figyel.-Szia!-köszöntött, és felállt szokásos ülőhelyéről, ahol eddig minden reggel ült, várva hogy felébredjek és a suliba induljunk. Én még mindig feküdtem, és ő odaült mellém az ágyra. Megpróbáltam kicsit felemelni a fejem, és felülni, de nem sikerült.
Abban a pillanatban akkora fájdalom hasított a fejembe, mint még soha azelőtt. Felszisszentem és Jake segített visszafeküdni az ágyamba.
-Látom cseppet sem jobb a helyzet mint tegnap volt.-fintorgott, és a keze végigsimult az arcomon. Végig őt figyeltem.
-Sajnálom.-nyögtem ki végül.
-Nincs mit. Tudom nem Damen hibája, de, mégsem mehetsz vele többet sehova. Nem engedem. És ígérem én se hagylak többé egyedül, veled fogok menni.
-De a falka...-nyökögtem.-És Emily...-folytattam.
-Tudom a dolgom, de te vagy a legfontosabb.
-Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam találkozni a nővéreddel.
-Rögtön tudtam hogy baj van, amikor nem értél haza időben. Az oké, ha 15 percet késel, de 30 perc az már egy örökkévalóság.
-Nem tűnt olyan hosszú időnek. Kinn voltatok?-kérdeztem rá félve.
-Igen. De őszintén nem bírtam sokáig, úgyhogy 6 órakor (hajnal) el is jöttem. Sam persze megértette.
Együtt érző pillantást vetettem rá.
-Hány napig leszek bezárva ide?
-Még 1. Ezen kívül. De ha akarod szenvedek veled.-viccelődött.
-Vigyázz, mert még szavadon foglak!-mosolyogtam.
-Szívesen itt maradok veled. Életem legjobb két napja lenne. Rachel viszont elég türelmetlen, látni akar. Lehet kénytelen leszek elhozni ide.
-Ne! Vagyis... Nem akarom hogy így ismerjen meg. Még két nap. Ha eddig kibírta, már nem lesz nehéz ezt a kettőt. Beszéld le róla!
-Megpróbálhatom.-vigyorgott, azután egy könnyed mozdulattal beljebb tolt, és lehuppant mellém.
-Hé! Én nem gondoltam komolyan hogy szenvedj te is!
-Ez nem szenvedés. Már mondtam. És így legalább távol maradok a nővérem és Paul szerelmi enyelgésétől.
-Ne legyél szemét!-mondtam viccelődve, és ráütöttem a mellére. Persze csak viccből. Bármennyire is volt erős, nem érezte meg az ő fakasteste. Az én kezem fájdult meg, de úgy tettem mintha nem fájna.
Ő vigyorgott egyet, és a mellére vont. Olyan meleg érzés fogott el mint eddig csak ritkán. A szívem a torkomban dobogott, Jacob pedig szorosan ölelt, mint eddig mindig. Ez idő alatt végig olvastam benne, habár próbáltam visszafogni magamat. Ez így ment szinte egész nap. Jacob néha-néha bekapcsolta a tv-t, néha pedig velem beszélgetett. Nem voltam túl jó társaság azt hiszem. De Jacobot semmi nem zavarta. Elég volt neki ha vele lehetek, és őszintén nekem is. Ahogy teltek az órák éreztem egyre jobban legyengülök. Megpróbáltam egy kicsit aludni Jacob javaslatára. Sikerült is, de csak pár órát. Eleinte egy viccnek fogtam fel ezt az egész baleset dolgot, de ez cseppet sem bizonyult jó ötletnek. Minél többet gondoltam Damen-re annál jobban rosszabbodott az állapotom. Belázasodtam.
-Nessi, te egyre rosszabbul vagy... és be is lázasodtál...-mondta szinte suttogva amikor megérintette a homlokom. Én nem válaszoltam csak nyöszörögtem.
/Jacob Black/
Rémülten rohantam le a lépcsőn, Carlisle-t keresve, de ehelyett nagy meglepetés fogadott. Charlie, Carlisle és Edward ült a nappaliban, beszélgettek. Miért merészkedett ide Charlie? Mondjuk Cullenéktől nem kell tartania, főleg ha nincsenek itt mind. Mind kíváncsisággal figyeltek, főleg Charlie. Nem gondolta volna hogy én is itt vagyok. Egy pillanatra megtorpantam, de nem felejtettem el eredeti célomat.
-Carlisle, Nessi belázasodott... vagyis szerintem... nem tudom... hirtelen meleg lett az egész teste... tenned kell valamit....-hadováltam össze vissza kétségbeesve. Edward felugrott eredeti helyzetéből, és ügyet sem vetve Charlie-ra, eszméletlen gyorsasággal rohant fel az emeletre.
Charlie nagy szemekkel figyelte. Carlisle is felrohant Edward után. Nekem is mennem kellett, nem várhattam tovább. Útközben azon gondolkoztam, hogy vajon hol lehet Bella? Végül is, engem teljesen hidegen hagy. Ha nem képes a lányával foglalkozni hát ne tegye! Biztos Alice-szel, és Rosalie-val lóg valahol. Legalább Edward helyt áll. Kezdem egyre jobban megkedvelni. (Így hogy már nem vagyunk vetélytársak.) Charlie kicsit lemaradva ugyan, de jött mögöttem.
Mikor beértem Nessi mellett Edward ült, és Carlisle vizsgálgatta. Nessi egyre kábultabban nézett ki. Összezavarodva pillantottam Carlisle-ra. Lassan, és nyugodtan válaszolt nézésemre, de ezt már megszokhattam tőle.
-Valóban lázas. Teljes nyugalomra, és pihenésre van szüksége. Lehet jobb lenne ha hazamennél a La Push-ba. Gondolom a többiek is aggódnak. Remélhetőleg Nessi estére jobban lesz.-javasolta.
Egyáltalán nem akartam otthagyni, de nem volt más választásom. Minden elválás olyan nehéz a számomra. Minden perc egy örökkévalóság nélküle. Épp ezért, hogy kicsit múljon az idő, gyalog vágtam neki a hosszú útnak a rezervátum felé.
Útközben lepergett előttem minden olyan élmény, amit eddig Nessivel töltöttem. A bevésődés pillanata, amikor olyan dühösen rontottam be a Cullen villába. Így visszagondolva rá egész mulatságos volt. Azután beugrott a következő emlékkép: amikor bevallom neki hogy szeretem, és amikor először megláttam felnőtt lányként. Sorba ugrottak be az emlékek. Az első motorozás, a séták, amikor először mutattam be őt a falkának, Edward égtelen haragja, az első csók, mikor először aludt velem.... a szülinapja....
De sajnos vannak rossz emlékeim is, amik elől nem volt kibúvó.
Irina első támadása, ami egyben Nessi egyik legsúlyosabb sérülése lett. Amire még most is tisztán emlékszem, az az összeveszésünk a La Push-ban, és természetesen én húztam a rövidebbet, de valamilyen szinten ő is. Aztán amikor akkorát ütöttem a falba hogy elrepedt... az akarata ellenére mondtam el mindent Charlie-nak és most ez a támadás... ha ott lettem volna, az a mocskos vérszopó már nem szívhatná el másoktól az életet, és ez a betegség....
Annyira belemerültem ezekbe az emlékezésekbe, hogy észre sem vettem; már a La Push belső határán járok. Lassan el is értem a házunkat. Amikor beléptem, Paul és Rachel ott nyalták falták egymást. Erre a látványra grimaszoltam, Sam pedig megértően veregette meg a vállamat, de mosolygott is. Azt hiszem elég hülyén nézhettem rájuk, mert Emily is elkuncogta magát. Em hasán még nem nagyon látszott semmi változás, Sam mégis nagyon vigyázott rá, érthető okokból.
Zavartan krákogtam, hogy vegyék már észre magukat. Paul és Rachel elvörösödött, és zavartan köszöntek nekem, én pedig csak intettem.
-Na, mi a helyzet? Ugye javult Nessi állapota?-kérdezte meg Emily aggódva.
-Nem. Inkább rosszabb lett.-válaszoltam szomorúan.
-Mi? Mivel lett rosszabb?-kérdezte Sam.
-Belázasodott.-válaszoltam, és elindultam a konyha felé, hogy töltsek egy pohár vizet magamnak. Ma még semmit sem ettem, sem ittam, úgy ahogyan Nessi sem.
-Így most már értem miért jöttél ilyen hamar haza.-okoskodott Paul. Lassan kortyoltam a vizet, de őszintén nem kívántam.
-Ez neked korán? Lassan 18:00. Különben is, tudod jól, hogy magamtól nem jöttem volna haza, csak éjfélkor.
-Ezek szerint elküldtek?-kérdezte Rachel kicsit feldühödve.
-Dehogy. Nessi érdekében jöttem el. Pihennie kell. Így nem láthatom éjfélig. Ezért... gondoltam elengedhetnéd nekem a mai őrjáratot...-fordultam végül Sam felé.
-Persze, ez a legkevesebb. Mond meg neki hogy jobbulást.-mondta együtt érzően Sam. Egy hálás mosolyt engedtem el az arcomon, de nem kerülhette el a figyelmemet a Paul ölében elhelyezkedő Rachel, az én édes testvérkém szúró tekintete. Még nem is ismeri Nessit, és máris rossz következtetést vont le róla. Szeretem őt, nem is egy undok ember, de apám szerint túlságosan is szeret, és nem akarja hogy csalódjak. Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok Nessi-ben csalódni. Azt hiszem elég érett vagyok már "25" évesen ahhoz, hogy kapcsolatom legyen. Efelől nyugodtak lehetnek. Hát már mindenki ellenem, és Nessi ellen van?
-Kb. úgy 22:00 felé visszamegyek hozzájuk.-jelentettem ki.
-És mikor mutatod be nekem?-kérdezte kíváncsisággal, habár tudtam hogy csak megjátssza.
-Oké, belemegyek a játékba.-gondoltam magamban, de tudtam hogy hiba volt, mert Paul halhassa a gondolataimat.
-Talán szombaton, de vasárnapig várnod kell. Attól függ hogy lesz.
A következő pár óra egy örökkévalóságnak tűnt. Azt se tudtam mit kezdjek magammal. Csak ültem a szobámba, és bámultam az ablakot. Végül eljött a 22:00. -Motorral gyorsabb lesz!-gondoltam magamban, és előkotorásztam a motorom. Végül is, mindegy mivel megyek, csak minél hamarabb legyek ott. Felpattantam a motorra, és csak úgy száguldottam az országúton. Végre odaértem.
Leraktam a ház elé a motort, és közepes tempóban mentem be a házba. Mindig is túl divatosnak, és újfajtának találtam a házukat, de akinek pénze van az bármit megtehet. Végül is nem zavart különösebben. Elég nekem a saját kis szobám, amiből hamarosan kilakoltatnak... Elvégre is a nővérem szobája volt. Átsétáltam a nappalin, és az előtéren is. Charlie cuccai még mindig ott voltak, ahol hagyta. Ezek szerint még nem ment haza. Ahogy közeledtem a lépcsőhöz, megláttam az alján Bellát. Már egyáltalán nem az a régi Bella volt mint régen. bőre hófehér, haja sokkal élénkebb barna, mintha életre kapott volna. Szeme színe a barna és a piros színek között ingázott.
Megpróbáltam elmenni mellette, és úgy tenni mintha nem látnám, nem szívesen beszélnék vele. Sajnos nem én nyertem. Épp léptem fel a harmadik lépcsőfokon, erőt vett magán, és megszólított.
-Jacob! Beszélhetnénk?-a hangja csak úgy csengett. Már el is felejtettem milyen a hangja.
-Nincs mit mondanom.-válaszoltam közvetlenül.
-De nekem viszont van! Állj meg!-akadékoskodott, mert én tovább akartam menni felfelé. Majd megölt a kíváncsiság, hogy mi lehet Nessivel, ez a pár perc is kínszenvedés.
-Nessiről lenne szó.-kiáltott utánam. Hirtelen megálltam. Ezer és ezer gondolat zavargott a fejemben. Majd felé fordultam.
-Tudom, hogy azt hiszed nem töltök elég időt Nessivel. De ez nem így van.
-Tényleg? És akkor hogy?-kérdeztem vissza cinikusan. Elkomorult az arca.
-Történt egy kis baleset...
-Mire célzol?-kérdeztem rá értetlenül.
-Egy pillanatra elveszítettem az önuralmam és...
-Bella, te megtámadtál egy embert?-csodálkoztam, és a hangom tele lett megvetéssel, és haraggal.
-Vissza kell álljak. Edward nem engedett Nessi közelébe, főleg akkor nem ha beteg.
-Talán jobb is...-grimaszoltam.
-Nagyon szereted Renesmee-t igaz?
-Még az életemnél is jobban.-válaszoltam neki.
-Miért vagy velem ennyire ellenséges?
-Vámpír vagy Bella... Ezek után..
-Az egész család vámpír. Velük mégis másként viselkedsz...!
-Bella, szerettelek.
-Tudom.
-Edwardot választottad. Én pedig Renesmee-t. Életem legjobb döntése volt.-vetettem a szemére. Hisz én csak az igazat mondtam.
-Egyetértek.-válaszolta nyugodtan.
-Én csak azt kérem hogy vigyázz rá!-jelentette ki.
-Hidd el, minden erőmmel azon vagyok.-válaszoltam.
-Ugye még nem..-sóhajtott-nem történt meg a ...?-kérdezett rá erre a kényes témára.
-Nem.-válaszoltam. Ő bólintott egyet, és én elindultam felfelé. Végre túl vagyok ezen a beszélgetése, és ez az utolsó kérdés... teljesen felcsigázott... Az út egyre rövidebb lett, és egy nagy levegővétel után lenyomtam a kilincset. Éreztem Edward szagát. Még mindig Nessi mellett van. Cseppet sem volt meglepődve a látogatáson. Nessi már elaludt. Szomorúan pillantottam rá, és a homlokom ráncokba szaladt. Ahogy ott feküdt védtelenül... Edward az ágya szélén ült, és simogatta az arcát.
-Hogy van?-kérdeztem rá suttogva, miközben becsuktam az ajtót.
-Egész nap próbáltuk lenyomni a lázát, úgy látszik megadta magát. Reggelre egész jól lesz, és már fel is kelhet. Persze, csak ha nyugodtan alszik egész éjjel. Azért itt maradhatsz.-mondta miközben hol engem, hol pedig Nessit nézte. Legalább azt megengedte hogy itt maradjak.
-Most itt hagylak vele. Ha bármi gond lenne csak szólj, lenn leszek, és Carlisle is.
Én csak némán bólintottam neki, azután pedig leroskadtam szokásos ülőhelyemre. Edward elég sokszor benézett éjjel. Szerencsére Nessi egész zavartalanul aludt, és már nem volt lázas. Őszintén nem bántam, hogy ott kell üljek egész éjjel, legalább vele lehettem.
/Nessi Cullen/
Lassan, de kinyitottam a szemem, és nagy megkönnyebbülésemre Jake ott ült ahol szokott. Szeme le volt hunyva, az-az aludt. Nem akartam felébreszteni, mert tudtam, mostanában keveset alszik. Érdekes, de csak most vettem észre, nem fáj semmim, nem vagyok lázas, és fel tudok kelni. Akkor most mi legyen? Lehet túl vagyok a nehezén? Az jó lenne. Mikor kitakaróztam, megcsörrent a telefonom, amely az éjjeliszekrényemen pihent.
-A francba.-suttogtam, mert Jake felébredt. Megnéztem a kijelzőt, Damen hívott.
-Nessi, jól vagy?-kérdezte tőlem meg Jacob.
-Csak egy pillanat.-mondtam neki gyorsan, és felvettem a telefont.
-Szia! Hogy érzed magad?-kérdezte gyorsan, még mielőtt beleszólhattam volna.
-Szia. Jól, most már.
-Jártam nálatok tegnap, de aludtál.-mesélte.
-Aha.-válaszoltam röviden, közben Jake átült az ágyra.
-Zavarok?
-Hát, ami azt illeti, most ébredtem fel.-válaszoltam.
-Bocs, gondolom Jake is ott van. Majd találkozunk a suliban... Ő szia!
-Várj!-mondtam gyorsan, de már letette. Mindig ezt csinálja, kezdem unni.
-Hogy vagy?-kérdezte Jake lágy hangon, és elhelyezkedtünk az ágyon.
-Egész jól.
-Láttad volna magad tegnap....-elmesélte nekem, hogy milyen voltam az elmúlt egy napban. Szavaiból kivettem az aggodalmat, ami egy kicsit megijesztett. Mondjuk már megszokhattam volna tőle.
-Mit akart Damen?-kérdezett rá végül.
-Csak megkérdezte hogy, hogy vagyok.
-Aha...-mondta röviden, de folytatta-nagyon kedveled őt igaz?
-Igen, de téged viszont szeretlek!-vágtam rá, és közelebb húzódtam hozzá.
-Holnap végünk van...-jegyezte meg.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-A nővérem már így is elég rossz következtetést vont le rólad...-közölte velem a savanyú tényeket.
-Oh. Ígérem holnap minden megteszek hogy jó benyomást keltsek rá.-mondtam vigyorogva.. Jake szorosan magához ölelt, és így ültünk tovább az ágyon.
Az egész nap hamar elment, főleg azért mert felhívtam Laurát a lecke miatt. Egész nap pótoltunk.
Másnap egész jól ment a találka Rachel-el, azt hiszem eloszlattam minden rossz elképzelését. Ezzel el is ment a hétvége. Jake ahogy ígérte, nem hagyott egyedül, mindig mellettem volt. Hihetetlen hogy Jacob mennyit tud aggodalmaskodni.
Másnap reggel szokásos időrend szerint suliba indultunk. Őszintén alig vártam hogy megpillantsam Dament. Bocsánatot akartam kérni tőle, a telefonos beszélgetés miatt.
-Szia! Jobban vagy?-köszöntött Lucas a terem ajtajában.
-Szia! Aha, tudod a horrorfilmektől mindig frászt kapok.-viccelődtem. Közben elindultunk befelé, illetve a padunk felé.
-Nem is tudtam. Na mindegy. Majd még beszélünk szia!-köszönt el, és hátrasietett saját padhelyéhez. Én zavartan Damenre néztem, ő pedig rám, azután úgy téve mintha nem is őt figyelném körbenéztem a teremben. Nicole integetett nekem én pedig rámosolyogtam, és leroskadtam Jake mellé a székre.
-Ugye nem akarsz szóba állni vele?-kérdezte Jake. Kétségtelenül Damenre gondolt.
-Jake, kérlek ne csináld ezt... azt hittem már megbeszéltük ...
-Azok után ami történt, még mindig barátkozni akarsz vele?
-Jake, Damen már most a legjobb barátom. És ha van valaki, akitől nem kell megvédened, hát ő az. Ezért nem kell megharagudnod.
-Rád soha nem tudnék haragudni.-válaszolt gyöngéd hangon, és közelebb húzott magához. Éreztem ahogy a fejünk összekoccan, de arról sem feledkeztem meg vele ellentétben, hogy suliban vagyunk.
-Ne itt.-suttogtam olyan halkan, hogy rajta kívül senki nem hallhatta.
Óra után a folyosón kaptam el Dament, de akkor is csak futva, úgy hogy elé vágtam.
-Szándékosan kerülsz?-kérdeztem felháborodva.
-Nem. De.. nem bírom végignézni hogy te meg ő...
-Nagyon sajnálom!-vágtam közbe.
-Mit? Azt, hogy mindig kikosarazol?
-Damen, te vagy a legjobb barátom. Nem akarlak elveszíteni!-törtem ki. Szavaim hallatán megölelt, majd elbúcsúzott azzal hogy: "majd ebédnél találkozunk." Ez valóban így is történt. Damen minden nap odaült hozzánk az ebédnél, és néha beszélgettem is vele. Hogy miért néha? Az első, és talán legfontosabb tény, hogy Jake nem nézte jó szemmel ha akárcsak ránéztem is. Teltek múltak a napok, amik lassan hónapokká kerekedtek.
Szeptember
Október
November
December
Január
Február
6 hónap elteltével cseppet sem állt jobban a helyzet. Jake még mindig utálta Dament, és fordítva. Kezdtem unni a gyerekes viselkedésüket, amikor egyik idősebb mint a másik. Időközben azért volt ami megváltozott.: Emily pocakja egyre csak növekedett. Már a 6. hónapban járt. Én egyre többet lógtam a La Push-ban, és segítettem Em.-nek. Irina nem nagyon jelentkezett nálam, de viszont az erdőben annál inkább feltűnt. Elég furcsa volt, hogy 6 hónap elteltével a Volturi nem jött rá Damen titkára. Viszont 6 hónap alatt jobban összemelegedtünk Jacobbal, sülve-főve együtt voltunk. Dament is jobban megismertem, és egy kicsivel több időt töltöttünk együtt. Télen a falkától kaptam egy jó nagy hógolyózuhatagot, így esélyem sem volt ellenük. Kicsit furcsa volt, félmeztelenül rohangáltak a hóban, mikor én halálra fagytam. Embernek ez sokkoló látvány volt, Charlie is sokkot kapott, mivel végignézte az egészet. Apropó Charlie, sokkal jobban megismertem őt is, és szinte minden nap találkoztam vele. Volt egy szabályunk is,: minden hónapban legalább egyszer meg kell látogassam. Általában több volt az mint egy alkalom. Én nem bántam. Szóval, sokminden történt ez idő alatt. A sulinál is épp annyit tanultam, hogy meg ne bukjak, Jacobbal együtt. Már a félév felé jártunk.
Egyszóval: Gyorsan múlik az idő.
Egyáltalán nem akartam otthagyni, de nem volt más választásom. Minden elválás olyan nehéz a számomra. Minden perc egy örökkévalóság nélküle. Épp ezért, hogy kicsit múljon az idő, gyalog vágtam neki a hosszú útnak a rezervátum felé.
Útközben lepergett előttem minden olyan élmény, amit eddig Nessivel töltöttem. A bevésődés pillanata, amikor olyan dühösen rontottam be a Cullen villába. Így visszagondolva rá egész mulatságos volt. Azután beugrott a következő emlékkép: amikor bevallom neki hogy szeretem, és amikor először megláttam felnőtt lányként. Sorba ugrottak be az emlékek. Az első motorozás, a séták, amikor először mutattam be őt a falkának, Edward égtelen haragja, az első csók, mikor először aludt velem.... a szülinapja....
De sajnos vannak rossz emlékeim is, amik elől nem volt kibúvó.
Irina első támadása, ami egyben Nessi egyik legsúlyosabb sérülése lett. Amire még most is tisztán emlékszem, az az összeveszésünk a La Push-ban, és természetesen én húztam a rövidebbet, de valamilyen szinten ő is. Aztán amikor akkorát ütöttem a falba hogy elrepedt... az akarata ellenére mondtam el mindent Charlie-nak és most ez a támadás... ha ott lettem volna, az a mocskos vérszopó már nem szívhatná el másoktól az életet, és ez a betegség....
Annyira belemerültem ezekbe az emlékezésekbe, hogy észre sem vettem; már a La Push belső határán járok. Lassan el is értem a házunkat. Amikor beléptem, Paul és Rachel ott nyalták falták egymást. Erre a látványra grimaszoltam, Sam pedig megértően veregette meg a vállamat, de mosolygott is. Azt hiszem elég hülyén nézhettem rájuk, mert Emily is elkuncogta magát. Em hasán még nem nagyon látszott semmi változás, Sam mégis nagyon vigyázott rá, érthető okokból.
Zavartan krákogtam, hogy vegyék már észre magukat. Paul és Rachel elvörösödött, és zavartan köszöntek nekem, én pedig csak intettem.
-Na, mi a helyzet? Ugye javult Nessi állapota?-kérdezte meg Emily aggódva.
-Nem. Inkább rosszabb lett.-válaszoltam szomorúan.
-Mi? Mivel lett rosszabb?-kérdezte Sam.
-Belázasodott.-válaszoltam, és elindultam a konyha felé, hogy töltsek egy pohár vizet magamnak. Ma még semmit sem ettem, sem ittam, úgy ahogyan Nessi sem.
-Így most már értem miért jöttél ilyen hamar haza.-okoskodott Paul. Lassan kortyoltam a vizet, de őszintén nem kívántam.
-Ez neked korán? Lassan 18:00. Különben is, tudod jól, hogy magamtól nem jöttem volna haza, csak éjfélkor.
-Ezek szerint elküldtek?-kérdezte Rachel kicsit feldühödve.
-Dehogy. Nessi érdekében jöttem el. Pihennie kell. Így nem láthatom éjfélig. Ezért... gondoltam elengedhetnéd nekem a mai őrjáratot...-fordultam végül Sam felé.
-Persze, ez a legkevesebb. Mond meg neki hogy jobbulást.-mondta együtt érzően Sam. Egy hálás mosolyt engedtem el az arcomon, de nem kerülhette el a figyelmemet a Paul ölében elhelyezkedő Rachel, az én édes testvérkém szúró tekintete. Még nem is ismeri Nessit, és máris rossz következtetést vont le róla. Szeretem őt, nem is egy undok ember, de apám szerint túlságosan is szeret, és nem akarja hogy csalódjak. Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok Nessi-ben csalódni. Azt hiszem elég érett vagyok már "25" évesen ahhoz, hogy kapcsolatom legyen. Efelől nyugodtak lehetnek. Hát már mindenki ellenem, és Nessi ellen van?
-Kb. úgy 22:00 felé visszamegyek hozzájuk.-jelentettem ki.
-És mikor mutatod be nekem?-kérdezte kíváncsisággal, habár tudtam hogy csak megjátssza.
-Oké, belemegyek a játékba.-gondoltam magamban, de tudtam hogy hiba volt, mert Paul halhassa a gondolataimat.
-Talán szombaton, de vasárnapig várnod kell. Attól függ hogy lesz.
A következő pár óra egy örökkévalóságnak tűnt. Azt se tudtam mit kezdjek magammal. Csak ültem a szobámba, és bámultam az ablakot. Végül eljött a 22:00. -Motorral gyorsabb lesz!-gondoltam magamban, és előkotorásztam a motorom. Végül is, mindegy mivel megyek, csak minél hamarabb legyek ott. Felpattantam a motorra, és csak úgy száguldottam az országúton. Végre odaértem.
Leraktam a ház elé a motort, és közepes tempóban mentem be a házba. Mindig is túl divatosnak, és újfajtának találtam a házukat, de akinek pénze van az bármit megtehet. Végül is nem zavart különösebben. Elég nekem a saját kis szobám, amiből hamarosan kilakoltatnak... Elvégre is a nővérem szobája volt. Átsétáltam a nappalin, és az előtéren is. Charlie cuccai még mindig ott voltak, ahol hagyta. Ezek szerint még nem ment haza. Ahogy közeledtem a lépcsőhöz, megláttam az alján Bellát. Már egyáltalán nem az a régi Bella volt mint régen. bőre hófehér, haja sokkal élénkebb barna, mintha életre kapott volna. Szeme színe a barna és a piros színek között ingázott.
Megpróbáltam elmenni mellette, és úgy tenni mintha nem látnám, nem szívesen beszélnék vele. Sajnos nem én nyertem. Épp léptem fel a harmadik lépcsőfokon, erőt vett magán, és megszólított.
-Jacob! Beszélhetnénk?-a hangja csak úgy csengett. Már el is felejtettem milyen a hangja.
-Nincs mit mondanom.-válaszoltam közvetlenül.
-De nekem viszont van! Állj meg!-akadékoskodott, mert én tovább akartam menni felfelé. Majd megölt a kíváncsiság, hogy mi lehet Nessivel, ez a pár perc is kínszenvedés.
-Nessiről lenne szó.-kiáltott utánam. Hirtelen megálltam. Ezer és ezer gondolat zavargott a fejemben. Majd felé fordultam.
-Tudom, hogy azt hiszed nem töltök elég időt Nessivel. De ez nem így van.
-Tényleg? És akkor hogy?-kérdeztem vissza cinikusan. Elkomorult az arca.
-Történt egy kis baleset...
-Mire célzol?-kérdeztem rá értetlenül.
-Egy pillanatra elveszítettem az önuralmam és...
-Bella, te megtámadtál egy embert?-csodálkoztam, és a hangom tele lett megvetéssel, és haraggal.
-Vissza kell álljak. Edward nem engedett Nessi közelébe, főleg akkor nem ha beteg.
-Talán jobb is...-grimaszoltam.
-Nagyon szereted Renesmee-t igaz?
-Még az életemnél is jobban.-válaszoltam neki.
-Miért vagy velem ennyire ellenséges?
-Vámpír vagy Bella... Ezek után..
-Az egész család vámpír. Velük mégis másként viselkedsz...!
-Bella, szerettelek.
-Tudom.
-Edwardot választottad. Én pedig Renesmee-t. Életem legjobb döntése volt.-vetettem a szemére. Hisz én csak az igazat mondtam.
-Egyetértek.-válaszolta nyugodtan.
-Én csak azt kérem hogy vigyázz rá!-jelentette ki.
-Hidd el, minden erőmmel azon vagyok.-válaszoltam.
-Ugye még nem..-sóhajtott-nem történt meg a ...?-kérdezett rá erre a kényes témára.
-Nem.-válaszoltam. Ő bólintott egyet, és én elindultam felfelé. Végre túl vagyok ezen a beszélgetése, és ez az utolsó kérdés... teljesen felcsigázott... Az út egyre rövidebb lett, és egy nagy levegővétel után lenyomtam a kilincset. Éreztem Edward szagát. Még mindig Nessi mellett van. Cseppet sem volt meglepődve a látogatáson. Nessi már elaludt. Szomorúan pillantottam rá, és a homlokom ráncokba szaladt. Ahogy ott feküdt védtelenül... Edward az ágya szélén ült, és simogatta az arcát.
-Hogy van?-kérdeztem rá suttogva, miközben becsuktam az ajtót.
-Egész nap próbáltuk lenyomni a lázát, úgy látszik megadta magát. Reggelre egész jól lesz, és már fel is kelhet. Persze, csak ha nyugodtan alszik egész éjjel. Azért itt maradhatsz.-mondta miközben hol engem, hol pedig Nessit nézte. Legalább azt megengedte hogy itt maradjak.
-Most itt hagylak vele. Ha bármi gond lenne csak szólj, lenn leszek, és Carlisle is.
Én csak némán bólintottam neki, azután pedig leroskadtam szokásos ülőhelyemre. Edward elég sokszor benézett éjjel. Szerencsére Nessi egész zavartalanul aludt, és már nem volt lázas. Őszintén nem bántam, hogy ott kell üljek egész éjjel, legalább vele lehettem.
/Nessi Cullen/
Lassan, de kinyitottam a szemem, és nagy megkönnyebbülésemre Jake ott ült ahol szokott. Szeme le volt hunyva, az-az aludt. Nem akartam felébreszteni, mert tudtam, mostanában keveset alszik. Érdekes, de csak most vettem észre, nem fáj semmim, nem vagyok lázas, és fel tudok kelni. Akkor most mi legyen? Lehet túl vagyok a nehezén? Az jó lenne. Mikor kitakaróztam, megcsörrent a telefonom, amely az éjjeliszekrényemen pihent.
-A francba.-suttogtam, mert Jake felébredt. Megnéztem a kijelzőt, Damen hívott.
-Nessi, jól vagy?-kérdezte tőlem meg Jacob.
-Csak egy pillanat.-mondtam neki gyorsan, és felvettem a telefont.
-Szia! Hogy érzed magad?-kérdezte gyorsan, még mielőtt beleszólhattam volna.
-Szia. Jól, most már.
-Jártam nálatok tegnap, de aludtál.-mesélte.
-Aha.-válaszoltam röviden, közben Jake átült az ágyra.
-Zavarok?
-Hát, ami azt illeti, most ébredtem fel.-válaszoltam.
-Bocs, gondolom Jake is ott van. Majd találkozunk a suliban... Ő szia!
-Várj!-mondtam gyorsan, de már letette. Mindig ezt csinálja, kezdem unni.
-Hogy vagy?-kérdezte Jake lágy hangon, és elhelyezkedtünk az ágyon.
-Egész jól.
-Láttad volna magad tegnap....-elmesélte nekem, hogy milyen voltam az elmúlt egy napban. Szavaiból kivettem az aggodalmat, ami egy kicsit megijesztett. Mondjuk már megszokhattam volna tőle.
-Mit akart Damen?-kérdezett rá végül.
-Csak megkérdezte hogy, hogy vagyok.
-Aha...-mondta röviden, de folytatta-nagyon kedveled őt igaz?
-Igen, de téged viszont szeretlek!-vágtam rá, és közelebb húzódtam hozzá.
-Holnap végünk van...-jegyezte meg.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-A nővérem már így is elég rossz következtetést vont le rólad...-közölte velem a savanyú tényeket.
-Oh. Ígérem holnap minden megteszek hogy jó benyomást keltsek rá.-mondtam vigyorogva.. Jake szorosan magához ölelt, és így ültünk tovább az ágyon.
Az egész nap hamar elment, főleg azért mert felhívtam Laurát a lecke miatt. Egész nap pótoltunk.
Másnap egész jól ment a találka Rachel-el, azt hiszem eloszlattam minden rossz elképzelését. Ezzel el is ment a hétvége. Jake ahogy ígérte, nem hagyott egyedül, mindig mellettem volt. Hihetetlen hogy Jacob mennyit tud aggodalmaskodni.
Másnap reggel szokásos időrend szerint suliba indultunk. Őszintén alig vártam hogy megpillantsam Dament. Bocsánatot akartam kérni tőle, a telefonos beszélgetés miatt.
-Szia! Jobban vagy?-köszöntött Lucas a terem ajtajában.
-Szia! Aha, tudod a horrorfilmektől mindig frászt kapok.-viccelődtem. Közben elindultunk befelé, illetve a padunk felé.
-Nem is tudtam. Na mindegy. Majd még beszélünk szia!-köszönt el, és hátrasietett saját padhelyéhez. Én zavartan Damenre néztem, ő pedig rám, azután úgy téve mintha nem is őt figyelném körbenéztem a teremben. Nicole integetett nekem én pedig rámosolyogtam, és leroskadtam Jake mellé a székre.
-Ugye nem akarsz szóba állni vele?-kérdezte Jake. Kétségtelenül Damenre gondolt.
-Jake, kérlek ne csináld ezt... azt hittem már megbeszéltük ...
-Azok után ami történt, még mindig barátkozni akarsz vele?
-Jake, Damen már most a legjobb barátom. És ha van valaki, akitől nem kell megvédened, hát ő az. Ezért nem kell megharagudnod.
-Rád soha nem tudnék haragudni.-válaszolt gyöngéd hangon, és közelebb húzott magához. Éreztem ahogy a fejünk összekoccan, de arról sem feledkeztem meg vele ellentétben, hogy suliban vagyunk.
-Ne itt.-suttogtam olyan halkan, hogy rajta kívül senki nem hallhatta.
Óra után a folyosón kaptam el Dament, de akkor is csak futva, úgy hogy elé vágtam.
-Szándékosan kerülsz?-kérdeztem felháborodva.
-Nem. De.. nem bírom végignézni hogy te meg ő...
-Nagyon sajnálom!-vágtam közbe.
-Mit? Azt, hogy mindig kikosarazol?
-Damen, te vagy a legjobb barátom. Nem akarlak elveszíteni!-törtem ki. Szavaim hallatán megölelt, majd elbúcsúzott azzal hogy: "majd ebédnél találkozunk." Ez valóban így is történt. Damen minden nap odaült hozzánk az ebédnél, és néha beszélgettem is vele. Hogy miért néha? Az első, és talán legfontosabb tény, hogy Jake nem nézte jó szemmel ha akárcsak ránéztem is. Teltek múltak a napok, amik lassan hónapokká kerekedtek.
Szeptember
Október
November
December
Január
Február
6 hónap elteltével cseppet sem állt jobban a helyzet. Jake még mindig utálta Dament, és fordítva. Kezdtem unni a gyerekes viselkedésüket, amikor egyik idősebb mint a másik. Időközben azért volt ami megváltozott.: Emily pocakja egyre csak növekedett. Már a 6. hónapban járt. Én egyre többet lógtam a La Push-ban, és segítettem Em.-nek. Irina nem nagyon jelentkezett nálam, de viszont az erdőben annál inkább feltűnt. Elég furcsa volt, hogy 6 hónap elteltével a Volturi nem jött rá Damen titkára. Viszont 6 hónap alatt jobban összemelegedtünk Jacobbal, sülve-főve együtt voltunk. Dament is jobban megismertem, és egy kicsivel több időt töltöttünk együtt. Télen a falkától kaptam egy jó nagy hógolyózuhatagot, így esélyem sem volt ellenük. Kicsit furcsa volt, félmeztelenül rohangáltak a hóban, mikor én halálra fagytam. Embernek ez sokkoló látvány volt, Charlie is sokkot kapott, mivel végignézte az egészet. Apropó Charlie, sokkal jobban megismertem őt is, és szinte minden nap találkoztam vele. Volt egy szabályunk is,: minden hónapban legalább egyszer meg kell látogassam. Általában több volt az mint egy alkalom. Én nem bántam. Szóval, sokminden történt ez idő alatt. A sulinál is épp annyit tanultam, hogy meg ne bukjak, Jacobbal együtt. Már a félév felé jártunk.
Egyszóval: Gyorsan múlik az idő.
1 megjegyzés:
első gratula ez tök jó
puszy
Megjegyzés küldése