-Hát, apuék biztos sokat fognak kérdezni Charlieról, meg a térdemről.
-Nem, nem fognak, már megbeszéltem Edwardal.
-Hogy mi van?
-Elfelejtettem mondani, hogy benéztem hozzátok mialatt suliban voltál, és megbeszéltem mindent Edwardal?-sunnyogott.
-Nos igen, ezt a kis apróságot elfelejtetted megemlíteni.-vetettem a szemére, lassan.
Nem felelt, én meg lenyomtam a kilincset, és bementünk a nappaliba.
-Hali.-köszöntem.
-Sziasztok. Na milyen volt a suli? Másodszorra is él a kérdés.-mosolyodott el apa.
-Új vámpír érkezett, mégis mi baj lenne?-kérdeztem vissza, igazából ez volt a válaszom is.
-Tessék?-kérdezett anya.
-Damen.-válaszoltam, miközben a pult mögött töltöttem egy pohár vizet magamnak, Jake pedig a nappaliban maradt. Aztán lassan kortyolni kezdtem, de félrenyeltem, mert apa olyan választ adott, amire nem nagyon számítottam.
-Visszajött?
Erre el kezdtem fulladozni.
-Hé-hé, Nessi, nehogy megfulladj nekem!-kiabált rám Jasper, és már Jake is indulni akart, de Jasper megelőzte, majd elkezdte veregetni a hátam.
-Köszi, jól vagyok, de apa hogy értetted azt hogy vissza?
-Nem mondtad neki?-kérdezte Emmet, miközben Jakere nézett.
-Nem, eddig sikerült elkerülnöm a témát.-válaszolt Jake.
-Mégis mit?-értetlenkedtem, és előreléptem a pult mögül a nappaliba.
-Mégis mit?-értetlenkedtem, és előreléptem a pult mögül a nappaliba.
A hallgatása, kínos volt, és őszintén nagyot csalódtam Jakeben. Azt hittem őszinte velem, és többet nem hazudik, semmit. Igazából, nem hazudott, de a hallgatás is olyasmi dolog.
-Remek.-mondtam, aztán elkezdtem fölfelé menni az emeletre. Nem mondanám hogy futottam, csak gyorsabb tempóban mentem mint általában. Kicsit megsértődtem, és ez nem is véletlen volt. Miért hallgatott Jake? Miért nem mondta el nekem azt a dolgot, amiről nem szabad hogy tudjak? Hát ez az, nem szabad. De miért? Amint beértem a szobámba, ledobtam a kockás felsőmet az ágyra, így csak egy pántos póló volt rajtam, melynek fekete színe volt. Odasiettem az erkélyemhez, kinyitottam az ajtót, és kimentem. Jake pár másodpercre rá már mögöttem állt, és a kezeit a derekamra tette hátulról, szólni viszont nem mert, csak a sóhajtását halottam hátulról.
-Mit nem kéne tudnom?-fordultam felé, és közben lecsúszott a keze a derekamról. Nagyot sóhajtva, állt mellém, és támaszkodott a korlátra.
-Szóval, Damen 5 évvel ezelőtt, mint mondtam itt járt. Téged akart.
-Mi?
-El akart vinni a Volturihoz, nem tudni miért, de akkor nem sikerült neki. Már akkor is megvédtünk téged.-mosolyodott el, az utolsó mondat után.
-Úristen!-reagáltam.
-És, gondolod, hogy, most is ez a célja? Elvinni?-kérdeztem dadogva, felé fordulva.
-Megvan rá az esély igen.
-És, miért nem lehet nekem erről szólni?
-Mostanában túl sok veszély vesz körül, Leah, Irina, és most ez. Csak még jobban felzaklattalak volna.
Lassan bólogatni kezdtem, és gondolkodni is. Damen hazudott nekem, ez nagy csalódás számomra. Hogy lehet az, hogy ilyen könnyen hittem neki? Azt mondta, nem ismeri sem Jaket, és nem is találkozott vele, csak a nevét tudja. De miért? Most már értem miért nem akart arról beszélni, hogy mi okból jött ide. Jake reakciója a következő volt: megölelt. Erősen szorított magához, úgy hogy mozdulni is alig bírtam, de annyira azért volt erőm, hogy én is átöleljem őt. Észre sem vettem, de remegni kezdtem. Nagyon. Ez sajnos Jake figyelmét sem kerülhette el, és egyből megszólt:
-Hé-hé, Nessi, mi a baj? Miért remegsz?
Választ nem tudtam adni Jakenek, ugyanis elsötétült előttem minden. Pedig a szemem nyitva volt. A sötétet azután kis fehér foltok váltották fel, és szédülés. Jake meglepetten kérdezősködött, válasz azonban még mindig nem érkezett kérdéseire. Nem bírta tovább, felvett, és bevitt az erkélyről a szobámba, majd lerakott az ágyra. Ilyenkor tűntek el a fehér foltok, és a szédülés is.
-Minden oké?
-Most már.
-Na jó, akármit csinálsz is, én most leviszlek Carlislehoz.
-Nem, nem kell vinni, megyek magamtól.-válaszoltam neki, mikor már fel akart venni.
-De, előbb ezt húzd fel.-mondta, és odaadta a kockás felsőm.
-Oké.
Felkaptam magamra az inget, és mentem Jake után, mert én is tudni akartam rosszullétem okát. A lépcső előtt Jake megvárt, hogy együtt mennyünk le rajta, mielőtt megint leszédülnék. Lassan, de leértünk.
-Carlisle hol van?-kérdeztem meg aput, aki egyből válaszolt is nekem:
-A dolgozó szobájában. Miért?
-Az nem lényeges!-válaszoltam titokzatosan, és már futottam is Carlislehoz. Az ajtaja előtt megálltam, és nem csak azért hogy bevűrjam Jaket, hanem mert pofátlanság lenne betörni hozzá, még akkor is ha ismer. Amikor Jake a hátam mögé ért, én habozás nélkül elkezdtem kopogtatni, na meg szólítgatni is a nevén.
-Tessék?-kérdezett vissza a hang, és én nem várhattam, be kellett mennem.
-Szia.-köszöntem neki, miközben felé tartottam.
-Mit tehetek értetek?-kérdezte, és egyáltalán nem volt meglepődve a látogatáson.
-Nessi rosszul volt, gondoltam megvizsgálod.-válaszolt neki Jake.
-Persze! Gyere!-utasított, miközben előszedte a vérnyomásmérőt amely addig a fiókban pihent.
-És, pontosan mik voltak a tünetek?-kérdezősködött.
-Szédültem, és nem láttam rendesen.-mondtam, majd leültem a székre, és kinyújtottam a kezem, de előtte még felhúztam az ingem ujját. Carlisle rárakta a mérőt, és ez elég jól elszorította a vérkeringésem. A kezem is elzsibbadt. Carlisle meglepődve nézte meg az eredményt, ugyanis alacsony volt, az ő elmondása szerint nagyon is.
-Mióta nem ettél? Mármint rendes kaját?
-Hát, tegnap reggel óta nem. De, akkor is csak azért mert Jake rátukmált.
-Nagyon is jól tette!-reagált, és Jake pedig odalépett mögém.
-És vért mióta nem ettél?-tette fel újra a kérdést kicsit más értelemben.
-2 hete-tippeltem.
-Itt van a kutya elásva!-szólalt fel Carlisle, én igazából mindig csodálkoztam milyen pontossággal beszél.
-Mi?-kérdeztem vissza értetlenkedve.
-Régóta nem ittál vért, és a szervezeted hiányolja. Legfőképpen akkor érzed ezt, amikor stresszes állapotban vagy.-válaszolt nyugodtan.
-Szóval innom kell?
-Tessék, itt egy pohárral, ha megiszod biztosan jobb lesz.
Egy szó nélkül vettem el a poharat, de nem szívesen ittam meg. Lassan kortyoltam a piros színű anyagot. Kesernyés, és rozsda íze volt. Nehezemre esett meginni, mégis jól esett, mert éreztem a hatását. Jake szája lassan fintorra nyúlt, nem szerette, ha vért iszok. Letettem a poharat, és megköszöntem Carlislenak a segítségét. Már el is felejtettem, milyen az íze. Amióta Jakeval vagyok, nem ittam. Ez azt is bizonyítja, hogy jó hatással van rám. Beértem a szobámba, Jake pedig követett.
-Még te sem tudod semmibe venni ami vagyok.-vetettem a szemébe, hisz tudtam, nem bírja azt ami valójában vagyok. Egy alattomos gyilkos szörnyeteg. Jacob ellensége. Hogy is tudnám semmibe venni ezeket a tényeket? Ő farkas, én vámpír.
-Te nem vagy olyan!
-Azt nem cáfolhatod meg, ami vagyok Jake. Láttam az arcod.
-Én is vérrel táplálkozom, sokszor. És nem izgat. Az, hogy te az vagy az nem! Te vagy az, aki a földön tart, nem a gravitáció! Érted élek!-dühödött fel, és már megint nem önmaga volt.
-Én értem, és sajnálom oké?-ismertem be.
-Bocs.-kért elnézést ő is, azután megölelt. Az ölelése meleg volt, és mindig szeretettel töltött el. Most már nem remegtem, és nem szédültem. Egész kellemes volt.
-Meg kell írnom a házim.-törtem meg a csendet. Jake ismét csalódottan pillantott rám, és nézte, ahogy az ágyon ülve pakolom elő a könyveimet.
-Nekem is kéne pótolnom.-ismerte be, és lerogyott mellém.
A házi írása közben folyton hülyéskedtünk, nevetgéltünk, és "birkóztunk". Mikor készen voltunk a feladatokkal, és Jake is mindent bepótolt, ami kicsit sokáig tartott, újra leterített az ágyra, hogy én legyek alul. Mivel látta rajtam hogy cseppet sem kellemes, inkább kellemetlen a dolog, leszállt rólam, és felült. Az arca megkeményedett.
-Nessi, én soha nem foglak bántani. Ezt megígérem neked. Soha, de soha, ha mégis akkor azt sosem bocsátom meg magamnak.-következtetett erre, pedig én egyáltalán nem féltem tőle.
-Jake, én, nem tőled félek, csak ez nem megy. Ennyi az egész.
-Ettől független még él az döntésem, az ígéretem.-mondta ki nehezen, sóhajtozva.
-Bízom benned! Nem kell semmit megígérned!
-Én viszont nem bízom magamban Nessi, bárcsak tudnék, de nem.
-Höhh.-csak ennyit tudtam kinyögni. Amikor már elég közel voltam Jake-hez, megjelent Jasper, és eléggé meghökkentünk a látogatáson mind a ketten. De nem csak mi Jas is.
-Itt van Sam és Emily, valamit be akarnak jelenteni, azt mondták szóljak nektek is.-jelentette ki úgy mintha mi sem történt volna.
-Csak egy perc és lenn leszünk.-reagáltam gyorsan, hogy minél előbb véget vessek ennek a helyzetnek. Azzal ki is ment.
Vajon miért jön Sam, és Emily egy vámpírokkal teli házba? Sam még sosem lépte át a határvonalat közvetlen a vámpírok kedvéért. Remélem nincs nagy gáz, de ha a gyerekről akarnak beszélni az rendben van. Elmehettem volna én is hozzájuk, nem kellett volna ekkora erőfeszítést tenniük, és mindenki boldog.
-Haaah.-sóhajtottam, és Jake közelebb vont magához.
-Tudod most mi jön nem?
-Sejtem.
Mialatt lefelé mentünk még mindig azon filóztam, hogy Sam és Em biztos a gyereket akarják bejelenteni. Legalább lesz alkalmam gratulálni nekik. Egy gyermek nagy kincs, remélem egyszer nekem is megadatik ez az öröm, persze majd jóval később. Amikor leértünk a lépcső aljáig, már láttam Sam-en hogy repdes az örömtől, és nagyon izgul is.
-Gondolom Renesmee már tudja, ahogyan Jake is, de, úgy gondoltuk nektek is jogotok van tudni.-kezdte Em, amit Sam folytatott.
-Szóval, Emily azt próbálja elmagyarázni nektek, hogy gyereket vár tőlem.-nyögte ki végre, és Emily vállára rakta kezeit. Mindenki mosolygott, és elhalmozták őket jókívánságokkal, na meg gratulációkkal. Ahogy én is.
-Ja, és még valami. -szakította meg a gratulációk sorát Sam, majd Emily-re nézett, bízva hogy majd ő folytatja. Ez így is történt.:
-Szeretnénk megkérni Jacob-ot és Renesmee-t arra, hogy keresztszülei legyenek a kicsinek.-mondta boldogan Em.
-WooW-egyenlőre csak ennyi jött ki a számon, de Jake már folytatta is.
-Ha Nessi is benne van.-közben rám nézett.
-Hát persze! Az szuper lesz.-válaszoltam boldogan.
-Akkor oké.-mondta Emily.-Ennyi lenne, máris megyünk, még sok dolgunk van.
Elköszöntünk tőlük azután ismét a szobámban találtuk magunkat, és csakúgy mint azelőtt leültünk az ágyra, majd folytattuk a beszélgetést, egész közel egymáshoz.
-Bíznod kellene magadban. Sam és Emily is bízik benned. Én is.-jegyeztem meg.
-Bántani foglak! Tudom, nem szeretnék neked fájdalmat okozni. De ameddig farkas vagyok ez lehetetlen.
-Sam-re és Emily-re esetére célzol?
-Elsősorban igen.
-Elég fura, hogy keresztanya leszek.-mondtam egy nagy sóhaj után, kerülve a témát, habár én hoztam fel.
-Hát igen, de Em döntött gí. Szabad akarata volt, nagyon kedvel téged, Sam pedig boldogan egyezett bele.
-Miért én? Miért nem Leah? Nem is vagyok családtag.
-Leah nem helyettesíthet téged! Semmi esetben sem. Arra meg gondolni sem merek, hogy együtt legyek vele keresztszülő.
-Ennyire azért nem kéne utálnod.
-Én nem utálom, ha visszavenne az irántad táplált gyűlöletből, jobban szeretném.
-Ez vicces. Te is utáltad aput, amikor anyut szeretted.
-Igen. Ezért lenne jó, ha végre megtalálná a maga párját.-vigyorodott el.
-A falkából eddig hányan...-kezdtem, de Jake közbevágott.
-Vésődtek be? 10-ből 5.
-Aha.-reagáltam egyszerűen.
-Egyébként holnap jön haza a nővérem Rachel Washington State-ről.
-És ő tudja?-döbbentem meg, hisz azt sem tudtam hogy Jake-nek van egy nővére. Ő volt Rachel Black, Jake nővére, a Washington State-n diplomázott, amire büszke a családja.
-Igen. Miután régebben hazajött be kellett avatnom.
-Kellett?
-Paul bevésődött.
-Hogy mi?-kérdeztem vissza mosolyogva.
-Bele sem merek gondolni hogy egyszer Paul sógora leszek.
-És azt tudja hogy egy vámpírral jársz?
-Igen, és már alig várja hogy megismerjen.
Ez váratlanul ért. Egy kicsit félni kezdtem.
-Paráznom kéne?-kérdeztem, de közben már féltem is. Nem elég, hogy holnap Damen elé kell álnom, és megbeszélni vele mindent, még Jake nővérének a megismerése is rám nehezedik. Jut eszembe Damen. Vajon Forks melyik részén tartózkodik jelen pillanatban? Vadászik, vagy visszament Volterrába? Vajon fontos tagja a Volturinak? Apu szerint Aro fia. Félnem kellene? Ezek után, már nem tudom mit higgyek. Előbb az ő verzióját kell hallanom.
-Nem, nem hiszem.-hangzott a válasz.-Ugrásra kész vagyok, még a nővérem ellen is.
-Szerintem Paul is ellenem, nem gondolod?
-Igazad lehet, de én erősebb vagyok.
-Ezt hogy érted?
-Falkavezér lennék apám után.
-Wáow Jacob vezér.-hülyéskedtem. -És miért nem vállalod ezt a pozíciót?
-Én ezt az egészet nem is akartam. Hogyan is lehetnék vezére? A francba Nessi! Próbálj már meg figyelni!-tört ki, miközben felállt az ágyról, és a haját túrta. Hirtelen mozdulatot tett, és beleütött egyet a falba. Minden olyan gyorsan történt, hogy észre sem lehetett venni. Fel sem fogtam hogy mi történt. Jake a következő pillanatban felszisszent, és lógatta a karját.
-Áúú!!!-kiáltotta, miután megpróbálta megfogni és felemlni a karját.
-Hé Jake, mi a baj? Én nagyon sajnálom. Nem akartalak felidegesíteni.
-Semmi gond, én csak....-az utolsó szavakat be sem fejezte, mert a fájdalomtól csak suttogni tudott.
-Jake, ez eltört.-mondtam megijedve, miközben lassan rátettem a kezem az övére. Ő rám nézett, én pedig mélyen rá bámultam. A másik kezét az enyémre tette, azután egy könnyed mozdulattal helyrerakta a kezét. Én végig a szemébe néztem, és ő is az enyémbe. Csak akkor néztem le, amikor egy roppanást hallottam. A következő pillanatban már semmi baja nem volt a kezének, én is elengedtem.
-Huh...-csak ennyit bírtam kinyögni, ami velem mostanában gyakran előfordul. Jake kikerült engem, és leült az ágyra. Én még egy darabig kibámultam a végtelennek tűnő feketeségbe. Már közel a 9 órát ütötte az óra. Erőt vettem magamon, és leültem mellé.
-Nagyon sajnálom.-hangzott el a bocsánatkérés Jake szájából.
-Én voltam a hibás... Nem gondoltam volna hogy ennyire feldühít a dolog. Sajnálom.-kértem én is bocsánatot. -És a kezed... nem kéne megmutatni Carlisle-nak? -kérdeztem meg aggódva.
-Nem, kutya bajom. De szó szerint.
Erre a kijelentésére csak mosolyogni tudtam.
-Én azért megmutatnám.-erősködtem.
-Haaaaaaaj. Az előző kirohanásom teljesen jogtalan volt. Én csak....... Túl sok a hang a fejemben, kikészülök. Nem bírom. Mindenki jópofa dolognak tartsa ezt a farkasos dolgot. Csak én meg Sam nem. Eleinte Sam is kimászik belőle, így csak én nyafogok ennyit.-mondta sóhajtozva, és az arcát mélyen a kezeibe ásta, majd a haját borzolta. Én az egyik kezemmel megfogtam a kezét, és levettem gyönyörű arany bőréről, majd a másikkal én is beletúrtam a hajába.
-Gyűlölöm ezt a farkasos dolgot.
-Én is.-válaszolt miközben letettem a kezem a hajáról. Ismét közel voltunk egymáshoz, úgy, mint Jasper jövetele előtt, de megcsörren a telefonom.
-Ne vedd fel!.-utasított Jake suttogva, de mivel kíváncsi voltam megnéztem ki hív. Ismeretlen szám volt, és mégis habozás nélkül felvettem. Felugrottam Jake mellől.
-Háló?-szóltam bele a telefonba.
-Nessi? Szia, itt Damen.
-Damen? Honnan tudod a....
-A számodat? Mondtam hogy mindent tudok rólad.
-Oké, ez furcsa... Mindegy... Mizujs?
-Semmi-semmi, csak gondoltam elmehetnénk valahová?
-Mire gondolsz?
-Mondjuk egy mozi?
-Nem is tudom... mikor?
-Holnap este 7.
-Csak úgy megyek el, ha barátként gondolsz rám, nem úgy.
-Oké, akkor holnap. Szia!
-Várj!-kiáltottam neki, de késő volt, letette. Amikor leraktam a telefont, belém hasított a fájdalom.Hogy is tehettem ezt Jake-el? Csak akkor jutott el a tudatomig, hogy Jake is a szobába van. Erőt vettem magamon, és felé fordultam, ő pedig végig ott ült mozdulatlanul az ágyon, és csak figyelt. Tekintete megnyugtatott, bőre barnasága mindig kitűnt a halvány színű szobámból. Az előző ütés helyén, a falon, egy óriási repedés volt, ez sajnos könnyen elárulhatott minket.
-Ki volt az?-kérdezte.
Leültem mellé az ágyra.
-Damen.
-Mi? De honnan tudja a számodat?-kérdezte felháborodva, és felállt az ágyról.
-Nem tudom.
-És egyáltalán miért?
-Ne haragudj meg oké?-egy pillanatra lehunytam a szemem, erőt vettem magamon, mert ugye mégsem titkolózhatok Jake előtt.-Holnap este elmegyek Damen-el moziba.
-Mi? Nem!!! Azt nem engedem! Nem mész sehova!
-Jake, kérlek bízz bennem!
-Én benned bízok, csak benne nem.
-Kérlek a kedvemért.
-Nem engedlek el és kész. Tudom hogy valami terve van veled. Miért bízol meg benne ennyire?
-Erre nem kívánok válaszolni.-vicceltem el a dolgot, hogy végre lenyugodjon. Úgy tűnt beválik, és visszaült mellém.
-Miért? Miért akarsz elmenni vele?
-Oké, ha ettől megnyugszol elhívom Lucas-t is, így nem csak ketten leszünk.
-Egy kicsit.
-Oké, akkor ezt megbeszéltük.
-Nem egészen.
-Jacob, fejezzük be ezt a mozis témát jó?
Nem szólt semmit, így azt hittem én nyertem.
-És, még meddig élvezhetem a társaságod?
-Éjfélig. Az őrjárat miatt.
-Ez nem ér! Tegnap alig láttalak, és már megint szökni készülsz!?
Egy halvány mosolyt ejtett a száján, de megint komorra változott az arca.
-Felfogod te egyáltalán hogy mennyit jelentesz nekem?-kérdezte.
-Én csak azt tudom hogy mennyire szeretlek.-válaszoltam, és közelebb húzódtam hozzá. Éreztem, ahogy az ajkunk összeér. Végre, annyi idő után, újra az enyémnek érezhettem. Hiányzott már nagyon. És ma éjfélkor is elmegy. Ha rajtam múlik nem megy sehová! De 1 a 100-hoz az esélye hogy nem alszom el. Márpedig én leszek az az 1.
-Mit nem kéne tudnom?-fordultam felé, és közben lecsúszott a keze a derekamról. Nagyot sóhajtva, állt mellém, és támaszkodott a korlátra.
-Szóval, Damen 5 évvel ezelőtt, mint mondtam itt járt. Téged akart.
-Mi?
-El akart vinni a Volturihoz, nem tudni miért, de akkor nem sikerült neki. Már akkor is megvédtünk téged.-mosolyodott el, az utolsó mondat után.
-Úristen!-reagáltam.
-És, gondolod, hogy, most is ez a célja? Elvinni?-kérdeztem dadogva, felé fordulva.
-Megvan rá az esély igen.
-És, miért nem lehet nekem erről szólni?
-Mostanában túl sok veszély vesz körül, Leah, Irina, és most ez. Csak még jobban felzaklattalak volna.
Lassan bólogatni kezdtem, és gondolkodni is. Damen hazudott nekem, ez nagy csalódás számomra. Hogy lehet az, hogy ilyen könnyen hittem neki? Azt mondta, nem ismeri sem Jaket, és nem is találkozott vele, csak a nevét tudja. De miért? Most már értem miért nem akart arról beszélni, hogy mi okból jött ide. Jake reakciója a következő volt: megölelt. Erősen szorított magához, úgy hogy mozdulni is alig bírtam, de annyira azért volt erőm, hogy én is átöleljem őt. Észre sem vettem, de remegni kezdtem. Nagyon. Ez sajnos Jake figyelmét sem kerülhette el, és egyből megszólt:
-Hé-hé, Nessi, mi a baj? Miért remegsz?
Választ nem tudtam adni Jakenek, ugyanis elsötétült előttem minden. Pedig a szemem nyitva volt. A sötétet azután kis fehér foltok váltották fel, és szédülés. Jake meglepetten kérdezősködött, válasz azonban még mindig nem érkezett kérdéseire. Nem bírta tovább, felvett, és bevitt az erkélyről a szobámba, majd lerakott az ágyra. Ilyenkor tűntek el a fehér foltok, és a szédülés is.
-Minden oké?
-Most már.
-Na jó, akármit csinálsz is, én most leviszlek Carlislehoz.
-Nem, nem kell vinni, megyek magamtól.-válaszoltam neki, mikor már fel akart venni.
-De, előbb ezt húzd fel.-mondta, és odaadta a kockás felsőm.
-Oké.
Felkaptam magamra az inget, és mentem Jake után, mert én is tudni akartam rosszullétem okát. A lépcső előtt Jake megvárt, hogy együtt mennyünk le rajta, mielőtt megint leszédülnék. Lassan, de leértünk.
-Carlisle hol van?-kérdeztem meg aput, aki egyből válaszolt is nekem:
-A dolgozó szobájában. Miért?
-Az nem lényeges!-válaszoltam titokzatosan, és már futottam is Carlislehoz. Az ajtaja előtt megálltam, és nem csak azért hogy bevűrjam Jaket, hanem mert pofátlanság lenne betörni hozzá, még akkor is ha ismer. Amikor Jake a hátam mögé ért, én habozás nélkül elkezdtem kopogtatni, na meg szólítgatni is a nevén.
-Tessék?-kérdezett vissza a hang, és én nem várhattam, be kellett mennem.
-Szia.-köszöntem neki, miközben felé tartottam.
-Mit tehetek értetek?-kérdezte, és egyáltalán nem volt meglepődve a látogatáson.
-Nessi rosszul volt, gondoltam megvizsgálod.-válaszolt neki Jake.
-Persze! Gyere!-utasított, miközben előszedte a vérnyomásmérőt amely addig a fiókban pihent.
-És, pontosan mik voltak a tünetek?-kérdezősködött.
-Szédültem, és nem láttam rendesen.-mondtam, majd leültem a székre, és kinyújtottam a kezem, de előtte még felhúztam az ingem ujját. Carlisle rárakta a mérőt, és ez elég jól elszorította a vérkeringésem. A kezem is elzsibbadt. Carlisle meglepődve nézte meg az eredményt, ugyanis alacsony volt, az ő elmondása szerint nagyon is.
-Mióta nem ettél? Mármint rendes kaját?
-Hát, tegnap reggel óta nem. De, akkor is csak azért mert Jake rátukmált.
-Nagyon is jól tette!-reagált, és Jake pedig odalépett mögém.
-És vért mióta nem ettél?-tette fel újra a kérdést kicsit más értelemben.
-2 hete-tippeltem.
-Itt van a kutya elásva!-szólalt fel Carlisle, én igazából mindig csodálkoztam milyen pontossággal beszél.
-Mi?-kérdeztem vissza értetlenkedve.
-Régóta nem ittál vért, és a szervezeted hiányolja. Legfőképpen akkor érzed ezt, amikor stresszes állapotban vagy.-válaszolt nyugodtan.
-Szóval innom kell?
-Tessék, itt egy pohárral, ha megiszod biztosan jobb lesz.
Egy szó nélkül vettem el a poharat, de nem szívesen ittam meg. Lassan kortyoltam a piros színű anyagot. Kesernyés, és rozsda íze volt. Nehezemre esett meginni, mégis jól esett, mert éreztem a hatását. Jake szája lassan fintorra nyúlt, nem szerette, ha vért iszok. Letettem a poharat, és megköszöntem Carlislenak a segítségét. Már el is felejtettem, milyen az íze. Amióta Jakeval vagyok, nem ittam. Ez azt is bizonyítja, hogy jó hatással van rám. Beértem a szobámba, Jake pedig követett.
-Még te sem tudod semmibe venni ami vagyok.-vetettem a szemébe, hisz tudtam, nem bírja azt ami valójában vagyok. Egy alattomos gyilkos szörnyeteg. Jacob ellensége. Hogy is tudnám semmibe venni ezeket a tényeket? Ő farkas, én vámpír.
-Te nem vagy olyan!
-Azt nem cáfolhatod meg, ami vagyok Jake. Láttam az arcod.
-Én is vérrel táplálkozom, sokszor. És nem izgat. Az, hogy te az vagy az nem! Te vagy az, aki a földön tart, nem a gravitáció! Érted élek!-dühödött fel, és már megint nem önmaga volt.
-Én értem, és sajnálom oké?-ismertem be.
-Bocs.-kért elnézést ő is, azután megölelt. Az ölelése meleg volt, és mindig szeretettel töltött el. Most már nem remegtem, és nem szédültem. Egész kellemes volt.
-Meg kell írnom a házim.-törtem meg a csendet. Jake ismét csalódottan pillantott rám, és nézte, ahogy az ágyon ülve pakolom elő a könyveimet.
-Nekem is kéne pótolnom.-ismerte be, és lerogyott mellém.
A házi írása közben folyton hülyéskedtünk, nevetgéltünk, és "birkóztunk". Mikor készen voltunk a feladatokkal, és Jake is mindent bepótolt, ami kicsit sokáig tartott, újra leterített az ágyra, hogy én legyek alul. Mivel látta rajtam hogy cseppet sem kellemes, inkább kellemetlen a dolog, leszállt rólam, és felült. Az arca megkeményedett.
-Nessi, én soha nem foglak bántani. Ezt megígérem neked. Soha, de soha, ha mégis akkor azt sosem bocsátom meg magamnak.-következtetett erre, pedig én egyáltalán nem féltem tőle.
-Jake, én, nem tőled félek, csak ez nem megy. Ennyi az egész.
-Ettől független még él az döntésem, az ígéretem.-mondta ki nehezen, sóhajtozva.
-Bízom benned! Nem kell semmit megígérned!
-Én viszont nem bízom magamban Nessi, bárcsak tudnék, de nem.
-Höhh.-csak ennyit tudtam kinyögni. Amikor már elég közel voltam Jake-hez, megjelent Jasper, és eléggé meghökkentünk a látogatáson mind a ketten. De nem csak mi Jas is.
-Itt van Sam és Emily, valamit be akarnak jelenteni, azt mondták szóljak nektek is.-jelentette ki úgy mintha mi sem történt volna.
-Csak egy perc és lenn leszünk.-reagáltam gyorsan, hogy minél előbb véget vessek ennek a helyzetnek. Azzal ki is ment.
Vajon miért jön Sam, és Emily egy vámpírokkal teli házba? Sam még sosem lépte át a határvonalat közvetlen a vámpírok kedvéért. Remélem nincs nagy gáz, de ha a gyerekről akarnak beszélni az rendben van. Elmehettem volna én is hozzájuk, nem kellett volna ekkora erőfeszítést tenniük, és mindenki boldog.
-Haaah.-sóhajtottam, és Jake közelebb vont magához.
-Tudod most mi jön nem?
-Sejtem.
Mialatt lefelé mentünk még mindig azon filóztam, hogy Sam és Em biztos a gyereket akarják bejelenteni. Legalább lesz alkalmam gratulálni nekik. Egy gyermek nagy kincs, remélem egyszer nekem is megadatik ez az öröm, persze majd jóval később. Amikor leértünk a lépcső aljáig, már láttam Sam-en hogy repdes az örömtől, és nagyon izgul is.
-Gondolom Renesmee már tudja, ahogyan Jake is, de, úgy gondoltuk nektek is jogotok van tudni.-kezdte Em, amit Sam folytatott.
-Szóval, Emily azt próbálja elmagyarázni nektek, hogy gyereket vár tőlem.-nyögte ki végre, és Emily vállára rakta kezeit. Mindenki mosolygott, és elhalmozták őket jókívánságokkal, na meg gratulációkkal. Ahogy én is.
-Ja, és még valami. -szakította meg a gratulációk sorát Sam, majd Emily-re nézett, bízva hogy majd ő folytatja. Ez így is történt.:
-Szeretnénk megkérni Jacob-ot és Renesmee-t arra, hogy keresztszülei legyenek a kicsinek.-mondta boldogan Em.
-WooW-egyenlőre csak ennyi jött ki a számon, de Jake már folytatta is.
-Ha Nessi is benne van.-közben rám nézett.
-Hát persze! Az szuper lesz.-válaszoltam boldogan.
-Akkor oké.-mondta Emily.-Ennyi lenne, máris megyünk, még sok dolgunk van.
Elköszöntünk tőlük azután ismét a szobámban találtuk magunkat, és csakúgy mint azelőtt leültünk az ágyra, majd folytattuk a beszélgetést, egész közel egymáshoz.
-Bíznod kellene magadban. Sam és Emily is bízik benned. Én is.-jegyeztem meg.
-Bántani foglak! Tudom, nem szeretnék neked fájdalmat okozni. De ameddig farkas vagyok ez lehetetlen.
-Sam-re és Emily-re esetére célzol?
-Elsősorban igen.
-Elég fura, hogy keresztanya leszek.-mondtam egy nagy sóhaj után, kerülve a témát, habár én hoztam fel.
-Hát igen, de Em döntött gí. Szabad akarata volt, nagyon kedvel téged, Sam pedig boldogan egyezett bele.
-Miért én? Miért nem Leah? Nem is vagyok családtag.
-Leah nem helyettesíthet téged! Semmi esetben sem. Arra meg gondolni sem merek, hogy együtt legyek vele keresztszülő.
-Ennyire azért nem kéne utálnod.
-Én nem utálom, ha visszavenne az irántad táplált gyűlöletből, jobban szeretném.
-Ez vicces. Te is utáltad aput, amikor anyut szeretted.
-Igen. Ezért lenne jó, ha végre megtalálná a maga párját.-vigyorodott el.
-A falkából eddig hányan...-kezdtem, de Jake közbevágott.
-Vésődtek be? 10-ből 5.
-Aha.-reagáltam egyszerűen.
-Egyébként holnap jön haza a nővérem Rachel Washington State-ről.
-És ő tudja?-döbbentem meg, hisz azt sem tudtam hogy Jake-nek van egy nővére. Ő volt Rachel Black, Jake nővére, a Washington State-n diplomázott, amire büszke a családja.
-Igen. Miután régebben hazajött be kellett avatnom.
-Kellett?
-Paul bevésődött.
-Hogy mi?-kérdeztem vissza mosolyogva.
-Bele sem merek gondolni hogy egyszer Paul sógora leszek.
-És azt tudja hogy egy vámpírral jársz?
-Igen, és már alig várja hogy megismerjen.
Ez váratlanul ért. Egy kicsit félni kezdtem.
-Paráznom kéne?-kérdeztem, de közben már féltem is. Nem elég, hogy holnap Damen elé kell álnom, és megbeszélni vele mindent, még Jake nővérének a megismerése is rám nehezedik. Jut eszembe Damen. Vajon Forks melyik részén tartózkodik jelen pillanatban? Vadászik, vagy visszament Volterrába? Vajon fontos tagja a Volturinak? Apu szerint Aro fia. Félnem kellene? Ezek után, már nem tudom mit higgyek. Előbb az ő verzióját kell hallanom.
-Nem, nem hiszem.-hangzott a válasz.-Ugrásra kész vagyok, még a nővérem ellen is.
-Szerintem Paul is ellenem, nem gondolod?
-Igazad lehet, de én erősebb vagyok.
-Ezt hogy érted?
-Falkavezér lennék apám után.
-Wáow Jacob vezér.-hülyéskedtem. -És miért nem vállalod ezt a pozíciót?
-Én ezt az egészet nem is akartam. Hogyan is lehetnék vezére? A francba Nessi! Próbálj már meg figyelni!-tört ki, miközben felállt az ágyról, és a haját túrta. Hirtelen mozdulatot tett, és beleütött egyet a falba. Minden olyan gyorsan történt, hogy észre sem lehetett venni. Fel sem fogtam hogy mi történt. Jake a következő pillanatban felszisszent, és lógatta a karját.
-Áúú!!!-kiáltotta, miután megpróbálta megfogni és felemlni a karját.
-Hé Jake, mi a baj? Én nagyon sajnálom. Nem akartalak felidegesíteni.
-Semmi gond, én csak....-az utolsó szavakat be sem fejezte, mert a fájdalomtól csak suttogni tudott.
-Jake, ez eltört.-mondtam megijedve, miközben lassan rátettem a kezem az övére. Ő rám nézett, én pedig mélyen rá bámultam. A másik kezét az enyémre tette, azután egy könnyed mozdulattal helyrerakta a kezét. Én végig a szemébe néztem, és ő is az enyémbe. Csak akkor néztem le, amikor egy roppanást hallottam. A következő pillanatban már semmi baja nem volt a kezének, én is elengedtem.
-Huh...-csak ennyit bírtam kinyögni, ami velem mostanában gyakran előfordul. Jake kikerült engem, és leült az ágyra. Én még egy darabig kibámultam a végtelennek tűnő feketeségbe. Már közel a 9 órát ütötte az óra. Erőt vettem magamon, és leültem mellé.
-Nagyon sajnálom.-hangzott el a bocsánatkérés Jake szájából.
-Én voltam a hibás... Nem gondoltam volna hogy ennyire feldühít a dolog. Sajnálom.-kértem én is bocsánatot. -És a kezed... nem kéne megmutatni Carlisle-nak? -kérdeztem meg aggódva.
-Nem, kutya bajom. De szó szerint.
Erre a kijelentésére csak mosolyogni tudtam.
-Én azért megmutatnám.-erősködtem.
-Haaaaaaaj. Az előző kirohanásom teljesen jogtalan volt. Én csak....... Túl sok a hang a fejemben, kikészülök. Nem bírom. Mindenki jópofa dolognak tartsa ezt a farkasos dolgot. Csak én meg Sam nem. Eleinte Sam is kimászik belőle, így csak én nyafogok ennyit.-mondta sóhajtozva, és az arcát mélyen a kezeibe ásta, majd a haját borzolta. Én az egyik kezemmel megfogtam a kezét, és levettem gyönyörű arany bőréről, majd a másikkal én is beletúrtam a hajába.
-Gyűlölöm ezt a farkasos dolgot.
-Én is.-válaszolt miközben letettem a kezem a hajáról. Ismét közel voltunk egymáshoz, úgy, mint Jasper jövetele előtt, de megcsörren a telefonom.
-Ne vedd fel!.-utasított Jake suttogva, de mivel kíváncsi voltam megnéztem ki hív. Ismeretlen szám volt, és mégis habozás nélkül felvettem. Felugrottam Jake mellől.
-Háló?-szóltam bele a telefonba.
-Nessi? Szia, itt Damen.
-Damen? Honnan tudod a....
-A számodat? Mondtam hogy mindent tudok rólad.
-Oké, ez furcsa... Mindegy... Mizujs?
-Semmi-semmi, csak gondoltam elmehetnénk valahová?
-Mire gondolsz?
-Mondjuk egy mozi?
-Nem is tudom... mikor?
-Holnap este 7.
-Csak úgy megyek el, ha barátként gondolsz rám, nem úgy.
-Oké, akkor holnap. Szia!
-Várj!-kiáltottam neki, de késő volt, letette. Amikor leraktam a telefont, belém hasított a fájdalom.Hogy is tehettem ezt Jake-el? Csak akkor jutott el a tudatomig, hogy Jake is a szobába van. Erőt vettem magamon, és felé fordultam, ő pedig végig ott ült mozdulatlanul az ágyon, és csak figyelt. Tekintete megnyugtatott, bőre barnasága mindig kitűnt a halvány színű szobámból. Az előző ütés helyén, a falon, egy óriási repedés volt, ez sajnos könnyen elárulhatott minket.
-Ki volt az?-kérdezte.
Leültem mellé az ágyra.
-Damen.
-Mi? De honnan tudja a számodat?-kérdezte felháborodva, és felállt az ágyról.
-Nem tudom.
-És egyáltalán miért?
-Ne haragudj meg oké?-egy pillanatra lehunytam a szemem, erőt vettem magamon, mert ugye mégsem titkolózhatok Jake előtt.-Holnap este elmegyek Damen-el moziba.
-Mi? Nem!!! Azt nem engedem! Nem mész sehova!
-Jake, kérlek bízz bennem!
-Én benned bízok, csak benne nem.
-Kérlek a kedvemért.
-Nem engedlek el és kész. Tudom hogy valami terve van veled. Miért bízol meg benne ennyire?
-Erre nem kívánok válaszolni.-vicceltem el a dolgot, hogy végre lenyugodjon. Úgy tűnt beválik, és visszaült mellém.
-Miért? Miért akarsz elmenni vele?
-Oké, ha ettől megnyugszol elhívom Lucas-t is, így nem csak ketten leszünk.
-Egy kicsit.
-Oké, akkor ezt megbeszéltük.
-Nem egészen.
-Jacob, fejezzük be ezt a mozis témát jó?
Nem szólt semmit, így azt hittem én nyertem.
-És, még meddig élvezhetem a társaságod?
-Éjfélig. Az őrjárat miatt.
-Ez nem ér! Tegnap alig láttalak, és már megint szökni készülsz!?
Egy halvány mosolyt ejtett a száján, de megint komorra változott az arca.
-Felfogod te egyáltalán hogy mennyit jelentesz nekem?-kérdezte.
-Én csak azt tudom hogy mennyire szeretlek.-válaszoltam, és közelebb húzódtam hozzá. Éreztem, ahogy az ajkunk összeér. Végre, annyi idő után, újra az enyémnek érezhettem. Hiányzott már nagyon. És ma éjfélkor is elmegy. Ha rajtam múlik nem megy sehová! De 1 a 100-hoz az esélye hogy nem alszom el. Márpedig én leszek az az 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése