7.fejezet: Egy rég nem látott "barát"... barát?

10 kommentet! : )


/Nessi Cullen/

Lassan ébredeztem, nagyon kába voltam. A fejem is fájt, de a nyakam még jobban. Az egész el volt zsibbadva. Végül kinyitottam a szemem. Jacob-ot láttam meg, amint engem figyel az ágyam szélén. Felnyögtem, és a kezemet is lassan megmozdítottam. A fejemhez emeltem, és Jake egyből utána kapott.
-Mi történt?-kérdeztem. Még nem volt tiszta a kép. Kicsit feljebb csusszantam a párnán, így már szemtől szembe voltam Jake-el.
-Hát, az egyik vérszívó kicsit megcsapolt....-próbált mosolyogni. -De szerencsére...
-Szerencsére mi?-kérdeztem keményebb hangon.
-Nem haltál bele...-nyökögött.
Nagyot sóhajtott.
-És... te mire emlékszel?-kérdezte meg.
-Hát, csak arra, hogy egy kéz hátulról megragad. Az érintése hideg, és azután már sötét volt. Aztán... éles fájdalmat éreztem a nyakamnál. De, mielőtt.. ismét sötét lett volna...-nyeltem egyet.-Valaki megjelent, de, te nem lehettél...-csóváltam meg a fejem.  A végére elhalkultam.
Nagyon nagyot sóhajtott.
-Nem... -fogta meg a fejét - tényleg nem én voltam az.
-Akkor ki?-ráncoltam a homlokom.
-Damen. -nyögte ki. De szó szerint.
Szavai mint villámcsapás, úgy értek.
-Mi?! Damen, itt van?
-Igen... épp tegnap óta. Jobban mondva, ő mentett meg. -húzta el a száját.
-Várj, tényleg itt van?-kívül hűvös maradtam, de belül már mosolyogtam. Nagyon örültem, hogy visszajött, és hogy ismét láthatom. Hiszen nem telt úgy el nap, hogy ne gondoltam volna rá.
-Igen...
-És, akkor most hol van?
-Elment. Nem akarta, hogy lásd.
Ez csalódást okozott.
-Miért? -kérdeztem vissza egyből.
-Azt mondta, csak akkor keresd, ha beszélni szeretnél vele. Még holnapig a városba lesz.
Kicsit lelombozott. Szóval, örült hogy látott, de viszlát világ, vissza Volterrába. Nem is érdekli, hogy mi van velem... de ez egyébként jellemző.
-Oké.-roskadtam vissza az ágyba.
-És -simogatta meg az arcom. -Hogy vagy?
-Még... -vettem egy levegőt. -Fáj a fejem, és a seb...-tapintottam meg a gézlapot. -De már sokkal jobban.
-Igen, már a színed is jobb! Ne félj!
-Ugye, senkinek sem esett baja?!
-Nem. Mindenki jól van... rajtad kívül.
-És, most már minden rendben van, ugye? Nem kell többé félnem, hogy valaki megtámad. -vetettem fel halkan, mert féltem, hogy mégsem így van.
-Igen, nyugodj meg! Senki sem élte túl azok közül... már teljes a nyugalmunk!-csókolta meg  a kezem.
-Vagyis, most már koncentrálhatunk egy dologra.-mosolyodtam el.
Jacob szeme felcsillant.
-Az esküvőre!-egészítettem ki az előző mondatom.
Boldogság tükröződött az arcán.

/1 napra rá. délelőtt./

Már egészen jól voltam, egy nap fekvés után. Fel tudtam  kelni, és járkálni egy kicsit. Jake rendíthetetlenül mellettem volt mindig, és segített mindenben.
-Oké, azt hiszem a járás már megy egyedül is!-nevettem el magam. Jake hátulról fogta a derekam, én pedig egyensúlyoztam. Először megszédültem, és visszaestem a karjaiba, de azután már sikerült egyensúlyoznom.
-Biztos? Nem szédülsz?-húzta fel a szemöldökét.
-Igen. Elengedhetsz!-villantottam egy mosolyt rá, és lassan elengedett. Én pedig tettem egy lépést előre.
Bár már lábadoztam, azért a nyakamon volt még a gézlap, ami takarta a heget, melyre már nagyon kíváncsi voltam. Carlisle tegnap kicsit beszélgetett velem, meg persze megvizsgált újból, és sajnos belátta, a nyom örökre megmarad a nyakamon.
-Jake... téged, nem fog zavarni az a nyom a nyakamon?-kérdeztem meg sunnyogva, és lassan felé fordultam.
-Nem. Habár nem örülök neki, de nem zavar.
-Oké...-bólogattam. Ez biztató.
Nem sokkal ezelőtt Rose és Esme jött nekem segíteni felöltözni, amire tulajdonképpen semmi szükségem nem volt, ők azért boldogan segédkeztek nekem. Ezúttal egy fehér pólóba bújtam bele, mely ujjatlan volt, két vastag pánt tartotta meg a vállamon. És egy farmert is felvettem. Hajam laza lófarokba fogtam, hogy ne zavarja a nyakam.
-Tervezed, hogy felhívod Damen-t?-kérdezte meg krákogva.
-Igen, megfordult a fejemben.
-És mikor?
-Ő... hát ha lesz időm.
-Ha akarod egyedül hagylak.
-Szerintem ehhez egy telefonbeszélgetés nem elég.
-Személyesen akarsz vele találkozni?-csodálkozott.
-Igen. Jó lenne.
Egy nagyon csúnyát grimaszolt.
-Oké. Akkor, én most itt hagylak.... -vette fel a pulóverét az ágyról a kézébe.
-Jake! Ne csináld ezt!-gyorsabban akartam lépni, és egyenesen orra buktam volna, ha nem kap el. A karjaiba estem.
-Nyugalom!-suttogta. -Nem haragszom!-állított fel. -Csak itt hagylak, hogy minél előbb túl ess a dolgon.
-Milyen dolgon?
-El kell mondanod Damen-nek, hogy hozzám jössz!
-Igen, ez nehéz lesz...
El akart engedni, és menni.
-Hé! Ugye este még látlak?!
-Ha hívsz...
Azzal el is ment. Sóvárogva néztem utána. Még jobban tetszett, mint a megismerkedésünkkor. Már lassan 2 éve annak, hogy először találkoztunk.
Ezután lassan elbotorkáltam az ágyig. Carlisle szerint azért vagyok ilyen rosszul, mert a méreg lassan tisztul ki a szervezetemből. Az ágyamról felkaptam a telefonom, és lassan leültem az ágyra. Már hívtam is Damen-t. Egyből felvette. Látszott rajta, hogy várta a hívást.
-Nessi?!
-Damen?!- jó volt hallani a hangját de nagyon. -Ide tudnál jönni?
-Persze. 5 percen belül ott leszek!
Azzal letette.
Már 3 percre rá itt volt. az erkélyen keresztül jött, mint általában. Régen.
-Szia! -köszöntünk egyszerre. Amikor megláttam, megállt bennem az ütő. Annyira jó volt újra látni. A szívem óriásit dobbant. Közelebb jött, mert föl akartam állni, de egyből megakadályozta.
-Ne! Maradj ülve!...
Megfogta a kezem, és visszaültetett. Átfogta a vállam. Nagyon hamar zavarba jöttem. Kicsit odébb ültem tőle.
-Szóval visszajöttél. Miért?-kérdezősködtem.
-A  Volturi-nak közvetlen van, illetve most már csak volt, egy csatornája a klánhoz. Innen tudtam, hogy mire készülnek...
-És..?
-Gondoltad ölbetett kezekkel fogom nézni, hogy hidegvérrel megölnek?-emelte fel a hangját.
-De, ha most nem hívlak, akkor nem is jössz el?!
-Eljöttem volna, hogy elbúcsúzzak.
-Máris elmész?
-Muszáj. Azért, örülök, hogy még egyszer láthattalak.
-Csak ezért jöttél? Mert féltél, hogy meghalok?
Kicsit elengedett merev tartásából.
-Ahh! Téged nem tudlak becsapni, és nem is akarlak! -nézett a fal felé. -Amúgy is visszajöttem volna. Mert, már nem bírtam sokáig...
-Damen... valamit tudnod kell...-kezdtem de félbeszakított.
-Nem! Most csak válaszolj egy kérdésemre.... -mélyen a szemembe nézett. -A csók, mielőtt elmentem... az azért volt, mert elmentem, és féltél hogy nem lesz rá alkalmad, vagy azért volt mert, szeretsz?
-Én csak... áh! Nem tudom mi ütött belém! Az csak... véletlen volt... én.. nem... -nyökögtem. Így még a kutya se hitte volna el, hogy igazat mondok. Pedig igazat mondtam!
-Jól van! Tegyük fel, hogy így volt... akkor békén hagylak! De.. ha nem, akkor...!
-Ezt most ne feszegessük. Elvégre, szó nélkül ott hagytál, nem?
-De... és ott szúrtam el az egészet! -állt fel, és beleütött egyet a falba. Pont mint Jake még annak idején. De az ő ütésére nem repedt meg a fal. Viszont én megijedtem.
-Valamit tudnod kell!
-Mi az?
Kicsit haboztam, aztán kimondtam.
-Jacob-hoz megyek feleségül!
Szemei összeszűkültek, és rám meredt. Nem értettem, mi ezen olyan "felfoghatatlan".
-Ezt most mond még egyszer!
-Hozzámegyek Jake-hez!
Közelebb jött, és szorosan megfogta a két karomat. Szinte felemelt az ágyról. Szemtől szembe voltunk.  Szorítása fájt, és megrémisztett.
-Ezt nem teheted meg! Nem mehetsz hozzá! Érted?! Soha!
Azzal ledobott az ágyra. Kicsit rosszul érkeztem, de sikerült fájdalommentesen földet érnem.
-Mindent meg fogok tenni, hogy megakadályozzam az esküvőt! Mindent!
-Most menny el! Hiba volt felhívjalak...
Hirtelen, mintha magához tért volna, megrázta a fejét, és felém fordult. Én már torkig voltam a kedélyváltozásaival.
-Kérlek, Nessi! Bocsáss meg...! Én csak... -sóhajtott. -Sokkolt a hír! Ennyi!
-Nem érdekel! Akkor is menny el! Most nem akarlak látni... !
Megfordult, és már az erkélyen állt, amikor még visszanézett. Nem tudtam, komolyan gondolta-e amit mond, vagy csak a méreg mondatta vele. Ahogy azt sem, hogy visszamegy-e vagy sem Volterrába. Teljesen meglepett a reakciója... sőt halálra rémített. Lassan a telefonom után nyúltam, de észrevettem, hogy a kezem remeg az idegességtől. Jacob-ot akartam felhívni, de aztán mégsem tettem. Magamban előbb meg kellett emésszem a dolgot. Talán jobban is végződhetett volna, ha nem hagyom magam megint.
Végül úgy döntöttem, felhívom Jacob-ot. Szükségem lesz rá éjjel. Hogy megnyugodjak, és hogy velem legyen.
-Szia kicsim! Mond!
-Kérlek gyere!
-Megyek!
Ennyit mondott csupán, és rá 10 percre már kopogtak is az ajtómon. Jacob jött be rajta.
-Szia! Valami baj van?-lihegett. Nagyon sietett.
-Mondhatjuk úgy is...!
-Mit csinált az a vérszopó?!
-Hát, elmondtam neki, hogy hozzád megyek, és teljesen kiborult... így még soha nem láttam...
-Hozzád nyúlt?!-idegeskedett.
-Nem.. vagyis nem tudom...
-Ha bántott, én esküszöm...!
-Jake!-szóltam rá mielőtt felrobban.- Azt mondta mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza az esküvőt.
-Mi? Ezt mondta neked?
-Igen.. de mi ugye nem hagyjuk?
Leült mellém.
-Nem. -mosolygott végül.
-És itt az ideje, hogy lépjünk... mert hát, az ígéret, szép szó...
Fogtam meg a gyűrűt.

/Később a nappaliban felállva/

-Szeretnénk bejelenteni, hogy 2011. július 23-án -kezdte Jake, és én folytattam.-Jake és én, -majd együtt mondtuk ki- Összeházasodunk!
Mindenki gratulált, ismét, és apu megint elbeszélgetett Jake-el. Minden klappolt. Én biztos voltam a dolgomban. 2 hét, és már nem menyasszony, hanem feleség leszek, Jake oldalán. És ebbe már senki sem szólhat bele!
-Atya ég Nessi! Miért csak most szóltok?! -riadozott Alice. -Így nem lesz idő semmire! Már most el kell kezdenem a szervezést...meg mindent!
-Ja igen, Alice! Ha nagyon szépen megkérünk, rendeznéd te?-sunnyogtam.
-Hát persze! De..! Körülbelül 1 hónappal az esküvő előtt ki szokták küldeni a meghívókat! És mi meg csak 2 héttel előtte küldjük ki?!
-Alice!-kezdtem megint. Már előre látom, hogy sok baj lesz ebből. -Nem kellenek vendégek! Elég a szűk családi kör!-már szólni akart, de félbeszakítottam. -Ha meg meghívod őket, akkor aki akar, és ráér, az úgyis eljön majd!
-De 2 hét?! Az semmire sem elég!
-Ugyan Alice..! Megcsinálod!
Kicsit még sertepertéltünk otthon, majd Alice és Jasper elment. Alice visszaszólt az ajtóból még.:
-Elmentünk megrendelni, és csináltatni a meghívókat! Majd jövünk!
Ezt nem hiszem el! Már elkezdte?!
Jake hirtelen kézen ragadt, és felhúzott az emeletre. A fájós nyakammal felbotorkáltunk az emeletre. Majd hátrahuppantunk az ágyon, kézen fogva. Egymásra néztünk.
-Ezzel megvolnánk.-mosolyogtam.
-Igen! Már csak az én családom van hátra!-mosolygott Jake.
-Ma akarod, vagy holnap?-kérdeztem.
-Mennyünk ma! Azt hiszem most mindenki nálunk lebzsel.
-Oké!... De előtte még...-fölé hajoltam, és megcsókoltam.
El sem hiszem, hogy már csak 2 hét, és vége az eddigi életemnek. Elkezdődik helyette valami sokkal másabb, újabb, és szebb dolog, ami kitudja még mit tartogat. És én bátran állok elébe. Mert nem számít mi jön ezután.

/Szerk./

Köszi az előző 10 kommentet! El sem hiszem még mindig! Ide is bőven jöhet, mert sorsfordító fejezet lett azt hiszem! Remélem mindenki várja az esküvőt! Én nagyon! És tartogatok meglepetéseket! Aki eddig olvasott, most ne hagyja abba! Puszilok mindenkit!
10 kommi!
<3 + meglepi minny a főoldalon a fejezet fölött! :]