2011. július 11., hétfő

8.fejezet: Hívatlan vendég.

10 kommi, és jön a kövi! :)

/Nessi Cullen/

Az éjjel nem aludtunk sokat. Sem én, sem Jake. Fáradtan keltem fel, de muszáj volt, mert nem bírtam aludni. Gyorsan felültem, és sikerült Jake-et is felvernem félálmából. Álmosan kapott oda  a szeméhez. Megdörzsölte, és kinyitotta a szemét. 
-Bocsi, aludj nyugodtan!-suttogtam neki, és lehajoltam fölé. 
-Nem, te miért kelsz fel? 
-Nem tudok aludni. 
-Izgatott vagy?-mosolygott.
-Egyre inkább!-mosolyogtam én is. Fölé hajoltam, de csók helyett csak még inkább beszélgettünk. Kicsit ráfeküdtem a mellére, és élvezte a dolgot. Így beszélgettünk.
-És, milyen ruhád lesz...?
-Számít az?
-Neked kell lenni a legszebb királylánynak a földön!-sandított oda egy féloldalas mosolyt, amitől máris olvadtam.
-Aha... neked meg a legszebb királyfinak.-nevettem el magam a dolgon.
Aztán kicsit elmerengtem.
-Hé! Minden rendben?
-Ő..-nyújtottam el. -Igen...
-Damen aggaszt?-tökéletesen rátapintott a lényegre.
-Tulajdonképpen igen. De mit is tehetnék...?
-Ne gondolj rá!
Felültem melléről. És  néztem előrefelé. Közben éreztem, ő is megmozdul mellettem, és felül.
-Szerinted visszament Volterrába...?
-Ch...- cettegett. -Isten se tudja!
Erre felálltam mellőle, kitakaróztam, és kimentem az erkélyre. A reggeli hűvös megcsapta az arcomat, és végigfutott az egész testemen. Meztelen lábaimon, és karjaimon. Mezítláb álltam kinn, félig kócosan, de boldog voltam. Ilyet már rég csináltam, és jól esett. Jake nem sokkal később mögöttem termett. Hátulról átkarolt, és a fülembe lehelt. Most meleg járta az testem.
-Mit akarsz tenni?-kérdezte végül.
-Megkeresem.-válaszoltam.
-Mi?-vonta fel a szemöldökét. -Na azt már nem!
-Jake! Tudom... haragudnom kéne rá... de nem megy. Tisztáznom kell a dolgokat. Még a jövőhét vége előtt!
-Nagyon szépen kérlek, hagyd békén, és ne keresd őt!
-Akkor... foglalj le valamivel...!-persze csak azért mondtam mindezt, hogy témát váltsunk. Később még bepróbálkozom az ötletemmel nála.
 Ő erre felkapott a földről, meztelen lábam fellibbent, majd karjaiba vitt be az ágyba. Visszafektetett, és még a karjaiba megcsókolt. Keze egyre lejjebb tévedt, egész a hasamig. Gyengéden felhúzta a pólómat, és a hasamat simogatta. [...]
Az utóbbi időben egyre közelebb engedem magamhoz.

Később felöltöztünk, és megnéztük lenn a nappaliban mi a helyzet. Alice és Jasper, valamint Apu és Anyu volt otthon. Amint leértünk a lépcsőn, megkérdeztem, csak megszokásból:
-Carlisle és Esme?
-Elmentek...-jött a válasz aputól.
Aztán kézen fogtam Jake-et, és odahúztam a kanapéhoz, ahol Alice és Jasper szorgosan rakosgatta ki a meghívókat. Alice négyet hozott, mivel nem tudott dönteni. De mindegyiket megcsináltatta, a nevünkkel, és az idézett szöveggel együtt...
-Alice! Ez most ...mi akar lenni?-kérdeztem meg egyből, és letelepedtem mellé.
-Oké! Most, segíts kiválasztani a legszebbet!
Egyből morfondírozni kezdtem, melyik lenne a legalkalmasabb rá. Mindegyik csicsás volt, és aligha tetszetős. Mégis megragadt egyen a tekintetem. Egy arany és barackszínű lapon. Egyszerűbb volt, mint a másik három, és még jól is mutatott. A szöveg nagyon tetszett rajta, melyet kedvencemtől idéztek, Hemingway-től.:
 "Nem tudod mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket, 
Tanuld meg hát felfedni a rosszat, S, őrizd meg a boldog perceket!"
                                                                             (Hemingway)
-Ez nagyon szép!-suttogtam, miközben megérintettem az egyszerű meghívót.
-Tessék?-kérdezte Alice.
Kikerültem merengésemből, és választ adtam.
-Ez nagyon szép! Én ezt szeretném!-ránéztem Jake-re, és ő bólogatott.
-Szerintem is nagyon szép, és eseményhez méltó!
Alice-re is rápillantottam.
-Végül is, én is erre gondoltam! Akkor... másoltatok belőle... úgy körülbelül 200 db-ot!
Az utolsó számra kikerekedtek a szemeim. De nem csak nekem, hanem Jake-nek is.
-Hogy mi? 200-at?! Alice!
-Mi a baj?-kérdezte nagy szemekkel. Azt hitte beválik.
Ő felállt mellőlem, és a pult mögé araszolt.
-Erről nem volt szó! 200 embert nem is ismerek!
-Te nem, de én igen!
-Alice! Kérlek... nem húzhatnánk lejjebb azt a számot?-könyörögtem.
-Mennyivel?
-Mondjuk... 100-al?
-Az túl sok! Inkább legyen 50... -még ebbe is alig akart beleegyezni.
Nagyot sóhajtottam. Végül is nem számít, hogy mennyien leszünk, a lényeg hogy Jeke-é legyek. És senki másé a földön.
-Ja! Majd elfelejtettem!-csattant fel. -Holnap ruhapróbára megyünk!
-Tessék?!
-Már kiválasztottam mindenkinek... de Jake-el később megyek el... Nem szabad, hogy meglássa a ruhád!
-Ez most csak valami vicc ugye? Nem korai az még?
-Nem.. épp hogy késő van...!
-Van választásom?
-Nincs!-vágta oda keményen.
Apu és Jasper a háttérben halkan nevettek. Jake és én, az áldozatok,  pedig behúztuk fülünket, farkunkat.
-Háhá! Nagyon vicces!-grimaszoltam nekik.
Végül odamentem Jake-hez, kezemet az övébe kulcsoltam, és kifelé indultunk el.
-Majd jövünk!-intettem hátra.
-De ne maradjatok sokáig!-kiáltott vissza Alice.
-Mi lehet az már megint?-kérdeztem magamban.
Kinn Jake is elnevette magát. Bevetettük magunkat a kocsiba. Csakugyan Jake vezetett.
-Hát már bocs, de a "nővéred" nem semmi!
-És akkor még nem is ismerted meg igazán... -fogtam meg a fejem.-Kitudja milyen esküvőt rittyent nekünk oda. Úgy hogy észre se veszed!
-Legalább csini leszel! Alice-nek nagyon jó érzéke van a ruhákhoz!
Mind ketten tudtuk, mi jön majd az esküvő után.... végre megtörténik majd az a dolog.... Mindig hevesebben ver a szívem, ha erre gondolok.
Jake már indított is. Lefelé a La Push-ba, azon gondolkodtam, hogy hogyan tálaljam neki az ötletemet meignt, Damen-ről. Mert fogalmam sem volt róla. Nem tudom megelőzni, hogy ne boruljon ki. Sehogy se.

Emily már egy rakat sütivel várt minket. Nagyon ünnepies hangulatban voltak.
-Jaj de jó, hogy jöttök!-kiáltott ki Seth.
-Em! Itt jön az ifjúpár!-kiáltott be Embry.
-Ez most már mindig így lesz?-fordultam oda Jake-hez.
-Csak 2 hét. Kibírod... a kedvemért!-válaszolt Jake, és megint úgy nézett rám, hogy majdnem bedőltem neki...
Amikor beléptünk a házba, ugyancsak sütemény fogadott, ahogy tegnap Emily ígérte. A bejelentés örömére. Kicsit ettünk, aztán beszélgetni kezdtünk.
-Ugye mi is kivehetjük a részünket az esküvőből?-kérdezte Seth.
-Milyen értelemben? -kérdezte Jake.
-Kicsit őrködünk.. hiszen kell a biztonság! Főleg egy ilyen eseményen...
-De akkor lemaradtok mindenről!-szólt közbe Emily.
-Az lehet, de nem akarom kihagyni, hogy szmokingba őrködjek.-nevette el magát Quil.
-Igazatok lehet, de... áh...! Ezt még megbeszéljük!-mondta Jake.
Én szinte egész végig hallgattam amit beszélgettek. Régi sztorikat még az ősi esküvőkről, meg mindenféle történeteket. Nagyon jól hangzottak, és Jake folyton az én arcomat figyelte, hogy milyen következtetést vonok le az egészből. Talán el akarják venni mindenfélével a kedvem a házasságtól. Lehet régen sikerült volna, de most már töretlen a magabiztosságom.
Ezután Jake a szobájába terelt engem. Becsukta maga mögött az ajtót.
-Na, nem ijedtél meg?
-Ugyan mitől?
-A házasságtól... meg az ilyen régi történetektől...?
-Nem. Tudom mit akarok...!-erre nagyon elmosolyodott.
Közelebb jött pár lépést. Látszólag jó kedve volt, így gondoltam megpróbálom előhozni Damen-t...
-Jake... tudom, hogy nem fogsz örülni neki, de én meg szeretném keresni Damen-t!
-Nessi, azt hittem megbeszéltük! Nem mész!
-De... Damen sosem bántana! És engem megnyugtatna ha tisztáznám vele a dolgokat! De mond, mi aggaszt ennyire? Mitől félsz?
-Attól, hogy elcsavarja a fejed!-mondta ki habozás nélkül. -Hogy megint megcsókol, és talán magával is visz!
-Hogy feltételezhetsz ilyet rólam?-kérdeztem meg merev hangon. -Soha nem csalnálak meg vele! SOHA!
Szemem majdnem megtelt könnyel, de visszatartottam őket. Ebben már volt gyakorlatom bőven.
-Talán, nem bízol bennem?-kérdeztem meg.
-Benned bízok a világon a legjobban!-jött közelebb, és már nem volt köztünk egy lépés távolság.
-Akkor engedd, hogy beszéljek vele! Kérlek!
Grimaszolt egyet, aztán lassan elkezdett bólogatni. Én kitértem előle, és elindultam az ajtó felé. Pontosan tudta, hova megyek, vagy legalább mit fogok tenni. Nem jött utánam. Elviharoztam a konyha mellett, és se szó se beszéd eltűntem kinn, a kocsimmal együtt.
Egészen egy bekötőútig mentem, ahol leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból. Nem tudom miért, de biztos voltam benne, hogy Damen nem ment vissza Volterrába. Előkaptam a telefonom, és hívtam.
-Háló?
-Damen! Beszélnünk kell!
-Mond hol, és mikor!
-Most, és itt a bekötőút szélén vagyok... majd egy kicsit beljebb leszek.
-Rendben. Megyek.
Azzal lerakta. Én pedig elindultam befelé az erdőbe. Bár már nem volt mitől tartanom, egészen olyan érzésem volt, mintha követne valaki. Ezeket a gondolatokat viszont hamar el kellett hessegessem a fejemből. Hamarosan megérkezett Damen is. Hátulról megfogta a vállam, és egészen megijedtem. Hamar felé fordultam.
-Sajnálom, ha megijesztettelek! -szólalt meg, de szinte nevetett.
-Nagyon vicces!
-Mitől ijedtél meg ennyire?
-Csak olyan volt mintha...Mindegy! -hagytam abba.
-Tényleg, és hogy hogy felhívtál? Azt hittem látni sem akarsz!?-vette el magát.
-Ha ennyire komolytalan vagy, el is mehetek...-válaszoltam, és kikerülve próbáltam elmenni. Ő persze egyből megállított engem.
-Bocs! Akkor mond...
Kicsit lenéztem a földre, aztán belekezdtem.
-Tudni szeretném, hogy komolyan gondoltad-e azt, amit mondtál...?
-Hát persze hogy nem! Nem mondom, hogy örülök neki... de nem tehetek mást. El kell fogadnom... -mosolygott. -Tudod hogy szól a mondás..: Ha igazán szereted, elengeded, és ha ő is viszont szeret, vissza jön hozzád.
Nagyon meglepődtem rajta. De ugyanakkor meg is könnyebbültem.
-És, akkor mit keresel még mindig itt?
-Hát, tudod, kedvem támadt egy kicsit lógni...
-Aha.. oké. Akkor el is megyek... Nem zavarlak!-mondtam, de csak azért, mert tisztáztam a dolgokat, és ez minden amit akartam.
-Hé! Ha már itt vagy beszélgessünk egy kicsit!
-Miről akarsz beszélni?
-Például, arról, hogy mi kényszerít rá, hogy hozzámenj Jacob-hoz? Mert, az is biztos, hogy nem magadtól teszed.
-Senki sem kényszerít rá...
-De nem is te akartad...
-Hát, nem. De, mostanra már elég más a véleményem.
-Aha, persze... Jó!-emelte fel a kezeit.-Nekem mindegy! Végül is, a te életed...
-Igen, az enyém.
Erre közelebb jött. Már nem volt köztünk egy lépés távolság sem. Felnéztem rá, és ő is mélyen a szemembe.
-De, ha mégis úgy döntenél, hogy másra vágysz, engem megtalálsz!
Meg akart csókolni, de én a kezemet a szája elé tettem, és elhúzódtam tőle.
-Ezért nem akartam veled találkozni!-jelentettem ki.
-Muszáj volt megpróbálnom!
És ekkor, hirtelen egy fekete csuklyás nő jelent meg, szőke haja, és tűzpiros szeme csak úgy világított. Egészen felénk tartott. Messziről nem, de közelebbről már megismertem. Jane volt az. Én gyorsan Damen-re néztem.
-Ez a te műved?!-förmedtem rá.
-Nem, nem dehogy!
Jane közelebb jött, majd megállt előttünk.
-Üdvözletem, ifjú barátom!-szólalt meg bársonyos hangon. Majd Damen-re nézett. Szemeiből méreg áramlott, és egészen ijesztő volt. -Aro küldött.
-Apám? Mégis miért? -kérdezte meg Damen.
-Gondolod, hogy annyiban hagyjuk, hogy elszöksz otthonról? Miközben épp Renesmee-t gyilkolják meg?
-Tessék? Apám, utánam küldött?
-Igen. És nem örül, egy cseppet sem, hogy még mindig Renesmee társaságában tartózkodsz!
-Renesmee erről nem tehet! Én vagyok a hibás! Én kerestem fel!
-Én nem hiszem...-húzódott el a szája. -Hiszen, most is ő hívott ide!
-Mióta vagy a városba?
Csak rémülten figyeltem a kis párbeszédet, és közben tudatosult bennem minden.
-Már ez a harmadik napja.
-Tehát tényleg itt voltál végig...-ismerte be Damen.
-A Volturi nem ad második lehetőséget, Renesmee! Aro kéri, hogy vigyelek Volterrába...
-Nem! Nem engedem!-szólalt meg Damen. -Inkább, büntessetek engem, de ne őt!-védett meg.
-Na azt már nem! Megyek...-mondtam ellentmondóan.
Aztán hirtelen apu jelent meg a hátunk mögött.
-Jane...-szólt. -Én felmegyek Volterrába, és beszélek Aro-val... Ha megengeded.
-Nincs ellenvetésem. De nálunk sokat jelent a törvény... ezt jobb ha tudod!
-Igen...
Jane megfordult, és elindult. Apu utána. Még egy pár lépést vissza jött felém.
-Menny haza, és szólj a többieknek, hogy ne aggódjanak! Minden rendben lesz!
-De apu...!
-Nem, kincsem! ...-vett egy mély levegőt, és eltűnt a bokrok közt. Damen-el, és Jane-el együtt. Magamra maradtam. Mi lesz, ha apunak nem sikerül meggyőznie a Volturi-t? Az nem lehet hogy...
Ész vesztve rohantam a kocsim felé, és néhány kiálló botban meg botlottam. Térdre estem, de az utam folytattam. Közben viharfelhők gyűltek az égen...

/Szerk. megjegyzése./
Sziasztok!  Bocs, a fejli rövidsége miatt! Először is, szeretném megköszönni, az előző 14 kommentelőt, még kimondani is sok! Nagyon köszönöm! És légyszi, most se fogjátok vissza magatokat, mert számítok rátok! Még ezenkívül egy fejezet, és jön az esküvő beígért 23.-ára! Puszi! Ally.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,rem Ed-nek nem lesz baja ,siess a kövivel puszi niki

Névtelen írta...

remélem a Volturi nem kavar be,siess a kövivel pussz

Névtelen írta...

szmokingban öltözött farkasok király:)puszi tami

Névtelen írta...

farkas őrző-védő szolgálati egység,megjelenés az alkalomhoz illő szmokingban;)remek feji várom a kövit!
Berni

Névtelen írta...

Edwardnak ugye nem lesz semmi baja
mikor mindenki nyugodt megjelenik Jane:(

Névtelen írta...

ne Jane:( unhappy azért szupi vagy rem jól végződnek a dolgok<3

Névtelen írta...

jaaj úgy tudtam!!
szmoking+farkasok=elképesztő látvány
dia voltam

Névtelen írta...

jaj annyira megható h Ed elmegy beszélni a Volturival, ezt így kell csinálni!!minden apának a lánya boldogságáért!!puszi Betti

Giwiii írta...

Szia!
Nagyon jó lett*.*
Jaj, ugye Edwardnak nem lesz semmi baja:(
Siess a frissel<3

INAA írta...

nagyon jó lett ez a fejezet is!
Remélem Edwardnak nem lesz baja,és az esküvő rendben lezajlik:)

Renataa írta...

Nagyon jó lett. :D
Remélem a vulturival nem lesz semi para így az esküvő elött...:|
Renii.