9. fejezet. "Ha a sors fejbevág, te rúgd bokán!"

10 kommit! (:


/Nessi Cullen/

Még arra sem volt időm, hogy visszamenjek Jake-hez, egyből hozzánk vettem az irányt. Hamar hazaértem, mert a gázt padlóig nyomtam. Amint beléptem, mindenki rémülten figyelt. Tudtam, mindenki tudja mi a helyzet. Hiszen apu elmagyarázta nekik a dolgot, mielőtt a segítségemre sietett. Anyu egyből odarohant hozzám. Kezemet megszorította, és kétségbeesve szólt hozzám. Sírni akart, de nem tudott. Nemlétező könnyeivel küszködött.
-Edward hol van?! Ugye nincs baja?!
-Anyu... én... Apu elment Volterrába!
Azonnal karjaiba kapott, és megölelt. Én már homályosan láttam, mivel szemem tele lett könnyel.
-De hát miért?-kérdezte Esme.
-Azt mondta beszél Aro-val. Meg akarja győzni, hogy a Volturi adjon második lehetőséget!
Alice a szája elé emelte két kezét, hogy elrejtse száját, mely tátva maradt a félelemtől.
-Nyugalom! Biztos épen és egészségesen hazaér! Végül is, mi lehet a legrosszabb? -tette fel a költői kérdést Emmet.
-Emmet!-szólt rá Rose.
-Edward vissza kell érjen még a jövőhét vége előtt! -jelentette ki Rose.
-Miből gondolod, hogy nem toppan be azonnal?-ráncolta a homlokát Carlisle.
-Bármikor visszajöhet!
-Ugye visszajön?-fordultam Carlisle-hoz.
-Reméljük.-sóhajtott, de hangja nyugodt volt.
Még sokáig tudtuk volna taglalni a dolgot, de én nekem semmi kedvem nem volt a dologhoz. Már a gondolattól is rosszul voltam. Ezért felszaladtam a szobámba.

Fel-le járkáltam, idegesen, és nem értettem, vagyis, nem fogtam fel még mindig, hogy mi történik körülöttem. Jövő szombaton férjhez megyek -ami most ebben  az esetben háttérbe szorul-, és apu pedig a legnagyobb ellenségeimmel "beszélget"...
-Te jó Isten!-túrtam a hajamba, már az egész tiszta kócos volt, de nem érdekelt. Aztán egyszer csak Jake jelent meg az erkélyemnél, ami persze nyitva volt. Nagyon feldúlt voltam.
-Egyszer az életben nem tudnád az ajtót használni?!-kiabáltam rá.
-Mi?! Most akkor, el akarsz küldeni?!
Megint járkálni kezdtem. Kezemet a fejemre raktam, és úgy mentem, fel s' alá. Ő gyorsan odalépett hozzám, kezemet leszorította a derekam mellé, és idegesen hozzám szólt.
-Valami baj van?
Nagyot sóhajtottam.
-Hát...
-Ha Damen csinált valamit én esküszöm hogy megölöm!-szólt idegesen.
-Jake a Volturi Damen után küldte Jane-t! A tavaly csak azzal a feltétellel engedtek el, ha... többé rá se nézek Damen-re! Most pedig rajtakaptak, hogy beszéltem vele!-kicsit lehiggadtam a sorok után, de nagyon nagy csodálkozással tekintett rám. -Apu elment helyettem, hogy beszéljen a Volturival... de nem hiszem hogy sikert fog elérni... Jacob! Úgy félek!-borultam a nyakába.
Ő szorosan magához ölelt, és szerintem fogalma sem volt arról, hogy hogyan nyugtasson meg.
-De... az nem lehet! Hiszen... Ez nem igaz! -idegeskedett. -Már megint amiatt a kis vérszopó miatt van bajunk! Elegem van! Hát már ezekben a napokban sem lehet boldog, és nyugodt az ember?-háborodott fel.
-Nézd Jake.... ha... ha...-dadogtam, mert képtelen voltam kimondani. -Ha apu nem ér vissza idő előtt, akkor talán... jobb lesz, ha elhalasszuk az esküvőt... -szemem feltelt könnyel, arca láttán. Olyan fájdalommal nézett rám, mint eddig ritkán. Láttam, hogy szemében neki is könnycsepp gyűlik, de visszatartsa. Félrenézett, és a szája szélét rágta. Még egyszer rám nézett, aztán megfordult, és mielőtt szólhattam volna, eltűnt. Kiugrott az erkélyről.
Keservesen el kezdtem sírni. Térdre estem a földre, és összehúzódtam. Úgy sírtam. Később még az ajtót is bezártam. Nem akartam senkit látni, csak egyedül lenni. Csak sírtam....

Már éjfél is elmúlt talán... Alice meg a többiek rengetegszer próbáltak bekéretőzni hozzám, de én elutasítottam őket. Kicsit sikerült összeszedtem magam, kifújtam az orrom, de a könnyeket nem töröltem le az arcomról. Ha follyanak. Aztán megint elkezdtem sírni, de észrevettem, hogy valaki áll az erkélyemen. Lassan emeltem fel a fejem, és egy fekete farmergatyás lábat láttam meg. Még feljebb néztem, és Damen sugárzó arcát pillantottam meg. Lassan lehajolt, majd leguggolt mellém, és kézen fogva felállított. Kezével letörölte könnyeim az arcomról, és én meglepetten figyeltem, hogy mit keres itt egyáltalán.
-Hogy kerülsz ide?-suttogtam, de minden szavamat tisztán hallotta.
-Már nem kell félned!-súgta a fülembe. -Minden rendben van. Edward mindjárt betoppan hozzád.
-Vagyis, sikerült meggyőznötök Aro-t?!-még magam sem hittem el, amit mondok.
-Igen.... -súgta vissza.
-De hát hogy?
-Az nem fontos! Lényeg, hogy nem fognak többet zaklatni!
Hálából megöleltem. Még mindig sírtam, de már szinte az öröm miatt.
-Nekem mennem kell... de nem búcsúzom. Még... -egy puszit nyomott a homlokomra. Mielőtt vissza kérdezhettem volna, már kopogtak az ajtón, és Damen-t már sehol sem találtam.
Nagyot szipogtam. -Tessék!
Apu lépett be rajta. Én gyorsan odarohantam hozzá, és megöleltem, annyira amennyire csak tudtam, és megint  csak sírni kezdtem.
-Nyugodj meg kincsem! Nincs semmi baj! Már itt vagyok!-szólt nyugtató hangján, és ő is megölelt.
-De, ugye nincs semmi bajod? Nem bántottak?!
-Nem, persze hogy nem. -mosolyodott el.
-Hogy... hogy sikerült meggyőzni Aro-t?-kíváncsiskodtam.
-Az nem fontos!-ismételte Damen szavait. Akármi is volt az, nem érdekelt, ha végre békén hagynak minket.
-Úgy örülök hogy itt vagy!-öleltem meg még egyszer. Ő is nyomott egy puszit a fejem búbjára.

Tudom, hogy késő van, de már teljesen lenyugodtam, és fel szeretném hívni Jake-t. De mégsem volt hozzá merszem. Inkább írtam egy röpke SmS-t, hogy jöjjön. Már hajnali 5-öt ütött az óra. Nem tudtam, jön-e, vagy  nem. Én vártam. Már lassan 45 perce, amikor végre betoppant. Nos, ezúttal az ajtón.
-Így jó lesz?-mosolygott, és egyértelműen, az ajtóra célzott. Erre rajtam is kitört a nevetés, és felugrottam az ágyról.
Odaszaladtam hozzá, és szorosan megöleltem. Ő egy puszit nyomott az arcomra.
-Utálok veszekedni!-jelentettem ki.
-Láttam Edward visszajött. -mosolygott. -Ez remek! És sikerült, amit akart?
-Igen. Sikerült meggyőznie Aro-t, bár nem tudom hogyan, de sikerült.
-Ez remek! Akkor már nincs mitől tartanunk az esküvőn! Mert ugye lesz?!
-Igen, lesz! -karom még mindig a nyakába lógott, és megcsókoltuk egymást.
Később leültünk az ágyra.
-Te, tényleg komolyan gondoltad, hogy halasszuk el az esküvőt?-csodálkozott.
-Igen. Tudod, apu nélkül semmikép sem tudtam volna megtenni.... Ő... olyan nekem, mintha nem is az apám lenne, hanem a legjobb barátom....-valltam be neki.
Lassan bólogatott.
-Alice rám szólt felfelé menet, hogy szóljak neked, hogy majd 10 órakor indultok ruhapróbára.-nevette el magát, mert egy nagyot grimaszoltam. -De én nem mehetek-sóhajtotta.
-Majd úgyis meglátod milyen lesz!-győzködtem. Erre forgatta a szemeit.

/Már az üzletben/

-Alice! Ezek mind csodaszépek!- szinte tátva maradt a szám, hogy milyen messze elhozott engem, és a legdrágább menyasszonyi ruha kölcsönzőbe. Még csak a küszöbön álltam, de tudtam, ha Alice nem lenne, én ide az életben soha el nem találtam volna. És még jó, hogy itt van! -Egyáltalán honnan tudtad, hogy ez az üzlet itt van?
-Már elég régóta benne vagyok a dologban-mosolyodott el. -Egyébként az én ruhám is innen volt....
Beljebb mentünk, én leragadtam a cipőknél, és ledöbbentem, hogy mekkora sarkuk van. Általában csak Rose-t szoktam ilyenekbe látni, és azok fele ennyire szépek. Megálltam előttük, és elcsodálkoztam szépségükön. De azért imádkoztam is, hogy Alice ne kényszerítse rám ezeket, mert én maradni akartam a torna cipőnél. Elvégre, ha fehéret húzok, az is alkalomhoz illő.
-Szép cipők igaz?-jött ide Alice. -Majd választunk neked egyet! Minden rám van bízva.
-Te most viccelsz?! Én ilyenbe lépni se tudok!
-Majd megtanulod! Vita nincs!
-Oké!-gondoltam magamban. Ebbe azért még nem halok bele.
Aztán tovább mentünk, a kisebb koktélruhák felé. Alice már mindenkinek választott egyet a családból, kivéve engem. Alice szerint ne vegyem le a ruhám a nászéjszaka előtt, mert az rosszat jelent.
Végül eljutottunk a menyasszonyi ruhákhoz, ahol egy fiatal nő próbált egy meseszép ruhát. Még megvártuk, ameddig ő, és a kísérője valamint az eladó végez, és nekünk nyújt segítséget. Természetesen ez így is történt. Az eladónő odajött hozzánk, és megkérdezte hogy: "Miben segíthetek"
 Alice rögtön mondta, hogy már régebben itt járt, és egy ruhát nézett nekem, amit most fel is szeretnénk próbálni. Persze rögtön emlékezett Alcie látogatására, és odavezetett minket a ruhához. Amint megmutatta, elállt a lélegzetem. A ruha még szebb volt, mint amilyennek valaha is elképzeltem. Alice érzéke a ruhákhoz nagyon jó, és ezt nagyon imádtam benne, bár soha nem engedtem neki, hogy engem öltöztessen. A mai napig.
-Ez gyönyörű!
-Igen, nekem is mindig leesik az állam, amikor meglátom!-reagált Alice.
-Egyszerű, de mégis tökéletes.-egészített ki minket az eladónő. -Azért az ára is megvan. Biztos ezt akarják?
-Igen! -vágta rá Alice. -Az én kishúgom lesz a legszebb menyasszony az egész földön!
-Akkor legyen szíves hölgyem, felpróbálni, és ha nem jó, akkor magára igazítom.
-Ezt ön tervezte, és varrta?-csodálkoztam.
-Igen. -mosolyodott el. -Szép lett, nem igaz?
-Gyönyörű.-nem győztem dicsérni a ruhát. Eddig nem nagyon izgatott az esküvőnek ennek a része, de ez is kezd megtetszeni. Hiszen egyszer lesz menyasszony az ember.
Odaadta a ruhát, majd egy óriási fülkébe léptem be. Az eladónő is bejött, és segített fölvenni a ruhát. Majd amikor készen voltunk, akkor kijött, és magamra hagyott benn. Lassan nyitottam ki a szemem, és belenéztem a tükörbe. A ruha mesésen festett, valami csodálatos érzés volt hordani. Már most imádtam, és tudtam, hogy Alice nem csak kölcsönözni akarja, hanem megvenni is. Eddig anyu, Rose, Esme, és Alice ruháját is láttam, de ehhez foghatót még nem.
-Na mi lesz már?! Kijössz?!-türelmetlenkedett Alice.
Erőt vettem magamon, és kiléptem az ajtón. Alice tátott szájjal figyelt, majd elégedett arcot vágott. Valószínűleg tudta, hogy ilyen gyönyörűen fog állni rajtam.
-A méret az nagyjából jó lesz, csak fölül egy kicsit beveszek rajta, mert felül kicsit lötyög, és ez akkor szép, amikor szoros. -magyarázta  az eladó.
-Rendben. Akkor mérje le.
Ezzel ment el úgy kb. 10 perc. Aztán  le kellett vegyem.
Később tovább mentünk, a fejdíszekhez, fátylakhoz, és ékszerekhez.
-Van valami elképzelésük?-kérdezte meg.
-Nem szeretnénk semmiféle koronát, elég csak egy sima hajdísz, ami fogja a fátylat. Semmi csicsás dolog...-válaszolt helyettem Alice.
-Jól van. Akkor ezek közül lehetne választani. -mutatott különböző fátylakat. Volt olyan, amihez hozzá lehetett csatolni, és olyat is, amihez már volt hajdísz is. Alice helyettem is választott, persze, megkérdezte előtte hogy tetszik-e.
-A gyűrűk már megvannak, gondolom. -kérdezte az eladónő.
-Őő... igen.-odanyújtottam a kezem, és megmutattam az ezüst gyűrűt.
-Nagyon szép! A ruhához menni fog! Akkor rendben. Cipőt szeretnének?-tette fel az utolsó kérdést.
Azzal odamentünk a polchoz. Alice rámutatott egy fehér cipőre, amelynek az orrán egy kő csillogott. Nagyon elegáns volt.
-Ez lenne!
-Akkor félreteszem.
-Jól van! Akkor 07. 23-án jövünk érte, kora reggel. Kérem foglalja le őket.
-Megvenni kívánják őket, vagy csak kölcsönözni?
Alice rám pillantott, aztán már válaszolt is.
-Megvenni.

/Már otthon/

-Na, hogy ment?-kíváncsiskodott Jake.
-Remekül!-mosolyogtam.
-Ennek örülök!
-Jake! Holnap te jössz!
-Klassz!-forgatta meg a szemeit.
-Nem is olyan szőrnyű!
Másnap Jake is ugyanúgy elment, és én is mehettem vele, csak mert én láthattam az ő ruháját. Gyönyörű szmokingot választottunk neki, ami megy hozzá. Nagyon jól áll neki. Már alig várom, hogy a többiek is lássák.     Jacob is egyre jobban érzi ennek a dolognak a súlyát.

 A napok csak úgy rohantak. Már a második hétben voltunk, Alice lefoglalta a termet, ahol lesz az esküvő utáni parti, és azt a helyet, ahol kimondjuk a boldogító igen-t. Remélem minden a tervek szerint halad majd. Egy biztos, már csak napjaim vannak hátra...

/A szobámban péntek este (07.22.)/

Jake és én az ágyon feküdtünk, és beszélgettünk, addig a percig, ameddig Embry, és Quil meg nem jelent a szobámban. Egyszer csak ott voltak.
-Gyere Jake! Ha megengeded Nessi, elraboljuk a vőlegényt.-mosolygott Embry.
-Legénybúcsú, tudod?-nevetett Quil.
-Remek! És hova viszitek?-kíváncsiskodtam.
-Nyugi! Jobb ha nem tudod!
Aztán elrángatták mellőlem Jake-t, és kiugrottak az ablakon. Egy kicsit nyugtalan voltam, hogy ott milyen lehet egy legénybúcsú... hát biztos nem olyan, mint a vámpíroknál. Inkább bele sem gondoltam.
Egy kicsit egyedül voltam a szobámba, aztán Rose és Alice jött be, majd elráncigáltak egy másik szobába, ahol már rengeteg rágcsálni való, és innivaló, (többek között vér) várt engem.
-Tudom, tudom! Nem olyan, mint egy leánybúcsú, de a semminél azért jobb! Elvégre, ez az utolsó éjszakád szabad nőként!-mentegetőzött Rose.
-Semmi gond! Elég ha ti itt vagytok velem... elvégre ez az utolsó éjszakám...
Egész éjjel fenn voltunk, Rose, Alice, Bella, Esme, és én. A többiek pedig vadászni voltak. Végig dumáltunk, és szórakoztunk egymással. Visszaemlékeztünk a régi időkre, amikor még kicsi voltam, felidéztük az emlékeket, és ha jól láttam, ha tudtunk volna sírni, -rajtam kívül- mind sírtunk volna. Hogy az ő pici lányuk felnőtt, és férjhez megy....

Néhány kép az esküvő apró részleteiről ;] Jó nézegetést!:

Nessi menyasszonyi ruhája

Jake szmokingja

Nessi menyasszonyi cipője

Nessi menyasszonyi csokra

Eljegyzési gyűrű

Gyűrűk

Nessi haja

/Szerk .megjegyzése/

Sziasztok! a képeket nézzétek meg, én így képzelem el. :) Remélem tetszett a fejezet! Köszi az előző 11 kommit, most is legalább annyit! Puszi!

Kövi friss: 07.23-a Szombat.!

Puszi <3