2011. április 24., vasárnap

24.fejezet: Hirtelen elhatározás.

Kommenteljetek! :)


/Nessi Cullen/

A csók után elhúzódtam Jake-től, és megint elgondolkodtam. Miért van nekem mindig ilyen rossz kedvem? Utálom ezt az egész dolgot! Mintha minden az én vállamra nehezedne! És most elveszítettem egy remek barátot! Ezt nem hiszem el! Nagyot sóhajtottam.
-Tudod mit?-kérdeztem Jacob-tól.-Vidíts fel valahogy! Utálom ezt az egész dolgot! De gondolom a vérfarkasoknál minden unalmas... szóval...-viccelődtem.
-Igen? Szóval, a vérfarkasok unalmasak?-kérdezte csibészesen mosolyogva, mintha meg akarna "büntetni" amiért ezt mondtam. Bár nem olyan értelemben. Gyorsan felálltam mellőle, és elkezdtem szaladni előle. Ő hihetetlen gyorsasággal követett, és alig hagyott egérutat nekem. Ez még jobban rátett a dologra, és nevetni kezdtem. Kergetőztünk a dombok között egy ideig, aztán megadtam magam. Lassítottam, és Jake elért engem. Én levágódtam a földre, vele együtt. Mind a ketten hangos nevetésbe törtünk ki. Mikor kicsit lenyugodtunk, Jake fölém hajolt, és egy csókot nyomott a kezemre. Megint mosolyogtam.
-Olyan rég láttam már, hogy mosolyogsz!-jelentette ki.
-Hát... ez ritka pillanatok egyike. Tudod... mindig van valami, ami elrontsa.
-Sajnos.-mondta olyan halkan, hogy alig hallottam.
Kedvem újra a régi, szomorkás lett. Jót tett, ez a kis mókázás, de mint tudjuk, semmi sem tart örökké.
-És úgy érzem, nemsokára megint elrontsa valaki.-folytattam.
Erre a kijelentésre neki is lekonyult a szája széle.
-Legalább ilyenkor nem kellett volna elrontsam a kedved.
-Te semmit nem csináltál! Csak valahogy, soha semmi nem jön össze!-bizonygattam.
Reakcióként szinte teljesen rám simult, beletúrt a hajamba, és szájon csókolt. Imádtam, amikor ilyen gyengéd volt. A csók után még megsimogatta az arcom, és felhúzott a földről.
-Na gyere!
Leporoltam magam, mert tiszta füves lettem, és csak ezután vettem észre. Damen néz vissza ránk tőlünk pár méterre. Épp most érkezhetett, és Jake már mereven farkasszemet nézett vele. El sem hittem hogy újra látom!
-Mit keresel itt?-kérdezte, ezúttal barátságosabb hangon Jake.
-Nessi-hez jöttem. Szeretnék elbúcsúzni.
-Jól van, akkor megteheted most is.-utasította Jake. Meg se tudtam szólalni.
-Jobb szerettem volna, egy nyugodtam helyen, és négy szem közt.
Végig Jake arcát tanulmányoztam, eddig a pillanatig rezzenéstelen volt. De amint kimondta az utolsó mondatot, arca grimaszra nyúlt, majd rám nézett.
-Kérlek! Nem lesz semmi bajom! Tényleg! Bízz bennem!-könyörögtem neki.
-Tudod hogy...-akadt el a szava.-Jól van!-egyezett bele.
Visszanéztem Damen-re, és szemei csillogtak. Azt nem tudom, hogy a boldogságtól-e. Még egyszer Jacob-ra pillantottam, aztán elindultam Damen felé. Amikor elértem hozzá, megragadta a karom, és pár másodperc alatt eltűntünk második kedvenc helyemről a kis dombos rétről. Ugyanott voltunk, mint amikor Damen "fel akart vidítani" engem. Amikor Jacob távol járt.
Egy kisebb szikla tetején álltunk, de körülöttünk még mindig erdő volt. Damen elkezdett közeledni hozzám.
-Annyira sajnálom! Nem így akartam...!-magyarázkodott. Közben egyre közelebb ért, és két kezem ökölbe szorulva ért fekete ingéhez.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-Szó nélkül kell tennem amit apám mond!
-Nem így ismertelek meg! Azt hittem... ennél szabadabb lélek vagy...-mondtam halkabban.
-Lélek? Már akinek van.... -mondta ki.-De most nem azért jöttem, hogy veszekedjek veled.-változott meg a hangja, és homloka ráncokba szaladt. -Valami sokkal nehezebb dolog jön...
Sóhajtottam egyet, és hátraléptem egyet. Nagyot nyeltem.
-Ne! Várj még! Nem akarom hallani! Inkább beszélgessünk még!-kérleltem.
Halvány mosoly tűnt fel az arcán.
-Mit akarsz hallani?-kérdezte.
-Például, hogy mi lesz ezután?
Kérdésem után leült, és lelógatta a lábát. Csak ekkor vettem észre, hogy egy vízesés is van a szikla mellett. Én is leültem.
-Nem tudom. Valószínűleg folytatom eddigi életmódomat. Csak sertepertélek a családnál...-az utolsó szavait mosolyogva mondta ki.
-És ez jó?
-Tudok mást tenni?-kérdezte felvont szemöldökkel.
Megingattam a fejem. Csak a vízesés hangos morajlását lehetett hallani.
-Talán... nincs rá valami mód, hogy ne menj vissza?
-Mire gondolsz?-kérdezte.
-Hát... nem tudnád valahogy lealkudni apáddal?
-De, le tudnám.-válaszolt nyugodtan, és ránézett a vízre.
-Hát akkor?-kérdeztem, és az egyik lábam felhúztam, félig törökülésben ültem, de a másik lábam még lógott.
Megint elmosolyodott.
-Nessi! Ha ezt megteszem, mehetsz vissza Volterrába! És akkor már nem lesz visszaút!
-És akkor inkább te mint én?-kérdeztem felháborodva.
-Természetesen.-mosolygott.
Nem értettem hogy tud ilyen nyugodt, és boldog lenni, mikor én tiszta ideg voltam. Valószínűleg ezek az utolsó perceim vele. Őt ez nem nyugtalanítja?
-És, akkor hogy kerülsz ide?
-Meglógtam.
-Honnan tudtam?-kérdeztem gúnyosan, és félrenéztem.
-Nem tudom, hogy bírni fogom-e nélküled....-szóltam újra.
-Hát még én?
-Akkor ne menj! Te vagy a legjobb ba...-akadt el a szavam. Hiszen ez nem igaz! Részben igen, de jobban szeretem mint egy barátot. Akár lehet nevezni szerelemnek is... Furán nézett rám. De nem! Miket beszélek? Hiszen nem szeretem annyira mint Jake-t, de.. Áh! Nem tudom.. Bevalljam neki...?
-Tudod mi fog a legjobban hiányozni?-kérdezte, és körbenézett a fák között.
-A suli moraja, az unalmas órák, az állandó üldögélés az ebédnél, a beszélgetések, a vitáink. De legfőképpen Te!
-Tényleg! Mi lesz velem a tesiórákon? Kivel fogom ellógni az egészet?-kérdeztem vigyorogva. Már szinte nevettünk.
-Igen, az tényleg jó volt.-változott el a hangneme.
-Szerinted meddig tart, míg észreveszik, hogy nem vagy ott?-kérdeztem.
-Hát, azt mondtam vadászni megyek. Ennek az időtartama mindig változó szokott lenni...
Lehajtottam a fejem. Immár csaknem fél órája beszélgettünk.
-Fáj még a fejed?-kérdezte, és odanyúlt a kis ragtapaszokhoz. Gyengéden megtapogatta a fejem, majd visszaült a helyére.
-Nem. Most sokkal jobb, mint amikor Iriná-val találtam szembe magam.-mosolyogtam. Kicsit jobban föloldódtam.
-Talán még soha nem láttalak ilyen boldognak.-jegyezte meg.
-Igen. Ez ritka dolog.-mosolyogtam.
Kis csönd ült közénk, és amíg én a vizet kémleltem, ő az én arcomat.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.-hatalmazott föl.
-Miért engedett el apád olyan könnyen? Kivéve azt az egy feltételt...-úgy tettem mintha nem tudtam volna arról, mi is az igazság valójában.
Arca elkomorult.-Mi az?-kérdeztem tőle.
-Mindenkinek lehetnek jó pillanatai nem?-válaszolt végül.
-De. Lehetnek. De, nem apádnak. Valamit titkolsz?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Miből gondolod?
Megint kérdően néztem rá. Elengedett merev tartásából, és én győztem. Lassan bólogatott.
-Anyám ugyanolyan félig ember és félig vámpír volt mint te. Így megesett rajtad a szíve.-nyögte ki.
-És... meglep ha azt mondom, hogy már tudtam?-hunyorogtam.
-Kitől?-lepődött meg.
-Carlisle.
-És... magától mesélte?-háborodott fel.
-Nem. Én kértem tőle. Tudod én se most jöttem le a falvédőről!
-Aha, persze.-válaszolt csalódottan.
-És.. mit történt az anyukáddal?
-Ő... nem tudom.-válaszolt egy kis habozás után. Volt egy olyan érzésem, hogy tudja, csak nem akarja elmondani. Mindegy! Ha nem akarja, akkor nem feszegetem a témát. Inkább terelni próbáltam.
-És, mit gondolsz... teljes biztonságban vagy?
Nagyot nyeltem. Ismét.
-Mitől kellene félnem? Vagy..te tudsz valamit amit én nem?
-Hát nem tudom. Én Jake helyébe rendesen szemmel tartanálak...
-Én azt hittem... Irinával vége ennek az állandó veszélynek...
-De egy valamit nem vettetek számításba...-komorodott el.
-Mit?
-A kóven egy taggal csökkent. Bosszú készül...
-És ezt biztosan tudod?-riadtam meg.
-Hát... mondjuk. Én is ezt tenném a helyükbe.
-És mit tehetnénk ellenük?
-Egyenlőre annyit, hogy sokat lógsz a farkasoddal.-mosolygott.
-Az nem lesz nehéz.-gondoltam magamban.
-De ne csináljatok semmi őrültséget! Várjátok meg amíg ők lépnek! Ha a Volturi valami szabálytalanságot észlel, akkor már nem ad második lehetőséget! Erre vigyáznotok kell!-figyelmeztetett.
-Szóval, ez is a feltételek közé tartozik... csak így élhetek...-húztam el a szám.
-Igen. De nézd a jó oldalát!
-Van olyan is?-kérdeztem.
-Hát.. most hirtelen nem tudom.-nevette el magát. Erre nekem is kellett. Lassan 1 órája húztuk a búcsú pillanatát. Csend ülepedett közénk, és egy ideig csak hallgattuk a madarak, és az erdő zörejeit.
-Itt az idő! Azt hiszem épp eleget húztam...-sóhajtott fel.
-És akkor most tényleg elmész? Örökre?
-Nem tudom. Az örökké nagyon hosszú idő ám...!-mosolygott.
Lassan feltápászkodtunk a földről, és szemtől szembe álltam vele.
-Szóval, azt mondod, talán még találkozunk?
-Nem ígérem!
Lassan bólogattam.
-Hát akkor...Ég veled!
A kezét nyújtotta, hogy megfogjam. Csak egy sima kézfogás.
-Ég veled!
Egyre közelebb jött, és hagytam magam. Már olyan közel volt, hogy már szinte éreztem a bőre hidegét. Megcsókolt. Most hagytam, és nem húzódtam el. Úgyis elmegy. Legyen ez egy búcsúcsók neki. Csak nehogy elbízza magát. Nagyon romantikus volt. Egy szikla tetején, egy vízesés mellett. A csók nem bizonyult hosszúnak. Ajkát leemelte az enyémről, és mind a ketten nagy levegőt vettünk. Félrenézett.
-Szia!-suttogta.
Nem szóltam. De már ott se volt. A számhoz nyúltam, és még éreztem a hideget rajta. Annyira más volt vele csókolózni, mint Jake-el. Egy pár pillanatra le is fagytam. Később leültem a sziklára, vissza ahol az előbb.
-Te jó ég, mit tettem?-kérdeztem magamtól.
Kedvem lett volna beleugrani a vízbe, és jól megbüntetni magamat. Azt hiszem, nem voltam tisztában a dolgokkal... Szegény Jake... mit fog majd ezután gondolni rólam? Ha meg is bocsát valaha, akkor sem lesz tiszta a lelkiismeretem. Tényleg sajnálom ezt az egész dolgot. Nem lett volna szabad eljönnöm ide Damen-el. Elég lett volna egy sima szia is. De nem! Nekem ide kellett jönnöm!?
Hirtelen megrezgett a zsebem. Vagyis, inkább a telefonom. Lassan előhalásztam. Jacob keresett. Gyorsan felvettem.
-Szia!.szólt bele.-Na, elköszöntetek már egymástól, vagy még mindig itt van az a vér...?-az utolsó szavakat elharapta.
-Nem. Már elment.-szóltam bele színtelen hangon.
-És hol vagy? Vagy miért nem jössz már?
-Ő, mindjárt megyek.
-Valami baj van!?-hangja vészjóslóan szólt.
-Nem semmi.-válaszoltam, és lenyomtam a telefont. Lassan felálltam, és elindultam kifelé az erdőből. Szomorú, de azt se tudtam hol vagyok. Ha már azt se tudom, akkor legalább induljak el valamerre, és valahova csak kitalálok.
Út közben nem akartam gondolkodni. Bármit csak azt ne! Utálom, amikor annyit agyalok egy dolgon, hogy megfájdul a fejem, és teljesen lefáraszt. Inkább az útra figyeltem, és a bozótot tanulmányoztam. Legalább is úgy tettem. Az egyik kicsit meg is karcolta a kezem. Az ujjam hegyéből piros vércseppek bugyogtak ki.
-Áuh!-nyögtem magamnak.
Majd vettem egy falevelet, és letöröltem vele a vért. Majd ledobtam a földre, és tovább indultam. Ahogy haladtam az erdőből kifelé, mintha olyasmit hallottam volna, hogy valaki követ, vagy valaki az erdőben van. Gyanakodva hátranéztem. Egy sötét alakot láttam és teljesen megrémültem.
-Damen?-kérdeztem az alaktól.
Az alak eltűnt, és én megijedtem. Elkezdtem szélsebesen futni, ahogy csak bírtam, és szinte minden az arcomat csapkodta főleg a bozót. Gyorsan futottam, így kiértem az erdőből mindjárt az országútra. Megijedtem, mert egy kocsi jött velem szembe. Jobban mondva Jacob. A BMW-mel. Még épp le tudott fékezni. Gyorsan leállította a kocsit és kiugrott a kocsiból. Ő is épp annyira meg volt rémülve mint én.
-Úristen! Mi a frászt keresel itt?-mordult rám.
-Én csak... Semmi... az erdőben...-hadováltam.
-Teljesen megijesztettél a telefonban!
-Sajnálom.-suttogtam.
-És mi van az erdőben?
-Semmi.-hallgattam el.
-Azt se tudtad hol vagy mi?
Megingattam a fejem. Meg akarta érinteni a kezem, és pont ott ahol megvágtam. Elhúztam tőle.
-Sssszzz!
-Mi történt a kezeddel? Tiszta karcolás!
És csak ekkor vettem észre, már nem csak az ujjam hegye, hanem mind két karom végig tiszta karcolás volt. Biztos a bozót volt. Nem baj! Az a lényeg hogy túléltem!
-Nem tudom... biztos a bozót volt.-válaszoltam kissé bizonytalanul.
-Te reszketsz! Mitől ijedtél meg ennyire!?
-Ő..-fogtam a fejem- Csak láttam valamit útközben, és megijedtem. Ennyi az egész.
-Pontosan mit?-kérdezte, és már mindkét karomat fogta.
-Egy alakot.
-És nem ismerted fel?
-Nem.
-És mi van ha Damen szórakozott?-hibáztatta megint őt.
-Nem! Ő már 45 perce elment! Vissza kell érjen Volterrába!
-De...-kezdtem, de közbevágott.
-Ezt ne itt beszéljük meg! Gyere! Mennyünk hozzátok!
Bedobtam magam újdonsült kocsimba. Jobban mondva csak az eleje lett megjavítva. Már semmi sem látszik a múltkori balesetből. Jake vezetett, én meg egész úton a karomat vizsgálgattam. Tényleg sok helyen karcos. Csoda, hogy el nem estem. Megérkezésünkkor csak szokásos módon Apa, és a fiúk voltak otthon. Csak köszöntem nekik, és felszaladtam a szobába. Jake szintúgy. Még mindig nem tudtam, hogy valljam be Jacob-nak amit tettem. Olyan hirtelen elhatározás volt az egész dolog..... Megálltam a szoba közepén, háttal Jacob-nak.
-Van még valami fontos dolog...-kezdtem hozzá.-Sőt...nem is egy!
-Jól van! Szeretném, ha részletesen elmesélnéd, mi történt az erdőben Damen elmenetele után!
Felé fordultam.
-Még egy kis időt ott töltöttem, ahol Damen-el beszélgettünk. Akkor hívtál. Aztán... elindultam kifelé az erdőből. Igazából nem tudtam hol is vagyok. Aztán elvágtam a kezem véletlen... Utána meg már futottam kifelé az erdőből mert meg voltam ijedve attól az alaktól...
-És mit kerestél az út közepén?!-kérdezte felháborodva.
-Mint mondtam, nem tudtam merre megyek! Valahogy kiértem...
-Még szerencse, hogy én jártam arra, és nem más!
Kínos csend következett.
-És nem tudnád megmondani ki lehetett az?-kérdezte. Pár méter távolság volt köztünk. Nem jött közelebb és én sem mentem.
-Talán. Damen azt mondta, a kóven bosszút tervez....
-Várj... mi van?-fel se fogta amit mondok.
Halványan bólogattam.
-És te ott hagytad a szagmintád a... hol is?
Csalódottan néztem magam elé. Hiszen én magam adtam nekik előnyt!
-Egy levélen ott a vérem.-mondtam színtelen hangon.
-Hogy lehettél ilyen felelőtlen?-kérdezte felháborodva, és felemelte hangját. Ez volt az első igazi veszekedésünk. Ezek után, hogy mondjam el neki a csókot?
-Nem tudom... nem gondolkoztam!
-Hát ez az! Soha nem teszed!-megint felemelte a hangját.
Kicsit megbántott ezzel. Sőt...
-Ha eleged van belőlem, akkor miért nem azt mondod?-háborodtam fel.
Megint kis csend következett.
-Azt hiszem, jobb ha most elmész...-mondtam kissé halkabb hangon.
-Ne csináld Nessi! Kérlek... csak kicsit felment az agyvizem!-jött közelebb. Arcát szorosan a homlokomhoz szorította, ugyanis sokkal magasabb volt mint én. Így könnyen ment neki. Lehunytam a szemem.
-Nem nekem van okom haragudni rád.-suttogtam.-Hanem neked rám! -kijelentésemre elemelte a fejét, és leült az ágyra.
-Miért, van más is?
Kicsit haboztam, aztán jobbnak láttam, ha bevallom neki mit tettem. Először leültem mellé, majd tálaltam neki a dolgot...
-Szóval... mikor Damen elment... megcsókoltuk egymást.
Először látszott rajta, hogy sokkolja a dolog, de aztán lassan eltűnt minden jele az arcáról. Nem szólt.
-Nem is mondasz semmit?
-Mit kellene?-alig hallottam amit mond.
-Nem haragszol...?
-Határozottan nem. Tudod, vicces, de én is ugyanezt tettem a te helyedbe. Illetve Bella.
-Tudom... de Damen elment. És.. így nincs mitől tartanod.
-Megmondtam. Damen nem az ellenfelem! Többé már nem! És mindent meg fogok tenni, hogy magamhoz láncoljalak!
-Kezdhetnénk azzal, hogy maradsz éjszakára! Kell egy hősugárzó!-mosolyogtam.
-A műszakom max. éjfélkor kezdődik. Addig maradhatok.-mosolygott.
Közelebb jött. Már a fejünk is összekoccant.
-Kérlek..ne haragudj!-suttogtam.
Válaszként megcsókolt. A csók ezúttal finom volt, és lassú. Pont olyan amilyet szerettem.
Még beszélgettünk, aztán megcsörrent a telefonom. Már pizsiben voltam.
-Ki lehet az, ilyenkor?-kérdeztem Jake-től. Ő vállat vont. Felálltam mellőle, és az erkély felé vettem az irányt.
-Haló.-szóltam bele.
-Szia Renesmee! Laura vagyok!-hangja csak úgy csengett.
-Szia! Mi van veled? Rég láttalak.
-Igen. Mivel az utóbbi 4 napban nem voltál suliban.
-Ja tényleg.-fogtam a fejem.
-Tényleg, miért nem?
-Csak, beteg voltam... még mindig köhögök egy kicsit.-hazudtam. Nem szerettem ezt csinálni, de muszáj volt.
-Ja értem.. De képzeld mi történt! Adam és én... Járunk!-fakadt ki. Még soha nem hallottam ilyennek a hangát.
Adam és Laura? Két külön személy... Hogy lehet ez? Na mindegy!
-Az tök szuper!
-Oké, majd hétfőn elmesélem a részleteket! Szia!
-Szia!
Azzal letettem a telefont.
-Képzeld! Adam és Laura járnak...!-újságoltam Jacob-nak.
-Tényleg? Ez nem fura?-lepődött meg.
-Mi ebben a fura?-kérdeztem vissza, és bemásztam mellé belülre, valamint a meleg takaró alá.
-Hát... Adam és Laura... nem nagyon passzol ez így...
-Aha.-mosolyogtam.-És egy vámpír meg egy vérfarkas az igen?
-Persze az teljesen normális..!-nevetett.
-Na jó! már 22:00 is elmúlt! Feküdj le, különben nem aludhatsz rajtam túl sokáig!
-Igenis!-engedelmeskedtem.
Lefeküdtünk, én szokásos módon Jacob mellkasán pihentem. Végül ez sem lett túl eredményes nap....

/Szerkesztő megjegyzése/
Sziasztok! Légyszíves kommenteljetek! Tudom, hogy olvastok, csak nem írtok kommentet! Demon-nak, Niki-nek, és Evelinnek pedig köszönöm hogy írtak! Kérlek most is írjatok! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, és máséra is! FIGYELEM!: Utolsó fejezet következik azaz a 25! Ezzel fog zárulni az első rész! Remélem a második rész is épp úgy fog tetszeni, és olyan eredményes lesz mint ez! Ha lehet, már pedig lehet! Akkor még legkésőbb kedden felkerül az utolsó fejezet! Remélem tetszik az új fejezet! Puszi mindenkinek <3!!!!!!

4 megjegyzés:

demon írta...

sziA KELLEMES ÜNNEPEKET
gratula a fejihez
puszy

Névtelen írta...

Gratula, ez is jól sikerült!!!!

Csak így tovább!!!

Névtelen írta...

Nagyon tetszett ez a fejezet is!

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,várom a kövit puszi niki