12.fejezet: Sokk.

10 kommentet! :)


/Nessi Cullen/

A hosszú út után, végül hazaértünk. Nagyon fáradt voltam, és megint émelyegni kezdtem. Na! ennek nem lesz jó vége, se így se úgy. Egy az, ha Carlisle megvizsgál, akkor kiderül mi a bajom. Remélem csak a kimerültség játszik velem..  Habár az nehéz lenne... az elmúlt 2 hétbe csak pihentem. Komolyan félni kezdtem, mert sejtettem bajom okát, de mégsem akartam elhinni. Az nem lehet hogy...
Egész úton tiszta ideges voltam, alig bírtam megmaradni. Csak az igazság pillanatára vártam, ami elkerülhetetlennek tűnt számomra. Jake így is úgy is kivizsgáltat. Semmi esélyem menekülésre. Semmi.
-Gyere! Segítek kiszállni!-ajánlkozott Jake, mialatt átért a kocsi másik felére.
-Nem, nem szükséges. Köszi.-tettettem egy szimpla mosolyt.
-Jobban érzed magad?-tette fel a már ezerszer hallott kérdést.
-Köszi, jól vagyok!-vágtam rá.
Becsaptam az ajtót magam mögött, és a ház felé vettük az irányt. Amikor benyitottunk, mindenki meglepődve figyelt minket. Alice újságot olvasott, de amikor meglátott, egyből eldobta azt, és hihetetlen gyorsasággal tartott felénk, majd amikor ideért, megölelt.
-Szia!-mondta ki hosszan.-Hogyhogy ilyen hamar hazaértetek?! Ez így nincs rendben...
-Szia neked is! Csak... -kezdtem, de Jake félbeszakított.
-Nessi rendszeresen rosszul érezte magát, és hazajöttünk.
Én csúnyán néztem rá. Azért ez mégiscsak... Mindegy!
-Aha, igen. Nem láttátok Carlisle-t?-kérdeztem meg a háttérben meglapuló szerény családomtól.
-De! A szobájában van!
-Oké...-mondtam egy nagy sóhaj után.
Ezt követően elindultam a szobaajtó felé. Jake idegesen pillantott felém, és én is idegesen nyitottam be a szobába. Amikor Carlisle meglátott, olyan volt az arca, mintha soha sem látott volna még azelőtt. Tehát meglepődött.
-Szia!-köszöntem előre, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
-Nessi! Szia!-köszöntött némi meglepettség után. -Hogy telt a nászút?
-Őő. Jól. -válaszoltam némi bizonytalanság után.
-És, hogy vagy?-kérdezte meg.
-Hát... igazából.. nem tudom.-tettem a homlokomra a kezem.
-Talán valami baj van?-kérdezte meg, és egyből felém tartott.
-Az utóbbi napokban kicsit rosszul éreztem magam...
Carlisle odavezetett egy ágy féléhez, és ráültem.
-Mik voltak a tünetek?
-Ájulás, szédülés, fejfájás, őő hányinger...-az utóbbit még Jake-nek sem említettem.
-Értem...
Lefektetett, és a hasamat vizsgálgatta. Egyre jobban féltem. Még egyéb vizsgálatokat is elvégzett rajtam. A végén eléggé össze volt zavarodva, ahogy én is. Felültem.
-Carlisle! Kérlek légy őszinte!... Terhes vagyok? -az utolsó szavakat tagoltan mondtam ki.
-Rendben...-sóhajtott egy nagyot. -Igen, terhes vagy!
Lesütöttem a szemem. Ez nem történhet meg! Istenem!
-Úristen!-suttogtam... szemem könnyel telt meg. -Carlisle!
-Nézd, ez még nem a világvége! A kicsi nagyon jól van, és fejlődik. Semmi gond nem történhet, mert azt nem engedjük!
-Erről nem szólhatsz senkinek!
-De mégis hogy? Edward kiolvassa a gondolataimból...
-Akkor zárd el őket előle! De nem szólhatsz senkinek! Kérlek...
-Rendben van...-sóhajtott. -De tényleg nincs mitől félned!
-Jól van.. nekem... ki kell találnom valamit, hogy ne gyanakodjanak...
-Akkor majd azt mondjuk, hogy nagyon kimerültél, és stresszes állapotban vagy...
-Igen, ez jó lesz..
-És mit fogsz kezdeni a rosszulléteiddel?
-Majd, eltűröm őket... nem tudom.
-Előbb vagy utóbb, de el kell mondanod... A hasad is nagyobb lesz... És...
-Oké.. majd, elmondom, csak most még ez... túl sok...
Egyszerűen sokkolt az egész. Nem is hittem a fülemnek, de valahol sejtettem, hogy ez a helyzet...
-Rendben! Akkor szedd össze minden erőd, hogy ki tudj állni a többiek elé!-biztatott Carlisle.
-Oké...
Még kellett 10 perc, aztán elhatároztam, hogy kimegyek. Carlisle is jött velem, így minden könnyebb lesz, ha ő számol be a hazugságról...Én csak nyökögnék. És mindenre rájönnének. Carlisle megköszörülte a torkát, majd elkezdte mondani:
-Semmi baj nincs. Nessi csupán nagyon kimerült, az elmúlt napokban kicsit sok volt a stressz. Nem sokára minden a régi lesz!- elképesztően nyugodt hangon mondta ki az egészet.
Mindenki megkönnyebbült, de legfőképp, Jake. Hallottam amint nagyot sóhajt, majd oldalra biccent a fejével, az emelet felé. Én szabályosan elindultam a lépcső felé, és Jake meg követett. Amint beértem a szobámba, ő kérdezősködni kezdett, de előbb magunkra zárta az ajtót.
-Ez meg mi volt?
-Mi, mi?-kérdeztem vissza értetlenül.
-Nem arról van só, hogy nem bízok benned, vagy Carlisle-ban, de szerintem nem az igazságot mondtátok....
-Hidd el, hogy nincs semmi gond....-próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon ment. Hogy miért nem? Mert még magamat sem tudtam megnyugtatni.
-Az baj, ha nem hiszek neked? - tette fel viccesen a kérdést.
-Igen, baj!-vágtam vissza. -Kérlek! Tényleg, nincs semmi baj. Csak annyi amit Carlisle mondott.
-Jól van... de valami konkrétabbat nem tudna mondani?
-Nem... miért kéne?-ráncoltam a homlokom.
-Oké! Ha téged ez a dolog hidegen hagy, engem sem fog izgatni!-kapta fel kicsit a vizet.
Azzal megfordult, és a keze már rásimult a kilincsre, le akarta nyomni, de én utána szaladtam.
-Hé! Légyszíves Jacob! Ne firtassuk a dolgot! Tényleg... jó?
Merev tartása gyengült, szerencsére sikerült hatnom rá.
-Bocs! Tényleg...-szorított magához. -Én csak... annyira féltelek!
Belemosolyogtam ölelésébe.
-Lenézünk a La Pushba? Már rég láttam apámat...
-Persze... csak nincs valami gond?-ráncoltam a homlokom, mert láttam Jake arcán, hogy nagyon elborul.
-Nem tudom... A napokban beszéltem Sam-el, és azt mondta, hogy apám mostanában a szokottnál is többet gyengélkedik... Nem titkolom, aggódom érte.
-És ezt miért nem mondtad el nekem?
-Nem akartalak még jobban felizgatni...
-Jaj Jake! Bármit elmondhatsz! Tényleg!-pusziltam meg sármos vállát. -Akkor mennyünk... gyere! -fogtam meg a kezét, és elkezdtem kifelé húzni a szobából. Egész le a lépcsőig. Még mindenki lenn volt, de mindenki mással volt elfoglalva. Rose és Emmet egy kocsis újságot olvasott, Carlisle és Esme a konyhában tevékenykedett, apu és anyu  tévét néztek, ahogy Alice és Jasper is.
-Elmentünk a Push-ba! Lehet nem jövünk haza.-jelentettem ki. Apu felfigyelt rám, én pedig Carlisle-ra pillantottam. Egy bizalmas pillantást vetett rám, és én megkönnyebbültem. Carlisle-ban bízhatok, az biztos. Kiléptünk az ajtón, majd kocsiba ültünk, és egyenesen a Pushra hajtottunk. Amint odaértünk, kiszálltunk a kocsiból, és fira volt, mert nem éreztem semmi fájdalmas dolgot. Hála Istennek, most erősebb lehetek, és talán nem vesznek észre semmit. Bementünk a házba, és szerencsére Emily is otthon volt, Sam, és még pár falkatag is.
-Sziasztok!-köszöntöttek boldogan.
-Hogy van apám? Hol van?-kérdezte egyből Jake.
-A szobájában. Gyere!-válaszolt Sam, és magával vitte Jake-t.
Emily egyből felém araszolt, ahogy Rachel is.
-Na, milyen volt?-kérdezte Emily.
-Nagyon jó...! -mosolyogtam. -Nagyon szép volt a tengerpart. Sokat fürödtünk..-meséltem kicsit bővebben.
-Aha-helyeselt ravaszan Rachel.- De azért volt "valami", nem?-kíváncsiskodott.
-Nem fogom részletezni.-ráncoltam finoman a homlokom.
Emily meg csak elnevette magát.
-Jól van... inkább hagyjuk!-vetettem fel. -És hogy van a kis Sarah?-már olyan rég láttam... és mivel kisbaba, gondoltam megnézem, és egy kicsit megfogom. Ha minden igaz, nemsokára nekem is egy ilyen kis apróság fogja megszépíteni az életem...

/Szerk megjegyzése./
Sziasztok! Ezer bocs, hogy ennyit kellett várni, meg azért is ha rövidebb lett, mint amilyet akartam. :) Sajnos van egy rossz hírem is, nemsokára suli :S Dejóó. Repesek -.-". Emiatt majd nemsokára visszaállok a hétvégi frisselésre, sajnos. Na de most itt van a friss, remélem tetszik majd, mindenképp hagyj megjegyzést! Köszi! <3 Ally... Ja és: Nehogy azt higyétek hogy zökkenőmentes lesz ez a terhesség dolog, mert nem... még tartogatok egy két dolgot:) Bőven nem vagyunk a végén! <3