21.fejezet: Valami új.

5 kommi, és jön a kövi!

/Nessi Cullen/

Nagyon kellemes reggelre ébredtem, és ami a legszebb volt az egészben, hogy Jake ott volt velem. Immár 4. napja. Most nehezemre esett korán kelni, nem tudom miért. Talán azért, mert semmi kedvem nem volt suliba menni.
-Jó reggelt!-köszöntött Jake, ő már rég engem figyelt. Fogalmam sincs mennyit aludhatott.
-Mióta vagy már fenn?-kérdeztem nyöszörögve.
-Egy ideje. Néztem ahogy alszol.-mosolygott.
-Nem akarok menni!
-Ne félj! Majd beütök neki egyet-kettőt!
-Nem szeretném ha verekednétek!
-Ezt akkor sem lehet semmibe venni!
-Jó lehet.-ültem fel az ágyon.-És most mi lesz? Visszairatkozol a suliba?
-Hát valószínű. Nem lesz furcsa?
-De. De, majd kitalálok valamit... Miért jöttél vissza olyan hirtelen...-mosolyogtam.
-Oké... csak Damen ne kerüljön a kezeim közé...
-Nem akarom, hogy mindjárt az első napodon bajba kerülj...
-Az csak az én bajom...-makacskodott.
-Látom hajthatatlan vagy!-mosolyogtam, és hirtelen felálltam az ágyról, és befutottam a fürdőbe.
Összeszedtem magam, és felöltöztem... Most csak egy egyszerű szabadidő felsőt vettem fel, és egy csőgatyát hozzá... Na meg a tornacipőmet. Kinyitottam az ajtót, és visszamentem Jake-hez. Ő persze már várt, és készen is volt. Lehuppantam mellé az ágyra. Még volt kb. 5 percünk.
Furcsa volt, mert valamin nagyon gondolkodott...
-Mi az?-kérdeztem rá.
-Valamit el kell mondanom... vagyis inkább bevallanom.
Kicsit megijesztett.
-Oké.
-Hát... igazából azért nem haragudtam rád a tegnapi csók miatt mert... Hát én is elkövettem egyszer ezt a hibát. De még régebben. Amikor Bella meg Edward még nem volt összeházasodva.. nos én... hát megcsókoltam akarata ellenére...
-Aha... anya már mesélte.-mosolyogtam.
-Komolyan? És miért hagytad hogy beszéljek feleslegesen?-mosolygott ő is.
-Hát.. kíváncsi voltam mennyire vagy őszinte velem. De semmi kétség.
-Oké. Hát akkor indulhatunk is.-sóhajtott.
Felkaptam a táskám, és ő pedig az övét, majd elindultunk lefelé. Gyorsan átsuhantam a nappalin, mert nem akartam összefutni senkivel. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni a tegnapi dolog miatt... Gyorsan kiértünk, és én ismét átengedtem Jacob-nak a kormányt. Indított. Útközben elég beszédes volt.
-Ha nincs ellenedre, suli után elmehetnénk motorozni kicsit. Úgyis rég voltunk.
-Aha persze. Az jó lesz. Csak az a baj, hogy nincs saját mocim. Apa úgyse venne nekem...
-Hát.. ha gondolod, össze szerelhetek egyet neked...
-Tessék?
-Miért ne? Úgyis rég bíbelődtem már a masinákkal...
-De honnan szerezünk olyat amit fel lehet újítani?
-Éppenséggel van egy a garázsba ami már régebbi... de fel tudnám kicsit pofozni...
-Ez most komoly? Nem is tudok motorozni.
-Majd megtanítalak. Nem nehéz.
-Oké... ha te mondod.-mosolyogtam.
-Azért ma még beülök mögéd.-szóltam újra.
-Okés.-mosolygott.
Az út többi részén nem is beszélgettünk túl sokat. Lassan elértük  Forksi Gimi parkolóját. Leállította a kocsit.
-Oké. Akkor én most bemegyek az igazgatóhoz, és újra bejelentkezem.
-Oké, én itt megvárlak. Vagy ha be kell menni, akkor majd úgyis találkozunk.
Azzal ki is szálltunk a kocsiból, és Jake csakúgy ahogy mondta, az igazgatóhoz ment.
Én akaratlanul is Damen-t láttam meg, pedig még csak nem is kerestem őt a tekintetemmel. Sajnos felém vette az irányt. Elfordultam, és úgy tettem mintha a kocsimmal csinálnék valamit.
-Csak ne most kérlek!-beszéltem magamban.
-Nessi!-szólított meg.
-Ezt nem hiszem el!-suttogtam magamnak.
-Tudom, hogy nem akarsz velem beszélni, de bocsánatot szeretnék kérni.
Végre megfordultam és a szemébe néztem.
-Szerintem jobb lesz ha elmész. Jake bármelyik másodpercben visszajöhet.
-Kérlek bocsáss meg! Nem tudom mi ütött belém!
-Ezt másnak add be!
A következő másodpercben tényleg Jake állt a hátam mögött. Mérgesen mordult Damen-re:
-Te meg mit keresel itt?
-Ahhoz neked semmi közöd!-vágott vissza.
-Jobban jársz, hogyha elmész, de sürgősen!
-Mert mi lesz?-provokálta Jake-t.
Két tűz közé kerültem. Pontosan kettejük közt álltam, Jacob hirtelen nekiindult Damen-nek.
-Beütök egy akkorát hogy....-kezdte, de aztán más témát váltott. Olyan dühös volt, hogy majdnem felrobbant.
-Minek csókoltad meg akarata ellenére?-szinte ordított.
Nem válaszolt, csak nézett mélyen Jake szemébe.
-Máskor talán várd meg ameddig ő kezdeményez!-szólt újra.
Szinte az egész suli ránk figyelt. Kezdtek úgy körbeállni minket, mintha nagy bunyó lenne.
-Ne félj, eljön az az idő is!
Jake már megint nekiindult, amikor elé álltam.
-Ezt most azonnal fejezzétek be! Elég! Most már aztán tényleg elegem van mind a kettőtökből!-szóltam rájuk. Kezdett kicsit elegem lenni az állandó rivalizálásukból. Kicsit lenyugodtak, és én elindultam végre a terem felé, mert épp akkor csöngettek be. Mindenki aki figyelemmel kísért minket, csalódottan vették tudomásul, ma nem lesz semmiféle bunyó. Én gyorsan beiszkoltam a terembe, és ledobtam magam a padba. Nicole pedig mindjárt mögöttem ért be, így mellém ült egy kicsit beszélgetni, ameddig Jake nem ért be, illetve a tanár.
-Ez most mi volt?
-Mi-mi?-kérdeztem értetlenkedve.
-Mármint, szerintem, tudom mi volt csak...
-Ja... az előbb? Semmi...semmi.
-Összevesztek rajtad vagy mi?
-Nincs min összevesszenek.
-Tényleg, amúgy hogy-hogy Jacob visszajött?
-Hát... csak egy hosszabb utazáson volt...-próbáltam valamit kitalálni. Ugyanis Jacob-al ezt beszéltük meg.
-Ami 1 és fél hónapig tartott?
-Hát igen...
-És ezért voltál annyira letörve?-csodálkozott...
-Mármint...?-képtelen voltam figyelni arra amit mondott.
-Hát tudod... ameddig  nem volt Jacob...
-Ja... igen persze... Csak tudod.. hiányzott.
-És akkor miért lógtál Damen-el? Ez amolyan megcsalásféle...
-Hát tulajdonképpen..-szerencsére nem kellett befejeznem  a mondatot, mivel Jake beért az osztályterembe.
-Mindegy... majd beszélünk. Szia!-köszönt el.
-Aha.-válaszoltam.
Jake sóhajtozva ült le, és szólalt meg.
-Sajnálom!
Ránéztem, de mielőtt reagálhattam volna, bejött az osztályfőnök, az óraadótanárral együtt.
-Jó reggelt mindenkinek! Csak azért jöttem, hogy bejelentsem egyik tanulónk visszatért az osztályhoz. Gondolom nem volt nehéz észrevenni. Mr. Black újra az osztály tagja. Szép napot, de legfőképpen vissza a tanuláshoz!
Ezt a rövid kis bejelentést tette, és azzal le is lépett. Az első óra után, egy másik következett, amire sajnos nem együtt jártunk Jake-el. Viszont Damen-el igen. Jake elindult az egyik irányba, én a másikba. Mikor már elég messze voltunk egymástól, Damen futásnak eredt. Jobban mondva felém. Kicsit megpróbáltam gyorsítani, de ő elém vágott.
-Kérlek hallgass meg!-kérlelt.
-Nem! Épp elég volt, amit tegnap kaptam tőled.
-Csak eluralkodtak rajtam az érzelmek!
-Nem érdekel!
-Ne csináld már! Nem szeretném, ha ez a dolog a barátságunk rovására menne!
-Már késő!
-Kérlek, felejtsük el. Sajnálom.
-Ehhez... nekem több idő kell.
-Mennyi?
-Nem tudom. 1-2 hét.
-Jól van. Addig nem fogsz látni. Visszamegyek az apámhoz.
-Tessék?
-Te mondtad hogy idő kell.-azzal megfordult, és tovább ment a terembe.
Én elgondolkodóan néztem magam elé. Ez így nagyon nincs rendjén!
A mi kis beszélgetésünk után egészen rosszul éreztem magam. Soha nem hittem volna, hogy ilyet is fogok egyszer érezni Damen iránt. Ha elmegy az olyan... mintha megint elveszítettem volna egy darabot az életemből.   Csak nem akkorát, mint amikor Jake volt távol. Már a gondolat is megrémisztett. Egyáltalán nem érdekelt, hogy mit mond a Volturi-nak, vagy hogy akármi következménye legyen ennek a dolognak....

Később Jacob-ék garázsa felé sétáltunk, mivel reggel megígérte, hogy megmutassa nekem azt a motort, amit nekem szánt, illetve kicsit kipofozza. Valami olyasmiről beszélgettünk, jobban mondva beszélt, ami a motorokkal kapcsolatos. Máskor szívesen végighallgatom, bármilyen ilyen dologról van szó, de most sehogy sem tudtam figyelni, ameddig egyszer csak más témát váltott.
-Oké. Második óra óta olyan fura vagy. Én tehetek róla vagy...?
-Nem.
-Akkor? Mi a baj?
-Damen.
-Mit csinált már megint?-háborgott.
-Semmit. Csak... bocsánatot kért.. a csók miatt. De én nem tudtam ilyen könnyen megbocsátani neki.Így hát időt kértem tőle...-mondtam sóhajtozva.
-Mennyi időt?-ráncolta a homlokát.
-Nem tudom. 1-2 hét.
-Még mindig nem értem. Mi ezzel a gond?
-Hazamegy. Vissza a Volturi-hoz. Arra az időre...
-Tessék? De hát... akkor.. lehet hogy bajban leszünk...
-Biztos vagyok benne, hogy Damen nem fog elmondani.
-Oké, Damen nem.. de Aro.. nem tudom.. de úgy hallottam kiolvassa mások gondolatait.
-Damen vigyáz.-még magam sem hittem el amit mondtam. Közben lassan beértünk a garázsba.
Jacob odament egy fura alakhoz, ami le volt takarva egy pléddel. Egyértelműen motor volt. Lehúzta róla a plédet, és egy öregebb motort láttam.
-Huh. Szóval ez az...-mosolyogtam.
-Igen. Ez.-mosolygott ő is- Tudom, kicsit öreg meg... roncs.. de ha kicsit kipofozom, akkor mindjárt más lesz.
-Abban biztos vagyok.-kicsit felvidított ez a motoros dolog. Elterelte a gondolataimat.
Jake nekidőlt az öreg motornak, és egy könnyed mozdulattal magához húzott. Hagytam magam. Átkaroltuk egymást, szorosan, és úgy álltunk tovább. Ezek voltak a legkedvesebb pillanatai. Aztán lassan lehúzta a pulcsim egy részét a vállamnál. Pont ott, ahol a hegek voltak, és az arca elkomorult. Én levettem a kezét a pulcsimról, és visszatakartam a hegeket.
-Kérlek. Ne hibáztasd magad!
-Ez életed végéig elkísér.
-Jacob! Engem nem érdekel néhány seb a karomon! Engem csak te érdekelsz!
Gyengéd kezeivel az állam alá nyúlt, és ajkaim az övéhez irányította. Az ajka az ajkamra tapadt. A csók elég hamar véget ért, mert Sam félbeszakított minket. Gyorsan futott be a garázsba, és nagyon idegesnek látszott.
-Jacob! Kérlek segítsetek! Emily nagyon rosszul van!
-Mi?-szinte együtt csattantunk fel.
Nem volt idő magyarázkodásra, futásnak eredtünk, csak ezúttal a kocsiba. Emily-ékhez siettünk. Az út rövidebb volt, mint általában, ugyanis kb 200-al mehettünk. Amikor megérkeztünk gyorsan kiszálltunk, és besiettünk a házba. Emily egy széken ült, és hatalmas fájásai voltak. Nagyon ijesztő látvány volt.
-Szerintem megindult a szülés!-jelentettem ki.
-De egy orvos sincs a közelben!-aggodalmaskodott Sam.
-Nyugalom!-nyugtatott Jake, majd felém fordult.-Nessi, fel tudod hívni Carlisle-t, hogy jöjjön ide?
Engedélykérően Sam-re néztem, ő pedig bólintott. Gyorsan előkapartam a farzsebemből a telefont, és kicsit félrehúzódtam a többiektől. Kicsöng.
-Igen, itt Dr. Carlisle Cullen rendelője, miben segíthetek?
-Carlisle? Itt Nessi. Kérlek, segítened kell!
-Talán valami baj van?
-Nem, vagyis... Emily-nek megindult a szülés. Segítened kell!
-Rendben! Pár perc és ott vagyok!
Ezután kinyomtam a telefont. Én is olyan ideges voltam, hogy alig bírtam magammal.
-Carlisle pár percen belül ideér. Szerintem vigyük be Emily-t a szobába, és fektessük le.-javasoltam.
Szinte mindenki helyeselt, és segítettünk bevinni Em.-et az ágyra. Szegény már nagyon rosszul volt. Ahogy Carlisle ígérte, ott is volt pár percen belül. Mindenki nagyon megkönnyebbült, amikor meglátta, és gyorsan besietett Emily-hez. Már vagy 45 perce voltak benn. Sam végig Emily-vel volt. Mi pedig kinn, tűkön ülve vártuk hogy legyen már valami hír, vagy hogy megszülessen a kicsi baba. Még 45 perc telt el. Folyton Jake arcát figyeltem, aki többször is megfogta a kezem. Én magamban imádkoztam, hogy ne legyen semmi baj. Majd hirtelen nyílt az ajtó. Mindenki felpattant. Carlisle jött ki egyedül az ajtón.
-Minden rendben. Tényleg kislány lett. Emily jól van, habár hosszadalmas szülés volt. Csak gratulálni tudok.-közölte a jó hírt. Mindenki arcán megkönnyebbülés látszódott.  Carlisle is csak mosolyogni tudott.
-És be lehet hozzájuk menni?-kérdeztem meg.
-Persze, mennyetek csak.-hatalmazott fel.
Erre persze mindenki elkezdett betolongani a szobába, hogy lássa a kis jövevényt. Ami a jelek szerint kislány. Én meg Jake, majd úgy a többiek körülálltuk Sam-et, Emily-t, és a kisbabát. Emily arca talán soha nem volt ennyire derűs, és mosolygós mint azokban a percekben. A karjában tarthatta a kislányát, és csak őt figyelte. Sam melléjük volt ülve, és egyik kezével Emily-t, másikkal a kisbaba fejét simogatta. Olyanok voltak mint egy nagy család. Tulajdonképpen ez így is volt. Nagyon megható pillanat volt. Mindenki mosolygott, és gratulált nekik.
-És mi lesz a kislány neve?-kérdezte kíváncsian Rachel.
Emily Sam-re, majd a babára nézett. Az volt az érzésem, hogy már megbeszélték a dolgot.
-Sarah Uley.-válaszolt boldogan Emily.
Nagyon aranyos, és méltó név a kis jövevényhez.
Emily odanyújtotta felém a babát, persze óvatosan, és így szólította meg a babát:
-Most egy kicsit odamész a kereszt szüleidhez!
A baba eddig is nyugodt volt, de a karjaimban még inkább. Jobban mondva elszenderedett ahogy magamhoz vettem. Jake hátulról átfogta a derekam, és együtt csodáltuk a kis Sarah-t. Vajon ő is farkas lesz mint az apja? Egyenlőre még fogalmunk sincs. Ez csak idővel fog kiderülni. Ha egyáltalán az. Mindössze pár percig volt a kezembe, és visszaadtam Em.-nek, mert látszott rajta mennyire vissza akarja kapni. Még órákat töltöttünk Emily-éknél, annyira hogy szinte az egész délután elment. Már szürkület volt. Kihívtam a szobából Jake-t.
-Figyelj, szerintem már mennem kéne.-vetettem fel a kérdést.
-Miért, fáradt vagy...?
-Nem. Csak, van még házim is...-ez tény volt. Titokban azért reménykedtem, hogy még beszélhetek Damen-el, mielőtt elmegy.
-Oké, akkor hazaviszlek.-sóhajtott.
-Nem! Nem kell. Izé, úgyis itt van a kocsim. Hazatalálok.-tiltakoztam merő udvariasságból.
-Biztos?
-Persze, rád most úgyis nagyobb szükség van itt.-mosolyogtam.
-Hát...-habozott.-Nem szívesen, de legyen.
-Köszi, szia!-egy csókot nyomtam az arcára, és már indultam is.
-Szia!-hallatszott vissza a hangja.
Először lassan visszasétáltam gyalog Jacob-ék házához, majd ott a saját kocsimmal mentem tovább. Nem nagyon szerettem este vezetni, mert a frász vert ki az erdőktől, de ez van. Lassan a határhoz értem, amikor jelzett a telefonom, mint amikor üzenetet kapok.Elővettem, és megnéztem. Damen-től jött. Vezetés közbe szintén nem szerettem telefonozni, de ha muszáj.
"Nessi! Kérlek ha teheted ne menny sehová! Ne mozdulj ki! Vagy ha igen, akkor legyen melletted Jacob! Ez fontos! A te érdeked...!"
Kicsit megijedtem az sms olvasása után, mi lehet az amitől ennyire félnem kéne? Vagy nem tudom mire célzott ezzel... Vagy lehet már vissza is tért Volterrába, és a Volturi mindenre rájött? Pfúú... nem ettől a hideg is kirázott. Tovább vezettem, de már nem tudtam rendesen figyelni az útra, mert az agyam egyfolytában azon morfondírozott, hogy mire célozhatott Damen... Aztán egyszer csak, az országút közepén meg láttam egy sötét alakot. Annyira megijedtem, hogy elrántottam a kormányt, és egyenesen egy fának ütköztem. Onnantól se kép, se hang.