22.fejezet: Volterra.

5 kommi és jön a kövi!


/Jacob Black/

Már éjfél van. Kicsit aggódom. Már vagy 5x kerestem Nessi-t telefonon, de nem veszi fel. Ezt nem értem. Még késő éjjel is fel szokta venni a telefont, főleg ha én keresem. De kit hívhatnék fel hogy megbizonyosodnak róla, minden rendben van? Föl-le járkáltam, ameddig Emily odajött hozzám. Pont akkor altatta el a kis bébit.
-Minden oké? Mi aggaszt ennyire?-szólt kedvesen.
-Nem tudom.-vontam meg a vállam.
-És Nessi? Már pár órája nem láttam. Azóta, hogy hazament nem is üzent?-tökéletesen rátapintott a lényegre.
-Nem.-mondtam sóhajtozva.
-Egyfolytában azt teszem, de nem veszi fel.
-Talán valahol elhagyta a mobilját.
-Nem hiszem.-intettem.-Inkább megpróbálom felhívni Edward-ot.
Kicsit félrehúzódtam a többiektől, és azonnal hívtam őt. Kicsöng.
-Igen?-szólt bele Edward.
-Szia Edward! Itt Jacob. Érdeklődni szeretnék, Nessi hazaért már? Vagy otthon van?
-Nem.-válaszolt zavartan-Azt hittem még nálatok van.
-Hát ami azt illeti már rég elment. Úgy kb 3-4 órája.-hallani lehetett a hangomon a remegést.
-Ez egészen biztos?-csodálkozott.
-Teljesen.
Kis időbe telt felfognom a dolgokat, így nem is nagyon figyeltem Edward-ra.
-Jacob! Itt vagy?
-Őőő igen. Persze.
-Próbáltad már hívni?
-Igen. De nem veszi fel.
Komolyan aggódtam.
-Jól van. Akkor nyugodj meg! Biztos jól van, és nincs semmi baj. Én is megpróbálom felhívni, de ne csinálj semmi őrültséget!-irányított. Utáltam amikor ezt csinálta.
-Oké.
-Majd később még hívlak, vagy ha lesz valami akkor szólj!-utasított ismét.
-Rendben. Szia!
-Szia!
Kétségbeesetten csaptam le a telefont az asztalra, és George, Sam, Emily, és még apám is rémülten nézett rám. Még jó hogy nem ébresztettem fel a babát.
-Valami baj van?-kérdezte Sam.
-A jelek szerint Nessi eltűnt... de ez még nem biztos...-válaszoltam idegesen.
-És mit akarsz tenni? Nem indulhatsz neki így az éjszakának...!-adott egy jó tippet George.
-Dehogynem!-erősködtem.
Felvettem egy fekete pólót, majd a telefonomat is felkaptam, és indultam is. Pont akkor amikor kiléptem az ajtón, Rachel és Paul jött be velem szembe. Se szó, se beszéd, a nagy sietségemben csak futottam előre a nagy semmibe. Szerencsére tudtam merre van az országút, és elindultam a legésszerűbb útvonalnak emberként. Még így is elég gyors voltam. Közben egyfolytában azon kattogott az agyam, hogy merre is mehetett pontosan Nessi. Végül arra jutottam, amire először is gondoltam. Az országút mentén szaladtam tovább. Egyre gyorsabban és gyorsabban futottam,  nem láttam túl sok mindent, de mivel az utat már elég jól ismertem, nem volt nehéz kitalálni merre fordul. Érdekes volt, mert éreztem, hogy valami felé igyekszem, lehet Nessi az? Aztán egyszer csak megláttam egy fehér folt féleséget. Mivel elég messze voltam, kicsinek látszott. Aztán ahogy egyre jobban közeledtem felé, rájöttem mi is lehet az. Nessi kocsija volt az. Minden jel arra utalt, hogy neki ment a fának. A kocsi eleje tropára tört. Gyorsan átfutottam a kocsi másik felére, és kinyitottam az ajtót. Kétségbeesve kerestem Nessi-t a kocsiba, de nem volt sehol. A kulcs a zárba volt hagyva, de senki nem ült benne. Most már remegtem az idegességtől. Becsaptam az ajtót, és a telefonom után kutattam. Mikor végre előkerült, gyorsan betárcsáztam a számot, és hívtam Edward-ot ismét. Alig 1 órája beszéltünk utoljára.
-Jacob nagy a baj!-szólt aggódóan. Valószínűleg már kiolvasta a gondolataimból mi lehet a baj.
-Nessi nincs sehol?
-Nincs. Edward...én esküszöm! Ha valamelyik mocskos vérszívó vitte el én....!
-Nyugodj meg! Gyere ide, és megbeszéljük a továbbiakat!
-Rendben.-engedelmeskedtem neki kivételesen.
Kivettem a kulcsot a kocsiból, és elindultam visszafelé hozzánk, illetve Emily-ékhez, mert náluk volt a kocsim. Megint gyorsan futottam, csakúgy mint az előbb, és nem hagytam magam átadni a fáradtságnak. Nem is bírtam volna megállni! A szívverésem duplán vert, és olyan ideges voltam, hogy fel tudtam volna robbanni. De nem engedhettem meg magamnak hogy átváltozzam. Lehet úgy gyorsabban ment volna az út visszafelé, de kitudja mit csináltam volna vérfarkasként... Inkább még gyorsabban futottam hazafelé. Hiszen kitudja hol lehet Nessi... Minden perc számíthat. Kitudja mi történt az a 4 óra alatt? Bele sem merek gondolni. Vajon ki vihette el? Vagy ha senki, akkor hova tűnhetett? Most hamarabb elértem Emily-ék házát, mivel gyorsabban futottam mint eddig. Mikor be akartam ugrani a kocsimba, Paul, Rachel, Sam és George sietett ki a házból. Így nem ültem be a kocsiba, csak simán kinyitottam az ajtót.
-Jake! Hova sietsz? Történt valami?
Hirtelen nem tudtam mit mondjak nekik. Az igazat vagy semmit? Végül arra a döntésre jutottam, az lesz a legjobb, ha gyorsan elmagyarázok nekik mindent.
-Megtaláltam Nessi kocsiját. Balesetet szenvedett. Ha az volt... nem tudom.
-És Nessi?
-Hát ez az! Nincs sehol!!!-törtem ki.
Szavaim hallatán mindenkinek kikerekedtek a szemei.
-És most hova sietsz? Talán mi is tudunk segíteni!-kiáltott utánam Sam.
-Cullen-ékhez. Még nem tudom mi lesz. Majd hívlak titeket...vagy nem tudom!-tiszta ideges voltam, és ez a hangomon is hallatszott. Csak hebegtem össze-vissza.
Mivel nem érkezett semmi válasz, beültem a volán mögé, és gyorsan indítottam. A Rabbit motorja felbőgött, és én gázt adva indítottam. Gyorsan eljutottam a Cullen házig, mivel éjjel 1 órakor nem nagyon járnak az utakon a kocsik. Sőt semennyire. Épp ezért elég gyorsan hajtottam. Mikor beléptem a házba mindenki gyülekezőszerűen várt engem. Rosalie Bella és Alice a kanapén, Emmet a fotelban üllt, Jasper pedig a támláján, Carlisle Edward és Esme pedig állt mellettük. Mindenki arcán kétségbeesés rajzolódott ki. Odasétáltam Edward-hoz, és belenyomtam a kezébe Nessi kocsijának a slusszkulcsát.
-A kocsi eleje elég csúnyán összetört. Szerintetek ez baleset volt?-kezdte mindjárt Emmet.
-Az ki van zárva! És akkor hol van Nessi?-mondtam ellent neki.
-Ez igaz! És különben is, ez eddig még soha nem fordult elő a családban!-helyeselt Carlisle.
-Ez szándékos volt!-háborgott Rosalie.-De mégis ki lehetett?
-Az lehetetlen! Hiszen láttam volna!-ellenkezett Alice.
-Lehet valaki kijátszott!-feltételezte Bella.
-És ha Damen volt?-kérdeztem rá.
-Ezt meg miből gondolod?-kérdezte Esme.
-Eléggé összevesztek, és Damen visszament Volterrába...
-Ennek semmi értelme...kétszer egymás után elrabolni Nessi-t?-szólalt meg Edward.
-Lehet... de akkor ki volt?-kérdezte Jasper.
És ekkor hirtelen Alice lemerevedett. Jasper egyből odasietett hozzá, és átfogta a vállait. Nehezemre esett ezt látni, mert nem volt itt életem értelme, és kitudja látom-e még... Te jó Isten! Mikre gondolok???
Alice még mindig mereven maga elé meredt, és meg se rezzent. Mindenki őt figyelte. Tudtam. Látomást kapott. Aztán végre megszólalt.
-Nessi a Volturinál van Volterrába!-sikított fel.
Mindenki megdöbbent kijelentésén, és még jobban megrémült. Erre aztán végképp nem számítottam. Nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy ki, vagy mi az a Volturi, de azt tudtam, hogy ők a legfőbb vámpírok, tehát nekik senki nem parancsol. Ez még jobban megijesztett, és ismét elfogott a remegés.
-Olaszországban?-kérdezte meglepetten Bella.
-Tessék? De hát hogy került oda alig pár óra alatt?-csodálkoztam. Aztán rájöttem, hogy mekkora marhaságokat beszélek. Hiszen vámpírok! Pár óra alatt oda érnek el, egyik pontról a másikra, hogy észre sem veszed.
-Mit akarhatnak tőle?-kérdeztem ismét.
-Ez egyértelmű. Azt amit 5 évvel ezelőtt. Elpusztítani Nessi-t.-Edward szavai szinte víz hangoztak a fejemben.
-Akkor mire várunk még? Induljunk, és holnapra fel is érünk!-kiáltotta Emmet.
-Igaza van! Minden perc számít!-helyeselt Bella.
-Várjatok...! Pontosan mit láttál még Alice?-kérdezte Carlisle.
-Láttam, hogy Nessi-t döntés elé állítsák. Majd azt hogy....-az utolsó szavakat már nem fejezte be. Mindenki tudta mire céloz. Még én is.
-Jól van! Jake menny haza, és szedelőzködj össze kicsit, aztán fél óra múlva indulunk!-jelentette ki Edward.
-Nincs semmire szükségem! Felőlem már most indulhatunk!-jelentettem ki. Nem vágytam semmi másra, csak Nessi közelségére. Aztán mégis vártunk fél órát. Gyorsan telefonáltam a falkának, és a többi 20 percet pedig kínszenvedéssel végigvártam.

Másnap délután.
/Nessi Cullen/

Mikor kinyitottam a szemem, eszméletlen fájdalom hasított a fejembe. Valószínűleg beüthettem a balesetnél. Lassan tápászkodtam fel, és csak most jutott el a tudatomig hogy egy ágyban fekszem. És ekkor körülnéztem.  Egy kisebb szobában voltam, körös körül régi falak, ilyen torony féleség, és az ablakon is rács volt. Az ajtón pedig egyetlenegy kis ablakocska volt. Akárcsak egy börtönben. Ezek voltak az első gondolataim: -Most mi van? Hol vagyok? És hogy kerültem ide? Rémülten néztem körbe a szobában. Gyorsan felpattantam az ágyról, de tudtam hiba volt, mert egyből megszédültem, és épphogy nem estem vissza az ágyra. Ezek után inkább lassan odasétáltam a rácsos ablakhoz, és kinéztem rajta. Egy nagy teret láttam, napsütés zöld erdőket, és egy kisebb várost. Nem szoktam nagyon figyelni a földrajzórákon, de az első benyomásom az volt hogy Olaszországban vagyok. Aztán a szemem egyre lejjebb kandikált, és tényleg egy régebbi templom féleséget láttam. És ekkor ugrott be: -De hisz ez Volterra!
Aztán sorra beugrottak az emlékek: Amikor hazafelé tartottam, és valaki megjelent az úttest közepén. Én félrerántottam a kormányt, és egyenesen egy fának ütköztem. És ami a legfontosabb, Damen sms-e. Ő próbált figyelmeztetni a bajra, erre mi történik?
-Remek!-beszéltem magamba.
Lassan visszavánszorogtam az ágyra. Sokáig töprengtem ezen az egész dolgon. Most tényleg a Volturi-nál vagyok? Lassan előkotorásztam a farzsebemből a telefonomat, és megnéztem a kijelzőjét. Már volt legalább 5 nem fogadott hívásom, és mind Jake-től. Múlt éjjel hívott. Hogy lehet az, hogy ilyen sokáig nem voltam eszméletemnél? Gyorsan megpróbáltam visszahívni Jacob-ot. De nincs térerő!
-A francba!-suttogtam.
A következő pillanatban egy árnyékot vettem észre az ajtó felől, ezért gyorsan eldugtam a telefonomat vissza a helyére. Az ajtó nyílt, és egy szőke hajú lány lépett be rajta egy másik fiúval. Mind kettőjük szeme vöröslött a napfénytől, és arcvonásaik tökéletesek voltak. Még az is tökéletes volt, ahogy jártak. A lány haja fel volt tűzve, és hosszú fekete köpenyt viselt, ahogy a fiú is. Sokkal fehérebb volt a bőrük mint az enyém. Testük merev, és egyenes. Már-már megijedtem tőlük. Nyilvánvaló volt, ők vámpírok. Csak most ugrott be. Anya már mesélt róluk. A lány biztosan Jane, a fiú pedig Alec. Tudtam, Jane-nek ereje van, csakúgy mint nekem, vagy Alice-nek, vagy apunak.
-Gyere!-szólt selymes hangján Jane.-Aro hívat!
Muszáj volt engedelmeskednem nekik, hiszen mégis csak ők fajtánk legnagyobbjai. Felálltam az ágyról, és elindultam velük. Kicsit meg voltam illetődve. A tegnapi ruhámban voltam, ami többnyire egy ing, és egy szokásos nadrág volt. Jane előttem, Alec mögöttem jött. Ahogy gondoltam, tényleg nem voltunk a földszinten, így egészen lelépcsőztünk, majd liftbe szálltunk, és onnan egy nagy terembe érkeztünk. A terem nagyon kifinomult volt, szinte már ókori, pont olyan amilyennek képzeltem. Ott, ahol Aro, Caius és Marcus foglalt helyet, három nagy fotel szerűség állt. Úgy ahogy a többiek, én is megálltam. Csak egy pillanatra, de megtorpantam. Egy alakot láttam meg. A harmadik fotel mögött állt, és el volt fordulva tőlem. Nagyon ismerős volt, de nem tudtam rájönni ki is lehet az. Aro felállt a székéből, és lassan lesétált onnan. Lassan ment egy kört körülöttem, én pedig félszegen, és félénken álltam. Aztán megállt előttem.
-Te lennél Renesmee Cullen?
Nem tudtam mit feleljek, így csak hallgattam.
-Nem csalódtam Carlisle-ban, most is gyönyörű taggal bővítette a családot.
Ismét nem tudtam mit felelni, így hagytam hogy beszéljen.
-Mond csak, tudod-e hogy miért vagy itt?
-Nem.-azt láttam a legjobbnak ha egyenes választ adok, de még így is lerítt rólam a félelem. Erre Aró elnevette magát.
-Damen nem mondta neked? Pedig már olyan jól elvoltatok, nemde?
Nem válaszoltam, csak az alakot figyeltem a szék mögött.
-Nem igaz, fiam?-szólt keményebb hangon, és hátrafordult az alakhoz. Lassan megfordult a sötétségből, és rendesen láthattam az arcát. Abban a percben, mintha villám csapott volna belém. Damen állt ott. Kicsit meg is szédültem. Ez így egyszerre nekem már sok. Azt tudtam, hogy itt van... de... olyan furcsa volt az apja oldalán látni. Arca gondterhelt volt, és élettelenebb a szokásosnál is. Olyan volt, mintha valaki megjáratta volna vele a poklot. Miután ő sem felelt Aro kérdésére, tovább beszélt.
-De most nem is ez a lényeg! Van egy kérdésünk számodra....
Végre visszatértem a valóságba, így már Aro-ra figyeltem.
-Valaki olyasmit súgott születésed napján nem sokkal nekem, hogy különleges erőd van. Igaz ez?
Sóhajtottam egyet. Nagyon úgy tűnhetett, hogy a szemeim tele vannak könnyel.
-Tehát igen! Remek!-csapta össze elégedetten a tenyerét Aro. Damen arcán hosszú grimasz húzódott végig.
-Vagy a halált választod, vagy beállsz mellénk, a Volturi-hoz.-szólalt meg Aro háta mögül Marcus.
bűnbánóan lesütöttem a szemeim, majd újra kinyitottam.
-Nem tudok ilyen gyorsan dönteni!-nyögtem ki.
-Rendben! 2 órát kapsz, hogy eldöntsd.-szólalt meg Caius.
-Most menny, ifjú barátom! Hallottad 2 órád van!-utasított. Én még egyszer Damen-re pillantottam, aztán megfordultam, és Jane meg Alec kíséretében visszamentem abba a szobába, amiben voltam. Épp hogy beértem, becsukták mögöttem az ajtót, és egyedül maradtam. Visszahuppantam az ágyra, és erősen mérlegelni kezdtem a dolgokat. Soha, de soha nem fogok a Volturi-hoz csatlakozni, akkor inkább a halál! De nem, nem halhatok meg, anélkül hogy el ne köszönjek Jake-től! De hisz hülyeségeket gondolok! Nem fogok meghalni! Jaj, csak valahogy kapcsolatba kerülnék apámmal, és tudnám hogy jönnek. Akkor talán valahogy meg tudnánk beszélni a dolgokat! Viszont, ha apám jön, akkor már Jake is! Azt nem engedhetem! Egy vérfarkas tucatnyi vámpír között?! Még viccnek is rossz! Gondolkodásom első fél órája után, valaki bejött hozzám. De nem akárki volt az, hanem Damen. Gyors volt, így senki sem láthatta, hogy bejött hozzám. Egyből felém fordult.
-Nessi, én annyira sajnálom! Ez mind az én hibám!
-De mégis mi?
-Ez! Hogy itt vagy! Apám mindent kiszedett belőlem! Áruló vagyok, hát nem érted?
-Tessék? Te mindent elmondtál nekik? Ez miatt vagyok most itt?
-Nem! Mivel félig ember vagy, veszélyes lehetsz a fajtánkra. Elárulhatsz minket, meg még kitudja. Erősebb vagy mint mi, elméletileg. Ezért, vagy meghalsz, vagy beállsz hozzánk.
-Akkor inkább meghalok!-a szemeim felteltek könnyel, de nem sírtam.
-Fel sem fogod, mekkora súlya van a döntésednek?
-Ha apámék ideérnek, akkor nem lesz baj. (remélem) De ha mégsem, hát vállalom a következményeket!-makacskodtam.
-Legalább te megúszod...
-Ezt hogy érted?
-Jane... kicsit megleckéztetett... tudod.. van az az ereje...
-Jézusom!-hirtelen ennyit tudtam kinyögni.
-Mennem kell. Csak gondoltam jó, ha tisztában vagy ezekkel a dolgokkal...
-Beengedtek.. vagy...?
-Nem. Csak 5 percre jöttem be. Inkább szöktem. Soha többé nem lehetek veled. Itt a vége.-megfordult, és már menni akart.
-Damen!-kiáltottam.-Te vagy a legjobb barátom! Emlékszel?
-Igen.-mosolygott, visszafordult, és megölelt.
Fura volt, mert már egyáltalán nem haragudtam rá, sem a csók, sem azért mert elárult. Nagyon jól esett az, hogy legalább ő ott van, és segít.
-Jól van. Akkor én megyek. Majd találkozunk kinn. Szia!-szinte suttogott.
-Szia!
Most az ablaknál dekkoltam, és ismét gondolkoztam. Mindig van valami amiért aggódni kell. De miért én? Pont amikor már minden szép volt. Az elkövetkezendő 1 óra alatt, folyton gondolkoztam. Rengeteg alternatíva jutott eszembe, mégse tudtam hol áll a fejem. Míg végül újra a Volturi elé kellett állnom. Az út most még hosszabb volt, mint azelőtt, és egyre csak gondolkodtam. Éreztem, eluralkodik rajtam a félelem. Ez csak egy rossz álom lehet!

/Sziasztok! Hát ez lenne a kövi fejezet! Remélem tetszett! Hát elárulom, senki sem találta el a szavazásnál hogy ki lehet az, aki miatt Nessi balesetet szenved. :) A Volturi egyik tagja volt. :D Csak gondoltam jobb ha leírom! PLS! Aki elolvassa, az írjon pár sort megjegyzésnek, jó? Mert innen tudom hogy milyen a történet! Köszi azoknak, akik mindig hozzászólnak!/