23.fejezet: A döntés súlya.

5 kommi és jön a kövi! Kérlek komizzatok, mert nem fogok több fejezetet felrakni, ha nem kapok megjegyzéseket!


/Nessi Cullen/

Pár perc alatt visszaértünk abba a terembe, ahol pontosan 2 órája jártam. Megint Aro elé kellett járulnom. És ami a legfontosabb, közölni vele a döntésem. Persze nem csak ő volt a terembe.
-Na, ifjú barátom, mi a döntésed? Csatlakozol a családhoz, vagy inkább elpusztítsalak?
Válaszolni próbáltam, de még az utolsó percekben is átgondoltam a dolgokat. Damen szúró tekintete közben az enyémbe fúródott.
-Én...a...-dadogtam, és közben próbáltam kinyögni akaratom. De mielőtt ezt megtehettem volnam apámék jelentek meg a hátunk mögött. Engem egy őr gyorsan lefogott, kezeimet hátraszorította, és a nyakamat is szorította. Megkönnyebbültem látványukon, de egyben aggodalom is töltött el.
Apa járt elöl, Alice-el, és Carlisle-lal, és meglepő de anyu is csatlakozott a menethez. Hálát adtam az égnek, hogy Jake nem jött el!
-Aro! Kérlek, engedd el Nessi-t, és beszéljük meg!-utasította Carlisle nyugodt hangján. Mindig is irigyeltem tőle.
-Sajnos nem tehetem!-húzta el a száját.-Nessi-nek döntenie kell! És most akarom hallani mit felel!
Az őr szorítása enyhült. Én előreléptem, és közöltem döntésem. Már nem féltem, mert tudtam, bárhogy is döntök, mellettem lesz a családom.
-Nem kívánok csatlakozni a Volturi-hoz!-válaszoltam udvariasan.
-Kár!-konyult le Aro szája széle.-Micsoda pazarlás!-sóhajtott. -Felix!-mondta ki könnyedén, és a következő pillanatban már egy nagy vámpír fogott le, és igyekezett Aro elé cibálni. Hagytam magam. Ha egyszer már úgyis mindegy. Fejemet csaknem hátratörte, és rá kellett jönnöm, itt a vég. Aro lassan megérintette az arcomat, és éreztem, ahogy mögöttem mindenki megmozdul. Damen egyenesen apja, és felém igyekezett, majd egy könnyed mozdulattal kiszabadított Felix és Aro karjaiból. Majd el kezdett harcolni velük. Én nekiesem a lépcsőnek, és szokás szerint vérzett a fejem búbja. Mindenki aki a terembe volt hirtelen felszisszent. Kétségbeesetten néztem, hogy mindenki tenni próbál valamit. Amikor Felix és Damen mérkőzése épp Felix javára készült eldőlni,  Jane bevetette erejét, és Damen ellen fordította. Damen szinte már felsikoltott a fájdalomtól, és rossz volt ezt látnom. Lassan leroskadt a földre, és tűrte a fájdalmat. Gyorsan odafutottam mellé, és letérdeltem elé.
-Hogy lehet ilyen szívtelen? Hisz a saját fia!-dühödtem fel, és Aro szemébe néztem.
Kezével intett Jane-nek, hogy hagyja abba.
-Elég! A lánynak igaza van!-adott igazat.
Damen arcáról eltűnt a fájdalom, de mégis nyöszörgött. Én még mindig mellette térdeltem, és segítettem neki felülni. Mindenki minket nézett.
-Nyugodj meg!-suttogtam neki..
Mindenki ámultan nézte, hogy mekkora hatással vagyok képes befolyásolni Aro-t, mikor soha nem szokta megváltoztatni a parancsait. Carlisle előrelépett egy kicsit, de csak egy keveset, mert már az egyik őr már mozdult meg hogy visszatartsa. Közben lassan, támogatva segítettem felállni Damen-nek. Ennyivel tartoztam neki.
-Talán jobb lenne átgondolni a dolgot. Nem gondolod, Aro?-kérdezte Carlisle. Úgy éreztem mintha valami olyanra gondolna, amit még szinte senki nem tud Aro-ról. Csak a Volturi. És mivel Carlisle régebben tag volt...
-Miért kellene veszni hagyni, ezt a kislányt?-kérdezte Caius.
Aro elgondolkodott, aztán nagy levegőket vett.
-Talán igazatok van...
-Tessék? Bocsánat, de nem értem, miért gondolta meg magát?-kérdeztem rá. Bármi is volt az, tudnom kellett. Hiszen, ha ez olyasvalami, ami megváltoztatta a döntését, az nagyon fontos lehet. Semmi válasz nem érkezett, kínos csend ülepedett a terembe.
-Mennyetek gyorsan! Mielőtt meggondoljuk magunkat!-jelentette ki Marcus.
-Egy feltétel azért van!-vágott közbe Aro. Arca nagyon elgondolkodó volt, de ugyanakkor szeme se rezzent.
-Soha többé, ne merj még csak ránézni se a fiamra! Hagyd békén, és ő se fog keresni!-szólt végül erélyesen. Még utoljára ránéztem, mert úgy éreztem ennyi még jár nekem. Csak egy pillantás.
-Az nem lehet, hogy utoljára látom!-üvöltöttem belül.
Könnyes szemekkel fürkésztem Damen arcát, de rezzenéstelen volt. Nem sírtam. Még. Rám se nézett, csak némán engedelmeskedett apjának. Ha ez az utolsó találkozás, jobban is megtisztelhetne. Fájt magatartása.
-Gyere Nessi!-szólt mögülem apu. Grimaszos képpel megfordultam, és hátat fordítva mindennek, elindultunk a hátsó kijárat felé. Lassan haladtunk.

/Eközben az autóban (kinn)...
Rosalie szemszöge/

Jacob eszméletlen hangosan dobogott lábával egész végig. Már kb. 45 perce tartott mindez, és nagyon kicsinálta az agyam. Nem elég, hogy el kell tűrnöm, hogy egy kutyával kell egy levegőt szívnom, még itt dobol is nekem. Aztán egyszer hirtelen abbamaradt a dobolás. Semmit nem hallottam. Emmet és én gyanakodva hátrapillantottunk a hátsó ülésre. Meg se lepődtünk. A kocsi ajtaja ki volt nyitva, és Jacob sehol nem volt.
-Emmet, én esküszöm hogy megölöm!
-Nyugi cica!
-Edward világosan megmondta, hogy maradjon a fenekén! Nem?
-De, de valamilyen szinten meg lehet érteni őt is.
-Aha, persze! Ha a kezeim közé kerül, én esküszöm....
-Sssss.... Nem áll jól ha mérges vagy!-bolondozott megint.
-Te belegondoltál egyáltalán, mekkora gond lehet abból, ha a Volturi észreveszi? Mégis csak egy farkas!
-Jó lehet.... De reménykedjünk, hogy nem lesz baj.
-Ja persze....-mérgelődtem.
-Oké! Ha ettől boldogabb leszel, utánanézek a csávónak!
Se szó se beszéd, eltűnt.

/Nessi Cullen/

Én mentem középen, egyik oldalamon anyu és apu, a másikon Carlisle és Alice ment. Az nem lehet, hogy ilyen könnyen megúsztam, ezt a két napos kalandot! Mit beszélek? Könnyen? Hiszen, elveszítettem a legjobb barátom! De erre most nem akartam gondolni. Lehajtott fejjel mentem végig az úton, azt se néztem merre megyünk. Annyit tudtam, hogy nem a szokásos útvonalon mentünk. Csak haladtunk az ismeretlen útvonalon, ami egyre jobban közeledett a végéhez. Mivel nem néztem a lábam elé, nekimentem egy alaknak. Nem elég. hogy nekimentem, még rá is léptem a lábára. Először a cipőjét pillantottam meg, és nagyon ismerős volt nekem. Aztán ahogy feljebb emeltem a fejem, észrevettem, hogy Jacob megkönnyebbült arca köszön vissza nekem. Én is megkönnyebbülve a nyakába borultam, és úgy szorítottam, amennyire csak tőlem telt. Arcomat mélyen izmos vállaiba ástam, és fel sem akartam nézni.
-Jól van!-suttogott, és egy puszit nyomott az arcomra.-Nincs semmi baj!-nyugtatott.
Még nem tört el a mécses.
-Jacob! Nem azt mondtam, hogy maradj a kocsiban?-förmedt rá finoman apa Jake-re.
-Te a kocsiba maradtál volna, ha Belláról van szó? Nem hiszem!-ez nagyon korrekt válasz volt tőle. Szorításom enyhült, de ezt Jake nem vehette észre. Kiszabadultam szorításából, és a szemébe néztem. Hang nem jött ki a számon, ezért kézen fogott, és így mentünk tovább. Már épp a kijárat előtt voltunk, amikor Emmet jött szembe velünk. Nem voltam kíváncsi rá, mit keres, csak azt akartam, hogy legyen minden olyan, mint régen volt. Damen legyen a barátom, legyen az osztálytársam, és Jake pedig az akiért élek. Ennyit kértem.
-Na végre hogy megvagy! Már körbejártam 10x-er a templomot!-hadovált Emmet. Valószínűleg túlzott. Már megint.
Tovább kezdtünk menni, é én csak meredtem magam elé, és Jake pedig támogatott.
-Mi a baj Nessi? Olyan sápadt lettél hirtelen....-állapította meg Jacob.
Nem válaszoltam, csak néztem rá üresen. Lassan, de kiértünk a kocsihoz, jobban mondva kocsikhoz. Rosalie ült az egyikben, és a másikba pedig Alice dobta be magát.
-Szerintem az lesz a legjobb, ha Nessi és Jake megy Rosalie-ékkal, és mi meg a többiekkel!-jelentette ki apu.
Jake segített bemászni a kocsi hátsó ülésére, és amint elhelyezkedtünk, hozzábújtam. Szorosan, és arcom mélyen a pólójába rejtettem. Nem akartam senki mást érezni, csak Jacob-ot. Nem sírtam. Nem láttam értelmét. Még nem. Jake átölelt, és szinte átaludtam az egész utat hazafelé.
Jacob halk hangjára ébredtem. Már rég délután volt. Késő délután. Szürkület felé közeledtünk már. Összeszűkült szemekkel nyöszörögtem.
-Ébredj, kicsim. Hazaértünk.
-De hát, hány óra van?
-Már 5 óra is elmúlt. Ha beértünk még aludhatsz.-ígérte.
Nem feleltem. Először Jake, majd én másztunk ki a kocsiból.
-Még mindig nagyon sápadt! Mennyetek be, és fektesd le!-parancsolta Edward.
-Nem, erre semmi szükség!-ellenkeztem, de hangom nagyon élettelenül csengett.
Apu bólintott, és elkezdtünk befelé igyekezni a házba. Hűvös szél futott végig a hátamon, és tiszta libabőr lettem. Amint elértünk a ház udvarának közelebbi felére, Sam-et, és Emily-t pillantottam meg.
-Mi történt? Minden oké?-kérdezte Emily.
-Majd később elmondom! Ti pedig nyugodtan menjetek haza, és foglalkozzatok a babával! Mi meg vagyunk.-tanácsolta Jake.
-De, Nessi olyan sápadt!-ellenkezett Emily.-És mi az ott a fején?-mutatott rá a fejemen lévő sebre.
Kábán nyúltam oda.
-Csak egy kis baleset.-hadováltam.
Emily és Sam is tudta, hogy ez nem baleset volt. De most nem akartam erről beszélni. Ráérek még ezzel. Most minél előbb találkoznom kell Carlisle-val, hogy megtudakoljam, miért engedett el olyan könnyen Aro. Elindultunk ismét, és ezúttal már a nappaliba is beértünk. Carlisle épp ekkor csukta volna be az ajtót, ha nem kiabáltam volna utána.
-Carlisle!-ezután gyors léptekkel utána mentem, és otthagytam Jake-t. Csak pár perc az egész. Becsuktam magam mögött az ajtót, és megállítottam.
-Tudni akarom! Miért engedett el olyan könnyen Aro?
-Nem tudom!-válaszolt nyugodtan.
-Tudom, hogy tudsz valamit, csak nem akarod elmondani!
Nagyot sóhajtott, és megállt az asztalánál.
-Ez hosszú történet....-sóhajtott megint.
-Kérlek, mond el!-kérleltem.
-Aro.. régebben egy félig vámpír és félig ember lányba szeretett bele. Damen azért ilyen erős mert...-akadt el a szava.-De ez már rég történt. Nagyon rég.
Lélegzetem egy pár másodpercre elakadt, és a könnyek pedig most már könyörtelenül előtörtek a szememből.
-Hát ezért...-mondtam könnyes szemekkel. -Ezt Damen soha nem említette nekem...
-Talán azért, mert nem akarta hogy tudd.
-Kösz, hogy elmondtad!-mondtam végül.
-Nem mondom hogy szívesen.
Lassan bólintottam, és kinyitottam magam mögött az ajtót, és kiléptem rajta. Talán most még szörnyűbben nézhettem ki, mint azelőtt, mert sokkolt a dolog, és minden más is, ami az elmúlt 2 napban velem történt. Becsuktam az ajtót, és Jake egyből felém futott. Először nem értettem miért, aztán rájöttem. Már kezdtem elhagyni magam, és gyorsan felkapott a karjaiba. Egy csókot nyomott a hajamra, és így vitt fel az emeletre. Én csak félig nyitott szemmel figyeltem őt, de inkább átadtam magam a fáradtságnak, hiába a sok alvás. Jake letett az ágyra óvatosan, és leült az ágy szélére.
-Aludj csak, vagy pihenj. Rád fér!-suttogta, miközben simogatta az arcom.
-Nincs szükségem pihenésre. Csak rád!
Halvány mosoly futott végig az arcán, és még egy puszit nyomott arcomra.
-Én itt leszek!-ígérte.
Sokat makacskodtam, de végül újra elnyelt a sötétség, megint elaludtam. Jake tényleg, ahogy ígérte mellettem maradt.

/Jacob Black/

Nagyot sóhajtottam, és felálltam Nessi ágya mellől. Legalább alszik egy picit. Alig lehetett ágyba bírni. Ha nem kapom föl, akkor soha nem feküdt volna le. Pedig most erre van a leginkább szüksége. Edwardék mindent elmagyaráztak nekem, hogy mi történt odabenn, ameddig mi kinn ültünk a kocsiban. Elég drámai lehetett. Ezért olyan nehéz felfogni neki mindent... Mellette lett volna a helyem! Aztán egyszer halk kopogás hallatszott az ajtó mögül. Emily és Embry lépett be az ajtón.
-Nem azt mondtam, hogy mennyetek haza?-mordultam rájuk finoman.-Neked a baba mellett lenne a helyed!
-Sam már hazament! És különben is, nem hal bele senki abba, ha Billy is egy kicsit babázhat!-vágott vissza Emily.
Egyetértően megingattam a fejem....-Jó lehet...-gondoltam magamban.
Egy kicsit még hallgattunk, aztán Embry megszólalt.
-Hihetetlen amit Nessi és te túlétek... Innen látszik, hogy nagyon szeretitek egymást.-mosolygott.-Ha ilyen ára van, hogy barátnőm legyen, hát kösz nem kell!
-Ugyan már. Sületlenségeket beszélsz Embry! Majd neked is lesz!-biztatta Emily.
Még egy negyed órát beszélgettünk, aztán elköszöntek, és hazamentek. Én is úgy döntöttem, mivel Nessi aludt, lefekszem, illetve kényelembe helyezem magam a széken, és megpróbálok aludni. Természetesen sikerült.

Reggel lassan ébredeztem, és nyújtózkodtam. Pillantásom az ágyra esett, és rémültem pillantottam rá. Többször is pislogtam, hátha csak rosszul látok. De nem. Nessi sehol nem volt.
-Nem! Az nem lehet, hogy megint elveszítsem!-beszéltem magamba.
Gyorsan az ágya mellé léptem, és a párnákat kezdtem el felforgatni. Még a paplant is ledobtam az ágyról. De semmi. Aztán hirtelen észrevettem egy darab kis cetlit az éjjeliszekrényen.
"Elmentem kicsit gondolkodni a dombokra. Puszi: Nessi."
Ez már megnyugtatott. De sajnos nem bírtam tovább nélküle. Muszáj utánamennem!
Kiugrottam az ablakon, és az úgynevezett dombokhoz igyekeztem. A dombok valóban azok voltak, egy kis dombos hely, ahol nyugalom van, és az ember egyedül lehet. Én mégis úgy döntöttem, jobb ha valakinek kiadja azt, ami a belsejében van. Jobb ha kiönti a lelkét. Hamar odaértem, elvégre nem volt messze.
Amikor megpillantottam, nagy megkönnyebbülés futott végig a testemen. Lassan odalépdeltem hozzá, és leültem mellé.
Kezében egy fehér virágot tartott, és haját össze vissza fújta a szél. Szinte ugyanolyan sápadt volt, mint tegnap. Nagyot sóhajtott.
-Csak az fáj, hogy el sem köszönt tőlem.-szólt kicsit más hangon mint tegnap este. Nem volt már olyan élettelen a hangja, de nem is olyan mint amilyen szokott.-Átgondoltam a dolgokat... és tényleg szeretem Damen-t. És ez nem olyan szeretet, mint amilyet az ember a barátja iránt érez, és nem is olyan, mint amilyet irántad érzek. Valami a kettő közt...-állt meg egy pillanatra.-De te ezt végig tudtad...
-Mindig is azt hittem, hogy Damen az ellenfelem. De tudom, hogy engem jobban szeretsz. És más nem érdekel! Ezért soha többé nem vagyok hajlandó haragudni rád!-szavaimra felém fordult, és a szemembe nézett.
Közelebb húzódott, és én átkaroltam.
-Szeretlek!-suttogta.
Ajkunk összeért, és átadtuk magunkat a csóknak.

/Szerkesztő hozzászólása/
Sziasztok! Bocs, hogy kerek 4 napot késett a fejezet, de még a hétvége előtt úgy tervezem, hogy felrakok még 1 fejezetet, és még szerda előtt 1-et. Tehát összesen 3 fejezet kerül fel ezzel együtt a szünetbe. :) Remélem örültök neki! Még egy fontos közlendő: a 25.fejezettel befejeződik az első rész! Remélem eddig tetszik nektek! Kérlek komizzatok, mert nem fogok több fejezetet felrakni, ha nem kapok megjegyzéseket!
Mindenkinek kellemes szünetet, és ünnepeket!