2.fejezet: Egy cseppnyi reménység.

Kommizzatok, mert ha nem jön össze legalább 5 akkor nem lesz friss! És én szeretném megosztani veletek a többi fejezetet is, mert elég izgalmas részek következnek!


/Nessi Cullen/

Leah egyenesen Billy-ékhez vitt. Egész idő alatt nagyon feszült volt a levegő a helységben. Alig bírtam magammal. Leah is beleunt a várakozásba, ezért elindult vissza. Én is menni akartam, de nem engedték, amitől persze még bosszúsabb lettem. Fel le járkáltam, szemem pedig le nem vettem az óráról. Nem érdekelt, ha hülyének néznek. Elvégre mégis csak én láttam, mi történik a helyszínen nem ők.
-Nyugodj meg Nessi! A fiamnak biztos nincs semmi baja! Ügyes fiú!-nyugtatott Billy.
Egy kicsit meg is nyugodtam, és leültem egy székre. Talán azért, mert Billy hangja emlékeztetett Jacob-éra, de lehet hogy azért, mert bíztam benne, hogy tényleg úgy van, ahogy ő mondja. Én bíztam Jacob-ban. Újabb fél óra telt el. Csöppnyi nyugalmam megint idegességbe torkollott. Már ott tartottam, hogy felállok, és visszamegyek, amikor nyílt az ajtó. A falka lépett be rajta. Jacob, és Paul volt megsérülve. Jacob a bal vállán volt megsebezve, Paul pedig kevésbé vérzett, egy kis karcolás végett. Rachel egyből felpattant, és Paul mellett termett, velem ellentétben. Szemeim felteltek könnyel, és nem bírtam Jake szemébe nézni.
Hiszen minden az én hibám! Ha akkor, nem kerülök szembetűzésbe Irinával, akkor most nem lenne ekkora probléma. Sőt, semmi gond nem lenne. Lehajtottam a fejem, és zavartan a telefonom után nyúltam. Mindenki felugrott, és segíteni próbált a sebesülteken. Egyszer csak egy barna kéz volt a fehér bőrömön.
-Ne! Nem kell hívd Carlisle-t. Majd én megoldom.-utasított Billy.
Lassan bólintottam, és visszatettem a telefonomat a helyére. Jacob-ot idő közben bevitték a szobába, és lefektették. Én szó nélkül mentem utánuk, de nem akartam útban lenni. Billy elkezdte kitisztítani a sebet, és Jake nyikkanás nélkül tűrte a dolgot. Én ahogy néztem, egyre jobban elborzadtam a seb láttán. Már egyáltalán nem zavart a vér szaga, jobban mondva Jacob vére szaga. Nem úgy mint a múltkor. Teljes önuralom uralkodott rajtam. Egyet kivéve. Nem tudtam parancsolni a könnyeimnek, és akaratlan is kifolyt egy könnycseppem. Jacob értetlenül bámult rám egész idő alatt. Még mindig nem mertem a szemébe nézni. A seb kitisztítása után Billy gondosan betekerte a sebet gézzel. Egész ügyes volt. Miután végzett, kimentek. Így kettesben maradtunk a szobában. Én letérdeltem az ágya mellé felé fordulva, és könnyes szemmel meredtem rá.
-Mi a baj?-kérdezte suttogva, és jobb kezével végigsimította az arcom.
-Az én hibám!-nyökögtem.-Ha nem hagyom magam Irinával szemben, most nem lenne baj!
-Dehogy kicsim! Nekem ez a munkám, és a dolgom! Megvédeni téged. Még az életem árán is.-ült fel az ágyon, de vigyázott sebzett karjára. Majd lassan felhúzott a földről, és szorosan maga mellé ültetett. Átfogta a derekam, és nagyon meglepett, mert a fájó karjával.
-Ne! Hiszen...-tiltakoztam. Nagyon féltettem. Olyan makacs volt.
-Nyugalom. Gyorsan gyógyulok, nem emlékszel?
-De. Lassan kezdem felfogni...-mondtam bosszúsan. Már megint ő nyert.
Hosszasan figyelt, és a hajammal játszott. Olyan jó volt újra ilyen közel érezni magamhoz. De nem tudtam eltérni az eredeti célomról...
-Soha nem lesz nyugtunk Irinától. Mindig lesznek olyanok akik...-az utolsó szavakat már nem tudtam befejezni, mert a mutatóujjat az ajkamra biggyesztette.
-Ígérem neked! Amíg csak élek, azért fogok küzdeni, hogy véget vessek ennek.
-Ne! Nem kell semmit sem ígérned... Nem akarom, hogy azzal töltsd az életed hátralévő részét, hogy miattam rohangálj egy csomó vámpír után.
-Akkor?-kérdezte vigyorogva.
-Inkább szökjünk el! Olyan messzire, amennyire csak lehet!
-Tudod hogy szívesen megtenném... Sőt... De...-sóhajtott.-Nem lehet.
-Miért?-ráncoltam a homlokon.
-Nem hagyhatok itt csak úgy mindent... a falkát.
Szomorúan lehajtottam a fejem, majd nagyot sóhajtottam.
-Megvan a jegygyűrűd?-kérdezte kíváncsian, és a kezemet az övébe vette.
Csak ekkor néztem meg én is meg van-e. Meg volt.
-Még jó hogy nem esett le az erdőben...-feleltem zavartan.
-Tökéletes a méret.-mosolyodott el.
-Honnan tudtad?-kérdeztem, és már nem ültem, hanem felé fordulva térdeltem mellette, így talán még közelebb jutottam hozzá.
-Az legyen az én titkom... És.. mikorra szeretnéd az esküvőt?
-Ráérünk még vele!-vágtam rá.
-Te lehet, de én nem.
-Miért?
-Már mondtam. Csak akkor leszek nyugodt, ha az enyém leszel.
-De már így is a tiéd vagyok.-hajoltam fölé.
A fejünk lassan összekoccant, és lassan vettük a levegőt. Végül az ajka lecsapott az enyémre. Karjaival átkarolt, és az ölébe ültetett. Test melege átjárta az enyémet, és újra teljes biztonságban éreztem magam. Végül amikor befejeztük a hosszan tartó csókot, még mindig közel voltunk egymáshoz. A fejünk alig pár centire volt egymástól.
-Szóval, akkor...?-kérdezte megint. A kérdése ugyanaz volt: Mikorra szeretném az esküvőt?
-Még nem tudom. És te?
-Minél hamarabb.
-Ugye tudod, hogy ezt nem ússzuk meg épp bőrrel?-kérdeztem viccelődve.
-Mármint mit?-értetlenkedett. Ilyenkor olyan aranyos volt.
-Alice már állítólag a ruhát is kiszemelte... persze csak ma tudta meg az egészet!
-Tényleg? És neked vagy nekem?
-Ezt még nem tudom... de nem is akarom! Azért pár nap múlva még nem akarok az oltár elé állni!
-Oké... akkor legyen pár hét!-vágta rá.
-Inkább hónap!-vitatkoztunk. Mintha árverésen lettünk volna.
-Rendben.-egyezett bele.
Kis szünet következett egy ideig csak bámultuk egymást.
-Nagyon fáj?-kérdeztem tőle, és a karját simogattam.
-Egyre kevésbé.
-És... mi tartott ilyen sokáig?-kérdeztem rá óvatosan.
-A küzdelem... és még így is csak 5 vámpírral sikerült végezni. 3 még életben van. És kitudja még hányan vannak.
Válaszára lehajtottam a fejem. Akkor szinte semmi eredménye nem volt annak, hogy megsebesült.
-Hé! Ne érezd rosszul magad emiatt! Nem szabad ezekkel a dolgokkal foglalkoznod! Inkább mással.... Mondjuk...
-Mondjuk?
-Velem.
-Áááá. Értem. Hát nem is tudom...-viccelődtem.
-Nem???-háborodott fel, és egy könnyed mozdulattal helyet cserélt velem. Hanyatt fektetett az ágyon. -Na most beszélj, Mrs. Black!-vigyorgott.
Amint befejezte az utolsó szavakat, kopogtak az ajtón. Így esélyem sem volt válaszolni neki.
-Jacob! Odabenn vagy?
Jake bosszúsan nézett az ajtó felé. Embry hangja hallatszott kintről.
-Hát persze!-kiabált ki. -Mégis hol lennék?-tette hozzá halkan, magának. Én felültem rendesen az ágyon, nehogy kellemetlen helyzetben találjon minket Embry. Sajnos a hajam kicsit kócos lett... de most már mindegy.
-Őőőőő.-szólalt meg nehezen, miután benyitott.-Beszélhetnénk?
-Persze. Mond csak!
-De.. négyszemközt.
-Oké!-emeltem fel a kezeim.-Én itt se voltam!-kimásztam az ágy belső feléről, és kimentem a konyhába. Ahol persze a többiek beszélgettek.

/Jacob Black/

Embry leült az ágy szélére, és rögtön hozzákezdett mondanivalójához.
-Szóval... pontosan milyen a bevésődés? Vagy... mit éreztél akkor?
-Várj... most, miért kérdezed ezt? Talán...?
-Nem tudom. Épp ezért kérdezem meg tőled...
-Hát.. a bevésődés olyan, hogy amikor meglátod, elönt a forróság, és rengetem érzelem tornyosul benned egyszerre. A védelmezés vágya, a szeretet, a vágy hogy vele akarsz lenni, a kedvében akarsz járni, és egyfolytában ő kell, semmi más. Attól a perctől olyan, mintha ő lenne számodra a levegő. Maga az ami a földön tart. Csak ő létezik, és senki más... -és még órákig tudtam volna részletezni a dolgot.
Hevesen bólogatni kezdett, így vele én is.
-Azt hiszem, bevésődtem. -mondta úgy, hogy maga se hitte el.
-De mégis... ki iránt?-nagyon meglepődtem.
-Sarah.
-Tessék?-nevettem. -Ez komoly?-váltottam komolyabb módra.
-Igen.
-Oh.-csak ennyit tudtam kinyögni. Vajon Sam már tudja? És Emily? Hiszen, ők egyáltalán nem akarták, hogy a lányok egy vérfarkas szerelme legyen.
-Nagyon nagy gáz? Mármint... tényleg... szeretem!
-Elhiszem! És nyugi! Nincs semmi baj! Csak kövesd Quil és Claire példáját!-biztattam.
-Aha... és Sam meg Em mit fog szólni?
-Sosem tudjuk meg, ha nem mondod el nekik.
-Persze! Ha az olyan egyszerű lenne! Amint farkasalakba lépek, Sam és mindenki tudni fogja!
Bármilyen ijesztő is volt, igaza volt.
-Oké. Akkor?-kérdeztem.
-Most megmondom. Nem halogathatom. Így Sarah-nak, és nekem is jobb lesz! Csak az ő érdekeit kell néznem!
Azzal felállt, és az ajtó felé indult. Én pedig lassan felálltam és követtem. Amint kiértünk, mindenkiben megállt a levegő. Embry félelem nélkül kimondta amit akart. Ebből is látszott, mennyire harcolni akar Sarah-ért. Nem csak sunnyogva akarja megszerezni.
-Sam... Szóval. Bevésődtem.
-Ez remek! És ki a szerencsés?-örvendett.
-Sarah.
-Tessék?-emelte fel a hangját.
-Tudom, de... kérlek, nem tehetek róla! Szeretem.
Sam Emily-re nézett, és mindenki mindenkire. Én végig Embry mögött álltam, mert tudtam milyen érzés ez az egész. Tehát a dolog mellett voltam. Az én Nessim is nagyon meg volt lepődve, és az én arcomat figyelte egész végig.
-Embry, kérlek mond, hogy csak viccelsz!-kérlelte Emily.
-Nem lehet! Csak, adjatok nekem egy esélyt! Ígérem nem fogom eljátszani!
-Sam!-szólt aggódóan Emily párjának.
-Jól van! De úgy legyen!-engedett végül Sam.
Embry-n nagy megkönnyebbülés futott keresztül. Miután láttam, hogy semmi dolgom már kinn, biccentettem a fejemmel Nessi-nek, hogy jöjjön be velem vissza a szobába. Ő így is tett.

/Nessi Cullen/

Jake előrement, én pedig becsuktam magam után az ajtót. Teljesen le voltam fagyva.
-Most... ez mi volt? Vagy...?
-Embry arról kérdezett, milyen a bevésődés.
-És.. akkor most..?-csak dadogtam össze vissza.
-Pontosan ráérzett a dologra. Azaz bevésődött.
-A kis Sarah iránt?
-Igen.
Még mindig le voltam döbbenve.
-Mi ezen olyan felfoghatatlan?-kérdezte.
-Nem tudom. Csak olyan...
-Hiszen, én is így voltam.
-Tudom.-mosolyodtam el.
Elindultam felé, azaz az ágy felé. Leültem a szélére.
-Ma éjszakára maradsz?-kérdezte.
-Ha akarod.
-Ez kérdés?
Széles vigyor ült mind kettőnk arcára.
-Egyébként már írtam SMS-t apunak, hogy ne keressenek....-jegyeztem meg. Amire ismét mosolygott.
-Még van 2 napunk! Azt használjuk ki! Aztán, újra beleássuk magunkat a suliba.-jelentette ki.
Egy hétvége állt rendelkezésünkre.
-És mi a terved holnapra?-szólt újra.
-Hát, ragadjuk meg az alkalmat, és mondjuk el a családnak, hogy eljegyeztük egymást. Hiszen még senki sem tudja.
-Hacsak nem látták a gyűrűt.
-Nem láthatták. Takartam.-vallottam be. Olyan kínos volt.
-Ja, értem... -konyult le a szája széle.
-Mi az?-kérdeztem rá.
-Miért takartad? Mármint... gondolom te nem akarod még elkötelezni magad komolyabban. Szóval... ha akarod akkor halasszuk el ezt az egészet. Nem muszáj végigcsinálnod, ha nem akarod!
-Jake! Már döntöttem! Tudom mit akarok!
-Na és mit?-ravaszosan mosolygott.
-Téged.-vágtam rá.
Közelebb húzott magához, és már éppen ajka az enyémhez ért volna, ha nem csörren meg a telefonom.
-Jaj Istenem! Hányszor játsszuk még el ezt? Hát soha nincs nyugta az embernek?-háborodott fel.
-Lehetetlen alak vagy!-forgattam a szemeim, aztán fel álltam mellőle, és az ablak felé nézve vettem fel a telefont. Nicole keresett. Gyors felvettem.
-Helló!-köszönt vidáman.
-Szia!
-Na, és most hol vagy?-kíváncsiskodott.
-Hát... izé.. épp...
-Ja értem, Jakeeeeee....-monda hosszan.
-Te..., honnan tudtad?
-Laura is így beszél, amikor Adam-mal van....-hadart-Mármint... ilyen össze-vissza.
-Oké. És te? Mi újság?
-Jó hogy kérded. Holnap este buli lesz!
-Jaj, Nicole! Ne...-kezdtem ellenkezni.
-Ne! Nemet nem fogadok el! Kérlek!
-Én nem is tudom...
-Na! Kérlek!-könyörgött.
-Oké. De nem ígérem.
-Szupi! Akkor holnap este 22:00, és a Port Angeles-i Party Club.
Azzal le is tette.
-Hát ez remek!-motyogtam magamba.
Lassan megfordultam, és kicsit hülyén nézett rám.
-Mi remek?
-Őh. Hát Nicole elhívott egy buliba....
-Oh.
-Szerintem mennyünk el.
-Miért?-ráncolta homlokát.
-Egyszer nekünk is jár ennyi! Nem?-győzködtem.
-Oké. Ha ennyire el akarsz menni... -hagyta félbe a mondatot. -Akkor legyen.
-Tényleg?-csodálkoztam.-Az tök jó!
Azzal elkapta a derekam, és magához húzott az ágyra.

Reggel hamar fölébredtünk, és készen álltunk arra, hogy mindenkinek feltálaljuk az eljegyzés dolgot.
-Kész vagy?-kérdezte Jake még az ajtóban állva. Úgy döntöttünk, hogy először a falkának, majd a családomnak mondjuk el a dolgot.
-Igen.-sóhajtottam.
Jake még egyszer a kezemre pillantott, hogy meg van-e a gyűrű. Kézen fogott, és kiléptünk az ajtón. Embry a kis Sarah-val játszott. Nagyon édes volt. Tudtuk, mindenki ott lesz a konyhába, ugyanis még őrjárat előtt voltak. Jake megköszörülte a torkát, így mindenki figyelme ránk irányult.
-Örömmel szeretnénk bejelenteni, hogy feleségül veszem Nessi-t!-csattant ki.
-Gratulálok!-szinte egyhangúan hangzott mindenki szájából a válasz. Illetve, nem mindenkiéből. Seth nagyon szomorú lett, és átkozódott.
-A francba!.... Most elveszítettem a fogadást!
A többiek viszont egyértelműen örültek, és Seth is, csak kicsit másképp. Leültünk az asztalhoz, és egy kisebb kaja formájában megvendégeltek minket. Koccintottunk, és kicsit többet ittam a kelleténél. Legalább is, ennyit nem szoktam. Azért arra még nem volt elég, hogy berúgjak.
-Na, kicsim. Akkor mos jön a neheze.
-Oké.
Felálltunk az asztaltól, és Jake elköszönt a többiektől. Beugrottunk a kocsimba, és egyenesen hozzánk hajtottunk. Azóta, hogy történt az a balesetem, már nem nagyon mertem vezetni. Nagy levegőket vettünk amikor végre odaértünk hozzánk, mert nagyon féltünk. Végül bementünk a házba. Mivel üzentem apuéknak, hogy mindenki legyen otthon, már rég ott vártak. Kézen fogva besétáltunk a nappaliba. Apu egyből kiszúrta a fénylő gyűrűt. Most rajtam volt a sor, hogy beszéljek.
-Szóval.-haboztam.-Szeretnénk bejelenteni, hogy hozzámegyek Jake-hez. Tehát eljegyeztük egymást.
Kis csend következett.
-Hát ez nagyszerű!-borult a nyakamba Alice.
A többiek arcára is előbb utóbb mosoly ült ki, de nekik kellett egy kis idő. Illetve majdnem mindenkinek. Esme és Carlisle is egyből gratulált.