2010. augusztus 8., vasárnap

2. fejezet: Az első találkozás

/Renesmee/
Anya mindig sokat mesélt nekem, amikor még kicsike voltam. Elmesélte, hogy milyen volt az élete azelőtt hogy találkozott volna apával, és azt ami utána történt. Sokat hallottam azt a nevet, hogy Jacob. Azt hiszem, anya bele is szeretett valamilyen módon, de apát mégiscsak jobban szerette mint őt. Furcsa volt ezekkel a gondolatokkal játszanom mikor nem is tudtam hogy hogyan néz ki, az a bizonyos Jacob. Annyit tudtam róla amennyit anya, és még azt hogy farkas. Nagy farkas. Apa szerint, nagyon hamar felnőttem, és elég sokat tudtam már az első hónapokban. Hát, biztosan úgy van ahogyan mondja. Eléggé megijesztett hogy vámpírnak születtem, vagyis inkább félig embernek és félig vámpírnak. A bőröm ugyanúgy világít a napfényben, mint a többi vámpírnak, és olyan fehér mint a hó. Szeretem a vért de ehetek rendes táplálékot is. Anyu és apu, meg a Cullen klan aminek már én is tagja vagyok, segítettek nekem hogy én is úgy éljek mint ők: Állati vérrel táplálkozva. Most kellene 7 évesnek lennem ehelyett már 17 évesnek nézem ki. Én ezt nem bánom, mert sokkal jobb mintha kicsi lennék, viszont kicsit furcsa nekem ,hogy ugyanakkora vagyok mint apa meg anya. A nagy gondolkodásomat félbeszakította egy zaj, valaki kopogott.
-Renesmee? odabent vagy?-kérdezte a hang, amelyet már olyan jól ismertem. Apa hangja szólalt meg az ajtó mögül.
-Igen! Gyere csak be!-kiáltottam vissza.
-Ő. Bocsánat a zavarásért csak jött hozzád valaki, aki beszélni szeretne veled.-mondta vontatottan.
-Kicsoda?-kérdeztem.
-Azt hiszem ismered, bár még nem találkoztál vele: Jacob az.-mondta úgy mintha fájna amit mondana.
-Jól van, köszi apa hogy szóltál.-válaszoltam.
Felálltam az ágyamról, kicsit összeszedtem magam, rendbe tettem a hajamat és megigazítottam a ruhám. Nagy levegőt vettem, és elindultam az ajtó felé. Közben folyton az a kérdés járt a fejemben, hogy miért akar pont engem látni? Miért akar velem beszélni? Ezt valahogy nem értem. Megfogtam a kilincset, és lenyomtam. Megpillantottam Jacobot  a szoba másik felében egyedül, mert apa és anya nagyon tartózkodott tőle. Ő egyből szinte tátott szájjal figyelt engem és csak ennyit tudott kinyögni: -Húh. Én ettől persze nagyon zavarba jöttem, és jobban szemügyre vettem őt. Rövid fekete haja volt, póló nélkül és világosbarna nadrágban állt. Első látásra nagyon jóképű, és sármos fiú volt. De a nagy gyönyörködést félbeszakította apám állköhögése. Jacob mindjárt észhez tért és hozzákezdett a mondanivalójához:
-Ja igen, beszélhetnék veled odakint az erkélyen?
-Igen, persze.-válaszoltam neki zavartan.
Amikor kiértünk ő rögtön nekitámaszkodott a korlátnak és ismét az arcomat fürkészte.
-Ne bámuld olyan feltűnően.-törte meg a csendet Emmet hangja, aki nem tudom honnan került oda az erkély ajtaja elé.
-Emmet kérlek, hagyd őket hogy minél előbb elmenjen innen ez a kutya.-mondta gúnyosan apa.
Ezt nem vettem jó néven, mert nagyon jóképű volt Jacob és nagyon tetszett nekem, bár még nem ismertem igazán. Emmet elment és ismét kettesbe voltunk.
-Szóval én azért jöttem, mert amikor kicsi voltál még itt jártam a Cullen házban.
-Ő igen mesélte nekem Alice.-vágtam közbe.
-Szóval akkor azt is tudod hogy miért mentem oda akkor hozzád.
-Nem ez az egy nem világos, vagy csak Alice nem mondta el nekem.-vágtam ismét közbe.
-Azért, mert meg akartalak ölni. Nem tudom mennyit mesélt el neked Bella a történtekből,  ha eggyáltalán mesélt neked.-mondta.
-Igen, elmesélt nekem mindent, és épp ezért olyan mintha már ismernélek téged.-vágtam közbe megint.
-Nos igen, akkor tudsz mindent, azt is hogy szerettem Bellát, vagyis az anyukádat, ezt a szót még meg kell szoknom.
-Hogy érted azt hogy szeretted?-kérdeztem.
-Úgy , hogy amikor a születésed követő 1 napon eljöttem ide a cullen házba téged találtalak itt, meg még Alicet és Jaspert. Amikor megláttalak az ágyon, ahogyan nevettél és a barna szemeiddel rám néztél, az az valami csodálatos volt. Tudod mi az a bevésődés?-kérdezte.
-Azt hiszem igen.-válaszoltam neki.
-De mi köze ennek hozzám? Nemértelek.-kérdezten újra.
-Én bevésődtem.-válaszolta.
-Micsoda? Vagyis ennek mi köze hozzám?-kérdeztem újból.
-Te vagy a bevésődésem.-válaszolta magabiztosan.
-Nem! Az, az nem lehet! Hiszen te farkas vagy! Nem járhatsz egy vámpírral!-mondtam csodálkozva.
-Azt hallottam hogy van egy olyan energiád, hogyha valakihez hozzáérsz elolvashatod a gondolatait. Igaz ez?-kérdezte.
-Hát, hát igen-válaszoltam habozva.
-Akkor kérlek fogd meg a kezem, és olvass bennem! Olvasd el mennyire szeretlek már most pedig még most látlak másodszorra!-kérte.
Elgondolkodtam. Mégis hogyan történt ez? Már nem szereti anyut, engem szeret. Nekem is tetszik. Apa sohasem menne bele! De mi van, ha mégis? Meg kell fognom a kezét, tudnom kell! A következő pillanatban már a keze az enyémhez ért. Különös érzés fogott el, meleg, és nagyon szeretetteljes.
-Jacob, nézd én tényleg  elhiszem hogy, szerelmes vagy belém, de nekem több idő kell. Ismerlek anya elmondása alapján, és hidd el nagyon kedvellek téged! Megértettem mit akarsz nekem elmagyarázni, azt hogy bevésődtél és azt hogy szerelmes vagy belém, mégis farkas vagy és én meg félig vámpír. Téged ez mégsem érdekel. Meg szeretnélek ismerni és remélem lesz rá alkalmam hogy jobban megkedveljelek.-mondtam hosszan, majd elengedtem a kezét..
-Csak ennyit kértem. Értsd meg miért jöttem hozzád, és hogy nagyon szeretlek. Nem fogom feladni a küzdelmet érted ameddig a szívem dobog.-mondta.
-Oké. Ez nekem így egyszerre túl sok.-mondtam.
-Szeretnék minden nap eljönni hozzád hogy jobban megismerhess engem, és többet lehessünk együtt.-javasolta.
-Jól van én beleegyezem...
-De én nem!-szólalt meg apa.
-Te inkább ne szólj bele!-mordult rá Jacob.
-Hé, hagyjátok abba!-kiáltottam rájuk.
-Ő azt szeretné ha mindennap eljönnék, hát eljövök.-mondta mérgesebben mint eddig.
-Igen ezt szeretném.-válaszoltam.
Apa nem szólt semmit, csak grimaszolt egyet, és visszaindult a házba.
-Azt hiszem jobb ha most megyek.-mondta.
-Igen szerintem is.-válaszoltam vissza neki.
-Akkor holnap találkozunk.-mondta.
-Igen, holnap.-mondtam.
Még egy csókot nyomott az arcomra,elköszönt tőlem majd eltűnt az ajtó mögött.

5 megjegyzés:

nina írta...

sziia ^^ nagyon de nagyon jó lett, szerintem már jobban is figyelsz, a vesszőkre. És szerintem király lett, hogy nessi is ennyire ragaszkodik jackehoz. :D
xoxo: nina

Edna írta...

sziaa!:) nah így már birok komizni..xd :D!
tök jó feji lett! :))) nagyon várom a folytatást! :D
csak így tovább!;)
Puszi(L)

Ally írta...

Jaj Edna ez nagyon sokat jelent tőled!!! :P :)

Névtelen írta...

Nekem is tetszett ,csak egy kifogásom lenne hogy Renesmee-nek nem az a képessége ,hogy olvasni tud a gondolatokban hanem ,hogy egy érintéssel meg tudja mutatni a SAJÁT gondolatait.

Névtelen írta...

Borzalmas a fogalmazásod, ami élvezhetetlenné teszi az amúgy tök jó ötletedet. DE: - Renesme kezét az arcratéve kommunikál.
-Jacob végig vele volt, oltalmazta.
Kissé zavaró néhány dolog, de mivel ez 4 éves iromány, elnézhető hiba. Amúgy ötletes (: