20.fejezet: Dühroham.

/Nessi Cullen/

Már vasárnap van, és délelőtt. Tegnap csak Jake-el lógtam, és el nem engedtük egymást egy pillanatra sem. Amíg én Emily-nek segítettem, Jake figyelt minket. Hálás voltam Sam-nek, hogy Jake-nek legalább ebben a két napban nem kell járőröznie. És hogy kinek voltam a leginkább hálás? Bármilyen furcsa , Leah-nek. Így visszagondolva rá, ha ő nem szól, akkor kitudja mi lett volna. Végül pedig ő hozott  össze minket. De tudom, hogy nem miattam, hanem a szerelme miatt tette. Minden percet kihasználtam amit vele tölthettem. Ezeken a dolgokon gondolkodtam, ameddig Jake a konyhában keresett valamit, én pedig az ablak mellett álldogáltam. Hirtelen nyílt az ajtó, és csodák csodájára Jacob lépett be rajta.
-Már meg is jöttem!-mosolygott, és leült az ágyra. Még mindig a La Push-ban voltunk.
Én követtem őt, de ezúttal nem az ágyra, hanem Jake ölébe ültem.
-Lassan el kéne kezdenünk tervezgetni a jövőnket...-jegyezte meg ezt a fontos gondolatot, és kezei a hasamra tévedtek. Felhúzta a pólóm egy részét, és megsimogatta a hasam. Pontosan tudtam mire céloz.
-Akkor kis farkasok nőnek a hasamban?-mosolyogtam.
-Lehetséges.-mosolygott bájosan ő is, és szemei csillogtak a boldogságtól.
-Akkor annyit kellene ennem, mint két elefánt.-nevettem el magam.
-Úgy is gyönyörű lennél. .-nevetett ő is.
-Még meg se történt az a dolog....-hajtottam le a fejem, de ő nem szomorodott el.
Én is úgy döntöttem, hogy felhagyok a búslakodással. Egy könnyed mozdulattal leterítettem az ágyra. Azért volt olyan könnyű leteríteni, mert nem számított rá. Viszont nem ijedt meg a helyzettől. Végigsimítottam kezeimet a mellkasán, és ő pedig engem. Egy ideig hagyta magát, aztán magára húzott, és csókolózni kezdtünk. Elnevettem magam. Olyan mókás volt. Aztán átfordított, és én voltam alul, ő fölül. Így csókolóztunk tovább, ameddig nem kopogtak az ajtón. Ez kb. 2-3 perc volt. Jake csalódottan nézett az ajtó felé, és én sem voltam elragadtatva tőle.
-Már csak ez kellett.-motyogta az orra alatt, és én mosolyogtam. Amúgy sem hagytam volna, hogy ma megtörténjen az a  dolog...  És szerintem Jake sem arra a dologra számított...csak "játszottunk." (idézőjelben)
-Jake? Benn vagytok?-hangzott a kérdés George szájából.
-Bár csak ne lennénk.-motyogott ismét. Aztán válaszolt: -Persze, gyere csak!
George benyitott, és Jake lassan lemászott rólam. Látszott George arcán, kicsit kellemetlen neki ez a helyzet, de ha úgy vesszük, Jake meg én már megszoktuk hogy mindig "ránk nyitnak"....
-Bocs a zavarásért... de kéne indulnunk ki...
-Most? De hát még világos van...-háborgott Jake.
-Igen, de feltűnt a kóven egy része.
-Ó. Akkor megyek.-egyezett bele Jake.
Ezzel George ki is ment.
-Hát akkor mennem kell...-szomorodott el.
-Aha.-válaszoltam.
Felálltunk az ágyról, és elindultunk kifelé. Már csak Sam és Emily volt a konyhába. Jake egy gyors csókot nyomott a számra, és már mentek is Sam-el. Megint Emily-vel maradtam egyedül.
-Billy hol van?-kérdeztem, és Emily felé vettem az irányt.
-Charlie-nál. Mégis hol lenne?-mosolygott.
-Nem tudom...-mosolyogtam én is.
-Nessi. Lenne egy kérdésem. És szeretném ha őszintén válaszolnál rá... persze csak ha nem túl kényes neked ez a téma....
-Persze, ha tudok.
Kis habozás után kimondta amit akart.
-Lefeküdtetek már Jacob-al?
Meghökkentett kérdése. Kicsit zavarban is voltam, de azért válaszoltam neki. Nekidőltem a mosogatónak, mivel Emily elkezdte törölgetni a már elmosott edényeket.
-Nem.
Meglepettség  látszott az arcán.
-Szeretném, ha nem sietnéd el a dolgot. Ez fontos dolog...
-Értem.. De miért kérdezed ezt most tőlem?
-Nem tudom... Csak kíváncsi voltam... Remélem nem gond...
-Nem, dehogy! Olyan mintha a nővérem lennél... szóval.. De ez miért olyan meglepő?
-Hát semmi...csak...hát... te nem akarod...vagy Jacob..?
-Hát..igazából.. Én.
-Gondoltam. Nem is baj, ha nem adod könnyen magad.
-Számomra még túl korai.
-Ez érthető.
Kis csend következett.
-Van kedved kicsit főzőcskézni? Kellene egy kis kaja a sok éhes szájnak...
-Persze!
Szinte egész délután 6 óráig főztünk. Szerettem Emily-vel főzni, mert nagyon ügyes volt, és sokkal könnyebb volt vele főzni, mint pl. Rosalie-val. Aztán mikor kész voltunk megint leültünk, és beszélgettünk.
-És, hogy vagy? Már nagyon közeledik a nap...-mosolyogtam.
-Igen, hát ahhoz képest egész jól. Nincs semmi baj. Sam mellett nem is lehet.
-Igen, azt gondoltam.
Alig mondtam ki az utolsó szavakat megcsörrent a telefonom. Elővettem a zsebemből, és megnéztem ki lehet az. Damen volt. Nem vágytam rá hogy felvegyem, de ha már így alakult akár beszélhetünk is.
-Őhm..Damen hív... baj lenne ha bemennék Jake szobájába beszélni vele?
-Dehogy. Menny csak!-hatalmazott fel Em.
Gyors léptekkel bementem a szobába, és becsuktam magam mögött az ajtót, majd felvettem a telefont.
-Szia!-köszönt.
-Szia!-köszöntem, de én halkabban.
-Beszélnünk kell, de sürgősen!
-Oké, akkor mond.
-Telefonon nem lehet.
-Máshol viszont nem tudod elmondani.
-Tudom hol vagy.
-Mi?
És ekkor hirtelen megfordultam. Mivel háttal álltam annak a kis helységnek, amin keresztül hátulról is be lehet jutni Jake-hez, egy kisebb terasz félének. Damen pontosan ott állt, azaz mögöttem.
-Jézusom!-hangom sikításszerűen hangzott.
-Sssssss....-takarta el a számat a tenyerével, majd hihetetlen gyorsasággal elmentünk. Jobban mondva engem vittek. Nem tudom hogy, de Damen nagyon gyors volt. Már-már olyan volt a helyzet, mintha elrabolt volna. Milyen hülye vagyok! Hiszen elrabolt!?

/Eközben Emily a konyhában...(Emily szemszög)/

Ez furcsa volt... Mintha egy sikításfélét hallottam volna... Nessi lenne?
-Nessi!? Minden rendben?-kiabáltam be, és kopogni kezdtem az ajtón.
De semmi. Kénytelen voltam benyitni. Furcsa volt, mert nyitva volt a hátsó ajtó, ami a hátsó terasz felé nyílt. Hát persze! Ki más lehetett volna? Damen. Ez volt az első következtetésem. Aztán elgondolkoztam... Mi van ha a kóven vitte el Nessi-t? Nem tudom, de már most olyan ideges voltam, mint egész rég. Kisiettem a konyhába, és telefont ragadtam. Először azt sem tudtam kit hívjak... Jake farkasalakban úgyse venné fel a telefont, főleg akkor ha itthon hagyta... Edward. Csak ő maradt. Felvettem a kagylót, és gyorsan bepötyögtem a számokat. Sajnos még Billy sem volt itthon. Kicsöng. Kb. háromszor kicsöngött mire felvették. Edward vette fel, hál' Istennek!
-Edward!-rohantam le egyből, mielőtt szólhatott volna.
-Emily, mi a baj?
-Nessi... nem tudom biztosan... de szerintem Damen vitte el...
-Mi? Mond el pontosan mi történt!
-Hát.. Nessi bement telefonálni, és csak egy sikítást hallottam. Aztán a hátsóajtó nyitva volt.
-És kivel beszélt?
-Damen-el. Ezért gondolom, hogy ő vihette el.
-Jacob? Hol van?
-Kinn járőrözik...
-És tudja már?
-Nem.
-Akkor próbáld meg elérni őt is, mi meg megpróbáljuk megkeresni Nessi-t.
-Rendben!
-Köszönöm Emily!
-Szívesen. Szia!
-Szia!
Azzal le is tettem.
Sajnos nem tudtam elérni Jacob-ot, és közben Billy is hazaért. Lassan begurult a házba.
-Szia Emily! A többiek?
-A fiúk járőrözni.
-És Renesmee?
-Hát.. ő.. izé... igazából nem tudom.
-Hogy érted azt hogy "Nem tudod"?
-Hosszú történet...
Később, miután kicsit lenyugodtam, elmagyaráztam neki hogy mi is történt...

/Nessi Cullen/

Pillanatok alatt egy ismeretlen helyen voltunk, és én amilyen ügyetlen vagyok elestem a földre. Kicsit felhorzsoltam a könyököm, és pár csepp vér ki is buggyant a sebből.
-Áuh...-mondtam a földön ülve, és a sebet vizsgálgatva.
-Legalább most ne ügyetlenkedj!-mordult rám. Még soha nem láttam mérgesen Damen-t.
-Mi? Ha nem tűnt volna fel, miattad estem el!-vágtam vissza.
-Bocs. Nem volt szándékos.-halkult le, és a a területet mérte fel. A hangja még mindig közömbös volt.
-Aha persze.-mondtam. Még mindig a földön ültem.
Kis szünet következett, és én csak Damen-t figyeltem. Megfordult a fejemben olyan, hogy gyorsan elfutok, úgyse figyel. De minek? Úgyis utolérne. Még hamarabb, minthogy én a legközelebbi fa sarkáig eljussak. Közben egyre jobban sötétedett.
-Te most haragszol rám, vagy mi?-törtem meg a csendet.
Hallgatott, így igennek vettem.
-Oké, mit csináltam már megint?-kérdeztem, és felálltam végre a földről. Ő is felém fordult.
-Te most ezt komolyan kérdezed? Azok után, hogy mindvégig melletted voltam, csak úgy simán otthagytál! Minden lelkiismeret furdalás nélkül!
-Azt hittem örülsz ha boldog vagyok!
-Ez így van! De.. te tényleg nem vetted észre miért voltam veled? Miért jártam a kedvedben?
Elgondolkoztam, de hirtelen semmi sem jutott az eszembe.
-Mert szeretlek! Amióta megláttalak! Még kiskorodban!
Eddig is tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy Damen szeret, de nem vettem komolyan. Azt hittem felhagyott ezzel. Nem tudtam mit felelni.
-És tudom, hogy te is érzel valamit irántam, csak nem mutatod ki! Nessi! Hiszen olyan jól elvoltunk ketten!
-Te voltál jól, én csak úgy tettem.-gondoltam magamban.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan!-feleltem végül hangosan.
Megint nem szólt egyikünk sem, így eszembe jutott valami. Igazából ezért haragudtam meg rá.
-Te találkoztál aznap éjjel Jacob-al! És mégsem szóltál! Azt hittem bízhatok benned!
-Mondtam volna el? És mi lett volna a reakció? Ugyanez! Felejtsd már el!
-Jaj, ugyan már! Csakhogy én nem tudok ilyen könnyen továbblépni, vagy lapozni! Damen, tudtad jól mennyit jelentett volna nekem, ha csak láthattam volna egy másodpercre is!-kiabáltam vele. Általában nem szoktam, de most nagyon kihozott a sodromból.
-Bocsáss meg kérlek!-jött közelebb.
-Ne gyere közelebb!-szóltam rá, mert már nagyon közel volt.
És ekkor hirtelen megcsókolt. Abban a percben nem tudom mi ütött belém, viszonoztam a csókot. De csak egy pár pillanatig. Aztán eltaszítottam magamtól.
-Ezt mégis hogy képzelted?-kiabáltam megint. Még jó hogy nem húztam be neki egyet. Olyan mérges voltam, hogy fel tudtam volna robbanni!
-Viszonoztad.-örült magának, és megint közeledett. A hasa a kezemhez ért, és én egyre jobban próbáltam szabadulni tőle.
-Damen! Fejezd be!-szóltam rá, és ellöktem a kezeimmel, amennyire csak tőlem telt, így végre hátrált.
A mosoly azonnal eltűnt az arcáról.
-És most pedig mond meg merre jutok haza!
-Hazaviszlek!-erősködött.
-Nem! Én megyek, és egyedül! Csak mond hogy hol vagyunk!-olyan ideges voltam, hogy képtelen voltam lenyugodni. Ez mégis hogy történhetett? Sehogy sem tudtam felfogni.
-Jól van. Az erdő északi felén vagyunk. Nincs messze a házatok.
Csak most szembesültem a ténnyel, hogy már nem a La Push-ban vagyunk. Futásnak eredtem. Olyan gyorsan futottam, amennyire csak bírtam, és egy másodpercre sem álltam meg, bármennyire is volt hosszú az út. Legszívesebben sírni lett volna kedvem, de erősnek kellett lennem. Csak már lennék otthon! Minél jobban távolodtam Damen-től, annál jobban örültem. Istenem! Miért vettem fel azt a telefont? Jake-nek igaza volt, kár  megbízni benne! Már a torkom is rettenetesen kiszáradt a sok futástól, és nagyon nehezen vettem a levegőt, az oldalam pedig már szúrt. Csodálom hogy egyáltalán nem estem el, a nagy sietségemben. Lassan a fák közül kitűnt a házunk teteje, de a sötétben nem igazán láttam jól. Legalább már hazafelé jártam. Ugyan még csak a házunk környékén jártam, de megálltam. Meg kellett állnom. Térdre estem, és lihegtem. Még soha életemben nem futottam ennyit, és ilyen gyorsan egyhuzamban, talán kiskoromban. Aztán a kezemet a jobb oldali sebemhez tettem, amit még Irinának köszönhetek, mert ott szúrt a legjobban. Nem bírtam felállni. A kezemen a horzsolás is égett, és eléggé megizzadtam. Aztán egyszer csak, a bal oldalam felől Jake sietett ki az erdőből. Emberként. Leguggolt mellém, és átfogta a derekam. Lihegve nyugtatott:
-Nyugodj meg kicsim! Nincs semmi baj!
Én hálásan hozzábújtam, és úgy lihegtem tovább. Pár percig így voltunk, aztán felsegített:
-Gyere, mennyünk haza.-hangja olyan gyöngéd volt, hogy teljesen megnyugodtam tőle.
Lassan hazasétáltunk, és ő mindvégig segített nekem. Most valószínűleg az jön, hogy mindent elmagyarázok neki. De hogy kezdjem? Lassan hazaértünk. Csak apa, és Carlisle volt othhon. Lassan lehuppantam a kanapéra, és Jake mindvégig segített. Leguggolt elém, és kérdéseket tettek fel, viszont ő hallgatott.
-Jól vagy? Lehet jobb lenne ha Carlisle megvizsgálna!-erősködött apa. Én meg gyengélkedtem.
-Nem... nem kell... csak a könyököm horzsoltam fel... ezért fölösleges.-nyöszörögtem. Carlisle felpattant, és a dolgozószobájából pár másodperc alatt kihozott egy gézlapot, és valami ragasztóféleséget. Lassan rátette a gézlapot, és le is ragasztotta körbe-körbe. Én meg csak sziszegtem. Nem volt egy jó érzés. Kicsit furcsálltam hogy Jake nem kérdezett semmit. Reménykedtem hogy éjjel nem kell kinn legyen, és mindent elmagyarázhatok neki.
-Jól van. Majd holnap mindent elmagyarázol nekünk, ha nem akarod ma. Úgy látom nagyon hallgatsz.
Bólogattam, és felmentünk. Útközben mindent átgondoltam, azt hogy hogyan fogom elmondani mi is történt az erdőben.... Vajon bepipul rám? Leültünk az ágyra, én belülre és ő kívülre.
-Honnan tudtad hol vagyok?
-Csak mentem eszetlenül az erdőben, és amikor meghallottam, hogy valaki liheg. Egyből rád gondoltam. Na meg az illatod is éreztem.
-Damen volt. Nem tudtam ellene semmit tenni. Ő ehhez túlságosan is erős hozzám képest...
-Szóval tényleg ő volt...-komorodott el.
-De ez nem minden...
-Ezt hogy érted?
Lehajtott fejjel mondtam el neki mindent:
-Szörnyen veszekedtünk, és... szóval.. megcsókolt.
-Te megcsókoltad?-háborodott fel.
-Nem. Olyan gyorsan történt minden...
-És viszonoztad?-nyugodott le.
-Nem tudom... Lehetséges hogy egy kicsit...-nagyon szégyelltem magam, és a könnyek előtörtek a szememből. Jake nem láthatta, mert mindvégig lehajtva volt a fejem. Kezével az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem. A könnyek végigfolytak az arcomon, és gyorsan leemeltem a fejem a kezéről. Egyszerűen szégyelltem magam.
-Nem haragszom rád.
Erre a reakcióra felfigyeltem. Tudtam hogy csak azért mondja, mert sírni lát.
-Szerintem meg igen.
-Nem! Tényleg! Tudom, hogy nem a te hibád volt.
Elhittem minden szavát. Hálásan hozzábújtam, és ő szorosan ölelt. Szinte egész éjjel beszélgettünk. Nagyon megértő volt, én viszont holnap nem akartam a suliban találkozni Damen-el. Nem tudtam volna a szemébe nézni. Most viszont nem akartam a holnappal foglalkozni. Még csak rá sem akartam gondolni. Mikor végre kibeszéltem magamból mindent, ami történt velem, Jake meg én lefeküdtünk, és a mellén könnyekkel az arcomon aludtam el.

/Szerkesztő megjegyzése/
Sziasztok! Remélem tetszett a fejli, mert én minden erőmmel azon voltam még fél 10-kor is, (este) Hogy kész legyen! :) mostmár 6-7 kommi kellene, de az se baj ha nem lesz meg! Jövő hétvégén új fejezet várható! Ja, és átgondoltam a dolgot miszerint 3 könyvbe foglalnám a történetet... Lehet csak 2 könyv lesz, vagy csak egy az 1... Még átgondolom hogy fér bele... Remélem tetszett! Szavazzatok Sarah legyen a kislány vagy Emy? :)
Jó hetet! Bye!