6.fejezet.: "Amikor azt hiszed, rosszabb már nem lehet..."

10 kommentet!


/Nessi Cullen/

Kábán keltem fel. Legalább is próbáltam. Jake már ébren volt. a hátamra fordultam, és úgy néztük egymást. Míg végül nem bírtam, megszólaltam.
-Nem is aludtál?
-Vigyáztam rád. Ameddig lehet.-csillogott a szeme.
-És mitől védtél meg?-kíváncsiskodtam.
-Éjjel dörgött, meg villámlott.-mosolygott.
Én is mosolyogni kezdtem, mire jobban fölém hajolt. Elkezdte simogatni a karomat, és közelebb hajolt, mint eddig volt. Már egészen közel volt. Megcsókolt. A csók hosszúra, és érzékire nyúlt. Még egy puszit is nyomott a homlokomra. Éreztem rajta az aggodalmat, és hogy nem várja az 17:00 órát.
-Nessi, légyszíves gondold végig... ha te ott meghalsz, vagy bármi bajod történik... én nem is tudom mit teszek magammal! Ezt már egyszer eljátszottuk!
-Jake, nincs mit átgondolnom. Nem fogom nézni, hogy ti az életeket teszitek kockára miattam!
-Nessi, kérlek... miattam!-könyörgött.
Nem válaszoltam, csak félrenéztem, befelé a fal felé.
-Kérlek! Hagyd már ezt a butaságot, és ne legyél "öngyilkos"!-dühödött fel, és felállt mellőlem.
-Kösz, hogy ennyire bízol bennem!
-Ezt meg hogy érted?-háborodott fel.
-Ennyire nehéz elhinni, hogy be tudok húzni pár vámpírnak?-már veszekedtünk.
-Tudod mit? Igen az! De mindegy! Ha neked ez ennyire nehéz... Áh!-nyögött a végén, és kiment a szobából. Az ajtót mérgesen becsapva maga mögött. Hallottam egy kocsiindítást is, és úgy gondoltam csakugyan ő ment el.
-Ezt nem hiszem el!-dünnyögtem magamban. -Hogy lehet valaki ilyen makacs?!

Egész 4 óráig se hírét, se hamvát nem láttam Jake-nek. Nem aggódtam miatta, mert tudtam, hogy tud vigyázni magára. Nem is érdekelt azokban az órákban. Még Jasper-el pár órát gyakoroltunk a nagy összecsapásra, majd fölkészültünk szellemileg. Alice egy bőrruhát aggatott rám, amiben tiszta gengszteresül néztem ki.
-Még 45 perc csajszi! Készen állsz?
-Majd meglátjuk!-sóhajtottam.
-Hé! Most meg mi izgat?
-Igazából... Kicsit.. összekaptunk Jake-el....-valltam be.
-Tényleg? Na ne!-viccelődött, és meglökte a vállam.
-Emmet, ez most nem vicces!
-És, mi volt a vita tárgya?
-Hát.. nem bízik bennem. Nem hiszi el, hogy képes vagyok harcolni...
-Nessi, én ezt úgy nevezném, hogy féltés.-szája széle a füleiig szaladt.
Egy csúnyát grimaszoltam. Most már mindegy. Végig kell csinálnom...
-Minden oké? És Jake?-jött ide hozzánk apu.
-Hát... kicsit összekaptunk...-válaszoltam.
-Remek! Pont a legjobbkor... de azért ugye fognak segíteni?!
-Ki nem hagynák!-válaszoltam egyértelműen. Mert ebben biztos voltam.
Ezután apu elment. Hirtelen nagyon rossz érzésem támadt.
-Emmet! És mi van, ha Jake-nek igaza lesz? Hogyha... nem állok készen!?
-Dehogy! Ilyenre gondolnod sem szabad!-karolta át a vállam. -Menni fog az! El sem hinnéd milyen könnyű!
-Ez biztató!

Jacob 30 perc elteltével sem hívott, keresett, még csak nem is tűnt fel. Vészesen közeledett az összecsapás órája, és én egyre idegesebb lettem. Akkor minden könnyebb lenne, ha Jake itt lenne, és fogná a kezem. Már megint 5 perc telt el.
-Oké, az utolsó 5 percben indulunk. Tehát még 5 perc!-jelentette ki Jasper.
5 perc elteltével már indultunk is.
Hamar ott voltunk a tisztáson, szinte öt másodperc alatt. Mind felsorakoztunk. Nagyság, és párok szerint. Alice Jasper mellé, Esme Carlisle mellé, Rosalie Emmett mellé, és Apu kívülre állt, mellém és Bella mellé. Még volt egy két perc. Messziről már hangok hallatszottak, és törött ágak  nyögése. Ami azt jelenti hamar ideérnek. És a következő percben már mindenki eltűnt mellőlem. Elkezdtek verekedni, és harcolni. Én meg lefagytam. Ott álltam, és néztem ahogy zajlanak az események. 1 percig. Aztán valaki hátulról megragadott, és befogta a számat egy kendővel amin valami kábító anyag volt. Lassan hurcolt befelé az erdőbe, és lassan elsötétült minden.

/Eközben pár vámpír a kóvenből (Mesélő szemszöge)/

-Na gyerünk! Intézzük el a csajt, aztán menjünk vissza harcolni! Nem akarok lemaradni.-morgolódott az egyik.
-Végre! Nem hiába haltunk meg olyan sokan!-jelentette ki egy másik.
Nessi közben ott feküdt a földön. Mozdulatlanul. Az egyik, legnagyobb, odament mögé, leguggolt, és fogait mélyen a nyakába mélyesztette. Körülbelül 3 percig szívta a vérét a félig vámpírlánynak. A lány élesen felsikított, és a következő percben már egy fiú jelent meg.  Letarolta a vámpírt aki szívta a lány vérét, és dulakodni kezdett vele. Ameddig a fiú véget nem vetett a küzdelemnek. A másik vámpír megrémült, és el akart futni, de az utolérte, és és letépte a fejét. A fiú leroskadt a lány mellé, és megfogta a kezét. Kitapintotta a pulzusát, de nagyon nehezen. Renesmee már alig lélegzett. A fiú megérintette a nyakát, ami vértől úszott, majd gyorsan felkapta a lányt. Karjaiban vitte ki a házból. A lány nyaktól lefelé tiszta vér volt. A fiú nem tudta mi tévő legyen. Már vagy 45 perce tartott a harc. Nem tudta, vége van-e, vagy még nincs. Hiba lett volna egy csomó vérszívó közé vinni a lányt. Végül úgy döntött, hogy mégis oda viszi. Hosszú volt az út, mégis úgy suhant a fák között, mint egy szellem. Amikor odaért a tisztás szélére, már az ő fehér bőre is véres volt a lány vérétől. Carlisle és Edward meglepetten rohant a fiúhoz.
-Hogy találtad meg?! Te jó ég!-kérdezte Edward utánozhatatlan hangon.
-Tudtam mire készülnek! Nyilvánvaló volt!
-Alice nem látta! És senki sem! És... egyáltalán hogy kerülsz te ide?!-mordult rá Edward a fiúra.
-Most nincs idő vitatkozni!-állította le Edwardot Carlisle, majd oda fordult a fiúhoz. -Vidd el hozzánk! Itt még van egy kis dolgunk! Tudod a járást!-mivel a fiú tétovázott, Carlisle rákiabált. -Siess már!
A fiú már rohant is a Cullen házba, fel egyenesen Renesmee szobájába. A lányt lerakta óvatosan az ágyra, de úgy, hogy ne fájjon a nyakának. Majd újból kitapintotta a pulzusát. Még gyengébb volt mint 10 perccel ezelőtt. Ha nem sietnek, akkor meghal. Hiába félvér. Nessi olyan volt, mint egy ember. Egy törékeny ember. Végig mellette volt, ameddig nem jöttek a többiek. A lány vére ott volt az ő bőrén.
  Végül betoppantak a többiek. Edward, Carlisle, és Jacob.

/Jacob Black/

Amikor megtudtam, hogy mi történt Nessi-vel, azt hittem, hogy öngyilkos leszek. Nem hiába volt az a rossz előérzetem ma reggel. De őt sem hibáztatom. Még szinte soha sem volt ilyenbe része. A francba! Hogy nekem is ilyen makacsnak kell lennem! Mellette kellett volna lennem! Amikor beértünk, és megpillantottam őket... elfogott a hányinger. De nem a látvány miatt. Mit keres Damen megint Nessi mellett?! De ezzel most nem bírtam foglalkozni nagyon. Utána minden erőmmel Nessi-re koncentráltam. Csakis rá. Carlisle egyből segített rajta. Ám előbb kitapintotta a pulzusát. Nagyon sokáig tartott.
-Alig lélegzik. Sok vért veszített...!-Carlisle hangja nagyon baljós volt.
-Nem tudom.. vigyük be a kórházba?-kérdezte Edward.
-Ha most azonnal nem segítek rajta, meghal!
Mindenkinek kidülledt a szeme, de nekem még a lélegzetem is elakadt. Az nem lehet, hogy elveszítsem! Csináljatok már valamit! Carlisle az egyik pillanatban még a szobában, a másikban pedig már az övében volt. Aztán visszajött. Egy infúziós cuccot hozott, amit Nessire kötött, és vért pumpált a szervezetébe. Ijesztő volt. Aztán kitisztította, és összevarrta a sebet. Félhold alakú volt, pont mint egy harapás. Kénytelenül is Damen-hez kellett fordulnom.
-Mégis mi történt?
-Tudtam mire készülnek. Hiszen folyamatosan kommunikáltak apámékkal... Azt is tudtam, hogy idő előtt elrabolják Nessi-t. Nem ülhettem ölbe tett kezekkel Olaszországba! De azt hiszem nem tartozom magyarázattal neked! És te mégis hol voltál?! Mert hogy nem mellette az is biztos! Mit képzeltél?!
Megszólalni is alig bírtam. -Hát én...
Ennyi. Többet nem bírtam kinyögni. Tökéletesen igaza volt. Az örökös veszekedés helyett, mellette lett volna a helyem. És nem pedig ... Áh! Már megint remegni kezdtem. Bőröm tűzforró lett. Edward megfordult és lefogott.
-Jacob! Türtőztesd magad! Itt nem változhatsz át!
Szinte nem is hallottam meg amit mondott.
-Jacob!-kiabált.- Nessi kedvéért!
Kicsit lenyugodtam, és megpróbáltam kimenni az erkélyre. De nem tudtam sokat kinn lenni, mivel nagyon féltem, hogy Nessi meghal. Miért!? Mikor már 10 percet töltöttem kinn a levegőn, újból bementem.
-Carlisle! Hogy megy?
-Már egész jól, nincs életveszélyben.
Fellélegeztem. Nagyon megkönnyebbültem. Tovább figyeltem, ahogy összevarrja a kis fognyomokat. Ezekbe a gondolatokba belerándult a gyomrom. Rágondolni is rossz volt. Carlisle 15 perc leforgása után készen volt. A nap többi részében szinte végig Nessi mellett voltak. Érzéstelenítőt, és altatót is kapott. Damen és én végig benn voltunk. végül éjfél felé Carlisle és Edward meg a többiek egyedül hagytak minket. Csak hárman voltunk. Damen, Nessi, és én. Összeszedtem magam, és megszólaltam.
-Még... meg se köszöntem hogy megmentetted Nessi-t....-nagyot nyeltem. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet fogok mondani. -Szóval, köszönöm.
-Nem kell semmit sem köszönnöd. Magától értetődő dolog volt.
Erre elmosolyodott.
-Most.. bocs, hogy megkérdezem, de mi ilyen mulatságos?-kérdeztem meg.
-Hát... legyen elég annyi, hogy nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondod nekem.
-Én se.-vigyorodtam el.
-De, most őszintén! Miért jöttél vissza? Mert, hogy nem csak ez miatt, az is biztos!
-Látom, te megérzed a dolgokat!-mosolygott megint. -Így is, úgy is vissza jöttem volna. Több mint 2 hónapig bírtam. Amit magam sem gondoltam volna. És ez így még jól is jött... mármint, ha nem történt volna meg ez a szörnyűség  akkor találok más utat, hogy eljöhessek. Tulajdonképen, apámék küldtek. Hogy figyeljem az eseményeket. De még véletlenül se találkozzak Nessi-vel... hát ez nem jött össze...
-Nem is akartad, hogy összejöjjön....
Lassan bólintott.
-Csak.. kíváncsi voltam...-kezdte lassan Damen.
-Mégis mire?
-Hogy... még mindig együtt vagytok-e... mert... ha esetleg nem... akkor...-itt félbeszakítottam.
-Damen! Ezt jól vésd az eszedbe!-halkabban beszéltünk, mint általában, mert Nessi aludt, de azért még így is jól hallottuk amit mondtunk. -Én soha nem fogom elhagyni Nessi-t, csak egyetlen egy dolog van, amiért külön válnék tőle.
-És, mi lenne az az egy dolog?-kíváncsiskodott. Láttam, ahogy a szemében felcsillan a remény.
-Ha... ő kérné. Akkor elmennék. És kibírnám. Az ő kedvéért. Ha, kiderülne, hogy mást szeretne.
-Ugye tudod, hogy még megtörténhet?!
-Damen... én nem hiszem hogy...-és itt elakadtam. Nem voltam biztos benne, hogy nekem kell közölni Damen-el, hogy Nessi igen-t mondott nekem. Inkább, ráhagyom ezt a dolgot Nessi-re.
Aztán hirtelen ébredezni kezdett. Nyöszörgött, és lassan nyitotta ki a szemét. Próbálta elfordítani a fejét, pont a seb irányába, de nem sikerült neki. A sebet egy nagy gézlap fedte, melyet még Carlisle rakott rá. Kicsit felnyögött. Majd szemével megkeresett engem. A keze is megmozdult. Én odaugrottam mellé, és megfogtam a kezét.
-Mi történt?-suttogott. Majd elakadt a szava.
Mivel láttam, hogy szinte nincs is magánál, inkább elhallgattam előle a dolgot.
-Semmi, aludj vissza!-és megsimogattam az arcát.
Már vissza is csukta a szemét.

/Szerkesztő megjegyzése/
Sziasztok! Sajnálattal láttam, hogy nem volt meg a 10 komment, sőt még az 5 sem :( Na de, ezen felülkerekedve hoztam nektek ezt a roppant izgalmas(szerintem) fejezetet! : ) Remélem ehhez már fog gyűlni egy pár.! Mostantól minden izgalmas lesz, hiszen el kell simítani a szálakat Damen-el, és az esküvő is itt van a nyakunkon! :P Puszi! :D